Józsa István
​ „EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK"
 

Eljön az idő, mikor az Atlanti Óceán fölött kezet nyújt egymásnak az
Amerikai Egyesült Államok és az Európai Egyesült Államok
– mondta Victor Hugo 1849-ben (!).
Dr. Horváth Istvánnal, a Babeș-Bolyai Tudományegyegyetem szociológia
​ karának docensével impozáns fogalom jelentéseinek
​a kialakulásáról, változásairól beszélgetünk.

 
1.
​
„Európa”
         
-- Régóta keressük a válaszokat ezekre a kérdésekre.
     
Az ókori Rómában egy császár halála után, a következő uralkodó trónra kerüléséig, az úgynevezett „interregnum”-ban a szenátus egy „interrex”-et választott, aki „dictator” lett – vagyis teljhatalmat kapott azért, hogy az átmeneti periódusban a birodalomnak legyen vezetője,  megóvja azt a fejetlenséggel járó zűrzavartól.
         
A „dictator” funkció, rang, a név és minden származéka így kezdte a történetét. Egyértelműen pozitív jelentéssel.
  
Most nagyot lépünk a történetben.
         
Az „Egyesült Európa” gondolata Bonaparte Napóleontól származik, aki úgy képzelte, tervezte, hogy az ő uralkodása alatt kezd majd működni az új birodalom. A hódítani akarással minden idők egyik legnagyobb rombolását, pusztítását érte el, és amit őcsászári felsége elképzelt, azt Európa, illetve az egész világ egy paranoiás ember fantazmagóriájaként, nemkívánt diktatúrájaként utasította el. Borogyino, Waterloo, Elba szigete, ismerjük a történetet, a történetírás a munkáját elvégezte.
         
A „diktátor”, „diktatúra” funkció, rang, nevek negatív, gyűlölt és elutasított jelentést kaptak. Így ismerjük őket a mai napig.
               
És az „Egyesült Európa” név jelentése hogy változott? Milyen örökséggel lépett tovább a kontinens?
         
​Az 1848-1849-es forradalmakat legyőzték. Petőfi szavaival: „Európa csendes, elcsendesült, / szabadságát nem vívta ki.” Ebben a „csendben” mondja ki Victor Hugo: „Eljön az idő, amikor az Atlanti óceán fölött kezet nyújt egymásnak az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Egyesült Államok.” – Profetikus erejű kijelentés, ezt ma már tudjuk. Az új egység itt a forradalom bukása után vigasztalás. Vágykép. Nagyszerű terv! Utópia?

Ezek tehát azok az előzmények, amelyekkel akár tetszik, akár nem, mindenképpen számolnunk kell, ez az örökség, amellyel indulunk, súlypontokban ez a történet, amelyben a használt fogalmaink jelentése kialakul. Ezekből a fogalmakból nézünk ki a világba, abban a tudatban, hogy tudunk, ismerünk valamit, és ezekkel a fogalmakkal ragadjuk meg, vesszük birtokba és alakítjuk azt a valóságot, amelyben élünk. Amelybe beleszülettünk, amelyben élnünk adatott, és amelyet fejleszteni, nemesíteni szeretnénk.  Minden utánunk következő generáció hasznára.  Most érkeztünk a nagy válaszadáshoz. Az emberiség történelmében az egyik legnagyobbhoz. A 21. század elejének az embere először is azt tudatosítja, hogy alapfogalmainknak nincs metafizikájuk, olyan jelentés él bennük, amilyet egy-egy kor beleél.

„Európai Egyesült Államok” – a nevet mindenki ismeri. Használja, mert vágyik rá. Bitorolja, mert azt hiszi, hogy tud róla valamit.  Idézi, parafrazálja, parodizálja – és így tovább, a sor még nyitott. Szabad vadászterület mindenki számára.  Ez az aktuálpolitikától elválasztott beszélgetés fogalomtisztázó jellegű, arra a kérdésre keresi a választ, hogy a 21. század embere milyen jelentést él, élhet, éljen vagy ne éljen ebbe a vágyott, vagy tagadott fogalomba.

Fogalomtisztázó kérdés már régóta „Páneurópa” – mint korprobléma.   Európa soha nem volt egységes, Ön szerint bármiféle globalizáció helyett mi lehet az alternatíva? A sajátosságokat megőrző   Európai Egyesült Államok?


– Az  Európai Egyesült Államok és az egyesült Európa fogalmának több történelmi gyökere van, amelynek az egyik momentuma valóban a felidézett napóleoni helyzet, de azért ennek több momentuma van, tehát hogy ha megnézzük az egész egyesült Európa vízióját, vagy valamifajta Európa egységes vízióját, akkor ennek az első formáját maga a Római Birodalom alakítja ki, amely impériummá gyúrja a kontinensként ismert Európának igazából 30%-át. Még annyit se hogy ha a kontinensként ismert Európának az orosz részét is beleértjük, tehát a mediterrán körüli résznek a nagyrészét, és aztán utána ugye ez a fajta egység amelyik előjön az első Német-római Birodalomban, kialakítja azt a fajta nyugat-európai képet, amely a ,,sötét középkor” után kialakul, és amely első történelmi Európának a képe, amely tulajdonképpen visszajön a történelem során.

Többek között Napóleon esetében is, és különböző határelképzelésekkel, különböző más víziókkal, tehát: a nagy impérium, amely magába foglalja az egész kontinenst, amely valamiféle értékességben tudja önmagát strukturálni. Ez visszajön a Karoling, és fokozatosan a történelemben különböző elképzelések mentén, tehát ez a fajta európai egyesítés és hol valamennyire zsarnoki elképzelési logikában ugyebár Napóleon, vagy egy nagyobb fajta, más fajta birodalmi, akár egyfajta rasszista birodalmi elképzelés formájában, lásd Hitler.

Tehát mindenképpen valamifajta nagy térség, amely a kontinensnek jórészét önmagába foglalja. Ez tulajdonképpen vissza-visszaköszön. Tehát a Római Birodalomnak az örököseként vissza-visszaköszön a történelemben az az elképzelés, hogy ezt a birodalmat újra kell építeni, kül9nb9ző formában, különböző elképzelésekben. Nos ettől a birodalomépítéstől az egész Európai Unió, vagy nevezzük Európai Egyesült Államoknak, mostani víziója egyértelműen táplálkozik ezekből a gyökerekből, egyértelműen köze van a Római Birodalomhoz, majd később a Német-római császárságnak a víziójához és próbálkozásához, amikor valamilyen fajta kulturált államegységben működjön Európa térségének a jó része, nagy része: Német-római Birodalom, Karoling Birodalom esetében főleg azt amit ma Nyugat-Európának neveznénk, körülbelül hozzávetőleg a Magyar Királyságnak a térségéig értelmezték ezt. Tehát Nyugat Európa egészen Lengyelország, Magyar Királyságnak a térségéig.

Következik a modernitás, amely más szempontokból, és nem a történelmi tradíció szempontjából építi újra európai egység vízióját, tulajdonképpen ez a különböző beidézett 19. századi írók. Ott egy másfajta megalapozása van az Európai Uniónak, tulajdonképpen a 20. századi utópiák és 19. századi társadalmi reformer elképzelésekről beszélünk.

Tulajdonképpen amikor kezdik tapasztalni a globalizáció első jeleit a kapitalizmusnak a társadalom alakító formáját és szerepét, akkor megjelenik számos társadalmi reformer elképzelés, mely társadalmi reformer elképzelések között olyanok vannak, amiket például Auguste Comte nevéhez köthetünk, amelyek lényegében azt mondják, hogy a kapitalizmus és a tudomány modern formái, ezek radikálisan át fogják alakítani a világot.

Tehát egy tradícióra épített államrendet is át fognak alakítani radikálisan, és ez a fajta új rend újfajta államformát fog feltételezni, mely államformának a kiterjedtsége az akkor középkorból megalakult államformáknak a határait egyértelműen szét fogja feszíteni és gyakorlatilag a piac, az önmaga modernizáló logikájával ezt túl fog lépni azokon az államkereteken, amelyek így-úgy történelmileg kialakultak, amelyek túl picinyek, amelyek gazdaságilag nem viábilisek, és mindenképpen egy másfajta államrend fog kialakítani.

És például Auguste Comte a 19. század első felében a nagy társadalmi reformerek között van, akik nem csak azt próbálják meg, hogy rendet vigyenek a kapitalizmusba, hanem azt is, hogy előre lássák, hogy a kapitalizmus merre fog alakulni, például többek között megjósolják, hogy a nyugati tudományosság formájában kialakuló tudomány lesz a domináns, a világot ez fogja dominálni.

A világot az fogja dominálni ahogyan gazdaságilag megszervezik a kommunizmust, és hát azt fogják mondani, hogy tulajdonképpen a gazdaságszervezési logikák felül fognak kerekedni a történelmi hajszállgyökereken és az úgy kialakult államrenden, és a politika tulajdonképpen alá fog rendelődni ennek a fajta szervezési racionalitásnak és előre vetítik, hát Comte-ot tartják az elsőnek, aki előre vetíti az Európai Unió (nagyobbfajta államtérség) megalapítását.

A különböző más gyökerektől eltérően, tehát a Német-római Birodalom vagy a Római Birodalomra visszautaló történelmi gyökerektől eltérően ő azt mondja, hogy ez a térségnek a racionális és nem tradicionális szervezői, valamilyen fajta tradícióra, tradicionális megalapozó pillanatra visszautaló szervezési formájából vezetheti le, hanem azt mondja, hogy ennek a gazdaság szervezés racionális keretei nagyobb térséget, integrációt feltételezik, és ő az aki azt mondja, a racionális gazdaság szervezésnek ezek a keretei és ez a racionalitása egyfajta, akár úgy nevezett gazdasági racionalitási kényszerként kifogja kényszeríteni azt, hogy ha ez egy nagyobb térség szerveződjön, nem csak egységes gazdasági térséggé, hanem egységesen adminisztrált és koordinált térséggé is.

Tehát, azt lehet mondani, hogy ez a kétfajta eltérő háttér van mögötte, amit úgy nevezünk, hogy Európai Egyszült Államok (Egyesült Európa), a lényeg tulajdonképpen a kontinentális európi térség zömét valamilyen szempontból egymásba integráló politikai térség kialakítására, létezik ez a fajta ókorra visszamenő Római Birodalom, amelyet a korai középkorban átveszi a Német-római Birodalom eszménye, melyet felelevenítenek különböző logikákban. Tehát az imperiális eszmény, amelyben Európát többé-kevésbé a földrajzilag értelmezett Európának több-kevesebb részét egy egyfajta impériumként értelmezi, illetve van a modernizációs európai egység elképzelés, amely azt feltételezi, hogy Európának az államtérségként való feltételezése, értelmezése, reprezentációja egyszerűen abból ered, hogy a modernitás sokkal nagyobb térségeket tud helyzetbe hozni és alakít ki, mely modern gazdaságfejlődés az gyakorlatilag a tradicionális politikai-állami kereteket szétfeszíti és egy nagyobb egységbe gyúrja őket át és a modern gazdaságfejlődés, gazdaságfejlődési logika alakítja így az európai képzetet.

Tehát két nagyon eltérő racionalitás mentén beszélhetünk arról, amit átörököltünk és valamilyen szinten vizionálja a földrajzi Európa fogalmát, mint politikailag egységbe gyúrt fogalmat. Az egyik a tradicionális, az ókori Római Birodalom egyfajta utódlás igényével fellépő és különböző kontextusokba fellángoló politikai egységalkotás, a keresztyén Európa Német-római Birodalomra visszautaló Európa, amely inkább kevésbé, mint többé fedi a földrajzi Európa fogalmát. A másik a racionális Európa, amely a gazdasági fejlődés maga alá gyűri a történelmi partikularizmusokat és egy más, ezenfajta gazdasági racionalitás mentén alakít ki egy egységesen kormányzott, egységesen értelmezett politikai térséget.
 

2.
       
– Európai szemszögből, pontosabban magaslatról Közép-Kelet-Európa „új világának" eseményei hasonló kiváltó okaik, közös vonásaik, sőt átfedéseik révén egyazon stratégia szerint látszanak rendeződni — no persze nem közösnek mondható politikai-gazdasági. vagy más elméleti megfontolások alapján. E közös jelleg spontán, azaz természetes voltában gyökerezik a nagyobb távlatokban gondolkodók bátorsága, hogy a történések erővonalainak vélt fókuszában közös célt fedezzenek fel.

Otto von Habsburg „Zurück zur Mitte” című kötetében  (Amalthea, Wien – München, 1991)  e cél perspektívájából pásztázza végig kontinensünk radikálisabb változásokat felmutató „felét", esszéi nemzetek, korproblémák, történelmi alternatívák és az újabban kialakult politikai metanyelv alapfogalmai, illetve — függőlegesen — a megújuló társadalmi rendszerek szerkezete szerint rendeződnek. A kötet végül is olyan szintézis, amely egyszerre látlelet a nagy fordulatok utáni Kelet-Közép-Európáról, ugyanakkor tisztázó jellegénél fogva hozzájárul az elvont fogalomnak, a vágyott célnak: Páneurópának az egyre valóságosabbá tételéhez.

Európa évszázadokkal ezelőtt két részre tagolódott – ma új Európa születik. Sokat beszélünk az „Egyesült” Európáról.  Először is történelmi alternatívaként kell tárgyalnunk: olyan élettapasztalat, melynek nincs előzménye.  Nincs előzetes tudás, amelyre alapozhatnánk. Elsőre azt mondanánk.  Amerika példája vezethet. Ők az új államszövetség kialakításakor a római jogra, Montesquieu-re stb., európai gondolatokra alapoztak. Európában ma mennyiben alapozhatunk mi az ő példájukra? Ön szerint mi vezeti eredményesen a hosszútávú koncepciókat?
         
– Egyrészt az, hogy nem alapozhatunk különböző előzményekre, ez részben igaz, a kontinentális Európának azért modern államegység formájában nem volt egysége, még akkor is, ha a Karoling Birodalmat valamilyen szempontból, vagy a tradicionális Európában gondolkozunk, akkor azt mondjuk, hogy Nagy Károly Német-római Birodalma működött, az egy dinasztikus logikában működő ráfogóbb államegység volt, és Európa kisebb-nagyobb részét magában taglaló rendszerek dinasztikus logikában működtek, ami azt jelentette, hogy tulajdonképpen a hierarchiák, (a hűbéresség), rendszerébe strukturálódtak és integrálódtak egymásba.

Tehát Európának az egysége tulajdonképpen, mint projektum volt a dinasztikus államszerveződésben, aminek a lényege az volt, hogy a közjogi egység önállóságát megőrző különböző térségek. Ezek azáltal integrálódtak, hogy különböző hierarchikus struktúrálódásokon keresztül elismertek egy adott vezetőt. Persze a demokratikus államszervezési keretekben és formákban ez a fajta dinasztikus logika egyértelműen már nem működik, és nem is lehet mintaként tekinteni erre a fajta dinasztikus logikára. De hogy Európának valamiféle államegységként milyen fajta mintákat tudna követni, persze ott van az Egyesült Államoknak a példája, illetve bármilyen más föderatív vagy konföderatív mintáknak a rendszere.

Föderatív vagy konföderatív minták tulajdonképpen arról szólnak, mint az Egyesült Államok esete is. Tehát viszonylag önálló közjogi államisága, közjogilag elismert és nemzetközileg elismert államisággal létező és működő területi egységek, azáltal, hogy feladják részben, különböző mértékekben és formákban ezt a fajta teljes közjogi önállóságot, valamilyen fajta felettes struktúrákat hoznak létre és ilyen szempontból az Egyesült Államok területileg talán a legátfogóbb modell, amely valamelyest sikerrel működik, hisz gyakorlatilag mintegy jól sikerült konföderáció vagy föderációként lehet nyilvántartani, és nyilvánvaló, hogy területi átfogás szempontjából ez egy nagyon nagy.

Az Európai Egyesült Államok elképzelése nyilvánvaló, hogy ez valami fajta konföderáció vagy föderáció kialakítását feltételezi. Kettő közötti különbségek például az egész volt brit korona, pontosabban Nagy Britaniának az elképzelését látjuk, furcsának tartjuk amikor az egésznek van egy alkotmányos egysége és mégsincsen, a futballcsapatok, Skócia, Írország és Anglia a világbajnokságon külön-külön csapatként vesznek részt, tehát a különböző alkotóállamok nem adják fel annak a teljes mértékben a nemzetközi porondon történő képviseletnek az önállóságát.

Egyfajta konföderatív logikában van egy közös törvényalkotási szint, amit elfogadnak, van egy közös monetáris politika, amit elfogadnak, de nemzetközi szinten fenntartják még a jogot arra is, hogy valami fajta önállóságot képviselnek és itt létezik egy olyan típusú laza egység, amelyen belül megőrzik a különböző államok a nemzetközi egységüket, de jórészét a szuverenitásuknak feladják azáltal, hogy közös intézményekbe lépnek be, míg az Egyesült Államok esetében például különböző államok, Wisconsin, Wyoming, Idaho, Utah stb., ezek mint nemzetközi szereplők nem lépnek fel.

Tehát a foci világbajnokságon ezek nem tartanak igényt külön önálló nemzetközi elismertségre, és persze nem csak a foci világbajnokságon. Tehát, ott már az egység sokkal nagyobb, feladják a különböző típusú alkotó államok azt az elképzelést is, hogy ők olyan típusú elismerésre tegyenek szert, ami nemzetközi szinten különböző helyzetekben különálló szereplőként tudjanak fellépni.

Tehát ezekben a mintákban ugyebár két példa között (Nagy Britannia és Egysült Államok) különböző formulák léteznek, amelyet államszövetségként fel lehet idézni és alapvetően az Európai Egyesült Államok bármelyik ilyen formula irányába elmozdulhat.

Tehát lehet egy konföderációs jellege, amelyben az államok megőrzik a nemzetközi képviseletnek bizonyos jellegzetességeit, kivéve talán katonai helyzetek képviseletét vagy különböző típusú nemzetközi szerződések aláírása esetében nem működve a szimbolikus különállásukat a nemzetközi téren megőrzik, vagy éppenséggel lemondanak teljesen erről, ez a fajta föderatív jelleg. Tehát a minták léteznek. Az Európai Unió egy integrációs forma, ezt az integrációt sokan csak úgy értelmezik, mint szuverén nemzetállamok megegyeznek abban, hogy nagyon konkrét célokat megvalósítanak.

Az Európai Egyesült államok a már említett komtei vagy modernizációs Egyesült Európa szellemlében, nem a tradicionális Egyesült Európa szellemében, ugyebár gyakorlatilag, ami miatt a legnagyobb konfliktusok voltak a megelőző évszázadokban az iparosítás során nagyon fontossá vált szén és acél kiaknázása, és szén és acélnak az egységes piacát hozták létre.

A II. Világháború után ez a szén és acél kitermelésének és egységes piacának a megvalósítását tűzték ki célul, és a különböző államok, amelyek részt vettek ezekben a szövetségekben azt mondták, hogy ez nem kéne csupán nemzetállami hatású legyen, hanem közösen próbálják megoldani a szén és acél, az iparosításnak ugyebár meghatározó nyersanyagainak a piaci egységét megoldani, hogy ez ne legyen államközi kompetíciónak, versenynek a tárgya. Ilyen szempontból az iparosítás, a nehézipar fejlesztését mindannyian együttesen tudják megvalósítani pusztán tiszta piaci terminusokba, úgy, hogy kizárják az állami protekcionalizmust, kizárjanak más logikákat, amelyek korlátoznák a piaci ipari fejlődésnek a menetét.

Természetesen ez a fajta államközi szövetség fokozatosan kiterjedt a szónak abban az értelmében, hogy akkor nem csak e két árucsoport, hanem más áruk, termékek, szolgáltatások közös piacára is. Fokozatos az államközi szerződés egyre több egyre több termékre, egyre több viszonyrendszerbe működött, egyre komplexebb módon, egyre több állam részvételével, amelyek alapvetően azt mondták, hogy közösen próbálunk fenntartani ilyen és ilyen típusú politikákat.

Gyakorlatilag ez már egy új út abba az irányba, ami egy egyfajta közös irányba mutatnak. Ahhoz, hogy ez a föderáció létrejöjjön kellene legyen egy közös alkotmány, egy konföderáció, tehát egy államegység létrejöjjön. Tulajdonképpen a szerződéseken kívül, amelyek jegyében belépnek egyes államok (amelyek azt mondják, hogy céljuk fenntartani az acél, a kereskedelem, a munkaerő szabad áramlását stb.), tehát egy nagyon komplex rendszer. Azt mondjuk, hogy építsünk ki egy jogegységet, mely egy közös jogi korpuszra vonatkozik, közös alkotmányra, onnantól kezdve beszélhetnénk konföderációról vagy föderációról, az Európai Egyesült Államok kialakulásáról.

Amikor tehát már nem egyedi államok bevételekor kötünk szerződéseket, és nem bővítjük a szerződéseket, hanem már van egy közös jogi keret, és amely jegyében mi már együttműködünk, vannak közös intézmények, amelyeket közösen hoztunk létre, tehát lemondunk a szuverenitásunknak egy részéről, ezeknek a közös intézményeknek a jegyében állami, államfilozófiai szempontból fontos az átmenetek között, hisz nagyon bonyolult.

A brexit kapcsán láthattuk, hogy nagyon bonyolult rendszere van annak ahogyan ezek az államok beléptek az Európai Unióba. Komplex szerződések, a szerződések szétszedése. A brexit több ezer (kb. 12000 oldalas) szerződésről szól, amelyben pontosítják, hogy mit nem fognak csinálni, hogy mi nem érvényes a britekre ezeknek a jegyében. Ez olyan, mint hogyha egy férfi és egy nő a házasság intézménye helyett komplex módon, komplex szerződéseket hozott volna létre, hogy a közös együttélést hogyan tartják meg.

De hogyha van egy házasságlevél és közösen egy intézmény részesei, akkor ez azt jelenti, hogy nem kell minden részét leszerződni ennek, hanem maga a házasság intézményének az egésze alatt élik az életüket, amely sokszor szerződésileg nem rögzített formákban is kötelezettségeket ró ki egyik a másikra. Tehát ilyen volna egy alkotmány, amely az együttélésnek egy olyan típusú kerete volna, amelyben nem kell pontosan rögzíteni az együttélésnek minden formáját, mert az alkotmány általános jellege folyamán azt mondja, hogy ezekben az életviszonyokban egység van.

A kérdésre röviden és pontosan válaszolva azt mondom, hogy modellek és minták vannak. Olyan típusú fogalmak és elgondolások, államfilozófiai elképzelések és előzetes példák, nem csak az Egyesült Államokban, hanem még elég sokban, és ezeknek az elméleti része is jól kidolgozott, hogy akkor mit jelent nagyobb államegységeket létrehozni, milyen formái vannak ennek, milyen mintái vannak ennek, milyen következményei vannak ezeknek, ez már létezik.

Tehát alapvetően itt nem egy állami, jogi gondolkodás hiánya, minták hiánya az, amely egy ilyen típusú egység létrehozását eredményezné, hanem tulajdonképpen egy politikai akarat hiánya, hisz nincsen konszenzus annak kapcsán, hogy például az Eurómai Unió szerződési keretei helyett egy európai alkotmányt hozzanak létre, mely európai alkotmány, ahogy mondtam, olyan, mint a házasság.

Tehát lehet, hogy mi meg tudunk egyezni abban, hogy összeköltözünk és nagyon aprólékos szerződések formájában leírjuk, hogy reggel mi történik, ha valamit nem teszel meg, vagy nem kapcsolod le a villanyt az előszobában, valamint, hogy milyen szankciókkal jár és nagyon részletesen leírjuk ezeket a dolgokat miután házastársak lettünk, és mi történik szerződésszegés esetében stb., és nagyon komplex módon tudjuk szabályozni.

Miután már házastársak lettünk arról van szó, hogy akkor ezeket az életviszonyokban valahogy meg kell oldjuk ezeket anélkül, hogy már előzetesen rögzítettük őket. Azt akarom rögzíteni, hogy az Európai Uniónál nem a jogi vagy államfilozófiai előzmények vagy formális elképzelések hiánya az ami kihat arra, hogy nincsen Európai Unió, hanem a politikai akarat hiánya, hisz gyakorlatilag voltak olyan momentumok, amikor felvetették egy alkotmány kérdését, egy házassági levél kérdését, egy államunió kérdését, mely államunió azt jelentette volna, hogy a résztvevő államok nem csak szerződéses alapon jól meghatározott terminusokban vannak egymással viszonyban, hanem közös intézményeket hoznak létre, mely közös intézmények működtetésében és mely közös intézményeknek alávetik magukat alávetik magukat teljes mértékben, és együtt működtetik ezeket a közös intézményeket.  
 

​
3.
​
„Közép-Európa”

– „Közép—Európa” – a fogalmat mindenki ismeri, mindenki használja – tulajdonképpen senki nem érti.  Nem politikai realitás, nem azonosítható a V4-ekkel, nem gazdasági, nem is földrajzi jelentésekkel használjuk. Kulturális értelemben tehát? Csak elméleteink vannak? Csak véleményeink, amelyek nyilván folytatják vagy tagadják egymást? Egy lengyel vázlat megpróbálta körülrajzolni – és nemzetközi botrány lett belőle. Mi az Őn meghatározása?   Hol van „Közép—Európa” és mi az?  

– Itt eléggé szerencsés helyzetben vagyunk. Szűcs Jenő és Bibó István eléggé sikerrel tudta a közép-európaiság fogalmát körüljárni számunkra (legalábbis az én számomra meggyőzőek tudtak lenni).

Tehát Szűcs Jenő vázlata Európa három történeti régiójáról  az egyik kedvenc olvasmányom volt, amely tulajdonképpen magát Közép-Európát különböző fejlődési nyomvonalakon próbálja beazonosítani a már említett Német-római Birodalom határai, határvidékének kezdi értelmezni, amely még szimbolikus Közép-Európaként kezdi értelmezni, hogy az elején maga a Német-római Birodalom, tehát a keresztyénség jegyében újjáépített Római-Birodalom határmezsgyéje kezdett a későbbi Közép-Európaként kialakulni, és ez a határmezsgye, határállapot az érdekes módon alakult ki, mert később ugyebár hogyha az európaiságat, a modern európai feudális viszonyok és városfejlődés túlzott vonatkozásában nézzük, akkor tulajdonképpen attól lesz közép- vagy köztes Európa, hogy ez maga az Orosz Birodalom is a keleti keresztyénségnek a legerősebb állami kifejeződési formája alakul ki, mint Kelet-Európa, mert európai keresztyéntartalmába egyértelműen és bizonyos civilizációs vonatkozásaiban is az.

Tehát érdekes módon van a nyugati impérium, a Karoling impérium, amely a Római Birodalom egyfajta keresztyén alapokon történő újjáépítéséről szól, a perifériája az elkövetkezendő Közép-Európa, utána erre még ráépül fokozatosan az úgynevezett második Rómának (Konstantinopolynak) a politikai örököse, az egész orosz impérium, amely ugyancsak keresztyén, keleti keresztyénség mintájára alapul és ugyancsak európai, hisz az európai városrendezete is az európai hűbéri logikákhoz hasonló logikák szerint épül. Ez az első lépés.

Utána alakul maga, egy Közép-Európa fogalom, amely pontosan ebből a keleti és nyugati keresztyénségnek a közép sávjában elhelyezkedő sávról beszél, de amelynek a társadalomfejlődése sajátos. Tehát például amíg a nyugat-európai részen, amelyik konvencionális nyugat-európai részen maga a jobbágyság fejlődése egy olyan típusú rendszerbe megy, amely jobbágysági tervek racionálisabbá, átláthatóbbá, kiszámíthatóbbakká válnak, addig például Közép-Európában, amit ma Közép-Európának nevezünk gazdasági, politikai és főleg katonai okok miatt, tehát a tatárjárás után és a török fenyegetés okán kialakul az, amit úgy hívunk, második jobbágyság.

Tehát egy földhöz kötés, egy megerősödése a feudális alárendelési rendszereknek. Ez a fajta történet mindenekelőtt Közép-Európára jellemző. A közép-európaiságnak így van egy társadalomtörténeti fejlődési vonulata, amely arról szól, hogy tulajdonképpen a tatárjárás után kipusztított régiókban, Lengyelországtól egészen Balkánig.

Utána a törökkel való konfrontácóknak betudható katonai költségek után stb., a régióban a feudális fejlődés nem egy racionalizációs irányba megy át, hanem sokkal inkább egy szigorúbb megkötések erősebb rendi fejlődés irányába.

Utána jön a polgári fejlődés, amely Nyugat-Európában a városok logikája okán és tulajdonképpen az egész nyugat-európai fejlődés sajátossága okán egy sokkal másabb, nagyobb szabadságkörökkel rendelkező polgári fejlődést eredményez, míg a hatalom Közép-Európában már abba az irányba megy el, hogy sok apró kisnemes jelenik meg, addig Nyugat-Európában sokkal inkább a fejlődés, a társadalmi differenciálódás abba az irányba megy, hogy sokkal több polgári szféra jelenik meg (a városoknak, a városi szabadságnak a szférái), ezek fokozatosan terjednek ki.

Utána a modern kapitalista fejlődésben mind Nyugat-Európa, mind Oroszországnak a fejlődésében az expanzív fejlődésnek a lehetősége nyílik meg. Nyugat-Európa bekolonizálja Észak-Amerikát, Afrikát stb., az Orosz Birodalom fejlődésében ugyebár Ázsiának a különböző, távoli vidékeit fokozatosan kezdi bekebelezni. Közép-Európa az, amelyik nem tud terjedni semerre, és amely esetében ugyebár ez a fejlődési mintában a modern kapitalista rendszer kialakulásában nincs ahonnan felhalmozza.

Tehát a közép-európaiság ilyen szempontból eléggé érdekes alakulás, amely alapvető mintáiban hasonlít ahhoz, amit általános európai fejlődéshez veszünk. Az elején közel volt ahhoz, ami a nyugat-európai fejlődési mintának nevezünk, aztán utána fokozatosan közelített a kelet európaihoz, de köztességében, társadalmi fejlődésében viszonylag lemaradt, mert gyakorlatilag a fejlődés autonómiáját korlátozták a sajátos késő középkori történelmi fejlemények, kialakult, amit a második jobbágyságnak nevezünk, a városfejlődés lelassult, aztán utána a modern kapitalista fejlődés során nem tudott elegendő teret szerezni a felhalmozáshoz.

Míg Nyugat-Európa kolonizált és hódított, a világot maga alá hajtotta, Oroszország ugyebár a tipikus Kelet-Európa kiterjesztette Szibériára és más doméniumokra az uralmát, gyakorlatilag Közép—Kelet-Európának a saját erőforrásaiból kellett élni. Tehát a primitív felhalmozódás, ha Marx szavaival élünk, nem volt lehetősége. Tehát Közép-, és Köztes Európának a társadalomfejlődési és történelemfejlődési sajátosságait szerintem legjobban (és részrehajló vagyok, mivel nyilvánvalóan magyar írókat idézek legjobban) Szűcs Jenő vázlata Európa három történelmi régiójáról (könnyen elérhető mindenki számára) munkájában írja le.

Szerintem ez még mindig jellemzi a közép-európaiságot. Gyakorlatilag ezek a fajta történelmi fejlődési sajátosságai, amire még később rájött a kommunizmus öröksége is, az államszocializmus öröksége is, ez egy egyfajta történelmileg sajátos identitással rendelkező, sajátos fejlődési minták mentén alakuló térsége Európának, amely nyilvánvaló, hogy radikálisan különbözik, különbözővé vált a 15. századtól Európa más régióihoz viszonyítva, tehát a nyugati régióhoz viszonyítva. Lehetőségek és erőforrások szempontjából radikálisan eltért az orosz régiótól.

Tehát a tipikus kelet európai régiótól. Ebben a fejlődési sajátosságban igenis beszélhetünk történetileg kialakult, nem föltétlen könnyen körülírható Közép-Európáról, de ha megnézzük a World Values Survey, vagyis a Világértékek felmérésének a kutatásait, akkor látszik, hogy itt másfajta értékrendek mentén strukturálódó társadalmakról van szó, ahol a közösségiség, a kommunitárius értékek, a tradicionalitásnak, a stabilitásnak sokkal nagyobb értéke van, mint az individualista értékeknek, mint a változást támogató értékeknek.

Tehát különböző szociológiai mintákon is látszik, hogy ha összehasonlítjuk ezeket a részeket, sokkal nagyobb fontossága van például az egyháznak, a vallásosságnak, kevésbé támogatják a különböző más, teljes liberális értékeket (legyen szó azonos nemúek házasságáról, vagy más olyan tímusú mérésekről, amelyek így próbálják megragadni azt, hogy az egyének mennyire támogatják az egyéni szabdságot, az egyéni szuveranitást, az egyéni autonómiát versus a közösségi formákat.

Tehát ilyen szempontból igenis Közép-Európa nem csak arról szól, hogy most volna ennek politikai kifejeződése, a visegrádi négyek, tehát nem csak arról szól, hogy politikai célkereszteb kerül Nyugat-Európa részéről, hanem olyan típusú társadalomtörténeti fejlődési útvonalakról szól, amely ezeket a társadalmaknak a jelenlegi gondolkodásmódját, viszonyulását, önértékelését meghatásrozta.

Úgyhogy igenis Közép-Európa egy, akár történelmi fejlődés szempontjából jól közülírható régió, lásd Szűcs Jenő vázlata Európa három történeti régiójáról, vagy akár a modern eszköztárak szempontjából leírható a társadalmi arcér szempontjából, lásd az alőbb idézett World Values Survey.

Mindez jelzi, hogy igenis a közép-európaiság, még akkor is ha politikailag nem föltétlenül könnyen lenyelhető, de egy alapvetően tényként működő társadalmi értékstruktúra, kultirális örökség, és nyilvánvaló ennek a történetisége sem érdektelen, de viszont mindez jól leírt és körvonalazott.
 
 
​
4.
         
– Otto von Habsburg  „Zurück zur Mitte”  (Vissza a középpontba) címmel esszékötetet adott ki (Amalthea, Wien – München, 1991). .  „Nem olyan régen az utazó, aki Münchentől kelet felé indult, útján végig ugyanazt a képet látta maga előtt – írja.  A bajor fővárosból való elutazáskor a vonat még tele volt, útközben egyre többen szálltak ki és egyre kevesebben be. Salzburg és Linz között a fülkék már félig üresek voltak, Bécsbe már többnyire vagononként kettő—négy utassal érkezett meg a vonat. Az embernek az volt az érzése, ez itt a végállomás; mögötte áthatolhatatlan fal van, amely azt, ami a Duna térségének népeit annak idején összekötötte, most könyörtelenül szétválasztja. Bécs éppolyan kihalásra ítéltnek tűnt, mint Németországban Berlin a maga Falával.” (Közép—Európa, Páneurópa. Korunk, 1992.7.,  Józsa István fordítása.)
Ön 1989 előtt utazott rendszeresen – Bécsen túl?  Mi volt az Ön hozzáállása? A nyugatiak nagy része nem is akar foglalkozni a „történelemsújtotta, ronda Kelet-Európával” …?

– Egyrészt tisztázzuk, hogy nem mutattam rendszeresen egyetlenegy utamat 1994-ben és az pontosan Közép-Európát utaztam végig, és Közép-Európa nagyon élő volt. Ha az egyéni tapasztalatomat firtatjuk arra a vonatkozásra talán Közép-Európának a legkellemesebb fiatalkori tapasztalata az, Berlin, Prága, vagy akár Budapest, Pozsonynak az állomásain és főterein majdnem randalírozó, de mindenképpen nagyon jókedvű lengyel, cseh, cseh-szlovák, kelet-német fiataljai volt ez a tapasztalat.

Nyilvánvalóan a Kelet-Nyugat tengelyen nézve, a vasfüggöny rendszerében nézve nyilvánvaló, hogy a vasfüggönynek a határvidéke az egy ,,no-go-zone”-ként, ,,fehér zónaként”, térképen nem létező, értelmezhető zónaként lehetett elképzelni. Persze ez tény és való volt, hisz Európának a Nyugat-Európának a pezsgése, a vasfüggönyön túl levő Európának a pezsgése, vagy akkoriban már nyugatként definiált Európának a pezsgése tulajdonképpen egy dél-észak tengelyen lehetett értelmezni, és csak a vasfüggöny leesése után indult be jelentős kelet-nyugat irányú mozgás és ozmózis.

A kép, a vázolt kép egyértelmű volt, hogy Európának tulajdonképpen a földrajzi közepe és afféle alakban, amit ,,Mittel Európának” nevezünk, ez a fajta rendszer nagyjából tényleg egy picit az a tipikus határsáv volt, amelyben biztonsági szempintokból nem volt érdemes járni, és amely még lehet, hogy egy darabig megmaradt annak, és nem volt biztonságos járni.

Tehát Ausztria és Ausztriának azok a részei, amelyek, manapság, amit tapasztalunk az tulajdonképpen Ausztriának a centralitása, Bécsnek a centralitása, vonzereje, az már radikálisan átalakult. Tehát ez a fajta kelet-nyugat lejtőn azért már felértékelődött Bécsnek a szerepe is.
 


5.
​
– Fejér Ádám, a Szegedi Egyetem tanára szerint Közép-Európa: Goethe Ady, Tolsztoj. Tegyük rá ezt a három nagy nevet Európa térképére  – és már nem találjuk a hagyományos értelemben vett, régi Kelet-Európát.
​
A kolozsvári egyetem (ISSN 2734- 7818, ISSN-L 2734 – 7818) weboldalon közli kutatásaink eredményeit „Az én Közép-Európám” címmel.
​
Az E-kötet szerzői – erdélyi és más egyetemek diákjai, illetve szerzők itthonról és a nagyvilágból.   Abból indulnak ki, hogy „Közép-Európa” csak az elméletírásban létezik, „működik”, ezért a témában bármely szerzőnek interpretációkat kell nyújtania. Gondolati tér meghatározását keressük. Ön szerint melyik az a fogalomrendszer, amelyik a témával együtt fejlődik, és amelyik változatlanul eredményesen működhet?

– Nem tudom. Én igazából irodalmi kifejeződési formák kapcsán egyre kevésbé vagyok otthonos. Egyértelműen biztos, hogy vannak irodalmi önértelmezési formái is a közép-európaiságnak, de amennyire én ismerem, ebben én inkább nem foglalnék állást és nem tudok sokat mondani erről. Tehát inkább picit úgymond átlépném ezt a fajta kérdést.  
 


6.

– Magától adódik a kérdés: és az új európai kontextusban, a nagy történetben a   magyar történet? Pontosabban történetek, mivel nincs egységes magyar történet…
Való   és kellő -- a két értékelméleti alapfogalom. E két alapérték k9özötti feszültség élteti, motiválja az embert, amióta világ a világ.  Sokan használják és   boldog öntudatlansággal pengetik ezeket a fogalmakat -- saját hatalmi céljaikért.  Démosz, demokrácia – az ógörög, az őseredeti népfogalom, népakarat. A nagyközösség és a nagyon nagy közösség akarata. Akart céljai. Soha nem voltak egységesek. Most? Hogyan tovább Európa?
Arról kérdezném, kérdeznénk az Ön, illetve "A XXI. század" intézet véleményét, hogy az "Európai Egyesült Államok" impozáns fogalomnak milyen létezéstechnikákkal milyen újabb jelentéseit alakítja ki a 21. század?

– Nos, ez egy nagyon átfogó kérdés. Valószínűleg erre lehetne okosabban is válaszolni.
Alapvetően az európai egység a demokráciának a különböző formáinak a vitáját nem tudnám részletesen vázolni, de tapasztalatból láthatjuk, hogy tulajdonképpen az európai, ha az európaiságot megtestesítő politikai intézményrendszer és demokráciáról beszélünk, akkor ez egy eléggé bonyolult konstrukció.

Vegyünk egy egyszerű példát, amely nemrég egy picit zavaros helyzeteket okozott: az Európa Tanács és az Európa Parlament közötti viszonyt. Az Európa Parlament az elvben, az európai vélemények, démosznak a sokszínűségének a kifejezésére létrehozott fórum.

Míg az Európa Tanács egy olyan típusú racionális, bürokratikus szervezű rendszer, amely nem az Európai Unió kormánya, mert nem föltétlen a parlament választja meg, jelöli ki, és nem tükrözi ennek a parlamentnek a kötelező összetételét, hanem mintegy racionális testület, amely kormányozza Európát, és amely nem föltétlenül tükrözi az európai vélemények sokszínűségét, hanem az európai projektnek valamilyen fajta koherenciáját próbálja fenntartani. Most miről beszélek?

Arról, amiről biztosan már többen is olvastak, miszerint az Európa Tanács új beszélgetési formákat próbált érvényesíteni az európai tanács elrendelésében működő hivatalnokok esetében és egyáltalán az európai intézményrendszer keretein belül, amely minél több semlegességet kellett volna felmutasson, kerülje a karácsonyra, a keresztyén ünnepekre, a keresztyénségre történő utalást, kerülje a tradicionális családi formákra történő utalást.Tehát gyakorlatilag inkluzív nyelvezetként működjön, ami peresze, (elnézést a kifejezésért), ,,kiborította a bilit”.

Tehát a demokrácia deficit azért érdekes, mivel, ha az Európai Parlamentet megnézzük, nehéz lett volna, hogy az Európai Parlament egy ilyen típusú kezdeményezéssel jöjjön. Az Európai Parlament végsősorban a démosz kifejeződése, hiszen az ott jelenlevő különböző pártok, frakciók rendszere. Az, amelyik tükrözi Európának az összetettségét, sokrétűségét, sokszínűségét, és hát ilyen szempontból nyilvánvalóan az érdekes az az lett volna hogyha ez a fajta parlamentnek van valami elképzelése ezekről a dolgokról. Ehelyett a racionális, az Európát úgymond racionálisan mérnökként építő, és nem föltétlenül az Európai Parlament kontrollja, ellenőrzése alatt levő, tehát nem a démosznak az összetettségét kifejező rendszer jegyében és ellenőrzése alatt működő, vagy valamilyen szempontból kifejezni akaró testület hozta meg, és testület próbálta érvényesíteni ezt az új beszéd, ezt az új nyelvezeti formát, amely semlegességében volt bántó pontosan az európai sokszínűségnek a jegyében.

A konkrét történet csak példa volt, jelzi azt, hogy tulajdonképpen egyfajta démoszra való hivatkozás, demokratikus deficit hogyan működik egy ilyen komplex rendszerben a racionális, a koherens vezetési szándék sokkal nagyobb fontossággal bír, mint egy a demokratikus kifejeződés mentén kialakított irányfelvállalások.

Tehát mindenképpen azt lehet mondani, hogy van egy állandó demokratikus deficit, végsősoron az európai parlamenti választások, az Európai Parlament működése stb. Ez nem a klasszikus görög demokrácia logikájában fejez ki valamifajta népakaratot, hanem ez egy megszokott ritualizált formája annak a folyamatnak, amelynek során lejátszódjuk azt, hogy végsősoron a népszuveranitás, a népi megerősítés szükséges egy ilyen intézményrendszer működtetéséhez. De alapvetően ennek az intézményrendszer működése nem föltétlenül tükrözi azt a fajta összetettségét annak a népi szuverenitásnak, amely mögöttesen ott van (egy liberális-demokratikus filozófiát tükröz például az Európa Tanácsnak a hozzáállása ezekhez a kérdésekhez, anélkül, hogy a különböző kommunitariánus, vagy akár önmagukat liberális demokráciaként értelmező rendszerek és szavazóknak a véleményének tere legyen).

Tehát tulajdonképpen ideológiailag a végrehajtó Európa egy eléggé aszerint megy, míg megválasztott Európa egy összetett, komplex ideológia. Tehát egy picit olyan, mintha Európában a demokratikus arról szólna, minthogyha a politika túl komoly dolog ahhoz, hogy választott politikusokra bízzuk. Megmarad valamilyen fajta elit számára egy tevékenységként, amelynek a legitimitása stb. vitatható. E szempontból a démosz kérdése és az Európa építés kérdése picit ilyen ellentmondásokkal tűzdelt.

Hosszú ideje, nagyon sokan keressük a válaszokat ezekre a kérdésekre.
​