JÓZSA ISTVÁN - KORTÁRS MŰVÉSZET
  • Főoldal
  • Amerikai Magyar Képzőművészek
  • Tanulmányok
  • Esszék
  • Kortárs művészek
  • Kritikusok Fóruma
  • Kötetek
  • Filmek
  • KMEG - KORTÁRS MŰVÉSZET E-GALÉRIA



Józsa István 
EGY MONDAT A SZABADSÁGRÓL

​

          A fenti címben a Költőt parafrazálva arról az új korszakról kívánunk szólni, amely immár több éve dűl a világ történelmében, politikájában és persze művészetében. Elsősorban és mindenekfelett megszűnt az a bizonyos ideológiai nyomás, hát akár tükör a művészet, akár egyfajta idealizálás végállapota a műalkotás, az alkotóknak a „helyzetre” való reagálása is változott. Változnia kellett. Az új esztétikai magatartás, alkotói és/vagy befogadói viszonyulásrendszer elismerése vagy tagadása egyetlen központi fogalom változásában-változatai- ban vizsgálható igazán: a művészi szabadságéban.
​
          Az itt közölt szöveg műfaja szerint kollektív esszé. Egyetlen szerző – legyen az vallomásait, naplójegyzeteit közzétevő gyakorló festő, legyen az elméletíró – szubjektív szempontjainak érvényre juttatása helyett minden bizonnyal ez a legmegfelelőbb forma témánk megragadásához. A megszólaltatott képzőművészek egyetlen mondatban-gondolatban igyekeznek összefoglalni elveiket, s ha számuk alapján talán túlzásnak is tűnik az állítás, de generációs metszetüket a legfiatalabbtól a legidősebbig tekintve elfogadható: általános érvényű premisszákat kínálnak a mai erdélyi magyar művészet megközelítéséhez.
A szövegekből pedig végül remélhetőleg felépül az az egy nagy mondat, amelyért az egész összeállítás íródott. De döntse el ezt az olvasó.

​
          ​Dobribán Emil, festő: A művészet semmiképpen sem szabad cselekvés. A mai művész esetében, aki műve funkcióját saját művészi hitvallásának hajtóerejében hiszi és véli felfedezni, és aki mentesnek tekinti magát minden társadalmi kötelezettség alól, bizonyos századjellemző korlátokba ütközik. A művészi munka eredményét – az önkifejezés heve mellett – azon új kifejezési eszközök használatára való törekvés adja, melyek elősegítik a mű könnyebb kereskedelmi forgalmazását. Az alkotás művészeten kívüli céloknak való alárendelése pedig újra a tartalom kiüresedéséhez, az esztétikai alapok elvesztéséhez vezethet. Azok az alkotások, amelyek nem komplex művészi megrendüléseket követnek és tárgyiasítanak, magát a művész nevet kérdőjelezik meg, és egyfajta kisipari termelés névtelensége felé mutatnak. Ezeknek az alkotásoknak a hamis, „művészi” kritériumok szerinti értékelése végső soron a művészi cselekvés individualizáló erejének szabad kinyilvánítását korlátozzák.
Antik Sándor, keramikus: Egy olyan környezetben, ahol a művészet és kultúra identitásának megfogalmazója és megnyilvánulásai egy centrálisán szervezett kommunista intézményrendszer kezében voltak, nem valósulhatott meg a generációk öndefiníciója, a természetes párbeszéd, és így az alkotások nem korlátozódtak az illető generáció életérzéseire és tendenciáira. Saját generációmat politikai apátia jellemezte munkáiban, és nem volt valami általános körű jelenség a mi nagyszerű ATELIER 35 (Stúdió 35) óvodánkban, hogy mint az ösztön és a szellem „vad” travesztitái ostrom alá akarhattuk volna venni öreg nemzeti kultúránkat. Erre a generációra sokkal inkább a handicap életérzése jellemző, amellyel szakmailag és magatartását illetően is, hogy úgy mondjam, a szocialista-kommunista kor tökéletes gyermekeként belesimult a már meglévő modellbe. Vagyis a 60-as 70-es években megformált képzőművészeti szövetség rendszerébe, amelynek alapdöntéseibe, valljuk be, ez a generáció nem nagyon szólt bele.

          Másrészt a saját generációm plasztikai neveltetéséből majdnem teljesen hiányoztak a korának megfelelő és a fiatalságra jellemző nyugati típusú radikális kultúrmodellek és személyiségek, akik-amelyek megkönnyítették volna saját image-ának felrajzolását.

          Ezen eszmei és formai magatartási modellek hiányában ez a generáció hiába próbálta összeilleszteni saját image-ának frusztrált robotportréját, hiába próbált az olvasmányai és a lapozgatott albumok alapján a modernizmus, avantgárd, posztmodern stb. kultúrtendenciáinak és termékeinek töredékeiből építkezni. A szorgalmas lektorálás és formai modellezés éppen azt a helyi társadalmi és kulturális kontextust mellőzte, amely az említett modellek esetében ezeknek sajátos szubsztrátuma és előidézője volt. Ezt a panteizmusba menekülést formailag is egyszerű mázolmány- ként lehet elkönyvelni, tradicionalista keretben. Persze, tiszteletem annak a pár kivételnek (függetlenül attól, hogy melyik ifjabb generáció tagja), aki tisztában lévén e kultúrközeg ellenséges jellegével, tiltakozott, menekült, vagy a művészi szabadságot, vagy az egzisztencia méltóságát biztosító kompromisszumos megoldásokkal ez ellen fellépett.

          Csakhogy az elmúlt évtizedekben nem ez a három magatartásforma jellemezte a román plasztika összképét. Annak tárgyi értékei emiatt inkább kézműves jelleget kaptak, míg kritikai kommentárjaik annál inkább absztraktabbak-esztétizálóbbak lettek, minél inkább represszívebbé vált a társadalmi kontextus.

          A ’89-es események után, melyeknek a változást csupán jelző, szimbolikus értékük volt, a viszonyokat és az azokat uraló régi reflexeket változatlanul hagyták, a mai 35–45 évesek generációjában újra felerősödött, sőt életérzéssé vált a frusztráció. Az információzárlat és az ideológiai béklyó megszűnésével ez a nem természetes keretben élő fiatal generáció olyan konkurens helyzettel találta magát szemben, melyben nem szabadkozhat azzal, hogy a csúcsteljesítményhez szükséges anyagi szubvenció vagy megfelelő polgári művészeti és reprezentációs intézményrendszer nem állt rendelkezésére. Legyenek ezek bármennyire is alapvető meghatározói saját image-ának.

          Nem marad más hátra, mint hogy elhatárolja magát ettől az adminisztratív-professzionális hierarchiától, melyben nem tudta megtalálni helyét, s melyben érzéseivel együtt magában hordta a „rosszra” való hajlamot. Sokkal üdvösebb tehát, ha tükröt állít saját arcának és életérzéseinek, tudatosítva, hogy megint a hivatalos kultúra peremén vagy akár egy gettó meghatározta helyzetben őrizheti meg művészi szabadságát és a művészi egzisztencia méltóságát.

          Orth István, grafikus: Egy. Az alkotói tevékenység szabadsága természete szerint minden politikai jövés-menésnek felette áll. A műalkotás minden politikai rendszer keretén az emberi életek keretein felül áll. Ebből kiindulva a kérdésre az az első válasz, hogy maga a ’89-es változás sem annyira változás, mivel a művészi szenny mindig is létezett, ráadásul magában az alkotói munkában. Kettő. Tehát létezett 1989 előtt is. Ezért innen továbblépve felismerhető: a kérdés az, hogy a politikai helyzet hogyan viszonyul a művészethez – és nem fordítva! Kivételt kell tennünk akkor, ha az illető művész elkötelezi magát valamely ideológia mellett, elsősorban a pénzért hajt stb. Három. Ha a művészi szabadság megnyilvánulásaiban sértette az emberi szellem általános értékeit, azt egy humánus rendszer mindig is tiltotta. Ezen a címen a fordulatok előtt a kiállítások rendezésekor nem fogadtak el olyan műalkotásokat, amelyek... „sértettek”... vagyis ellentmondtak bizonyos erkölcsi nézeteknek. Az állam fenntartotta magának a jogot, hogy eldöntse, mit támogasson, és mit ne. Nem támogatta az avantgárdot. Az mégis mindennek ellenére élt és megélt... valahogy. Ma a kérdés már úgy tevődik fel, hogy hol az a határ? És hogy az állam vagy bármelyik szponzorizáló testület támogat-e egyáltalán, és ha igen, akkor hogyan?

          ​Kusztos Endre, grafikus: 1949-ben felvételiztem a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolára, 1955-ben végeztem. Hogy a festő mennyi festéket „használt el” azóta, a színész mennyi szót, és általában az emberek mennyi időt, az most, a fordulatok után mérhető fel igazán. Annak idején a diákotthonban nem voltak nemzetiségi gondok, fel sem merültek. Most a fordulatok például abban nyilvánultak meg, hogy megkezdődtek az egymás ellen indított rágalomhadjáratok. A megélhetési gondok pedig sokakat az anyagiak hajhászására kényszerítettek. Mi mindennek az eredménye? Közömbösség, megalkuvás. Sokan elfásultak. Az emberek alig járnak kiállításokra. Ma nem ez a fontos.
​
Powered by Create your own unique website with customizable templates.