Józsa István
EURÓPÉ LESZÁRMAZOTTAI
Europé elrablásának mítosza közismert, annál kevesebbet tudunk a történet második részéről és befejezéséről, anélkül pedig valószínűleg nem értjük a szöveget. Zeusz és Europé történetét folytatja Europé és Kadmosz, illetve leszármazottainak története. Kadmosz -- sémi szó, "keletit" jelent -- megölte az Árész forrását őrző kígyót, Athéné parancsára elvetette a kígyó fogait. A földből fegyveres sparsusok, "Vetett Emberek" bújtak ki, és azonnal egymásnak akartak esni. Kadmosz közéjúk dobott egy követ, mire veszekedni kezdtek, mindegyik azzal vádolta a másikat, hogy ő dobta a követ, s olyan ádáz harc tört ki közöttük, hogy a végén csak öten maradtak életben: Ekhión - - "vipera" , Udaiosz -- „földből való" -, Khthoniosz -- "talajból való", Hüperénor -- "a férfi, aki kiemelkedik", és Pelorosz -- "kígyó". (Robert Graves: A görög mítoszok, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981, 283-291.) A nyugat-európai gondolkodás -- nyilván római közvetítéssel -- a görög hagyományt folytatja, ha csak idáig gondoljuk újra az örök történetet, máris világosabb, miért ott születik meg, pontosabban újra és újra az "Übermensch-, az "emberfeletti ember" gondolata. A fogalomból ma a fasiszta emberirtás ideológiáját halljuk, holott az Nietzsche filozófiájának tendenciózus félremagyarázása csupán. Friedrich Nietzsche sem így gondolkodott, maga a fogalom pedig először Goethe Faustjában fordul elő és abszolút pozitív jelentéssel. A görög mítosz jelképének újjá- és újjászületéséről van szó tehát. Ne próbáljuk most megválaszolni a felvetődő millióegy kérdést, még azt az egyet sem, hogy hogyan született meg mindennek a gondolata évezredekkel ezelőtt. Ekhión alakja és története foglalkoztat bennünket évezredek óta és folyamatosan, 1989 óta pedig még hangúlyozottabban. Fussuk most végig gondolatban a kontinens keleti felének történetét, azt, hogy Hüperénorral és gyermekeivel egyidőben hogyan élik Ekhión és leszármazottai az életüket. Mindezt röviden azért, hogy tudatosítsuk, hol élünk.
Ekhión földjének lakóiról tehát. Hogyan lakják meg itt az emberek ezt az Európa-részt? Jó és rossz tudói vagyunk, ez azt jelenti, hogy a társas együttélés formáit erkölcsi normák szabályozzák -- elvileg. De azt is tudjuk, hogy szélsőséges élethelyzetekben csak és csakis a biológia, nyilván a túlélés a fontos. Európa elmaradottabb felén a szegénység a meghatározó, az ő acsarkodásaik oka az ő szegénységük, írja a Könyv az efféle összeférhetetlenségről. Hogy ez a biológiai szint határozza meg a szellemi életet is aztán, az már nyilvánvaló. Mindezt azért, hogy tudjuk, mitől függően alakulnak és fognak változni az emberi viszonyaink. Kadmosz leszármazottai ugyanis más... Európát keltettek életre. Az Europé sétáit, majd elrablását leíró szöveg szerint Zeusz, a bika alakját öltő főisten, az életisten az ugrabugrálók között épp nyugodt fölényével hívta fel magára a figyelmet. Európénak mint igazán okos nőnek volt szeme a nagyvadhoz, és kell-e, illetve hát lehet-e nagyobb nagyvad, mint magának az életistennek az egyik megtestesülése? A történet további része aztán már sorsszerűen teljesedett be -- vagyis az európai ember magának Zeusznak a gyermeke. Megszületett tehát az első, a tiszta, isteni származású európai ember. Az első Európa. Fordulatot a második Európa kialakulása hoz. Kadmosz... A görög szövegben aztán említés sincs Európéról, és ha a „keletről jöttekre" gondolunk, az ősi, eredeti, zeuszi Európát elárasztó vándornépekre, hát bizony... Az újabb Európa erőszak szülötte, kényszerű „frigy" gyümölcse. Hogy csinálta ugyanezt Zeusz? Hogyan közeledett ő a kiszemelt nőhöz? Nem egyszerűen alkalmi párzá-sokról van itt szó, hanem olyan élethelyzetekről, amelyekben valamiképpen akadályoztatik az élet továbbfejlődése -- lásd például Danaét földalatti cellába zárják --, és amelyet éppen ezért meg kell oldani. A főistenség úgy tudott közeledni Európéhoz, hogy végül Europé maga lépett hozzá. És ez persze már következmény, Zeusz magatartásának következménye. Hogy Lédát hattyú alakjában, Danaét aranyeső formájában teszi magáévá... Tulajdonképpen a kiválasztott nőalak jellemzése ez -- lásd például Léda, illetve helyzetének megoldásáőt Lásd Danaét -- csak az esővíz folyhatott le a cellájába, hát a főisten aranyeső alakjában közeledett. Zeusz előtt nincs akadály, az élet mindig és minden körülmények között megtalálja a legmegfelelőbb utat a saját folytonosságának a fenntartásához. Egy a fontos, olyan nincs, hogy Zeusz nem közeledik, hogy nem alakít ki kapcsolatot. Európé,.. ő bikákban gyönyörködött. A nemiség ősképeit értelmezve már értjük azokat az ábrázolásokat -- elsősorban agyagedények díszítéseit, amelyeken Europé büszkén, győzedelmesen ül a hatalmas bika nyakában, egyik keze a magasban, a másikkal magabiztosan kapaszkodik a bika szarvába. Egyáltalán nem elrabolt, rémült, mindenképpen menekülni, szabadulni vágyó túszt látunk, hanem nagyon is --fogalmazzunk most így -- a helyén érzi magát. Íme néhány premissza, Europé életeiben néhány olyan premisszát találunk, amelyeket átlépni, figyelmen kívül vagy szó nélkül hagyni egyszerűen nem lehet, ha ma... erkölcsről akarunk beszélni. Nemcsak módszertani kérdés, hanem előzetes meghatározók felmérése -- Andrei Plesu Minima moraliáját is összeurópai kontextusba kell helyeznünk.
,A helyzet" tehát, az Ekhión földjén folyamatos „helyzet". És a metafizikai fogalmak -- a kettő viszonyát kutatta, kutatja a ,metafizikusok köre", Constantin Noica (1909-1987) filozófus, filozófiatörténész csoportja, amelybe Andrei Plesu is tartozik Egyed Péter szerint "Szellemi auráról, valóban működő körről, a gondolko-dás közösségéről van szó, amelyet csak erősít az, hogy az ideatikus alap igen nagy mértékben azonos: az ortodox metafizikának arról a rendszeréről van szó, amelyet egyfelől a század német egzisztencializmusa, másfelől az ortodox egyházi tanítás határol. A kantiánus morál immanens erkölcsi maximájával, valamint csilla-gos egével szemben bennünket elsősorban a föld és a hit jellemez, mondja ezzel kapcsolatban Plesu." (Egyed Péter: Andrei Plesu Minima moraliája. In: A jelen-létről, Komp-Pres, Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 1997, 172 ) Hol van Andrei Plesu helye a „metafizikusok körében"? Előző kötetei, például a Jurnalul de la Páltinis (Páltinisi napló), a Dialoguri de seará (Esti beszélgeté-sek) jelzik, a szerző bizonyítása szerint végzetes a törés a kijelentés és a konceptus kultúrája között -- és ezzel az egzisztencia és kultúra között. Hol helyezhető hát el az igazi Andrei Pleșu? A gyakorolhatatlan filozófia és a fenntarthatatlan vallás között, írja Aurel Codoban. De csak elméletben, teszi hozzá, mert egzisztenciálisan ott, ahol fenntartható a vallás, mert a filozófia gyakorolhatóságának útjait keresi. (Apostrof, 1992. 12.) Útját Jáno-si János a kierkegaardi három létpozíción, az esztétikai-tól az erkölcsin át a vallásiig követi, a moralitás plesui körvonalazása gyakorlati premisszák elméleti következ-tetésekké változtatásában áll, írja. (Apostrof, 1992. 12.) Egyed Péter a Jurnalul din Tescani (Tescani-i napló) című kötetet, a Minima moraliát is fenomenológiai elemzésként határozza meg. (Egyed Péter: L m.) -- Filozófia és vallás között, a fenomenológia útjain keresni tehát egzisztencia és kultúra összehangolásának lehetőségeit. Maga Andrei Pleșu így vall: a modern gondolkodásának van mit kezdenie az istenfogalommal, Isten gon-dolatával (amelynek egyébként nincs sok kóze az élő Istenhez) (...) A Minima moralia kísérlet az átmenetek etikájának körvonalazására. Ott az erkölcsi krízis és a megvilágosodás közötti átmenetről volt szó. Hogy áthidaljuk a kettő közötti távot, azoknak a fokozatoknak a szimbolikája, amelyek elválasztanak, ugyanakkor összekötnek eget és földet, nagy segítséget nyújthat. Ezeken a lépcsőkön angyalok szállnak alá és emelkednek, mint Jákob lajtorjáján. Hírnökök, papok és kato-nák, az angyalok az egyedüli vonatkoztatási pontjaink a világ és Isten birodalma között... ők a fölénk hajoló Isten szavai és azon töredékünk kifejezései, amely még nem űzetett ki a Paradicsomból. „Valóban azt hiszem, hogy a filozófia mint akadémiai diszciplína, csak jó mentális gyakorlat, edzés. A filozofálás akkor fejlődhet, ha megtanuljuk a mindennapi életet a reflexió erejével követni. A közvetlen vallósághoz hozzáadni a kommentár közvetítését -- íme a filozofálás jogosultsága és varázsa. De amit keresnünk kell, az nem valami filozófiai probléma megoldása, hanem egy élet megoldása. Egzisztenciális egyenletet kell megoldanunk, nem mentálisat. Ha a filozófiának lehet valami haszna ebben a tekintetben, akkor gyakorolhatjuk. Ha viszont csak spekulatív ügyeskedés akar lenni, intellektuális játék, bevallom, nem érdekel, és elhatárolom magam tőle mint valamely gőgös tévelygéstől.- "Mindegyikünk életprogramjának és Isten akaratának találkozási pontja -- ezt tartom egy élet értelmének. Minden emberi egzisztencia egy-egy isteni küldetés. Ezt a küldetést kell idejében felismerni és haladéktalanul beteljesíteni." (Apostrof, 1992. 12.) Gyakorlati filozófia ez, Andrei Pleșu eddigi műve a gyakorlati filozófiák keretében helyezhető el. Kant szerint minden elméleti konstrukció legfontosabbja. A 20 századi filozófia hermeneutika már programszerűen veti fel rehabilitálását, de ugyanezt célozza a fenomenológia, az analitikus filozófia, a neohegelianizmus, a neokantianizmus, a pragmatizmus. Arisztotelész a viselkedés intencionális mélységeit tanulmányozta, vagyis a morális cselekedet gyakorlati értelmét. Szerinte a morális cselekedet gyakorlati- terét a tettet irányító értékek rendszere alkotja. Kant után kevéssé foglalkoztak vele, századunkban is többnyire más, instrumentális, analitikus, barokk stb. racionalitásfajtákat elemeztek. Újabban John Rawls és Manfred Riedel morálfilozófiai munkákban kutatja tudományos tapasztalás és cselekvés viszonyát, mivel a kommunikáció alapvető normái nem lingvisztikaiak, hanem erkölcsiek, mondják. Az emberiség őstudása a meghatározó, illetve az ah-hoz való vissza-visszatérés. A visszatérésről pedig André Breton szürrealista kiáltványa vagy Werner Herzog Ahol a zöldhangyák álmodnak vagy Andréj Tarkovszkij Nosztalgia című filmje óta még jobban tudjuk, hogy a megújulás törekvéseit jelentik. Andrei Pleșu a morális hozzáértés, az erkölcsös tett mibenlétének vizsgálatához először is az etika és erkölcs fogalmakat tisztázza. ,Az etika szerepelhet akadémiai címszóként -- írja --, a tudomány egyik ágának tekinthető. Az erkölcs alapvető oldalága az etikának, egy sajátos etika, az alkati erkölcsiséget (Sittlichkeit) tárgyalja, amely éppen az etika témakóre.-- Felfogása szerint a rend, szabadság, idő viszonyának, az ezt meghatározó erkölcsi törvénynek az alapja a semleges elvek dinamikájában áll, ..) mindaz, amit általában erénynek nevezünk, nem más, mint semleges elv, amely megmintázásra vár." A teremtés, az emberi alkotás, a mintázás intelligencia és erkölcsi tehetség dolga, tehetség és bölcsesség harmóniája, amelyre az „Ars sine sciencis nihil est" tudatában évezredek óta törekszik. Sorskérdés? Újabb fogalom, amely meghalad minden alkotó emberi elmét. A Robinson etikája című fejezetek korszerű felismerésekhez vezetik el az olvasót. ,Nyilvánvaló - írja Egyed Péter -, hogy a pleșui morál-felfogás sarkalatos pontja az abszolútum okkult jellege és a szintagmában mindenik tagot fontosnak kell tekintenünk. Ha valamiben, ebben érhetjük tetten leginkább mindazt, amit e felfogás ortodox komponensének nevezünk. Kiindulásképpen csak annyit állapíthatunk meg, hogy az abszolútum egyáltalán nem tárja fel önmagát, nem autorelevatív. A vele kapcsolatos álláspontunk döntően befolyásolja a morális habitusunkat is Ezért, a Tescani-i naplóban Pleșu -- ismét a fe-nomenológiai jellemzés kiemelkedő példájával szolgálva -- a Teremtő és a teremtett kapcsolatának észformáját vizsgálja." (I. m., 175-176.) "Interval" – intervalâlum, köztes állapot, átmenet, ennek a morális vezérel-veit kutatja, körvonalazza filozófiai esszéjében Andrei Pleșu. Az ember átmeneti lény ösztön és szentség között, írja. Ez az átmeneti mivolt az erkölcs felől, az erkölcsi értékelés megjelenésével -- az ősi jelképpel élve a tudás, a jó és rossz tudásának fájától - kezdődik. A két legfontosabb emberi dinamizmus egyikére alapul. A helyzet. Az egyetemes emberi. Képesek vagyunk-e az erkölcsi törvényekre hivatkozva, azokra alapozva megváltoz-tatni? Szóval az erkölcs hatalma... közvetlenül.., meg rövid távon „ .? Ha pedig konkrétan nálunknál ma valakinek erkölcsről beszélünk, erkölcsi prédikációt tartunk, hát akkor az mondja vagy mutatja, esetleg megkérdezi, hogy mondja vagy mutassa-e. Ha egyszer a létfeltételek változásai jelentik a társas együttélés változásait, sajátos erkölcsi viszonyokat szülnek. És a válasz végül is és egyértelműen mégis igen, idővel, mondom, idővel -- lám, a másik fa -- beérnek a változások. Nemcsak azért, mert úgy még sose volt, hogy valahogy ne lett volna, hanem. Hanem mert ebben a helyzetben a szabadság alapja és mértéke, illetve hát maga az emberi mivolt alapja és mértéke morális, utunk a jó és rossz tudásának fájától indult. Morális úton lehet és kell megteremteni a társadalmi kényszerektől, nyűgöktől való szabadulás előfeltételeit (illetve politikusként -- jó esetben -- folytatni és beteljesíteni azokat). Nem a kózösség fogalmát kell folyton kerülgetni, amelynek különben nincs sok köze a létező, az élő közösséghez, közösségekhez, hanem a személy, a persona szabadságára kell építeni. A személy szabadságához társadalmi, ha úgy tetszik, mondjuk most úgy, hogy... közösségi felfejlődés kell, és mivel a... közösség, a társadalom nem valamiféle öntet, egyszerűen gyurma, hanem csak személyek vannak, a munkát a személy, a persona felől kell kezdeni. Tény ugyanis, bármilyen kellemetlen, kegyetlen stb. is, hogy a közösség erkölcse nem feltétlenül a személy erkölcse is egyben. Lássuk csak... A nagy erkölcsi, közösségi elvek elismerése mellett főleg a fiatalok nagy része elvándorol, a távolság növekedése státus növekedést is jelent. Vagyis megfelelő választ a Robinson-paradigmá-ban találhatunk, tudhatunk, fogalmazhatunk meg - élhetünk meg. Annak mibenlétét újabban Mészáros András filozófus írta le (Mészáros András: A Robinson paradigma változásai, Kalligram, 1997. 4). Mészáros András három regényt emel ki az európai művészi gondolkodás történetéből, Defoe regényét, Michel Tournier parafrázisát és Bernard Malamud negatív utópiáját. Andrei Pleșu Defoe-t, az ősparadigmát követi, illetve Defoe és Tournier szövegét veti egybe. Értelmezése, de inkább hite Malamud minden, egyébként korszerű stb, iróniájával és kiábrándultságával, sőt hitevesztésével szemben biblikus alapokon nyugszik, hitelhű, szeretetközpontú: kegyelmet kérő. „Sokat beszéltek -- és középszerűen -- arról a »gyarmatosító « nevelésről, amelyet Robinson új társának ad. »... megtanítottam, hogy úrnak nevezzen, és ez lett azóta a nevem«. Teremtő és teremtett viszonyáról beszélve "Robinson nem is adhatott volna Pénteknek mélyebb és szeretettteljesebb tanítást."Apropó morális hozzáértés, Robinsoné, Pénteké, egymást tagadó és kiegészítő kultúráké, 18. századi íróé, 20. századvégi filozófusoké. Andrei Pleșu metafizikus. Hogyan metafizikus? És mit jelent ez a kérdés? Andrei Pleșu mint gondolkodó kultúra és az aktualitás, a kutya hétköznapok viszonyát kutatja, és a mi fontosabb, azok összekapcsolását célozza. Legfőbbképpen pedig: megoldást a kultúra felől közelítve keres. Semmi sem megvalósíthatatlanabb. Hiszen tudjuk, tény, az élet és kultúra közötti határ csak az élet felől léphető át. Mi lesz tehát a Minima moralia? „Nem traktátus - bocsátja előre a szerző - „(.„) a szöveg megelégszik folytonos sugalmazással és aláfestéssel, nemegyszer megmarad a nagyolás, a té-ma súlyának körvonalazása szintjén. A könyv egészében inkább tengelyek megjelölésének és elemi elhatárolódásoknak tekinthető, mintsem rendszerezett és el-mélyült előadásnak." És szövegében aztán nem is szögez le alapelveket, nem épít ideológiát valamely -- bár irracionalista -- filozófia kiépítésének szándéka sem ve-zérli. Nem épít ki személyes értékrendszert -- abban az értelemben, hogy az alapvető, a megtartó értékrendet adottnak tekinti a keresztény kultúra univerzális értékeiben. A Tízparancsolat „kozmikus rendező ereje” mellett, illetve arra hivatkozva, arra támaszkodva kutatása először is fogalomtisztázó. Ő csak azt a minimat, azt a legkevesebbet kéri... Kérése a fogalmak, kategóriák bemutatása, értelmezése után semmiképp sem kulturális elsősorban, hanem az élet gyakorlatába vezet, vagyis egzisztenciális. Gyakorlat, egzisztencia, élet -- amely személyes, konkrét, itteni és mostani. Élet és kultúra viszonyának tisztázása, pontosabban a kultúra, a művészetek, az elméletírás felől a minden-napi gyakorlatra hatni -- ez itt a legfőbb próbálkozás. Miközben tudjuk, mert ezt is tudjuk, méghozzá előzetesen, hiszen éljük, hogy a határ csak az élet felől a szellemiek felé léphető át. Fordítva hiábavaló próbálkozásnak látszik -- rövid távon. Hosszú távon azonban már csak és csakis a jelképek meghatározó, öngeneráló, teremtő erejét figyelhetjük, a kettő viszonya, ha úgy tetszik, harca, de végül is és tulajdonképpen eredője egyértelműen a teremtő szellem elsőbbségében és folyamatosan meghatározó voltában él. Egyébként kizárólag a teremtés drámája. A teremtés drámája, amely mindennapi létezésünk egészét jelenti. A személy szabadságának ad formát. Andrei Pleșu, ezt a teremtő formaadást kutatja, illetve azokat a fogalmakat kategóriákat, amelyekkel ez megragadható. Gondolkodásának kiindulópontja - éppen azért, mert keresztény, unierzális, sőt... metafizikus - mindenkor hazai. Szövege nem univerzális elvek egyszerű -- helyi -- alkalmazása, ezt maga a szerző sem hiszi járható útnak. A helyi álla-potok elfogulatlan, tárgyilagos, mítoszmentes vizsgálatában hisz. Nem bújik klasszikusok mögé -- kisemberek nagyot mondani akarása, eleve védekező magatartás -, hanem önkifejezéséhez használja elődei és kortársai kulturális eredményeit. Idegenkedik a meghatározásoktól kultúra és élet összekapcsolásában. Nem teoretizál, hanem tényekkel érvel, azokból indul ki, azokba horgonyozza gondolatait és azokig jut. És végül az a fogalomrendszer, amely itt kiépül, az európai, a keresztény univerzális és a hazai helyzet ismeretének eredője. A „helyzet". Időszerű kérdésekkel kapcsolatos állásfoglalásából időtálló szemlélet bontakozik ki, gondolatai nem évülhetnek el a tórténelmi helyzettel, amely kiváltotta őket. „Átmenet" „intervallum" -- az embert mint átmeneti lényt szemléli, van ennek egy történeti dimenziója, nyilván, de most a másik, a tudás fája a fontos... Morális tartást kér, testi és szellemi egészség, azaz bólcsesség után vágyakozik, képmutatást bírál, útja oda és vissza a sajátostól a sajátosig ível Mindezt végül is és természetesen azért, hogy az élet partikularitásán változtasson. Bár azt a minimálisat. Az „átmenet" végeztével? Hosszan tárgyalhatnók, immár egy előszó kompetenciáján messze túl is, hogy ennek az... ,átmeneti" lénynek, az embernek a legfőbb fejlődése az -- egyébként tudott, ismert -- elvi igazságok és az élet megélt partikularitása közti távnak a csökkentése, sőt felülmúlása. Andrei Pleșu Minima moraliája úti segédlet az élet művészetéhez. Az „átme-net" meghaladásához. De az majd a Teremtés következő köre lesz.
Amit emberi elme még felérhet, az a közéletbe való lekapcsolás. Sok mindent elmondhatnánk és kellene mondanunk még erről a könyvről, de igazán érdemben akkor szólhatnánk róla, ha összegyűjtenénk, sorba állítanánk az Ekhión földjén született összes hasonló munkát, és együtt tárgyalnánk őket. Addig is egy-egy könyvről, annak rendje és módja szerint, elhelyezve rokon szerzőket, műalkotásokat, kapcsolatokat, párhuzamokat, Tény, a Minima moralia olyan gondolkodó könyve, aki a nyelv, a nyelv, a nyelv körüli hatalmas spekuláció idején nem a kijelentés megfogalmazásmódjára összpontosít elsősorban, hanem újra annak jelentésével, gondolatainak belső kohéziójával törődik. Morál-egzisztenciális gondolatvezetése erőteljesen járul hozzá újabb polgárosodásunk szellemi, társadalmi bázisának kialakításához. A zsidók vándorlása negyven évig tartott -- földrajzilag nem különösebben nagy területet jártak be. Nem annyira a megtett távolság volt a fontos, hanem az idő, amely alatt megtörtént egy szemléletváltás. Nem egyszerűen generációs váltásról van szó, valamely biológiai szintről, hanem szellemi érlelődés folyamatáról, annak eredményeként rabszolgaságból szabadult nép érett szabad néppé. A társadalmi élet különben is folyamatos, generációkat ki-hagyni, átlépni egyszerűen nem lehet, még háborúk, forradalmak sem jelentenek, jelenthetnek ilyen radiká-lis fordulatot. Bibó István „A kelet-európai kisállamok nyomorúsága” című, mára már klasszikus szövegében írta le, hogy a világtörténelemben soha, sehol, egyetlen kontinens lakója sem robbantott ki egyetlen emberöltő alatt két világháborút, csak a közép- és kelet-európai régió embere. - Mindezt azért, hogy értsük is, sőt éljük is: mikor megtagadjuk elődeink útját, tulajdonképpen először értük mozdulunk. Mert tagadásunkkal és elfordulásunkkal nem ezt, azt, imitt-amott javítgatunk. Ha látjuk, is-merjük és értjük is az egész utat, nekünk ez már csak suviksz. Az egész utat át kell értékelni, elődök, ősök tévedéseinek orvoslásáért, és természetesen az utánunk jövőkért. Elődeinkért dolgozva magunkra emlékezünk, ahogy általunk őseink vannak jelen. Az 1989-es fordu-latnak, ha beteljesítjük, szinte semmi köze az aktuálpolitikához, Az elmúlt 30 000--40 000 év kultúrájában alig néhány generációt emelt ki ekkora felelőség terhe, mint a Régió 1989 után élő emberét. Nyugodt légy, a mítoszok követik ezt a fordulatot is. Eszerint dolgozol. Andrei Pleșu könyvét, íme, tulajdonképpen több értelemben is kontextusba helyeztük, ez először is módszertani alapkövetelmény, másodszor steril és öncélú elméleti konstrukciókat létrehozni halvaszúletett eredmé-nyeket jelent, harmadszor magától a szövegtől idegen, hiszen Pleșu sem így gondolkodik, és mindenekelőtt magától az emberi gondolkodástól idegen, mert nem az elszigetelődés a továbbfejlődés útja, ez épp a Robinson-paradigmában ismerhető fel leginkább. Andrei Pleșu ebben az értelemben is igyekszik -- az ő szavaival élve -- „jövedelmezően" gondolkodni. És könyve a kereszténység kétezredik évfordulója után magyar olvasók elé kerülve végül is újra befektetés, André Kosztolányi -- világrangú üzletember -- szerint a legjobb, ha az ember nem ilyen, olyan, amolyan kereskedelmi vagy iparágban, árukkal üzletel -- hanem a gyermekeibe fektet be.
És Europé leszármazottai megszakítások nélkül viszik tovább a történetet.