Gál Tünde
A LABIRINTUS SZIMBÓLUMA
JORGE LUIS BORGES: AZ ELÁGAZÓ ÖSVÉNYEK KERTJE C. MŰVÉBEN
|
„Jelképek erdején át visz az ember útja”
Charles Baudelaire: Kapcsolatok |
Bevezetés – a szimbólumokról
Baudelaire szavaival élve igazolható a tény, hogy a szimbólumok saját kultúránk és valamennyi emberi civilizáció megismeréséhez elvezethetnek, hiszen gondolkodásmódunk alapvető sajátossága a (jel) képek és párhuzamok használata. A környezet természeti jelenségei, élőlényei és maguk az ember teremtette tárgyak is a képalkotás alapszókincsébe tartoznak. Minden a világról alkotott tudás kifejezőjévé és érzéki szemléltetőjévé válhat. Például a fény, az ég mindenütt a menny, az istenség, a földön túli erő szimbóluma, és a sötétséghez egyetemes érvénnyel kapcsolódik a pusztulás, a halál képzete.[1]
„Az etimológiai indíttatású szimbólumdefiníciók a görög» szümbolon «szóból, illetve annak felismerési eszköz funkciójából indulnak ki, amely két elem például egy kettétört ércpénz, gyűrű darabjainak összeillesztésére, s ezzel azok tulajdonosainak kapcsolatára utal”.[2]
Az egyik legismertebb szimbólum, a labirintus, útvesztő motívuma. A labirintus bonyolult folyosórendszer, úthálózat, amelyben – a tájékozódás nehézsége miatt – csak az arra érdemes juthat el a középpontba, majd találhat ki onnan. A profánból a szentbe, a világközéphez vezető út, a rajta való áthaladás beavatás. Előfordul, hogy a középpont felé vezető kanyarulatok egy szörny vázlatos arcához visznek. Számos kultúrában találkozhatunk a labirintus motívumával, melyek a népre jellemző vonásokkal, szokásokkal válnak sajátossá: egyiptomi-, görög-, római- és keresztény kultúrkörben.[3]
A labirintushoz kötődő legismertebb antik görög mitológiai történet Minósz király palotájának útvesztőjéhez kapcsolódik, amelyet az egyiptomi labirintusok mintájára Daidalosz épített. Felső része az élet, alsó része a halál birodalma volt. Itt tartották fogva a bikafejű, embertestű szörnyet, a Minótauroszt és a labirintusba, ha valaki bement nem szabadult onnan. Thészeusz száll le a knósszoszi labirintusba, a sötétség birodalmába, és teszi meg a beavató utazást, amelynek kezdete a halál, vége az újjászületés, a beavatás. Legyőzi a Minótauroszt és Ariadné fonalának segítségével, kijut a labirintusból.
A labirintus szimbóluma irodalmi motívumként is meg jelenik. Tóth Árpád Rezignáció című költeményében a kiúttalanság jelképe: „S immár pályád fájó labyrinth, / Lesz-e még, ki rajta elvezet?” Umberto Eco A rózsa neve c. regényében a könyvtár jelenik meg labirintusként, a falak közt lappangó titokra utalva. Jorge Luis Borges Labirintus c. költeményében, mint a lehetőségek végtelen tárháza jelenik meg a labirintus „Hogy kemény utad véget ér, ne várd, / mivel konokul kettéágazik, / aztán konokul kettéágazik megint /".[4]
Versein kívül az argentin író elbeszéléseiben szintén megjelenik az útvesztő, pontosabban az úttévesztés témája. Az elágazó ösvények kertje című novellájában például konkrétan többféle labirintusról is szó esik. Bűnügyi történet kombinálódik az útkeresés és az idő labirintushoz hasonló motívumával.
A labirintus szimbóluma „Az elágazó ösvények kertje” című novellában
Elemzésem struktúrájának alapját Barthes narratív leírásának hármas tagolását veszem alapul. E szerint a próza a funkciók-, a narráció- és a cselekvések szintjén értelmezhető.[5]
A novella A titokban végbement csoda című novelláskötet egyik darabja, mely 1954-ben jelent meg, habár már 1941-ben megíródott. A kötet, Borges más műveihez hasonlóan, az írásnak, az alkotásnak belső, technikai és világnézeti problematikáját tematizálja. Ugyanakkor nem mond le a cselekmény varázslatos, esztétikai élvezetet biztosító szerepéről sem.[6]
A funkciók meghatározása e műben a rövid, szöveget definiáló elemek felkutatásával kezdődik.[7] Általánosan lehet ilyen elem a keresés, menekülés, találkozás, fenyegetés. Ezen elemek megjelenési sorrendjében a történetet a következőképpen lehet röviden leírni.
Borges a néhány bevezető sorral, mely időben és térben elhelyezi, vagy legalábbis látszólag elhelyezi a történetet, felhívja a figyelmet, hogy a történet „Yu Csun doktor tollba mondott, átolvasott és aláirt’’[8]vallomása. Az olvasó tehát úgy kezdhet bele Yu Csun doktor históriájába, hogy feltételezi megtörtént eset beszámolóját, kapja. S már az első mondatok azt sejtetik, hogy titokzatos, gyilkosságokkal fűszerezett bűnügyről fog majd hallani. Megtudjuk az első mondatokból, hogy Madden kapitány, az Angliát szolgáló ír, már megölt egy németet, s most, telefonon, halállal fenyegeti a másikat is, magát Yu Csunt. A helyszín Anglia, a doktor tehát komolyan veszi a fenyegetést Legfőbb problémája: miként tudathatja németországi főnökével a háború kimenetele szempontjából fontos titkot. A történetet maga Yu Csun írta le, tehát eleve tudhatjuk: Madden kísérlete kudarccal járt. Egy közbeszúrt mondatban, mely a múltba beleviszi az elbeszélés jelenét, az elbeszélő nyomatékosítja ezt –„(most már nyugodtan beszélhetek rémületről, most, amikor kijátszottam Maddent…”[9], vagyis megnyugtatná a sorsáért aggódó olvasót, ha nem folytatná rögtön ekképpen: „… most, hogy nyakam már kötélre vár)”.[10]
Megtudjuk, hogy Yu Csun nem csak Madden elől menekül, hanem egyúttal módot akar találni, hogy fontos értesülését Berlinbe továbbíthassa. E helyen a beszámoló nem olyan pontos, mint megelőzőleg: „A telefonkönyvből megtudtam az egyetlen ember nevét, aki üzenetemet továbbihatja; Fenton külvárosában lakott, alig félórányira vonaton”.[11]
A vasútállomáson vonatáról leszállva gyermekek igazítják útba, kitalálják, hogy Stephen Alberthez készül, s útmutatásuk hosszú gondolatsort indít el Yu Csunban, melynek lényege dédapja működése és a labirintus. A leszálláskor érzett pillanatnyi ijedelme után feledni látszik a veszélyt, teljesen elmerül a kínai rejtélyben.
A rejtély, amelyen az ashgrovi állomástól Albert háza felé menet töpreng az, hogy hol található az oly sok évig féltve és titokba őrzött híres labirintus és milyen annak szerkezete, felépítése. Szorongatja az idő, végrehajtja tervét: előveszi revolverét és lelövi Albertet. De eredménnyel csak akkor járhat, ha le is tartóztatják, mert a gyilkossággal egyetlen célja volt, „hogy valami módon rámutassak (a háború hangorkánján keresztül) arra a városra, amelynek Albert a neve, és erre csak egy módon találtam: megöltem egy Albert nevű embert.”[12]
A második a narratív szint, amely a szerző és a befogadó közötti kommunikációt vizsgálja. A szerző beszélői pozíciójában meghatároz egy látópontot, amely mozgó természetű.[13] Hol a szereplőknél, hol az elbeszélőnél, hol pedig egyidejűleg mindkettőjűknél található. A Yu Csunt fogadó tudós mindjárt közli is a rejtély egyik részletének megoldását, azt, hogy a regény és a labirintus egy és ugyanaz. „Szimbolikus labirintus – helyesbített – Az idő láthatatlan útvesztője. Nekem, barbár angolnak adatott meg, hogy ezt az átlátszó titkot felfedjem. Több mint száz év után a részletek már pótolhatatlanok, de azért nem nehéz kitalálni, hogy történt a dolog. Csui Pen egyszer azt mondta: Visszavonulok, könyvet írok. Máskor meg: Visszavonulok, labirintust szerkesztek. Mindenki két műre gondolt; senkinek se jutott eszébe, hogy a könyv és a labirintus egy és ugyanaz. A Tiszta magány Pavilonja talán egy kusza kert közepén állt, s ezért gondoltak az emberek valóságos kézzelfogható labirintusra. Csui Pen meghalt. Kiterjedt földjein senki sem talált rá a labirintusra; a regény zavarossága nekem azt sugallta, hogy ez a labirintus.”[14]Itt ugyanakkor a megértés szubjektív vonatkozásainak kihangsúlyozása történik.
Itt kap funkciót először a novella címe Az elágazó ösvények kertje, rögtön ad konkrét és átvitt utalásokat is, mert egyfelől Stephen Albert házának kertjére mutat, másfelől a dédapa könyvére.
A regénybeli labirintus „… hatalmas rejtvény vagy allegória, amelynek témája az idő; e rejtett oknál fogva tilos kimondani a nevét. Mindig el kell kerülni egy szó kimondását, oda nem illő hasonlatokhoz és nyilvánvaló körülíráshoz kell folyamodni: ez talán a legnyomatékosabb módja a rámutatásnak. Ezt a csavaros módszert használta előszeretettel a körmönfont Csui Pen kimeríthetetlen regénye minden egyes kacskaringójában. Kéziratok százait hasonlítottam össze, kijavítottam a hibákat, amelyek a másolók hanyagsága folytán kerültek bele, helyreállítottam, legalábbis azt hiszem, hogy helyreállítottam az eredeti sorrendet, lefordítottam az egész művet: megállapítottam, hogy egyetlenegyszer se használja az idő szót. A magyarázat nyilvánvaló: Az elágazó ösvények kertje tökéletlen, de nem hamisított képe a világnak, ahogy azt Csui Pen felfogta.”[15]A mű és befogadójának kapcsolata az egyes változatok strukturálisan felépített összehasonlításából adódik, tehát Albert professzor úgy jut el a megértés csúcsára, hogy végtelen sok elem keveredésének rendszerszerű összetartozását megérti, és eszményi betekintést nyer azok működési mechanizmusába. Az olvasó innen világosan láthatja, hogy számára is ezen megoldás lehet célravezető a megértéshez, tehát neki is a mélystruktúra szervezőelvének felfedezése hozhatja meg.
Csui Pen világképe tehát nagyon különös. E szerint a novella leglényegesebb közlendője, hogy a labirintus egy olyan világ képe, amelyben az ember nem ismeri ki magát, nem találja igazi helyét. A szimbólum térbeli képet sugall, de a novellán belül értelmező, Stephen Albert a labirintus időbeliségét hangsúlyozza.
A folytonos útkeresés, a választás problémája, a cél elérésének nehézsége olyan motívummá válik, amely központi témaként lép elő. Struktúrák felfedezésének és azok felbontásának vágya, szintén arra sarkallja az olvasót, hogy mélyebb rétegekben keresse a biztos megértés alapját képező történéseket. A novellabeli választás az ember életében jelenlévő folytonos új lehetőségeknek a jelképe, annak a bizonytalanságnak, ami a választás procedúráját övezi. Arról olvashatunk itt, ami minden embernek fontos, hogy mi legyen az érv, ami az aktuális választást alátámasztja, igazolja annak helyességét maradéktalanul helyesnek, jónak, kielégítőnek mutatja azt.
A harmadik szint a cselekvések, azaz a szereplők leírása, mely csak az őket rendszerbe állító paradigmatikus viszony alapján valósítható meg.[16] A történetben Albert professzor a segítő, aki mégis áldozattá válik, míg Yu Csun a segített, aki hálátlan módon segítőivel folytonosan ellenséges, pusztítóként viselkedik. Kém feladatát teljesíti, megöl egy olyan embert, aki célba juttathatja üzenetét, de emberileg belefárad és bánatos lesz, látva az élet végtelen igazságtalanságát. A halál közeledtével eljut hősünk egy új állapotba, ahol nincs megbánás, csak hiányérzet, a különböző jövők kihasználásának elmulasztása miatt.
A történet vége csak Csui Pen időfelfogásában érthető meg, hiszen „a szétágazó, összefutó és párhuzamos idők”[17]síkjaiban elképzelhetővé válik a newtoni lehetetlen, vagyis hogy az egyik jövőben célba ér az üzenet, a másikban nem és még az is lehetséges, hogy a bombázás híre a gyilkosságéval egyszerre jelenik meg.
A novella egész felépítésével azt hangsúlyozza, hogy ami látszólag könnyen elérhető és megismerhető, az valójában a hitnél mérhetetlenül nagyobb erőfeszítést kíván tőlünk.[18] Az ember folyamatosan próbálkozik, keresi útját, ami elvezeti az élet labirintusának középpontjába arra a helyre vagy abba az állapotba, ahol minden megváltozik, új értelmet kap.
Yu Csun, a mitológiai beavatottakhoz hasonlóan, más státusba kerülve kerül ki a kémtörténet labirintusából. A megbecsült, mindenki által respektált egyetemi angoltanár ellenséges kémmé, hidegvérű gyilkossá válik, aki így értetlenséget vált ki környezetéből. A novellában a főhős, a megszokottól ellentétesen, egy pozitív státusból egy negatívba megy át, társadalmilag elfogadott személyből mellőzött, halálra ítélt kémmé, gyilkossá.
Borges novellájában így a kínai német kém története az úttévesztés, a helytelen választás illusztrációja. Ebből tanulságként minden olvasó levonhatja, hogy az élet valamennyi pillanatában útja szerteágazik, a különböző lehetőségekből választani kényszerül és azt tudomásul véve élni tovább életét.
A megértés szemszögéből nézve a mű, olyan változatos strukturális egymásra épített elemek sokaságából áll össze, melyek igazi kibontására elemzési kísérletem nem volt megfelelő. Csupán első lépésnek szántam e három szint vázlatos kiemelését egy terjedelmesebb értelmezéshez.
Bibliográfia
• Bókay Antal: A strukturalista interpretáció. In uő: Irodalomtudomány a modern és a posztmodern korban. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 221–232. o.
• Borges, Jorge Luis: Az elágazó ösvények kertje. In uő: A titokban végbement csoda. Bukarest, Kriterion, 1978, 27-37. o.
• Pál József, Újvári Edit (szerk.): Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar–kultúrából. h. n. Balassi kiadó, 2001.
• http://meszotar.hu/keres/labirintus (2011.05.25.)
• Szávai László: Borges: Az elágazó ösvények kertje. (magyar) http://www.literatura.hu/irok/xxszazad/amidrama/elagazo_osvenyek_kertje.htm (2011. 05. 25.)
Jegyzetek
[1] Vö. Pál József, Újvári Edit (szerk.): Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. h. n. 2001, Balassi kiadó. 1. fej.
[2] Uo.
[3] Uo.. labirintus címszó: http://meszotar.hu/keres/labirintus (2011. 05. 17.)
[4] Uo.
[5] Bókay Antal: A strukturalista interpretáció. In uő: Irodalomtudomány a modern és a posztmodern korban. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 228. o.
[6] Vö. http://www.literatura.hu/irok/xxszazad/amidrama/elagazo_osvenyek_kertje.htm (2011. 05. 25. )
[7] Bókay i. m. 228. o.
[8] Borges, Jorge Luis: Az elágazó ösvények kertje. In uő: A titokban végbement csoda. Bukarest, Kriterion, 1978. 27. o.
[9] Uo. 28. o.
[10] Uo.
[11] Uo. 29. o.
[12] Uo. 37. o.
[13] Bókay i. m. 228. o.
[14] Uo. 33. o.
[15] Uo. 36. o.
[16] Bókay i. m. 228. o.
[17] Uo. 36. o.
[18] http://www.literatura.hu/irok/xxszazad/amidrama/elagazo_osvenyek_kertje.htm (2011. 05. 25.)
Baudelaire szavaival élve igazolható a tény, hogy a szimbólumok saját kultúránk és valamennyi emberi civilizáció megismeréséhez elvezethetnek, hiszen gondolkodásmódunk alapvető sajátossága a (jel) képek és párhuzamok használata. A környezet természeti jelenségei, élőlényei és maguk az ember teremtette tárgyak is a képalkotás alapszókincsébe tartoznak. Minden a világról alkotott tudás kifejezőjévé és érzéki szemléltetőjévé válhat. Például a fény, az ég mindenütt a menny, az istenség, a földön túli erő szimbóluma, és a sötétséghez egyetemes érvénnyel kapcsolódik a pusztulás, a halál képzete.[1]
„Az etimológiai indíttatású szimbólumdefiníciók a görög» szümbolon «szóból, illetve annak felismerési eszköz funkciójából indulnak ki, amely két elem például egy kettétört ércpénz, gyűrű darabjainak összeillesztésére, s ezzel azok tulajdonosainak kapcsolatára utal”.[2]
Az egyik legismertebb szimbólum, a labirintus, útvesztő motívuma. A labirintus bonyolult folyosórendszer, úthálózat, amelyben – a tájékozódás nehézsége miatt – csak az arra érdemes juthat el a középpontba, majd találhat ki onnan. A profánból a szentbe, a világközéphez vezető út, a rajta való áthaladás beavatás. Előfordul, hogy a középpont felé vezető kanyarulatok egy szörny vázlatos arcához visznek. Számos kultúrában találkozhatunk a labirintus motívumával, melyek a népre jellemző vonásokkal, szokásokkal válnak sajátossá: egyiptomi-, görög-, római- és keresztény kultúrkörben.[3]
A labirintushoz kötődő legismertebb antik görög mitológiai történet Minósz király palotájának útvesztőjéhez kapcsolódik, amelyet az egyiptomi labirintusok mintájára Daidalosz épített. Felső része az élet, alsó része a halál birodalma volt. Itt tartották fogva a bikafejű, embertestű szörnyet, a Minótauroszt és a labirintusba, ha valaki bement nem szabadult onnan. Thészeusz száll le a knósszoszi labirintusba, a sötétség birodalmába, és teszi meg a beavató utazást, amelynek kezdete a halál, vége az újjászületés, a beavatás. Legyőzi a Minótauroszt és Ariadné fonalának segítségével, kijut a labirintusból.
A labirintus szimbóluma irodalmi motívumként is meg jelenik. Tóth Árpád Rezignáció című költeményében a kiúttalanság jelképe: „S immár pályád fájó labyrinth, / Lesz-e még, ki rajta elvezet?” Umberto Eco A rózsa neve c. regényében a könyvtár jelenik meg labirintusként, a falak közt lappangó titokra utalva. Jorge Luis Borges Labirintus c. költeményében, mint a lehetőségek végtelen tárháza jelenik meg a labirintus „Hogy kemény utad véget ér, ne várd, / mivel konokul kettéágazik, / aztán konokul kettéágazik megint /".[4]
Versein kívül az argentin író elbeszéléseiben szintén megjelenik az útvesztő, pontosabban az úttévesztés témája. Az elágazó ösvények kertje című novellájában például konkrétan többféle labirintusról is szó esik. Bűnügyi történet kombinálódik az útkeresés és az idő labirintushoz hasonló motívumával.
A labirintus szimbóluma „Az elágazó ösvények kertje” című novellában
Elemzésem struktúrájának alapját Barthes narratív leírásának hármas tagolását veszem alapul. E szerint a próza a funkciók-, a narráció- és a cselekvések szintjén értelmezhető.[5]
A novella A titokban végbement csoda című novelláskötet egyik darabja, mely 1954-ben jelent meg, habár már 1941-ben megíródott. A kötet, Borges más műveihez hasonlóan, az írásnak, az alkotásnak belső, technikai és világnézeti problematikáját tematizálja. Ugyanakkor nem mond le a cselekmény varázslatos, esztétikai élvezetet biztosító szerepéről sem.[6]
A funkciók meghatározása e műben a rövid, szöveget definiáló elemek felkutatásával kezdődik.[7] Általánosan lehet ilyen elem a keresés, menekülés, találkozás, fenyegetés. Ezen elemek megjelenési sorrendjében a történetet a következőképpen lehet röviden leírni.
Borges a néhány bevezető sorral, mely időben és térben elhelyezi, vagy legalábbis látszólag elhelyezi a történetet, felhívja a figyelmet, hogy a történet „Yu Csun doktor tollba mondott, átolvasott és aláirt’’[8]vallomása. Az olvasó tehát úgy kezdhet bele Yu Csun doktor históriájába, hogy feltételezi megtörtént eset beszámolóját, kapja. S már az első mondatok azt sejtetik, hogy titokzatos, gyilkosságokkal fűszerezett bűnügyről fog majd hallani. Megtudjuk az első mondatokból, hogy Madden kapitány, az Angliát szolgáló ír, már megölt egy németet, s most, telefonon, halállal fenyegeti a másikat is, magát Yu Csunt. A helyszín Anglia, a doktor tehát komolyan veszi a fenyegetést Legfőbb problémája: miként tudathatja németországi főnökével a háború kimenetele szempontjából fontos titkot. A történetet maga Yu Csun írta le, tehát eleve tudhatjuk: Madden kísérlete kudarccal járt. Egy közbeszúrt mondatban, mely a múltba beleviszi az elbeszélés jelenét, az elbeszélő nyomatékosítja ezt –„(most már nyugodtan beszélhetek rémületről, most, amikor kijátszottam Maddent…”[9], vagyis megnyugtatná a sorsáért aggódó olvasót, ha nem folytatná rögtön ekképpen: „… most, hogy nyakam már kötélre vár)”.[10]
Megtudjuk, hogy Yu Csun nem csak Madden elől menekül, hanem egyúttal módot akar találni, hogy fontos értesülését Berlinbe továbbíthassa. E helyen a beszámoló nem olyan pontos, mint megelőzőleg: „A telefonkönyvből megtudtam az egyetlen ember nevét, aki üzenetemet továbbihatja; Fenton külvárosában lakott, alig félórányira vonaton”.[11]
A vasútállomáson vonatáról leszállva gyermekek igazítják útba, kitalálják, hogy Stephen Alberthez készül, s útmutatásuk hosszú gondolatsort indít el Yu Csunban, melynek lényege dédapja működése és a labirintus. A leszálláskor érzett pillanatnyi ijedelme után feledni látszik a veszélyt, teljesen elmerül a kínai rejtélyben.
A rejtély, amelyen az ashgrovi állomástól Albert háza felé menet töpreng az, hogy hol található az oly sok évig féltve és titokba őrzött híres labirintus és milyen annak szerkezete, felépítése. Szorongatja az idő, végrehajtja tervét: előveszi revolverét és lelövi Albertet. De eredménnyel csak akkor járhat, ha le is tartóztatják, mert a gyilkossággal egyetlen célja volt, „hogy valami módon rámutassak (a háború hangorkánján keresztül) arra a városra, amelynek Albert a neve, és erre csak egy módon találtam: megöltem egy Albert nevű embert.”[12]
A második a narratív szint, amely a szerző és a befogadó közötti kommunikációt vizsgálja. A szerző beszélői pozíciójában meghatároz egy látópontot, amely mozgó természetű.[13] Hol a szereplőknél, hol az elbeszélőnél, hol pedig egyidejűleg mindkettőjűknél található. A Yu Csunt fogadó tudós mindjárt közli is a rejtély egyik részletének megoldását, azt, hogy a regény és a labirintus egy és ugyanaz. „Szimbolikus labirintus – helyesbített – Az idő láthatatlan útvesztője. Nekem, barbár angolnak adatott meg, hogy ezt az átlátszó titkot felfedjem. Több mint száz év után a részletek már pótolhatatlanok, de azért nem nehéz kitalálni, hogy történt a dolog. Csui Pen egyszer azt mondta: Visszavonulok, könyvet írok. Máskor meg: Visszavonulok, labirintust szerkesztek. Mindenki két műre gondolt; senkinek se jutott eszébe, hogy a könyv és a labirintus egy és ugyanaz. A Tiszta magány Pavilonja talán egy kusza kert közepén állt, s ezért gondoltak az emberek valóságos kézzelfogható labirintusra. Csui Pen meghalt. Kiterjedt földjein senki sem talált rá a labirintusra; a regény zavarossága nekem azt sugallta, hogy ez a labirintus.”[14]Itt ugyanakkor a megértés szubjektív vonatkozásainak kihangsúlyozása történik.
Itt kap funkciót először a novella címe Az elágazó ösvények kertje, rögtön ad konkrét és átvitt utalásokat is, mert egyfelől Stephen Albert házának kertjére mutat, másfelől a dédapa könyvére.
A regénybeli labirintus „… hatalmas rejtvény vagy allegória, amelynek témája az idő; e rejtett oknál fogva tilos kimondani a nevét. Mindig el kell kerülni egy szó kimondását, oda nem illő hasonlatokhoz és nyilvánvaló körülíráshoz kell folyamodni: ez talán a legnyomatékosabb módja a rámutatásnak. Ezt a csavaros módszert használta előszeretettel a körmönfont Csui Pen kimeríthetetlen regénye minden egyes kacskaringójában. Kéziratok százait hasonlítottam össze, kijavítottam a hibákat, amelyek a másolók hanyagsága folytán kerültek bele, helyreállítottam, legalábbis azt hiszem, hogy helyreállítottam az eredeti sorrendet, lefordítottam az egész művet: megállapítottam, hogy egyetlenegyszer se használja az idő szót. A magyarázat nyilvánvaló: Az elágazó ösvények kertje tökéletlen, de nem hamisított képe a világnak, ahogy azt Csui Pen felfogta.”[15]A mű és befogadójának kapcsolata az egyes változatok strukturálisan felépített összehasonlításából adódik, tehát Albert professzor úgy jut el a megértés csúcsára, hogy végtelen sok elem keveredésének rendszerszerű összetartozását megérti, és eszményi betekintést nyer azok működési mechanizmusába. Az olvasó innen világosan láthatja, hogy számára is ezen megoldás lehet célravezető a megértéshez, tehát neki is a mélystruktúra szervezőelvének felfedezése hozhatja meg.
Csui Pen világképe tehát nagyon különös. E szerint a novella leglényegesebb közlendője, hogy a labirintus egy olyan világ képe, amelyben az ember nem ismeri ki magát, nem találja igazi helyét. A szimbólum térbeli képet sugall, de a novellán belül értelmező, Stephen Albert a labirintus időbeliségét hangsúlyozza.
A folytonos útkeresés, a választás problémája, a cél elérésének nehézsége olyan motívummá válik, amely központi témaként lép elő. Struktúrák felfedezésének és azok felbontásának vágya, szintén arra sarkallja az olvasót, hogy mélyebb rétegekben keresse a biztos megértés alapját képező történéseket. A novellabeli választás az ember életében jelenlévő folytonos új lehetőségeknek a jelképe, annak a bizonytalanságnak, ami a választás procedúráját övezi. Arról olvashatunk itt, ami minden embernek fontos, hogy mi legyen az érv, ami az aktuális választást alátámasztja, igazolja annak helyességét maradéktalanul helyesnek, jónak, kielégítőnek mutatja azt.
A harmadik szint a cselekvések, azaz a szereplők leírása, mely csak az őket rendszerbe állító paradigmatikus viszony alapján valósítható meg.[16] A történetben Albert professzor a segítő, aki mégis áldozattá válik, míg Yu Csun a segített, aki hálátlan módon segítőivel folytonosan ellenséges, pusztítóként viselkedik. Kém feladatát teljesíti, megöl egy olyan embert, aki célba juttathatja üzenetét, de emberileg belefárad és bánatos lesz, látva az élet végtelen igazságtalanságát. A halál közeledtével eljut hősünk egy új állapotba, ahol nincs megbánás, csak hiányérzet, a különböző jövők kihasználásának elmulasztása miatt.
A történet vége csak Csui Pen időfelfogásában érthető meg, hiszen „a szétágazó, összefutó és párhuzamos idők”[17]síkjaiban elképzelhetővé válik a newtoni lehetetlen, vagyis hogy az egyik jövőben célba ér az üzenet, a másikban nem és még az is lehetséges, hogy a bombázás híre a gyilkosságéval egyszerre jelenik meg.
A novella egész felépítésével azt hangsúlyozza, hogy ami látszólag könnyen elérhető és megismerhető, az valójában a hitnél mérhetetlenül nagyobb erőfeszítést kíván tőlünk.[18] Az ember folyamatosan próbálkozik, keresi útját, ami elvezeti az élet labirintusának középpontjába arra a helyre vagy abba az állapotba, ahol minden megváltozik, új értelmet kap.
Yu Csun, a mitológiai beavatottakhoz hasonlóan, más státusba kerülve kerül ki a kémtörténet labirintusából. A megbecsült, mindenki által respektált egyetemi angoltanár ellenséges kémmé, hidegvérű gyilkossá válik, aki így értetlenséget vált ki környezetéből. A novellában a főhős, a megszokottól ellentétesen, egy pozitív státusból egy negatívba megy át, társadalmilag elfogadott személyből mellőzött, halálra ítélt kémmé, gyilkossá.
Borges novellájában így a kínai német kém története az úttévesztés, a helytelen választás illusztrációja. Ebből tanulságként minden olvasó levonhatja, hogy az élet valamennyi pillanatában útja szerteágazik, a különböző lehetőségekből választani kényszerül és azt tudomásul véve élni tovább életét.
A megértés szemszögéből nézve a mű, olyan változatos strukturális egymásra épített elemek sokaságából áll össze, melyek igazi kibontására elemzési kísérletem nem volt megfelelő. Csupán első lépésnek szántam e három szint vázlatos kiemelését egy terjedelmesebb értelmezéshez.
Bibliográfia
• Bókay Antal: A strukturalista interpretáció. In uő: Irodalomtudomány a modern és a posztmodern korban. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 221–232. o.
• Borges, Jorge Luis: Az elágazó ösvények kertje. In uő: A titokban végbement csoda. Bukarest, Kriterion, 1978, 27-37. o.
• Pál József, Újvári Edit (szerk.): Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar–kultúrából. h. n. Balassi kiadó, 2001.
• http://meszotar.hu/keres/labirintus (2011.05.25.)
• Szávai László: Borges: Az elágazó ösvények kertje. (magyar) http://www.literatura.hu/irok/xxszazad/amidrama/elagazo_osvenyek_kertje.htm (2011. 05. 25.)
Jegyzetek
[1] Vö. Pál József, Újvári Edit (szerk.): Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. h. n. 2001, Balassi kiadó. 1. fej.
[2] Uo.
[3] Uo.. labirintus címszó: http://meszotar.hu/keres/labirintus (2011. 05. 17.)
[4] Uo.
[5] Bókay Antal: A strukturalista interpretáció. In uő: Irodalomtudomány a modern és a posztmodern korban. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 228. o.
[6] Vö. http://www.literatura.hu/irok/xxszazad/amidrama/elagazo_osvenyek_kertje.htm (2011. 05. 25. )
[7] Bókay i. m. 228. o.
[8] Borges, Jorge Luis: Az elágazó ösvények kertje. In uő: A titokban végbement csoda. Bukarest, Kriterion, 1978. 27. o.
[9] Uo. 28. o.
[10] Uo.
[11] Uo. 29. o.
[12] Uo. 37. o.
[13] Bókay i. m. 228. o.
[14] Uo. 33. o.
[15] Uo. 36. o.
[16] Bókay i. m. 228. o.
[17] Uo. 36. o.
[18] http://www.literatura.hu/irok/xxszazad/amidrama/elagazo_osvenyek_kertje.htm (2011. 05. 25.)
