Demeter Emőke
TEST ÉS FIKCIÓ
Az idők kezdete óta foglalkoztatja az embereket a test, mindig is egy misztériumként tekintettek rá, amelynek a működését nem teljesen értették.
Az ember-ábrázolások egyik kiemelkedő témája a festészet, a képzőművészet lapjain a női test, a meztelenség, mely szépségében, erotikus vonulatában fontos téma az ősi időktől egészen napjainkig. A női test a villendorfi vénusztól a modern akt képekig meglehetősen sok variációban és felfogásban van jelen. Amíg egy szófán fekvő telt idomú nő a szépséghez és a szerelemhez fűződő gondolatvilág korabeli elképzeléseit jeleníti meg, addig a templomok pufók puttói a valláshoz kapcsolódó világfelfogás kifejeződései. De milyen hosszú az út, amíg az első ember-ábrázolásnak tekintett kis szobrocskától eljutunk a reneszánsz festőkig, és aztán még tovább! A meztelen női test látványa vonzó téma. Az egyik kiemelkedő korszak a művészettörténetben a reneszánsz, mely a Vénusz ábrázolások csodálatos alkotásaival, festményekkel és szobrokkal ajándékozta meg a világot. Az akkori ideálnak megfelelve ezek a nők ma teltkarcsúnak mondott külsejükkel a kor szépség-ideáljai voltak.A szerelem, a szépség, a vágyak megtestesítői, akiknek ábrázolása a korszak legkedveltebb témáinak egyike.A meztelenséggel kapcsolatban előkerül a prűdség fogalma is, hiszen nem mindenkor és nem mindenki fogadta el ezeket a női alakokat a maguk természetességében. Számos korban és társadalomban – akár még napjainkban is – a meztelen test ábrázolása, megjelenítése nem elfogadott, a mindennapok szintjén sem. A képzőművészeti ágak ugyanakkor az aktképek – fotók, festmények, és más modern megjelenési formák – felületein tovább viszik ezt a vonulatot és teret engednek a meztelenség ábrázolásának, a női test természetes szépségének.
Úgy vélem a művászetben is inkább az ideált próbálták megragadni, és arra is fektettek hangsúlyt, nem a valóságot ragadták meg hanem egy picit az elferdített vonulatokat. A művészek a modelleket – mivel 8 évet képzős osztályban voltam az a benyomásom, hogy- viszonyítási alapként használták, az arányok pontos megragadása miatt ültették ki a pódiumra.Minden felületi egyenetlenség, betegségre utaló nyom, tehát belső működésre utaló nyom elfedett, a jellegzetes kontúrok pedig egyértelműen elválasztották a testes a külvilágtól s talán önmagától is. Nagyjából úgy alkották meg, ahogyan ők akarták, olyan idomokkal, amilyeneket ők akartak, mert vigyázniuk kellett a kép belső harmóniájára, az elhelyezésre és sok más olyan dologra, ami kitesz egy „tökéletes” alkotást. Ahogy le volt írva az egyik tanulmányba : az ember nem azért ír fikciót, hogy éretlenségből vagy felelőtlenségből kijátssza az igazságot, hanem éppen azért, hogy rávilágítson a helyzet komplex jellegére, amellyel kapcsolatban csonkítás, szegényítés volna a bizonyíthatóra szorítkozni.” Ez az óhaj nem művészi szeszély, hanem létezésének alapfeltétele, hiszen csak ha ilyennek fogadjuk el, akkor válik érthetővé, hogy a fikció nem valamely ideológia regényes kifejtése, hanem a világ sajátos feldolgozása, amely elválaszthatatlan attól, amit feldolgoz.”
Irodalomban, néhol az emberi testrészek alkatrészekként való megjelenése lesz fontos.Ez a test, ami a klasszikus elképzelés szerint egységes, behatolhatatlan, megbonthatatlan, tehát akkor szép, ideális és egészséges, ha kerek egész, erre egy jó példa a következő mű :
58 jelzés a testen darabjaira szedve próbál lassan rávezetni a lényegre: „ A test anyagi. Sűrű. Áthatolhatatlan. Ha belehatolunk, szétbontjuk, kilyukasztjuk, feldaraboljuk.”Ebből kiindulva jut el, ahhoz a meghatározáshoz, hogy „Érintett, érintő, törékeny, sérülékeny, mindig változó, elillanó, megragadhatatlan, a simogatás vagy az ütés alatt eltűnő test, kéreg nélküli test, puszta bőr, kifeszítve egy barlang fölé, amelyben árnyékunk imbolyog...” Az 58. Jelzés inkább egy plusz, valamiért nemoda illőnek tűnik számomra, mivel tényleg olyan mintha már a 57.-nél kilyukadt volna lényegre, a test lényegének meghatározására. Fel is teszi a kérdést „Miért 58 jelzés?”, kétfele szedve a számokat, tarot kártyát is bevonva a halált is megemlíti, amely „a testet belefoglalja a sár és a kémiai körforgások, a hő és a napkitörések soha el nem használódó egyetemes testébe...”
Aztán az egészet a „fölösleggel” zárja: a nemeket is, a lélek is képben jön, amiről azt állítja, hogy : „Miközben minden része önmagáért élvez, mégis ugyanazt a ragyogást bocsátja ki. Ezt hívják léleknek. A leggyakrabban azonban görcs, zokogás vagy sóhaj marad csupán.”
Hangvétele komornak tűnik számomra, igaz, hogy ez egy elemzésnek tárgyilagosnak kell lennie,de mégis csak a testről van szó és nekem tényleg hiányzott az a lelkesség, a gyönyör megfogalmazása, mert így olyan mintha egy robotot szedett volna szét , és elemezte volna annak működését egészen a megépítéstől az elpusztításáig.Lehet, sőt biztos vagyok benne, hogy ez azért van, mert nem is igaz nem is hamis, amit leír, ami e a két pólus között van az a fikció, és nehéz úgy megfogalmazni valamit ( mint például a lelket), amit nem láttunk még eddig, vagy ha úgy közelítjük meg a testet mint egy művet, alkotást, akkor legyen benne némi csodálkozás.
Egy másik alkotás Szilágyi Domokos: Test a testtel című prózája.
Nemcsak a lágy,
Meleg öl csal, nemcsak a vágy,
De oda taszít a muszáj is:
Ezért ölel
Minden, ami asszonyra lel,
Míg el nem fehérül a száj is
(József Attila)
Elérhetetlen marad valami,
valami mindig elérhetetlen marad,
de egyre ismerősebb az út odáig:
mert mindig újrakezdjük,
mert mindig újrakezdjük, és egyre otthonabb a táj:
térképe testünkre rajzolódik.
A titkok titka ez: az újrakezdés.
e l s ő m a d r i g á l
______________
szép a május
Szivárványul, szivárványlik
mezőkön a napvilág.
Várjuk — meztelenül állig --
Ámor mézhegyű nyilát.
Nyila egymáshoz ha nyársal,
kettősen életre ölt:
kétszólamú hallgatással
____________csak úgy zeng belé a föld!
Mi Atyánk, ki vagy a szerelem,
Mi Anyánk, puha ágy
vagy hársfaágak csendes árnya,
vedd el, ha szeretsz, vedd el az eszünk,
terítsed szerte testünk titkait,
bolondíts meg, amíg ki nem halunk,
bolondíts meg, hogy ki ne haljunk,
puha ágy, hársfaágak csendes árnya
(’Úndèr der linden an der heide) --
légy rezervátumunk,
az örök ritmus rezervátuma --
hisz a ritmus se más, mint újrakezdés!
Raboltassék el a szemérem:
ellenségünk, a leghülyébb.
Élhetünk vízen és kenyéren
(tartván az írás betűjét) --
de mellre fulladó tenyéren!
ölet simítva, megoldva övet!
(S szórjon csak ránk impotens mennykövet
Szent Ágoston — a kurváktól jövet.)
m á s o d i k m a d r i g á l
_____________
vízesés
Esendő a víz is,
színejátszian aláhull.
Kösd csokorba Írisz
ezerszínű sóhajául.
Víz, hanyattra esve!
Hívogató csillogása!
Ránk esik az este,
____________s mi egymásra, egyre-másra.
Árvák vagyunk, árvák, ugye, drágám.
Fizetünk érte — néha drágán:
te értem s én teérted.
S az elme épp akkor hagy cserben,
midőn az öröklétet már-már megértem, megérted.
Ebben a műben a fikcióképzés három aktusát figyeltem meg:
- Kiválasztás : a szövegen kívüli valóságból válogat, ahogy felosztja és eltávolítja magától azokat a rendszereket, amelyekkel összekapcsolódik : „Mi Atyánk, ki vagy a szerelem,/Mi Anyánk, puha ágy/ vagy hársfaágak csendes árnya”.A vonatkoztatási mezők nem csupán kirajzolódnak, hanem a szöveg szándékossága szét is tagolja őket, hogy alkotóelemeiket önmegjelenítése anyagává változtassa át. „Szerelem”, „puha ágy”, „hársfaágak csendes árny”, ezek mind a vágyakozást fejezik ki, vagy egy szerelmes pár egymás iránti vágyát, vagy testek közelsége utáni sóvárgást. Homály fedi, az olvasó fantáziája tölti ki az űrt, ami nagyjából fikciót von maga után.
- Kombináció:A szemantikai korlátozások fellazulnak, az egyes szavak szótári jelentése elhomályosul,de nem vész el az eredeti jelentés. Előidézi a megvalósult és a hiányzó együttes jelenlétét, elrejti a megvalósultat, háttérbe helyezi, hogy új viszonyok tűnhessenek fel és nyerjenek stabilitást: „Víz, hanyattra esve!/Hívogató csillogása!/Ránk esik az este,/s mi egymásra, egyre másra.”
- Önfeltárás : az irodalmi szövegek fiktív voltukra utaló jelzést tartalmaznak, a szöveget nem beszédként, hanem eljátszott beszédként fogjuk fel.Az irodalmi műfajok szerződéses viszonyok egész sokaságát teszik lehetővé a szöveg és az olvasó között. Az egész versben találunk eme kapcsolatra példát.
Ennek a műnek fő gondolata az újrakezdés, és a test elérhetetlensége. E körül épül a vers,az örök körforgás köré, ami már az első sorban megjelenik, „ Elérhetetlen marad valami/valami mindig elérhetetlen marad”. A szavak ismétlése fordított sorrenben, nyomatékosít ám ugyannakor példa is lehet a magyar nyelv sokszínűségére, ugyanis, ugyan azok a szavak mondatban foglalva értelem szempontjából különbözőek. Megjelenik az ismétlődés, mint mindennapi történés, ez lehet a rutin, amint nap mint nap el kell végezni, vagy akár az ismerős helyzetek. Ezek szerepe oly mértékben fontos, hogy „térképe testünkre rajzolódik”.A testünkre, amin mindig megmaradhat, sose vész el, sose hagyjuk el, hisz magunkon hordozzuk.Az újrakezdés és a test fontossága folyamatosn cserélődik : hol az egyik lép a háttérbe hol a másik. A munka mindig újrakezdődik, hiszen a „titkok titka” az újrakezdés. Minden nap lehet egy új kezdet, mindenki számára, ezt fel lehet fogni, mint egy ambivalens érzéseket kifejező mondat, hiszen egyrészt csodálatos, hogy az esély az megvan az újrainduláshoz, másrészt meg elszomorító, ha egy állandó mókuskerékre kell gondolni. Egy Szüsziphoszi munka, amely olyan súlyos lehet mint az a szikla, amit ő minden nap ki kellett gurítson azon a hegyen.
Második felében a versnek egy szerelemre éhező párt/ ifjút tavasszal, szinte már nyáron hallhatunk ahogyan „Várjuk — meztelenül állig — Ámor mézhegyű nyilát.”. Ez az „elsőmadrigál” a légiességről szóló sorok, képzeletünket magasba a „hársfaágak közé” , a szivárvány mezőre repít, ahol a szerelem úgy szál mint Ámor nyíla, és úgy szegez két embert egymás mellé mint a testbe fúrodó nyílvesszű . Ennek ellenpólusa a „másodikmadrigál” amelynek rövid sorai is mintha azt az elfáradt vízesés zuhan alá a mélybe. Majd akár a víz csobog az ajba / „hanyatt” esik, úgy jön el az este is, hírtlen.
A levont konzekvenciát olvashatjuk az utolsó sorokban „S az elme épp akkor hagy cserben,/midőn az öröklétet már-már megértem, megérted” , méghozzá lehet akár mennyi ismétlés, akár mennyi év a hátunk mögött, a lét kérdéseit végérvényesen, soha nem érthetjük meg.