Dr. Törteli Telek Márta
A POSZTMODERN MAGYAR GYERMEKLÍRA, AVAGY A MAI GYERMEKKÖLTÉSZET SAJÁTOSSÁGAI
Magyarkanizsa, Szerbia
Összefoglaló
A gyermekvers a magyar gyermekirodalom legizgalmasabb és leginnovatívabb műfaja, melyről – a vers, a rajz és a zene találkozásának teret adó – mai gyermekvers-antológiák átfogó képet nyújtanak. A tanulmány célja a mai gyermeklíra formai, tematikai, világképi jellemzőinek felvázolása. A jó gyermekvers elsősorban zene, ritmus; erős képiségű, világteremtő, a gyermek fantáziáját megmozgató szöveg. A jó gyermekvers hangulat. A kortárs gyermekversek többnyire a játékelmélet és a gyermekfilozófia ismeretében alkotó költők recepció által meghatározott alkotásai a játék és a humor élményével ajándékozzák meg a befogadót. Elsősorban a gyermeknyelv imitációjából, a roncsolt grammatika és a nyelvrontás technikájának használatából eredeztethető nyelvi humor jellemzi ezeket a szövegeket. Ugyanakkor a nyelvi humor mellett a paródia, a pastiché és az irónia alkalmazása is megfigyelhető a mai gyermeklírában. Mindemellett a posztmodern kor hozadéka, hogy maguknak az irodalmi szövegeknek a középpontjában a nyelv, a kifejezés, a szöveg retorizáltsága került. A kortárs gyermeklírában a nyelv előre nyomul, vagyis önmagáról beszél. A dolgozat mindezen szövegjellemzők felvillantására, konkrét példákkal történő illusztrálására vállalkozik.
Kulcsszavak: posztmodern gyermeklíra, zeneiség, humor, irónia, nyelvi játék
Bevezető
Amennyiben célirányosan kívánunk haladni az irodalom megszerettetése felé, a kortárs gyermekirodalom gyöngyszemeit ajánlatos előnyben részesítenünk a szövegszelekció folyamán. Ezek a szövegek elszakadnak az ideológiai szemlélettől, a didaktikai céloktól. A posztmodern gyermeklíra valamennyi típusát – a hangzó verset, a nyelvjátékverset és a gyermekmonológot is – alapvetően az antiautoriter és antipedagógiai szellemiség járja át. A pozitív befogadói tapasztalatok, vagyis a gyerekek nyitottsága ezen versek irányába mindenképp meggyőző lehet a pedagógusok számára, amikor kiválasztják a feldolgozandó lírai szövegeket.
Sajnos az irodalom gyönyörködtető funkciója csak mérsékelten érvényesül az olvasókönyvekben, így aztán menthetetlenül elkezdődik a szakadéknak a kiépülése, ami a mai embert a líra világától elválasztja. Hogy ez a szakadék nem mélyüljön áthidalhatatlanná, éppen az iskola tehetne sokat. Elsősorban az irodalomhoz való viszony megváltoztatásával: az irodalom gyönyörködtető, élményszerző funkciójának vállalásával, a didaktikai szempontok háttérbe szorításával. Ha azért olvasnánk irodalmat, mert az öröm és élmény az érzékeknek, a szívnek, az értelemnek; hagynánk rácsodálkozni a gyermekeket erre a szépre, még menthető volna az emberségünk (Boldizsár, 2004). Nem kis felelősség hárul tehát a pedagógusokra, az irodalmi nevelésre. A költészet hatalma megfellebbezhetetlen erővel bír. Hatásmechanizmusa kitapintható, szemmel látható.
Annak igénye nélkül, hogy definiálnám a gyermekirodalmat mint fogalmat, tanulmányomban a mai gyermekköltészet keresztmetszetét nyújtom, a legutóbb megjelent antológiák bemutatásával (egy-egy verstöredéket felvillantva), rámutatva ezen szövegek megkülönböztető jellemzőire. A rövidebb-hosszabb idézetekhez kapcsolódó elméleti jellegű fejtegetés, töprengő magatartás dominál dolgozatomban. Két tanulmány mentén (nyomvonalán) haladva, annak gondolatmenetét követve arra teszek kísérletet, hogy felvázoljam a mai gyermeklíra sajátosságait, jellemvonásait. Nevezetesen Dobszay Ambrus és Bárdos József egy-egy tanulmányáról van szó, melyekre írásom során többször is utalok. Célom egyértelműen az, hogy felkeltsem a pedagógusok figyelmét a posztmodern gyermekversek értékeire.
A posztmodern magyar gyermeklíra rajzolata, avagy a szöveg öröme
A gyermekvers mindig is a legizgalmasabb, leginnovatívabb műfaja volt az anyaországi gyermekirodalomnak. A nyolcvanas években a svéd gyermekversek hatására a magyar gyermekirodalomban is megjelent egy olyan szabad verses forma, amelyben egy gyermeki hang szólal meg. Emellett a hagyományos, rímes formákban is igen sok jó gyermekvers született (Lapis, 2016). A továbbiakban szeretném megcsillantani a mai gyermeklíra darabjait, azok esztétikai értékét.
A jellegzetesen szabad formájú, gyakran ironikus hatású, máskor bölcs, a gyermeki hangot és nézőpontot megkonstruáló, egyes szám első személyű beszélőt felvonultató svéd gyermekversek a családi és az óvodai mindennapokat mutatják be, rímtelen, a hétköznapi beszédet imitáló alakzatokban – mintha az új személyesség gyermekversben megnyilvánuló változatával lenne dolgunk. Egyébként az új személyesség a hermetizmusra való válaszként is értelmezhető a líra egészében, a „felnőtt” költészetben is. Kukorelly Endre Samunadrág című nagy sikerű gyermekvers kötete például a svéd gyermekversek látásmódját és hangvételét eleveníti meg. Ugyanakkor Kiss Ottó költészete is ezeknek a verseknek a világával rokonítható: a gyermekmonológok gyermekhangon, de nem gyerekesen szólnak a gyerekek gondolatairól, örömeiről, bánatairól (Párválasztás, Apa nagy sportember, Megállapítást nyert) (Dénes, 2012).
A dísztelen, rímtelen, hétköznapi nyelvhasználatot alkalmazó, szabad versben közölt gyermekmonológokban az egyes szám első személyben megszólaló lírai én vallomásai, világról szóló töprengései vagy a hétköznapok eseményeinek reflexiói kerülnek felszínre. Kollár Árpád Milyen madár (2014) című kötetét ezek a versek teszik feszessé, súlyossá, időnként a gyermekirodalomtól távolra sodróvá. A kötetre jellemző, hogy a versek nem tartalmaznak értékítéletet, hanem sokkal inkább éles szemű megállapításokat, tabumentes gondolatközléseket, ökonomikus nyelvhasználattal történő konstatálásokat, felsorolásokat kínálnak, sőt, a svéd gyermekversekre oly jellemző személyesség helyett a tényszerűség eltávolító gesztusával operálnak (Petres, 2017).
Manapság a születendő alkotások minőségét nem annyira az erkölcsi, tanító szándék, hanem a gyönyörködtetés, szórakoztatás, valamint az esztétikai, irodalmi követelményeknek is eleget tevő, de a mai gyermek igényeihez igazodó, jellegében, tartalmában és megformáltságában is a mai gyermekvilághoz közel álló tendencia határozza meg. Olyan kortárs szerzők, mint Lackfi János, Tóth Krisztina, Kiss Ottó, Varró Dániel, Kukorelly Endre, Szabó T. Anna, az erdélyiek közül Kovács András Ferenc, Balázs Imre József új, klasszikus irodalmunktól kissé eltérő, a kanonizált irodalmunk sajátosságait, értékeit mégis valamilyen módon továbbvivő, a mai gyermekolvasó igényeihez közel álló, ahhoz igazodó „friss” költészet van kialakulóban korunk gyermekirodalmában (Makkai, 2010).
A Pagony/Csimota és a Csodaceruza kiadók által napvilágot látott Friss tinta (2005) című mai magyar gyermekvers-antológia, majd a később megjelent Aranysityak (2010) című gyermekverskötet népszerűsége is igazolja a mai gyermekek új versek iránti fogékonyságát. Ez a költészet róluk, nekik és értük szól, olyan sajátosan mai problémákról, kérdésekről és gondolatokról olvas ezekben az alkotásokban a mai gyermek, melyeket magáénak tud érezni. Így válik a ma felnövő generáció az irodalom befogadójává. Ha olyan műveket, verseket kínálunk fel nekik, amelyek megszólítják (Uo.). A mai gyermekköltészet gyöngyszemei lehetővé teszik az olvasóvá nevelést.
Ezen túl a Ragyog a mindenség (2013) gyermekvers-antológia a Gutenberg Kiadó kiadványaként jelent meg, Csíkszeredában. A kortárs erdélyi irodalom huszonnégy kiemelkedő alkotójától közöl mintegy kétszáz verset, és mint az utóbbi húsz év gyermekekhez szóló lírájából merítő válogatás, iránymutató az olvasás megkedveltetése, a további könyvválasztás tekintetében. Ugyanakkor ez a kötet hangsúlyosan több, mint versantológia: teret ad a vers, a rajz és a zene találkozásának.
Megemlíthetjük még a Tündérkert virágai (2010) című kötetet is, amelyben Benedek Elek és Áprily Lajos költeményeitől Egyed Emese és László Noémi kortárs lírájáig időrendben képviselteti magát az erdélyi költők színe-java. A közel ötven alkotót bemutató antológia az erdélyi líra több mint egy évszázadnyi terméséből válogatva átfogó képet nyújt az erdélyi gyermekköltészet múltjáról és jelenéről. Csaknem száz költemény idézi fel a jól ismert népi motívumokat, az erdélyi táj megkapó szépségeit, felvonultatva a magyar nyelvi humor különféle ízes változatait.
Az Apáczai Kiadó 2011-ben, gyermeknap alkalmából, Szivárvány Rímek címmel szintén új verseskötetet jelentetett meg. A változatos témájú, friss hangú, humort, iróniát, a mai szlenget sem nélkülöző, helyenként groteszkbe hajló verssorok azonnal elnyerték a gyerekek tetszését. A pedagógus számára az antológia kitűnő eszköz az anyanyelv megismertetéséhez, tudatosításához.
Mint ahogy már utaltam rá, ezeknek az antológiáknak a vizuális megjelenése is merőben újat hozott. Révész Emese művészettörténész a Csimota Kiadó 2003-as indulásához köti a gyermekkönyvkiadásban tapasztalható képi vagy ikonikus fordulatot, amely után egyre inkább művészi igényű, hol a szemet bűvöletbe ejtő szépségű, hol abszurd, hol játékosan szövevényes és humoros illusztrációs kiadványok jelentek meg. Az utóbbi bő évtizedben számos tehetséges illusztrátor bukkant föl, akik vagy „csak” képanyagot szolgáltatnak a szövegekhez, vagy a könyvtárgyak előállításában és tervezésében is lényeges szerepet vállalnak (Lapis, 2016). Az antológiák nem csupán ízelítőt nyújtanak a kortárs gyermekirodalomból, hanem annak keresztmetszetét is kínálják; teljesebb képet nyerünk általuk a mai gyermekvers és gyermekpróza-irodalom tendenciáiról, műfaji és nyelvi sokszínűségéről.
A gyermekirodalom nem előkészítés. Irodalom, választási lehetőség. Ma már az irodalomtudomány és a társtudományok együttes, izgalmas megközelítései olvashatók, a nemzetközi szakirodalom bevonásával. A hiányérzet talán a komparatisztika területén a legnagyobb, habár vannak ígéretes kutatások, kísérletek erre vonatkozólag is. Irodalom és gyermekirodalom semmiképp sem esztétikai minőségében tér el egymástól (Ekler, 2011). Erre kitűnő példa Tolnai Ottó költészete, akinek valójában nincsenek gyerek-könyvei, soha nem is írt ifjúsági irodalmat – amennyiben gyermekkönyveken és ifjúsági irodalmon a felnőttekétől teljesen eltérő formájú és gondolatvilágú műveket értünk (Mikola, 2006). Szajbély Mihály hasonló indokok alapján nevezi elemzésében álgyerekverseknek Tolnai két hosszúversét (a Rokokót és a Cápácskám, apu!-t). Amennyiben a kettős kódolás kérdése felől közelítünk ehhez a problémához, az idézett szempontok alapján úgy tűnik, hogy Tolnai felnőttversei közül igen sok értelmezhető gyermekversként, viszont megfordítva, gyermekverseinek többsége, főként hosszúversei semmiben sem különböznek felnőttverseitől, kérdés tehát, hogy egy elképzelt gyermekolvasó mit szűr le Tolnai gyermekverseiből (Kollár, 2014).
A gyermek felnőttszámba vevése a posztmodern gyermeklíra sajátosságain keresztül egyértelműen megfigyelhető, hiszen a gyermeki maszk öltése, a gyermeki perspektíva előtérbe helyezése a posztmodern gyermekirodalmi diskurzus beszédmódját, a gyermeki nyelv, gondolkodásmód, életérzés és prioritások megidézését foglalja magába (Petres, 2015). A „felnőttes gyermekirodalomnak” ez a fajta sokszínűsége számos kortárs gyermekköltő műveiben megfigyelhető. Köztük szerepel Kollár Árpád Milyen madár című kötete is (Petres, 2017). De Lackfi János és Vörös István Apám kakasa (2009) című kötetének egyik darabját is ide sorolhatjuk, mely valójában Nemes Nagy Ágnes Hol lakik Bors néni című versének átirata (Szávai, 2009).
Az antológiákat, a temérdek könyvet, folyóiratot, konferenciát, programot, a gyermekirodalomra szakosodott kiadókat, gyűjteményeket tekintve a gyermekirodalom reneszánszát emlegetik a gyermekirodalmat történetiségében vizsgáló kutatók (Ekler, 2011). A magyar gyermekirodalomban nyomasztó hagyományokkal rendelkező didaktikus, moralizáló versek nyomvonalától eltérő mai gyermekversek helyét a jelenkori gyermek, szülők, pedagógusok igényei mentén érdemes kialakítani. Mindenképp szem előtt kell tartani a mai gyermekek ingeréhségét, kíváncsiságát, öröm- és játékigényét. Az előbbiekben ismertetett, nemrég megjelent antológiák remek forrásul szolgálnak mindehhez.
Annak ellenére, hogy a jó gyermekvers nem definiálható, kísérletet tehetünk rá, Dobszay Ambrus nyomán. A szerző a posztmodern gyermeklíra olyan jellemzőit sorolja fel, amelyek iránymutatók lehetnek a kutatók és a pedagógusok számára is. A mai gyermeklíra formai jellegzetességei a következők: erőteljes formai, zenei megformálás (a tartalmi elemek háttérbe szorulása a formaiakhoz viszonyítva), a szövegvers újra zenévé válása elsősorban a szimultán ritmusrendszer révén, a magyar nyelv szabályos hangsúlyozásának verstani megerősítése, viszonylag egyszerű mondatszerkezet, versszak- és mondathatárok egybeesése, az alakzatszerű szerkezetetek (ismétlések, párhuzamosságok), gyermeki, azaz viszonylag kicsi és konkrét szókincs), nyelvi játékok (szójátékok), a néphagyomány kínálta formák, műfajok, kifejezések használata, képszerűség (Dobszay, 2000).
A gyermekköltészet is világmagyarázat, mitikus-animisztikus elemekből összerakott teljes költői világ, egyes alkotó elemeiben is felismerhető egész utáni vágy, a teremtő költészet lényege. Bár öntörvényű képzeteken alapszik, természetesen hat, és a teljesség érzetével ajándékozza meg olvasóját, lehetőséget ad a szabad átjárásra a tárgyi világ és a versek mitikus világa között. A jó gyermekvers modellezi a gyermeki megismerés útját: a realitásból indul ki, majd innen lép be a gyermekolvasó mintikus-animisztikus világába (Végh, Balázs, é. n.).
A jó gyermekvers tematikai jellemzői az alábbiak: helyzetszerűség (szituativitás), vagyis a vershelyzet konkrét életszerűsége, gyermekalakok gyakori szereplése, cselekményesség, az elvont gondolatiság kerülése, kicsinyítés, gyermek-méretekhez igazítás, a természeti világ és állatok szereplése, humor, képzeleti játékok, szerepjátékok, töprengő attitűd. Ugyanakkor a posztmodern gyermeklíra világképi jellemzői: antropomorfizmus, vagyis nem emberek (természet, állatok, tárgyak) emberszerűsége, animizmus (eleven tárgyak), intencionalitás (a történések szándékoltságának feltételezése), természet és emberi világ történései közötti összefüggés feltételezése, felértékelődő kicsiségek, figyelmesség, érdeklődés, éberség (Uo.).
A mindennapi pedagógiai gyakorlat alapján mondhatjuk, hogy a jó gyermekvers gyermekperspektívából néz, szeretettel nevel, és eközben auditív és vizuális hatást kelt. Leírás helyett gyakoribb benne a megjelenítés. Képgazdagság, gazdag asszociációsort előhívó képek jellemzik. Mindez pedig segít a gyerekeket megnyerni az olvasásnak.
A jó gyermekvers elsősorban zene, ritmus, szinte énekelhető, kitapsolható (Bárdos, 2013). Például Szilágyi Ákos akusztikus lírája (Cet az ecetben, Hősünk, kis sün) nagyon kedvez a gyermekvers műfaj felöli értelmezésnek, nem utolsó sorban azért, mert hangsúlyozottan a nyelv materialitását, zeneiségét teszi szövegformáló elvévé. Varró Dániel az akusztikai réteg hangsúlyozásán kívül a nonszensz képalkotást is behozza a versalkotásba, igaz, mindez a felnőtteknek szóló költeményeiben is jelen van.
Kitűnő példaként említhetjük, hogy Szabó T. Anna nagyszerűen uralja a nyelvet. Erről tanúskodik kitűnő rímtechnikája, a Tatoktatok (2012) című kötet verseiben valamennyi ismert rímfajtával zsonglőrködik. A költemények verselése általában hangsúlyos, a hagyományos népdalformák mintájára épít, a népdalok egyik leggyakrabban előforduló nyolcas (Télidőben), tízes (Zenebona), felező tizenkettes (Augusztus) verssoroktól a tizennégyes hosszúságú sorokig (Űregér), az újszerű rövid ötös szótagszámú verssoroktól (Fogmosóvers) a képversig (Körforgás). Formai szempontból nemcsak a verssorok felépítésére jellemző a változatosság, hanem a versépítkezés, szövegtagolás másik jellemzőjére, a versszakok struktúrájára is, melynek gazdag palettájával kísérletezik a szerző. A strófatípusok a kétsorosaktól a harminckét soros versformáig terjednek. E két szélsőséges hosszúságú tagoláson belül megtaláljuk a hagyományos, szabályos négysoros és a modern versképű strófaszerkezetet is (Makkai, 2012).
Ugyancsak nyelvi leleményességre utal a szóválasztás. A szógrammatika stiláris kiaknázása mellett a költő különleges hangzású szavakat választ, melyek a versek zeneiségét erősítik, akusztikai telítettséget kölcsönöznek a vers hangzásvilágának. Egyéni alkotású szavak nemcsak a címekben bukkannak fel (a metaforikus „vattahó”, a szokatlan szóösszetételek, mint az „állatkertész”, a „nyártél”, a „mosolymosó”, a „szélkalap” stb.), hanem a versszövegekben is: „almajáró almaság”, „napernyővirágok” stb. Derűs, gyermeki világ bontakozik ki. Modern nyelvi ötletei, rímtréfái, szógyötrései könnyed játékosságról, ösztönös rátermettségről vallanak. Szabó T. Anna könyve komolyan veszi a gyereket: ezt bizonyítja a nyelvi megformáltság igényessége. Gyermekeknek írni nem holmi gügyögést jelent, hanem a legkomolyabb kihívást, hiszen a gadameri értelemben vett játék csak akkor mutatkozik meg, ha komolyan vesszük (Uo.) Ez a játék pedig elbűvöli, foglyul ejti a gyermek lelkét, szellemét, persze a szó legnemesebb értelmében.
Kovács András Ferenc gyermekversei a magyar gyermekvers-irodalom Weöres Sándor által megteremtett vonalát követik. A versnyelv zeneisége, az ütem, a rímek a legfőbb meghatározók (Hajnali csillag peremén, Jégvilág, Mackónóta) (Dénes, 2012). A mitológiai szemlélet gyermeki örököse a halandzsanyelv, ezt idézi meg Zalán Tibor (például a …halandzsa és című versében). Természetesen nála is megfigyelhető a nyelv materialitásának, szinte fizikai ízlelgetésének öröme (prozódiai szempontok, alliterációk bősége). Kőrössi P. József pedig a hangutánzó, hangulatfestő szavakkal teremt poétikát (Elefántvadászat a gyermekszobában). Tolnai Ottó gyermekverseiben pedig a poétikai eszköztár fontos kellékei közé tartoznak szintén a felfokozott ismétlések, belső rímek, szójátékok, hangjátékok, ritmusjátékok (Kollár, 2014).
Habár Kiss Ottónak jelent már meg korábban is rímes, ritmusos lírája, a Régi kincsek (2011) volt az első kötet, amely nem svéd típusú versek gyűjteménye volt. Ha a Márió-versek kapcsán megjelölhetjük az előzményeket (Janikovszky, valamint Ingrid Sjöstrandék), itt is említhetünk ilyet. Bár a ritmusosság okán kínálja magát a Weöres-párhuzam – ráadásul több Weöres-párhuzam is van a könyvben –, hadd utaljunk inkább Nemes Nagy Ágnesre, több okból is. Kiss Ottó kötetének alcíme „Dudorászós versikék” – joggal. Hiszen némelyik rövidebb verset mondókázni, dúdolgatva mondogatni is lehet, érdemes. Ahogy ez régente Nemes Nagy mondókáira is igaz volt (Gombos, 2013).
A jó gyermekvers világteremtő, a gyermek fantáziáját megmozgató-tágító szöveg. Ezt szolgálja az erős képiség, a legelvontabb gondolatok, érzelmek megjelenítésének konkrét volta (Bárdos, 2013). A versnyelvben a szavak mást jelentenek, mint a hétköznapokban. Képszerűen viselkednek, jelentéskörük tágul. A láttatás, az érzéki megjelenítés legfontosabb eszközeiként a metafora és a metonímia típusú képek magukkal ragadják, és egy varázsvilágba vezetik a gyerekeket.
A jó gyermekvers hangulat. A korábbi gyermekirodalmi felfogás, amely a didakszist helyezte előtérbe, alapvetően abban tévedett, hogy a gyermeket a ráció felől próbálta meg elérni. A gyermek azonban érzelmi lény, a világot és önmagát sohasem reflektáltan szemléli, hanem közvetlenül a jelenben (az időn kívül) éli meg a történéseket. Ami személyiségformáló erővel hat rá, az szinte kizárólag a valóságos vagy művészi élmény (Bárdos, 2013) Érdemes felidézni Kovács András Ferenc Kínai dallam című versét, és felhívni a figyelmet a vers hangulatára. Ugyanezen szerző Kankalin című verse május hónapjának kellemes és vidám hangulatát idézi, azt az örömöt és természetes nyüzsgést, amellyel növény, állat és ember fogadja a tavasz kiteljesedését. Ezt a szerteágazó életkedvet, vitalitást leginkább az igék, igenevek és melléknevek érzékeltetik. A szövegépítkezésben felhasznált változatos technikával az említett tavaszi hangulat tág regiszterét közvetíti a költő (Végh Balázs, é. n.).
Az antológiákat legmarkánsabban átjáró, a posztmodern nyelvhasználat stratégiát a befogadók életkori sajátosságaival összekapcsoló sajátosságként a humor kiemelt pozíciója figyelhető meg. A nyelvi humor elsősorban a gyermeknyelv imitációjában, a roncsolt grammatika és a nyelvrontás technikájának használatában gyökeredzik. A tudatosan integrált roncsolt grammatika jelenségéhez soroljuk: a metatézis jelenségét (egy-egy hang vagy időtartam felcserélését), a renyhe artikulációból fakadó szóhatár-eltolódásokat, az életkori pöszeség sajátosságait, a szórendtévesztésekből fakadó félreértéseket, illetve az analóg mintára történő toldaléktévesztéseket. A nyelvrontás alkalmazása az anyanyelv elsajátításának természetes fázisát képezi le, és a népetimológia működési elvét követi. A nyelvrontás lényege, hogy a gyermeknyelven megszólaló lírai én a számára ismeretlen jelentésű és hangzású szavakat lecseréli egy hasonló hangsorból álló, ám számára ismert jelentéssel bíró szóval (Petres, 2015).
A kortárs gyermekversek nyelvi világa, a bennük szövegesülő tárgyi világ, élethelyzetek, kapcsolati dinamika ismerős az olvasónak; és a többnyire a játékelmélet és a gyermekfilozófia ismeretében alkotó költők recepció által meghatározott alkotásai a játék és a humor élményével ajándékozzák meg a befogadót (Végh, 2011). Elég, ha például Varró Dániel és Csík Mónika verseire gondolunk.
A jó gyermekvers ugyanis humoros. A humor nagyon is közel áll a gyermek világához. Egyfelől kidomborítja a világ tökéletlenségét, másfelől mindezt megbocsátó, elnéző mosollyal teszi, együtt érezve a humor által célba vett, tökéletlennek talált világmozzanattal. A gyermekeknek nagyon is jól esik együtt nevetni a másokban jelen levő hibákon, átélve azt a ritka helyzetet, amikor ők bizonyulnak épnek és teljesnek, s a világ más darabjáról derül ki, hogy esendő, megmosolyogható (Bárdos, 2013).
A kortárs szerzők verseit áthatja egy sajátos és nagyon mai, friss nyelvi humor. Olyan humor, amely felnőttet és gyereket egyaránt megszólít és megnevettet. McGhee kutatásaiból kiviláglik, hogy hároméves kor után már a szavak is elégnek bizonyulnak ahhoz, hogy valami vicces legyen, de emellett a képiségnek is nagy szerepe van. Az óvodás gyereknek az a vicces, ami abszurdan néz ki, ami szokatlan. Drámai fordulat történik a humor megértésében és művelésében hat-hét éves kor körül. Ebben az életkorban a gyerekek (immár felnőttes humorérzékkel felvértezve) megértik és viccesnek találják a nyelvi kétértelműségeket (McGhee, 2010). Ilyen például a „Párizs - pá' rizs” rímjáték Varró Dániel Gasztronómiai Limerickek című versében.
A McGhee által négy szakaszra bontott gyermeki humorfejlődés fázisai rímelnek Piaget kognitív fejlődési szakaszaival. A fentiekben tárgyalt utolsó két szakasz sajátosságai, az abszurd külcsín és a nyelvi kétértelműségek egyértelműen és élvezhetően jelennek meg a mai gyermekversekben (Bíró, 2013).
A humor jelenlétét már a klasszikus gyermekirodalomban is tetten érhetjük. Példaként Móricz Zsigmond zseniális gyermekversét, A török és a tehenek címűt idézhetjük fel. Megemlíthetjük még Domonkos István humoros gyermekverseit is. A tipikus gyermeki túlzásokat, hencegéseket, melyek mindig az élénk fantázia szüleményei, helyénvaló magyarázatok is követik. A kérkedés a túlzó állításoktól hemzsegő Képzeljétek című versben kulminál. Valójában az élénk képzeletről van szó és a gyermeki vágyról, hogy a nagyot mondás elnyerje környezete figyelmét és bámulatát (amolyan Münchausen báró módjára) (Utasi, 2008). Időben és térben tovább haladva Julian Tuwim Csodák és furcsaságok című versében a lírai én cinkosan összekacsintva meséli a gyerekeknek, hogy szemét gyakran be-behúnyja, hogy vissza-visszatérjen abba a csodavilágba, ahol „Júliusban hulltak egyszer / égszínkék hópelyhek, / ugattak a madarak, / kutyák csiripeltek. / Kék rét fölött tehenek / röpködtek a légben, / s mint a fű, oly zöld nap / énekelt az égen”. Képtelenségek sorozata az egész vers, a humor kiapadhatatlan forrása, ezért is hat intenzív erővel a gyermeki fantáziára.
Varró Dániel A Bús, Piros Vödör dala című verse a Túl a Maszat-hegyen (2003) egyik darabjaként a humoros gyermekvers jellegzetes posztmodern példája, egyben annak is tanúbizonysága, hogy a mai költők milyen leleményesen, az eredeti formán még további játékos fogásokat is alkalmazva írják a „plágiumot” József Attila emlékére. Varró Dániel gyermekversét párhuzamba állíthatjuk József Attila Születésnapomra című versével. Varró a klasszikus formákba kortársi stílust és mondanivalót ültet. Ez egyrészt magától értetődő humorforrás, másrészt kétségtelenül Parti Nagy Lajos hatása. A vers Kosztolányi Dezső Szegény kisgyermekének színeit villantja, József Attila klasszikusának versformájában (Markó, 2008).
Első pillantásra blaszfémiának tűnhet a Túl a Maszat-hegyen című verses mese betét-darabja, sőt, a forma lezüllesztésének, eloldozásának eredeti tartalmától. Részben megtörténik itt a forma önállósodásának, leválásának mozzanata: a versforma már nem viseli magán első és meghatározó megjelenésének súlyát, nem kell a vers olvasása során mindvégig József Attila versére is gondolnunk. Az olvasóközönség nagy része valószínűleg nem is úgy olvassa ezt a verset, hogy József Attiláét már ismerné, vagyis nem hasonlítja hozzá állandóan, nem keresi az allúziókat, rájátszásokat, utalásokat. Önálló formává vált, egy lehetséges versforma, amely így már tetszőleges téma és jelentés hordozójává válhat (Fenyő D., 2005). Itt van a pedagógus szerepe, aki rámutathat erre a párhuzamra, a hasonlóságokra.
Miközben a vers önálló formává lett, eközben sok szempontból A Bús, Piros Vödör dala is magán viseli története és eredete lenyomatát. A beszélő ebben a költeményben is összefoglalja saját élettörténetét, léttörténetét azért, hogy megértse jelen állapotát, és felmérje jövőbeli létlehetőségeit. E létösszegzés során ő is kiemeli azokat a mozzanatokat, pillanatokat az életéből, amelyeket meghatározóaknak érez élete alakulását tekintve. Abban talán éppen ez a vers követi leghívebben a Születésnapomra módszerét, hogy megtartva lírai alaptermészetét, epikus módon foglalja össze életét (Fenyő D., 2005). A Bús, Piros Vödör dala előbb a boldog ifjúkort, majd a szenvedésekkel teli későbbi eseményeket sorolja, de ugyanúgy a jelen léthelyzetéből indul ki, arra a kérdésre keresve a választ, miért alakult így a sorsa, a végén pedig saját jövőjéről igyekszik valamiféle képet kialakítani, mint József Attila verse.
A versforma mellett tehát a szerkezet, a léthelyzet és a léttörténet összegzése is hasonló, mint József Attila versében. Ezáltal a két vers összekapcsolható a komparatív elemzés során. Ugyanakkor megvizsgálhatjuk, ki beszél a címben és ki beszél a versben. (Miből derül ez ki?) Megfogalmazhatjuk néhány mondatban azt a helyzetet, amelyben a Vödör él, és ami panaszdalra készteti őt. Összehasonlítjuk olvasói tapasztalatunkkal a cím alapján végzett jóslatainkat! Kettéosztott naplóval keresünk a versből olyan formai (versszak, rím) és játékos nyelvi megoldásokat, amelyek bizonyítják a szöveg tudatos megalkotottságát. Szójátékokat, valamint áthajlásokat kereshetünk a költeményben. Összehasonlíthatjuk halmazábrával Mándy Iván Az utcán című elbeszélését Varró Dániel versével. Tartalmi, formai, nyelvi, nyomtatási, kép- és hangulatbeli vagy más hasonlóságot és különbséget kereshetünk a két szöveg között.
A humor forrása lehet, ha Varró Dániel Szösz néne című verse alapján elkészítjük Szösz néne adatlapját a következő rovatokkal: neve, életkora, lakóhelye, visszatérő betegsége, háziállata, kedvenc időtöltése, kedvenc műsora (ha egyáltalán van televíziója), telefonszáma. Megkérdezhetjük, kér-e takarítást.
A nyelvi humor mellett a pastiche, a paródia és az irónia alkalmazása is megfigyelhető a már ismertetett antológiákban, azaz a mai gyermeklírában. Ezen a ponton meg kell említenünk Lackfi János és Vörös István Apám kakasa című kötetét, Változatok klasszikus magyar gyermekversekre alcímmel, Molnár Jackline kitűnő illusztrációival. A kreatív írás mesterei újraírták gyermekverseinket. Így jöhetett létre Szabó Lőrinc nyomdokain haladva a Hajnali rugók, vagy a József Attila-i Altató mellett Lackfi Keltetője és Vörös Ébresztője. Meg persze így íródhatott meg Zelk Zoltán Este jó című versének mintájára az Este rossz. Még sorolhatnánk a példákat, a humormorzsákat. Ezek az alkotások a komparatív verselemzés alapjai lehetnek.
Minden felnőttben és gyerekben él egy-egy változata a közismert gyerekverseknek, melyekhez kapcsolódva konkurens változatok sarjadását ösztönözzük magunkban, másokban. Lackfi János és Vörös István vitathatatlan érdeme, hogy ezt a mindannyiunkban élő primér késztetést felhajtóerőként használva az átlagolvasó titkolt, köznapi tapasztalatát művészi, költői ihletté változtatta. Ezzel bizonyítást nyert, hogy a vers minden emberben „tovább írja, újraírja önmagát”. És ezzel nem árt senki az eredeti versnek, amit magáévá tesz, hanem érte és melléje írja ki-ki a maga változatát (Szávai, 2009).
Lackfi János Apám kakasa című állatverse jó példa a szövegátiratra. Az eljárás lényege a klasszikus szövegek átírása, azaz a hagyomány átértelmezése. A kortárs irodalomszemlélet posztmodern gesztusként határozta meg ezt a fajta költői alkotást, melynek célpontja egy-egy kanonizált szöveg. Az átiratok megértése mindenekelőtt befogadói tapasztalatot feltételez, olvasói jártasságot a klasszikus vershagyományban. Egyre inkább alapkételyként fogalmazódik meg a kérdés, mennyit őrizzen meg a költő az alapszövegből, és mennyiben tekinthető új, esetleg eredeti alkotásnak a saját átirata (Végh Balázs, é. n.).
Lackfi János saját Petőfi-átiratában (Apám kakasa) megőrzi az eredeti versformát, a költői alaphangot és attitűdöt, ám sok mindent átír, mint például a vers eredeti szereplőit, megváltoztatva a közöttük lévő viszonyt. Ezek a külső formai változások nem állapodnak meg a felsorolt jegyeknél, érintik magát a versnyelvet is. Lackfi Petőfi Sándor 19. századi klasszikus költői nyelvét a 21. századi szlenges beütésű diáknyelvre írja át, sajátos kifejezéseit felhasználva. Ez a halmozott szövegmódosítás már-már teljesen új, önálló költeményt eredményez. Így lényegesen módosul a vers esztétikai értéke, és vele egyidejűleg a teljes versvilág is, az eredeti versszövegre új, aktuális jelentésréteg rakódik. Befogadástörténetileg nézve gazdagodik a vers recepciója, a hagyományos olvasat kiegészül egyrészt Lackfi sajátos értelmezésével, másrészt átértelmezett szövegének aktuális olvasataival (Uo.).
Az Apám kakasa típusú reflektált hagyomány mintát és példát ad az újraalkotó-értelmező magatartásra, és természetesként láttatja a szöveghagyományhoz fűződő játékos, kreatív-produktív viszonyt, ami nélkülözhetetlen az irodalom kultúrahordozó és -alakító fennmaradásához (G. Gődény, 2014). A kreatív-produktív versalkotás során létrejövő variánsok mindig izgalmasak, mert tapasztalttá teszik a (vers)gondolkodás alternativitását, s a lehetséges jó megoldások sokféleségét.
Ahogy már előzőleg említettem, a paródia alkalmazása is megfigyelhető a mai magyar gyermeklírában. Elsősorban egy-egy műformára vagy műfajra és azok szerkezeti elemeire irányul, és a megszokott struktúra megsértésével kizökkentő hatást kíván elérni. Például Markó Béla Sárkányebéd című gyermekversében a sárkány szerepkörét parodizálja ki, amikor a hétfejű, gonosz ellenfél sztereotípiájából a hét szájon át való étkezés problematikájával küzdő, önmaga csapdájába eső szerencsétlen – és egyáltalán nem félelmetes – figurát fabrikál. Mészöly Ágnes Ballada az egyszerű kis vacsorákhoz című alkotásában pedig a Villon-féle balladaformát idézi meg – a mű érdekessége, hogy a felnőtt lírai én önironikus hangon beszél. (Petres, 2015).
A jó gyermekvers ugyanis igen gyakran él az irónia eszközével. Az igazán jó gyermekvers kétfajta olvasót (befogadót) céloz meg: a gyermeket és a szülőt. (Nem tartozhat az irodalom körébe az a magát gyermekirodalminak nevező szöveg, amelynek a felnőtt-befogadó számára nincs érvényes üzenete.) Az irónia gyakran önálló jelentésvonalként húzódik végig a gyermekirodalmi szövegen, új és másfajta szemléleti módot, értelmezési teret ajánlva a felnőtt olvasónak, a világ új és más jellegű (gyakran önironikus) ábrázolásával. Gyermek és felnőtt együtt nevet ilyenkor, habár nevetésük forrása más és más lehet (Bárdos, 2013).
Kiss Ottó Csillagszedő Márió (2002) című kötetének titka, valójában nem is olyan nehéz kérdés. Megtapasztalhattuk a Janikovszky–Réber-könyvek sikerénél is, hogy a felnőttek lerántása a maguk építette talapzatról, gyöngeségük, esendőségük megmutatása, vagyis általában véve az antiautoriter irodalom könnyen megtalálja olvasóját. Néha elég csupán idézni erősen klisé ízű frazémáinkat, máskor a gyermeki őszinteség, tisztaság, látásmód adja meg a csattanót. Mindez olyan nyelvezettel, amely egyszerűségében ironikus (Zelei, 2007). A gyerekek kritikus szemléletét tükröző versek ezek, melyek részükről nagyon is meghallgatásra találnak.
Ugyanakkor a posztmodern kor hozadéka, hogy maguknak az irodalmi szövegeknek a középpontjába is maga a nyelv, a kifejezés, a szöveg retorizáltsága került. A kortárs irodalomban a nyelv előtérbe nyomul, úgymond önmagáról beszél. Fukuyama nyomán állíthatjuk, hogy az irodalomban eljött a történet vége, a hogyan lehet elmondani fontosabb lett a mit lehet elmondani kérdésénél. Például Varró Dániel meseregényében (Túl a Maszat-hegyen) a történet, amely lazán, éppen csak összefogja a szövegegyüttest, talán a legkevésbé fontos és a legkevésbé emlékezetes az egészben. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a nyelvi játék előtérbe kerülése már az avantgárdnak a gyermekirodalomba való betörésével megindult, például Tamkó Sirató Károly Tengerecki Pál című művében (Bárdos, 2013).
Szilágyi Ákos Ti tokhalak, titokhalak! című verse is kreatív költői játék, nem magányos és öncélú versmulatságra kell gondolnunk, inkább társasjátékra, amelyben részt vesz az olvasó is. Már maga a cím célzatos felhívás, felkérés a közös játékra, bemelegítésként az azonos hangzást és az értelmi hangsúlyozást mutatja fel nyelvi játékeszközként a költő: Ti tokhalak, titokhalak! A választott verstémának ez a kettős költői beállítása játékos olvasatra, alternatív értelmezésre jogosít fel bennünket. Eközben szubjektív olvasatunkat jelentősen befolyásolják az említett költői játékkedv és az alkalmazott poétikai-retorikai eszköztár: a szöveg metaforái, metonímiái és homonímiái. Metaforikus-metonimikus asszociációs láncot alkot a hal-tok-titok szóhármas, minden zárt tokban valamilyen titkot sejtünk, mely megfejtésre, felfedezésre vár (Végh Balázs, é. n.).
Szilágyi Ákos szövege jó példa arra az alkotáspszichológiai folyamatra is, hogyan fedezi fel a költő a szóban a játék, a vers lehetőségét, illetve hogyan indítja el egy fogalom az asszociációk sorozatát a szövegalkotás során. Analógiát keresve, ahhoz a játékos helyzethez hasonlíthatjuk mindezt, amikor egy sima víztükörbe köveket dobálunk, és a keletkező hullámok egyre nagyobb körben szövik be a vízfelületet (Uo.).
A nyelvjátékvers a nyelvi játékok generálta jelentésvariációk burjánzására épít, lényegét a nyelv többrétegűségének felmutatása képezi. A szójátékok nyelvi humorból fakadnak, amit elsősorban a gyermeknyelv-imitáció eszközei – a roncsolt grammatika és a nyelvrontás – alkotnak. Például Kollár Árpád Milyen madár című kötetének egyik vezérfonalát a nyelv többértelműségére és a gyermeki analóg gondolkodásmódra való rájátszás képezi, melyek gyakran poénossá alakítják a műveket: egy-egy fogalom különböző jelentésben, különböző nézőpontból kerül egymás mellé. Megfigyelhetjük, ahogyan az eltérő jelentésben használt fogalmakból véletlenszerű(nek mutatkozó) asszociációsorokat építenek a szövegek, és ok-okozati viszonyokat feltételeznek a jelentések között. A nyelv többértelműségének nem-felismerése, illetve problematizálatlan alkalmazása az állandósult szókapcsolatokra is kiterjed (Petres, 2017).
A gyermeki nyelvhasználat imitálása érhető tetten a túlzó nyelvhasználat alkalmazásában, a következetlenségek felnagyításában, továbbá az analóg mintára történő toldalék-tévesztésben és logikátlan összefüggések képzésében. Ugyanakkor az árnyalatlan, dadogó beszédmód, félbehagyott mondatszerkesztés és szituatív beszéd megidézését tükrözi az anafora, paranomázia kiemelt kedvelése, a tömör, kifejtetlen, leegyszerűsített kifejezésmód előnyben részesítése. A nyelvjátékvers további sajátosságaként említhetjük a nyelvi tabuk feloldását vagy a blending eljárásának alkalmazását is (Uo.).
Tóth Krisztina Állatságok című verseskötete harminc, nálunk ismeretlen egzotikus állatot mutat be a gyermeklíra eszközeivel, többek között az oposzumot, a vombatot, a dzseládát, az íniát, a rozsomákot és másokat. Ezek a versek a nyelvi játék remek példái. Baziliszkusz című versében a zoológia szakszerű, morfológiai-fiziológiai leírása helyett empirikusan idézi meg, költői játszadozással jeleníti meg a verstárgynak választott amerikai hüllőt. A legkézenfekvőbb játékforma a költő számára a szójáték, és erre az egzotikus név teremti meg az alkalmat. Olvasójához hasonlóan a költő is naiv szófejtéssel, etimologizálással próbálkozik, a szokatlan hangalakú állatnév a saját nyelvi tapasztalatból a hasonló hangzású szavakat hívja elő: fikusz, bazsalikom, bazilika. A szavakkal való játék közvetlen haszna a sorvégi rímpárokban mérhető le közvetlenül: baziliszkusz – fikusz, bazsalikom – bezsákolom, bazilika – Amerika. A lexikonszócikk lakonikus leírását, tömör fogalmazását játékosan oldja fel a költő, a verset így végigolvasva minden lényegeset megtudunk a baziliszkusz életkörülményeiről, viselkedésmódjáról (Végh Balázs, é. n.). Az efféle állatleírások amellett, hogy felkeltik a gyerekek érdeklődését, a líra világába is bevezetik őket.
Se szeri, se száma a példáknak, melyek még itt sorjázhatnának. A mai magyar gyermekköltészet darabjainak felvillantásával a posztmodern gyermeklíra keresztmetszetét kapjuk, s így összegezhetjük ezen versek sajátosságait, jellemzőit, átfogó képet nyújtva erről a jelenségről.
Zárszó
A nyelvészeten innen, de az irodalmi kompetencián túl a kortárs gyermekversek jelentősége többrétegű. A kortárs gyermekversek formai kontúrjaikkal és tartalmi jellegzetességeikkel kapcsolatot létesítenek szubjektum és objektum, pedagógus/szülő vagy csak egyszerűen felnőtt és gyerek között.
Nyelvi és narratológiai sajátosságaikból fakadóan a kortárs gyermekirodalmi szövegek – főként a gyermeklíra egyes alkotásai – igencsak eltávolodnak a pedagógiai diskurzus elvárásaitól, vagyis nem céljuk a különböző erkölcsi tanulságok közvetítése. A pedagógiai diskurzusból való kilépés azonban csak akkor lehet sikeres, ha a szövegek magas esztétikai mércével mérhető kontextusban nyilvánulnak meg (Petres, 2015). A posztmodern gyermeklíra alkotásai, gyöngyszemei azok, amelyek megragadhatják a mai kor gyermekének figyelmét, érzékeit, fantáziavilágának leginkább megfelelnek, ezért ajánlott pedagógusnak és szülőnek egyaránt ebből a kútfőből meríteni, s ezáltal a költészetnek megnyerni ezt a nemzedéket.
Az oktatásban, a versinterpretáció során bármelyik módszerrel is élünk, az élményszerűségre kell törekednünk; célunk az esztétikai és etikai nevelés, az emberré nevelés. Hogy szépen beszéljünk magyarul, szépen beszéljünk emberül. Ugyanakkor mindig az éppen aktuális vers hordozza magában elemzési szempontjainkat, csak rá kell ismernünk a vers jelentésrétegeiben elmerülve. Így tesszük lehetővé a versnek mint műfajnak, szövegtípusnak a kreatív olvasását, ezzel teremtjük meg a lírai szövegnek a kellő kereteket. És nem utolsósorban így érhetjük el az olvasóvá nevelés nemes célját.
IRODALOMJEGYZÉK
Bárdos, J. (2013): A modern magyar gyermekköltészet keretei. Könyv és nevelés, 136, 101‒116.
Bíró, Gy. (2013): Friss tintába mártott ecset… A kortárs gyermekversek helye az anyanyelvi nevelés gyakorlatában. Óvodai nevelés, 33, 19–20.
Boldizsár Ildikó (2004): Mesepoétika. Budapest: Akadémiai Kiadó
Dénes, Á. (2012): Szivárvány Rímek – Az anyanyelvi nevelés szolgálatában. Tanítás-tanulás szakmódszertani folyóirat tanítók számára, 34, 20–21.
Dobszay, A. (2000): A magyar gyermekvers – klasszikusok és maiak. Könyv és nevelés, 155, 8–24.
Dobszay, A. (2003): „Beszéljenek ezután a halak is!” Somogy, 6, 509–519.
Ekler, A. (2011): Aranysityak – Friss gyerekversek. Válogatta Lackfi János, Molnár Jacqueline rajzaival. Kortárs, 127, 104–108.
Fenyő D., Gy. (2005): Egy különleges versforma mint költői hagyomány (József Attila Születésnapomra című versének utótörténete). Új Forrás. Retrieved Nov 15, 2017 from the World Wide Web
http://www.jamk.hu/ujforras/050823.htm
G. Gődény, A. (2014): A hagyomány integrációja a kisiskolások olvasóvá nevelésében. Irodalomismeret. Retrieved Nov 23, 2017 from the World Wide Web
http://irodalomismeret.hu/archivum/193-20144
Gombos, P. (2013): „Egy gyerekes szerző” titkai nyomában. Kiss Ottó gyermekirodalmi munkássága. Bárka online. Retrieved Nov 18, 2017 from the World Wide Web http://www.barkaonline.hu/futtyoges-es-nahatozas/3651-egy-qgyerekes-szerzq-titkai
Kollár, Á. (2014): A Tolnai-féle nagy gyermekverskeltető gép. SzIF Online. Retrieved Nov 11, 2017 from the World Wide Web
http://www.szifonline.hu/?cikk_ID=32
Lapis, J. (2016): A tükrön túl. Az elmúlt két év gyermekkönyvtörténései. Műút. Retrieved Nov 23, 2017 from the World Wide Web
http://www.muut.hu/?p=22903
Makkai, K. (2010): Gondolatok az olvasóvá nevelésről, Barabás László (szerk.): Iskola a magasban, iskola a mélyben – 20 éves a marosvásárhelyi kántor-tanítóképző főiskola. Marosvásárhely: Mentor Kiadó. 148–156.
Makkai, K. (2012): Téka / Közelebb a titokhoz. Szabó T. Anna gyermekversei. Látó szépirodalmi folyóirat. Retrieved Nov 12, 2017 from the World Wide Web
http://www.lato.ro/article.php/K%C3%B6zelebb-a-titokhoz-Szab%C3%B3-T-Anna-gyermekversei/2494/
Markó, R. (2008): Egy posztmodern kosz-eposz. Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című verses regényéről. Iskolakultúra, 156, 141‒145.
McGhee, P. (2010): Humor: The Lighter Path to Resilience and Health. Bloomington: Authorhouse
Mikola, Gy. (2006): A kék és a Rózsaszín (Tolnai Ottó gyermekkönyveiről). Forrás, 192, 159–166.
Petres Csizmadia, G. (2017): Felnőttes gyermekirodalom. Ambroozia. Retrieved Nov 10, 2017 from the World Wide Web
http://www.ambroozia.hu/index.php/component/content/article?id=20:felnottes gyermekirodalom
Petres Csizmadia, G. (2015): A kortárs gyermekirodalmi antológiák posztmodern sajátosságai. Irodalmi Szemle, 100, 66–75.
Szávai, G. (2009): Anyám tyúkja, apám kakasa – és gyermekeink irodalma. Fordulópont, 109, 9–14.
Utasi, A. (2008): A szabadság versei. Domonkos István gyermekverseiről. Híd, 97, 66‒72.
Végh Balázs, B. (2011): Kalandozások a gyermekirodalomban. Szombathely: Savaria University Press
Végh Balázs, B. é. n. Gyermekkönyvek titkos kertje. Józsa István – kortárs művészet. Retrieved Nov 19, 2017 from the World Wide Web
http://kortarsmuveszet.weebly.com/vegh-balazs-bela-gyermekversek-titkos-kertje.html
Zelei, B. (2007): Családirodalom? (Kiss Ottó három kötetéről). Forrás, 128, 80–95.
A gyermekvers a magyar gyermekirodalom legizgalmasabb és leginnovatívabb műfaja, melyről – a vers, a rajz és a zene találkozásának teret adó – mai gyermekvers-antológiák átfogó képet nyújtanak. A tanulmány célja a mai gyermeklíra formai, tematikai, világképi jellemzőinek felvázolása. A jó gyermekvers elsősorban zene, ritmus; erős képiségű, világteremtő, a gyermek fantáziáját megmozgató szöveg. A jó gyermekvers hangulat. A kortárs gyermekversek többnyire a játékelmélet és a gyermekfilozófia ismeretében alkotó költők recepció által meghatározott alkotásai a játék és a humor élményével ajándékozzák meg a befogadót. Elsősorban a gyermeknyelv imitációjából, a roncsolt grammatika és a nyelvrontás technikájának használatából eredeztethető nyelvi humor jellemzi ezeket a szövegeket. Ugyanakkor a nyelvi humor mellett a paródia, a pastiché és az irónia alkalmazása is megfigyelhető a mai gyermeklírában. Mindemellett a posztmodern kor hozadéka, hogy maguknak az irodalmi szövegeknek a középpontjában a nyelv, a kifejezés, a szöveg retorizáltsága került. A kortárs gyermeklírában a nyelv előre nyomul, vagyis önmagáról beszél. A dolgozat mindezen szövegjellemzők felvillantására, konkrét példákkal történő illusztrálására vállalkozik.
Kulcsszavak: posztmodern gyermeklíra, zeneiség, humor, irónia, nyelvi játék
Bevezető
Amennyiben célirányosan kívánunk haladni az irodalom megszerettetése felé, a kortárs gyermekirodalom gyöngyszemeit ajánlatos előnyben részesítenünk a szövegszelekció folyamán. Ezek a szövegek elszakadnak az ideológiai szemlélettől, a didaktikai céloktól. A posztmodern gyermeklíra valamennyi típusát – a hangzó verset, a nyelvjátékverset és a gyermekmonológot is – alapvetően az antiautoriter és antipedagógiai szellemiség járja át. A pozitív befogadói tapasztalatok, vagyis a gyerekek nyitottsága ezen versek irányába mindenképp meggyőző lehet a pedagógusok számára, amikor kiválasztják a feldolgozandó lírai szövegeket.
Sajnos az irodalom gyönyörködtető funkciója csak mérsékelten érvényesül az olvasókönyvekben, így aztán menthetetlenül elkezdődik a szakadéknak a kiépülése, ami a mai embert a líra világától elválasztja. Hogy ez a szakadék nem mélyüljön áthidalhatatlanná, éppen az iskola tehetne sokat. Elsősorban az irodalomhoz való viszony megváltoztatásával: az irodalom gyönyörködtető, élményszerző funkciójának vállalásával, a didaktikai szempontok háttérbe szorításával. Ha azért olvasnánk irodalmat, mert az öröm és élmény az érzékeknek, a szívnek, az értelemnek; hagynánk rácsodálkozni a gyermekeket erre a szépre, még menthető volna az emberségünk (Boldizsár, 2004). Nem kis felelősség hárul tehát a pedagógusokra, az irodalmi nevelésre. A költészet hatalma megfellebbezhetetlen erővel bír. Hatásmechanizmusa kitapintható, szemmel látható.
Annak igénye nélkül, hogy definiálnám a gyermekirodalmat mint fogalmat, tanulmányomban a mai gyermekköltészet keresztmetszetét nyújtom, a legutóbb megjelent antológiák bemutatásával (egy-egy verstöredéket felvillantva), rámutatva ezen szövegek megkülönböztető jellemzőire. A rövidebb-hosszabb idézetekhez kapcsolódó elméleti jellegű fejtegetés, töprengő magatartás dominál dolgozatomban. Két tanulmány mentén (nyomvonalán) haladva, annak gondolatmenetét követve arra teszek kísérletet, hogy felvázoljam a mai gyermeklíra sajátosságait, jellemvonásait. Nevezetesen Dobszay Ambrus és Bárdos József egy-egy tanulmányáról van szó, melyekre írásom során többször is utalok. Célom egyértelműen az, hogy felkeltsem a pedagógusok figyelmét a posztmodern gyermekversek értékeire.
A posztmodern magyar gyermeklíra rajzolata, avagy a szöveg öröme
A gyermekvers mindig is a legizgalmasabb, leginnovatívabb műfaja volt az anyaországi gyermekirodalomnak. A nyolcvanas években a svéd gyermekversek hatására a magyar gyermekirodalomban is megjelent egy olyan szabad verses forma, amelyben egy gyermeki hang szólal meg. Emellett a hagyományos, rímes formákban is igen sok jó gyermekvers született (Lapis, 2016). A továbbiakban szeretném megcsillantani a mai gyermeklíra darabjait, azok esztétikai értékét.
A jellegzetesen szabad formájú, gyakran ironikus hatású, máskor bölcs, a gyermeki hangot és nézőpontot megkonstruáló, egyes szám első személyű beszélőt felvonultató svéd gyermekversek a családi és az óvodai mindennapokat mutatják be, rímtelen, a hétköznapi beszédet imitáló alakzatokban – mintha az új személyesség gyermekversben megnyilvánuló változatával lenne dolgunk. Egyébként az új személyesség a hermetizmusra való válaszként is értelmezhető a líra egészében, a „felnőtt” költészetben is. Kukorelly Endre Samunadrág című nagy sikerű gyermekvers kötete például a svéd gyermekversek látásmódját és hangvételét eleveníti meg. Ugyanakkor Kiss Ottó költészete is ezeknek a verseknek a világával rokonítható: a gyermekmonológok gyermekhangon, de nem gyerekesen szólnak a gyerekek gondolatairól, örömeiről, bánatairól (Párválasztás, Apa nagy sportember, Megállapítást nyert) (Dénes, 2012).
A dísztelen, rímtelen, hétköznapi nyelvhasználatot alkalmazó, szabad versben közölt gyermekmonológokban az egyes szám első személyben megszólaló lírai én vallomásai, világról szóló töprengései vagy a hétköznapok eseményeinek reflexiói kerülnek felszínre. Kollár Árpád Milyen madár (2014) című kötetét ezek a versek teszik feszessé, súlyossá, időnként a gyermekirodalomtól távolra sodróvá. A kötetre jellemző, hogy a versek nem tartalmaznak értékítéletet, hanem sokkal inkább éles szemű megállapításokat, tabumentes gondolatközléseket, ökonomikus nyelvhasználattal történő konstatálásokat, felsorolásokat kínálnak, sőt, a svéd gyermekversekre oly jellemző személyesség helyett a tényszerűség eltávolító gesztusával operálnak (Petres, 2017).
Manapság a születendő alkotások minőségét nem annyira az erkölcsi, tanító szándék, hanem a gyönyörködtetés, szórakoztatás, valamint az esztétikai, irodalmi követelményeknek is eleget tevő, de a mai gyermek igényeihez igazodó, jellegében, tartalmában és megformáltságában is a mai gyermekvilághoz közel álló tendencia határozza meg. Olyan kortárs szerzők, mint Lackfi János, Tóth Krisztina, Kiss Ottó, Varró Dániel, Kukorelly Endre, Szabó T. Anna, az erdélyiek közül Kovács András Ferenc, Balázs Imre József új, klasszikus irodalmunktól kissé eltérő, a kanonizált irodalmunk sajátosságait, értékeit mégis valamilyen módon továbbvivő, a mai gyermekolvasó igényeihez közel álló, ahhoz igazodó „friss” költészet van kialakulóban korunk gyermekirodalmában (Makkai, 2010).
A Pagony/Csimota és a Csodaceruza kiadók által napvilágot látott Friss tinta (2005) című mai magyar gyermekvers-antológia, majd a később megjelent Aranysityak (2010) című gyermekverskötet népszerűsége is igazolja a mai gyermekek új versek iránti fogékonyságát. Ez a költészet róluk, nekik és értük szól, olyan sajátosan mai problémákról, kérdésekről és gondolatokról olvas ezekben az alkotásokban a mai gyermek, melyeket magáénak tud érezni. Így válik a ma felnövő generáció az irodalom befogadójává. Ha olyan műveket, verseket kínálunk fel nekik, amelyek megszólítják (Uo.). A mai gyermekköltészet gyöngyszemei lehetővé teszik az olvasóvá nevelést.
Ezen túl a Ragyog a mindenség (2013) gyermekvers-antológia a Gutenberg Kiadó kiadványaként jelent meg, Csíkszeredában. A kortárs erdélyi irodalom huszonnégy kiemelkedő alkotójától közöl mintegy kétszáz verset, és mint az utóbbi húsz év gyermekekhez szóló lírájából merítő válogatás, iránymutató az olvasás megkedveltetése, a további könyvválasztás tekintetében. Ugyanakkor ez a kötet hangsúlyosan több, mint versantológia: teret ad a vers, a rajz és a zene találkozásának.
Megemlíthetjük még a Tündérkert virágai (2010) című kötetet is, amelyben Benedek Elek és Áprily Lajos költeményeitől Egyed Emese és László Noémi kortárs lírájáig időrendben képviselteti magát az erdélyi költők színe-java. A közel ötven alkotót bemutató antológia az erdélyi líra több mint egy évszázadnyi terméséből válogatva átfogó képet nyújt az erdélyi gyermekköltészet múltjáról és jelenéről. Csaknem száz költemény idézi fel a jól ismert népi motívumokat, az erdélyi táj megkapó szépségeit, felvonultatva a magyar nyelvi humor különféle ízes változatait.
Az Apáczai Kiadó 2011-ben, gyermeknap alkalmából, Szivárvány Rímek címmel szintén új verseskötetet jelentetett meg. A változatos témájú, friss hangú, humort, iróniát, a mai szlenget sem nélkülöző, helyenként groteszkbe hajló verssorok azonnal elnyerték a gyerekek tetszését. A pedagógus számára az antológia kitűnő eszköz az anyanyelv megismertetéséhez, tudatosításához.
Mint ahogy már utaltam rá, ezeknek az antológiáknak a vizuális megjelenése is merőben újat hozott. Révész Emese művészettörténész a Csimota Kiadó 2003-as indulásához köti a gyermekkönyvkiadásban tapasztalható képi vagy ikonikus fordulatot, amely után egyre inkább művészi igényű, hol a szemet bűvöletbe ejtő szépségű, hol abszurd, hol játékosan szövevényes és humoros illusztrációs kiadványok jelentek meg. Az utóbbi bő évtizedben számos tehetséges illusztrátor bukkant föl, akik vagy „csak” képanyagot szolgáltatnak a szövegekhez, vagy a könyvtárgyak előállításában és tervezésében is lényeges szerepet vállalnak (Lapis, 2016). Az antológiák nem csupán ízelítőt nyújtanak a kortárs gyermekirodalomból, hanem annak keresztmetszetét is kínálják; teljesebb képet nyerünk általuk a mai gyermekvers és gyermekpróza-irodalom tendenciáiról, műfaji és nyelvi sokszínűségéről.
A gyermekirodalom nem előkészítés. Irodalom, választási lehetőség. Ma már az irodalomtudomány és a társtudományok együttes, izgalmas megközelítései olvashatók, a nemzetközi szakirodalom bevonásával. A hiányérzet talán a komparatisztika területén a legnagyobb, habár vannak ígéretes kutatások, kísérletek erre vonatkozólag is. Irodalom és gyermekirodalom semmiképp sem esztétikai minőségében tér el egymástól (Ekler, 2011). Erre kitűnő példa Tolnai Ottó költészete, akinek valójában nincsenek gyerek-könyvei, soha nem is írt ifjúsági irodalmat – amennyiben gyermekkönyveken és ifjúsági irodalmon a felnőttekétől teljesen eltérő formájú és gondolatvilágú műveket értünk (Mikola, 2006). Szajbély Mihály hasonló indokok alapján nevezi elemzésében álgyerekverseknek Tolnai két hosszúversét (a Rokokót és a Cápácskám, apu!-t). Amennyiben a kettős kódolás kérdése felől közelítünk ehhez a problémához, az idézett szempontok alapján úgy tűnik, hogy Tolnai felnőttversei közül igen sok értelmezhető gyermekversként, viszont megfordítva, gyermekverseinek többsége, főként hosszúversei semmiben sem különböznek felnőttverseitől, kérdés tehát, hogy egy elképzelt gyermekolvasó mit szűr le Tolnai gyermekverseiből (Kollár, 2014).
A gyermek felnőttszámba vevése a posztmodern gyermeklíra sajátosságain keresztül egyértelműen megfigyelhető, hiszen a gyermeki maszk öltése, a gyermeki perspektíva előtérbe helyezése a posztmodern gyermekirodalmi diskurzus beszédmódját, a gyermeki nyelv, gondolkodásmód, életérzés és prioritások megidézését foglalja magába (Petres, 2015). A „felnőttes gyermekirodalomnak” ez a fajta sokszínűsége számos kortárs gyermekköltő műveiben megfigyelhető. Köztük szerepel Kollár Árpád Milyen madár című kötete is (Petres, 2017). De Lackfi János és Vörös István Apám kakasa (2009) című kötetének egyik darabját is ide sorolhatjuk, mely valójában Nemes Nagy Ágnes Hol lakik Bors néni című versének átirata (Szávai, 2009).
Az antológiákat, a temérdek könyvet, folyóiratot, konferenciát, programot, a gyermekirodalomra szakosodott kiadókat, gyűjteményeket tekintve a gyermekirodalom reneszánszát emlegetik a gyermekirodalmat történetiségében vizsgáló kutatók (Ekler, 2011). A magyar gyermekirodalomban nyomasztó hagyományokkal rendelkező didaktikus, moralizáló versek nyomvonalától eltérő mai gyermekversek helyét a jelenkori gyermek, szülők, pedagógusok igényei mentén érdemes kialakítani. Mindenképp szem előtt kell tartani a mai gyermekek ingeréhségét, kíváncsiságát, öröm- és játékigényét. Az előbbiekben ismertetett, nemrég megjelent antológiák remek forrásul szolgálnak mindehhez.
Annak ellenére, hogy a jó gyermekvers nem definiálható, kísérletet tehetünk rá, Dobszay Ambrus nyomán. A szerző a posztmodern gyermeklíra olyan jellemzőit sorolja fel, amelyek iránymutatók lehetnek a kutatók és a pedagógusok számára is. A mai gyermeklíra formai jellegzetességei a következők: erőteljes formai, zenei megformálás (a tartalmi elemek háttérbe szorulása a formaiakhoz viszonyítva), a szövegvers újra zenévé válása elsősorban a szimultán ritmusrendszer révén, a magyar nyelv szabályos hangsúlyozásának verstani megerősítése, viszonylag egyszerű mondatszerkezet, versszak- és mondathatárok egybeesése, az alakzatszerű szerkezetetek (ismétlések, párhuzamosságok), gyermeki, azaz viszonylag kicsi és konkrét szókincs), nyelvi játékok (szójátékok), a néphagyomány kínálta formák, műfajok, kifejezések használata, képszerűség (Dobszay, 2000).
A gyermekköltészet is világmagyarázat, mitikus-animisztikus elemekből összerakott teljes költői világ, egyes alkotó elemeiben is felismerhető egész utáni vágy, a teremtő költészet lényege. Bár öntörvényű képzeteken alapszik, természetesen hat, és a teljesség érzetével ajándékozza meg olvasóját, lehetőséget ad a szabad átjárásra a tárgyi világ és a versek mitikus világa között. A jó gyermekvers modellezi a gyermeki megismerés útját: a realitásból indul ki, majd innen lép be a gyermekolvasó mintikus-animisztikus világába (Végh, Balázs, é. n.).
A jó gyermekvers tematikai jellemzői az alábbiak: helyzetszerűség (szituativitás), vagyis a vershelyzet konkrét életszerűsége, gyermekalakok gyakori szereplése, cselekményesség, az elvont gondolatiság kerülése, kicsinyítés, gyermek-méretekhez igazítás, a természeti világ és állatok szereplése, humor, képzeleti játékok, szerepjátékok, töprengő attitűd. Ugyanakkor a posztmodern gyermeklíra világképi jellemzői: antropomorfizmus, vagyis nem emberek (természet, állatok, tárgyak) emberszerűsége, animizmus (eleven tárgyak), intencionalitás (a történések szándékoltságának feltételezése), természet és emberi világ történései közötti összefüggés feltételezése, felértékelődő kicsiségek, figyelmesség, érdeklődés, éberség (Uo.).
A mindennapi pedagógiai gyakorlat alapján mondhatjuk, hogy a jó gyermekvers gyermekperspektívából néz, szeretettel nevel, és eközben auditív és vizuális hatást kelt. Leírás helyett gyakoribb benne a megjelenítés. Képgazdagság, gazdag asszociációsort előhívó képek jellemzik. Mindez pedig segít a gyerekeket megnyerni az olvasásnak.
A jó gyermekvers elsősorban zene, ritmus, szinte énekelhető, kitapsolható (Bárdos, 2013). Például Szilágyi Ákos akusztikus lírája (Cet az ecetben, Hősünk, kis sün) nagyon kedvez a gyermekvers műfaj felöli értelmezésnek, nem utolsó sorban azért, mert hangsúlyozottan a nyelv materialitását, zeneiségét teszi szövegformáló elvévé. Varró Dániel az akusztikai réteg hangsúlyozásán kívül a nonszensz képalkotást is behozza a versalkotásba, igaz, mindez a felnőtteknek szóló költeményeiben is jelen van.
Kitűnő példaként említhetjük, hogy Szabó T. Anna nagyszerűen uralja a nyelvet. Erről tanúskodik kitűnő rímtechnikája, a Tatoktatok (2012) című kötet verseiben valamennyi ismert rímfajtával zsonglőrködik. A költemények verselése általában hangsúlyos, a hagyományos népdalformák mintájára épít, a népdalok egyik leggyakrabban előforduló nyolcas (Télidőben), tízes (Zenebona), felező tizenkettes (Augusztus) verssoroktól a tizennégyes hosszúságú sorokig (Űregér), az újszerű rövid ötös szótagszámú verssoroktól (Fogmosóvers) a képversig (Körforgás). Formai szempontból nemcsak a verssorok felépítésére jellemző a változatosság, hanem a versépítkezés, szövegtagolás másik jellemzőjére, a versszakok struktúrájára is, melynek gazdag palettájával kísérletezik a szerző. A strófatípusok a kétsorosaktól a harminckét soros versformáig terjednek. E két szélsőséges hosszúságú tagoláson belül megtaláljuk a hagyományos, szabályos négysoros és a modern versképű strófaszerkezetet is (Makkai, 2012).
Ugyancsak nyelvi leleményességre utal a szóválasztás. A szógrammatika stiláris kiaknázása mellett a költő különleges hangzású szavakat választ, melyek a versek zeneiségét erősítik, akusztikai telítettséget kölcsönöznek a vers hangzásvilágának. Egyéni alkotású szavak nemcsak a címekben bukkannak fel (a metaforikus „vattahó”, a szokatlan szóösszetételek, mint az „állatkertész”, a „nyártél”, a „mosolymosó”, a „szélkalap” stb.), hanem a versszövegekben is: „almajáró almaság”, „napernyővirágok” stb. Derűs, gyermeki világ bontakozik ki. Modern nyelvi ötletei, rímtréfái, szógyötrései könnyed játékosságról, ösztönös rátermettségről vallanak. Szabó T. Anna könyve komolyan veszi a gyereket: ezt bizonyítja a nyelvi megformáltság igényessége. Gyermekeknek írni nem holmi gügyögést jelent, hanem a legkomolyabb kihívást, hiszen a gadameri értelemben vett játék csak akkor mutatkozik meg, ha komolyan vesszük (Uo.) Ez a játék pedig elbűvöli, foglyul ejti a gyermek lelkét, szellemét, persze a szó legnemesebb értelmében.
Kovács András Ferenc gyermekversei a magyar gyermekvers-irodalom Weöres Sándor által megteremtett vonalát követik. A versnyelv zeneisége, az ütem, a rímek a legfőbb meghatározók (Hajnali csillag peremén, Jégvilág, Mackónóta) (Dénes, 2012). A mitológiai szemlélet gyermeki örököse a halandzsanyelv, ezt idézi meg Zalán Tibor (például a …halandzsa és című versében). Természetesen nála is megfigyelhető a nyelv materialitásának, szinte fizikai ízlelgetésének öröme (prozódiai szempontok, alliterációk bősége). Kőrössi P. József pedig a hangutánzó, hangulatfestő szavakkal teremt poétikát (Elefántvadászat a gyermekszobában). Tolnai Ottó gyermekverseiben pedig a poétikai eszköztár fontos kellékei közé tartoznak szintén a felfokozott ismétlések, belső rímek, szójátékok, hangjátékok, ritmusjátékok (Kollár, 2014).
Habár Kiss Ottónak jelent már meg korábban is rímes, ritmusos lírája, a Régi kincsek (2011) volt az első kötet, amely nem svéd típusú versek gyűjteménye volt. Ha a Márió-versek kapcsán megjelölhetjük az előzményeket (Janikovszky, valamint Ingrid Sjöstrandék), itt is említhetünk ilyet. Bár a ritmusosság okán kínálja magát a Weöres-párhuzam – ráadásul több Weöres-párhuzam is van a könyvben –, hadd utaljunk inkább Nemes Nagy Ágnesre, több okból is. Kiss Ottó kötetének alcíme „Dudorászós versikék” – joggal. Hiszen némelyik rövidebb verset mondókázni, dúdolgatva mondogatni is lehet, érdemes. Ahogy ez régente Nemes Nagy mondókáira is igaz volt (Gombos, 2013).
A jó gyermekvers világteremtő, a gyermek fantáziáját megmozgató-tágító szöveg. Ezt szolgálja az erős képiség, a legelvontabb gondolatok, érzelmek megjelenítésének konkrét volta (Bárdos, 2013). A versnyelvben a szavak mást jelentenek, mint a hétköznapokban. Képszerűen viselkednek, jelentéskörük tágul. A láttatás, az érzéki megjelenítés legfontosabb eszközeiként a metafora és a metonímia típusú képek magukkal ragadják, és egy varázsvilágba vezetik a gyerekeket.
A jó gyermekvers hangulat. A korábbi gyermekirodalmi felfogás, amely a didakszist helyezte előtérbe, alapvetően abban tévedett, hogy a gyermeket a ráció felől próbálta meg elérni. A gyermek azonban érzelmi lény, a világot és önmagát sohasem reflektáltan szemléli, hanem közvetlenül a jelenben (az időn kívül) éli meg a történéseket. Ami személyiségformáló erővel hat rá, az szinte kizárólag a valóságos vagy művészi élmény (Bárdos, 2013) Érdemes felidézni Kovács András Ferenc Kínai dallam című versét, és felhívni a figyelmet a vers hangulatára. Ugyanezen szerző Kankalin című verse május hónapjának kellemes és vidám hangulatát idézi, azt az örömöt és természetes nyüzsgést, amellyel növény, állat és ember fogadja a tavasz kiteljesedését. Ezt a szerteágazó életkedvet, vitalitást leginkább az igék, igenevek és melléknevek érzékeltetik. A szövegépítkezésben felhasznált változatos technikával az említett tavaszi hangulat tág regiszterét közvetíti a költő (Végh Balázs, é. n.).
Az antológiákat legmarkánsabban átjáró, a posztmodern nyelvhasználat stratégiát a befogadók életkori sajátosságaival összekapcsoló sajátosságként a humor kiemelt pozíciója figyelhető meg. A nyelvi humor elsősorban a gyermeknyelv imitációjában, a roncsolt grammatika és a nyelvrontás technikájának használatában gyökeredzik. A tudatosan integrált roncsolt grammatika jelenségéhez soroljuk: a metatézis jelenségét (egy-egy hang vagy időtartam felcserélését), a renyhe artikulációból fakadó szóhatár-eltolódásokat, az életkori pöszeség sajátosságait, a szórendtévesztésekből fakadó félreértéseket, illetve az analóg mintára történő toldaléktévesztéseket. A nyelvrontás alkalmazása az anyanyelv elsajátításának természetes fázisát képezi le, és a népetimológia működési elvét követi. A nyelvrontás lényege, hogy a gyermeknyelven megszólaló lírai én a számára ismeretlen jelentésű és hangzású szavakat lecseréli egy hasonló hangsorból álló, ám számára ismert jelentéssel bíró szóval (Petres, 2015).
A kortárs gyermekversek nyelvi világa, a bennük szövegesülő tárgyi világ, élethelyzetek, kapcsolati dinamika ismerős az olvasónak; és a többnyire a játékelmélet és a gyermekfilozófia ismeretében alkotó költők recepció által meghatározott alkotásai a játék és a humor élményével ajándékozzák meg a befogadót (Végh, 2011). Elég, ha például Varró Dániel és Csík Mónika verseire gondolunk.
A jó gyermekvers ugyanis humoros. A humor nagyon is közel áll a gyermek világához. Egyfelől kidomborítja a világ tökéletlenségét, másfelől mindezt megbocsátó, elnéző mosollyal teszi, együtt érezve a humor által célba vett, tökéletlennek talált világmozzanattal. A gyermekeknek nagyon is jól esik együtt nevetni a másokban jelen levő hibákon, átélve azt a ritka helyzetet, amikor ők bizonyulnak épnek és teljesnek, s a világ más darabjáról derül ki, hogy esendő, megmosolyogható (Bárdos, 2013).
A kortárs szerzők verseit áthatja egy sajátos és nagyon mai, friss nyelvi humor. Olyan humor, amely felnőttet és gyereket egyaránt megszólít és megnevettet. McGhee kutatásaiból kiviláglik, hogy hároméves kor után már a szavak is elégnek bizonyulnak ahhoz, hogy valami vicces legyen, de emellett a képiségnek is nagy szerepe van. Az óvodás gyereknek az a vicces, ami abszurdan néz ki, ami szokatlan. Drámai fordulat történik a humor megértésében és művelésében hat-hét éves kor körül. Ebben az életkorban a gyerekek (immár felnőttes humorérzékkel felvértezve) megértik és viccesnek találják a nyelvi kétértelműségeket (McGhee, 2010). Ilyen például a „Párizs - pá' rizs” rímjáték Varró Dániel Gasztronómiai Limerickek című versében.
A McGhee által négy szakaszra bontott gyermeki humorfejlődés fázisai rímelnek Piaget kognitív fejlődési szakaszaival. A fentiekben tárgyalt utolsó két szakasz sajátosságai, az abszurd külcsín és a nyelvi kétértelműségek egyértelműen és élvezhetően jelennek meg a mai gyermekversekben (Bíró, 2013).
A humor jelenlétét már a klasszikus gyermekirodalomban is tetten érhetjük. Példaként Móricz Zsigmond zseniális gyermekversét, A török és a tehenek címűt idézhetjük fel. Megemlíthetjük még Domonkos István humoros gyermekverseit is. A tipikus gyermeki túlzásokat, hencegéseket, melyek mindig az élénk fantázia szüleményei, helyénvaló magyarázatok is követik. A kérkedés a túlzó állításoktól hemzsegő Képzeljétek című versben kulminál. Valójában az élénk képzeletről van szó és a gyermeki vágyról, hogy a nagyot mondás elnyerje környezete figyelmét és bámulatát (amolyan Münchausen báró módjára) (Utasi, 2008). Időben és térben tovább haladva Julian Tuwim Csodák és furcsaságok című versében a lírai én cinkosan összekacsintva meséli a gyerekeknek, hogy szemét gyakran be-behúnyja, hogy vissza-visszatérjen abba a csodavilágba, ahol „Júliusban hulltak egyszer / égszínkék hópelyhek, / ugattak a madarak, / kutyák csiripeltek. / Kék rét fölött tehenek / röpködtek a légben, / s mint a fű, oly zöld nap / énekelt az égen”. Képtelenségek sorozata az egész vers, a humor kiapadhatatlan forrása, ezért is hat intenzív erővel a gyermeki fantáziára.
Varró Dániel A Bús, Piros Vödör dala című verse a Túl a Maszat-hegyen (2003) egyik darabjaként a humoros gyermekvers jellegzetes posztmodern példája, egyben annak is tanúbizonysága, hogy a mai költők milyen leleményesen, az eredeti formán még további játékos fogásokat is alkalmazva írják a „plágiumot” József Attila emlékére. Varró Dániel gyermekversét párhuzamba állíthatjuk József Attila Születésnapomra című versével. Varró a klasszikus formákba kortársi stílust és mondanivalót ültet. Ez egyrészt magától értetődő humorforrás, másrészt kétségtelenül Parti Nagy Lajos hatása. A vers Kosztolányi Dezső Szegény kisgyermekének színeit villantja, József Attila klasszikusának versformájában (Markó, 2008).
Első pillantásra blaszfémiának tűnhet a Túl a Maszat-hegyen című verses mese betét-darabja, sőt, a forma lezüllesztésének, eloldozásának eredeti tartalmától. Részben megtörténik itt a forma önállósodásának, leválásának mozzanata: a versforma már nem viseli magán első és meghatározó megjelenésének súlyát, nem kell a vers olvasása során mindvégig József Attila versére is gondolnunk. Az olvasóközönség nagy része valószínűleg nem is úgy olvassa ezt a verset, hogy József Attiláét már ismerné, vagyis nem hasonlítja hozzá állandóan, nem keresi az allúziókat, rájátszásokat, utalásokat. Önálló formává vált, egy lehetséges versforma, amely így már tetszőleges téma és jelentés hordozójává válhat (Fenyő D., 2005). Itt van a pedagógus szerepe, aki rámutathat erre a párhuzamra, a hasonlóságokra.
Miközben a vers önálló formává lett, eközben sok szempontból A Bús, Piros Vödör dala is magán viseli története és eredete lenyomatát. A beszélő ebben a költeményben is összefoglalja saját élettörténetét, léttörténetét azért, hogy megértse jelen állapotát, és felmérje jövőbeli létlehetőségeit. E létösszegzés során ő is kiemeli azokat a mozzanatokat, pillanatokat az életéből, amelyeket meghatározóaknak érez élete alakulását tekintve. Abban talán éppen ez a vers követi leghívebben a Születésnapomra módszerét, hogy megtartva lírai alaptermészetét, epikus módon foglalja össze életét (Fenyő D., 2005). A Bús, Piros Vödör dala előbb a boldog ifjúkort, majd a szenvedésekkel teli későbbi eseményeket sorolja, de ugyanúgy a jelen léthelyzetéből indul ki, arra a kérdésre keresve a választ, miért alakult így a sorsa, a végén pedig saját jövőjéről igyekszik valamiféle képet kialakítani, mint József Attila verse.
A versforma mellett tehát a szerkezet, a léthelyzet és a léttörténet összegzése is hasonló, mint József Attila versében. Ezáltal a két vers összekapcsolható a komparatív elemzés során. Ugyanakkor megvizsgálhatjuk, ki beszél a címben és ki beszél a versben. (Miből derül ez ki?) Megfogalmazhatjuk néhány mondatban azt a helyzetet, amelyben a Vödör él, és ami panaszdalra készteti őt. Összehasonlítjuk olvasói tapasztalatunkkal a cím alapján végzett jóslatainkat! Kettéosztott naplóval keresünk a versből olyan formai (versszak, rím) és játékos nyelvi megoldásokat, amelyek bizonyítják a szöveg tudatos megalkotottságát. Szójátékokat, valamint áthajlásokat kereshetünk a költeményben. Összehasonlíthatjuk halmazábrával Mándy Iván Az utcán című elbeszélését Varró Dániel versével. Tartalmi, formai, nyelvi, nyomtatási, kép- és hangulatbeli vagy más hasonlóságot és különbséget kereshetünk a két szöveg között.
A humor forrása lehet, ha Varró Dániel Szösz néne című verse alapján elkészítjük Szösz néne adatlapját a következő rovatokkal: neve, életkora, lakóhelye, visszatérő betegsége, háziállata, kedvenc időtöltése, kedvenc műsora (ha egyáltalán van televíziója), telefonszáma. Megkérdezhetjük, kér-e takarítást.
A nyelvi humor mellett a pastiche, a paródia és az irónia alkalmazása is megfigyelhető a már ismertetett antológiákban, azaz a mai gyermeklírában. Ezen a ponton meg kell említenünk Lackfi János és Vörös István Apám kakasa című kötetét, Változatok klasszikus magyar gyermekversekre alcímmel, Molnár Jackline kitűnő illusztrációival. A kreatív írás mesterei újraírták gyermekverseinket. Így jöhetett létre Szabó Lőrinc nyomdokain haladva a Hajnali rugók, vagy a József Attila-i Altató mellett Lackfi Keltetője és Vörös Ébresztője. Meg persze így íródhatott meg Zelk Zoltán Este jó című versének mintájára az Este rossz. Még sorolhatnánk a példákat, a humormorzsákat. Ezek az alkotások a komparatív verselemzés alapjai lehetnek.
Minden felnőttben és gyerekben él egy-egy változata a közismert gyerekverseknek, melyekhez kapcsolódva konkurens változatok sarjadását ösztönözzük magunkban, másokban. Lackfi János és Vörös István vitathatatlan érdeme, hogy ezt a mindannyiunkban élő primér késztetést felhajtóerőként használva az átlagolvasó titkolt, köznapi tapasztalatát művészi, költői ihletté változtatta. Ezzel bizonyítást nyert, hogy a vers minden emberben „tovább írja, újraírja önmagát”. És ezzel nem árt senki az eredeti versnek, amit magáévá tesz, hanem érte és melléje írja ki-ki a maga változatát (Szávai, 2009).
Lackfi János Apám kakasa című állatverse jó példa a szövegátiratra. Az eljárás lényege a klasszikus szövegek átírása, azaz a hagyomány átértelmezése. A kortárs irodalomszemlélet posztmodern gesztusként határozta meg ezt a fajta költői alkotást, melynek célpontja egy-egy kanonizált szöveg. Az átiratok megértése mindenekelőtt befogadói tapasztalatot feltételez, olvasói jártasságot a klasszikus vershagyományban. Egyre inkább alapkételyként fogalmazódik meg a kérdés, mennyit őrizzen meg a költő az alapszövegből, és mennyiben tekinthető új, esetleg eredeti alkotásnak a saját átirata (Végh Balázs, é. n.).
Lackfi János saját Petőfi-átiratában (Apám kakasa) megőrzi az eredeti versformát, a költői alaphangot és attitűdöt, ám sok mindent átír, mint például a vers eredeti szereplőit, megváltoztatva a közöttük lévő viszonyt. Ezek a külső formai változások nem állapodnak meg a felsorolt jegyeknél, érintik magát a versnyelvet is. Lackfi Petőfi Sándor 19. századi klasszikus költői nyelvét a 21. századi szlenges beütésű diáknyelvre írja át, sajátos kifejezéseit felhasználva. Ez a halmozott szövegmódosítás már-már teljesen új, önálló költeményt eredményez. Így lényegesen módosul a vers esztétikai értéke, és vele egyidejűleg a teljes versvilág is, az eredeti versszövegre új, aktuális jelentésréteg rakódik. Befogadástörténetileg nézve gazdagodik a vers recepciója, a hagyományos olvasat kiegészül egyrészt Lackfi sajátos értelmezésével, másrészt átértelmezett szövegének aktuális olvasataival (Uo.).
Az Apám kakasa típusú reflektált hagyomány mintát és példát ad az újraalkotó-értelmező magatartásra, és természetesként láttatja a szöveghagyományhoz fűződő játékos, kreatív-produktív viszonyt, ami nélkülözhetetlen az irodalom kultúrahordozó és -alakító fennmaradásához (G. Gődény, 2014). A kreatív-produktív versalkotás során létrejövő variánsok mindig izgalmasak, mert tapasztalttá teszik a (vers)gondolkodás alternativitását, s a lehetséges jó megoldások sokféleségét.
Ahogy már előzőleg említettem, a paródia alkalmazása is megfigyelhető a mai magyar gyermeklírában. Elsősorban egy-egy műformára vagy műfajra és azok szerkezeti elemeire irányul, és a megszokott struktúra megsértésével kizökkentő hatást kíván elérni. Például Markó Béla Sárkányebéd című gyermekversében a sárkány szerepkörét parodizálja ki, amikor a hétfejű, gonosz ellenfél sztereotípiájából a hét szájon át való étkezés problematikájával küzdő, önmaga csapdájába eső szerencsétlen – és egyáltalán nem félelmetes – figurát fabrikál. Mészöly Ágnes Ballada az egyszerű kis vacsorákhoz című alkotásában pedig a Villon-féle balladaformát idézi meg – a mű érdekessége, hogy a felnőtt lírai én önironikus hangon beszél. (Petres, 2015).
A jó gyermekvers ugyanis igen gyakran él az irónia eszközével. Az igazán jó gyermekvers kétfajta olvasót (befogadót) céloz meg: a gyermeket és a szülőt. (Nem tartozhat az irodalom körébe az a magát gyermekirodalminak nevező szöveg, amelynek a felnőtt-befogadó számára nincs érvényes üzenete.) Az irónia gyakran önálló jelentésvonalként húzódik végig a gyermekirodalmi szövegen, új és másfajta szemléleti módot, értelmezési teret ajánlva a felnőtt olvasónak, a világ új és más jellegű (gyakran önironikus) ábrázolásával. Gyermek és felnőtt együtt nevet ilyenkor, habár nevetésük forrása más és más lehet (Bárdos, 2013).
Kiss Ottó Csillagszedő Márió (2002) című kötetének titka, valójában nem is olyan nehéz kérdés. Megtapasztalhattuk a Janikovszky–Réber-könyvek sikerénél is, hogy a felnőttek lerántása a maguk építette talapzatról, gyöngeségük, esendőségük megmutatása, vagyis általában véve az antiautoriter irodalom könnyen megtalálja olvasóját. Néha elég csupán idézni erősen klisé ízű frazémáinkat, máskor a gyermeki őszinteség, tisztaság, látásmód adja meg a csattanót. Mindez olyan nyelvezettel, amely egyszerűségében ironikus (Zelei, 2007). A gyerekek kritikus szemléletét tükröző versek ezek, melyek részükről nagyon is meghallgatásra találnak.
Ugyanakkor a posztmodern kor hozadéka, hogy maguknak az irodalmi szövegeknek a középpontjába is maga a nyelv, a kifejezés, a szöveg retorizáltsága került. A kortárs irodalomban a nyelv előtérbe nyomul, úgymond önmagáról beszél. Fukuyama nyomán állíthatjuk, hogy az irodalomban eljött a történet vége, a hogyan lehet elmondani fontosabb lett a mit lehet elmondani kérdésénél. Például Varró Dániel meseregényében (Túl a Maszat-hegyen) a történet, amely lazán, éppen csak összefogja a szövegegyüttest, talán a legkevésbé fontos és a legkevésbé emlékezetes az egészben. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a nyelvi játék előtérbe kerülése már az avantgárdnak a gyermekirodalomba való betörésével megindult, például Tamkó Sirató Károly Tengerecki Pál című művében (Bárdos, 2013).
Szilágyi Ákos Ti tokhalak, titokhalak! című verse is kreatív költői játék, nem magányos és öncélú versmulatságra kell gondolnunk, inkább társasjátékra, amelyben részt vesz az olvasó is. Már maga a cím célzatos felhívás, felkérés a közös játékra, bemelegítésként az azonos hangzást és az értelmi hangsúlyozást mutatja fel nyelvi játékeszközként a költő: Ti tokhalak, titokhalak! A választott verstémának ez a kettős költői beállítása játékos olvasatra, alternatív értelmezésre jogosít fel bennünket. Eközben szubjektív olvasatunkat jelentősen befolyásolják az említett költői játékkedv és az alkalmazott poétikai-retorikai eszköztár: a szöveg metaforái, metonímiái és homonímiái. Metaforikus-metonimikus asszociációs láncot alkot a hal-tok-titok szóhármas, minden zárt tokban valamilyen titkot sejtünk, mely megfejtésre, felfedezésre vár (Végh Balázs, é. n.).
Szilágyi Ákos szövege jó példa arra az alkotáspszichológiai folyamatra is, hogyan fedezi fel a költő a szóban a játék, a vers lehetőségét, illetve hogyan indítja el egy fogalom az asszociációk sorozatát a szövegalkotás során. Analógiát keresve, ahhoz a játékos helyzethez hasonlíthatjuk mindezt, amikor egy sima víztükörbe köveket dobálunk, és a keletkező hullámok egyre nagyobb körben szövik be a vízfelületet (Uo.).
A nyelvjátékvers a nyelvi játékok generálta jelentésvariációk burjánzására épít, lényegét a nyelv többrétegűségének felmutatása képezi. A szójátékok nyelvi humorból fakadnak, amit elsősorban a gyermeknyelv-imitáció eszközei – a roncsolt grammatika és a nyelvrontás – alkotnak. Például Kollár Árpád Milyen madár című kötetének egyik vezérfonalát a nyelv többértelműségére és a gyermeki analóg gondolkodásmódra való rájátszás képezi, melyek gyakran poénossá alakítják a műveket: egy-egy fogalom különböző jelentésben, különböző nézőpontból kerül egymás mellé. Megfigyelhetjük, ahogyan az eltérő jelentésben használt fogalmakból véletlenszerű(nek mutatkozó) asszociációsorokat építenek a szövegek, és ok-okozati viszonyokat feltételeznek a jelentések között. A nyelv többértelműségének nem-felismerése, illetve problematizálatlan alkalmazása az állandósult szókapcsolatokra is kiterjed (Petres, 2017).
A gyermeki nyelvhasználat imitálása érhető tetten a túlzó nyelvhasználat alkalmazásában, a következetlenségek felnagyításában, továbbá az analóg mintára történő toldalék-tévesztésben és logikátlan összefüggések képzésében. Ugyanakkor az árnyalatlan, dadogó beszédmód, félbehagyott mondatszerkesztés és szituatív beszéd megidézését tükrözi az anafora, paranomázia kiemelt kedvelése, a tömör, kifejtetlen, leegyszerűsített kifejezésmód előnyben részesítése. A nyelvjátékvers további sajátosságaként említhetjük a nyelvi tabuk feloldását vagy a blending eljárásának alkalmazását is (Uo.).
Tóth Krisztina Állatságok című verseskötete harminc, nálunk ismeretlen egzotikus állatot mutat be a gyermeklíra eszközeivel, többek között az oposzumot, a vombatot, a dzseládát, az íniát, a rozsomákot és másokat. Ezek a versek a nyelvi játék remek példái. Baziliszkusz című versében a zoológia szakszerű, morfológiai-fiziológiai leírása helyett empirikusan idézi meg, költői játszadozással jeleníti meg a verstárgynak választott amerikai hüllőt. A legkézenfekvőbb játékforma a költő számára a szójáték, és erre az egzotikus név teremti meg az alkalmat. Olvasójához hasonlóan a költő is naiv szófejtéssel, etimologizálással próbálkozik, a szokatlan hangalakú állatnév a saját nyelvi tapasztalatból a hasonló hangzású szavakat hívja elő: fikusz, bazsalikom, bazilika. A szavakkal való játék közvetlen haszna a sorvégi rímpárokban mérhető le közvetlenül: baziliszkusz – fikusz, bazsalikom – bezsákolom, bazilika – Amerika. A lexikonszócikk lakonikus leírását, tömör fogalmazását játékosan oldja fel a költő, a verset így végigolvasva minden lényegeset megtudunk a baziliszkusz életkörülményeiről, viselkedésmódjáról (Végh Balázs, é. n.). Az efféle állatleírások amellett, hogy felkeltik a gyerekek érdeklődését, a líra világába is bevezetik őket.
Se szeri, se száma a példáknak, melyek még itt sorjázhatnának. A mai magyar gyermekköltészet darabjainak felvillantásával a posztmodern gyermeklíra keresztmetszetét kapjuk, s így összegezhetjük ezen versek sajátosságait, jellemzőit, átfogó képet nyújtva erről a jelenségről.
Zárszó
A nyelvészeten innen, de az irodalmi kompetencián túl a kortárs gyermekversek jelentősége többrétegű. A kortárs gyermekversek formai kontúrjaikkal és tartalmi jellegzetességeikkel kapcsolatot létesítenek szubjektum és objektum, pedagógus/szülő vagy csak egyszerűen felnőtt és gyerek között.
Nyelvi és narratológiai sajátosságaikból fakadóan a kortárs gyermekirodalmi szövegek – főként a gyermeklíra egyes alkotásai – igencsak eltávolodnak a pedagógiai diskurzus elvárásaitól, vagyis nem céljuk a különböző erkölcsi tanulságok közvetítése. A pedagógiai diskurzusból való kilépés azonban csak akkor lehet sikeres, ha a szövegek magas esztétikai mércével mérhető kontextusban nyilvánulnak meg (Petres, 2015). A posztmodern gyermeklíra alkotásai, gyöngyszemei azok, amelyek megragadhatják a mai kor gyermekének figyelmét, érzékeit, fantáziavilágának leginkább megfelelnek, ezért ajánlott pedagógusnak és szülőnek egyaránt ebből a kútfőből meríteni, s ezáltal a költészetnek megnyerni ezt a nemzedéket.
Az oktatásban, a versinterpretáció során bármelyik módszerrel is élünk, az élményszerűségre kell törekednünk; célunk az esztétikai és etikai nevelés, az emberré nevelés. Hogy szépen beszéljünk magyarul, szépen beszéljünk emberül. Ugyanakkor mindig az éppen aktuális vers hordozza magában elemzési szempontjainkat, csak rá kell ismernünk a vers jelentésrétegeiben elmerülve. Így tesszük lehetővé a versnek mint műfajnak, szövegtípusnak a kreatív olvasását, ezzel teremtjük meg a lírai szövegnek a kellő kereteket. És nem utolsósorban így érhetjük el az olvasóvá nevelés nemes célját.
IRODALOMJEGYZÉK
Bárdos, J. (2013): A modern magyar gyermekköltészet keretei. Könyv és nevelés, 136, 101‒116.
Bíró, Gy. (2013): Friss tintába mártott ecset… A kortárs gyermekversek helye az anyanyelvi nevelés gyakorlatában. Óvodai nevelés, 33, 19–20.
Boldizsár Ildikó (2004): Mesepoétika. Budapest: Akadémiai Kiadó
Dénes, Á. (2012): Szivárvány Rímek – Az anyanyelvi nevelés szolgálatában. Tanítás-tanulás szakmódszertani folyóirat tanítók számára, 34, 20–21.
Dobszay, A. (2000): A magyar gyermekvers – klasszikusok és maiak. Könyv és nevelés, 155, 8–24.
Dobszay, A. (2003): „Beszéljenek ezután a halak is!” Somogy, 6, 509–519.
Ekler, A. (2011): Aranysityak – Friss gyerekversek. Válogatta Lackfi János, Molnár Jacqueline rajzaival. Kortárs, 127, 104–108.
Fenyő D., Gy. (2005): Egy különleges versforma mint költői hagyomány (József Attila Születésnapomra című versének utótörténete). Új Forrás. Retrieved Nov 15, 2017 from the World Wide Web
http://www.jamk.hu/ujforras/050823.htm
G. Gődény, A. (2014): A hagyomány integrációja a kisiskolások olvasóvá nevelésében. Irodalomismeret. Retrieved Nov 23, 2017 from the World Wide Web
http://irodalomismeret.hu/archivum/193-20144
Gombos, P. (2013): „Egy gyerekes szerző” titkai nyomában. Kiss Ottó gyermekirodalmi munkássága. Bárka online. Retrieved Nov 18, 2017 from the World Wide Web http://www.barkaonline.hu/futtyoges-es-nahatozas/3651-egy-qgyerekes-szerzq-titkai
Kollár, Á. (2014): A Tolnai-féle nagy gyermekverskeltető gép. SzIF Online. Retrieved Nov 11, 2017 from the World Wide Web
http://www.szifonline.hu/?cikk_ID=32
Lapis, J. (2016): A tükrön túl. Az elmúlt két év gyermekkönyvtörténései. Műút. Retrieved Nov 23, 2017 from the World Wide Web
http://www.muut.hu/?p=22903
Makkai, K. (2010): Gondolatok az olvasóvá nevelésről, Barabás László (szerk.): Iskola a magasban, iskola a mélyben – 20 éves a marosvásárhelyi kántor-tanítóképző főiskola. Marosvásárhely: Mentor Kiadó. 148–156.
Makkai, K. (2012): Téka / Közelebb a titokhoz. Szabó T. Anna gyermekversei. Látó szépirodalmi folyóirat. Retrieved Nov 12, 2017 from the World Wide Web
http://www.lato.ro/article.php/K%C3%B6zelebb-a-titokhoz-Szab%C3%B3-T-Anna-gyermekversei/2494/
Markó, R. (2008): Egy posztmodern kosz-eposz. Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című verses regényéről. Iskolakultúra, 156, 141‒145.
McGhee, P. (2010): Humor: The Lighter Path to Resilience and Health. Bloomington: Authorhouse
Mikola, Gy. (2006): A kék és a Rózsaszín (Tolnai Ottó gyermekkönyveiről). Forrás, 192, 159–166.
Petres Csizmadia, G. (2017): Felnőttes gyermekirodalom. Ambroozia. Retrieved Nov 10, 2017 from the World Wide Web
http://www.ambroozia.hu/index.php/component/content/article?id=20:felnottes gyermekirodalom
Petres Csizmadia, G. (2015): A kortárs gyermekirodalmi antológiák posztmodern sajátosságai. Irodalmi Szemle, 100, 66–75.
Szávai, G. (2009): Anyám tyúkja, apám kakasa – és gyermekeink irodalma. Fordulópont, 109, 9–14.
Utasi, A. (2008): A szabadság versei. Domonkos István gyermekverseiről. Híd, 97, 66‒72.
Végh Balázs, B. (2011): Kalandozások a gyermekirodalomban. Szombathely: Savaria University Press
Végh Balázs, B. é. n. Gyermekkönyvek titkos kertje. Józsa István – kortárs művészet. Retrieved Nov 19, 2017 from the World Wide Web
http://kortarsmuveszet.weebly.com/vegh-balazs-bela-gyermekversek-titkos-kertje.html
Zelei, B. (2007): Családirodalom? (Kiss Ottó három kötetéről). Forrás, 128, 80–95.
THE POSTMODERN HUNGARIAN CHILD LYRE, NAMELY THE PECULIARITIES OF TODAY'S CHILD POETRY
Summary
Nursery rhyme is the most exciting and innovative genre of the Hungarian children's literature, about which – by giving platform for the encounter of the poem, drawing and music – today's nursery rhyme anthologies provide a comprehensive picture. The aim of the study is outlining the formal, thematic, world concept features of today's child lyre. The good nursery rhyme is primarily music, rhythm, strong pictorial, world creator text, quickening the child's imagination. The contemporary nursery rhymes are mostly creations of poets creating in the knowledge of the game theory and child philosophy defined by reception; the experience of the game and humour is given as a present to the recipient. These texts are primarily characterized by the lingual humour deriving from the imitation of the children's language, the usage of fractured grammar and the technique of language abuse. At the same time, the use of parody, pastiché and irony is discernible in today's child lyre. Besides all these, it is the result of the postmodern age that rhetoric of the language, expression and text became in the centre of literary texts. In the contemporary child lyre the language penetrates ahead, namely talks about itself. The present paper undertakes flashing all these text features, with the illustration of concrete examples.
Keywords: postmodern child lyre, musicality, humour, irony, language game
ПОСТМОДЕРНА МАЂАРСКА ЛИРИКА ЗА ДЕЦУ ИЛИТИ ОСОБЕНОСТИ САВРЕМЕНЕ КЊИЖЕВНОСТИ ЗА ДЕЦУ
Сажетак
Поезија за децу је најузбудљивија и најиновативнија врста мађарске књижевности за децу. О њој сведоче савремене антологије поезије за децу у којима се сусрећу поезија, цртеж и музика (песма). Циљ овог рада је приказивање облика, тема и погледа на свет данашње лирике за децу. Добра песма за децу у првом реду треба да има текст који је звучан, ритмичан, поседује снажне слике, активира машту детета и ствара креативан свет. Савремена поезија за децу јесте резултат стварања под велом познавања теорије игара и дечије филозофије: примаоца награђују игром и хумором. У првом реду хумор у овим текстовима произилази из имитирања дечијег језика, из тепања или неправилне граматике. У савременој лирици за децу, примећују се и елементи пародије, пастиша и ироније. Поред свега тога, допринос постмодерног доба јесте, да центар књижевног текста постаје језик, израз и реторизација текста. У савременој лирици за децу, текст иде испред свега, тј. говори сам о себи. Рад описује карактеристике текстова и износи конкретне примере.
Кључне речи: постмодерна лирика за децу, музикалност, хумор, иронија, језичке игре
