András Enikő Tímea
ELŐÍTÉLETEK
Kommunikációs megnyilvánulások a nemek között
„Mihelyt előítéleteink vannak,
bizonyos lehetőségeket kizárunk,
s életünk nem gazdag többé.“
(Karl Gustav Jung)
bizonyos lehetőségeket kizárunk,
s életünk nem gazdag többé.“
(Karl Gustav Jung)
Ahogyan a cím és a mellékelt idézet is mutatja a dolgozatom témája az előítéletek és ezek rendszerének lebontása, valamint magyarázatkeresés arra, hogy miképpen jön létre és valósul meg a nemek közti előítéletes viszony. Elsőként az előítéletről kell általában beszéljünk, ahhoz, hogy innen továbbhaladva elérjünk a nő-férfi ellentéthez, majd ennek az ellentétnek is egyetlen mozzanatára koncentrálva, a tipikus nembeli kommunikációs megnyilvánulásokra. Ezt a lebontást azért tartom szükségszerűnek, mert maga a nő-férfi viszony annyira árnyalt, hogy nem tudnék kitérni és magyarázni minden ágazatot, ami ide tartozik. Ezért csak egyetlen mozzanatot ragadok meg, és azt elmélyítve ecsetelem.
1. Előítéletek születése
Az ember, mint tudjuk társas lény, tehát akkor teljesít maximálisan, hogy egy csoport tagja, ha feladata és meghatározott szerepköre van. „Az ember a csoportszelekció révén lett naggyá”, mondja Szendi Gábor[1], hiszen a csoport szelekció révén választjuk meg a helyünket, státuszunkat és pozíciónkat egy társadalmon belül. Ebben a tényben viszont egy kettősség feszeng, mert igaz, hogy csoport által leszünk sikeresebbek, de ugyanakkor a csoportszellem járul hozzá az előítéletek kialakulásához is. Az ellentét meghatározása is magában hordozza ezt a kettősséget:
„Nem tapasztalatokra alapozott, hanem pozitív v. negatív elfogultságból eredő ítélet, amely általában hamis, helytelen következtetésekhez vezet. Az előítélet gyakran oka csalódásoknak, amennyiben az ember olyan tulajdonságokat tulajdonít más embereknek v. jelenségeknek, amelyek azokban nincsenek meg. A mai szóhasználatban az előítélet legtöbbször pejoratív jelentésárnyalattal jelenik meg. Azonban amennyiben az előítélet pusztán hipotetikus jellegű, s az adott ember valóságos öszszetevők számbavételével képes azt igazolni, módosítani v. megváltoztatni pozitív ítéletalkotásnak is lehet forrása.”[2]
Tiszta és érthető ez a meghatározás, ezért nem is időznék sokat ennél az alpontnál, hanem áttérek a nő-férfi viszony megismertetésére és azokra az előítéletekre, amelyek ebben a kontextusban a kommunikációs megnyilvánulásoknál tapasztalhatunk.
2. Nő-férfi viszony
A nő-férfi viszony már a kezdetek óta foglalkoztatja az emberiséget. Az ez által létrejött sztereotípiák lebontása nehéz feladatnak bizonyul, hiszen évezredes előítéletekkel állunk szemben, amelyek már beleivódtak kultúránkba (itt az európai kultúrát értem). Ahhoz, hogy tisztábban lássuk, hogy miről is van szó szeretnék példaként néhány tipikus sztereotípiát bemutatni, amelyek hűen mutatják a nyugati kultúra hozzáállását a különböző nemek szerepköréhez.
1. Előítéletek születése
Az ember, mint tudjuk társas lény, tehát akkor teljesít maximálisan, hogy egy csoport tagja, ha feladata és meghatározott szerepköre van. „Az ember a csoportszelekció révén lett naggyá”, mondja Szendi Gábor[1], hiszen a csoport szelekció révén választjuk meg a helyünket, státuszunkat és pozíciónkat egy társadalmon belül. Ebben a tényben viszont egy kettősség feszeng, mert igaz, hogy csoport által leszünk sikeresebbek, de ugyanakkor a csoportszellem járul hozzá az előítéletek kialakulásához is. Az ellentét meghatározása is magában hordozza ezt a kettősséget:
„Nem tapasztalatokra alapozott, hanem pozitív v. negatív elfogultságból eredő ítélet, amely általában hamis, helytelen következtetésekhez vezet. Az előítélet gyakran oka csalódásoknak, amennyiben az ember olyan tulajdonságokat tulajdonít más embereknek v. jelenségeknek, amelyek azokban nincsenek meg. A mai szóhasználatban az előítélet legtöbbször pejoratív jelentésárnyalattal jelenik meg. Azonban amennyiben az előítélet pusztán hipotetikus jellegű, s az adott ember valóságos öszszetevők számbavételével képes azt igazolni, módosítani v. megváltoztatni pozitív ítéletalkotásnak is lehet forrása.”[2]
Tiszta és érthető ez a meghatározás, ezért nem is időznék sokat ennél az alpontnál, hanem áttérek a nő-férfi viszony megismertetésére és azokra az előítéletekre, amelyek ebben a kontextusban a kommunikációs megnyilvánulásoknál tapasztalhatunk.
2. Nő-férfi viszony
A nő-férfi viszony már a kezdetek óta foglalkoztatja az emberiséget. Az ez által létrejött sztereotípiák lebontása nehéz feladatnak bizonyul, hiszen évezredes előítéletekkel állunk szemben, amelyek már beleivódtak kultúránkba (itt az európai kultúrát értem). Ahhoz, hogy tisztábban lássuk, hogy miről is van szó szeretnék példaként néhány tipikus sztereotípiát bemutatni, amelyek hűen mutatják a nyugati kultúra hozzáállását a különböző nemek szerepköréhez.
Nő |
Férfi |
kedves |
erős |
gondoskodó |
célratörő |
visszahúzód |
agresszív |
Nő |
Férfi |
a gyereknevelés női felelősségkörbe sorolása |
a férfi agresszivitás |
nő a család belső összetartója |
a férfiak meghatározó szerepe a katonai és politikai körökben |
expresszivitás, intuíció, befogadás, |
a férfi a külvilág felé képviseli a családot |
passzív |
alkotás és irányítás |
A szerepkörök betanulása már kiskorban megkezdődik és egy teljes életen át tart. A nemeknek meg kell tanulnia a csoport (család, társadalom) szelleme szerint viselkedni, ha nem cselekedne így, akkor kívülállóként kezelnék, elvesztene csoportidentitását, amelyről az előző alpontban beszéltünk.
3. Specifikus kommunikációs megnyilvánulások a nemeknél
Láttuk, hogy milyen szerepkörökbe osztjuk a különböző nemeket, de ez vajon milyen kihatással van a kommunikációs képességeikre és szokásaikra? Igaz, az, hogy a nők többet beszélnek, vagy ez is csak egy előítélet, amelyet kultúránk révén belénk neveltek? A továbbiakban ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel fogunk foglalkozni.
Már antik példák is bizonyítják, hogy a nemek nyelvi megnyilvánulásának mássága foglalkoztatta az embereket, ahogyan ez ma is az eset. A női beszédet egy férfiak beszédstílusához igazított norma szerint próbálták elemezni, ami azt eredményezte, hogy a női kommunikáció egy sztereotípiának kellett alávesse magát, amelynek végkicsengése a nők bőbeszédűségére és semmit mondására építkezett. Ennek következtében intelmek fogalmazódtak meg arra, hogy hogyan kell egy nő nyelvileg megnyilvánuljon, vagy jobban mondva, hogy hogyan nem kell megnyilvánuljon, hogy tanácsos csendben maradnia. Pál apostol is erről tanúskodik: „Mint a szenteknek minden gyülekezetében, a ti asszonyaitok a gyülekezetekben hallgassanak, mert nincs nekik megengedve, hogy beszéljenek, hanem, hogy engedelmesek legyenek, mint a törvény is mondja. […] éktelen dolog asszonynak gyülekezetben beszélni.”(1 Korint. 14, 33-35)
Szinte kétezer éven keresztül így megvalósult a nő kiszorítása a nyilvános szerepkőrből, eltekintve attól a kevés uralkodónőtől, költőnőtől és tudósnőtől, akiket a 20. századig „termelt” a társadalom. Jó példa a nők korlátolt szólásszabadságára a francia Olympe de Gouges példája, akit a Francia Forradalom idején azért fejeztek le, mert azt indítványozta, hogy minden emberi lényt egyenlőképpen kezeljenek, ne legyen nemek közti megkülönböztetés, kérte, hogy a nőket törvényileg is tekintsék embereknek, ne csak a férfiak rendelkezhessenek ezzel a kiváltságos joggal. A helyzet csupán a 20. század beköszöntésével javult, a női emancipációt hirdetőknek köszönhetően, és most a 21. század küszöbén lassan, de biztosan törvények is szabályozzák a női szólásszabadságot, szabad kommunikációt.
a.) Nemek közti egyenlőség?
A 20. század vége és a 21. század eleje az-az időszak, amikor a női szerepkörök megváltoznak, ennek következtében nyelvi viselkedési formájuk is másként tipizálódik. Nők lépnek emelvényekre és politikáról beszélnek, nők kezdenek jogokért küzdeni és ez megfizetődik. Mára már köztudott tény, hogy a nemek nyelvi viselkedési normáját nem a férfiak által képviselt standard szerint kell kialakítani, hanem szükséges egy köztes megoldás, amely normaként a tipikus női megnyilvánulási formákat is tartalmazza. Egy ilyen norma maga után vonja, hogy meghatározhatóak a nembeli beszédsémák, de ezek így nem előítéleteken, hanem valós tényeken alapszanak.
Egyenlőnek mondható-e nyelvileg egy nő meg egy férfi beszélgetés közben? Hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, egy tökéletes modellre van szükségünk, amely azt feltételezi, hogy a beszélgetésben résztvevő személyek egyike sem rendelkezik státuszbeli különbséggel, egyik sem alárendeltje a másiknak, hogy egyenlők.
Az előítélet, amellyel gyakran találkozunk, hogy a nők folyton közbeszólnak, hogy ők viszik a beszélgetést és ők határozzák meg a beszélgetés tematikáját meghiúsul, hogyha megfigyeljük Senta Tömel-Plötz kutatásit, amelyeket Ingrid Samuel összegez a következőképpen:
Látjuk tehát, hogy az előítéletek alapja labilis, a kutatások mindhárom sztereotip kijelentést megdöntötték. A tudományos kutatások jó úton haladnak a felé, hogy még több előítélet megcáfolódjék, nem csupán a nemeket illetőleg, hanem vallási, faji stb. megbélyegzésekben, amelyek negatív fényben tüntetnek fel célcsoportokat. Az előítéletek sajnos örökké létezni fognak, míg ember van ezen a Földön, azt kell megakadályozni, hogy ezek agressziót és diszkriminációt szüljenek, mint ezt már annyiszor megtapasztaltuk és sajnos tapasztalni fogjuk.
Bibliográfia
Allhoff, Dieter és Allhoff, Waltraud: Rhetorik und Kommunikation. Ein Lehr- und Übungsbuch, Ernst Reinhald Kiadó, München, 2010, 237 old.
Kecskeméthy István (ford.): Biblia, CE Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2009, 1444 old.
Internetes forrásanyag
Szendi Gábor: Az előítélet. LINK: http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/eloitelet.php (utolsó megtekintés 2012.02.09)
Lapoda Lexikon. LINK: http://www.kislexikon.hu/eloitelet.html (utolsó megtekintés 2012.02.09)
Nemi sztereotípiák a foglalkoztatásban és megoldási lehetőségei. Nemzetközi példák. LINK: http://www.berbarometer.hu/main/hirek/nemisztereo-1.pdf (utolsó megtekintés 2012.02.09)
3. Specifikus kommunikációs megnyilvánulások a nemeknél
Láttuk, hogy milyen szerepkörökbe osztjuk a különböző nemeket, de ez vajon milyen kihatással van a kommunikációs képességeikre és szokásaikra? Igaz, az, hogy a nők többet beszélnek, vagy ez is csak egy előítélet, amelyet kultúránk révén belénk neveltek? A továbbiakban ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel fogunk foglalkozni.
Már antik példák is bizonyítják, hogy a nemek nyelvi megnyilvánulásának mássága foglalkoztatta az embereket, ahogyan ez ma is az eset. A női beszédet egy férfiak beszédstílusához igazított norma szerint próbálták elemezni, ami azt eredményezte, hogy a női kommunikáció egy sztereotípiának kellett alávesse magát, amelynek végkicsengése a nők bőbeszédűségére és semmit mondására építkezett. Ennek következtében intelmek fogalmazódtak meg arra, hogy hogyan kell egy nő nyelvileg megnyilvánuljon, vagy jobban mondva, hogy hogyan nem kell megnyilvánuljon, hogy tanácsos csendben maradnia. Pál apostol is erről tanúskodik: „Mint a szenteknek minden gyülekezetében, a ti asszonyaitok a gyülekezetekben hallgassanak, mert nincs nekik megengedve, hogy beszéljenek, hanem, hogy engedelmesek legyenek, mint a törvény is mondja. […] éktelen dolog asszonynak gyülekezetben beszélni.”(1 Korint. 14, 33-35)
Szinte kétezer éven keresztül így megvalósult a nő kiszorítása a nyilvános szerepkőrből, eltekintve attól a kevés uralkodónőtől, költőnőtől és tudósnőtől, akiket a 20. századig „termelt” a társadalom. Jó példa a nők korlátolt szólásszabadságára a francia Olympe de Gouges példája, akit a Francia Forradalom idején azért fejeztek le, mert azt indítványozta, hogy minden emberi lényt egyenlőképpen kezeljenek, ne legyen nemek közti megkülönböztetés, kérte, hogy a nőket törvényileg is tekintsék embereknek, ne csak a férfiak rendelkezhessenek ezzel a kiváltságos joggal. A helyzet csupán a 20. század beköszöntésével javult, a női emancipációt hirdetőknek köszönhetően, és most a 21. század küszöbén lassan, de biztosan törvények is szabályozzák a női szólásszabadságot, szabad kommunikációt.
a.) Nemek közti egyenlőség?
A 20. század vége és a 21. század eleje az-az időszak, amikor a női szerepkörök megváltoznak, ennek következtében nyelvi viselkedési formájuk is másként tipizálódik. Nők lépnek emelvényekre és politikáról beszélnek, nők kezdenek jogokért küzdeni és ez megfizetődik. Mára már köztudott tény, hogy a nemek nyelvi viselkedési normáját nem a férfiak által képviselt standard szerint kell kialakítani, hanem szükséges egy köztes megoldás, amely normaként a tipikus női megnyilvánulási formákat is tartalmazza. Egy ilyen norma maga után vonja, hogy meghatározhatóak a nembeli beszédsémák, de ezek így nem előítéleteken, hanem valós tényeken alapszanak.
Egyenlőnek mondható-e nyelvileg egy nő meg egy férfi beszélgetés közben? Hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, egy tökéletes modellre van szükségünk, amely azt feltételezi, hogy a beszélgetésben résztvevő személyek egyike sem rendelkezik státuszbeli különbséggel, egyik sem alárendeltje a másiknak, hogy egyenlők.
Az előítélet, amellyel gyakran találkozunk, hogy a nők folyton közbeszólnak, hogy ők viszik a beszélgetést és ők határozzák meg a beszélgetés tematikáját meghiúsul, hogyha megfigyeljük Senta Tömel-Plötz kutatásit, amelyeket Ingrid Samuel összegez a következőképpen:
- Megszakítások beszéd közben: a férfiak gyakrabban és szisztematikusabban szakítanak félbe egy beszélgetést, mint a nők. A nők csak korlátozottan „viszik” a beszélgetést és gyakrabban kerül háttérbe a véleményük az adott témával kapcsolatban.
- Beszédidő, a közlendő időbeli beosztása: abból kiindulva, hogy az, aki „viszi” a beszélgetést a dominánsabb beszédpartner, tehát a férfi. Így érthető, hogy a férfi az egy beszélgetés során, aki többet közöl és hosszabb ideig tart a közlendője elmondása. Tömel-Plötz azt is megemlíti, hogy a férfiak kétszer annyi időt vesznek igénybe közlendőik elmondására, mint a nők.
- A beszédtéma irányítása: kutatások kimutatták, hogy 76 inicializált beszédtémából, 47-et nők kezdeményeztek, míg ebből 17 került megbeszélésre, a férfiak átlagban 25 témajavaslatot adtak, amelyből 23 került megbeszélésre. Innen látszik, hogy míg a nő gyakorta enged a férfi témaválasztásának, addig a férfi magához ragadja az általa ajánlott témák többségét, amelyeket a beszélgetések során elhangzanak. [5]
Látjuk tehát, hogy az előítéletek alapja labilis, a kutatások mindhárom sztereotip kijelentést megdöntötték. A tudományos kutatások jó úton haladnak a felé, hogy még több előítélet megcáfolódjék, nem csupán a nemeket illetőleg, hanem vallási, faji stb. megbélyegzésekben, amelyek negatív fényben tüntetnek fel célcsoportokat. Az előítéletek sajnos örökké létezni fognak, míg ember van ezen a Földön, azt kell megakadályozni, hogy ezek agressziót és diszkriminációt szüljenek, mint ezt már annyiszor megtapasztaltuk és sajnos tapasztalni fogjuk.
Bibliográfia
Allhoff, Dieter és Allhoff, Waltraud: Rhetorik und Kommunikation. Ein Lehr- und Übungsbuch, Ernst Reinhald Kiadó, München, 2010, 237 old.
Kecskeméthy István (ford.): Biblia, CE Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2009, 1444 old.
Internetes forrásanyag
Szendi Gábor: Az előítélet. LINK: http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/eloitelet.php (utolsó megtekintés 2012.02.09)
Lapoda Lexikon. LINK: http://www.kislexikon.hu/eloitelet.html (utolsó megtekintés 2012.02.09)
Nemi sztereotípiák a foglalkoztatásban és megoldási lehetőségei. Nemzetközi példák. LINK: http://www.berbarometer.hu/main/hirek/nemisztereo-1.pdf (utolsó megtekintés 2012.02.09)
Jegyzetek
[1] Szendi Gábor: Az előítélet. LINK: http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/eloitelet.php (utolsó megtekintés 2012.02.09)
[2] Lapoda Lexikon. LINK: http://www.kislexikon.hu/eloitelet.html (utolsó megtekintés 2012.02.09)
[3] Nemi sztereotípiák a foglalkoztatásban és megoldási lehetőségei. Nemzetközi példák. LINK: http://www.berbarometer.hu/main/hirek/nemisztereo-1.pdf (utolsó megtekintés 2012.02.09)
[4] I.m
[5] Allhoff, Dieter és Allhoff, Waltraud (2010): Rhetorik und Kommunikation. Ein Lehr- und Übungsbuch, Ernst Reinhald Kiadó, München, 237 old.
