Hatos Andrea
SZÉKELY CSABA – SZERETIK A BANÁNT, ELVTÁRSAK?
Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című drámája 2009-ben elnyerte a BBC World Service és a British Council nemzetközi rádiójáték- pályázat legjobb európai drámájának járó díját. A mű eredetileg prózában jelent meg Ízlik a banán címmel.
A dráma cselekménye az 1980-as években játszódik, a román kommunizmus időszakára jellemző eseményeket, emberjogi sajátosságokat, valamint viselkedési módokat mutat be, majd az ezt követő rendszerváltás során végbemenő változásokat is reprezentálja. Az feldolgozott történelmi eseményhez a jelen társadalma bizonyos módon viszonyul. White szerint az ilyen események feldolgozása reprezentációjuk révén valósulhat meg.[1] Az ilyen elbeszélést nem lehet klasszikus történelmi elbeszélésként leírni, bizonyos cselekményformában kell önteni az adott eseményt. Így tesz Székely Csaba is, a kommunizmust, mint modern történelmi eseményt egy olyan fiktív kontextusba helyezi el, mely által újraértelmezhetővé, felidézhetővé válik, a még, a társadalom emlékezetében élő múlt. A modern esemény fogalmát White vezette be, amely azt jelenti, hogy vannak bizonyos események, melyek reprezentáció lehetőségeit meghatározzák. Ez esemény kritériuma, hogy időben hozzánk közel álljon, valójában még nem vált történelemmé, jelenlegi pozíciónkat és jelenképünket egyaránt meghatározza, valamint traumatikus eseményt beszél el, amely még feldolgozatlan, de feldolgozásra szorul.[2] Ezen kritériumoknak meg felel, a Szeretik a banánt, elvtársak? című dráma is, hiszen az alig huszonöt éve lejátszódó eseményt idéz föl.
Dolgozatom célja, hogy a megvizsgáljam, hogy az irodalmi alkotásban hogyan jelenik meg a történelem reprezentációja, valamint hogyan értelmezhető a Székely Csaba által cselekményesített történelmi esemény.
A korszak történetiség felfogásának látványosabb példái lehetnek az irodalmi szövegek, mint maga a történelmi szöveg, mivel az irodalmi alkotások hatásterületileg szélesebb területet érinthetnek, mint a történetírás, a mű újításokat hozhat, merészebben dolgozhatja fel a múltat.[3]
Székely Csaba egy hozzánk időben közel álló törtélelmi eseményt mutat be drámájában. Az irodalmi alkotás történelemreprezentáció, témája egyaránt tartozik a kollektív emlékezethez, történelemre alapozott, viszont formálja is azt, cselekményesíti.
A dráma a Veres család életéből mutat be egy időszakot. A dráma narrátora egy fiú, Róbert, aki mondhatni egy „diszfunkcionális” családban nőtt fel. Édesapja Veres Tibor párttitkár, nagy hatalom van a kezében, amit ki is használ. Laura, az édesanyja egy depressziós idegroncs, aki folyamatosan elvonulva a szobába sírdogál. Dani, Róbert ikertestvére, fogyatékos, kinek mindennapos tevékenységei közé tartozik eltenni testvérét láb alól. Róbert, a mesélő pedig e család életstílusához alkalmazkodva éli mindennapi életét. Úgy tűnhet az olvasónak, hogy a családból ő az egyedüli, aki úgy testileg, mint szellemileg egészséges.
White szerint egy modern eseményt nem lehet sem komédiaként, sem tragédiaként cselekményesíteni, a reprezentáció csak bizonyos modern narrációs-ábrázolási technikával végezhető el. Egy modern esemény reprezentációjára Roland Barthes által megfogalmazott mediális és intertranzitív írásmódot javasolja, ahol alany és tárgy, író és megírt esemény nem határolódik el, az elbeszélő a cselekmény megírásával magát is megformálja.[4]
A mű narrátora, a kommunizmusban felnövő fiú, aki saját szemszögéből meséli el a történetet. A saját észrevételeit, érzéseit fogalmazza meg. Számára a kommunizmusban lezajló események, az elnyomás, a cenzúra, az üres üzletek természetes jelenségek, nem érzékeli negatív hatásukat, úgymond egy burokban él, megvédve a kommunista rendszer minden negatív hatásától.
A leírás nagy része pusztán kitaláció, szimbolikus jelentőséget hordoz. A család mindennapjai rávetíthetők a hasonló pozícióban élők életére, hiszen a dráma valamiképpen tükrözni próbálja a kommunizmus sajátosságait, azt, hogy milyen életstílust követel meg az, ha valaki a párt tagja, és az hogyan mutatkozik meg a magánéletben.
A drámát olvasva azt a következtetést vonhatjuk le, hogy valójában a történet sokkal többet mond, mint maga a történelmi esemény. A múltat egy olyan kontextusban helyezi el, amely segítségével, a száraz történelmi adatokon túllépve, ablakot nyit az olvasónak az adott kor jellemzőinek megértésére. Hisz melyik történelmi könyv írja le azt, hogy hogyan éltek a párttitkárok? Sehol sem olvasható, hogy miért volt a buta gyerek az osztály éltanulója, mért járt ő a legjobb ruhákba, mit evett otthon, és egyszerűen miért szabadott neki mindent.
A történetírás hitelessége
Köztudott, hogy a kommunizmus az elnyomás, az alapvető emberi jogoktól való megfosztás időszaka volt, amikor az egyszerű polgároknak semmiféle beleszólása nem volt az állam igazgatásába, minden hatalom a vezetők kezébe összpontosult. Mindezt a történetből kiolvashatjuk, az esemény az elbeszélő szemszögéből ismerhető meg. A fennebb említett történelmi viszony Veres Tibor személyéből olvasható ki. A párttitkár személyesíti meg az elnyomókat, általa ismerhetjük meg, hogy a kommunizmusban milyen formában történtek az események. White szerint, nem a kimondottakra kell koncentrálni, hanem a mikéntjére. Ebben az esetben sem az a fontos, hogy ki maga Veres Tibor, sokkal inkább az, hogy milyen szerepet tölt be a történetbe, személye jelképessé válik.
A szereplőket vizsgálva körvonalazódik, hogy minden egyes személy alakja jelképes, egy bizonyos embercsoportot formál meg. Személyük továbbmutat a karakterükön, a családban betöltött helyzetükön. Az anya példáját tekintve, kikövetkeztethetjük, hogy érzelmileg nagyon megviselt, a fia boldog oroszokról szóló meséi hallatán mindig sírásba tör ki. Ennek mi lehet az oka? Talán nem ki részben játszik közre az sem, hogy férje egy érzéketlen elnyomó, aki hidegvérrel tesz tönkre családokat, azáltal, hogy a Duna-csatornához küldi dolgozni a számára ellenszenve személyeket. Továbbá nem fejezheti ki érzéseit, mindent a férje (a kommunizmus) elvárásaihoz kell igazítson, még az érzéseit is. Az érzelmeinek elfojtása következtében jelentkező sírórohamokat mindig a csípős paprikára fogja, a paprika minden problémájának az oka. A paprika maga a cenzúrát, az érzések kénytelen elfojtását jelentheti, nem fejtheti ki szabadon véleményeit, anélkül, hogy annak ne lennének következményei.
Róbert, az elbeszélő, aki a körülötte zajló eseményekből mit sem ért, távolról figyeli az eseményeket, amiket sokszor nem helyesen értelmez, számára az egyetlen fontos dolog az, hogy Ana ne gyűlölje. Több dologgal is próbálkozik felhívni magára a figyelmet, de többnyire csődöt mondanak próbálkozásai. Végül a banán az, amivel magára irányíthatja Ana figyelmét.
A banán a történet folyamán többszörösen visszatérő motívum. A kommunizmus idejéből ismert az, hogy nagy kevés árucikk volt megvásárolható az üzletekben, az emberek egyes élelmiszerhez csak kivételes esetekben, vagy magánúton juthattak. Az, hogy Veresék hozzá jutnak a gyümölcshöz –ami ebben az esetben egy elérhetetlen élelmiszer–, azt is a történelem egy jellegzetes mozzanatára világít rá.
A fikciónális elemek beépítése a műben segíti elő azt, hogy az esemény nem csupán történelmi tényekből áll, a történelmet felhasználásával értékítélet fogalmazhat meg az adott korról. Ezek a fikciós elemek a történelem egyes mozzanataira utalnak, melyek lehetővé teszik, hogy az olvasó az adott szituációt saját felfogása szerint értelmezze, ehhez hozzájárul a dráma műfaja is. A történelmi eseménybe beépített, kitalált elemek teszik a művet olvashatóvá, cselkeményessé.
Róbert és édesapja kapcsolata, a fiú édesapjáról kialakított képe hasonlatos a szomszédos országok Romániáról kialakított képével. Míg a Romániában élő lakóság szenvedett, kemény megszorításoknak volt kitéve, addig a szomszédos országok egy jól működő, az elvárt teljesítményeket túlteljesítő országot látott. Róbert édesapját bölcs embernek tartja, számára természetes dolog, hogy az apja úgy jut hozzá dolgokhoz, hogy ártatlan embereket használ fej, mások érzéseivel, életével játszik, azért, hogy „családjának a legjobbat adja”. Megfigyelte, hogy míg ők a finom csirkepaprikást falatozzák, addig mások az üres boltok előtt álldogálnak, némi falatért. Száméra természetes volt, hogy apja mindent „magánúton” szerez be. Ezt látja egy fiú, aki ebben a világba született bele, el se tudja képzelni, hogy mi folyik a nagyvilágban. Az apja mag volt a tökéletes ember megtestesítője.
Ez idő alatt mit látnak mások? Veres Tibor és a hozzá hasonlók a „tökéletes” emberek, azok, akik mindent megtesznek az emberekért, segítik őket, minden cselekedetükkel a javukat akarják? Valószínűleg, mások nem ezt látják. Verest nem igazán tarthatják bölcs emberen, sokkal inkább árulónak, képmutatónak, haszonlesőnek, aki épp arra az oldalra áll, ahol több hasznot tud húzni (rugalmas ember). Veres maga testesti meg a kommunista vezéreket, mindenki fél tőle, ezt nagyon jól szemlélteti az a jelenet, ahol Veres épp a vízszerelővel beszélget:
„SZERELŐ: Tudom én, bocsánat, Veres elvtárs. Nem gondolja, hogy egy kicsit hosszadalmas volt?
TIBOR: Micsoda? A beszéd?
SZERELŐ: A beszéd.
TIBOR: Cseppet sem volt unalmas. Egy ötórás beszéd minden, csak nem unalmas, amíg megihlet, ösztönöz, munkára sarkall, és megtanít arra, hogyan építhetem hatékonyabban a szocializmust. Maga talán unta?
SZERELŐ: Dehogyis untam, Veres elvtárs. Megihletett, ösztönzött, munkára sarkallt, és megtanított, hogyan építhetem hatékonyabban a szocializmust.
TIBOR: Hogy maga milyen szépeket mond. Kész öröm hallgatni.” [5]
A nép fél a vezérektől, mindenki az mondja/ azt kell mondja, amit az elvtársak hallani akarnak, különben igen szomorú sors vár rájuk a Duna- csatornánál.
Ebben a dialógusban a vízszerelő személye is nagyon fontos, hisz tipikusan az az ember, aki azt mondja, mit mások hallani szeretnének, igazodik a helyzethez, inkább behódol, mintsem kockára tegye életét, veszélyeztesse szabadságát.
Veres személyében megfigyelhető a történelem jellemformáló ereje. A kommunizmus bukása nem jelentette Veres Tibor bukását is, hajlékonyságának köszönhetően megúszta a büntetést. A rendszerváltás után Tibort egy új szerepben látjuk, a magyarok oldalán áll, a kommunizmus ellen szólal fel, a népet kitartásra buzdítja, bízik egy új demokratikus állam kialakításában. A férfi nagyon jól tud alkalmazkodni a körülményekhez. Mindig egy olyan szerepben tűnik fel, amiből előny kovácsolhat. A magyaroknak tartott beszédében kihangsúlyozza, hogy politikai fogoly is volt. A kérdés, hogy mikor?
A dráma befejezése, a fiú külföldre utazása a rendszerváltás utáni időszakot jelképezi. Sok ember külföldön próbált szerencsét, a jobb élet reményében.
Milyen szerepe van Anának a történetben? Talán a lány formálja meg az elérhetetlen boldogságot, Róbert Angliában nem magát a lányt kereste, hanem a boldogságot, a nyugalmat. Abban reménykedett, hogy talán amit nem szerezhetett meg Romániában, talán azt megtalálhatja idegen országba.
Végezetül, összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a dráma, a hozzánk közel álló történelmi eseményt nagyon jól reprezentálja. Székely Csaba a kommunizmust úgy tárja az olvasó elé, hogy lehetőséget nyújt arra, hogy az olvasó saját felfogása szerint értelmezze a drámát. A dráma nem sorolható be se a komédia, se a tragédia műfajába. Az egyes szituációból kiolvasható egy kis irónia, amely értelmezés viszonyában komikussá teszi a jelenetet, de ez nem mondható el a mű egészéről. A által, hogy az író egy kitalált szituációban helyezi el a valós történelmi eseményt olvashatóvá, cselekményessé teszi azt.
Bibliográfia:
KISANTAL TAMÁS: Az irodalmi alkotás mint történelmi szöveg. Tiszatáj. http://www.lib.jgytf.u_szeged.hu/folyoiratok/tiszataj/04-11/kisantal.pdf (2013.06.13)
HEYDEN WHITE: A narrativitás értéke a valóság megjelenítésében. http://tek.bke.hu/file/szovegek/white_a_narrativitas_erteke_a _valosag_megjeleniteseben.pdf (2013.06.13)
SZÉKELY CSABA: Szeretik a banánt, elvtársak? Látó, május 2013.
http://lato.ro/artikle.php/szeretik_a_banant_elvtarsak/2612/ (2013.06.13)
Jegyzetek
[1] KISANTAL TAMÁS: Az irodalmi alkotás mint történelmi szöveg. Tiszatáj, 80o.
http://www.lib.jgytf.u_szeged.hu/folyoiratok/tiszataj/04-11/kisantal.pdf (2013.06.13)
[2] Uo. 79.
[3] Uo. 76.
[4] Uo. 80.
[5]Székely Csaba: Szeretik a banánt elvtársak? http://lato.ro/artikle.php/szeretik_a_banant_elvtarsak/2612/ (2013.06.13)
A dráma cselekménye az 1980-as években játszódik, a román kommunizmus időszakára jellemző eseményeket, emberjogi sajátosságokat, valamint viselkedési módokat mutat be, majd az ezt követő rendszerváltás során végbemenő változásokat is reprezentálja. Az feldolgozott történelmi eseményhez a jelen társadalma bizonyos módon viszonyul. White szerint az ilyen események feldolgozása reprezentációjuk révén valósulhat meg.[1] Az ilyen elbeszélést nem lehet klasszikus történelmi elbeszélésként leírni, bizonyos cselekményformában kell önteni az adott eseményt. Így tesz Székely Csaba is, a kommunizmust, mint modern történelmi eseményt egy olyan fiktív kontextusba helyezi el, mely által újraértelmezhetővé, felidézhetővé válik, a még, a társadalom emlékezetében élő múlt. A modern esemény fogalmát White vezette be, amely azt jelenti, hogy vannak bizonyos események, melyek reprezentáció lehetőségeit meghatározzák. Ez esemény kritériuma, hogy időben hozzánk közel álljon, valójában még nem vált történelemmé, jelenlegi pozíciónkat és jelenképünket egyaránt meghatározza, valamint traumatikus eseményt beszél el, amely még feldolgozatlan, de feldolgozásra szorul.[2] Ezen kritériumoknak meg felel, a Szeretik a banánt, elvtársak? című dráma is, hiszen az alig huszonöt éve lejátszódó eseményt idéz föl.
Dolgozatom célja, hogy a megvizsgáljam, hogy az irodalmi alkotásban hogyan jelenik meg a történelem reprezentációja, valamint hogyan értelmezhető a Székely Csaba által cselekményesített történelmi esemény.
A korszak történetiség felfogásának látványosabb példái lehetnek az irodalmi szövegek, mint maga a történelmi szöveg, mivel az irodalmi alkotások hatásterületileg szélesebb területet érinthetnek, mint a történetírás, a mű újításokat hozhat, merészebben dolgozhatja fel a múltat.[3]
Székely Csaba egy hozzánk időben közel álló törtélelmi eseményt mutat be drámájában. Az irodalmi alkotás történelemreprezentáció, témája egyaránt tartozik a kollektív emlékezethez, történelemre alapozott, viszont formálja is azt, cselekményesíti.
A dráma a Veres család életéből mutat be egy időszakot. A dráma narrátora egy fiú, Róbert, aki mondhatni egy „diszfunkcionális” családban nőtt fel. Édesapja Veres Tibor párttitkár, nagy hatalom van a kezében, amit ki is használ. Laura, az édesanyja egy depressziós idegroncs, aki folyamatosan elvonulva a szobába sírdogál. Dani, Róbert ikertestvére, fogyatékos, kinek mindennapos tevékenységei közé tartozik eltenni testvérét láb alól. Róbert, a mesélő pedig e család életstílusához alkalmazkodva éli mindennapi életét. Úgy tűnhet az olvasónak, hogy a családból ő az egyedüli, aki úgy testileg, mint szellemileg egészséges.
White szerint egy modern eseményt nem lehet sem komédiaként, sem tragédiaként cselekményesíteni, a reprezentáció csak bizonyos modern narrációs-ábrázolási technikával végezhető el. Egy modern esemény reprezentációjára Roland Barthes által megfogalmazott mediális és intertranzitív írásmódot javasolja, ahol alany és tárgy, író és megírt esemény nem határolódik el, az elbeszélő a cselekmény megírásával magát is megformálja.[4]
A mű narrátora, a kommunizmusban felnövő fiú, aki saját szemszögéből meséli el a történetet. A saját észrevételeit, érzéseit fogalmazza meg. Számára a kommunizmusban lezajló események, az elnyomás, a cenzúra, az üres üzletek természetes jelenségek, nem érzékeli negatív hatásukat, úgymond egy burokban él, megvédve a kommunista rendszer minden negatív hatásától.
A leírás nagy része pusztán kitaláció, szimbolikus jelentőséget hordoz. A család mindennapjai rávetíthetők a hasonló pozícióban élők életére, hiszen a dráma valamiképpen tükrözni próbálja a kommunizmus sajátosságait, azt, hogy milyen életstílust követel meg az, ha valaki a párt tagja, és az hogyan mutatkozik meg a magánéletben.
A drámát olvasva azt a következtetést vonhatjuk le, hogy valójában a történet sokkal többet mond, mint maga a történelmi esemény. A múltat egy olyan kontextusban helyezi el, amely segítségével, a száraz történelmi adatokon túllépve, ablakot nyit az olvasónak az adott kor jellemzőinek megértésére. Hisz melyik történelmi könyv írja le azt, hogy hogyan éltek a párttitkárok? Sehol sem olvasható, hogy miért volt a buta gyerek az osztály éltanulója, mért járt ő a legjobb ruhákba, mit evett otthon, és egyszerűen miért szabadott neki mindent.
A történetírás hitelessége
Köztudott, hogy a kommunizmus az elnyomás, az alapvető emberi jogoktól való megfosztás időszaka volt, amikor az egyszerű polgároknak semmiféle beleszólása nem volt az állam igazgatásába, minden hatalom a vezetők kezébe összpontosult. Mindezt a történetből kiolvashatjuk, az esemény az elbeszélő szemszögéből ismerhető meg. A fennebb említett történelmi viszony Veres Tibor személyéből olvasható ki. A párttitkár személyesíti meg az elnyomókat, általa ismerhetjük meg, hogy a kommunizmusban milyen formában történtek az események. White szerint, nem a kimondottakra kell koncentrálni, hanem a mikéntjére. Ebben az esetben sem az a fontos, hogy ki maga Veres Tibor, sokkal inkább az, hogy milyen szerepet tölt be a történetbe, személye jelképessé válik.
A szereplőket vizsgálva körvonalazódik, hogy minden egyes személy alakja jelképes, egy bizonyos embercsoportot formál meg. Személyük továbbmutat a karakterükön, a családban betöltött helyzetükön. Az anya példáját tekintve, kikövetkeztethetjük, hogy érzelmileg nagyon megviselt, a fia boldog oroszokról szóló meséi hallatán mindig sírásba tör ki. Ennek mi lehet az oka? Talán nem ki részben játszik közre az sem, hogy férje egy érzéketlen elnyomó, aki hidegvérrel tesz tönkre családokat, azáltal, hogy a Duna-csatornához küldi dolgozni a számára ellenszenve személyeket. Továbbá nem fejezheti ki érzéseit, mindent a férje (a kommunizmus) elvárásaihoz kell igazítson, még az érzéseit is. Az érzelmeinek elfojtása következtében jelentkező sírórohamokat mindig a csípős paprikára fogja, a paprika minden problémájának az oka. A paprika maga a cenzúrát, az érzések kénytelen elfojtását jelentheti, nem fejtheti ki szabadon véleményeit, anélkül, hogy annak ne lennének következményei.
Róbert, az elbeszélő, aki a körülötte zajló eseményekből mit sem ért, távolról figyeli az eseményeket, amiket sokszor nem helyesen értelmez, számára az egyetlen fontos dolog az, hogy Ana ne gyűlölje. Több dologgal is próbálkozik felhívni magára a figyelmet, de többnyire csődöt mondanak próbálkozásai. Végül a banán az, amivel magára irányíthatja Ana figyelmét.
A banán a történet folyamán többszörösen visszatérő motívum. A kommunizmus idejéből ismert az, hogy nagy kevés árucikk volt megvásárolható az üzletekben, az emberek egyes élelmiszerhez csak kivételes esetekben, vagy magánúton juthattak. Az, hogy Veresék hozzá jutnak a gyümölcshöz –ami ebben az esetben egy elérhetetlen élelmiszer–, azt is a történelem egy jellegzetes mozzanatára világít rá.
A fikciónális elemek beépítése a műben segíti elő azt, hogy az esemény nem csupán történelmi tényekből áll, a történelmet felhasználásával értékítélet fogalmazhat meg az adott korról. Ezek a fikciós elemek a történelem egyes mozzanataira utalnak, melyek lehetővé teszik, hogy az olvasó az adott szituációt saját felfogása szerint értelmezze, ehhez hozzájárul a dráma műfaja is. A történelmi eseménybe beépített, kitalált elemek teszik a művet olvashatóvá, cselkeményessé.
Róbert és édesapja kapcsolata, a fiú édesapjáról kialakított képe hasonlatos a szomszédos országok Romániáról kialakított képével. Míg a Romániában élő lakóság szenvedett, kemény megszorításoknak volt kitéve, addig a szomszédos országok egy jól működő, az elvárt teljesítményeket túlteljesítő országot látott. Róbert édesapját bölcs embernek tartja, számára természetes dolog, hogy az apja úgy jut hozzá dolgokhoz, hogy ártatlan embereket használ fej, mások érzéseivel, életével játszik, azért, hogy „családjának a legjobbat adja”. Megfigyelte, hogy míg ők a finom csirkepaprikást falatozzák, addig mások az üres boltok előtt álldogálnak, némi falatért. Száméra természetes volt, hogy apja mindent „magánúton” szerez be. Ezt látja egy fiú, aki ebben a világba született bele, el se tudja képzelni, hogy mi folyik a nagyvilágban. Az apja mag volt a tökéletes ember megtestesítője.
Ez idő alatt mit látnak mások? Veres Tibor és a hozzá hasonlók a „tökéletes” emberek, azok, akik mindent megtesznek az emberekért, segítik őket, minden cselekedetükkel a javukat akarják? Valószínűleg, mások nem ezt látják. Verest nem igazán tarthatják bölcs emberen, sokkal inkább árulónak, képmutatónak, haszonlesőnek, aki épp arra az oldalra áll, ahol több hasznot tud húzni (rugalmas ember). Veres maga testesti meg a kommunista vezéreket, mindenki fél tőle, ezt nagyon jól szemlélteti az a jelenet, ahol Veres épp a vízszerelővel beszélget:
„SZERELŐ: Tudom én, bocsánat, Veres elvtárs. Nem gondolja, hogy egy kicsit hosszadalmas volt?
TIBOR: Micsoda? A beszéd?
SZERELŐ: A beszéd.
TIBOR: Cseppet sem volt unalmas. Egy ötórás beszéd minden, csak nem unalmas, amíg megihlet, ösztönöz, munkára sarkall, és megtanít arra, hogyan építhetem hatékonyabban a szocializmust. Maga talán unta?
SZERELŐ: Dehogyis untam, Veres elvtárs. Megihletett, ösztönzött, munkára sarkallt, és megtanított, hogyan építhetem hatékonyabban a szocializmust.
TIBOR: Hogy maga milyen szépeket mond. Kész öröm hallgatni.” [5]
A nép fél a vezérektől, mindenki az mondja/ azt kell mondja, amit az elvtársak hallani akarnak, különben igen szomorú sors vár rájuk a Duna- csatornánál.
Ebben a dialógusban a vízszerelő személye is nagyon fontos, hisz tipikusan az az ember, aki azt mondja, mit mások hallani szeretnének, igazodik a helyzethez, inkább behódol, mintsem kockára tegye életét, veszélyeztesse szabadságát.
Veres személyében megfigyelhető a történelem jellemformáló ereje. A kommunizmus bukása nem jelentette Veres Tibor bukását is, hajlékonyságának köszönhetően megúszta a büntetést. A rendszerváltás után Tibort egy új szerepben látjuk, a magyarok oldalán áll, a kommunizmus ellen szólal fel, a népet kitartásra buzdítja, bízik egy új demokratikus állam kialakításában. A férfi nagyon jól tud alkalmazkodni a körülményekhez. Mindig egy olyan szerepben tűnik fel, amiből előny kovácsolhat. A magyaroknak tartott beszédében kihangsúlyozza, hogy politikai fogoly is volt. A kérdés, hogy mikor?
A dráma befejezése, a fiú külföldre utazása a rendszerváltás utáni időszakot jelképezi. Sok ember külföldön próbált szerencsét, a jobb élet reményében.
Milyen szerepe van Anának a történetben? Talán a lány formálja meg az elérhetetlen boldogságot, Róbert Angliában nem magát a lányt kereste, hanem a boldogságot, a nyugalmat. Abban reménykedett, hogy talán amit nem szerezhetett meg Romániában, talán azt megtalálhatja idegen országba.
Végezetül, összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a dráma, a hozzánk közel álló történelmi eseményt nagyon jól reprezentálja. Székely Csaba a kommunizmust úgy tárja az olvasó elé, hogy lehetőséget nyújt arra, hogy az olvasó saját felfogása szerint értelmezze a drámát. A dráma nem sorolható be se a komédia, se a tragédia műfajába. Az egyes szituációból kiolvasható egy kis irónia, amely értelmezés viszonyában komikussá teszi a jelenetet, de ez nem mondható el a mű egészéről. A által, hogy az író egy kitalált szituációban helyezi el a valós történelmi eseményt olvashatóvá, cselekményessé teszi azt.
Bibliográfia:
KISANTAL TAMÁS: Az irodalmi alkotás mint történelmi szöveg. Tiszatáj. http://www.lib.jgytf.u_szeged.hu/folyoiratok/tiszataj/04-11/kisantal.pdf (2013.06.13)
HEYDEN WHITE: A narrativitás értéke a valóság megjelenítésében. http://tek.bke.hu/file/szovegek/white_a_narrativitas_erteke_a _valosag_megjeleniteseben.pdf (2013.06.13)
SZÉKELY CSABA: Szeretik a banánt, elvtársak? Látó, május 2013.
http://lato.ro/artikle.php/szeretik_a_banant_elvtarsak/2612/ (2013.06.13)
Jegyzetek
[1] KISANTAL TAMÁS: Az irodalmi alkotás mint történelmi szöveg. Tiszatáj, 80o.
http://www.lib.jgytf.u_szeged.hu/folyoiratok/tiszataj/04-11/kisantal.pdf (2013.06.13)
[2] Uo. 79.
[3] Uo. 76.
[4] Uo. 80.
[5]Székely Csaba: Szeretik a banánt elvtársak? http://lato.ro/artikle.php/szeretik_a_banant_elvtarsak/2612/ (2013.06.13)
