Józsa István
A DUNA TELEVÍZIÓ HÚSZ ÉVE
​

        Buglya Sándor filmrendező, producer, a Duna TV egyik alapító tagja, volt főszerkesztő – a szakemberrel „a világ magyarságának szánt” adó első évtizedeiről beszélgettünk.

​
-- Induljunk ki abból, hogy a Duna TV elnyerte a világ legjobb kulturális adója címet. Hosszú út vezetett idáig -- milyen volt a kezdet, a születés?

-- Két évtizeddel ezelőtt indult a világ magyarságának szánt Duna Televízió, az első magyar műholdas csatorna. 1992-ben kétharmados törvény indította útjára az adást, aminek ki kellett állnia a folytonos politikai támadásokat, de meg kellett küzdenie egy újszülött minden gyengeségével. Nem túlzás azt állítani, hogy a nehézségeken sokszor segített a munkatársak lelkesedése. Hamarosan az új televízió legelszántabb ellenzői is elismerték a kulturális csatorna értékeit. A fogadtatás kedvező volt Európa szerte, sőt a Közel-keletről is kaptunk üdvözlő leveleket. A munkatársak létszáma rövid idő alatt három-négyszázra emelkedett, a Dunában a kezdetektől családi hangulat uralkodott.


-- Hogyan fogadták az új csatornát a Kárpát-medencében?

-- A kísérleti szakaszban, még 1992-ben leadtunk egy oktatófilmet a gyerekeknek a kerékpárral közlekedés szabályairól. Erdélyből érkezett levélben lelkesedtek: „ilyen filmekre van szükség, amiből tanulni lehet”. Norvégiából is írt egy néző: „adjanak régi jó filmeket, ne rozsdás kerékpárokat tologassanak az utcán”.

Hát ilyen könnyű megfelelni a nézői elvárásoknak.

1993 tavaszán Farkas Boglárkával, Ramm Lacival forgattunk az erdélyi Homoródon, az első magyar szervezésű ifjúsági táborban. Amerre megfordultunk, úton, útfélen kérdezgettük az embereket:

- Nézik-e a Duna Tévét. Milyen filmeket néznek szívesen?

- Mink nézzük, még átjönnek a román szomszédok is… Olyan jó kurucos filmeket tessenek adni, ha megkérjük!


-- Ön hogyan került a Duna Televízió első dolgozói közé?

-- Amikor a Duna Televízió még embrionális életét élte, még csak kísérleti adásként került ki a műsor a MOVI Stúdiójából az űrbe, Kőhalmi Ferenccel Dunaújváros felé haladtunk a kisközösségi televíziók országos találkozójára, hogy népszerűsítsük az alakuló műholdas televíziót. Ő kért fel a feladatra: az induló csatornához kell kiképezni bemondókat, vállaljam el az osztályfőnök szerepét. Addig már sok tanfolyamot vezettem a határon túli ébredező magyar televíziózás leendő szakemberei számára. Ez is komoly kihívásnak tűnt, de ilyesmit még nem csináltam, …… természetesen igent mondtam.


-- Hogyan történt a bemondók toborzása és felkészítése a nem mindennapi feladatra?

-- Néhány filmszakember néhány hét alatt lázas igyekezettel összegyűjtötte a Kárpát-medencéből a megszülető tévécsatorna lehetséges arcait. Szimpatikus, megnyerő külsejű és természetesen magyarul szépen beszélő fiatalokat kerestek. A 136 rövid videó-próbafelvételt megnézve kellett választani a jelöltek közül, harmincketten maradtak fenn a rostán. Fischer tanár úr kimondottan ellenezte, hogy rutinnal rendelkező bemondókat, esetleg színészeket válasszunk ki. Ők már el vannak rontva – mondta.

A rendszerváltást követően a sokasodó tévécsatornák sűrűjében megszoktuk, hogy a televíziós bemondók, műsorvezetők egyre szélesebb körben válnak ismertté, szinte családtagként köszönnek be a lakásokba a képernyőről. Úgy néznek a kamera halott szemébe, hogy mögötte érzékelik a nézők millióit. Nyitottak, kedvesek, hogy megfeleljenek az elképzelhetetlenül sokféle nézői elvárásnak.

A bemondó jelöltek különböző érettséggel és képzettséggel, vegyes élettapasztalatokkal, más-más kulturális háttérrel érkeztek. Felvételi vizsgát követően huszonkét fiatalember számára rendeztünk kéthetes tanfolyamot, ahol Fischer Sándortól tanultak szépen, artikuláltan beszélni. Lugossy László és jómagam képeztük őket reggeltől estig filmes, televíziós szakmai oldalról. Igyekeztünk érzékletes közelségbe hozni a képernyőn való megjelenés, viselkedés ismeretanyagát. Memóriagyakorlatokkal, reflex-próbákkal, nyelvtörőkkel, szövegelemzésekkel, interjúk készítésével terheltük a csoportot, miközben figyeltük milyen az állóképességük, teherbírásuk. Akkor még nem pontosan érzékeltük, hogy mit jelent számukra, hogy addigi megszokott életterüktől, családjuktól elszakadva dolgoznak majd hónapokon, éveken át, amíg beilleszkednek új helyzetükbe. A tanfolyam alatt, de még az első pár heti adás alatt is a népligeti Platán Szállóban foglaltam nekik szállást. Négyen laktak egy szobában. Olykor orvosuk is voltam, amikor valaki megbetegedett. Feladatom volt, hogy segítsek nekik megnyílni, személyiségüket kibontani és megőrizni. Akkor még hittem abban, hogy megőrizhetik tájszólásukat, hogy a Dunán a bemondók egy-egy tájnyelven szólaljanak meg nem feledve, hogy honnan érkeztek.


-- A tanfolyam csak pár hétig tartott. Sikerült felkészíteni a feladatra a bemondókat?

-- Végül tizenegy embert tartottunk alkalmasnak arra, hogy arcát, egyéniségét adja a műsornak. Figyeltünk arra, hogy mindenfelől találjunk jelöltet, aminek később nagy hasznát vettük. Aki például délvidékről jött tudta, hogy egy szerb nevet hogyan kell pontosan kiejteni. Persze nem mindenki került rögtön képernyőre. Az első adás előtti napon mentünk át a filmgyár zeneterméből rögtönözve átalakított stúdióba. Nagy bontás-építés nem történt, hiszen eredeti állapotában meg akartuk őrizni a kiváló akusztikájú, nagyzenekari felvételekre is alkalmas termet. A bemondójelöltek megilletődve figyelték a soklámpás, többkamerás, technikai személyzettől nyüzsgő stúdiót. Itt kell megszólalni alig 24 óra múlva…

Éppen kiválasztottuk a kezdő csapatot. Többé-kevésbé volt elképzelésük a feladatról, de még nem volt szereplő ruhájuk. Kemenes Fanny jelmeztervező segítségével kirohantunk néhány ruhaboltba válogatni. A kezdő készletünk nagyon szerény volt. Az adáshoz több helyen kellett gombostűzni, hátul összefogni a ruhákat. Az első próbán kiderült, hogy a frissen elkészült, szép vonalú bemondói asztal nem elég nagy, hogy mögötte ketten felváltva mondhassák a híreket. Felborítottuk, pad lett belőle. Másnapra új asztalt készítettek az asztalosok.


-- Az indulás nyilván sok szervezési, technikai feladattal és izgalommal járt.

-- De mennyire! Jankovics Marcellel kellett felvennem a nyitó adás üdvözlő beszédét. Egy régi rozsdás filmgyári „súgógépbe” begyűrődött a szöveget tartalmazó papírtekercs. Gyorsan megismételtük a felvételt. A nyitó adásnapon, 1992. december 24-én az első műsorvezetőnek kiszemelt Ciprusz Éva hangja az injekciók ellenére sem jött vissza. Lukács Bea ugrott be a helyére. Karácsony lévén a műsornapot az éjféli pápai mise egyenes adása zárta Rómából. Izgalommal teli meghatódottsággal telt el a nap. A műholdról visszaérkező műsort a bemondói szobában elhelyezett tévékészüléken néztük a teljes vezérkarral együtt. Beát az első napi képernyőzés kellően megviselte. Tartottam tőle, hogy a hosszú éjszakai közvetítés után már képtelen lesz frissen elbúcsúzni, ezért megkértem a francia közvetítő-kocsi személyzetét (akkor még franciák szolgáltatták az adás technikáját) vegyék fel előre az elköszönést több variációban és azokból választunk.  Így is történt. Bea a sokféle begyakorolt mintából adott elő néhányat, és hazament pihenni. A francia technikus szólt, hogy minden rendben, kiválasztottak egy kedves, mosolygós verziót…

A pápai mise végén Bea bájos mosollyal köszönt el: „Kedves nézőink! Remélem, jól szórakoztak. Jó éjszakát kívánok!”

Megállt a levegő a szobában. Nem volt nehéz rájönni, hogyan születhetett ez a baki.

-- Ennyi idő után az ember szívesebben emlékezik a bakikra, mint az akkori feszültségre.

-- Az az igazság, hogy legtöbbünk a filmszakmából jött, ahol ismeretlen fogalom az egyenes adás, az élő adás. Lassan alakultak ki a megfelelő reflexeink.

Báthori Gábornak például szokása volt beszéd közben az egyik szemöldökét magasra felhúzni. Ez közelképben nagyon feltűnő. Beszédgyakorlatok alatt leragasztottam celluxszal a homlokát, ami erősen jelezte, amikor Gábor felhúzta a szemöldökét. Erről le is szokott pár nap alatt. Másik szokása volt, hogy hírolvasás közben az egyik lábát maga alá húzta. Adás közben történt, hogy az egyszerű irodai forgószék alján található kart megrúgva süllyedni kezdett, és lassan kicsúszott a képernyő alján.

Máskor éppen hírolvasásra készültünk. Indult az adás. Az ellenőrző monitoron megjelent egy hibás, szokatlan képkombináció: a Duna Tévé egész képernyőt kitöltő emblémájának hullámai között pislogott Kovács Évi nagy szemekkel. Úgy meglepődött, hogy hosszú másodpercekig nem tudott megszólalni, farkasszemet nézett a kamerával. A közelében álltam, szakadt rólam a víz és imádkoztam, hogy hamar múljon el a bénító „varázs” és folytatódjon az élő adás. Egy alkalommal, szintén adás közben Gubás Csilla alól kiment a szék, mert a magasító tégláról lecsúszott a szék egyik lába. Csilla kiváló lélekjelenléttel, félig guggolva fejezte be a konferálást.


-- Ebből a nézők keveset érzékelhettek, milyenek voltak a visszajelzések?

--A frizurákkal, sminkkel sok bajunk volt. Ha illett is a képbe egy-egy hajköltemény, szokatlan volt viselőjének. Mereven tartották a fejüket, természetellenes volt a mosoly, nem belülről jött. Kaptam olyan levelet egy „kedves” nézőtől, hogy: - Meddig akarják még ijesztgetni ezzel a bemondóval az embereket.

A szövegeket szinte kívülről meg kellett tanulniuk és megfelelő légzéstechnikával elmondani, ami nem könnyű feladat ilyen kevés előkészítés után. Érkezett kritika, hogy – Mikor tanulnak már meg ezek a bemondók rendesen olvasni az olvasógépről… Akkor még jó ideig nem volt megfelelő technikánk. Félév is eltelt mire az első olvasógéppel találkozhattak a bemondóink.


--Hogyan alakult ki a Duna Televízió arculata, milyen volt a műsor koncepciója?

--Az eleinte egyszerű adásstruktúra hamar bonyolulttá vált, az adásidő jelentősen megnőtt, pár év alatt félszáznál több saját gyártású műsor töltötte meg a műsorrácsot, ami meghatározta a csatorna arculatát. A szerkesztőségek komolyan építettek a határon túli tudósítói hálózatra és  műsorkészítőkre. A koncepciót következetesen képviselte a műsor: a világ magyarságához eljuttatni a magyar kultúra értékeit, legyen az zene, tánc, irodalom, a művészetek bő tárháza, játék és dokumentumfilmek, műsorok a történelmünkről, mai életünkről, problémáinkról, és természetesen objektív hírek, tudósítások Magyarországról, Európáról, a világról. A vásárolt értékes filmekkel együtt komoly szakmai tekintélyt vívott ki magának a Duna Televízió. Általa köszönt be a magyar nyelv a Kárpát-medencében élő magyar családok otthonaiba. Elnyerte a világ legjobb kulturális televíziójának járó UNESCO díjat.


-- Húsz év nagy idő egy ember életében, de a mai rohanó világban egy televíziós csatorna életében is komoly teljesítményt jelent két évtized.

-- Sára Sándor elnökségének hét éve után „cseppnyi változás” következett be. A félszáz saját gyártású televíziós műsor döntő többségét megszüntették. A Dunánál is előtérbe került a nézettség minden áron való hajszolása. Mintegy húsz év önállóság után 2011-ben összevonásra kerültek a közszolgálati M1, M2, Duna, Duna Autonómia tv-csatornák, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda. Az MTVA gyártásában készülő műsornak ezután az MTV és a Duna TV lényegében csak megrendelője. A bemondók, műsorvezetők, vagy a műsor típusok összekeveredtek, karakterében már nem könnyű elkülöníteni a két műsorfolyamot. Az összevonás szomorú mellékterméke, hogy igen sok munkatárstól kellett rövid idő alatt megválni.


-- Úgy tudom, hogy egykori dunás dolgozók nekiláttak egy könyv megírásának.

-- Igen, a könyv tulajdonképpen már el is készült. A Net-en is olvasható lesz és nyitnak egy fórumot, ahova további anyagok tölthetők fel. A Mészáros utca 48. című könyvben visszaemlékezések, dokumentumok, interjúk formájában dolgozzák fel a Duna Televízió két évtizedes történetét. Jómagam már a legelejétől részt vettem a televízió megszervezésében. Az indulás előtti  kísérleti adásban, a bemondók kiválasztásában, képzésében vállaltam szerepet. A húsz év alatt pedig a készülő dokumentumfilmek sorsát egyengettem.

A könyv számára összegyűjtött bemondói emlékezések közül idéznék néhányat, amikből jól érzékelhető a kezdetek hangulata:

Barkó Judit:

…Az első meghallgatásra nem mentem be, mert nagyon szép nők jöttek ki, meg hírességek, én zavarba jöttem és hazamentem. Visszahívtak – ez isteni jelnek tűnt. Fölvettek és már az első héten adásba kerültem…

Lukács Bea:

…Nekem halálfélelmem volt az első adásnapon. De nem is voltunk jók az elején. És nem tudtuk magunkról, hogy mennyire nem vagyunk jók. Amikor visszanéztük magunkat egy év múlva, jókat nevettünk. De borzasztóan szerettük egymást, jó volt, hogy egymásnak meg tudtuk mondani a hibákat, tudtunk segíteni…

Gubás Csilla:

…Pár hónap késéssel csatlakoztam azokhoz, aki mindjárt az első napokban képernyőre kerültek. Eleinte mindent csináltunk: híradózás, műsorismertetés, filmek felkonferálása, újságokból tallóztunk, délutáni műsort vezettünk. Nagyon élveztem ezt az időszakot, mert belekóstolhattunk mindenbe, és változatos volt a munkánk. Most sajnos bekategorizáltak mindenkit, és csak egyféle dolgot tehetünk. Én imádtam azt, amikor szerkeszthettem, meg riportokat is készíthettem…

Farkas Boglárka:

…Ahogy így visszaemlékszem, egyedülálló ötlet volt, hogy a határon túli magyarságnak legyen egy televíziója. Én Kolozsváron születtem, a nagyszüleim a Székelyföldön élnek egy parányi kis faluban. A saját bőrömön, a saját családomon tudtam lemérni, hogy ez mit jelent. Én még nem láttam úgy örülni embereket valaminek, mint amennyire annak örültek Erdélyben, hogy évtizedek után újra magyar szót hallhatnak…

Ciprusz Éva:

…Az volt a varázslatos, hogy mindent kipróbálhattunk a képernyőn a Duna Televízióban. Vezettem híradót, szilveszteri adást, vasárnap délelőtti matinét, délutáni magazint. Sokan emlegették, hogy ez egy családi televízió, de tényleg úgy van, szinte egy családba tartozunk…

 

-- Azóta két évtized telt el. A visszaemlékezések az első évekből valók. Egykori bemondóink közül többen más televízióban szolgálnak, van aki már elhagyta a pályát. Ám ez a húsz év senkiben sem múlt el nyomtalanul. Átélhettük az álmoktól a születésig, a kezdeti botladozásoktól, küzdelmektől a felnőtté válásig, a tanuló időktől a professzionális televíziózásig egy kulturális közszolgálati csatorna húsz évének dolgos napjait.