Józsa István
ÉLŐ ÉS HALOTT ÉPÜLETEK
Interjú Dr. Sorin Cociș régésszel
|
Egy ház jobb állapotban van, ha sokan lakják, mint akkor, ha senki. Ha a ház elhagyatottá válik − a ház „meghal”. Mindnyájan láttunk már ilyet, nagyon rossz látvány. Mi történik? Mi az, ami történik? Mi nem történik?
Idős, 70 fölötti építésszel beszélgettem, gondoltam, ő a terület szakembere, az elméleti tudás mellett egy élet tapasztalata. Őt kell megkérdezni. Hát megkérdeztem. Egy. Bal tenyerét magasba lendítette, mosolygó arccal felelt. − Hát ööö... Ööö... Ööö... És akkor már rosszat sejtettem. Ha valaki, bárki legyen is az, kifelé ennyire megt akarja játszani a nagyot, befelé épp az ellenkezője lesz az igaz. Tudja ő, hogy miért is kellene – most bizonyítani akar. Egy után annak rendje és módja szerint következett: kettő. Mindkét kezét magasba lendítette, arcát mosolyogva magasba emelte, és azt mondta: − Hát ööö... Öööö... És akkor már biztos voltam benne, hogy nem tudja. És az építész nem is gondolkozott el ilyesmin. És elkezdtem sajnálni az időt, a soha vissza nem térő időt, a felbecsülhetetlen értékű időt, amely most el fog telni – üresjáratban. De hát eddig tiszteltem ezt az embert, nem tudhattam, hogy... Na és közben azon gondolkoztam, hogy legközelebb régészt fogok kérdezni. Hosszú idő után támadt egy gondolata. Éppen jobb felé fordult keresésében, mikor mutatóujjával hirtelen előre döfött. – Természet törvénye! – mondta. Elterpeszkedett a széken, az asztalon, kezéből mintha aprópénzt szórna, jelezte, hogy ő a kérdére könnyedén, ugye... – Természet törvénye! – hangsúlyozta külön a szavakat, és az öklével csapott egyet maga elé. Jelezni akarta, hogy most aztán jól megmondta, kivágta a rezet.. Aztán sokszor eiismételte azt a két szót, hogy „Természet törvénye!”, igyekezett gesztikulálni mellé. Szóval mi hiányzik? – gondoltam. És nem követtem el a hibát, hogy újra mondjam: Uram, éppen erre kérdeztem rá. Válasza semmitmondó... Dr. Sorin Cociș régészt, a Román Akadémia Régészeti Intézetének munkatársát kérdezem. |
− A föld felett mikor, miért, hogy „hal meg” egy ház? Mikor, miért, hogy „nem hal meg”? Miért van az, hogy egyes házak hosszú ideig megmaradnak, mások rövid idő alatt rommá lesznek? Úgy gondolhatjuk, itt vannak válaszaink, de mit mond a régész? És a történet folytatódik: a föld alatt. A tévéhíradók gyakran hírül adták, hogy a régészek itt és itt, ennyi meg annyi méter mélyen a föld alatt épületet, palotát, egész várost találtak, tártak fel stb. stb. Nahát: hogy került, hogy jutott az az épület, palota, egész város a föld alá? Mélyen a föld alá... Az épületek süllyednek? Folyamatosan? Mikor, miért, hogy? Vannak helyek a világon, ahol igen, van, ahol nem?
− Na ez hogy megy? Szóval úgy megy, hogy minden városban van egy dinamikus élet, a város épül. Jön egy gazdagabb ember vagy cég, vagy a városvezetés akar valamilyen új épületet létrehozni, egy kórházat akár. Azon a területen, ahova építeni akarják, van egy épületek legtöbb esetben és azt muszáj lebontani. Persze van olyan is, amikor a város kifelé terjeszkedik, de ha a központnál maradunk, ott mindig valamit le kell bontani. Na ez a bontás mélyre szokott hatolni? Pontosan a föld felszínéig, amíg már nem látjuk az épületet. Ettől függetlenül a földben folytatódhatnak a falak. Van olyan eset, amikor ezeket kiveszik, eltávolítják, előfordul azonban a romok megmaradnak odalenn.
− Tehát a bontás legfeljebb a föld felszínéig tart?
− A legtöbb esetben. Manapság, amikor például hatalmas gyorsasággal létrehoznak hatalmas kiterjedésű földalatti parkolókat, akkor természetesen a bontás is lejjebb megy. S amikor lehatolunk, megláthatjuk – pláne Kolozsváron – hogy a város hogyan fejlődött az idők során. Az első formája még római város volt, amelyet aztán 271-ben elhagytak a lakók. A rómaiak elmentek, s a várost egy ideig senki nem foglalta el. Azok az épületek, amik itt maradtak, szépen lassan összementek. Na mármost, amikor megjelentek ezután az első lakosok – magyarok – és kezdték felépíteni a városukat, volt olyan rész, ahol felhasználták a római falakat is az építkezésekhez, vagy akár a régi falak között éltek egy ideig, ahogy ez például a mai Victor Deleu utca helyén történt. És itt a 10-11. századról beszélünk. Vagy mást mondok: vannak olyan falak, amelyeket még az 1800-as években is épületek belsejében fedeztek fel. Szóval mikor az emberek építik a várost, van mikor ráépítenek az alapokra, van mikor leásnak a föld mélyére és az ott található szerkezetek mellé készítenek új alapot egy új házhoz. S ilyenkor hozzájuthatunk a régi leletekhez, a régi városhoz is. S mindez amit elmondtam, attól függ, hogy milyen módon történt a város épülése: új alapokat építettek vagy felhasználták a régi falakat, régi alapokat – ettől függ minden. S innen kezdődik a régészet maga, mikor is mi a mai földszinttől megyünk egyre lefelé. Persze hogy magasabb tehát a mai város, mint régebben volt: hiszen a legtöbb esetben a városépítkezéseknél leegyenesítették a földfelszínt és arra húztak fel új épületeket, így minden város emelkedik az idők során.
-- A föld alatt tehát. Mikor, miért, hogy „hal meg” egy ház? Mikor, miért, hogy „nem hal meg”? A régészek épp abból állapítják meg a feltárt épületnek, településnek a korát, hogy millyen mélyen van... A régészek eltávolítják a földet, szennyeződéseket stb. – és a falak állnak, az oszlopok a helyükön. Az az épület, az a város mért nem „halt meg”? Évezreddek óta, a föld alatt...? Az, hogy a föld alatt milyen állapotban maradnak meg a az épületek, a romok, mennyiben függ a korabeli építéstechnikától, a felhasznált anyagoktól?
− Először mindig fából építettek. Minden város eleinte az épületeit fából húzta fel a középkortól kezdve. Nézzük meg Kolozsvár helyzetét: amikor a király megengedi, hogy a város falakat építsen, csak akkortól kezdik a falakat kőből megalkotni és az épületek belsejét is ezután szépen lassan már csak kőből készítik. Vagy ott van Amerika: amikor először megjelentek az amerikai kontinensen az európaiak, eleinte fából építkeztek. Utána emeltek kőépületeket, végül jött a beton. S ez a folyamat mindenhol hasonlóképp játszódott le: eleinte faépítkezés, kő, majd jött a 19. századtól a „cement-civilizáció”, ami a mai napig is tart. A régészeti leletek állapota nagyban függ tehát attól, milyen anyagokat használtak az építésnél. A római kő például kellően időtálló anyagnak tűnt már a középkori magyarok számára is, hiszen felhasználták városfalak és templomok építésére is. S ez a későbbi időkben is ilyenformán ment: van például Kolozsváron olyan 13. századi templom, amire később ráépítettek egy újabb templomot – az alapok, egy-két sor kő ilyen esetekben is megmarad. Különösen, ha nagyobb épületet terveznek újonnan, mint az eredeti volt: ekkor nő a kiterjedése az építésnek, így az új alapterület elfedi a régebbi alapokat, de persze olyan is előfordul, hogy az új terület egyik felén voltak korábbi építmények, másik részén pedig éppenséggel semmi (például egy piactér sima felszíne, még a római korból).
− Ezek a folyamatok körülbelül így zajlottak le a világ minden táján?
− Mondjunk egy modern példát. Brazíliának új fővárosa van – a város egy teljesen üres helyre lett építve, nincs alatta tehát semmi. De a legtöbb város, pláne Európában – akár Magyarország történelmi városai: Budapest vagy Pécs – ókori alapokra épültek fel. Pécs alatt például Sophiane található, amelynek a megmaradt részei a világörökség részeként ma is megtekinthetők. A mai város pedig rá van építve. Európában, ahol hosszú időn keresztül a Római Birodalom uralkodott, nagyon sok római városra építettek a középkorban és azután is városokat, településeket. Ugyanez igaz a régi római utakra: van olyan, amit még a mai napig használnak.
− Aquileja -- az Olaszországba való belépéskor ez az ókori római alapítású város fogad. Találunk „élő”, évezredek óta „élő” épületeket, részben kiásott leleteket, és „halott” házakat. Hogyan látja ezt a képet, ezt a városképet a régész? Milyen történeteket mond el itt az archeológia?
− Vannak olyan épületek, amelyek nagyon jó állapotban maradtak ránk a Római Birodalomból, ezek általában azok, amik lábon maradtak. Ezek közül sokat restaurálnak is, visszahozva az eredeti állapot látványát, így a mai napig meg lehet nézni ezeket. Ilyenek találhatók Aquilejában és más régi alapítású területeken. Az ilyen épületek összetételükben majdnem 90%-ban „rómaiak”, s csak a maradék a modern építészet betoldása.
− Afrika északi részén például, a Mediterrán-tenger partján a mai napig azokat a falakat használják, amelyeket az ókori rómaiak építettek. Mit tudtak ők „jobban” a későbbi korok építőinél? Vajon a modern korban épült házak, városrészek is megmaradnak majd hosszú évszázadokon vagy akár ezredeken keresztül?
− A mai építészeti technika vívmányai, abból a szempontból, hogy minden épületnek kell legyen valamiféle alapja, az akár megmaradhat kétezer évet is. De ma egy más technológia van: beton, cement – hogy mennyi marad ebből? Nagyban függ attól is, hogy mennyit használják azt az épületet. Mindemellett azt gondolom, mint „műemléket” meg fognak találni a későbbi kor emberei is a 21. században épült házakból is. A dolog másik oldala viszont, hogy napjainkban nagyon gyorsan fejlődnek a városok: gyorsabban fejlődik a városkép, rohamosabbak a bontások és építkezések, kevesebb ideig használnak az emberek egy-egy épületet, így nagyon valószínű, hogy a modern városokból jóval kevesebb fog fennmaradni. Nézzük meg a mai Kolozsvárt: rengeteg épület van, folyamatosan változik a város, de például alig van műemlékünk. Ez azért van így, mert nagyon sokat lebontottak és más épületeket húztak fel a helyükre. Nagyon sok város viseli magán olyan történelmi korszakok nyomát, amikor az volt az ideológia, hogy a régi várost tűntessük el, romboljuk le… A történelem mindig abba az irányba halad, hogy az ember le kell bontson valamit, mert újat akar építeni a helyére. Így nagyon kevés olyan épület van, ami sokáig: kétszáz-háromszáz évig megmaradhat. A világon a legtöbb épület „átlagéletkora”, ha mindent egybevetünk, legfeljebb száz év. Ami marad, az nem a megszokott, nem az átlag – az a ritkaság.
--Ókori egyiptomi mondás: az ember a múló idő miatt fél -- az idő meg a piramisoktól. A kő, a betonozás, a környezet megválasztása, mindez együtt... Mi mindent tanulhattak az évezredek az ókori egyiptomiaktól?
− Először is azt kell mondani, hogy: építészet. Épiteni. Az egyiptomiak voltak az elsők, akik kőböl fantasztikus épületeket találtak ki, azért is maradt meg a mai napig minden. De hogy ezeket az épületeket meg is építhessék, először is persze hogy nagyon jól szervezett életük volt. Szóval minden épület, minden éptészeti remekmű, amely volt és van, az azt jelzi, hogy először is volt egy tervük. Aztán emberek. Ezrek, ha nem tízezrek dolgoztak. És ment a nagyon jól szervezett, rendezett munka. Akár rabszolgák élete árán is. Ma… mindenki hamar, már holnapra akarna nagy épületeket. Akik mondjuk ezt a teljesítmént elérték, vagy megközelítették: a nagy államok, például a kínaiak. A régi és mai kínaiak nagyon hasonlítanak az egyiptomiakra. Koncepció, eltökéltség, szorgalom és ki tudná megmondani, mi minden még.
Vagy egyes arab országok. Ne felejtsük el, mi történik ma Dubaiban. Az a mindenkori építészet egyik csúcsteljesítménye. A világ csak ámulhat.
-- Az őskori barlangrajzok, barlabgfestményuek bizony kiállták az időpróbát, 40 000 éves ábrázolásokat is ismerünk. Magától adódik a kérdés: mit nevezünk technikai fejlődésnek? Ma tudjuk, hogy a hetedhét, szuper technikai lehetőségekkel -- nem tudunk 40 000 évre garantált ábrázolásokat készíteni. Őskori elődünknek növényi, állati eredetű eszközei lehettek, kövek... És a két jó szemére és a két jó kezére hagyatkozott. Mi az őskori ábrázolásokban a maradandóság fedezete? Mit tudtak ők? Csak elméleteink vannak?
− Amit tudunk az őskori festményekről, az az, hogy persze hogy fantasztikus festékeket használtak. És nyilván csak természetes eszközeik lehettek. Növényi, állati erdetűek, kövek… Csak a reneszánsz használt még ilyen nagy mennyiségben natúr eszközöket. És ma a mai technológiával… Hát tudjuk, hogy nem tudunk 40 000 évre garantált ábrázolásokat készíteni. Ha vissza fogunk térni a régi típusú festékekhez, a natúrhoz, akkor lehet, hogy meg fognak ezek is maradni.
-- Szabó Lőrinc költő versében az utazó Egyiptomba látogat, a piramisokhoz. A Szfinxet csodálja, azt az örökkévalóságot. A Szfinx pedig így felel: „Az üres örökkévalóságnál többet ér egy percnyi életed.” Hogyan látja az örök történetet a régész?
− Szép verssor. A régészet szerint bizony nem üres az az örökkévalóság, a megélt perceknek, óráknak, egész emberéleteknek a világossága munkál benne. Hogyha a Szfinxet nézzük, a régészet is visszanéz rank – azokat az idők során megélt perceket tárjuk fel úgy, hogy rekonstruáljuk és újrapergetjük a filmet. Újraéljük az eltelt életeket, amelyek nyomán azok lettünk, akik vagyunk.
2018. május 9.
Lejegyezte: Radnai Dániel Szabolcs
