Józsa István
"ELKÉPZELÉSEK"
Lászlóffy Csaba kötetéről
’’A világ gondjait vállaló ember...’’ – és itt álljunk meg rögtön, ki is az? Ki beszél, beszélhet – beszélhet? – így a 21. században? Íme egy általános fogalom, nem sajátos, nem korhoz, korszakhoz, szerzőhöz kötött, hanem ezredek óta folyamatosan használt. Amelytől a posztmodern fölényeskedő iróniája, abszurdja sem tudott szabadulni. Örök, pontosabban időtlen alkotói magatartás.
Lászlóffy Csaba -- költő, prózaíró, színművek szerzője, műfordító, a kortárs magyar irodalom egyik legtermékenyebb alkotója. Született írótehetség, pályáját soha nem is törték meg kitérők. Egy tiszta ember, akinek nem kellett és nem kell magyarázkodnia.
’’Bestseller avagy a bestia nem alszik’’ című kötetének 1 témáival, témáiban, amint azt megszoktuk, tőle, le-fel sétál a történelem, a művelődéstörténet századaiban, megfigyel, elemez, újragondol. Novellák, elbeszélések -- így tudja az olvasó az irodalomtörténet évezredeiben. Az író azonban itt ''Novellák, elképzelések'' meghatározással költi, formázza újra világát. Mi készül itt? ’’Vállalás’’ – magáról az alkotásfolyamatról van szó, amely önértelmezéssel kezdődik és fejeződik be.
Szövege nem egyszerűen téma és feldolgozás, úgymint lejegyzés, lekottázás, megtörténtek el- vagy újramesélésének az eredménye. Ez itt nem a megszokott világ -- alkotó -- műalkotás -- befogadó lineáris megismerésmodell. Itt az alkotó önmagára figyel, arra a folyamatra -- ''történet'' --, ahogy a megélt vagy felidézett események leképeződnek a pszichikumban. A téma, pontosabban bármely téma kiindulóponttá, sőt ürüggyé, eszközzé válik így a pszichikum, az alkotó magatartás leírásához. Egypólusú rendszer, semmi sem bonyolultabb. Borges dolgozott hasonló módszerrel, mikor nem létező szövegeket idézett, majd a novella -- kétoldalas regény --, az idézett szöveg értelmezése lett. A nem létező szöveg így magának a megértésfolyamatnak a leírásában születik meg. A megfigyelő önmegfigyelése a módszere Lászlóffy Csabának is.
Felvillanó képek sora tehát a pszichikum legmélyén -- itt és így kezdődik a történet. De tulajdonképpen nem itt kezdődik, nyilván, hanem a külvilágban, nyilván -- kontextus, történelmi, nyelvi, egyéb fajták, fogja mondani az elméletírás --, ez itt tükörkép, tükörcserepek, mozaikkockák. Távol a kép egészétől. A párbeszédek is... Nem gondolatjelek között -- kimondatlan a beszélő jelenléte --, hanem: idézőjelek között Az eredmény egy erőteljes elidegenítő effektus, távolságot idéz, a narrátor valamely távon túlról idézi meg a helyzetet, emberalakot, replikát.
Ezzel kezdődik a műfajok ötvözése is. Mert mi is lesz a műfaja annak a szövegnek, amelyik így formázza a gondolatot’’Kísérletező fajtának érzem magam – mondja Lászlóffy Csaba --, művészi útkereséseim könnyen indultak, formai kísérletezéssel. Sok kísérletezés után a műfaji határokat kezdtem lerombolni. Ezek a ’’ lebontások’’ először csak szakmai kockázattal jártak. Aztán rájöttem, hogy az időben (pontosabban a különböző idősíkokban) ’’bennem is minden megismétlődik, persze, nem ugyanúgy, más szinten’’ ’’. Így eljutottam az egyidejűség határáig: valamilyen formában egyazon időben éltem át a megtörtént dolgokat. Úgy érzem, ez már nem formai játék.’’ 2 Vagyis a töredék architektúrájáról kellene itt hosszabban elmélkedni. Ez itt nem a valamely témáról papírra terített történet, ’’vízszintes’’, hanem az arra reflektáló intellektus önmegfigyelése. Függőleges próza. Nem lineáris, kezdettől a befejezésig, már nem is lehet az, hanem töredezett – a nagy történet lebomlik kis történetekre, írta Lyotard.
Szóval a posztmodern próza sajátosságait követjük. Nem szeretem a posztmodernet – mondja Lászlóffy Csaba, és tagad bármiféle odatartozást. Szóval posztmodern író-e Lászlóffy Csaba? Abból kell kiindulnunk, hogy a posztmodern megragadásában csak nyitott fogalomrendszereink vannak. Még túl közel van, sőt. Az viszont már világos, hogy egyik, a szűkebb értelmezésben a 2O. század utolsó évtizedeinek a világjelensége, és mint ilyennek óceánnyi szakirodalma van. Az eredetiség hiánya, a képzelet behatárolódása – kész világvége! --, hasonmások, szimulákrumok processziója, írta Baudrillard, ’’die verlorene Mitte’’, az elveszett közép, középpont -- írta Habermas stb. Másik, tágabb értelmezésben a Modern ötszáz éves íve most adja át a helyét... – ezt száz év múlva fogják majd megírni. A szűkebb értelemben vett posztmodern jegyeit nem találjuk Lászlóffy Csaba köteteinek sorában, ő eredeti szerző, és ha visszanyúl a kultúra és civilizáció történetének valamely korszakához, kiemelkedő eredményéhez, azt is az önkifejezéshez használja. Ő teremti a valóságot, annak emberi komplexitásában. Szövege szöveg a szöveg születéséről, metaszöveg. Mondata úgy irodalom, hogy a lírikus prózája, költőien lebegtetett, ugyanakkor filozófia, etika és ismeretelmélet. Mindez a gondolatok egyetlen nagy áramlásában, amelyet műveltségélmények rögzítenek. Ez a próza először is gondolkodói teljesítmény. ’’Mikor azt kérdezték tőle – írja Koppány Zsolt --, mi a különbség a filozófus és a gondolkodó közt, ő csak annyit válaszolt, hogy a filozőfus a megismerés felé, míg a gondolkodó – adott esetben a művész – a semmi felé közelít.’’ 3 ’’Végül csak a semmi – csapda a szellemnek’’ -- írja ’’Hiányzol-e magadnak?’’ című regényében. 4
Nem lineáris, töredezett, mozaikkockák, a nagy történet lebomlik – mondogatjuk, Héliodórosz ókori görög remekíró ’’Aethiopicá’’—jától Márton László ’’Jakob Wunschwitz igaz történeté’’—ig, szóval máig ismert eljárás. Lászlóffy Csaba ebben az értelemben is is eredeti, nem több évezrede ismert, bevált, mert személyreszabottan alkalmazható eljárást—eljárásokat, módszert—módszereket használ. Ő több történetet helyez egymásra, és a narrátor átlép, átjár, átvezeti az olvasót egyikből a másikba. És... Szóval így már értjük, nem lineáris, töredezett, mozaikkockák, nem illeszkednek, mondogatjuk, és így már értjük, hát nyilván. Na de aztán? A komponensek leírása az egész működésének a megragadásához még nem elég. Keresték a mesterhegedű titkát a fában, a lakkban, a húrokban, aztán ráébredtek, hogy mindez együtt. Mindegyik mester fát, lakkot, húrokat használt. A titok mindez együtt. Ahogy életre kel. – Erről a prózáról a vágástechnikák leírásával szólhatunk igazán. Azt tudjuk, hogy nem annyira mondatokban, hanem szólamokban beszélünk, kisebb—nagyobb ívekben – hát Lászlóffy Csaba spontán áradású szövege ilyen szólamok hálózata. Ennek a hálózatnak a kiépülésében a filmes vágástechnikák... ’’Vágás’’ – a narrátor a történést felbontja részletekre, mozzanatokra, a legtöbbet persze elhagyja, csak azok maradnak, az a néhány, azok a fontosabbak, amelyekben leírható, követhető a bemutatott folyamat. A súlypontok. A ’’Távoli zajok’’ párhuzamos vágástechnikával épül, a polifón ’’Bestseller, avagy a bestia nem alszik’’ az ellenpontozóval. Így egyensúlyozik előre Biblia-értelmezésben, Renan-értelmezésben, meditációban, monológban, vallomásban a történet. – A gomdolat útja. Ahogy megtestesül. Szellemi természetű, nincs tere, nincs ideje – és lesz képszerű történet, szavakkal leírható. Próza.
Társadalomkritika, magyarságkririka születik így, erkölcsi portré a társas együttlétezésre képtelen emberről. De hát ezt kivétel nélkül minden korban, a világon mindenhol el lehetett és lehet mondani, ez nem kunszt, mondhatnánk. Lászlóffy Csaba ennél többet nyújt, ’’novellák, elképzelések’’ – mondja, ’’elképzelések’’ -- újrakölti szűkebb és tágabb világunkat. A magyar prózatörténetben századok óta egy háromszintes modell működik: a kezdet az aktuális állapotok leírása, következik az alternatíva-alternatívák keresése és felmutatása, végül az alternatíva megélésének a lehetősége vagy lehetetlensége. Lászlóffy Csaba – Varga Domokossal -- újraírta a magyarság történelmét 5 , a ’’Bestseller avagy a bestia nem alszik’’-ban újraírja a nagyon tömény, nagyon agresszív 2O. század történelmét --- a történelem mélypontjának tartott világégés nélkül. ’’Az elmaradt második világháború’’-ban írja: ’’A világ gondjait felvállaló embernek nyilván abban is meg kell találnia a kiutat.’’ És mindez itt már nem csak az első emelet. Hanem terv az emberi létezés teljességéhez.
Lászlóffy a költőmesterségnek is kitűnő ismerője, egyazon könnyedséggel ír szabadverset, szonettet, ötvöz abszurdat és középkori ráolvasást, vagy beszél veretes alkhaioszi, aszklepiádeszi strófában, hexameterben.
Drámáiban ’’A forrongó történések kavalkádjában – a história sokarcúságában – a bűnözők és áldozatok egyáltalán nem sematikus megítélhetőségük szerint, hanem ösztönéletük belső köreiben, kedély- és idegállapotuk mélyrétegeiben mutakoznak meg, a mikroszkopikus közelképek a mentalitás titkos rugóit, a habitus moccanásnyi árnyalatait is felderítik, miközben az így kiélesített portrémetszetek egész életutakat, miliőt, korszellemet képesek megélénkíteni írja Bertha Zoltán, az életmű alapos ismerője az életmű-sorozat drámaköteteinek utószavában. -- Mintha egyfajta monumentális, enciklopédikus képes világtörténet fantáziadús lapjai vetülnének elénk.’’ 6
’’Ágh István szerint ennek az írói programnak lényege ’’az emberi létezésnek a kultúra történelmében való végiggondolása’’, és ’’nyelvi ereje a történet és az állapot, az érzelem és az ártelem egyensúlyában valami nyelven túli, delejes együtthatásban nyilvánul meg.’’ 7
1 Bestseller avagy a bestia nem alszik, C.E.T. Kiadó, 2OO8
2 Vissza a forrásokhoz, Polis, Kolozsvár, 2OO1
3 Koppány Zolt Morbusz és hungárikum, Napkút Kiadó, Bp., 2OO7, 196.
4 Hiányzol—e magadnak?, Napkút Kiadó, Bp., 2OO7
5 Lászlóffy Csaba, Varga Domokos A magyarság rövid története I – IV, Tinivár, Kolozsvár, 1998 -- 1999
6 Összegyűjtött drámák 2, Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 1O72.
7 I.m., 1O72.
