Józsa István
AZ ÚT "ODA" ÉS "VISSZA"
„Régóta nem »marginális jelenség« már, hogy egyre több ember tagad meg normákat és egyáltalán kényszereket, »kiszáll« az addigi életformájából, amely »>már semmit sem jelent« neki, amely számára már nem átlátható.
Veszélyes is lehet a körülhatárolt térből, a védettségből való kitörés, zülléshez is vezethet 'például alkoholizmus, kábítószereknek való kiszolgáltatottság). A nacionalizmus, illetve a – fanatikus – közösségi érzés is csak látszólagos biztonságot, csak álidentitást közvetíthet és jelenthet. És hogy is állunk a szülőhazától való elszakadással?”
lyAusstieg in den Einstieg” – ezzel a megkapó címmel rendezte meg a Német Demokrata Fórum és az Erdélyi Evangélikus Akadémia Szebenben, 1993. október 15–16-án azt a nemzetközi konferenciát, amely az utóbbi éveknek, illetve egyáltalán századvégünknek egyik igen fontos, a meghívó szövegéből idézett részletben jelzett jelenségét elemezték. „Aussteigen ”, „einsteigen”– „kiszakadni”, „bekapcsolódni” – a mai sajtóban, konferenciákon, szaknyelvben használt fogalmakhoz képest magasabb absztrakciós fokú, átfogóbb, úgynevezett hiperonim fogalmak ezek; az „önazonosság”, „önazonosság változása”, „tolerancia” stb., stb. mind afféle részfogalmak az alsóbb szinteken. A Gerhard Möckel és Dorothea Koch-Möckel által kidolgozott koncepció szempontokká, szempontrendszerré kapcsolta így ez utóbbiakat, és az előadók így járták körül a címbeli fogalmakkal megragadott vízszintes társadalmi mozgást.
Hogy miképpen konkretizálódott végül a program? Az első délután két előadás hangzott el: e sorok írójának Nationalismus als Drogé? (A nacionalizmus mint kábítószer?) című munkája a jelzett témát nem a múlt barbárságaként tárgyalta, amely átmentette magát a ’90-es évekbe, hanem a modernizálódás eredményeként. Elsősorban a politikai-gazdasági változásoknak az egyén pszichikumában születő 'lenyomatait vizsgálta: azokat, amelyek az egzisztenciális fontosságú döntések alapjánál állnak, illetve azokat, amelyek a nacionalizmus előítéleteinek, az állandó „éberségének” és „készültségi állapotának” következményeként egy képzelt valóságot – olykor véres – mindennapi tényékké változtatnak.
Mintegy ellensúlyozásként Ánnemarie Leonhardt nővér Éntscheidung fiir die Kommunl- tüt: Neubeginn in Rumünien (Döntés a közösség érdekében: újrakezdés Romániában) című előadása következett. A Szebenben született, majd 12 éves korában idegenbe szakadt Anne- marié nővér 1993-ban már egy élet tapasztalatával tért vissza Erdélybe, kezdeményezése Németh László gondolatát idézi. Németországban a „Jézus-testvériség” közösségének tagja lett, most ugyanazt a modellt szeretné bevezetni itthon is. Az ilyen típusú közösség /Kommu- nitüt] szellemi keretet és kapcsolatot jelent egyedülállók és családosok számára – egy elidegenedéssel vagy... belső káosszal küzdő társadalomban.
A további előadások különös hangsúlyt fektettek egy újabb, egyre nagyobb gondot jelentő jelenségre: a visszavándorlásra. Olyan erdélyiek számoltak be sorsfordulataikról, akik Németországban nem találták meg helyüket, és hazaérkezésük után... elölről kellett kezdeniük a „bekapcsolódást". A hivatalnok végiglapozta a törvénykönyvet: »Magát meg most hova dugjam beV.«, kérdezte” – így az egyik beszámoló. „Itt lakásgondok vannak, a román államnak nem érdeke, hogy visszatérjenek...”– így a másik. Nemcsak a hivatal dolgozik változatlanul lassan, a „bekapcsolódónak” aztán a körülötte élők előítéleteivel is meg kell küzdenie, hiszen... bukott embernek tekintik. És általában nem tesznek különbséget a hazatérést húsz éve váró és az 1989 utáni gazdasági menekült között.
A konferencián az előadásokban és az utánuk következő beszélgetésekben felépülő gondolatmenetek szinte ugyanazon témák köré szerveződtek, amelyekkel a romániai magyar kisebbség is küzd. Az első és legfontosabb különbség talán mégis az, hogy a témák a németség esetében már egész más súllyal jelentkeznek. Hiszen a romániai német kisebbségnek már egyáltalán a létéről van szó. Ami pedig a nacionalizmust illeti, az az ember metafizikai tulajdonságaira visszavezethetően bizonyára kimeríthetetlen téma. Menni vagy maradni tehát? A válaszadásban az egyéni döntéstől a társadalmi jelenségek irányításáig alapvető fontossággal bír a párbeszéd, a különféle tapasztalatok szembesítése – ennek biztosításában és értékelésében áll a konferencia legfőbb érdeme.
Veszélyes is lehet a körülhatárolt térből, a védettségből való kitörés, zülléshez is vezethet 'például alkoholizmus, kábítószereknek való kiszolgáltatottság). A nacionalizmus, illetve a – fanatikus – közösségi érzés is csak látszólagos biztonságot, csak álidentitást közvetíthet és jelenthet. És hogy is állunk a szülőhazától való elszakadással?”
lyAusstieg in den Einstieg” – ezzel a megkapó címmel rendezte meg a Német Demokrata Fórum és az Erdélyi Evangélikus Akadémia Szebenben, 1993. október 15–16-án azt a nemzetközi konferenciát, amely az utóbbi éveknek, illetve egyáltalán századvégünknek egyik igen fontos, a meghívó szövegéből idézett részletben jelzett jelenségét elemezték. „Aussteigen ”, „einsteigen”– „kiszakadni”, „bekapcsolódni” – a mai sajtóban, konferenciákon, szaknyelvben használt fogalmakhoz képest magasabb absztrakciós fokú, átfogóbb, úgynevezett hiperonim fogalmak ezek; az „önazonosság”, „önazonosság változása”, „tolerancia” stb., stb. mind afféle részfogalmak az alsóbb szinteken. A Gerhard Möckel és Dorothea Koch-Möckel által kidolgozott koncepció szempontokká, szempontrendszerré kapcsolta így ez utóbbiakat, és az előadók így járták körül a címbeli fogalmakkal megragadott vízszintes társadalmi mozgást.
Hogy miképpen konkretizálódott végül a program? Az első délután két előadás hangzott el: e sorok írójának Nationalismus als Drogé? (A nacionalizmus mint kábítószer?) című munkája a jelzett témát nem a múlt barbárságaként tárgyalta, amely átmentette magát a ’90-es évekbe, hanem a modernizálódás eredményeként. Elsősorban a politikai-gazdasági változásoknak az egyén pszichikumában születő 'lenyomatait vizsgálta: azokat, amelyek az egzisztenciális fontosságú döntések alapjánál állnak, illetve azokat, amelyek a nacionalizmus előítéleteinek, az állandó „éberségének” és „készültségi állapotának” következményeként egy képzelt valóságot – olykor véres – mindennapi tényékké változtatnak.
Mintegy ellensúlyozásként Ánnemarie Leonhardt nővér Éntscheidung fiir die Kommunl- tüt: Neubeginn in Rumünien (Döntés a közösség érdekében: újrakezdés Romániában) című előadása következett. A Szebenben született, majd 12 éves korában idegenbe szakadt Anne- marié nővér 1993-ban már egy élet tapasztalatával tért vissza Erdélybe, kezdeményezése Németh László gondolatát idézi. Németországban a „Jézus-testvériség” közösségének tagja lett, most ugyanazt a modellt szeretné bevezetni itthon is. Az ilyen típusú közösség /Kommu- nitüt] szellemi keretet és kapcsolatot jelent egyedülállók és családosok számára – egy elidegenedéssel vagy... belső káosszal küzdő társadalomban.
A további előadások különös hangsúlyt fektettek egy újabb, egyre nagyobb gondot jelentő jelenségre: a visszavándorlásra. Olyan erdélyiek számoltak be sorsfordulataikról, akik Németországban nem találták meg helyüket, és hazaérkezésük után... elölről kellett kezdeniük a „bekapcsolódást". A hivatalnok végiglapozta a törvénykönyvet: »Magát meg most hova dugjam beV.«, kérdezte” – így az egyik beszámoló. „Itt lakásgondok vannak, a román államnak nem érdeke, hogy visszatérjenek...”– így a másik. Nemcsak a hivatal dolgozik változatlanul lassan, a „bekapcsolódónak” aztán a körülötte élők előítéleteivel is meg kell küzdenie, hiszen... bukott embernek tekintik. És általában nem tesznek különbséget a hazatérést húsz éve váró és az 1989 utáni gazdasági menekült között.
A konferencián az előadásokban és az utánuk következő beszélgetésekben felépülő gondolatmenetek szinte ugyanazon témák köré szerveződtek, amelyekkel a romániai magyar kisebbség is küzd. Az első és legfontosabb különbség talán mégis az, hogy a témák a németség esetében már egész más súllyal jelentkeznek. Hiszen a romániai német kisebbségnek már egyáltalán a létéről van szó. Ami pedig a nacionalizmust illeti, az az ember metafizikai tulajdonságaira visszavezethetően bizonyára kimeríthetetlen téma. Menni vagy maradni tehát? A válaszadásban az egyéni döntéstől a társadalmi jelenségek irányításáig alapvető fontossággal bír a párbeszéd, a különféle tapasztalatok szembesítése – ennek biztosításában és értékelésében áll a konferencia legfőbb érdeme.
