Hatos Tímea
PETŐFI SÁNDOR KAVALKÁDOS TITKA
Petőfi Sándor a magyar romantikus költészet kiteljesítője és egyben legkiemelkedőbb alakja,nemzeti hős, forradalmár.A költő születési helyével kapcsolatban sok helység kerül szóba,kortársai különböző képpen jelölik meg azt.
„Külföldön Petőfi a legismertebb magyar költő mindmáig. Ő az istenek magyar kedvence. Mindent megkapott, hogy nagy költő lehessen: tehetséget, történelmet, sorsot. Huszonhat évet élt, s világirodalmi rangú s méretű életmű maradt utána, mely korfordulót jelentett nemzete irodalmában”[1]
Petőfi Sándort, a legnagyobb magyar költőt 1849. július 31-én látták utoljára a Segesvár közelében fekvő Fehéregyháza határában zajló egyik utolsó csatában, amelyben a Bem tábornok vezette magyar seregeket,de az intervenciós cári orosz csapatok legyőzték.
Petőfi halála az egyik legtitokzatosabb és legszórakoztatóbb történet a magyar irodalomban.Eltűnése annyi legendával járt, hogy alig győzték feldolgozni, sőt újabbakat kitalálni.Egyes fikciók még a földön kívülieket is bevonják a misztérium megoldása érdekében.A történelem folyamán rengeteg alkalommal vélték felfedezni Petőfi sírját,de halálávan körülményei és sírhely még a mai napig sem tisztázódott.
Dolgozatom során az irodalomtudós szakértő Szuromi Lajos: Két orosz nyelvű vers Petőfiről[2] című tanulmányát veszem alapul,amelyben két Petőfi költészetének sajátos jegyei ismerhetők fel,tizennyolc versből tizenhat orosz és kettő magyar nyelven íródtak. Ez arra engedte következtetni a kutatókat, hogy talán fogságba került, Oroszország irdatlan mélyébe, Szibériába, fogolyként élte le végső napjait. Annak ellenére,hogy bizonyító életjelet, vagy bármely bizonyító dokumentumot a fogoly Petőfiről máig nem sikerült felkutatni. Ha alaposan megvizsgáljuk a két verset, akkor megdöbbentő következtetésre jutunk,amely eredményeképpen valószínűbbnek tűnik majd a fogollyá vált Petőfi legendája,mint a Segesvár közelében elesett Petőfié.
A két orosz nyelvű vers különös, bensőséges kapcsolatát figyelhetjük meg,a két költemény belső világából racionálisan az következik,hogy a verseket aligha írhatta más,mint maga Petőfi. Íme a két vers prózai fordítása:
„ Álmok – Mikor még ifjú voltam, körülvettek az álmok, szeretem őket. Magam bennük már hősnek képzeltem. Bátran mentem a csatába, szemben álnoksággal, rosszal, bűnnel, híven követett a nép. Próféta voltam, vezér. Kivont kardommal s a szabadság piros zászlajával törtem az ósdira, szabaddá akartam tenni a népeket. Páncélban, kezemben pajzzsal, pattantam paripára, hogy röpítsen engemet, igaz ügyemért akár a halálba. De gyönge voltam, rossz lovas, kidőltem a döntő tusában, pajzsom eltört, a földre zuhantam. Csak néztem a vitézen küzdők után, leverten is közéjük vágytam. De jaj, álmaim becsaptak.
Szomorú volt az életem – Szomorú volt az életem, reménysugár sem volt benne, s már a sír közeleg. Elhangzott mára hattyúdal is. Árnyak közelegnek felém, elveszett életem képei. Tűnődöm, s fájdalommal látom, üres váz mindegyik. Céljaimnak nyomát sem látom. Csak vágyak, tervek, álmok. Sorsom kín, keserű szégyen. Miért volt szívem mindig heves, miért égett azokért, kiket szerettem, miért álmodoztam éjeken, hogy szent ügy hív engemet? Miért? Hiszen már látható, túl súlyos keresztet vettem fel az önhittség idején. Mi várt reám? Csupán a sír a hideg pusztában.”[3]
Az Álmok gondolatai közvetlen rokonságot mutatnak Petőfi Véres napokról álmodom… című versével,–bár nem igényli annak ismeretét– e híres költemény első felével,amely így hangzik:
„Véres napokról álmodom,
Mik a virágot romba döntik,
S az ó világnak romjain
Az új világot megteremtik.
Csak szólna már, csak szólna már
A harcok harsány trombitája!
A csatajelt, a csatajelt
Zajongó lelkem alig várja!(…)”
A versciklust átölelik a tiszta hazafias gondolatok, ideálok a népért, szabadságáért folytatott harc forradalmi szenvedélyes lelkesedése. Ezzel együtt egy új hangot is megfigyelhetünk az alkotásokban. Az egyenlőségről és testvériségről alkotott, azóta összeomlott ifjonti álmok felett érzett sajnálat és az ezer kilométerre szakadt Haza hiánya. Megcsaltak, becsaptak álmaim, mondja a záró sor,amely stilizált története a segesvári csatáról s annak utolsó perceiről, romantizálva és erővel felruházva a pajzs, a vért hősi szimbólumát.
A Szomorú volt az életem című vers vallomásos hangvétele azt sugallja, hogy nemcsak a test marad meg, hanem az emberség is, ép a lélek, nem hullott alá, pokoli terheket cipel, kínok kínjaival küszködik még most is, az élet végérvényes veszteseként.A hattyúdal motívum fontos szerepet kap esetünkben,mivel a hattyú– a régi költök képzelete szerint –csak ez az egy alkalommal énekel, haldoklása közben. A Szomorú volt az életem már elhangzott hattyúdalt említ.Átvitt értelemben a költőnek a halála előtti legutolsó költeménye vagy a zeneíró legutolsó darabja. A haldokló hattyú vándormotívuma Petőfi legszebb verseinek egyikében, a Tündérálomban is jelen van:
„De mily hang ez, mily tulvilági hang,
Mely bévegyűl a habzúgás közé?
Tán szellem, égbe szálló a pokolból,
Hol büntetését már átszenvedé?...
Egy hattyu száll fölöttem magasan,
Az zengi ezt az édes éneket -
Oh lassan szállj és hosszan énekelj,
Haldokló hattyúm, szép emlékezet!...”
„Az éjben virrasztó, küldetésében hívő egykori álmodozó motívumában mindenekelőtt Az apostol Szilvesztere magasodik fölénk, a kínba, keserű szégyenbe taszított, eszményeiből, céljaiból kifosztott, kivégzett, s jeltelen sírba elföldelt mártír alakja. A társadalmi abszurditás ártatlan áldozatáé.
A közvetett hatású, élő motívumok már önmagukban több Petőfi-verset asszociálnak. Az Álmok egyetlen markáns párhuzamra épít, a Szomorú volt az életem szerteágazó, organikus rokonság felmutatására törekszik Petőfi költészetével. Már a motívumpárhuzamok erre engednek következtetni.”[4]
Ha egy bizonyos, hogy a reálisan föltételezhető ál-Petőfiről beszélünk,akkor sem lehetett közönséges utánzó, hanem bravúros változatokkal kezeli a Petőfi verseiben megjelenő motívumkincset. Nem másol, nem fordít, amit végez az az adaptációnál is több. Látványos formai az,hogy keresztrímmé alakítja a félrímeket. Versben rejtőzködni, rejtvényes verseket írni – Kölcseytől, Aranytól, Vörösmartytól sem volt idegen.Így Petőfi is szivesen játszott egyik korai Ki vagyok én? nem mondom meg… című versében,ahol így hangzik a strófa:
„Ki vagyok én? Nem mondom meg;
Ha megmondom: rám ismernek
Pedig ha rám ismernének?
Legalább is felkötnének”
Szűcs Gábor, egy pályája kezdetén járó, fiatal kutató megjelent könyvével egy egész új kérdéskört helyez megvilágításba Petőfi halálának kapcsán. újra értékelte a Petőfi haláláról és feltételezett eltemetéséről szőtt véleményeket és szemtanúk több ezer oldalra rúgó emlékezéseit, továbbá elvégzett egy sor olyan vizsgálatot, amelyekre korábban sosem került sor. Mindezt szakértő kutatók bevonásával és rendkívüli precíz munkával.
Az ütközet helyszínéül mindvégig Fehéregyházát tünteti fel,hisz a csata e falu külterületén folyt le, a megroppant magyar egységek nagy része Héjjasfalva felé menekült, ami Segesvár a közelében fekvő nagyváros. A Bem rendelkezésére álló erők létszáma 3100 fő volt, ám hatalmas fölényben álltak velük szemben Lüders orosz tábornok csapatai,akik 10 ezren voltak.
A szemtanú vallomások hónapokkal évekkel később kerültek elő és egyesek állították,hogy személyesen ők segítettek Petőfinek a menekülésben. A szemtanúk emlékezését nehezítette az a körülmény, hogy többen előző nap látták életükben először Petőfit, akkor is csak futólag. Legtöbb katonatársa nem is ismerte kilétét.
A költő nem hordott uniformist, hiszen tiszti rangjáról lemondott. Volt továbbá egy Petőfy Ignác nevű főhadnagy is Bem seregében és ez mind növelheti az emlékezések bizonytalanságát,téves mivoltát. Szűcs Gábor többek között meteorológusok véleményét kérte ki a csata napjának időjárásáról: „fülledt melegben kevés étel elfogyasztása után 4-5 km-t kószál a csapatok közt”[5]
Szűcs Gábor véleménye szerint nem dzsidával vagy pikával szúrták le, hanem kardvágás okozta halálát. Ugyanis a kozák lovasok nemcsak döfő, hanem szúró-vágó fegyverrel is rendelkeztek.
Ezekben a merész találgatásokban a Petőfi-legenda időbeli hullámaiban egy nép hűségének megrendítő szépsége lebeg ott. Magyarázatot keresve a magyar génius relytélyes eltűnésére. Vajon kapunk-e kézzel fogható bizonyítékot,hogy mi is történt vele igazából,vagy ez a történet, amely milliókat foglalkoztat örök rejtélyben marad?
Jegyzetek
[1] Németh G. Béla A magyar irodalom története,Kossuth Kiadó, Budapest,1982, 170.
[2] Web: http://www.egipatrona.hu/mvsz/index.php/sajtoszolgalat/2013-sajtoanyaga/1101-petofiert-dr-szuromi-lajos-tanulmanya-ket-petofi-sandornak-tulajdonitott-orosz-nyelvu-versrol ,2017.06.25.
[3] Uo.
[4] Uo.
[5] Szűcs Gábor, Petőfi halála. Fehéregyháza, 1849. július 31, Corvina Kiadó, Budapest,2011, 44.
„Külföldön Petőfi a legismertebb magyar költő mindmáig. Ő az istenek magyar kedvence. Mindent megkapott, hogy nagy költő lehessen: tehetséget, történelmet, sorsot. Huszonhat évet élt, s világirodalmi rangú s méretű életmű maradt utána, mely korfordulót jelentett nemzete irodalmában”[1]
Petőfi Sándort, a legnagyobb magyar költőt 1849. július 31-én látták utoljára a Segesvár közelében fekvő Fehéregyháza határában zajló egyik utolsó csatában, amelyben a Bem tábornok vezette magyar seregeket,de az intervenciós cári orosz csapatok legyőzték.
Petőfi halála az egyik legtitokzatosabb és legszórakoztatóbb történet a magyar irodalomban.Eltűnése annyi legendával járt, hogy alig győzték feldolgozni, sőt újabbakat kitalálni.Egyes fikciók még a földön kívülieket is bevonják a misztérium megoldása érdekében.A történelem folyamán rengeteg alkalommal vélték felfedezni Petőfi sírját,de halálávan körülményei és sírhely még a mai napig sem tisztázódott.
Dolgozatom során az irodalomtudós szakértő Szuromi Lajos: Két orosz nyelvű vers Petőfiről[2] című tanulmányát veszem alapul,amelyben két Petőfi költészetének sajátos jegyei ismerhetők fel,tizennyolc versből tizenhat orosz és kettő magyar nyelven íródtak. Ez arra engedte következtetni a kutatókat, hogy talán fogságba került, Oroszország irdatlan mélyébe, Szibériába, fogolyként élte le végső napjait. Annak ellenére,hogy bizonyító életjelet, vagy bármely bizonyító dokumentumot a fogoly Petőfiről máig nem sikerült felkutatni. Ha alaposan megvizsgáljuk a két verset, akkor megdöbbentő következtetésre jutunk,amely eredményeképpen valószínűbbnek tűnik majd a fogollyá vált Petőfi legendája,mint a Segesvár közelében elesett Petőfié.
A két orosz nyelvű vers különös, bensőséges kapcsolatát figyelhetjük meg,a két költemény belső világából racionálisan az következik,hogy a verseket aligha írhatta más,mint maga Petőfi. Íme a két vers prózai fordítása:
„ Álmok – Mikor még ifjú voltam, körülvettek az álmok, szeretem őket. Magam bennük már hősnek képzeltem. Bátran mentem a csatába, szemben álnoksággal, rosszal, bűnnel, híven követett a nép. Próféta voltam, vezér. Kivont kardommal s a szabadság piros zászlajával törtem az ósdira, szabaddá akartam tenni a népeket. Páncélban, kezemben pajzzsal, pattantam paripára, hogy röpítsen engemet, igaz ügyemért akár a halálba. De gyönge voltam, rossz lovas, kidőltem a döntő tusában, pajzsom eltört, a földre zuhantam. Csak néztem a vitézen küzdők után, leverten is közéjük vágytam. De jaj, álmaim becsaptak.
Szomorú volt az életem – Szomorú volt az életem, reménysugár sem volt benne, s már a sír közeleg. Elhangzott mára hattyúdal is. Árnyak közelegnek felém, elveszett életem képei. Tűnődöm, s fájdalommal látom, üres váz mindegyik. Céljaimnak nyomát sem látom. Csak vágyak, tervek, álmok. Sorsom kín, keserű szégyen. Miért volt szívem mindig heves, miért égett azokért, kiket szerettem, miért álmodoztam éjeken, hogy szent ügy hív engemet? Miért? Hiszen már látható, túl súlyos keresztet vettem fel az önhittség idején. Mi várt reám? Csupán a sír a hideg pusztában.”[3]
Az Álmok gondolatai közvetlen rokonságot mutatnak Petőfi Véres napokról álmodom… című versével,–bár nem igényli annak ismeretét– e híres költemény első felével,amely így hangzik:
„Véres napokról álmodom,
Mik a virágot romba döntik,
S az ó világnak romjain
Az új világot megteremtik.
Csak szólna már, csak szólna már
A harcok harsány trombitája!
A csatajelt, a csatajelt
Zajongó lelkem alig várja!(…)”
A versciklust átölelik a tiszta hazafias gondolatok, ideálok a népért, szabadságáért folytatott harc forradalmi szenvedélyes lelkesedése. Ezzel együtt egy új hangot is megfigyelhetünk az alkotásokban. Az egyenlőségről és testvériségről alkotott, azóta összeomlott ifjonti álmok felett érzett sajnálat és az ezer kilométerre szakadt Haza hiánya. Megcsaltak, becsaptak álmaim, mondja a záró sor,amely stilizált története a segesvári csatáról s annak utolsó perceiről, romantizálva és erővel felruházva a pajzs, a vért hősi szimbólumát.
A Szomorú volt az életem című vers vallomásos hangvétele azt sugallja, hogy nemcsak a test marad meg, hanem az emberség is, ép a lélek, nem hullott alá, pokoli terheket cipel, kínok kínjaival küszködik még most is, az élet végérvényes veszteseként.A hattyúdal motívum fontos szerepet kap esetünkben,mivel a hattyú– a régi költök képzelete szerint –csak ez az egy alkalommal énekel, haldoklása közben. A Szomorú volt az életem már elhangzott hattyúdalt említ.Átvitt értelemben a költőnek a halála előtti legutolsó költeménye vagy a zeneíró legutolsó darabja. A haldokló hattyú vándormotívuma Petőfi legszebb verseinek egyikében, a Tündérálomban is jelen van:
„De mily hang ez, mily tulvilági hang,
Mely bévegyűl a habzúgás közé?
Tán szellem, égbe szálló a pokolból,
Hol büntetését már átszenvedé?...
Egy hattyu száll fölöttem magasan,
Az zengi ezt az édes éneket -
Oh lassan szállj és hosszan énekelj,
Haldokló hattyúm, szép emlékezet!...”
„Az éjben virrasztó, küldetésében hívő egykori álmodozó motívumában mindenekelőtt Az apostol Szilvesztere magasodik fölénk, a kínba, keserű szégyenbe taszított, eszményeiből, céljaiból kifosztott, kivégzett, s jeltelen sírba elföldelt mártír alakja. A társadalmi abszurditás ártatlan áldozatáé.
A közvetett hatású, élő motívumok már önmagukban több Petőfi-verset asszociálnak. Az Álmok egyetlen markáns párhuzamra épít, a Szomorú volt az életem szerteágazó, organikus rokonság felmutatására törekszik Petőfi költészetével. Már a motívumpárhuzamok erre engednek következtetni.”[4]
Ha egy bizonyos, hogy a reálisan föltételezhető ál-Petőfiről beszélünk,akkor sem lehetett közönséges utánzó, hanem bravúros változatokkal kezeli a Petőfi verseiben megjelenő motívumkincset. Nem másol, nem fordít, amit végez az az adaptációnál is több. Látványos formai az,hogy keresztrímmé alakítja a félrímeket. Versben rejtőzködni, rejtvényes verseket írni – Kölcseytől, Aranytól, Vörösmartytól sem volt idegen.Így Petőfi is szivesen játszott egyik korai Ki vagyok én? nem mondom meg… című versében,ahol így hangzik a strófa:
„Ki vagyok én? Nem mondom meg;
Ha megmondom: rám ismernek
Pedig ha rám ismernének?
Legalább is felkötnének”
Szűcs Gábor, egy pályája kezdetén járó, fiatal kutató megjelent könyvével egy egész új kérdéskört helyez megvilágításba Petőfi halálának kapcsán. újra értékelte a Petőfi haláláról és feltételezett eltemetéséről szőtt véleményeket és szemtanúk több ezer oldalra rúgó emlékezéseit, továbbá elvégzett egy sor olyan vizsgálatot, amelyekre korábban sosem került sor. Mindezt szakértő kutatók bevonásával és rendkívüli precíz munkával.
Az ütközet helyszínéül mindvégig Fehéregyházát tünteti fel,hisz a csata e falu külterületén folyt le, a megroppant magyar egységek nagy része Héjjasfalva felé menekült, ami Segesvár a közelében fekvő nagyváros. A Bem rendelkezésére álló erők létszáma 3100 fő volt, ám hatalmas fölényben álltak velük szemben Lüders orosz tábornok csapatai,akik 10 ezren voltak.
A szemtanú vallomások hónapokkal évekkel később kerültek elő és egyesek állították,hogy személyesen ők segítettek Petőfinek a menekülésben. A szemtanúk emlékezését nehezítette az a körülmény, hogy többen előző nap látták életükben először Petőfit, akkor is csak futólag. Legtöbb katonatársa nem is ismerte kilétét.
A költő nem hordott uniformist, hiszen tiszti rangjáról lemondott. Volt továbbá egy Petőfy Ignác nevű főhadnagy is Bem seregében és ez mind növelheti az emlékezések bizonytalanságát,téves mivoltát. Szűcs Gábor többek között meteorológusok véleményét kérte ki a csata napjának időjárásáról: „fülledt melegben kevés étel elfogyasztása után 4-5 km-t kószál a csapatok közt”[5]
Szűcs Gábor véleménye szerint nem dzsidával vagy pikával szúrták le, hanem kardvágás okozta halálát. Ugyanis a kozák lovasok nemcsak döfő, hanem szúró-vágó fegyverrel is rendelkeztek.
Ezekben a merész találgatásokban a Petőfi-legenda időbeli hullámaiban egy nép hűségének megrendítő szépsége lebeg ott. Magyarázatot keresve a magyar génius relytélyes eltűnésére. Vajon kapunk-e kézzel fogható bizonyítékot,hogy mi is történt vele igazából,vagy ez a történet, amely milliókat foglalkoztat örök rejtélyben marad?
Jegyzetek
[1] Németh G. Béla A magyar irodalom története,Kossuth Kiadó, Budapest,1982, 170.
[2] Web: http://www.egipatrona.hu/mvsz/index.php/sajtoszolgalat/2013-sajtoanyaga/1101-petofiert-dr-szuromi-lajos-tanulmanya-ket-petofi-sandornak-tulajdonitott-orosz-nyelvu-versrol ,2017.06.25.
[3] Uo.
[4] Uo.
[5] Szűcs Gábor, Petőfi halála. Fehéregyháza, 1849. július 31, Corvina Kiadó, Budapest,2011, 44.