Ambrus Abigél
Mikszáth Kálmán narratívája a Szent Péter esernyője című regényben
Bevezető
Mikszáth Kálmán narratológiájával foglalkozom a Szent Péter esernyője című regény tükrén keresztül. Kezdetben Mikszáth Kálmán életéről beszélek, amely bizonyosságot ad arról, hogy az író többek között saját élettapasztalataiból meríti ötleteit, onnan inspirálódik és olyan emberekről mintázza szereplőit, akikkel a való életben is találkozott. Az élettörténet és történetmintázás viszonyítása után a sajtóban való megjelenéséről és munkásságáról beszélek, majd áttérek a regényre. Vizsgálatom során arra keresem a választ, hogy Mikszáth regénye hol helyezkedik el a regény Mikszáth narratológiájában, vagyis, hogy ebben a dinamikus fejlődési folyamatban milyen helyet foglal el. Vélhetőleg a dolgozat folyamán felfedezhetjük, hogy a Mikszáth-féle regénypoétikában hogyan tükröződik maga a műfaj változása. Az elemzés végére remélhetőleg átfogóbb képet láthatunk Mikszáth stílusáról és narratológiai technikájáról. Reményeim szerint a dolgozat részben tartalmaz olyan perspektívát, amivel eddig még nem közelítették a Szent Péter esernyője című regényét. Részben azért választottam ezen regényt vizsgálatom tárgyául, mert az egész történetnek van egy vidám hangulata, ami eltér a legtöbb Mikszáth-szövegtől.
Életrajz
Először tekintsünk be a szóban forgó író gyermekkorába és tanulóéveibe, mert életének története nagy hatással volt írásainak narratívájára egész munkássága során. Mikszáth Kálmán 1847 januárjában született Szklabonyán, a Nógrád megyei községben, mely helységet később az író után Mikszáthfalvának neveztek át. A Körtös-patak menti lankás, hegyekkel körülvett vidék egy mesés, idilli környezet, amely nem csak Mikszáth több történetének és szereplőjének ad később otthont, de maga Kazinczy is álmélkodva ír a Magyarországi utak című útirajzában.[1] A palóc táj továbbá nem csak látványosságával, hanem kulturális gazdagságával is jó inspirációnak bizonyult Mikszáth életművében. A Tót atyafiak és A jó palócok című elbeszéléseknek köszönheti írói sikerét, amelyek mulattató paraszti figurákat és történeteket sejtetnek a patriarchális faluból[2], így a népszerű palóc vidéket és figuráit a Szent Péter esernyőjében is felhasználja.
A hiedelemben és babonákban gazdag vidéken Mikszáth maga is az ottani hagyományok alapján nevelkedett. Családja a középosztályhoz tartozott, szülei falusi kisbirtokosok voltak, akik a régi rang visszaállításában reménykedve a jómódú birtokos réteghez való tartozásra törekedtek. A család a falusi közegből ki is emelkedett több holdnyi birtokával, cselédjeivel, szolgáival. A családi státusz visszaköszön Gregorics Pál alakjában, aki jómódú életvitelével kitűnt a környezetéből. Felmenői között számos művelt, evangélikus pap volt, akik előszeretettel látogatták a nagy külföldi egyetemeket: Wittenbergben, Jénában és Hellában. A lelkészek nemesi házaknál, több falu parókiájában foglalatoskodtak, köztük az egyik, Mikszáth Mátyás a lutheránus egyház lelkészeként talán a lázadásban is részt vett Caraffa idején. A vélhetőleg lázadó ősre/ősökre Kálmán büszkén emlékezik írói jubileumán is, amikor ekképp fogalmaz: „Meglehet, hogy eljön még az az idő, mikor nekem is elő kell vennem az én kis acélfegyveremet, a tollat, és sohasem fogom megtagadni, hogy „a lónyabányai papok ivadéka vagyok.”[3] «büszkeséggel szólok palóc véreimről, kik mind olyan rebellisek, királyokat nem tisztelő, kormányokat ócsárló emberek, mint jómagam.»[4] Több karaktert is mintázott az egyházban foglalatoskodó felmenőiről, például a Prakovszky, a siket kovács-ban vagy a Szent Péter esernyőjé-ben. Az új glogovai pap figuráját is nagy valószínűséggel felmenőiről mintázta Mikszáth. Az író apja nagyapja nyomdokaiba lépve mészáros és kocsmáros volt, aki a nemes származású Veres Máriát vette feleségül.[5] Mivel szülei mindig Nógrád környéken éltek és az író is itt nevelkedett, a palóc nyelvjárás, ilyenformán a palóc jelző valamiféle ismertetőjegyként rajta maradt és kortársai, valamint az akkori és a későbbi köztudat csak a nagy „palócnak” hívták. Gyakran találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy a palóc fogalom és Mikszáth Kálmán neve egymás definíciójában léteznek. Így láttatja az Ország-Világ lapja is, amikor a palóc hírnevet írónk érdemének titulálja.[6] De több más folyóirat, mint a Nemzet, Pesti Hírlap, Szegedi Híradó, Székely Nemzet cikkejeiben is ezt a megnevezést használják. Később is megmaradt ez a jelző, Nemeskürty István irodalomtörténeti kötetének[7] szépprózai fejezetében alcímként „A nagy palóc” szerepel és nem az író neve.
Kálmán gyermekkorát Szklabonyán töltötte, majd a 19. század 57-63-as évek közötti időszakában Rimaszombaton és Selmecbányán tanult, ahol az első pár évben nem remekelt a tanulásban, később viszont megtáltosodott és felismerték benne a tehetséget (bár a természettudományokban nem remekelt), tanítója néha el sem hitte, hogy a fiatal Mikszáthtól származnak az irományok. Rimaszombati diákéveit felemlegeti a Noszty fiú-ban és a Prakovszky-ban is, illetve a Tavaszi rügyek című kötetében, ahol látni lehet a tréfás Mikszáth kivirágzásának kezdetét. Mindezek mellett a mai értelemben vett levelező hallgató volt a győri jogakadémián is. Azokban az időkben volt diák, amikor a nemzeti ellenállás erődjeiként az iskolák szolgáltak, tanítóik pedig azok a generálisok, politikusok voltak, akik titokban hadsereget szerveztek, a tananyag megpiszkálásával elültették a hazaszeretet magvait, ami később kivirágzott. Ez Mikszáthnál is visszaköszön eleinte és támogatja a Kossuth-hagyományt olyannyira, hogy leveleit is Kossuth születéséhez viszonyítva dátumozta, később viszont képviselőként megváltoztak nézetei, erre a későbbiekben még visszatérünk. Első írását, a Hunyadi óda még rimaszombati diákként költötte a nemzeti romantika jegyében.
Amint említettük az 1860-as évek végén jogot tanul a győri jogakadémián majd megpróbálkozik a pesti karon is, tehát elindult a jogi hivatás útján, viszont ennek a kezdeményezésnek nem igazán maradt nyoma, a jogi kar évkönyveiben sem szerepel, így következtethetünk arra, hogy abbahagytam és nem szerzett diplomát, ez azért is érdekes, mert a szóban forgó regény egyik főszereplője, Wibra Gyuri szintén egy kiváló jogász képében tetszeleg. Leveleiben a sanyargató élettelen jogi szövegekről panaszkodik, ám nem említ vizsgákat vagy tanítókat, ami arra enged következtetni, hogy nem szerette ezt a pályát. Annak ellenére, hogy nem szívlelte a hivatást elég nagy jártasságot és tapasztalatot szerzett a jogi terepen, ami valószínűleg esküdti munkásságából eredeztethető. Tudjuk ugyanis, hogy 1870 körül ügyvédsegédnek áll a főszolgabíró Mauks Mátyásnál. Itt ismeri meg leendő kedvesét, Ilonát, akinek kezét nem adja egy szegény, karrier nélküli írónak. Az apa rosszallása ellenére egymásba szeretnek és összeházasodnak, életükről többet olvashatunk a Mikszáth Kálmánné visszaemlékezései-ben, ahol többek között arról is olvashatunk milyen benyomást tett Kálmán Ilonára. Az író özvegy édesanyját 1873-ban legyőzi a kolera, ennek a fájdalomnak az élményét később olvashatjuk A fekete asszony novellájában. A házasságkötést követő nyomorúságos sorsuk miatt Mikszáth úgy dönt elválik feleségétől, hogy őt is ne húzza a nyomorba.
Első munkái között van az 1869-es védrendszerről szóló beszámolója[8] A Hon politikai és közgazdászati napilapban, továbbá tudjuk ugyanazon újság 1871-es irodalomról, színházról és művészetről szóló cikkéből[9], hogy Mikszáth 10 aranyat nyert az Igazmondó által kihirdetett pályázatra Ami a lelket megmérgezi című írásával, erről a Pesti Napló[10] és a Fővárosi lapok[11] is beszámol. A Borsszem Jankó 1870-ben[12] már az Igazmondó munkatársaként emlegeti az írót, tehát akkoriban már adott be írásokat többek között az Igazmondóba is, az írást 72-ben közölték és sikert aratott. Szintén 1871-ben jelenik meg a A bátyus zsidó lánya című tárcája, amit a Fővárosi Lapokban olvashatunk.[13] Érdekes megfigyelni a két írás popularitását, az egyiket tárcaként írta, a másikat pályázatra. Ez utóbbi nagyobb népszerűségnek örvend, amit bizonyít, hogy Wodiáner nyomdász a pályázat győztes írását egy szintén Mikszáth, A kemény ember című írással akar kiadni, amelyre 1873-ban toboroz előfizetőket a Fővárosi Lapokban.[14] A felhívást egy olyan cikk megjelenéséről szóló rövid beszámoló követi, melynek tárgya politikai töltetű. Láthatjuk tehát, hogy a 19. század 70-es éveiben ugyan elindult az írói munka hivatássá válása, de nagy mértékű politikai cenzúra uralja még mindig a sajtót. Az is megfigyelhető, hogy ebben a felhívó cikkben az Ami a lelket megmérgezi című írásnak már nem népi, hanem a humoros jellegét hangsúlyozzák, és ugyanez látható az egy évvel későbbi felhívásban,[15] ahol már a negyedik kötetre gyűjtenek előfizetőket. Ez arra enged következtetni, hogy az írások némi népszerűségnek örvendenek, viszont ebben az időszakban még nem érte el a vágyott sikert. Ezekben az időkben kezd kifejeződni a mikszáthi humor, amelyre az olvasók figyelmét is felhívják. Ekkoriban már járt egy kisebb irodalmi körbe, amely a Kiházasító Egylet nevet viselte. Erről a társaságról keveset tud a szakirodalom, azt viszont ki lehet jelenteni, hogy szórakozásért összegyűlő társaságról van szó, amelyben a város notabilitásairól, előkelőiről karikírozó, humoros hangnemű karcolatokat olvastak fel. Mauks Ilona írásaiból tudjuk, hogy ő maga is tagja volt az egyletnek.
A Szent Péter esernyője
Az elkövetkezendőkben Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című regényével foglalkozunk. Azért is fontos az író életművének ezen regénye, mert a Beszterce ostroma mellett ezzel az írással lépett ki a rajzok és karcolatok világából és lépett át a regények világába. A Szent Péter esernyője az első igazi regénye, azt is láthatjuk, hogy Mikszáth írói sorsa egyre inkább összeforr a regény műfajával. Ebben az írásban Mikszáth a fiatalkori élményeihez tér vissza, hiszen ő maga is sokszor megfordult már utazásai során a regény több helyszínén. Ilyen helyszín Glogova, Bábaszék és Pelsőc is, persze nem ezeken a neveken, de a helyszíneket Mikszáth gyermekkori emlékei adták. Az író maga is felemlegeti, hogy a hely és a regény szereplői eszébe juttatják gyermekkorát. „Összes írásaim között ez nekem a legkedvesebb. A lelkemhez vannak nőve alakjai egytől egyig. Hosszú időn keresztül szívtam ezekkel az emberekkel egy levegőt. Ennek a regénynek az alakjai majdnem mind élő emberek”[16]. Mikszáth humanizmusa ebben a regényben olyan szinten áradt szét és teljesedett ki, mint azelőtt soha, a karakterek többsége romlatlan érzelmekkel, boldogsággal és a romantika stílusában nemes szívvel van felruházva, ami írónk esetében igen ritka eszköz előző alkotásait tekintve.
A történet központi része egy esernyő és annak kalandokkal teli „utazása” és története. Az ernyő útját követhetjük, nem kronologikus leírással, de az olvasó szeme elé tárja az ernyő kalandját, amely emberi érzelmek megváltoztatója az egész regény során. Az ernyő útja a regény szerint Glogován kezdődik a kis Veronka kosaránál, viszont később, a regény második részében megtudjuk, hogy Veronka előtt a „tapintatlan” Gregorics tulajdonában volt, aki vagyonát az ernyő üreges nyelébe rejtette, hogy az később Gyurinál, eltitkolt gyermekénél landoljon és ne kapzsi testvéreinél. Hirtelen, beláthatatlan halálával azonban Gregorics Pál magával vitte a vagyon és az esernyő titkát a túlvilágra. Halála után a ház berendezését licitre bocsátották, az ernyőt pedig, amely már kopott és rongyos volt, a zsidó öreg, Münz vette meg pár forintért más egyéb kacattal együtt. A bogaras öregtől így kerül a frissen Glogovára érkező csecsemő kosárkája fölé, amikor elered az eső. Itt indul el a glogovai árva Veronka szerencséje, ugyanis a glogovai nép Szent Péternek tulajdonítják az ernyőt, mondván, hogy aki az ernyőt a kosárra tette éppen úgy nézett ki, mint Szent Péter a templomban látható festményen. Így lett az ernyő Glogova ereklyéje, mindenki alatta akart esküdni, sőt temetkezni is, ezért jól ellátták a papot is és az árva kislányt is. Közben az öreg Gregorics Pál törvénytelen gyermeke, Wibra Gyuri felnő és az ernyő nyomába ered remélvén, hogy övé lesz, ami őt illeti, vagyis az ernyőbe rejtett örökség. Nyomozása során találkozik a hajadon Veronkával, akibe beleszeret. Itt érnek össze a cselekmény összefüggéstelennek tűnő részei, a harmadik részben a két különálló történet összeforr. Gyuri megtudja, hogy Veronka tulajdonában van az ernyő és egy álombeli látomás hatására megkéri a kezét, hogy öröksége közelébe férkőzzön. Időközben kiderül, hogy az ernyő nyelét ezüstre cserélték, így oda az örökség, Wibra Gyuri így nagyon nehéz választás elé kerül, viszont a románc győzedelmeskedik az anyagiak fölött, így a vagyon hiánya sem áll a szerelmesek közé.
Első említések
A történetet először az Új Idők folyóiratban olvashatták az 1895. évi 15. számától a 47. számáig, a történet mellé Neogrády Antal készített illusztrációkat. Ezt a sorozatot harminchárom részben tárták az olvasok elé. Keletkezéséről tudjuk, hogy részben kiadói kérésre íródott, ugyanis az akkoriban még szárnyait bontogató Új Idők folyóiratnak szerkesztői, Herczeg Ferenc és Wolfner József megkérték Mikszáthot, hogy írjon az induló lapnak egy regényt. Ekképp nyilatkozik Mikszáth Kálmán[17], Herczeg Ferenc[18] és Wolfner[19] is. Mikszáth maga azt nyilatkozta, hogy 1884 nyarán gleichenbergi üdülése során már nekifogott a regénynek, de a kiadói kérésre folytatta megírását. Mivel Mikszáth írói természete már hozzászokott a folytatásos regényíráshoz a Beszterce ostroma vagy Az eladó birtok után, így kicsit sem meglepő, hogy a folytatáshoz szinte igényelte a külső motivációt.
A regény poétikája
Térjünk vissza picit a szöveg tagoltságára. A regény három nagy részből és több kisebb részből áll, mindhárom részben négy kisebb fejezet van, ami a szerkezet tudatos elosztására és tárcaregényes formájára enged következtetni. Az első rész a legendát taglalja, a második részben a Gregoricsokat ismerhetjük meg, a harmadik részben pedig a két történet összeér. Ebben a regényben láthatjuk Mikszáth narratívájának módszereit. Ilyen technika ez a felosztás is, először távolról indít, nem tudjuk pontosan mi az összefüggés, bár sejtet és nem vezet vak vágányra, majd több kitérővel és akadállyal késlelteti a történet kibontakozását, ami a regény végére felgyorsul és irdatlan gyorsasággal száguld a végső megoldás fele.
A bontakozó szerelem úgy a Szent Péter esernyőjében mint sok más Mikszáth írásnál helyet kap. Különösen üdítő karakter a Veronkáé, aki szemérmeskedik. Annyit előljáróban megemlítenék, hogy az író az emberi gyarlóság nélküli tiszta szerelmet ábrázolja, míg például a Prakovszky az siket kovácsban az apai zsarnokság a családi szándék és a számítás árnyékolja be a kibontakozó szerelmet, ahol Gál szívtelensége a halálba és ami még brutálisabb az öngyilkosságba hajszolja a hadnagyot, akinek egyetlen vágya Piroska volt. Ugyanilyen beteljesületlen szerelmet láthatunk Mikszáth A fekete város című írásában is, ahol polgárság és a nemesség áll a szerelmesek útjába. Az előbb említett szomorkás hangvételű szerelemábrázoláshoz képest ebben a regényben szinte mesés légkörrel és igazsággal teljesedik be az idilli szerelem. A szerelem szintjén ebben a regényben a valóságról nem hullik le a lepel, csak egy pillanatra reppen fel és terül el újra. Tehát ebben az idillben maradnak a szerelmesek. Igaz ugyan, hogy Wibra Gyurit először az örökség utáni vágy hajtja, ám ahogy a későbbiekben látni fogjuk: a románc legyőzi sóvárgását.
Kezdjük először a regény epikus hangnemével. A Szent Péter esernyője nem igényelt újszerű olvasási módot, ellentétben például Az aranykisasszony című darabbal, amely groteszk és ironikus elemeivel igen reakciógazdagra sikeredett[20]. Ugyanis az olvasók Mikszáth humorával és kedélyes fabulisztikus írásmódjával már találkozhattak. A Szent Péter esernyőjében a társadalomrajz egyaránt mutatja be a városi és vidéki életet, de nem a Mikszáth féle sötét látásmód szempontjából, ebben a regényben lágy ecsetvonásokkal festi meg a társadalmat. Ugyanez mondható el az emberképről is, a karaktereket üdítő, mulattató tulajdonságokkal látja el. Így születhet meg egy olyan kontextus, ami egy kedves történetet keretez. Az idillt tovább tetézi a szerelem beteljesülése, ami kicsit sem megszokott Mikszáthnál, más írásaiban valami mindig az útját állja a hősies szerelemnek.
Az elbeszélt idő és az elbeszélés ideje érdekes viszonyban állnak, mivel a regény első két része kvázi megcserélődött kronológiailag. Az is megfigyelhető, hogy amíg az első két részben évtizedek telnek el, a harmadik részben csak pár nap leforgását láthatjuk. A csattanószerű jelenet, amikor Wibra Gyuri megtudja, hogy az ernyő nyele megsemmisült, nem kicsit novellisztikussá teszi a történetet, ami a korábbi írói természet megszokásaira vall. Az olvasói magatartás megváltozását mi sem láttatja jobban, mint az, hogy amíg 1881-ben A tót atyafiak azt a kritikát kapja, hogy az elbeszélés aránytalan[21][22], addig az 1895-ben megjelenő Szent Péter esernyője már nem kap ilyen kritikát, holott szembeötlő a hasonlóság. A regény bravúrosan játszik a fikció és a valóság egymásba fordulásával. A fikciós elemet, az ernyőt megpróbálja a realitáshoz kapcsolni és azzal támasztja alá, hogy elmondása szerint a legenda máig él a környéken, a környéken, ami valójában nem létezik. Az ernyőről alkotott legenda-képet megpróbálja bevonni a valóságba, hogy a realitás erőterébe kerüljön. Az ernyő legendája teljes fantázia, az öreg zsidó képét asszociálják Szent Péter képével és mivel a pletyka nem kérdőjeleződik meg, olyan mintha a szöveg elfogadná a legenda valódiságát. Az epikus hangnemhez tartozik a szöveg mondai jellege, amelyet a regény nyitányánál és zárványánál figyelhetünk meg, ugyanis a kezdő és záró fejezetcím is a „Viszik a kis Veronkát” néven szerepel, továbbá a Mravucsánné visszatérő mondata: „Gombold be a kabátodat Wladin!”[23]. Mindkét elem ad egyfajta keretet a történetnek/történetrésznek, ami visszaköszön Az a fekete folt című elbeszélésben, amikor a brezinai akolról szóló leírás körülöleli a cselekmény leírását.[24]
A szöveg narratológiájában felfedezhető a pluriperspektivitást, észrevehetjük, hogy az elbeszélői magatartás néha jelöletlenül egyik vagy másik szereplő megítélése mellé áll. Vegyük példának a már említett legenda megszilárdulását. A legenda eredetének realitás-kérdését nyitva hagyja a regény végén[25], ezzel mintegy teret ad a legenda megszilárdulására. Ezzel burkoltan a glogovaiak pártján marad az elbeszélő, aki maga is bizonytalannak látszik az igazságot illetően.[26] Továbbá ki kell térnünk a többszólamúságra, amely több helyen is mintha szándékosan keverné az külső és belső nézőpontokat. „Móric ijedten kapta le sipkáját. Ötven forint egy ócska esernyőért! Haj ez talán maga a kóburgi herceg Szentantalról! Egyetlen szemvillanattal észrevette most, milyen finom ruhában van.”[27] „Mi az az erő? Hát bizonyosan Szent Péter, aki álmában ráparancsolt. De hát, hogy kell a dologhoz kezdeni?”[28] Jól megfigyelhető tehát az idézetekben is, hogy váltogatja a belső és külső beszédet. Mikszáth úgy írja meg a regényt, hogy a mindenttudónak látszó elbeszélő csak a szereplők által ismert tényeket közli és ilyen módon a szereplők történetei között kevés információáramlást engedélyez, ami persze felbomlik amikor a két nagy rész végül összeér. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk azzal az írói eljárással sem, amely A néhai bárány esetében is fellép, mégpedig a narrátori kérdések, amelyek a helyzet olvasatának érthetőségét szolgálja.[29] A narrátorról végülis kiderül, hogy a cselekmény, illetve a szereplők belső világának csatornájává lényegül át és csak kevés más információt csepegtet, amiből a gyakorlott olvasó következtethet és jósolhat, hogy mi lesz a regény végkifejlete, amit természetesen csavarral tetéz, ellehetetlenítve ezzel bármiféle találgatást.
Ez köszönhető akár mesei elbeszélésnek is, ami szintén több szövegében is előfordul ebben a korszakban, de Mikszáth esetében hatványozottan. „Isten, mikor a tehetségeket kiosztotta az emberek közt, úgy képzelem, az ő számukra félretett edényekből merített, csak egyetlen egyszer nyúlt a saját bögréjébe, mikor a fantáziából loccsantott nekik valamennyit, legyen egy kis teremtő erejük [...] Fantázia nélkül nagy emberek nincsenek, se nagy dolgok.”[30]. Mikszáth így elmélkedik tehát az epika ősi formájáról, fontos számára a fikció használata, ő maga is a tehetség alaptételének gondolta. A Szent Péter esernyője esetében a fikciót csak fellebbenti, majd letakarja a realitással, éppen ezért is teremtődhet meg az idillikus hangulat, amelybe tragikumtól mentes végkifejletet igér. A mesei elbeszélés figyelhető meg A néhai bárány esetében is, amikor az elbeszélő visszatekint a narrátori beszédhelyzetből, majdhogynem „egyszer volt, hol nem volt” stílusban, így az olvasó által várható lesz a bonyodalom és a bekövetkező események feltételezése.[31]
Látható tehát, hogy a már modernségre utaló perspektivikusság betekintést enged egyes szereplők külső és belső világára egyaránt, ennek eredménye az elbeszélői szubjektum és objektum váltakozó ábrázolása. Párhuzam vonható Wibra Gyuri és Olej Tamás vívódása, erkölcsi megingása között, ugyanis mindkét esetben, ugyanis hol van rálátásunk, szubjektíven a szereplők belső világára, hol objektíven kizár minket abból és csak a cselekményből való retrospekció által, illetve a szereplők kimondott szavaiból bizonyosodunk meg előző gondolatairól.
A regény poétikájában megfigyelhető továbbá, hogy a népiesség, perspektivikusság és fikcionalitás mellett nagy szerepet játszik a komikum. Mikszáth szövegeiben többször találkozunk azzal a jelenséggel amikor komikusan jeleníti meg a társadalmat, így esetünkben is fennáll a gyanú, hogy nagy mértékű társadalomkritikát szőtt a sorok közé, ez esetben beszélhetünk a pletyka és a legendában való hit abszurditásáról, de ahogy az előzőkben láthattuk a regényt többnyire az idill jellemzi és inkább társadalmi rajzról, mint kritikáról beszélhetünk ez esetben. A romantikus szálakkal átszőtt detektívtörténetben a legendák világa válik komikussá a realisztikus környezetben, így saját értékrendjét Wibra Gyuri gondolkodásába építve az ernyő legendájában hívőket kifigurázza.
Sokkal nagyobb hangsúlyt fektet az ellehetetlenítésre. A detektívtörténetet is ellehetetleníti a románccal végződő regényzárlattal[32] és ellehetetleníti a szereplők identitását, valamint annak megszerzését. Vegyük példának Gregorics Pált. A regény második részének első fejezetében már találkozunk Gregorics Pál illetlen, vagy ahogyan a regény fogalmaz tapintatlan születésével és létezésével. „Gregorics Pál az apja halála után született, mégpedig a temetési naptól számítva kilenc hónapra, s már ezzel is bizonyos tapintatlanságot követett el a mamája iránt, aki különben igen tisztességes asszony volt. Ha néhány héttel hamarább születik, sok kellemetlen pletykának ejti kútba a magvát. De erről végre is nem tehetett semmit Gregorics Pál; nagyobb baj volt az a többi élő Gregoricsnak, hogy egyáltalán született, az örökség most már többfelé ment.”[33] Tehát Gregorics származása már a fejezet elején megkérdőjeleződik és identitásának, személyiségének keresése és annak elfogadtatása egész élete során végigkíséri.[34] Születése körülményeinek felelőssége alól ugyan próbálja felmenteni a szöveg, mondván, hogy ő nem tehet róla és később jelentéktelennek titulálja a körülményeket, viszont a fejezet címe megakadályozza az olvasó semlegességét e téren. A ráragasztott „tapintatlan” jelző meghatározza Pál személyiségét, s ilyen formán születésének körülményei és körülötte terjengő pletykák meghatározták cselekedeteit. A pejoratív jelzőnek felnagyítása, szemben a többi Gregorics negatív tulajdonságaival (mint a kapzsiság és gőg), szintén Gregorics Pál személyiségének elfogadhatatlanságát segíti elő. Ezt az állítást alátámasztja az is, hogy nem egy igazságos katonát mutat be személyében, hanem egy kémet, aki feltűnő kinézetével vonta el a figyelmet igazi foglalkozásáról. A kémkedés mozzanatával mintha értelmet nyerne a vörös különc személyisége, viszont hirtelen halála teljesen ellehetetleníti az identitás kiteljesülését. A fiát váró haldoklóban ugyanazt az erőfeszítést láthatjuk, mint a társadalom általi elfogadásra vágyakozó különcben. Az identitás megszilárdulásáért folytatott küzdelemben az öreg Gregorics Pál halálát megváratva mindenképp akart még egyszer utoljára beszélni törvénytelen fiával, de az említett személy nem is kap információt a haldoklóról.
Konklúzió
Következtetésként elmondható, hogy Mikszáth Kálmán életműve nagyon izgalmas és sokrétű, nem szorítható egy vagy kétféle narratológiai stílushoz, mert nagyon sokféle elemet használ a különböző műfajokból, sokféle toposszal dolgozik. Írónk javarészt környezetéből merít ihletet, így azok táborát gyarapítja, akik saját tapasztalatuk irodalmiasításával csalnak mosolyt az arcokra és keltenek érdeklődést nem csak a magyar, hanem a külföldi olvasóközönségben egyaránt. Közben azt is láthattuk, hogy a sokrétűség mellett sok visszatérő elem van mind a Szent Péter esernyője című regényében mind más írásaiban, éppen ezért érdemes a szövegeket nem csak önmagukban, hanem egymás viszonylatában is olvasni. Az említett regény népszerűségének okát talán abban találhatjuk meg, hogy ebben a szövegben találkozik a városi és vidéki világ, a realitás és a mese, a detektívtörténet és a románc. A populáris irodalom és a szépirodalom számos elemével dolgozik és úgy állítja szembe mindezeket egymással, hogy közben játszik velük, elmosva ezzel az éles határokat. Láthattuk továbbá, hogyan örökít át népszerű mozzanatokat korábbi munkáiból, mennyire átalakult a 19. század végére az írás metódusa, amikor az író már az olvasói és kiadói igényekhez írja szövegeit.
[1] Kazinczy Ferenc: Magyarországi utak. Szerkesztette: Orbán László, Debrecen, 2015, Debreceni Egyetemi Kiadó. 172-179 p.
[2] Kozma Dezső: Mikszáth Kálmán. Kismonográfia. Kolozsvár, 1977, Dacia Kiadó. 23 p.
[3] Napi Hírek. Budapesti Hírek, 1910. 86. sz. 14 p.
[4] Pintér Jenő: Pintér Jenő magyar irodalomtörténete. Tudományos rendszerezés. 7. köt. Budapest, 1934, Akadémiai Kiadó. 384 p.
[5] Levéltárosok lapja 1914. 1. sz. 14-19 p.
[6] A jó palócokról. Ország-Világ 1885. 12. sz. 187 p.
[7] Nemeskürty István: Diák, írj magyar éneket. A magyar irodalom története 1945-ig. 2. köt. Budapest, 1985, Gondolat Kiadó. 607 p.
[8] Mikszáth Kálmán: Egy kérdés a védrendszer értelmezése tárgyában. A Hon. 1869. 257. sz. 1 p.
[9] Irodalom, színház, művészet. A Hon. 1879. 138. sz. 4 p.
[10] Pesti Napló. 1871. 139. sz. 2 p.
[11] Fővárosi lapok 1871. 138. sz. 648 p
[12] Politikai fürdészet. Borsszem Jankó. 1870. 130. sz. 267 p.
[13] Fővárosi Lapok 1871. 263-271.sz
[14] Fővárosi Lapok 1873. 280. sz 1217 p.
[15] A Hon 1874. 87. sz. 2 p.
[16] Magyar Szinpad. 1907. 15. sz.
[17] Uo.
[18] Uj Idők. 1925. 43. sz.
[19] Uj Idők. 1925. 15. sz.
[20] Ez annak is betudható, hogy A tót atyafiak olyan új prózaolvasási technikára sarkalták a befogadót, amivel eddig még nem találkozott. (Eisemann 1998)
[21] A Hon. 1881. 2. sz.
[22] Pesti Hírlap. 1881. 1-3. sz.
[23] Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője. In: Bisztray-Király szerk.: Mikszáth Kálmán összes művei. 7. köt. Budapest, 1957, Akadémiai Kiadó. 198 p.
[24] Eisemann György: Mikszáth Kálmán. Budapest, 1998, Korona Kiadó. 19 p.
[25] Szabó T. Levente: A detektívtörténet és a populáris kultúra eljárásainak újraírása: A Szent Péter esernyője reflexív jegyei. In uő: Mikszáth, a kételkedő modern. Budapest, 2007, L’Harmattan Kiadó. 199 p.
[26] Eisemann 1998, 19 p.
[27] Bisztray-Király 1957, 106 p.
[28] Uo. 160
[29] Eisemann 1998, 30 p.
[30] Mikszáth Kálmán: Mikszáth Kálmán ars poeticája. Budapest, 1960, Szépirodalmi Kiadó. 197 p.
[31] Eisemann 1998, 30 p.
[32] T. Szabó Levente 2007, 211 p.
[33] Bisztray-Király 1957, 40 p.
[34] Gintli Tibor: Magyar irodalom. Budapest, 2015, Akadémiai Kiadó. 591 p.
2022