Józsa István
FODOR LEVENTE
LOS ANGELES
Fodor Levente festőművész karrierjében azt a közép-keleti-európai művészi utat követhetjük, amely jellegzetesnek mondható ebben a kulturális régióban – és Amerikáig ível.
Művészi útján a belső művészi fejlődés, egy sajátszerű, öntörvényű világ szabályait építette -- de az ideológiai megfontolások kívántak meghatározók lenni. Az egyre nagyobb kompromisszumokra kényszerítő kulturális kontextus. Fodor Levente válasza az adott helyzet kihívására: 1968-ban Ausztriába, majd az Egyesült Államokba emigrált. Los Angelesben élt, majd Thousand Oaksba vonult vissza.
1968. Anglia – beat-nemzedék. Franciaország – diáklázadások. Németország – a menekülő diákok vigyáznak a virággruppokra, csak a sétányokon szaladnak, az ellenük kivezényelt fegyveresek nem. Csehszlovákia – prágai tavasz. Ne folytassuk. – Ennek a jól ismert kontextusnak legalább jelzése nélkül nem értékelhetjük igazán Fodor Levente festészetét. Azt mondhatná valaki, hogy soha senki estében stb. – ezt a művészvilágot elemezve azonban tovább kell pontosítanunk: az adott környezet, a kényszerítő kontextus nem annyira diagnózis értékű képeken tárul elénk-örökitettik meg, sokkal inkább mindennek az ellenképét látjuk. Tegyük hozzá, különös művészettörténeti pillanat terméke mindegyik kiállítása: mi már a nagy fordulatok után vizsgálódunk. Ennek függvényében csak két gondolatot érintsünk.
A műalkotás a művészi közlésnek alapvetően két csíráját rejtheti magában, az alap az ábrázolás és vagy a kifejezés. A kettő természetesen sohasem függetlenedik-függetlenedhet egymástól. A közlésben – a tükrözésben - , illetve annak módjában az egyik kihangsúlyozása már a megteremtett esztétikum sajátosságat adja. A művész szavai: „A művészet tükröz, mindent, az embert, a környzetét, és mindig titokzatos. A misztikus, varázsos, isteni mindenütt jelen van, legyen az egy piramis vagy egy Picasso--portré, akár meg tudom közelíteni lelkileg, akár nem. A Valóság az, ami a földi világ jelenségei mögött van. Ez az egész lényege, ezért keresem én ezt a maga transzcendentális alakzataiban” – válaszolta, amikor magyarázatot kértek tőle a furcsa alakoknak, színeknek, a formák és stílusok szokatlan kombinációira, sőt, a különböző felfogások szabad társítására. A művész legjobb alkotásaiban kulturális szimbólumokat, rituális jeleket ragad meg a szürrealizmus múlhatatlan eredményeit felhasználva, és képeiben látomásos jelleget kialakítva. Képeinek tere az a nyitott tér, amellyel szemben a befogadó döbbenten áll – és nem a felszabadultság érzése tölti el.
Mindezt racionalizálva, időszintézisének dimenzióit mérhetjük fel – így válunk magánmítoszainak részeseivé.
Művészi útján a belső művészi fejlődés, egy sajátszerű, öntörvényű világ szabályait építette -- de az ideológiai megfontolások kívántak meghatározók lenni. Az egyre nagyobb kompromisszumokra kényszerítő kulturális kontextus. Fodor Levente válasza az adott helyzet kihívására: 1968-ban Ausztriába, majd az Egyesült Államokba emigrált. Los Angelesben élt, majd Thousand Oaksba vonult vissza.
1968. Anglia – beat-nemzedék. Franciaország – diáklázadások. Németország – a menekülő diákok vigyáznak a virággruppokra, csak a sétányokon szaladnak, az ellenük kivezényelt fegyveresek nem. Csehszlovákia – prágai tavasz. Ne folytassuk. – Ennek a jól ismert kontextusnak legalább jelzése nélkül nem értékelhetjük igazán Fodor Levente festészetét. Azt mondhatná valaki, hogy soha senki estében stb. – ezt a művészvilágot elemezve azonban tovább kell pontosítanunk: az adott környezet, a kényszerítő kontextus nem annyira diagnózis értékű képeken tárul elénk-örökitettik meg, sokkal inkább mindennek az ellenképét látjuk. Tegyük hozzá, különös művészettörténeti pillanat terméke mindegyik kiállítása: mi már a nagy fordulatok után vizsgálódunk. Ennek függvényében csak két gondolatot érintsünk.
A műalkotás a művészi közlésnek alapvetően két csíráját rejtheti magában, az alap az ábrázolás és vagy a kifejezés. A kettő természetesen sohasem függetlenedik-függetlenedhet egymástól. A közlésben – a tükrözésben - , illetve annak módjában az egyik kihangsúlyozása már a megteremtett esztétikum sajátosságat adja. A művész szavai: „A művészet tükröz, mindent, az embert, a környzetét, és mindig titokzatos. A misztikus, varázsos, isteni mindenütt jelen van, legyen az egy piramis vagy egy Picasso--portré, akár meg tudom közelíteni lelkileg, akár nem. A Valóság az, ami a földi világ jelenségei mögött van. Ez az egész lényege, ezért keresem én ezt a maga transzcendentális alakzataiban” – válaszolta, amikor magyarázatot kértek tőle a furcsa alakoknak, színeknek, a formák és stílusok szokatlan kombinációira, sőt, a különböző felfogások szabad társítására. A művész legjobb alkotásaiban kulturális szimbólumokat, rituális jeleket ragad meg a szürrealizmus múlhatatlan eredményeit felhasználva, és képeiben látomásos jelleget kialakítva. Képeinek tere az a nyitott tér, amellyel szemben a befogadó döbbenten áll – és nem a felszabadultság érzése tölti el.
Mindezt racionalizálva, időszintézisének dimenzióit mérhetjük fel – így válunk magánmítoszainak részeseivé.
