Józsa István
GAJDÁN ZSUZSA

 

Gajdán Zsuzsa hajdúszoboszlói (Magyarország) festőművész absztrakt és nonfiguratív kompozíciói szellemi tájegységeket képszerűsítenek.

         Valamely tájegység, alföld, hegyvidék úgy lesz téma számára,  hogy kiindulópontot jelent az absztrakcióhoz:  az absztrakt még visszautal az eredeti témára, de aztán az alkotó reflexió lesz a fontos. A nonfiguratív, amint azt a terminus mutatja, száműzi magát a témát is.  A tulajdonság elválik a dologtól, maga a dolog nincs is jelen. Vagyis a színek önállósulnak.  Ebben az önállósulásban festi meg Gajdán Zsuzsa hangulatait, érzéseit, véleményét.  Ebben a reflexióban járjuk be a magyar történelmet,  így beszél 1956-ról – meghasad az ég --, és a magyar himnusz kéziratának töredékében Kölcseyvel találkozunk.

         Az absztrakciót azzal vezeti tovább, hogy képtöredékekkel építkezik. Tulajdonképpen több képet  helyez egymásra, a befogadó pedig egyik képnek a teréből átlép a másikba. Az egyes síkokban térszeletekben a töredék, a rész képviseli az egészet, a töredék idéz meg egy hajdan volt vagy vágyott  egészet. Ez az érzelmek logikája, így működik az emberi pszichikum.  Képek áradnak képek után, töredékek villannak fel,  kavarognak, ahogy azt Borges írja le ’’Az Alef’’ című novellájában.

         Gajdán Zsuzsa  akriljain, olajképein, vegyes technikával készült kollázsain égő piros, érett narancssárga fekete kontrasztjaival látványosan kalauzol az emberi szellem befelé végtelen terében,  szűkebb és tágabb világunk teremtő működésében.