SZÉKELY GÉZA
ALBUM
Józsa István
FORMÁK MITIKUS EREDETE
Székely Géza művei és grafikái helyi témákon keresztül fejezik ki az emberi lét egyetemes tragédiájának veleszületett sajátosságát. A mindennapi élet elemei - emlékek, az múló pillanatok "fényképei"? Rézszáradásai, pasztellek, akril- és olajfestményei forrása olyan történelmi szemlélet, amely lehetővé teszi számára a jelenlegi körülmények megörökítését és az ősi hagyományok folytatását.
A művész helyi értékeket vizsgál és próbálja összekapcsolni őket egy szélesebb összefüggéssel. "A korszakunkra a szélsőséges individualizmus jellemző", mondja. "Tudatában vagyunk elidegenedésünknek, de már nem küzdünk ellene. Ez egy terhe, különösen a művészetben. Valahonnan jövünk, valahonnan kezdünk, és ez meghatározza az egész életünket, függetlenül attól, hogy később hová jutunk. Sokan tagadják ezt, de tévednek. Mindenképpen el kell fogadnunk eredetünket, de ugyanakkor ki kell használnunk azokat a kincseket, amelyek... nem csak elérhetők, hanem felajánlódnak nekünk." A művész az élet drámáját mutatja be saját szűkebb és tágabb világának sajátosságaival. Az ötletei művészi jelentőségig emelkednek, léteznek a jel miatt; a vonalak erőteljes hálózatának mögött egyetemes emberi gondolatokat találunk. Mert ez a világ nem egyének összessége. Egy plusz egy nem kettőt alkot, hanem meghatározhatatlan; ahogyan az egy is meghatározhatatlan. Ráadásul erősíthetik vagy gyengíthetik egymást egy nagyobb egész részeiként.
"Totem", "Örökség", "Ősi ritmus". Falak, tetők, vidéki élet tárgyai - a nézőt az ábrázolás drámai jellege sokkolja, és ösztönzi a meditációra; ezek a tárgyak évszázadok emlékeit sűrítik össze, és mentális tárgyakká válnak. Nos, milyen művészeti attitűd az? A "tiszta forrás" helyett... egy figyelmeztetés? Valójában ez a látás ideje, a pillanat villanása az élet és a küzdelem után; a néző csak azokat tudja megfogni, amiket a nyomok és romok még mindig elárulnak, és így újjáépíti a korábbi élet ősi stabilitását. Múlt idő? Nem az. Az egyszerű benyomás lenne, amely szükségszerűen változik, távolodik és homályos lesz. Amit itt látunk, az a jelen, mint egy közeli emlék; a művész próbálja elkapni ezt a jelen pillanatot. Csak annyira megy el a memória határáig, túl, ahol a pillanat csak még mindig megváltozhat.
Ezt a folyamatot megragadhatjuk a szenvedélyes, néha fémes, hideg festményeiben és grafikájának költőien lebegő vonalhálójában, de nem a hagyományos lineáris renden keresztül: tapasztalat - mentális finomítás - műalkotás; először Székely Géza mentális konstrukciókat épít, majd próbál motivációt találni képeihez egy létezésben fenyegetett világban. A világ és a alkotó viszonyában a belső, szellemi megoldás az elsődleges, azaz a gondolat, amely egyetemes, és ezután a motiváció helyi, különleges lesz. Másrészről a motívumai között felfedezzük az ősi szimbólumokat, amelyek az ismerés keretpontjaivá válnak a kutatásban. Jelek. A kör. Leggyakoribb motívuma, amely szintetikus szemantikai mezővel rendelkezik, a kerék; az ókori időktől kezdve a legátfogóbb értelmezési területe volt. Az egyik elsődleges jelentése a sors szimbóluma: a kerék a sors kereke, és a gyakran emlegetett sors a történelmi próbatételek és következményeik sorrendje. Ezek "súlyos képek"; így szólnak erről az élet módjáról, erről a sorsról olyan módon, hogy a legnemesebb értelemben tragédiák; hogy nem az élet metaforái helyett az agónia metaforái. Az ember hiánya? Dőlő házak. Használt eszközök. Mozdulatlanság. A múlt mozgalmas életének agóniájának nyomai villanásokban. Jelek. A függőleges, a vízszintes és a ferde. Tengelyek, erővonalak, amelyek felépítik a kép szerkezetét, és irányítják a néző szemét és gondolatait. Egy labirintusban, egy pszichoanalízisben. A kreatív szellem elmélkedő attitűdje szerint azt vártuk volna, hogy a művész "kép-történetekkel" mutassa meg nekünk a változást a vonalban rendelt sorrendben, de Székely Géza választott álláspontja miatt a művészet és a alkotó közötti kapcsolatban az belső, szellemi megoldás az elsődleges, azaz a gondolat, amely egyetemes, és ezután a motiváció helyi, különleges lesz. Másrészről a motívumai között felfedezzük az ősi szimbólumokat, amelyek az ismerés keretpontjaivá válnak a kutatásban. Jelek. A kör. Leggyakoribb motívuma, amely szintetikus szemantikai mezővel rendelkezik, a kerék; az ókori időktől kezdve a legátfogóbb értelmezési területe volt. Az egyik elsődleges jelentése a sors szimbóluma: a kerék a sors kereke, és a gyakran emlegetett sors a történelmi próbatételek és következményeik sorsa. Ezek "súlyos képek"; ezek az élet e módjáról szólnak, az életről ilyen módon, hogy a szó nemes értelmében tragédiák; hogy nem az élet metaforái, hanem az agónia metaforái. Az ember hiánya? Hanyatló házak. Használt eszközök. Mozdulatlanság. Nyomok az elmúlt mozgalmas élet agóniájából villanó képekben. Jelek. A függőleges, a vízszintes és az átlós. Tengelyek, erővonalak, amelyek felépítik a kép szerkezetét, és irányítják a néző szemét és gondolatait. Egy labirintusban, egy pszichoanalízis. Az alkotó szakmai újítása ennek megfelel. A pasztell színeket általában olyan képekhez használják, amelyek nyugalmat sugároznak, csendes harmóniát Székely Géza drámai pasztellképeket fest, sőt pasztell képeket is. Ezért a hatás a hangsúlyozott kontúrokból és erővonalakból ered, amelyek az elme egyetlen ötlet felé vezetik, mivel ezeknek a képeknek a perspektívái, egy metaforát építve, lefelé irányulnak. "Azt gondolom", mondja Székely Géza, "hogy a művész feladata az emberi létezés tragikus mélységeibe ásni; meg kell fognia és kifejeznie képekben."
A művész helyi értékeket vizsgál és próbálja összekapcsolni őket egy szélesebb összefüggéssel. "A korszakunkra a szélsőséges individualizmus jellemző", mondja. "Tudatában vagyunk elidegenedésünknek, de már nem küzdünk ellene. Ez egy terhe, különösen a művészetben. Valahonnan jövünk, valahonnan kezdünk, és ez meghatározza az egész életünket, függetlenül attól, hogy később hová jutunk. Sokan tagadják ezt, de tévednek. Mindenképpen el kell fogadnunk eredetünket, de ugyanakkor ki kell használnunk azokat a kincseket, amelyek... nem csak elérhetők, hanem felajánlódnak nekünk." A művész az élet drámáját mutatja be saját szűkebb és tágabb világának sajátosságaival. Az ötletei művészi jelentőségig emelkednek, léteznek a jel miatt; a vonalak erőteljes hálózatának mögött egyetemes emberi gondolatokat találunk. Mert ez a világ nem egyének összessége. Egy plusz egy nem kettőt alkot, hanem meghatározhatatlan; ahogyan az egy is meghatározhatatlan. Ráadásul erősíthetik vagy gyengíthetik egymást egy nagyobb egész részeiként.
"Totem", "Örökség", "Ősi ritmus". Falak, tetők, vidéki élet tárgyai - a nézőt az ábrázolás drámai jellege sokkolja, és ösztönzi a meditációra; ezek a tárgyak évszázadok emlékeit sűrítik össze, és mentális tárgyakká válnak. Nos, milyen művészeti attitűd az? A "tiszta forrás" helyett... egy figyelmeztetés? Valójában ez a látás ideje, a pillanat villanása az élet és a küzdelem után; a néző csak azokat tudja megfogni, amiket a nyomok és romok még mindig elárulnak, és így újjáépíti a korábbi élet ősi stabilitását. Múlt idő? Nem az. Az egyszerű benyomás lenne, amely szükségszerűen változik, távolodik és homályos lesz. Amit itt látunk, az a jelen, mint egy közeli emlék; a művész próbálja elkapni ezt a jelen pillanatot. Csak annyira megy el a memória határáig, túl, ahol a pillanat csak még mindig megváltozhat.
Ezt a folyamatot megragadhatjuk a szenvedélyes, néha fémes, hideg festményeiben és grafikájának költőien lebegő vonalhálójában, de nem a hagyományos lineáris renden keresztül: tapasztalat - mentális finomítás - műalkotás; először Székely Géza mentális konstrukciókat épít, majd próbál motivációt találni képeihez egy létezésben fenyegetett világban. A világ és a alkotó viszonyában a belső, szellemi megoldás az elsődleges, azaz a gondolat, amely egyetemes, és ezután a motiváció helyi, különleges lesz. Másrészről a motívumai között felfedezzük az ősi szimbólumokat, amelyek az ismerés keretpontjaivá válnak a kutatásban. Jelek. A kör. Leggyakoribb motívuma, amely szintetikus szemantikai mezővel rendelkezik, a kerék; az ókori időktől kezdve a legátfogóbb értelmezési területe volt. Az egyik elsődleges jelentése a sors szimbóluma: a kerék a sors kereke, és a gyakran emlegetett sors a történelmi próbatételek és következményeik sorrendje. Ezek "súlyos képek"; így szólnak erről az élet módjáról, erről a sorsról olyan módon, hogy a legnemesebb értelemben tragédiák; hogy nem az élet metaforái helyett az agónia metaforái. Az ember hiánya? Dőlő házak. Használt eszközök. Mozdulatlanság. A múlt mozgalmas életének agóniájának nyomai villanásokban. Jelek. A függőleges, a vízszintes és a ferde. Tengelyek, erővonalak, amelyek felépítik a kép szerkezetét, és irányítják a néző szemét és gondolatait. Egy labirintusban, egy pszichoanalízisben. A kreatív szellem elmélkedő attitűdje szerint azt vártuk volna, hogy a művész "kép-történetekkel" mutassa meg nekünk a változást a vonalban rendelt sorrendben, de Székely Géza választott álláspontja miatt a művészet és a alkotó közötti kapcsolatban az belső, szellemi megoldás az elsődleges, azaz a gondolat, amely egyetemes, és ezután a motiváció helyi, különleges lesz. Másrészről a motívumai között felfedezzük az ősi szimbólumokat, amelyek az ismerés keretpontjaivá válnak a kutatásban. Jelek. A kör. Leggyakoribb motívuma, amely szintetikus szemantikai mezővel rendelkezik, a kerék; az ókori időktől kezdve a legátfogóbb értelmezési területe volt. Az egyik elsődleges jelentése a sors szimbóluma: a kerék a sors kereke, és a gyakran emlegetett sors a történelmi próbatételek és következményeik sorsa. Ezek "súlyos képek"; ezek az élet e módjáról szólnak, az életről ilyen módon, hogy a szó nemes értelmében tragédiák; hogy nem az élet metaforái, hanem az agónia metaforái. Az ember hiánya? Hanyatló házak. Használt eszközök. Mozdulatlanság. Nyomok az elmúlt mozgalmas élet agóniájából villanó képekben. Jelek. A függőleges, a vízszintes és az átlós. Tengelyek, erővonalak, amelyek felépítik a kép szerkezetét, és irányítják a néző szemét és gondolatait. Egy labirintusban, egy pszichoanalízis. Az alkotó szakmai újítása ennek megfelel. A pasztell színeket általában olyan képekhez használják, amelyek nyugalmat sugároznak, csendes harmóniát Székely Géza drámai pasztellképeket fest, sőt pasztell képeket is. Ezért a hatás a hangsúlyozott kontúrokból és erővonalakból ered, amelyek az elme egyetlen ötlet felé vezetik, mivel ezeknek a képeknek a perspektívái, egy metaforát építve, lefelé irányulnak. "Azt gondolom", mondja Székely Géza, "hogy a művész feladata az emberi létezés tragikus mélységeibe ásni; meg kell fognia és kifejeznie képekben."
