Bereczki Ágota
A BIZARR ESZTÉTIKÁJA
Cholnoky László prózavilága
Nem túloznék, ha azt mondanám, hogy Cholnokyt olvasva valóban mellém telepedik a nyomasztó hangulat fekete szárnya és nem mozdul mellőlem még az olvasás befejeztével sem. Az ilyenfajta szürke hangulat, amelyik a hanyatlást, mint esztétikai élményt tárja az olvasók elé Cholnoky prózájában, nemcsak a választott témában, de a módban is megnyilatkozik. Ez az előttünk kitárulkozó világ ad betekintést az alkotói stílus rétegeibe, amin keresztül a bizarr esztétikája megvalósul, és egy megmagyarázhatatlan érzést éget a gondolataink közé.
Az effajta prózai világ megértéséhez két művében: a Bertalan éjszakájában és a Prikk mennyei útjában, többfelé ágazó úton juthatunk el. Mivel az író által adoptált létmeghatározás, világszemlélet, pont oly hatással íródik bele műveibe, mint a több rétegen át vonuló irányzatok stilisztikája, valamint az alkotói élettörténet, így az értelmezésben, ezeknek az egyvelege szolgál segítséggel a mű kibontásához, amikor a sorok közti értelmet keresve megpróbáljuk újra összerakni magunk számára az olvasott szöveget.
Cholnoky prózáiban jelentkező világ-beállítottságot követve a dekadens életérzés kinyilatkoztatásihoz jutunk el. Nietzsche meghatározása szerint, a dekadens alkotók a felszín művészetét érvényesítették, amely az egész érzésének az elvesztésével járt. Tehát a mű, mint egységes egész már nem kapott meghatározó szerepet a megértés során, hanem a szó, a hang, a mondat, mint különálló entitások váltak értelemhordozó és értelemadó egységekké. Míg Nietzsche, aki valójában dekadencia ellenes volt és pont ezen keresztül alkotta meg ennek az irányzatnak a legkidolgozottabb teóriáját, ezt a fragmentáltságot a jelentés széteséseként vélte- „A szó függetlenné válik, és kilódul a mondatból, a mondat tovarugaszkodik és eltakarja az oldal értelmét, az oldal pedig az egész mű rovására terjeszkedik- az egész már nem egész.”[1], addig a kor másik kiemelkedő teoretikusa: Bourget, ezt a tulajdonságot a jövő esztétikájaként láttatta. Bourget szemében az értelem ilyenfajta szétesése pozitív tulajdonságokkal bírt, ami a mű jelentését illet: „A dekadencia stílusában a könyv egysége felbomlik és átadja a helyét az oldal függetlenségének, de az oldal is leépül és átadja a helyét a mondat függetlenségének. A mondat meg ugyanígy bomlik fel és a maga során a szó önállóságának adja meg magát.”[2] Ez az irányelv jól láthatóan áthatja Cholnoky műveit is, mivel az olvasók érzelmeinek a befolyásolása nem annyira az alkotás egészében, mint a mű megalkotottságának részleteiben válik hatásossá. A 19. században kialakult dekadens, nihilisztikus, destruktív életfelfogás műveinek mély struktúrájáig hatol le, olyan szinten, hogy a hanyatlás, nem a morál romlását, az emberi test feltrancsírozását hivatott megmutatni, hanem azt a perspektívát, melyből az élet működésének egészét láthatjuk át. Ez szerint elmondható, hogy mind a Bertalan éjszakája, mind a Prikk mennyei útja egy olyan perspektívába kívánja bevezetni az olvasókat, amely egy újszerű érzékeléstörténetben bontakozik ki, ahol az alkoholizmus nem egy hátrány, hanem egyszerűen egy másfajta szemszög a világ fele, amelyben a halál szerves része az életnek valamint a kivilágosodásnak az egyik formája.
A stílus megalkotottságának szempontjából, Bertalan éjszakája és Prikk mennyei útja több irányzatot ölel át, amelyek nemcsak az írás módjára, de a belőle kiváltott érzelmekre is mély hatást gyakorolnak. Hiszen a szecesszió jegyeit hordozó indás mondatokban bontakozik ki a halál vágyának esztétikai szépsége, de a szürrealista képek azok, amelyek az elvont tudattartalmakat, az álmokat és víziókat teszik oly megfoghatóvá, hogy szinte önmaguktól férkőznek be az olvasói elmébe, valamint a nyelvnek az a törekvése, hogy ezeket az érzelmeket a szövegekbe projektálja, a posztmodern irányzat által van elénk tárva.
Ha a műveket a szecesszió felől akarjuk megvilágítani, elénk tárul az esztétikát, a művészetet és a dekadens életvitelt összefűző erő. A lét kérdéseiben bizonyos társadalmi problémák kerülnek elénk, olyanok, mint például az alkoholizmus és a pénztelenség, habár a mű ezekre a szociális ellentmondásokra nem kíván megoldást adni, sokkal inkább mint művészeti megnyilatkozást próbálja bemutatni. Tehát elmondható, hogy a szecessziós irányzat az esztétikát és a művészetet az élet felé helyezi, amelynek középpontjában a dekadens főhős áll, akin keresztül az epikus alkotás egy életérzés allegóriájává válik.[3] A mű olvasása során sokszor lehet olyan érzése az olvasónak, hogy a főhős álmának egy darabkáját próbálja megfejteni, amely álomvilág nyelvi képek sorozataként testesül meg a szövegben. Az ilyen álomszerű képalkotás a szecesszió irányzatának egy újabb tartópillére, és habár az író műveit tárgyaló kritikusok többsége figyelmen kívül próbálja hagyni ennek az irányzatnak a fontosságát, én úgy gondolom, hogy ezek a tulajdonságok esszenciális erővel bírnak a Cholnoky prózavilág sajátságos vonásainak kialakításában. Itt példaként felhoznék egy olyan jelenetet a Prikk mennyei útja című alkotásból, amelyik, annak ellenére, hogy a mű befejező részében jelenik meg, visszafele is befolyást gyakorol az olvasói befogadásra. Az álom és valóság, élet és halál peremén függő, megsebzett, kiéhezett Prikk egy utolsó utazásba merül el az elméjének világában, amikor a templomi népre csendesség telepszik a pap beszédének kezdetekor. „Prikk körül mézédes hangok kergetőztek, de nemigen tudta, mi az a zengés, ami körülveszi. Ettől fogva általában nemigen sokat lehetett volna építeni a megfigyeléseire, mert például azt is, hogy a homloka nagyon tüzel, csak arról vette észre, hogy a keze viszont egyre hidegebb lett. Hanem mindez most nemigen bántotta, mert egyébbel volt elfoglalva. Kedves, szép, üde leányfejecskék bólogattak körülötte, de még ennél is szokatlanabb volt, hogy a templompad kemény deszkájából éppen Prikk arca előtt, csodaillatú virágok nőttek, és beárnyékolták az arcát. Ezek után pedig úgy érezte, hogy az orgona szavából, amint feléje hullámzik, halaványkék fátyol fonódik, és lassan, lágyan szemére borul, hogy ő se láthasson senkit, de őt se láthassa senki. De ez mit sem ért, mert a szörnyű ember, a meggyilkolt előbújt a pad alól, leszakította a fátyolt, és üveges szemével belebámult Prikk szemébe.”[4] A virágmotívum, amely a szecessziós alkotásmód egyik jellemző formája, itt kettős jelentést nyer el. Egyik oldalról bevezeti az olvasót abba az elképzelt világba, amely Prikk körül kezd kialakulni, mintegy jelezvén a valóság és képzelet határát, a kettő egymásba olvadását, a másik felől kitágítja a teret, és a főhős lelkiállapotát rávetíti a könyv lapjaira, ily módon érzetetve a belső vívódást, amely lassan a végső megoldás fele kezd el közeledni, az egyetlen kimenetelhez, amely nem lehet más, mint a halál. A „halaványkék fátyol” motívumán keresztül jut kifejezésre, a magány utáni vágyakozás, az a sóvárgás az egyedüllétre, amely a dekadens felfogást gyűrűzte be. Prikk nem tud szabadulni a tudattól, hogy megölt egy embert, a magány jelentené neki az önmagától való menekülést is, amelyet többszörösen megkísérel, hiszen a tény, hogy nem egy másik személyt ölt meg, nem változtat azon az állapoton, amelyet a saját személye ellen folyamatosan elkövet, a végén ez, a halálát okozva. Továbbá a stiláris jegyek, amelyek e részletben szerepelnek, mint például a díszítettség, a szinesztézia, a mondatok indáztatása, mind a szecesszió vonásaira emlékeztetnek, és egymásba fonódásukkal hatásuk egyszerre lesz esztétikus és bizarr.[5]
A következő stiláris egység, amely meghatározza Cholnoky műveinek prózai megalkotottságát az a szürrealizmus. Ez irányzat keretén belül, Kemény Gábor munkája alapján, két fontos tulajdonságot lehet kiemelni, amely nemcsak a két alkotás, de az egész életmű esetében alakító tényezőként szerepel, ezek a tárgyiasító metaforaalkotás és az allegorizálás. Az elvont tudattartalmak, lelki folyamatok ilyenszerű konkretizálása hozzásegíti a dekadens főhőst az életbe való kapaszkodáshoz, valamint esztétikailag, érzékletesebbé, színesebbé teszi a lelkiállapotok megnyilatkozásait. Kemény Gábor véleménye szerint, a tárgyasító metaforaalkotásról, az álmok és víziók tárgyszerűsítéséről, akkor beszélhetünk, ha a konkretizáló metaforák képi eleme élettelen dolog, tulajdonság vagy történés; az az út, amely a szubjektívtől az objektív, az élettől az élettelen fele halad (dezantropomorfizálódik). Habár azt lehet észrevenni, hogy ezek a metaforák a köznyelvben már elvesztették sokkoló hatásukat, Cholnoky prózáiban mégis új jelentésre tesznek szert, és újból képesek megdöbbenteni a velük érintkezőt, mivel az író a köznyelvi tárgyiasításokat következetesen megújítja, vagy újabb ilyeneket alkot s ezzel a tudati jelenségek kézzelfoghatóságát, tapinthatóságát túlhangsúlyozza. Ez által a túlhangsúlyozás által éri el, hogy a tárgyiasított metaforák groteszkül, sokszor nyomasztóan hassanak az olvasókra.[6] Ezzel szemben az allegorizálás a megszemélyesítésnek az a részletesebben kifejtett alakja, amikor egy objektív dolog válik szubjektívvá, vagyis az élettelen lesz élő (legtöbbször emberi) lény, tulajdonság, vagy cselekvés formáival felruházva (antropomorfizáció).[7] Cholnoky írásaiban a tárgyiasítás és allegorizálás nemcsak stilisztikai, képi, de kompozicionális, poétikai, szinten is megmutatkozik, tehát nemcsak az egyes metaforák, de a nagyobb szövegdarabot átölelő, szövegszervező elemek is bírnak ezekkel a tulajdonságokkal, például a tükörkép megjelenítése, mint kritikai alteregó, mivel a „másik én”-jükkel szembesíti őket, ezzel anticipálván, sürgetvén az öngyilkosságukat.[8]
Tárgyiasító és allegorizáló elemek több szinten is megjelennek a mű során, mintegy szerves részévé válva az alkotásnak, legtöbbször lelkiállapotot, vagy a főhős vágyait kifejezve. Ilyen esetekre világítnak rá a következő példák:
„Különös remeteségének harmincadik napján Prikk lelke összezsugorodott. Összetöpörödött, valósággal összeaszalódott.”[9] Az alábbi esetben Prikk lelkének a tárgyiasítása három rokon értelmű igei metaforán keresztül történik, amely a főhős lelkiállapotát hivatott kifejezni, az alliterációval körülírt állapot meghatározás valóban azt az érzést kelti az olvasóban, hogy a lélek valamilyen bántódás után elkezdi méretét veszteni, míg végül teljesen megszűnik, és a használója kiüresedik.
„a töprengésből mindig csak szomorúság csöpög ki.”[10] Ezen az implicit metaforán keresztül, a főhős hangulata, érzelme folyadékként jelenik meg, véleményem szerint, ez a választás mutatja a legképszerűbben az érzelmek változékony karakterét, valamint érzékelteti a lelki megtörtséget, amelyet az elbeszélő a szereplőre ruház rá.
Továbbá, a pöröly csattogása kép, mivel fejezetcímként is szerepel, egy nagyobb egységet ölel át a szövegben, tehát szövegszervező jelentőségre is szert tesz, ezáltal terjesztve ki azt a vágyakozást, amelyet a hajléktalan csavargó szívverése érzékeltet, amikor egy új ruha, közvetetten, egy emberhez méltó élet után sóvárog.
Az allegória használatára is számos példa jelentkezik a szövegben, úgy mint a: „szívét a csüggesztő szomorúság fekete szárnya verdeste”; „lelkét a csüggedés szürke szárnya verte.” [11] A megszemélyesítéseknek ebben a példájában egy elvont fogalmat élőlény, de nem emberi lény személyesíti meg. Ennek a metaforának a képi eleme a szárny, amely madárra, esetleg mitologikus, fantasztikus lényre utal, például angyalra, amely egyfajta állandósult asszociatív kapcsolatot feltételez Cholnokynál: a gondolat, érzés, hangulat és a madár társítása között. Kemény Gábor véleménye szerint ez az asszociáció talán E. A. Poe Hollójának a hatására alakult ki.[12] Egy újabb példaként felhozható, a szegénység megszemélyesítése, azé a szegénységé, amelyet Prikk él át a nehéz téli éjszakákon egy szegények számára fenntartott házban. Az itt alkalmazott megszemélyesítés több mozzanatú, ezáltal jelenetszerűvé válik, és a kiinduló metafora (amely Krúdynál használt metaforafajtához hasonlít: szerephasonlat) a leírás során allegóriává fejlődik.[13]
Cholnoky László azon írók közé tartozik, akiknek műveit haláluk után több ízben is felfedezték, így folyamatosan rekanonizálódtak. A legutóbbi újraértelmezése a posztmodern irányzat keretei közt történt, amikoris a művét az individuum elbeszélhetősége felől próbálták meg feltárni. Eisemann György szerint Cholnoky írásaiban a fordulatot az a mód jelenti, ahogyan a szubjektum és a nyelv halálát szinkronba hozza. A posztmodernség előfutáraként megtöri a beszéd „centrumaként” feltételezett szubjektum elgondolását, így a beszélő már nem a nyelv által akar kifejeződni, hanem önmagát kezdi a nyelv beszédének tekinteni.[14] A modern esztétikában a nyelvbe vetett bizalom megrendül, és egyfajta félelemmel fogják fel ezt a változást, viszont a posztmodern kor a lehetőségek tárát látja benne, bizalommal közelit ahhoz a gondolathoz, hogy a nyelv eszközszerű használata, már nem jelent totalitást az individuum és a világ kifejtésében. Prikkben a nyelvi megnyilatkozás révén valósul meg a belső és külső történések elválaszthatatlansága, ezáltal az individuum határai felszámolódnak, tehát az én és a világ a beszéd általi áttörésben egymásba olvad.[15] A nyelv ilyenfajta megnyilvánulásait láthatjuk, amikor a műben létrejövő belső történések kiprojektálódnak a regény nyelvezetére. Ezt segít szemléltetni az a szerkezeti megoldás, amely A láthatatlan pöröly muzsikája című fejezetet alfejezetekre bontja: „1.Prikk a kilincsre teszi a kezét.”; „2. Az ajtó hangosan becsapódik Prikk mögött”; „3. Egy idegen energiát önt Prikk szívébe”; „4. Prikk kiköt”; „5. Prikk leül- A –A dolgok rendbe jönnek”. Prikk lelkiállapotának ilyenszerű feltagolása, szaggatottsága, rávetül a szöveg nyelvezetére is, hiszen minél izgatottabb állapotba kerül a főhős, a számára oly nagy jelentőségű esemény megtétele előtt, annál töredezettebbé válik az elbeszélés, nagy jelentőséggel ruházva fel minden kisebb mozdulatot. Ahogy ez a mozdulatsorozat feltördelődik a nyelv használata által, és szövegszervező egységé válik, úgy a figyelem is fokozottabban terelődik az irányukba egyszersmind a lelkiállapot kiélezettsége is kivetül és középpontba kerül, így szinte megfoghatóvá válik.
Eisemann továbbá azt is kiemeli, hogy Cholnoky hőseinek skizoid karaktere a nyelv használatában is megnyilatkozik, olyan szempontból, hogy minden szó „fizikai matériává alakul és azonnali hatást gyakorol a testre”, ezeket akció-szavakként jelöli.[16] Az akciószavak nem hordoznak jelentést, hanem csupán a test vágyait és cselekedeteit érzékeltetik. A Prikk mennyei útjában ilyen fajtán alakul át a „Ruhát! Vadonatúj, szép ruhát!” felkiáltás, amelyből az események folyása során tartalmatlan fenyegetés, már-már vezényszó lesz. Miután ez a vágy odavezérli, ahhoz a kirakathoz, ahol önmagát próbálja leszúrni, azzal a tévképzettel élve, hogy egy másik személyt semmisített meg, az addig elokvens, kidolgozott nyelvezete, egy visszafogottabb nyelvi képességig degradálódik (a padra vésve helytelenül jeleníti meg a nevét is). Tehát Cholnoky műveiben olyan készségekkel jeleníti meg a szubjektum és a nyelv kapcsolatát, amelyek posztmodern tendenciákra utalnak, a mű végén kimúló főhős és a nyelv halálának, a lemondásnak a mozzanata is egy időben valósul meg prózájában.
A posztmodern gondolkodástól eltérően, megjelenik annak a teóriának a kérdése is, hogy maga az írói személynek az életvitele mennyire befolyásolja a mű stiláris megalkotását, másképp mondva, milyen kapcsolatban áll a stílus a szenvedélybetegséggel. Kemény Gábor tanulmányában kifejtette, hogy nem kívánja azt állítani, hogy az író saját élettörténetét szövi bele a szövegeibe, viszont olyan tapasztalatok birtokában áll (lévén, hogy ő is az alkohol rabja volt és végül öngyilkossággal vetett véget életének), amelyeket képes tudatosan közvetíteni írásain keresztül, így az elbeszélői perspektíva autenticitást nyer, és a megjelenített a szemszög realisztikusabbá válik a befogadók számára. Ugyancsak a Kemény tanulmány dolgoz fel több orvosi szemszögből elaborált tanulmányt, amelyek segítségével összefüggést lehet teremteni bizonyos stilisztikai és pszichiátriai struktúrák között. Leo Spitzer összefüggés teremtését követve láthatjuk, hogy Cholnoky a fantasztikus alakokat, történeteket, gondolatokat annyira pontosan ábrázolja, ahogyan csak a reálisnak tudott dolgokat lehet. Továbbá, Levendel- Mezei páros kutatásaiból megtudott tételek, hogy az alkoholista az érdektelennek, unalmasnak érzett, megvetett hétköznapiságból ez erősen irreális színezésű, mesterséges álomvilágba menekül, vagy, hogy az alkoholistában egyfajta lét trauma érzése alakul ki. Ez a trauma onnan eredeztethető, hogy az alkoholista az öntúlbecsülés, és az önleértékelés végletei között hánykódik (Bertalan és Prikk esete az utóbbi), így a betegeken felülkerekedik a diszparitás tudata, tehát a létezés számukra fájdalmas valósággá alakul. Az egyik lehetséges védekezést az alkohol rabjává vált ember, a konkrétumba való kapaszkodásban látja, és ez az a pont ahol a stilisztika összekapcsolódik a mentális helyzettel, mivel ennek a konkrétumok utáni vágynak a stiláris megfelelője a tárgyiasítás, mint nyelvi kép.[17] Ezt a megoldást, mint láthattuk, az író számtalan alkalmon használta, a tárgyiasítás mintegy az elbeszélés érzelem centrumává alakulva lélekfeltáró szerepet tölt be felforgatva a befogadói tapasztalatot.
A bizarr esztétikai véghatást tehát, nem a cselekmény mint olyan tölti be, hanem maga a megalkotottság módja: a stilisztikai sokszínűség, az újszerű metafora használat, és az élettapasztalatok, amelyek autentikussá alakítják a perspektívát. Ezek után nem csoda, hogy az olvasó elméjébe beleévődik valamilyen, szürke, nyomasztó érzés és a könyv befejezése után is úgy érzi, hogy „szívét a szomorúság fekete szárnya” verdesi, mégis rátalált valami szépre.
Bibliográfia
Jegyzetek
[1] Friedrich Nietzsche, Wagner-eset,1881. pdf.
[2]'Essai de psychologie contemporaine: Charles Baudelaire," La Nouvelle Revue 13 (1881): 398- 417= In. Paul Bourget, Baudelaire és a dekadens mozgalom,1881.
[3] http://enciklopedia.fazekas.hu/irodalom/Szecesszio-vilag.htm 21:17, 2013.05.28.
[4] Cholnoky László, Bertalan éjszakája; Prikk mennyei útja, pdf.old.86.
[5] Kemény Gábor, Identitáskeresés a szecessziótól a szürrealizmusig Cholnoky prózájában, pdf.old.1.
[6] Kemény Gábor, Tárgyiasító és allegorizáló metaforaalkotás Cholnoky László kisregényeiben, pdf. old.3.
[7] Kemény Gábor, Tárgyiasító és allegorizáló metaforaalkotás Cholnoky László kisregényeiben, pdf. old.2,6.
[8] Kemény Gábor, Tárgyiasító és allegorizáló metaforaalkotás Cholnoky László kisregényeiben, pdf. old.8-9.
[9] Cholnoky László, Bertalan éjszakája; Prikk mennyei útja, pdf. old. 82.
[10] Cholnoky László, Bertalan éjszakája; Prikk mennyei útja, pdf. old. 64.
[11] Cholnoky László, Bertalan éjszakája; Prikk mennyei útja, pdf. old. 60,83.
[12] Kemény Gábor, Tárgyiasító és allegorizáló metaforaalkotás Cholnoky László kisregényeiben, pdf. old. 6.
[13] Kemény Gábor, Tárgyiasító és allegorizáló metaforaalkotás Cholnoky László kisregényeiben, pdf. old.8.
[14] Az individuum elbeszélésének modern alakváltozatai (Cholnoky László regényeiről)= In. A kánon peremén, szerk, Eisemann György, ELTE, Budapest, 1988. old.19-20.
[15] Az individuum elbeszélésének modern alakváltozatai (Cholnoky László regényeiről)= In. A kánon peremén, szerk, Eisemann György, ELTE, Budapest, 1988. old.25.
[16] Az individuum elbeszélésének modern alakváltozatai (Cholnoky László regényeiről)= In. A kánon peremén, szerk, Eisemann György, ELTE, Budapest, 1988. old. 26-27.
[17] Kemény Gábor, Tárgyiasító és allegorizáló metaforaalkotás Cholnoky László kisregényeiben, pdf. old.9-10.
Az effajta prózai világ megértéséhez két művében: a Bertalan éjszakájában és a Prikk mennyei útjában, többfelé ágazó úton juthatunk el. Mivel az író által adoptált létmeghatározás, világszemlélet, pont oly hatással íródik bele műveibe, mint a több rétegen át vonuló irányzatok stilisztikája, valamint az alkotói élettörténet, így az értelmezésben, ezeknek az egyvelege szolgál segítséggel a mű kibontásához, amikor a sorok közti értelmet keresve megpróbáljuk újra összerakni magunk számára az olvasott szöveget.
Cholnoky prózáiban jelentkező világ-beállítottságot követve a dekadens életérzés kinyilatkoztatásihoz jutunk el. Nietzsche meghatározása szerint, a dekadens alkotók a felszín művészetét érvényesítették, amely az egész érzésének az elvesztésével járt. Tehát a mű, mint egységes egész már nem kapott meghatározó szerepet a megértés során, hanem a szó, a hang, a mondat, mint különálló entitások váltak értelemhordozó és értelemadó egységekké. Míg Nietzsche, aki valójában dekadencia ellenes volt és pont ezen keresztül alkotta meg ennek az irányzatnak a legkidolgozottabb teóriáját, ezt a fragmentáltságot a jelentés széteséseként vélte- „A szó függetlenné válik, és kilódul a mondatból, a mondat tovarugaszkodik és eltakarja az oldal értelmét, az oldal pedig az egész mű rovására terjeszkedik- az egész már nem egész.”[1], addig a kor másik kiemelkedő teoretikusa: Bourget, ezt a tulajdonságot a jövő esztétikájaként láttatta. Bourget szemében az értelem ilyenfajta szétesése pozitív tulajdonságokkal bírt, ami a mű jelentését illet: „A dekadencia stílusában a könyv egysége felbomlik és átadja a helyét az oldal függetlenségének, de az oldal is leépül és átadja a helyét a mondat függetlenségének. A mondat meg ugyanígy bomlik fel és a maga során a szó önállóságának adja meg magát.”[2] Ez az irányelv jól láthatóan áthatja Cholnoky műveit is, mivel az olvasók érzelmeinek a befolyásolása nem annyira az alkotás egészében, mint a mű megalkotottságának részleteiben válik hatásossá. A 19. században kialakult dekadens, nihilisztikus, destruktív életfelfogás műveinek mély struktúrájáig hatol le, olyan szinten, hogy a hanyatlás, nem a morál romlását, az emberi test feltrancsírozását hivatott megmutatni, hanem azt a perspektívát, melyből az élet működésének egészét láthatjuk át. Ez szerint elmondható, hogy mind a Bertalan éjszakája, mind a Prikk mennyei útja egy olyan perspektívába kívánja bevezetni az olvasókat, amely egy újszerű érzékeléstörténetben bontakozik ki, ahol az alkoholizmus nem egy hátrány, hanem egyszerűen egy másfajta szemszög a világ fele, amelyben a halál szerves része az életnek valamint a kivilágosodásnak az egyik formája.
A stílus megalkotottságának szempontjából, Bertalan éjszakája és Prikk mennyei útja több irányzatot ölel át, amelyek nemcsak az írás módjára, de a belőle kiváltott érzelmekre is mély hatást gyakorolnak. Hiszen a szecesszió jegyeit hordozó indás mondatokban bontakozik ki a halál vágyának esztétikai szépsége, de a szürrealista képek azok, amelyek az elvont tudattartalmakat, az álmokat és víziókat teszik oly megfoghatóvá, hogy szinte önmaguktól férkőznek be az olvasói elmébe, valamint a nyelvnek az a törekvése, hogy ezeket az érzelmeket a szövegekbe projektálja, a posztmodern irányzat által van elénk tárva.
Ha a műveket a szecesszió felől akarjuk megvilágítani, elénk tárul az esztétikát, a művészetet és a dekadens életvitelt összefűző erő. A lét kérdéseiben bizonyos társadalmi problémák kerülnek elénk, olyanok, mint például az alkoholizmus és a pénztelenség, habár a mű ezekre a szociális ellentmondásokra nem kíván megoldást adni, sokkal inkább mint művészeti megnyilatkozást próbálja bemutatni. Tehát elmondható, hogy a szecessziós irányzat az esztétikát és a művészetet az élet felé helyezi, amelynek középpontjában a dekadens főhős áll, akin keresztül az epikus alkotás egy életérzés allegóriájává válik.[3] A mű olvasása során sokszor lehet olyan érzése az olvasónak, hogy a főhős álmának egy darabkáját próbálja megfejteni, amely álomvilág nyelvi képek sorozataként testesül meg a szövegben. Az ilyen álomszerű képalkotás a szecesszió irányzatának egy újabb tartópillére, és habár az író műveit tárgyaló kritikusok többsége figyelmen kívül próbálja hagyni ennek az irányzatnak a fontosságát, én úgy gondolom, hogy ezek a tulajdonságok esszenciális erővel bírnak a Cholnoky prózavilág sajátságos vonásainak kialakításában. Itt példaként felhoznék egy olyan jelenetet a Prikk mennyei útja című alkotásból, amelyik, annak ellenére, hogy a mű befejező részében jelenik meg, visszafele is befolyást gyakorol az olvasói befogadásra. Az álom és valóság, élet és halál peremén függő, megsebzett, kiéhezett Prikk egy utolsó utazásba merül el az elméjének világában, amikor a templomi népre csendesség telepszik a pap beszédének kezdetekor. „Prikk körül mézédes hangok kergetőztek, de nemigen tudta, mi az a zengés, ami körülveszi. Ettől fogva általában nemigen sokat lehetett volna építeni a megfigyeléseire, mert például azt is, hogy a homloka nagyon tüzel, csak arról vette észre, hogy a keze viszont egyre hidegebb lett. Hanem mindez most nemigen bántotta, mert egyébbel volt elfoglalva. Kedves, szép, üde leányfejecskék bólogattak körülötte, de még ennél is szokatlanabb volt, hogy a templompad kemény deszkájából éppen Prikk arca előtt, csodaillatú virágok nőttek, és beárnyékolták az arcát. Ezek után pedig úgy érezte, hogy az orgona szavából, amint feléje hullámzik, halaványkék fátyol fonódik, és lassan, lágyan szemére borul, hogy ő se láthasson senkit, de őt se láthassa senki. De ez mit sem ért, mert a szörnyű ember, a meggyilkolt előbújt a pad alól, leszakította a fátyolt, és üveges szemével belebámult Prikk szemébe.”[4] A virágmotívum, amely a szecessziós alkotásmód egyik jellemző formája, itt kettős jelentést nyer el. Egyik oldalról bevezeti az olvasót abba az elképzelt világba, amely Prikk körül kezd kialakulni, mintegy jelezvén a valóság és képzelet határát, a kettő egymásba olvadását, a másik felől kitágítja a teret, és a főhős lelkiállapotát rávetíti a könyv lapjaira, ily módon érzetetve a belső vívódást, amely lassan a végső megoldás fele kezd el közeledni, az egyetlen kimenetelhez, amely nem lehet más, mint a halál. A „halaványkék fátyol” motívumán keresztül jut kifejezésre, a magány utáni vágyakozás, az a sóvárgás az egyedüllétre, amely a dekadens felfogást gyűrűzte be. Prikk nem tud szabadulni a tudattól, hogy megölt egy embert, a magány jelentené neki az önmagától való menekülést is, amelyet többszörösen megkísérel, hiszen a tény, hogy nem egy másik személyt ölt meg, nem változtat azon az állapoton, amelyet a saját személye ellen folyamatosan elkövet, a végén ez, a halálát okozva. Továbbá a stiláris jegyek, amelyek e részletben szerepelnek, mint például a díszítettség, a szinesztézia, a mondatok indáztatása, mind a szecesszió vonásaira emlékeztetnek, és egymásba fonódásukkal hatásuk egyszerre lesz esztétikus és bizarr.[5]
A következő stiláris egység, amely meghatározza Cholnoky műveinek prózai megalkotottságát az a szürrealizmus. Ez irányzat keretén belül, Kemény Gábor munkája alapján, két fontos tulajdonságot lehet kiemelni, amely nemcsak a két alkotás, de az egész életmű esetében alakító tényezőként szerepel, ezek a tárgyiasító metaforaalkotás és az allegorizálás. Az elvont tudattartalmak, lelki folyamatok ilyenszerű konkretizálása hozzásegíti a dekadens főhőst az életbe való kapaszkodáshoz, valamint esztétikailag, érzékletesebbé, színesebbé teszi a lelkiállapotok megnyilatkozásait. Kemény Gábor véleménye szerint, a tárgyasító metaforaalkotásról, az álmok és víziók tárgyszerűsítéséről, akkor beszélhetünk, ha a konkretizáló metaforák képi eleme élettelen dolog, tulajdonság vagy történés; az az út, amely a szubjektívtől az objektív, az élettől az élettelen fele halad (dezantropomorfizálódik). Habár azt lehet észrevenni, hogy ezek a metaforák a köznyelvben már elvesztették sokkoló hatásukat, Cholnoky prózáiban mégis új jelentésre tesznek szert, és újból képesek megdöbbenteni a velük érintkezőt, mivel az író a köznyelvi tárgyiasításokat következetesen megújítja, vagy újabb ilyeneket alkot s ezzel a tudati jelenségek kézzelfoghatóságát, tapinthatóságát túlhangsúlyozza. Ez által a túlhangsúlyozás által éri el, hogy a tárgyiasított metaforák groteszkül, sokszor nyomasztóan hassanak az olvasókra.[6] Ezzel szemben az allegorizálás a megszemélyesítésnek az a részletesebben kifejtett alakja, amikor egy objektív dolog válik szubjektívvá, vagyis az élettelen lesz élő (legtöbbször emberi) lény, tulajdonság, vagy cselekvés formáival felruházva (antropomorfizáció).[7] Cholnoky írásaiban a tárgyiasítás és allegorizálás nemcsak stilisztikai, képi, de kompozicionális, poétikai, szinten is megmutatkozik, tehát nemcsak az egyes metaforák, de a nagyobb szövegdarabot átölelő, szövegszervező elemek is bírnak ezekkel a tulajdonságokkal, például a tükörkép megjelenítése, mint kritikai alteregó, mivel a „másik én”-jükkel szembesíti őket, ezzel anticipálván, sürgetvén az öngyilkosságukat.[8]
Tárgyiasító és allegorizáló elemek több szinten is megjelennek a mű során, mintegy szerves részévé válva az alkotásnak, legtöbbször lelkiállapotot, vagy a főhős vágyait kifejezve. Ilyen esetekre világítnak rá a következő példák:
„Különös remeteségének harmincadik napján Prikk lelke összezsugorodott. Összetöpörödött, valósággal összeaszalódott.”[9] Az alábbi esetben Prikk lelkének a tárgyiasítása három rokon értelmű igei metaforán keresztül történik, amely a főhős lelkiállapotát hivatott kifejezni, az alliterációval körülírt állapot meghatározás valóban azt az érzést kelti az olvasóban, hogy a lélek valamilyen bántódás után elkezdi méretét veszteni, míg végül teljesen megszűnik, és a használója kiüresedik.
„a töprengésből mindig csak szomorúság csöpög ki.”[10] Ezen az implicit metaforán keresztül, a főhős hangulata, érzelme folyadékként jelenik meg, véleményem szerint, ez a választás mutatja a legképszerűbben az érzelmek változékony karakterét, valamint érzékelteti a lelki megtörtséget, amelyet az elbeszélő a szereplőre ruház rá.
Továbbá, a pöröly csattogása kép, mivel fejezetcímként is szerepel, egy nagyobb egységet ölel át a szövegben, tehát szövegszervező jelentőségre is szert tesz, ezáltal terjesztve ki azt a vágyakozást, amelyet a hajléktalan csavargó szívverése érzékeltet, amikor egy új ruha, közvetetten, egy emberhez méltó élet után sóvárog.
Az allegória használatára is számos példa jelentkezik a szövegben, úgy mint a: „szívét a csüggesztő szomorúság fekete szárnya verdeste”; „lelkét a csüggedés szürke szárnya verte.” [11] A megszemélyesítéseknek ebben a példájában egy elvont fogalmat élőlény, de nem emberi lény személyesíti meg. Ennek a metaforának a képi eleme a szárny, amely madárra, esetleg mitologikus, fantasztikus lényre utal, például angyalra, amely egyfajta állandósult asszociatív kapcsolatot feltételez Cholnokynál: a gondolat, érzés, hangulat és a madár társítása között. Kemény Gábor véleménye szerint ez az asszociáció talán E. A. Poe Hollójának a hatására alakult ki.[12] Egy újabb példaként felhozható, a szegénység megszemélyesítése, azé a szegénységé, amelyet Prikk él át a nehéz téli éjszakákon egy szegények számára fenntartott házban. Az itt alkalmazott megszemélyesítés több mozzanatú, ezáltal jelenetszerűvé válik, és a kiinduló metafora (amely Krúdynál használt metaforafajtához hasonlít: szerephasonlat) a leírás során allegóriává fejlődik.[13]
Cholnoky László azon írók közé tartozik, akiknek műveit haláluk után több ízben is felfedezték, így folyamatosan rekanonizálódtak. A legutóbbi újraértelmezése a posztmodern irányzat keretei közt történt, amikoris a művét az individuum elbeszélhetősége felől próbálták meg feltárni. Eisemann György szerint Cholnoky írásaiban a fordulatot az a mód jelenti, ahogyan a szubjektum és a nyelv halálát szinkronba hozza. A posztmodernség előfutáraként megtöri a beszéd „centrumaként” feltételezett szubjektum elgondolását, így a beszélő már nem a nyelv által akar kifejeződni, hanem önmagát kezdi a nyelv beszédének tekinteni.[14] A modern esztétikában a nyelvbe vetett bizalom megrendül, és egyfajta félelemmel fogják fel ezt a változást, viszont a posztmodern kor a lehetőségek tárát látja benne, bizalommal közelit ahhoz a gondolathoz, hogy a nyelv eszközszerű használata, már nem jelent totalitást az individuum és a világ kifejtésében. Prikkben a nyelvi megnyilatkozás révén valósul meg a belső és külső történések elválaszthatatlansága, ezáltal az individuum határai felszámolódnak, tehát az én és a világ a beszéd általi áttörésben egymásba olvad.[15] A nyelv ilyenfajta megnyilvánulásait láthatjuk, amikor a műben létrejövő belső történések kiprojektálódnak a regény nyelvezetére. Ezt segít szemléltetni az a szerkezeti megoldás, amely A láthatatlan pöröly muzsikája című fejezetet alfejezetekre bontja: „1.Prikk a kilincsre teszi a kezét.”; „2. Az ajtó hangosan becsapódik Prikk mögött”; „3. Egy idegen energiát önt Prikk szívébe”; „4. Prikk kiköt”; „5. Prikk leül- A –A dolgok rendbe jönnek”. Prikk lelkiállapotának ilyenszerű feltagolása, szaggatottsága, rávetül a szöveg nyelvezetére is, hiszen minél izgatottabb állapotba kerül a főhős, a számára oly nagy jelentőségű esemény megtétele előtt, annál töredezettebbé válik az elbeszélés, nagy jelentőséggel ruházva fel minden kisebb mozdulatot. Ahogy ez a mozdulatsorozat feltördelődik a nyelv használata által, és szövegszervező egységé válik, úgy a figyelem is fokozottabban terelődik az irányukba egyszersmind a lelkiállapot kiélezettsége is kivetül és középpontba kerül, így szinte megfoghatóvá válik.
Eisemann továbbá azt is kiemeli, hogy Cholnoky hőseinek skizoid karaktere a nyelv használatában is megnyilatkozik, olyan szempontból, hogy minden szó „fizikai matériává alakul és azonnali hatást gyakorol a testre”, ezeket akció-szavakként jelöli.[16] Az akciószavak nem hordoznak jelentést, hanem csupán a test vágyait és cselekedeteit érzékeltetik. A Prikk mennyei útjában ilyen fajtán alakul át a „Ruhát! Vadonatúj, szép ruhát!” felkiáltás, amelyből az események folyása során tartalmatlan fenyegetés, már-már vezényszó lesz. Miután ez a vágy odavezérli, ahhoz a kirakathoz, ahol önmagát próbálja leszúrni, azzal a tévképzettel élve, hogy egy másik személyt semmisített meg, az addig elokvens, kidolgozott nyelvezete, egy visszafogottabb nyelvi képességig degradálódik (a padra vésve helytelenül jeleníti meg a nevét is). Tehát Cholnoky műveiben olyan készségekkel jeleníti meg a szubjektum és a nyelv kapcsolatát, amelyek posztmodern tendenciákra utalnak, a mű végén kimúló főhős és a nyelv halálának, a lemondásnak a mozzanata is egy időben valósul meg prózájában.
A posztmodern gondolkodástól eltérően, megjelenik annak a teóriának a kérdése is, hogy maga az írói személynek az életvitele mennyire befolyásolja a mű stiláris megalkotását, másképp mondva, milyen kapcsolatban áll a stílus a szenvedélybetegséggel. Kemény Gábor tanulmányában kifejtette, hogy nem kívánja azt állítani, hogy az író saját élettörténetét szövi bele a szövegeibe, viszont olyan tapasztalatok birtokában áll (lévén, hogy ő is az alkohol rabja volt és végül öngyilkossággal vetett véget életének), amelyeket képes tudatosan közvetíteni írásain keresztül, így az elbeszélői perspektíva autenticitást nyer, és a megjelenített a szemszög realisztikusabbá válik a befogadók számára. Ugyancsak a Kemény tanulmány dolgoz fel több orvosi szemszögből elaborált tanulmányt, amelyek segítségével összefüggést lehet teremteni bizonyos stilisztikai és pszichiátriai struktúrák között. Leo Spitzer összefüggés teremtését követve láthatjuk, hogy Cholnoky a fantasztikus alakokat, történeteket, gondolatokat annyira pontosan ábrázolja, ahogyan csak a reálisnak tudott dolgokat lehet. Továbbá, Levendel- Mezei páros kutatásaiból megtudott tételek, hogy az alkoholista az érdektelennek, unalmasnak érzett, megvetett hétköznapiságból ez erősen irreális színezésű, mesterséges álomvilágba menekül, vagy, hogy az alkoholistában egyfajta lét trauma érzése alakul ki. Ez a trauma onnan eredeztethető, hogy az alkoholista az öntúlbecsülés, és az önleértékelés végletei között hánykódik (Bertalan és Prikk esete az utóbbi), így a betegeken felülkerekedik a diszparitás tudata, tehát a létezés számukra fájdalmas valósággá alakul. Az egyik lehetséges védekezést az alkohol rabjává vált ember, a konkrétumba való kapaszkodásban látja, és ez az a pont ahol a stilisztika összekapcsolódik a mentális helyzettel, mivel ennek a konkrétumok utáni vágynak a stiláris megfelelője a tárgyiasítás, mint nyelvi kép.[17] Ezt a megoldást, mint láthattuk, az író számtalan alkalmon használta, a tárgyiasítás mintegy az elbeszélés érzelem centrumává alakulva lélekfeltáró szerepet tölt be felforgatva a befogadói tapasztalatot.
A bizarr esztétikai véghatást tehát, nem a cselekmény mint olyan tölti be, hanem maga a megalkotottság módja: a stilisztikai sokszínűség, az újszerű metafora használat, és az élettapasztalatok, amelyek autentikussá alakítják a perspektívát. Ezek után nem csoda, hogy az olvasó elméjébe beleévődik valamilyen, szürke, nyomasztó érzés és a könyv befejezése után is úgy érzi, hogy „szívét a szomorúság fekete szárnya” verdesi, mégis rátalált valami szépre.
Bibliográfia
- Az individuum elbeszélésének modern alakváltozatai (Cholnoky László regényeiről)= In. A kánon peremén, szerk, Eisemann György, ELTE, Budapest, 1988.
- Cholnoky László, Bertalan éjszakája; Prikk mennyei útja, pdf.
- http://enciklopedia.fazekas.hu/irodalom/Szecesszio-vilag.htm 21:17, 2013.05.28.
- 'Essai de psychologie contemporaine: Charles Baudelaire," La Nouvelle Revue 13 (1881): 398- 417= In. Paul Bourget, Baudelaire és a dekadens mozgalom,1881.
- Friedrich Nietzsche, Wagner-eset,1881. pdf.
- Magyar Nagylexikon XVI. (Sel-Szö), főszerk. Bárány Lászlóné, Budapest: Magyar Nagylexikon, 2003. old.548.
- Kemény Gábor, Identitáskeresés a szecessziótól a szürrealizmusig Cholnoky prózájában, pdf.
- Kemény Gábor, Tárgyiasító és allegorizáló metaforaalkotás Cholnoky László kisregényeiben, pdf.
Jegyzetek
[1] Friedrich Nietzsche, Wagner-eset,1881. pdf.
[2]'Essai de psychologie contemporaine: Charles Baudelaire," La Nouvelle Revue 13 (1881): 398- 417= In. Paul Bourget, Baudelaire és a dekadens mozgalom,1881.
[3] http://enciklopedia.fazekas.hu/irodalom/Szecesszio-vilag.htm 21:17, 2013.05.28.
[4] Cholnoky László, Bertalan éjszakája; Prikk mennyei útja, pdf.old.86.
[5] Kemény Gábor, Identitáskeresés a szecessziótól a szürrealizmusig Cholnoky prózájában, pdf.old.1.
[6] Kemény Gábor, Tárgyiasító és allegorizáló metaforaalkotás Cholnoky László kisregényeiben, pdf. old.3.
[7] Kemény Gábor, Tárgyiasító és allegorizáló metaforaalkotás Cholnoky László kisregényeiben, pdf. old.2,6.
[8] Kemény Gábor, Tárgyiasító és allegorizáló metaforaalkotás Cholnoky László kisregényeiben, pdf. old.8-9.
[9] Cholnoky László, Bertalan éjszakája; Prikk mennyei útja, pdf. old. 82.
[10] Cholnoky László, Bertalan éjszakája; Prikk mennyei útja, pdf. old. 64.
[11] Cholnoky László, Bertalan éjszakája; Prikk mennyei útja, pdf. old. 60,83.
[12] Kemény Gábor, Tárgyiasító és allegorizáló metaforaalkotás Cholnoky László kisregényeiben, pdf. old. 6.
[13] Kemény Gábor, Tárgyiasító és allegorizáló metaforaalkotás Cholnoky László kisregényeiben, pdf. old.8.
[14] Az individuum elbeszélésének modern alakváltozatai (Cholnoky László regényeiről)= In. A kánon peremén, szerk, Eisemann György, ELTE, Budapest, 1988. old.19-20.
[15] Az individuum elbeszélésének modern alakváltozatai (Cholnoky László regényeiről)= In. A kánon peremén, szerk, Eisemann György, ELTE, Budapest, 1988. old.25.
[16] Az individuum elbeszélésének modern alakváltozatai (Cholnoky László regényeiről)= In. A kánon peremén, szerk, Eisemann György, ELTE, Budapest, 1988. old. 26-27.
[17] Kemény Gábor, Tárgyiasító és allegorizáló metaforaalkotás Cholnoky László kisregényeiben, pdf. old.9-10.
