Batiz-Kis-Bandi Réka
A VIZUÁLIS KÖLTÉSZET ARISZTOTELÉSZ GONDOLKODÁSA ÉS A MAI SZEMLÉLETEK ALAPJÁN
Dolgozatom témája a költészetről ezen belül is a vizuális költészetről fog szólni. Leginkább Weöres Sándor Tengermozgás című képverse keltette fel a figyelmemet és innen jött a gondolat, hogy miért is ne vizsgálhatnám meg azt, hogy amit régen gondolt Arisztotelész a poétikáról, a versekről, hogyan is változott meg ebbe az irányba. Érdekesnek találom azt, hogy amiről úgy gondolták, hogy csak szavakkal lehet kifejezni, azt a vizuális költészettel megcáfolták. A különböző képszerkesztési eljárások mellet, amelyek amúgy is azt a célt szolgálják, hogy a verset dinamikusabbá, érthetőbbé tegye. A különböző kompozíciós elemek arra szolgálnak, hogy a vers olyan elemekből álljon, amelyek között kapcsolat van és rendszerezni tudja őket. Ezek az eljárások mellett a képvers megalkotása során a költőnek gondolnia kell arra is, hogy ne csak hallásra legyen kellemes az alkotása, hanem látásra is élvezhető legyen. Tehát úgy gondolom, hogy ez egy olyan téma amelyet érdekes megvizsgálni. Először megnézzük, hogy Arisztotelész mit is mondott a poétikáról, szerint, hogyan is kell egy verset felépíteni, milyen képszerkesztési technikákat/módszereket alkalmaz ő és ezzel ellentétben miben tér el a képvers, ha eltér egyáltalán.
A korai képverset az irányzat költői konkrét versnek, konkrét költészetnek nevezték. A művek általában lineárisan rendezett betűsorok, szavak, mondatok; minden sornak önálló grafikai jelentése van. A szövegek vagy nyomdai kompozíciók (a tipoézis, a tipografikus költészet korai darabjai), vagy írógépszövegek (daktilopoémák), esetleg kézzel írták őket (a Letraset még nem terjedt el). Függőleges és vízszintes tengelyek mentén rendeződnek a térben (innen a „spacialista" - térköltészeti - jelző). A konkrét vers ismertető jegye tehát, hogy az esetek többségében nyelvi kódolású betűkép, szókép (ebben a lettrizmussal rokon), nem vagy ritkán használ nem nyelvi (például grafikai) elemet. Eleve lemond viszont a költészet mimetikus modelljéről és a narrációról.[1]
Arisztotelész ezt mondja el a versről és a kötészetről: "A szavak művészete csak prózát vagy verset használ, s ez utóbbi lehet vagy vegyes formájú, vagy végig azonos versmértékű, de összefoglaló elnevezése máig sincs. Nem rendelkezünk ugyanis közös elnevezéssel Szóphrón és Xenarkhosz mimoszaira[2] és a szókratészi beszélgetésekre, sem arra, ha valaki epikus vagy elégiai, vagy más efféle versmértékben végzi az utánzást - eltekintve attól, hogy az emberek, a versformával kapcsolva össze a költői tevékenységet, ezeket elégiaköltőknek, amazokat meg eposzköltőknek nevezik, nem az utánzás módja szerint jelölve meg a költőket, hanem általában a versmérték szerint. Még azt is „költészetnek” szokták nevezni, ha valamilyen orvosi vagy természettudományi tárgyat foglalnak versbe. Pedig a versmértéken kívül semmi közös nincs Homéroszban és Empedoklészben,[3] úgyhogy amaz joggal nevezhető költőnek, emez viszont inkább természettudósnak, mint költőnek. Ugyanígy azt is költőnek kell neveznünk, aki mindenféle versformát keverve végez utánzást, mint ahogy például Khairémón[4] megírta mindenféle metrumból összekevert rapszódiáját, a Kentaurosz-t. - Ezekről tehát ennyit állapítsunk meg."[5] Ebből az idézetből úgy gondolom látszik az, hogy Arisztotelésznek meg volt a maga véleménye a költészetről. Sok mindent neveztek költőnek, de egy olyan hangsúlyt, véleményt vélek felfedezni a szövegben, ami alapján azt mondom, hogy nem igazán örült annak, hogy költőnek van nevezve egy olyan személy is, ami nem igazán talált bele a képbe. Megemlítenék néhány képszerkesztési módszert, amit Arisztotelész is szóba hoz a szövegben. Maga a műfaj, hogy hova lehet besorolni az adott alkotást, az utánzás, ábrázolás,versmérték, ritmus, egységesség, felépítés, nyelvezet stb. Ezek mind olyan módszerek, technikák amivel az alkotás Arisztotelész szerint jó lesz. És igaza is van. Egy alkotásnak összetettnek kell lennie. Olyannyira összhangban kell legyenek a sorok egymással, mint a szánhúzó kutyák. Náluk se látjuk csak magát az egészet, pedig komoly szerepek vannak egy falkában is. Van vezér van alattvaló, őrző. Ilyen egy alkotás is. Amikor olvassuk nem is muszáj észrevennünk a különböző technikákat, de mégis érezzük, hogy az a vers úgy van összerakva ahogyan kell. Minden sor passzol a következőhöz, minden szónak külön szerepe , minden vesszőnek elhanyagolhatatlan státusza van.
Úgy gondolom, hogy a versek a képversek megjelenése előtt csak arra szolgáltak, hogy a felolvasásukkal a megértésükkel nyerjenek értelmet, azonban minden megváltozott, legalábbis bennem amikor megláttam egy képverset. Legtöbbet az avantgárd időkből hallhatunk a képversekről. Azonban az avantgárd nem igazán volt sikeres. A legtöbb tehetségesebb avantgárd irányzatok követők visszatértek a hagyományos lírához. Igaz, hogy a képversek is az avantgárd időben jöttek létre, mégis nagyon keveset lehet róluk olvasni. Sem vita, sem elmélet nincs és egyetlen egy manifesztum sem említi. Avantgárd vizuális alkotások folyóiratokban és többnyire illusztrációként, borítóként, illetve plakátokon jelennek meg elsősorban alkalmazott művészetként, ritkábban publikált műalkotásként. ,Az izmusok történeté’-ben Kassák a műfaj kiemelkedő példájaként Guillaume Apollinaire kötetére (,Calligrammes’) hivatkozik, amelynek jelentőségét szó és kép megújított bensőséges kapcsolatában látja, amely mintegy reprezentálja az avantgárd irányzatok törekvését a szintetikus művészetekre.[6]
De mi is pontosan ez a képvers? A képvers olyan vers, amely szakaszait, sorait, betűit, úgy helyezi el, hogy valamilyen kép-alakzat rajzolódjon ki belőlük. A képvers görögül kalligramma, amelynek írásképe különös, új jelentést hordoz, az összképe ábrázol valamit. Ez az ábrázolás általában közvetlen vagy szimbolikus kapcsolatban van a vers tartalmával. Az a jó képvers, amelyikben a tartalom és a forma is sugall, éreztet valamit, a szöveg akár magában is megállna, de a kettő együtt erősíti a lehetséges jelentést és a hatást. Ezért gondolom érdekesnek ezt a témát, mert ezekben a versekben már nem csak arra kell figyelni, hogy az egymás után lévő sorok minden alkotóeleme a helyén legyen, hanem arra is kell összpontosítani, hogy a vers már, avval is át tudjon adni egy érzést, egy ismeretet, hogy ránézünk és még csak bele sem olvastunk.
Az újabb kori magyar irodalom minden évtizedében született képvers. Radnóti Miklós, Illyés Gyula munkáit az olvasók viszonylag jól ismerik. Weöres Sándor, aki verseinek külalakját a leggondosabban formálta, már 1938-ban megjelent A teremtés dicsérete című kötetében közölt egy Kereszt-árnyképet (ez a vers címe), melyet 1933- ban írt! 1963-ból való Tapéta és árnyék című konkrét verse. Napjaink magyarországi vizuális költészete a hetvenes évek elején bontakozott ki. Tandori Dezsőnek egyik autentikus önkifejezési formája a konkrét vers, a képvers. Nagy kár, hogy nem Szán elég időt a műfaj alaposabb kidolgozására. Konkrét versei a legtöbb esetben minimalista művek. Kézzel rajzolt képversei - egyszerű formák, virágok, madarak - egy-egy ötletet valósítanak csak meg.[7]
Azonban nekem mégis Weöres Sándornak egy nagyon egyszerű kis gyerek verse keltette fel igazán a figyelmem. A Tengermozgás című vers, már első ránézésre megadja a hangulatát a versnek. Számomra egy nagyon lágy nagyon könnyed versikének tűnik. Ugyan a képet nem tudom megmutatni, de beírom magát a versikét. " A hullámok, a hullámok,/tenger-habból hegy meg árok,/fodrosulnak a hullámok,/a hullámok, mint az álmok./part-szegélyről visszahullnak,/a hullámok, a hullámok." Kezdjük a legelején. Maga a cím is már egy olyan komponenst, ami megmutatja, a versnek a fő motívumát a hullámokat. Igaz, hogy a hullámok átvitt értelemben szerepelnek az adott versben, mégis ha látjuk magát a képverset és csak a címet olvassuk el már kirajzolódik bennünk egy kép, hogy miről is fog szólni. A hullám szó, mint motívum a vers legelején, a közepén és a végén is szerepel, ezzel is mutatva, hogy mennyire központi szerepet tölt be a versben. Számomra kicsit olyan, mintha egy belső érzést próbálna elmondani vele a költő, mintha a boldogság csak jönne és menne. Így szerepel a képen is. A hullám hol fent van, hol lent. Tehát az ember is az életben egyszer fent van egyszer pedig lent. A ríme tiszta rím, és tele van lágy hangzású szavakkal, ami szerintem megint csak arra szolgál, hogy egy kedves, egy természetes hatást keltsen, ami folytonosságot is von maga után. Szerintem ezek a képszerkesztési technikák fedezhetőek fel ebben a versben. Fontos a cím, a hullám fogalma, maga a felépítés, a rím, a szavak hangzása és nem utolsó sorban maga a kép, ahogyan ki vannak alakítva a sorok. Ahogyan már feljebb is említettem ezek a komponensek csak együtt érik el a várt hatást, magukban szinte semmit sem érnek.
Összefoglalásképpen úgy gondolom, hogy a képversek semmit sem változtattak magán a versen, éppen ellenkezőleg. Adtak egy olyan plusz érzést, egy olyan átláthatóságot a versnek, amit már első ránézésre érez az olvasni vágyó. Tehát azt mondom, hogy a képversek csak szebbé tették az irodalmat és dúsabbá a versek értelmezési lehetőségét.
Jegyzetek
[1] NAGY Pál, A vizuális költészet
http://acta.bibl.u-szeged.hu/8630/1/szemiotikai_009_202-222.pdf
[2] Szóphrón, Xenarkhosz: V. századi mimoszírók, csak töredékeik maradtak fenn. A mimosz: komikus utánzás, a komédia kezdetleges formája
[3] Empedoklész: V. századi filozófus, Szicíliában élt. Rendszerében materialista szemlélet keveredik mitikus elemekkel. Tanításait hexameterekben írt tankölteményben fejtette ki.
[4] Khairémón: közelebbről nem ismert író, művei elvesztek
[5] Arisztotelész: Poétika
http://mek.oszk.hu/04100/04198/04198.pdf sajnos csak internetes forrással tudtam dolgozni a kialakult helyzet miatt, pontos címeket nem mindig tudtam megjelölni
[6] SZ.MOLNÁR Szilvia, A képvers-értés története: a történeti avantgárd, , Iskolakultúra, 2002, 11. sz. 46-48.
[7] NAGY, i. m. 217.
Szakirodalom
Arisztotelész: Poétika
NAGY Pál, A vizuális költészet
SZ.MOLNÁR Szilvia, A képvers-értés története: a történeti avantgárd, , Iskolakultúra, 2002, 11. sz.
A korai képverset az irányzat költői konkrét versnek, konkrét költészetnek nevezték. A művek általában lineárisan rendezett betűsorok, szavak, mondatok; minden sornak önálló grafikai jelentése van. A szövegek vagy nyomdai kompozíciók (a tipoézis, a tipografikus költészet korai darabjai), vagy írógépszövegek (daktilopoémák), esetleg kézzel írták őket (a Letraset még nem terjedt el). Függőleges és vízszintes tengelyek mentén rendeződnek a térben (innen a „spacialista" - térköltészeti - jelző). A konkrét vers ismertető jegye tehát, hogy az esetek többségében nyelvi kódolású betűkép, szókép (ebben a lettrizmussal rokon), nem vagy ritkán használ nem nyelvi (például grafikai) elemet. Eleve lemond viszont a költészet mimetikus modelljéről és a narrációról.[1]
Arisztotelész ezt mondja el a versről és a kötészetről: "A szavak művészete csak prózát vagy verset használ, s ez utóbbi lehet vagy vegyes formájú, vagy végig azonos versmértékű, de összefoglaló elnevezése máig sincs. Nem rendelkezünk ugyanis közös elnevezéssel Szóphrón és Xenarkhosz mimoszaira[2] és a szókratészi beszélgetésekre, sem arra, ha valaki epikus vagy elégiai, vagy más efféle versmértékben végzi az utánzást - eltekintve attól, hogy az emberek, a versformával kapcsolva össze a költői tevékenységet, ezeket elégiaköltőknek, amazokat meg eposzköltőknek nevezik, nem az utánzás módja szerint jelölve meg a költőket, hanem általában a versmérték szerint. Még azt is „költészetnek” szokták nevezni, ha valamilyen orvosi vagy természettudományi tárgyat foglalnak versbe. Pedig a versmértéken kívül semmi közös nincs Homéroszban és Empedoklészben,[3] úgyhogy amaz joggal nevezhető költőnek, emez viszont inkább természettudósnak, mint költőnek. Ugyanígy azt is költőnek kell neveznünk, aki mindenféle versformát keverve végez utánzást, mint ahogy például Khairémón[4] megírta mindenféle metrumból összekevert rapszódiáját, a Kentaurosz-t. - Ezekről tehát ennyit állapítsunk meg."[5] Ebből az idézetből úgy gondolom látszik az, hogy Arisztotelésznek meg volt a maga véleménye a költészetről. Sok mindent neveztek költőnek, de egy olyan hangsúlyt, véleményt vélek felfedezni a szövegben, ami alapján azt mondom, hogy nem igazán örült annak, hogy költőnek van nevezve egy olyan személy is, ami nem igazán talált bele a képbe. Megemlítenék néhány képszerkesztési módszert, amit Arisztotelész is szóba hoz a szövegben. Maga a műfaj, hogy hova lehet besorolni az adott alkotást, az utánzás, ábrázolás,versmérték, ritmus, egységesség, felépítés, nyelvezet stb. Ezek mind olyan módszerek, technikák amivel az alkotás Arisztotelész szerint jó lesz. És igaza is van. Egy alkotásnak összetettnek kell lennie. Olyannyira összhangban kell legyenek a sorok egymással, mint a szánhúzó kutyák. Náluk se látjuk csak magát az egészet, pedig komoly szerepek vannak egy falkában is. Van vezér van alattvaló, őrző. Ilyen egy alkotás is. Amikor olvassuk nem is muszáj észrevennünk a különböző technikákat, de mégis érezzük, hogy az a vers úgy van összerakva ahogyan kell. Minden sor passzol a következőhöz, minden szónak külön szerepe , minden vesszőnek elhanyagolhatatlan státusza van.
Úgy gondolom, hogy a versek a képversek megjelenése előtt csak arra szolgáltak, hogy a felolvasásukkal a megértésükkel nyerjenek értelmet, azonban minden megváltozott, legalábbis bennem amikor megláttam egy képverset. Legtöbbet az avantgárd időkből hallhatunk a képversekről. Azonban az avantgárd nem igazán volt sikeres. A legtöbb tehetségesebb avantgárd irányzatok követők visszatértek a hagyományos lírához. Igaz, hogy a képversek is az avantgárd időben jöttek létre, mégis nagyon keveset lehet róluk olvasni. Sem vita, sem elmélet nincs és egyetlen egy manifesztum sem említi. Avantgárd vizuális alkotások folyóiratokban és többnyire illusztrációként, borítóként, illetve plakátokon jelennek meg elsősorban alkalmazott művészetként, ritkábban publikált műalkotásként. ,Az izmusok történeté’-ben Kassák a műfaj kiemelkedő példájaként Guillaume Apollinaire kötetére (,Calligrammes’) hivatkozik, amelynek jelentőségét szó és kép megújított bensőséges kapcsolatában látja, amely mintegy reprezentálja az avantgárd irányzatok törekvését a szintetikus művészetekre.[6]
De mi is pontosan ez a képvers? A képvers olyan vers, amely szakaszait, sorait, betűit, úgy helyezi el, hogy valamilyen kép-alakzat rajzolódjon ki belőlük. A képvers görögül kalligramma, amelynek írásképe különös, új jelentést hordoz, az összképe ábrázol valamit. Ez az ábrázolás általában közvetlen vagy szimbolikus kapcsolatban van a vers tartalmával. Az a jó képvers, amelyikben a tartalom és a forma is sugall, éreztet valamit, a szöveg akár magában is megállna, de a kettő együtt erősíti a lehetséges jelentést és a hatást. Ezért gondolom érdekesnek ezt a témát, mert ezekben a versekben már nem csak arra kell figyelni, hogy az egymás után lévő sorok minden alkotóeleme a helyén legyen, hanem arra is kell összpontosítani, hogy a vers már, avval is át tudjon adni egy érzést, egy ismeretet, hogy ránézünk és még csak bele sem olvastunk.
Az újabb kori magyar irodalom minden évtizedében született képvers. Radnóti Miklós, Illyés Gyula munkáit az olvasók viszonylag jól ismerik. Weöres Sándor, aki verseinek külalakját a leggondosabban formálta, már 1938-ban megjelent A teremtés dicsérete című kötetében közölt egy Kereszt-árnyképet (ez a vers címe), melyet 1933- ban írt! 1963-ból való Tapéta és árnyék című konkrét verse. Napjaink magyarországi vizuális költészete a hetvenes évek elején bontakozott ki. Tandori Dezsőnek egyik autentikus önkifejezési formája a konkrét vers, a képvers. Nagy kár, hogy nem Szán elég időt a műfaj alaposabb kidolgozására. Konkrét versei a legtöbb esetben minimalista művek. Kézzel rajzolt képversei - egyszerű formák, virágok, madarak - egy-egy ötletet valósítanak csak meg.[7]
Azonban nekem mégis Weöres Sándornak egy nagyon egyszerű kis gyerek verse keltette fel igazán a figyelmem. A Tengermozgás című vers, már első ránézésre megadja a hangulatát a versnek. Számomra egy nagyon lágy nagyon könnyed versikének tűnik. Ugyan a képet nem tudom megmutatni, de beírom magát a versikét. " A hullámok, a hullámok,/tenger-habból hegy meg árok,/fodrosulnak a hullámok,/a hullámok, mint az álmok./part-szegélyről visszahullnak,/a hullámok, a hullámok." Kezdjük a legelején. Maga a cím is már egy olyan komponenst, ami megmutatja, a versnek a fő motívumát a hullámokat. Igaz, hogy a hullámok átvitt értelemben szerepelnek az adott versben, mégis ha látjuk magát a képverset és csak a címet olvassuk el már kirajzolódik bennünk egy kép, hogy miről is fog szólni. A hullám szó, mint motívum a vers legelején, a közepén és a végén is szerepel, ezzel is mutatva, hogy mennyire központi szerepet tölt be a versben. Számomra kicsit olyan, mintha egy belső érzést próbálna elmondani vele a költő, mintha a boldogság csak jönne és menne. Így szerepel a képen is. A hullám hol fent van, hol lent. Tehát az ember is az életben egyszer fent van egyszer pedig lent. A ríme tiszta rím, és tele van lágy hangzású szavakkal, ami szerintem megint csak arra szolgál, hogy egy kedves, egy természetes hatást keltsen, ami folytonosságot is von maga után. Szerintem ezek a képszerkesztési technikák fedezhetőek fel ebben a versben. Fontos a cím, a hullám fogalma, maga a felépítés, a rím, a szavak hangzása és nem utolsó sorban maga a kép, ahogyan ki vannak alakítva a sorok. Ahogyan már feljebb is említettem ezek a komponensek csak együtt érik el a várt hatást, magukban szinte semmit sem érnek.
Összefoglalásképpen úgy gondolom, hogy a képversek semmit sem változtattak magán a versen, éppen ellenkezőleg. Adtak egy olyan plusz érzést, egy olyan átláthatóságot a versnek, amit már első ránézésre érez az olvasni vágyó. Tehát azt mondom, hogy a képversek csak szebbé tették az irodalmat és dúsabbá a versek értelmezési lehetőségét.
Jegyzetek
[1] NAGY Pál, A vizuális költészet
http://acta.bibl.u-szeged.hu/8630/1/szemiotikai_009_202-222.pdf
[2] Szóphrón, Xenarkhosz: V. századi mimoszírók, csak töredékeik maradtak fenn. A mimosz: komikus utánzás, a komédia kezdetleges formája
[3] Empedoklész: V. századi filozófus, Szicíliában élt. Rendszerében materialista szemlélet keveredik mitikus elemekkel. Tanításait hexameterekben írt tankölteményben fejtette ki.
[4] Khairémón: közelebbről nem ismert író, művei elvesztek
[5] Arisztotelész: Poétika
http://mek.oszk.hu/04100/04198/04198.pdf sajnos csak internetes forrással tudtam dolgozni a kialakult helyzet miatt, pontos címeket nem mindig tudtam megjelölni
[6] SZ.MOLNÁR Szilvia, A képvers-értés története: a történeti avantgárd, , Iskolakultúra, 2002, 11. sz. 46-48.
[7] NAGY, i. m. 217.
Szakirodalom
Arisztotelész: Poétika
NAGY Pál, A vizuális költészet
SZ.MOLNÁR Szilvia, A képvers-értés története: a történeti avantgárd, , Iskolakultúra, 2002, 11. sz.
