Rill Krisztina Izolda, Sárosi Renáta, Kuncik Boglárka-Hilda, Hodgyai Réka, Olasz Szende, Bréda Ildikó, Marián Ágnes, Dézsi Szintia, Stefán Bence, Molnár Csilla, Szabó Edina-Abigél, Tóth Kinga-Tünde, Kiss Ingrid- Krisztina,
Küsmödi Kinga-Emese, Simon Emilia, Doloczki Lilla, Józsa István
ÚJ MŰFAJOK A III. ÉVEZRED ELEJÉN
Geert Lovink: A média sorsa az Internet korában
Geert Lovink médiakritikus a hollandiai, amsterdami egyetem professzora, az “Institute of Network Cultures” munkatársa. 1992-ben a Szabadság szerkesztőségében indiai, calcuttai tartózkodása után interjút készítettem vele (Az indiai filmről, Szabadság, 1992.10., 3. old.), 1996-ban “Románia-valóságpark” című szövegét fordítottam (Korunk, 1996.7, 76-78 old.). Ezúttal -- a Bölcsészkar diákjainak bevonásával -- kortárs media-kérdésekről beszélgetünk. – J.I. |
Józsa István: A mai műfaji struktúra évszázadok és évezredek óta él: verseket minden bizonnyal örök idők óta írnak, regényeket az ókor óta, novellákat a reneszánsz, Boccaccio: „Dekameron”-ja óta, 500 éve. Századok és ezredek óta működő hagyoömány tehát. Újítás? Fordulat.? A többévezredes műfaji struktúrát ma megbontja olyan világhálós kommunikációs és egyébre alkalmas „eszköz”, mint : a blog, blogpróza, blogregény -- „Láncvilág” --, Chat, Skype, Facebook, Like, Comment stb. Helyettesíti a telefont, a levelet, a térképhasználatot, az állapotmegosztást, a fizikailag elképzelhető tárgyalásra, megbeszélésre alkalmas helyet, az áruházakban való vásárlást. Gyakorlatilag a számítógép előtt ülő személynek lehetősége van arra, hogy néhány billentyűvel maga elé szervezze életszükségleteit.
Nyilván a fenti állításokkal nem a Facebook lehetséges előnyeire szeretnék rácáfolni, hiszen számomra is egyértelmű, hogy bizonyos esetekben igencsak hasznos kommunikációs oldal. Elsősorban bérmenetesen működik az internetcsomagon belül, megannyi lehetőséget fölkínál: különböző csoportok, alkalmazások létrehozására alkalmas, nyomon követhetőek rajta a legfrissebb események, a hírfolyam, a hírek. Lehetőséget ad arra, hogy rég nem látott ismerőseinket megtaláljuk, kapcsolatba kerüljünk velük. A kapcsolat mint olyan kommunikációt föltételez két vagy több személy között, és ennek a kommunikációnak többféle megvalósulását teszi lehetővé a Facebook. Például a chat ablakok, a kommentek, a lájkolás, az önálló vélemények kifejtése, amelyek valamennyien a Facebook adta lehetőségek példái. E lehetőségek is könnyen kibillenhetnek pozitív irányulásukból, hiszen például egy nem nyilvánosság elé tartozó hozzászólással bárkit könnyen meg lehet sérteni. A Facebookon megosztott gondolatok legnagyobb része informális szövegekből áll. – Új, sosemvolt műfajok születnek a III. évezred elején? MÉG EGYSZER: ÚJ, SOSEMVOLT MŰFAJOK SZÜLETNEK A III. ÉVEZRED ELEJÉN?
Geert Lovink: Az Internet mint tömegjelenség viszonylag új mozzanat. Történeti szempontból nemrég az emberek legtöbbje még annál a fázisnál tartott, hogy rájöjjön arra, hogyan is működik az internet. Ez azt jelenti, hogy elkezdtünk előrehaladni az alapvető dolgoktól, az internet materiális és ontológiai formáitól egy fontosabb kérdés felé , ami az internet kiterjedtebb céljáról szól. Már nem elég csak felbecsülni és megbeszélni annak hatását. Ma olyan lehetőség közeledik felénk, amely megengedi számunkra, hogy kiválaszthassuk egy széles körű választékból a nekünk megfelelő Internetet és felépítsük azt. Hogyha már nem szeretnénk függni többet más szolgáltatóktól, de mégis panaszkodunk az „idegen” kultúrák függőségétől, akkor itt az ideje, hogy tegyünk valamit érte. Nem lehet mindkét irányt választani. Ez Közép- és Kelet Európára is érvényes. Már cselekvő résztvevő vagy és többé nem az áldozat. Vagy részt veszel több új és független infrastruktúra megépítésében, vagy elfogadod azt, hogy a Facebook és Google alanya leszel a következő évtízedekben, arra ítélve, hogy többet ne tudj csinálni, mint terjeszd neheztelésedet a „kultúrád” elvesztése miatt. A Média-architektúráknak következményei vannak. S ha már egyszer letelepednek -- hajlamosak a háttérbe húzódni, és részévé válni a láthatatlan mindennapi szokasaidnak. S ha már egyszer beékelődnek, nagyon nehéz lesz változtatni azokon a hatalmi struktúrákon.
J I: Tény, hogy a tömegmédia beleolvadt az Internetbe. A huszonegyedik század a huszadik század örökségével kezdődik, akkor kezdődött a folyamat…
GL: „Beleolvadt” – igaz, helyes, de gyakran az a helyzet, hogy a partnerek, akik részt vesznek az összeolvadásban, nem mindig egyenlőek. Az Internet legelsősorban egy távközlési és informatikai infrastruktúra, amely szabványok és protokollok meghatározott együttese. Első naptól kezdve agnosztikus tartalma volt. Miközben a nyomtatás, a rádió, a televízió, a mozi és más media is igényelnek egy saját infrastruktúrát, amelyek konkrét hordozók és nem léteznek tartalom nélkül. Az Internet olyan közeg, amely arra a célra volt fejlesztve, hogy digitális adatokat szállítson szektorról szektorra függetlenül annak tartalmától. Ahogy mindannyian tudjuk, ez most az egészségügyre, mezőgazdaságra és az autóiparra is kihat, megváltoztatja azt. A hagyományos médiaiparok fontossága gyorsan csökken. Magas felbontású videókat filmekről és televízió tartalmakat továbbít az Interneten, ezeket egyre nagyobb sávszélességben szív magába. Tehát az Internet szemszögéből az emberek közötti kommunikáció arányosan egyre kevesebb és kevesebb lesz. Ezt jobban kihangsúlyozza az egyre növekvő „Internet of Things” ( Targyak Internete) is, ahol mindennapi tárgyak és háztartási gépek kommunikálnak egymással és más rendszerekkel a Wi-Fi és Internet segítségével.
JI: Meghatároznád röviden, hogy mi a médiakritika? Mi a témája? Mi a szándéka, célja? Mikor jelent meg és mikor vált függeytlen, eredeti tudományággá?
GL: A médiakritika is olyan régi, mint maga a média. Általában van egy kis késés közöttük, mivel nyilván utólag szólhatunk hozzá. Például a filmkritikának csak az 1912-es év után lett nagyobb a jelentősége. Az Internet esetében azt mondhatjuk, független kritikája már a korai kilencvenes évek közepén, éppen a Berlini Fal leomlása után jelent meg. A számítógép technológiai kritikája pedig kicsit idősebb ennél. Klasszikus szövege, a Computer Power and Human Reason Joseph Weizenbaumtól 1976-ban jelent meg. Azonban a hálózat alkotóeleme itt megbukik. Nem szabad alábecsülnünk az újságírásnak azt a szerepét, amelyet eddig betöltött. Az IT újságírás már az 1980-as években létrejött, és ennek a következménye volt a Web megjelenése a korai kilencvenes években. Ezt követően a multimédiás PC, a Windows és a Netscape megjelenése, ezek kombinációja kiprovokált egy nagyméretű független gondolkodást arról, hogy melyik irány fele fog célt venni ez a fiatal közeg.A kritika súlyát egyesíteni kellett az egyszerű riporton való túllépés szándékával. A mi esetünkben az ’internet kritika’ jelenséggel nagyon kevés írók és akadémikusok vettek részt a kezdetekben. Számomra az internet-kritika eredete a ’taktika média’ aktivizmus és az új média művészetétől származik. Ezekret a gyökereket azzal a szándékkal ültették, hogy javaslatokat próbáljanak meg és gyakoroljanak egyfajta politikai-esztétikai kombinációt, az ’új média nyelv’ keresésében, ami egy híres könyv címe is amit Lev Manovich állított össze a késő kilencvenes években. A kritika egy irodalmi műfaj, amelyben egy bizonyos nyelv gyakorolva és fejlesztve van, az ideális formáival: az esszé, a folyóirat és az aforizma. A kritika akkor jön elő amikor egy struktúrált dialógus konkrét fogalmakba nő bele. Évtízedekbe is telhet, míg egy új közeg kritikiája átfogó nyelvvé alakul. Nem vagyok biztos abban, hogy az Internet esetében már elértük ezt a pontot. Vegyük a ’platform’ gondolatát. Még el sem kezdődött a rendszeres kutatás ezen a területen, csak maroknyi, szétszort kezdeteink vannak, miközben mi már a platform-korszak közepén járunk.
JI: A kritika – alkotó ember és / vagy nagyközösség kiritikája. Melyek a mai médiakritika módszerei és technikái? Mi a hatása?
GL: Hasznos különbséget tenni eszköz és társadalom között. Az első konkrét, releváns a tanulmányághoz, a szaktudáshoz kapcsolódó, belső vitákból kijövő azok között akik részt vesznek egy bizonyos szektor kutatásában és fejlesztésében. A második kritikai forma a hálozati technológiák a közösségre való hatását tükrözi. Én mindig mindkettőben részt vettem viszont a fő érdeklődésm mindig is az utóbbira volt irányulva. Könnyen el lehet tévedni az eszközök labirintusszerű mikrokozmoszában. Mondhatnánk, hogy a tudomány és a (ipari) termelés evolucíója alapvetően a kritikától függ, emberek véleményén, szakértői találkozókon részt vett fontos vitákon, konferenciáktól és műhelyektől. A mai kritikának a domináns formája a tudományos diszkurzus. Ugyanez az helyzet cégeken belül is mint például az IBM, Microsoft, CISCO, Google és még a Facebookon belül is. A belső kulturájuk az egyetem után van mintázva. A tudás előállítására és tárolására használy módszerek is hasonlók: az átlagos formátumuk a tudományos dolgozat, ennek a tudományos és képi adatok vizualzációjával, mintakészítésével, lábjegyzetekkel, bibliográfiával stb. Egy másik formája a (belső) szakpolitikai dokumentum. Viszont nagyon ritka, hogy ebben a dokumentumban olyan fajta kritikát alkalmaznak ami megkérdőjelezné a technológia formációját vagy megfelelőségét. Jóval később és kevesebb jelentőséggel a tudományos termelés módjához hasonlítva, az internet irodalmi formáit látjuk felemelkedni az internet kritikában – az amelyben én részt veszek – az 1980-as évek végén kezdődve elérve a közönséget csak 2008 körül. Nem mondhatjuk azt, hogy mindkét kritikai forma szélsőséges, mivel ez egy nagy hiba lenne. Mivel a számítógépes és az internet ipar nagyon nagy és nagy mértékben függ a kollektív termeléstől – és a folytonos változásoktól.
Hogy van-e valami hatása a kritikának? Számomra a kollektív képesség a kritikus önreflexióra már önmagában érték. Nem lehet haladás, szabadság és újítás kritika nélkül. Itt állok William Easterly-vel aki az ellen érvelt a The Tyranny of Experts (2013) művében a Szingapúri fejlődési modell ellen amely előnybe részesíti az autokratikus uralmat és a gazdasági növekedést a demokratikus kultúrák és szabadság helyett. Az új előszójában Erdogant és Orbant taglalja példaként. Azonban Easterly könyvét egy gyüjteményként kellett volna közzé tenni benne található külön esszé sorozatokkal s nem szétszorva azt. Ez is azt bizonyítja, hogy szükségünk van fiatal radikális gondolkodókra akik kritizálják a tekintélyelvü fejlesztést, főleg az internettel kapcsolatban.
JI: A tömegmédia beleolvadt az internetbe, és most a harmadik évezred első generációi új kérdésekkel szembesülnek. Még nincsenek válaszaink. Még a kérdéseket sem fogalmaztuk meg. Csak egy világméretű keresés meg a vélemények dzsungele...
GL: Ez szerintem csak sajátosan Európára vonatkozó probléma. Már elnézést, senki sem találkozna ilyen zavarodotsággal ezen a téren Afrikában vagy Ázsiában. Itt Európában nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy nem mi irányítjuk saját eszközeinket – és sorsunkat. Két világháború után és egy dekolonizációs folyamat után, van ez a felfogás, hogy már nem mi irányítunk. A fogyasztók szerep betöltésére vagyunk kárhoztatva ( vagy mint felhasználóként ahogyan a számítógép zsargonban hívnak). De ne dramatizáljuk túl ezt. Az európaiak is elég gazdagok ahhoz, hogy ne legyenek „áldozatok”. Még mindig fontos szereplők vagyunk a a repülőgép gyártásban, autók- , termék design gyártásában és ki ne felejtsük a hadipari komplexumot se. A számítógép kiépítése és az internet többé-kevésbé a Nyugat közös projetkje, az alapvető technologiákkal melyek alá vannak vetve katonai kutatásoknak melyeket nem lehet lecsökkenteni a ’zavaró’ libertáriánus Sillicon Valley napirendjéhez. Amit te nagyban kijelenteni próbálsz itt az a megosztott érzés az elveszett nemzedék iránt. London és Stockholmhoz képest a Kelet európai fiatalok jobban hajlamosak arra, hogy kísérletezzenek. Nem szeretnék optimistának hangzani, mivel imádom az Európai negativitást, de miután az internet kontextusával foglalkoztam több mint húsz évig annyit meg tudok mondani, hogy melyek a kérdések és a hozzájuk lehetséges válaszok. Mi ennél jobban is tudnánk csinálni.
A filozófia biztosít számunkra bizonyítékokat arról, hogy a kritika és az utópia szoros kapcsolatban állnak egymással, én is alátámasztom ezt. Viszont a mai globális kapitalizmusban a a negativizmust elnyomás alatt tartják míg a pozitivizmust dícsérik mint egy konstruktív gesztust. A vezetői osztály úgy fogja fel a kritikát mint egy frontális támadást a marketingben ezért megtiltja azt. Bárhol is felbukkan tompítani és szürni kell, nagyjából ugyanúgy mint a totalitárius napokban. A nagy különbség az az, hogy a mostani vállalati rendszerek nem tudják mi az az „önkritika”, egy vonása a kommunista rendszernek is. Számomra a negativizmus tele van kreatív és romboló ötletekkel. A pesszimizmus egy hihetetlenül produktív forrása a fogalmaknak, és nem szabad összekeverni a betegséggel ami miatt sok mindenki szenved, mint például a depresszió. Kétségkívül újraéljük a #nein reneszánszot ( see:). Lassan 9/11 után, de még ennél is jobban a 2008-as gazdasági válság beálltával, tanui vagyunk a globális konszenzus felbomlásának Nyugaton. Azzal a tudattal élve, hogyha mindannyian keményen dolgozunk és mindent beleadunk, rossz gondolatok nélkul akkor a neo-liberális Télapó elhozza nékünk a demokráciát és a jólétet. A kulcsfogalom amely összefoglalja ezt a válltást az „Thomas Piketty” és az ő Capital in the Twenty-First Century (2013) című könyvében lelhető meg mely a jövedelmi egyenlőtlenség növéséről és veszélyeiről beszél, ami hirtelen nagyon népszerű lett. De persze ennek a felbukkant kritikának is meg van a sötét oldala: a jobboldali nacionalizmus és a populizmus emelkedése, és a hozzá kapcsolodó online panaszkultúra és az ehhez kapcsolodó terminusok és viselkedések mint például a „trolling”. Ami közös mindannyiukban az a vágy, hogy elhallgatassák a többieket és állítsák le a vitákat.
JI: Médiaktitika és esztétika, irodalomtudomány -- irodalomelmélet --, a mozgókép története, műkritika és... mi még? Milyen tudományok adnak egyáltalán eszközöket, kellő fogalmakat, alapfogalmakat, kategóriákat a munkához? :
GL: Legyünk itt óvatosak, hogy ne idealizáljuk a kritikát műfajként. Elég zűrös. Általában a humán tárgyak befolyása csökkent és állandó támadás alatt van elszigetelni próbálva azt. A nyilvános értelmiség szerepe, Kelet Európában is csökkent. Ez az elszigetelt egyetemek növekvésének köszönhető s ama humán részlegeknek szélsöségesbítése és a média ipar gyarapodása amelyek nagyon jól meg vannak a „magas szintű művészet” és a kifinomult ötletek nélkül is. A kultúrális tanulmányok is része ennek a tendenciának. Az 1980as 1990es évek popkultúrája átalakult tompa populizmussá. Korunk közvetlen kritikája az újságíráshoz kötődik és nem a szakirodalomhoz. Az internet kritika sem kivétel. Nem nőtt ki a Média Tudomány és Kommunikáció részlegből, nemhogy a Filozófiábol és a Művészettörténeti tudományágból. Az internet túl technikai volt nekik, túl kereskedelmi. Annak ellenére, hogy próbálták a művészetet a tudománnyal összehozni, és „digitális bölcsészet” programokat megszervezni, hogy összehozzák a humán tárgyakat a technológiával, viszont az európaiak még mindig hisznek abban hogy ezek a tartományok külön tartoznak egymástól. Tehát úgy tartják, hogy a művészetek területe tiszta és elkötelezett az örök értékek és formáknak, míg a mindennapi emberi külvilágban a technológia található. Annak ellenére, hogy a képzőművészetben vitéz erőfeszítéseket tettek azért, hogy áthidalják ezeket a szakadékokat, az oktatási, pedagógiai és intézményi valóságok még minidg makacsak maradtak. Furcsa módon a technológia nem gyosítja ez a folyamatot. Inkább vagyunk tanui a kritikus fokozatos eltünésének, egy takaró visszavonási folyamat, ahol a kritikát nem frissítik se nem korszerűsítik, hanem inkább letörlik, szakkifejezésbe beillesztve ( no crashes either...).
JI Mára – ezek az „eszközök” már rögzültek, a mindennapi élet elképzelhetlen nélkülük. A folyamat a 20. században kezdádik az elektronikusd média megjelenésével. Változik az életmód azzal, hogy a média összeköt és -- elszigetel! Individualizálódás, elidegenedés...
A 21. század embere már feltűnően sok időt tölt egyedül, egyre inkább individualizálódik, ám ez korántsem jelenti azt, hogy nem vágyik társasági életre. Ez a társasági éle0t viszont egyre inkább elfordul a konkrét értelemben vett társasági élettől, hiszen legtöbb alkalommal nem fizikai, hanem virtuális légkörben történik. Az Internetes „kiultúra” elterjedésének köszönhetően felgyorsult lépésekben előre haladó változásoknak lehetünk tehát részesei. Hova vezet ez a folyamat? Visszafordítható? Bár ellensúlyozható?
GL:Sherry Turkle Alone together ( Egyedül együtt) (2011) című kötete itt a klasszikus tanulmány. Az alcíme összefoglalja az egészet: miért várunk el többet a technológiától és kevesebbet egymástó? Behozom ezt a tendenciá a modern társadalom egy másik, csökkenő tendenciájával kapcsolatban: a törzsfüggőség. Egyre inkább függünk a szigorú társadalmi szerkezetektől, de nem a hagyományos fajtáktól: család, egyház, gyár, szakszervezet, iskola, stb. Mindannyian tudatában vagyunk a ,,társadalmi mozgás'' stagnálásának. A saját törzsünktől való erős gazdasági függés közvetlen kapcsolatban áll a közösségi média túlzott használatával. Ezért lehet, hogy ebben a kontextusban nem a magány a megfelelő szó. Kapcsolatban állunk másokkal, állandóan. A lényeg, hogy nincsenek jelen a közvetlen helyszínen,bár kapcsolatba léphetünk velük a nap bármely pillanatában, bárhol vagyunk éppen. Egy póráz nemépít pozitív közösséget. A közösségi média reprodukálja, ha nem megerősíti a törzsi kötődéseket. Az 1990-es években az volt az elképzelésünk, hogy létre tudunk hozni új, virtuális közösségeket. Lehetséges, hogy ez most is zajlik, de az a benyomásom, hogy ezek a virtuális kapcsolatok ,,gyenge kötelékek'' maradnak, azért is, mert ez állérdekében a közösségi média olyan monopóliumainak, mint a Google és a Facebook. Kevesebb pénzt lehet keresni egy maroknyi (vagy inkább zárt) ,,szoros kapcsolattal'' szemben egy széles hálózatnyi gyenge kötelékkel. Ez megmagyarázza, hogy miért van a fiataloknak több ezer kapcsolatuk olyan emberekkel akikkel sohasem találkoztak szemtől szemben, anélkül, hogy tudnák, hogyan történt ez pontosan. Ennek a bővülésnek egy másik következménye kétségtelenül a családi kötelékek, barátságok és gazdasági kapcsolatok globalizációja.
JI: Mi a véleményed a közösségi médián keresztül történő individualizálódásról és elidegenedésről? Különösen a fiatal generáció, aki ideje nagyrészét a számítógép előtt tölti?
GL: A függőség mindig jelen van, és Peter Sloterdijkkel értek egyet, aki a Meg kell változtatnod az életed-ben (2009) érvelt amellett, hogy napi szinten arra képeztük magunkat, hogy fegyelmezettek legyünk és egyensúlyt találjunk a mindennapi élet érdekes és szükséges vonatkozásai között. Nagyon türelmes vagyok, ha arra kerül a sor, hogy a számítógép unalmas eszközzé, készülékké váljon. Tény, hogy kedvenc eszközünk egyre kissebbé és mobilisabbá válik. Egyfelől bárhová magunkkal vihetjük őket, a testünk, a ruházatunk részévé válnak, automatikus gesztusokat fejlesztünk ki velük szemben. Másfelől, többé nem vagyunk a székhez és az asztalhoz kötve. ASzemélyi Számítógép unalmas, irodai kultúrát vitt az otthonainkba, amitől mára boldogan eltekinthettünk. Hosszú ideje, a számítógépes kultúránk egy igen nagy része háttérbe kerül a láthatatlan birodalmában, a normalizáció elkerülhetetlen részeként. Ahozzáállásunk ehhez a hatalmi kapcsolathoz változni fog, elkerülhetetlenül. Egy sokkal erősebb 3D-képkultúrából is egyszerűbb lesz kilépni. Bár az offlineromantika nem fog egyhamar újra felemelkedni. Azok, akiet hátrahagytak a ,,valóságparkban'', a saját eszközeikre lesznek utalva.
JI: Milyen gondolataid vannak a ,,fan fiction''-ról mint új műfajról?
GL: Nem sok. Ezt inkább Henry Jenkinsre és a többi rajongóra hagyom, hogy írjanak a játékokról és a részvevő kultúráról. Naívnak tartom ezt a megközelítést és nem sok felforgató vonatkozását látom. Az Egyesült Államok kereskedelmi megközelítése unalmas és megérdemli a 4chan bánásmódot, hogy teljesen nevetséges és romlott legyen. Ez nem a média demokratizációjának vagy a médiumok műveltségének jele, hanem az internetes elme bezárkózásának, amelyet utolért a társasági sablonkultúra és tartalom. Nem véletlen, hogy a fan fiction és az akadémiai visszhangjainak felemelkedése a Web 2.0 felemelkedésével egyszerre következett be a 2000-es évek elején, hogy a doctom összeomlási dráma feledésbe merüljön. Ennek eredménye az átlagos web-felhasználó szakértelemtől való megfosztása volt, a HTML-től az egyszerű használatú blogok felé. El kell olvasnunk ezeket a trendeket Simon Reynolds Retromániájával 2011-ből (alcíme: a popkultúra függősége a saját múltjától) aki feltette a kérdést, miértállt le egy adott ponton bizonyos zenei műfajok gyártása és azóta csak a létező műfajokat tudjuk remixelni és újjáélszteni a régi hangokat. Ez megtörténhez a webbel is. Szigorúnak és kegyetlennek kell maradnunk és követelnünk kell az avantgárd kísérletezést a legmagasabb szinten, ésélő művészeti formákat amik kifejezik korunk érzését. Tudatában vagyok, hogy az egész kultúra a létező motívumok és stílusok keveréke egy bizonyos mértékig. De ez nem mentség arra, hogy benne ragadunk más tartalmakban és kreativitásként ünnepelni ezt a visszafejlődést. Képzeld el, hogy arra kényszerítenek, hogy vételen Lokomotiv GT és Phoenix-variációkat hallgass. Sokaknak a világ ilyen. Körbevették magukat Star Trek figurákkal vagy a Harry Potter világában élnek. Sok szerencsét ott. Most rajtunk áll, hogy megtaláljuk a megfelelő Dada választ a rabság - éskétségbeesés eme új formájára. 2016 lesz az az év, amikor az adatot felváltja a Dada. Végre. Egy évszázadunkbekerült, hogy eljussunk erre a pontra.
JI: A gyerekek idejük nagyrészét számítógép előtt töltik. Az Internet nem csak szabadidős tevékenység, hanem VÉLEMÉNYVEZÉR is. Befolyásolja a gondolkodásukat.
GL: Kétségtelenül. Ez a korabeli ,,ideológiai államapparátus'', ahogy Louis Althusser egyszer jellemezte. Ki fogja megírni a digitális kor LTI-jét? Emlékeznek Victor Klemperer klasszikus szövegére 1946-ból, amely lebontotta a ,,Harmadik Birodalom nyelvét'' amikor még friss volt? Elgondolkodtat, vajon milyen távolságból sikerül majd leírni korunk digitális világát? Mi lesz a titkos képletünk amikor majd naplót írunk? Vitassuk meg, hogy Dave Eggers regénye, A kör (2013) számít-e. Orwell 1984-ének (1948) ez a frissítése bemutatja a világot miután a Google és a Facebook összeolvadt és a közösségi média felveszi a Különvélemény óvintézkedés szerepét, hogy elnyomja a ,,gonosz'' gondolatokat és tetteket, még mielőtt elkövetnék őket. Mit jelent, amikor társadalmi reformerek globális birodalmakat vezetnek és privatizálják a jóléti állam és valódi, létező szocializmus maradékait, amelyeket az államok nem tudnak tovább finanszírozni és igazgatni - egy folyamat, amelyet Evgene Morozov (aki maga is Fehéroroszországban nőtt fel) ékesszólóan leírt?
Amit érdekesnek találok, az az, ami Friedrich Hayek The Road to Serfdom-jával történt 1944-ből, mga is egy olyan ideológiává válik amely elképzelhetetlen globális egyenlőtlenségeket és szegénységet produkál, amely végülmilliók halálát okozza. Ez a mi helyzetünk, éppen most. Mit kezdünk a demokráciákkal, amik (törvényesen) katonai diktatúrákként működnek és egyszerre céloznak az ,,idegen'' kívülállókra és a belső ellenzékre? Mindkét javaslat az internet korát definiálja. A domináns értékei elemien jobboldali libertarianisták. Az Amazon, Twitter, Uber, Airbnb, Google ,,véleményei'' protokollokba és szoftverekbe vannak csomagolva. Sajnos nem csak a gyerekek szívják magukba ezeket a gondolatokat anélkül, hogy propaganfaként értemeznék őket.
Mint tudhatják, a (kritikai) diskurzus a gyermekekről és a számítógépekről nagyban koncentrál a zaklatottságra és a neuroplaszticitásra. A könyvek olvasását úgy látják, mint az európai Épülés gondolatának része, míg a számítógépes játékok játsszását elutasítják, mint időpazarlást. Évtizedeken keresztül írtak erről tonnaszámra, amely a mi internetes kontextusunkban 2009 körül tetőzött. De ezeka pedagógiai aggályok sohasem koncentráltak igazán a tartalmak kulturlális értékeire. Ezek az emberek azokat az ideológiákat tanulmányozzák amelyek be vannak ágyazva a játékokba, de ez a megközelítés nem igazán népszerű a platformokon és weboldalakonáltalában. Alighanem ez idővel ismét változni fog. Most leginkább a materialista és techno-determinista megközelítések uralkodnak. Nyersen szólva ez magába foglalja a hardverekről, szoftverekről, interfészekről és hálózatépítésekről szóló diskurzusokat - és nem a tartalmi diskurzusokat.
JI: Az Internetről szóló negatív vélemények olyan témákra összpontosítanak, mint a vita, csevegőablakok,magánbeszélgetés az idővonalon, felhasználótípusok, ismeretlen barátok, Facebook-Google kapcsolat, idézet-appok, dislike és társai, megjelölt képek, lájk-oldalak, stb. Ki és hol kezdhet el bármilyen szabályozást?
GL: Az ön listája hosszú és változatos és én csak néhány, sokkal általánosabb problémáról tudok, mint a trollkodás és terrorizálás. Az internet szabályozásának kérdése már jó húsz éve velünk van. Mindig is támogattam azt a nézetet, hogy az internet a társadalom része és nem valami idegen, földönkívüli dimenzió. Csak akkor válhast szükségessé internetspecifikus törvények kidolgozása, ha a létező törvénykezés nem elégséges.
JI: Michael Crosson így ír a Közösségi Média Marketing Közleményében (2015 szeptember 17., ): ,,Mint forgalmazónak, a Facebook örökké változó hírcsatorna-algoritmusa frusztráló! Állandóan rákényszerít, hogy változtasd a közösségi média-taktikáidat.De minden változtatással, a szerves elérhetőség szűkebb és szűkebb lesz. Valójában, ha egy nagy márka vagy, csak a rajongók 2-8 százaléka látja a posztjaidat és csak a rajongók 0.073 százaléka lép tényleges kapcsolatba ezekkel a posztokkal. Ez rossz a márkának de nagyszerű a Facebooknak. Ez a vége az ingyenes Facebooknak? Hogyan tudsz kitörni ebből a csapdából és felépíteni a saját rajongó-bázisodat?
GL: Errő beszélünk.Többünknek kellene tudnia ezekről a számokról és a belső tudásról, hogyan a közösségi média működik. A világ marketing-szakértődi reménytelenül próbálták rávenni a Facebookot, hogy nekik dolgozzon, de nem működik. Ennek oka a hírdetés megtagadása a hagyományos szektorokban, úgy mint napilapok, televízió és magazinok. A közösségi médiának kellett volna ide megváltást hoznia. A világ egyre inkább piac-vezérelt de hogyan kell reklámozni azt a sok szolgáltatást és terméket? A közösségi médiaoldalak közvetlen megoldásként jelentek meg a közvetlen értékesítésre egy hihetetlenül részletes lehetőséggel a felhasználói visszacsatolás mérésére. A feltételezés, hogy az emberek fellépnek a netre és arra használják a telefonjaikat, hogy márkákkal lépjenek kapcsolatba, hibás. Lehet, hogy rákeresnek dolgokra és online veszik meg ezeket, de ez nem lép túl az e-kereskedelem tapasztalatán, amit már húsz évvel ezelőtt kifejlesztettek. Nincs kapcsolat a ,,lájkolás'' és a márkahűség között. Jobban meg kell értenünka marketing-társaságoknak ezt a perverz felülről-lefelé stratégiáját, amelyek reménytelenül próbálnak szinkronban maradni a gyorsan változó közösségi média-trendekkel, mindig reménytelenül próbálva megragadni a korlátozott figyelmünket. Manapság minden az Instagramról szól,jövőre valami más lesz. Mivel a hirdetési stratégiák olyan gyakran elbuknak és messze a tények mögé mennek, a piac az ingatag átlagfelhasználókon áll bosszút a profilozó technikákon és személyes adatok eladásán keresztül. Most ez a saját,különös technikájuk, hogy az emberek háta mögött dolgozva árúcikké alakítsák a személyes viselkedésüket. Ha többet szeretne tudni arról, hogyan működik ez, nézze meg a 2013-as Felhasználási feltételek érvényesek lehetnek dokumentumot () és Douglas Rushkoff Lájk Generáció-ját 2014-ből (http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/generation-like/). Egy másik lényeges tanulmány lehet Anne Helmond PhD-ja, A Web mint platform (2015) amely az internet összekötőből lájk-gazdasággá való átváltozásával foglalkozik (http://www.annehelmond.nl/wordpress/wp-content/uploads/2015/08/Helmond_WebAsPlatform.pdf).
JI: A Facebook halálát időről időre megjósolják. Mikor következik be? És mi fogja helyettesíteni a Facebookot? A divat, amely az USA-ból jön: Instagram, Twitter, SnapChat, stb? Vannak más lehetőségek? Milyen szerepet kellene játszania ebben a médiakritikának?
GL: Ez volt az alternatív napirendünk a közösségi média Nem úgy, mint mi projektünkben, amely 2011-ben kezdődött és többé-kevésbé még működik. A kérdések amelyeket itt feltett, megválaszolatlanok ésvalószínűleg megválaszolhatatlanok. Hogy igazságosak legyünk, kifejlesztettek kisebb alternatívákat de nem vonzottak nagy felhasználótömegeket mert eddig nem értek tovább kockák és aktivisták kis köreinél. Elég vicces, hogy ugyanez elmondható a kereskedelmi kezdeményezésekről is. A probléma itt a monopolhelyzet. Ha senki sem töri meg a monopóliumokat trösztellenes törvényekkel, akkor megszilárdulnak és félállami közművekké válnak. Ezt a pozíciót olyan vállalkozó kapitalisták is védik, mint Peter Thiel.Nem szabad azt gondolni,hogy a Szilikonvölgy a szabadpiaci kapitalizmus kedvéért van. Nem azért vannak. Mindannyian a versengésük összezúzásáról álmodnak. Az úgynevezett első mozgatók vagy elsők-a-piacon logika könnyíti ezt meg. Brüsszel nem sokat tehet egy ilyen helyzetben és egy eredeti piacbarátpozícióba manőverezi magát anélkül, hogy sokat megértene a monopol-kapitalizmus dinamikájából a hálózat korában. Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom, István, de át kelltekintenünk Marx elméleteit a politikai gazdaságról és meg kell írnunk egy jelentősebb frissítését korunk számára. Azt kívántam,bár hozhatnék egypozitívabb üzenetet, de ez a nyers valóságunk, Romániában talán még inkább, mint Hollandiában. Anélkül, hogy rendesen megértenénk, hogyan működik a globális (adat) gazdaság valójában, a sötétben fogunk gépelni és nem leszünk képesek hatékonyan újra-feltalálni a kultúránkat. Megvédeni azt, amit egyszer tettünk és ahogyan egyszer éltünk, csak a globális elit számára lehetőség, és nagyon kevés jóléti állam számára, amelyek megengedhetik maguknak, hogy fenntartsanak egy rendszert amely újratermeli a jólétet.
JI: Mint tudjuk, a kapcsolat a média és a törvények között határtalan, ellenőrizetlen marad, és híján van bármilyen meghatározott irányvonalnak, nyitott az összes párt értelmezésére. Tudsz bármilyen szabályozásról, amely irányítaná ezt a fajta kapcsolatot?
GL: Nem hiszek a törvénykezésben. Lélekben autonóm anarchista vagyok (nem ez a vallásom, nem vagyk tagja az anarchista egyháznak) így olyan terminusokkal indulok, mint önkéntes társulás, szabad együttműködés és közvetlen cselekvés. Az előfeltétel az, hogy ne korlátozzunkmásokat. A kérdésem mindig az volt: mit kell tenni? Tudom, hogy ez Lenin egy frázisa, de engem ez vezérel az 1970-es évek közepe óta, amióta politikailag érintett lettem. A hetvenes évek óta érdeklődöm az alternatív szervezési formák iránt, és ez napjainkban a hálózati formákhoz kötődik. Számomra a törvénykezés a legvégén jön és megszilárdítja azt a társadalmi küzdelmet amit korábban is harcoltak. Az ügyvédek nem avantgárdak, szabály szerint nem lehetnek. Ugyanez a helyzet az internet-kormányzással is. Ha az egész internet-vita csak a szűrésről és a tartalomszabályozásról fog szólni, akár be is zárhatjuk a boltot és kezdhetünk valami mást csinálni. Az én generációmnak, azoknak akik a kilencvenes évek óta építik fel az internetet, ez a szabadság megtervezéséről szól, nem csak az egyén számára hanem a közösségek feltételei szerint is. Sok aktivista számára az internet még mindig rendelkezik a lehetőséggel, hogy létfontosságú felületté váljon az átlag számára. Ennek semmi köze a történelmi kommunista államhoz amit ti (Romániában) átéltetek. Egy közösségi infrastruktúrát ír le,amelyet nem birtokol vagy irányít az állam, sem a piac, csak az emberek. Lényegében ez egy politikai projekt amit nem lehet jogi keretrendszerre leegyszerűsíteni. Az extra bonyodalom az internettel kapcsolatban az, hogy ez egy techniai infrastruktúra, amelyet globális protokollok határoznak meg.
De visszatérve a kérdésedre, hadd adjak negatív és pozitív példákat. Szerény véleményem szerint a globális civil társadalom megközelítése az NGO és akadémikusok az ICANN kormányzáson belül elvesztette az irányt és fel kellene oszlassa magát. A vitát leegyszerűsíteni a domainnevek adminisztrációjára mellékvágány volt. A valódi probléma a globális infrastruktúra szerepe egy egypólusúság-utáni világban amelyej jelenleg az Egyesült Államok hegemóniája ural. A többszörös érintettek háromszögét az államok, vállalatok és NGO-k között fel kéne nagyítani. Sowden után Brazília átvette az irányítást 2014 áprilisában megrendezve a NetMundial találkozót 2014 (http://netmundial.br/). A próbálkozások, hogy újrapolitizálják ezt a területet, reményteliek voltakegy ideig (https://www.indexoncensorship.org/2014/06/internet-governance-brazil-taking-lead-international-debates/), de most fennáll a kockázata, hogy nem vezet sehová. Az Egyesült Éllamok uralmát kritizálni egy dolog, de sokkal fontosabbak a saját vízióink és szerveződési képességeink. Mennyit értünk a platformokhoz, algoritmusokhoz és adatközpontokhoz? Hogyan tudjuk újraközpontosítani a netet nacionalista megoldások és védekezőmechanizmusok nélkül, amelyek csak megerősítik a konzervatív és tekintélyelvű uralmat a népessége felett? A legtöbb mérnök csendben marad és a művszek már nem veszik át a vezetést,mert internet-utánivá váltak. Kevésdigitálisjogi aktivistával maradunk tehát, akik lobbistaként viselkednek, szembeszállva az olyan óriások költségvetésével, mint a Google.
A pozitív példa az osztrák diák, Max Scherms kampánya volna, aki elindítottaaz Európa vs. Facebook kampányt (http://europe-v-facebook.org/EN/en.html). Úgy értettem, ő egy ügyvéd... megbocsájtom neki :) Vessen rá egy pillantást. Scherms felszólalt a második Nemúgy, mint mi eseményünkön Amszterdamban 2012-ben. A Facebook ellen fog perelni Dublinban, mert itt kerül be a Facebook Európába, az adók miatt.
JI: Esztétikával és az Internet kepi világával foglalkozunk: bárki exponálhatja magát, posztolhat, amit csak akar, és ez teljes káoszt eredményez. Természetesen ez egy esély kellene legyen mindenkinek, hogy kifejezhesse önmagát, de van bármilyen szabályozás vagy törvény, amely megmondja, mit tehetsz és nem tehetsz? Ezek a dolgok vezettek nemzetközi szabályok létrehozásához?
GL: A káosz amire gondolsz,nem kisebb és nem nagyobb,mint ami akkor lenne, ha egy közkönyvtár könyveit véletlenszerű sorrendben olvasnánk, vagy ha egy enciklopédiát az elejétől a végéig elolvasnánk. A szótár nagyon hasznos eszköz ha éppen egy nehéz szöveget olvasunk és fordítunk, de nyilvánvalóan nem arra készült, hogy szekvenciánként olvassuk, akár egy hagyományos könyvet. Ugyanezt elmondhatnánk az internetről is. Össze kell barátkoznunk a szerkezetével. ami szükséges, az a médiaműveltség. Ez sokkal több, mint képesnek lenni egy számítógép kezelésére, vagy akár birtokában lenni programozói képességeknek. Magába foglal egy újfajta önfegyelmet - tudni, mikor kell leállni. Részben a keresőmotorok segítenek minket ebben a feladatban (és itt nem csak a Google-re gondolok).A keresőparadigma most versenytársakat kap az ajánlási ipartól. Nem kellene holisztikus projektként érzékelnünk az internetet: ez az őrültség receptje. Nemsokkal ezelőttig a beszélgetéseinket nem tárolták el (és nem tették kereshetővé).Ez csak akkor volt így, ha leveleket írtunk és megtartottuk őket, és megjegyeztük a találkozásokat, de ezek a ,,felvételek'' sírba szálltak amikor a személy meghalt. Manapság minden digitális kommunikációt el lehet tárolni és el is tárolják szinte semmi áron, rend szerint nagy biztonsági berendezéseken. Azt feltételezni,hogy ez nem történik meg, vagy hogy alapvető emberi jog,hogy ne legyünk rögzítve, naívság. Az adatrelativizmusban hiszek. Egy adott ponton már nem számít és az adatok valahogy elvesznek. A nem túl távoli jövőben arra eszmélünk majd,hogy minden elveszett a digitális jelenünkről, és sokkal több mindent fogunk tudni a korai huszadik századról,szemben a korai huszonegyedik századdal.
Józsa István: A mai műfaji struktúra évszázadok és évezredek óta él: verseket minden bizonnyal örök idők óta írnak, regényeket az ókor óta, novellákat a reneszánsz, Boccaccio: „Dekameron”-ja óta, 500 éve. Századok és ezredek óta működő hagyoömány tehát. Újítás? Fordulat.? A többévezredes műfaji struktúrát ma megbontja olyan világhálós kommunikációs és egyébre alkalmas „eszköz”, mint : a blog, blogpróza, blogregény -- „Láncvilág” --, Chat, Skype, Facebook, Like, Comment stb. Helyettesíti a telefont, a levelet, a térképhasználatot, az állapotmegosztást, a fizikailag elképzelhető tárgyalásra, megbeszélésre alkalmas helyet, az áruházakban való vásárlást. Gyakorlatilag a számítógép előtt ülő személynek lehetősége van arra, hogy néhány billentyűvel maga elé szervezze életszükségleteit.
Nyilván a fenti állításokkal nem a Facebook lehetséges előnyeire szeretnék rácáfolni, hiszen számomra is egyértelmű, hogy bizonyos esetekben igencsak hasznos kommunikációs oldal. Elsősorban bérmenetesen működik az internetcsomagon belül, megannyi lehetőséget fölkínál: különböző csoportok, alkalmazások létrehozására alkalmas, nyomon követhetőek rajta a legfrissebb események, a hírfolyam, a hírek. Lehetőséget ad arra, hogy rég nem látott ismerőseinket megtaláljuk, kapcsolatba kerüljünk velük. A kapcsolat mint olyan kommunikációt föltételez két vagy több személy között, és ennek a kommunikációnak többféle megvalósulását teszi lehetővé a Facebook. Például a chat ablakok, a kommentek, a lájkolás, az önálló vélemények kifejtése, amelyek valamennyien a Facebook adta lehetőségek példái. E lehetőségek is könnyen kibillenhetnek pozitív irányulásukból, hiszen például egy nem nyilvánosság elé tartozó hozzászólással bárkit könnyen meg lehet sérteni. A Facebookon megosztott gondolatok legnagyobb része informális szövegekből áll. – Új, sosemvolt műfajok születnek a III. évezred elején? MÉG EGYSZER: ÚJ, SOSEMVOLT MŰFAJOK SZÜLETNEK A III. ÉVEZRED ELEJÉN?
Geert Lovink: Az Internet mint tömegjelenség viszonylag új mozzanat. Történeti szempontból nemrég az emberek legtöbbje még annál a fázisnál tartott, hogy rájöjjön arra, hogyan is működik az internet. Ez azt jelenti, hogy elkezdtünk előrehaladni az alapvető dolgoktól, az internet materiális és ontológiai formáitól egy fontosabb kérdés felé , ami az internet kiterjedtebb céljáról szól. Már nem elég csak felbecsülni és megbeszélni annak hatását. Ma olyan lehetőség közeledik felénk, amely megengedi számunkra, hogy kiválaszthassuk egy széles körű választékból a nekünk megfelelő Internetet és felépítsük azt. Hogyha már nem szeretnénk függni többet más szolgáltatóktól, de mégis panaszkodunk az „idegen” kultúrák függőségétől, akkor itt az ideje, hogy tegyünk valamit érte. Nem lehet mindkét irányt választani. Ez Közép- és Kelet Európára is érvényes. Már cselekvő résztvevő vagy és többé nem az áldozat. Vagy részt veszel több új és független infrastruktúra megépítésében, vagy elfogadod azt, hogy a Facebook és Google alanya leszel a következő évtízedekben, arra ítélve, hogy többet ne tudj csinálni, mint terjeszd neheztelésedet a „kultúrád” elvesztése miatt. A Média-architektúráknak következményei vannak. S ha már egyszer letelepednek -- hajlamosak a háttérbe húzódni, és részévé válni a láthatatlan mindennapi szokasaidnak. S ha már egyszer beékelődnek, nagyon nehéz lesz változtatni azokon a hatalmi struktúrákon.
J I: Tény, hogy a tömegmédia beleolvadt az Internetbe. A huszonegyedik század a huszadik század örökségével kezdődik, akkor kezdődött a folyamat…
GL: „Beleolvadt” – igaz, helyes, de gyakran az a helyzet, hogy a partnerek, akik részt vesznek az összeolvadásban, nem mindig egyenlőek. Az Internet legelsősorban egy távközlési és informatikai infrastruktúra, amely szabványok és protokollok meghatározott együttese. Első naptól kezdve agnosztikus tartalma volt. Miközben a nyomtatás, a rádió, a televízió, a mozi és más media is igényelnek egy saját infrastruktúrát, amelyek konkrét hordozók és nem léteznek tartalom nélkül. Az Internet olyan közeg, amely arra a célra volt fejlesztve, hogy digitális adatokat szállítson szektorról szektorra függetlenül annak tartalmától. Ahogy mindannyian tudjuk, ez most az egészségügyre, mezőgazdaságra és az autóiparra is kihat, megváltoztatja azt. A hagyományos médiaiparok fontossága gyorsan csökken. Magas felbontású videókat filmekről és televízió tartalmakat továbbít az Interneten, ezeket egyre nagyobb sávszélességben szív magába. Tehát az Internet szemszögéből az emberek közötti kommunikáció arányosan egyre kevesebb és kevesebb lesz. Ezt jobban kihangsúlyozza az egyre növekvő „Internet of Things” ( Targyak Internete) is, ahol mindennapi tárgyak és háztartási gépek kommunikálnak egymással és más rendszerekkel a Wi-Fi és Internet segítségével.
JI: Meghatároznád röviden, hogy mi a médiakritika? Mi a témája? Mi a szándéka, célja? Mikor jelent meg és mikor vált függeytlen, eredeti tudományággá?
GL: A médiakritika is olyan régi, mint maga a média. Általában van egy kis késés közöttük, mivel nyilván utólag szólhatunk hozzá. Például a filmkritikának csak az 1912-es év után lett nagyobb a jelentősége. Az Internet esetében azt mondhatjuk, független kritikája már a korai kilencvenes évek közepén, éppen a Berlini Fal leomlása után jelent meg. A számítógép technológiai kritikája pedig kicsit idősebb ennél. Klasszikus szövege, a Computer Power and Human Reason Joseph Weizenbaumtól 1976-ban jelent meg. Azonban a hálózat alkotóeleme itt megbukik. Nem szabad alábecsülnünk az újságírásnak azt a szerepét, amelyet eddig betöltött. Az IT újságírás már az 1980-as években létrejött, és ennek a következménye volt a Web megjelenése a korai kilencvenes években. Ezt követően a multimédiás PC, a Windows és a Netscape megjelenése, ezek kombinációja kiprovokált egy nagyméretű független gondolkodást arról, hogy melyik irány fele fog célt venni ez a fiatal közeg.A kritika súlyát egyesíteni kellett az egyszerű riporton való túllépés szándékával. A mi esetünkben az ’internet kritika’ jelenséggel nagyon kevés írók és akadémikusok vettek részt a kezdetekben. Számomra az internet-kritika eredete a ’taktika média’ aktivizmus és az új média művészetétől származik. Ezekret a gyökereket azzal a szándékkal ültették, hogy javaslatokat próbáljanak meg és gyakoroljanak egyfajta politikai-esztétikai kombinációt, az ’új média nyelv’ keresésében, ami egy híres könyv címe is amit Lev Manovich állított össze a késő kilencvenes években. A kritika egy irodalmi műfaj, amelyben egy bizonyos nyelv gyakorolva és fejlesztve van, az ideális formáival: az esszé, a folyóirat és az aforizma. A kritika akkor jön elő amikor egy struktúrált dialógus konkrét fogalmakba nő bele. Évtízedekbe is telhet, míg egy új közeg kritikiája átfogó nyelvvé alakul. Nem vagyok biztos abban, hogy az Internet esetében már elértük ezt a pontot. Vegyük a ’platform’ gondolatát. Még el sem kezdődött a rendszeres kutatás ezen a területen, csak maroknyi, szétszort kezdeteink vannak, miközben mi már a platform-korszak közepén járunk.
JI: A kritika – alkotó ember és / vagy nagyközösség kiritikája. Melyek a mai médiakritika módszerei és technikái? Mi a hatása?
GL: Hasznos különbséget tenni eszköz és társadalom között. Az első konkrét, releváns a tanulmányághoz, a szaktudáshoz kapcsolódó, belső vitákból kijövő azok között akik részt vesznek egy bizonyos szektor kutatásában és fejlesztésében. A második kritikai forma a hálozati technológiák a közösségre való hatását tükrözi. Én mindig mindkettőben részt vettem viszont a fő érdeklődésm mindig is az utóbbira volt irányulva. Könnyen el lehet tévedni az eszközök labirintusszerű mikrokozmoszában. Mondhatnánk, hogy a tudomány és a (ipari) termelés evolucíója alapvetően a kritikától függ, emberek véleményén, szakértői találkozókon részt vett fontos vitákon, konferenciáktól és műhelyektől. A mai kritikának a domináns formája a tudományos diszkurzus. Ugyanez az helyzet cégeken belül is mint például az IBM, Microsoft, CISCO, Google és még a Facebookon belül is. A belső kulturájuk az egyetem után van mintázva. A tudás előállítására és tárolására használy módszerek is hasonlók: az átlagos formátumuk a tudományos dolgozat, ennek a tudományos és képi adatok vizualzációjával, mintakészítésével, lábjegyzetekkel, bibliográfiával stb. Egy másik formája a (belső) szakpolitikai dokumentum. Viszont nagyon ritka, hogy ebben a dokumentumban olyan fajta kritikát alkalmaznak ami megkérdőjelezné a technológia formációját vagy megfelelőségét. Jóval később és kevesebb jelentőséggel a tudományos termelés módjához hasonlítva, az internet irodalmi formáit látjuk felemelkedni az internet kritikában – az amelyben én részt veszek – az 1980-as évek végén kezdődve elérve a közönséget csak 2008 körül. Nem mondhatjuk azt, hogy mindkét kritikai forma szélsőséges, mivel ez egy nagy hiba lenne. Mivel a számítógépes és az internet ipar nagyon nagy és nagy mértékben függ a kollektív termeléstől – és a folytonos változásoktól.
Hogy van-e valami hatása a kritikának? Számomra a kollektív képesség a kritikus önreflexióra már önmagában érték. Nem lehet haladás, szabadság és újítás kritika nélkül. Itt állok William Easterly-vel aki az ellen érvelt a The Tyranny of Experts (2013) művében a Szingapúri fejlődési modell ellen amely előnybe részesíti az autokratikus uralmat és a gazdasági növekedést a demokratikus kultúrák és szabadság helyett. Az új előszójában Erdogant és Orbant taglalja példaként. Azonban Easterly könyvét egy gyüjteményként kellett volna közzé tenni benne található külön esszé sorozatokkal s nem szétszorva azt. Ez is azt bizonyítja, hogy szükségünk van fiatal radikális gondolkodókra akik kritizálják a tekintélyelvü fejlesztést, főleg az internettel kapcsolatban.
JI: A tömegmédia beleolvadt az internetbe, és most a harmadik évezred első generációi új kérdésekkel szembesülnek. Még nincsenek válaszaink. Még a kérdéseket sem fogalmaztuk meg. Csak egy világméretű keresés meg a vélemények dzsungele...
GL: Ez szerintem csak sajátosan Európára vonatkozó probléma. Már elnézést, senki sem találkozna ilyen zavarodotsággal ezen a téren Afrikában vagy Ázsiában. Itt Európában nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy nem mi irányítjuk saját eszközeinket – és sorsunkat. Két világháború után és egy dekolonizációs folyamat után, van ez a felfogás, hogy már nem mi irányítunk. A fogyasztók szerep betöltésére vagyunk kárhoztatva ( vagy mint felhasználóként ahogyan a számítógép zsargonban hívnak). De ne dramatizáljuk túl ezt. Az európaiak is elég gazdagok ahhoz, hogy ne legyenek „áldozatok”. Még mindig fontos szereplők vagyunk a a repülőgép gyártásban, autók- , termék design gyártásában és ki ne felejtsük a hadipari komplexumot se. A számítógép kiépítése és az internet többé-kevésbé a Nyugat közös projetkje, az alapvető technologiákkal melyek alá vannak vetve katonai kutatásoknak melyeket nem lehet lecsökkenteni a ’zavaró’ libertáriánus Sillicon Valley napirendjéhez. Amit te nagyban kijelenteni próbálsz itt az a megosztott érzés az elveszett nemzedék iránt. London és Stockholmhoz képest a Kelet európai fiatalok jobban hajlamosak arra, hogy kísérletezzenek. Nem szeretnék optimistának hangzani, mivel imádom az Európai negativitást, de miután az internet kontextusával foglalkoztam több mint húsz évig annyit meg tudok mondani, hogy melyek a kérdések és a hozzájuk lehetséges válaszok. Mi ennél jobban is tudnánk csinálni.
A filozófia biztosít számunkra bizonyítékokat arról, hogy a kritika és az utópia szoros kapcsolatban állnak egymással, én is alátámasztom ezt. Viszont a mai globális kapitalizmusban a a negativizmust elnyomás alatt tartják míg a pozitivizmust dícsérik mint egy konstruktív gesztust. A vezetői osztály úgy fogja fel a kritikát mint egy frontális támadást a marketingben ezért megtiltja azt. Bárhol is felbukkan tompítani és szürni kell, nagyjából ugyanúgy mint a totalitárius napokban. A nagy különbség az az, hogy a mostani vállalati rendszerek nem tudják mi az az „önkritika”, egy vonása a kommunista rendszernek is. Számomra a negativizmus tele van kreatív és romboló ötletekkel. A pesszimizmus egy hihetetlenül produktív forrása a fogalmaknak, és nem szabad összekeverni a betegséggel ami miatt sok mindenki szenved, mint például a depresszió. Kétségkívül újraéljük a #nein reneszánszot ( see:). Lassan 9/11 után, de még ennél is jobban a 2008-as gazdasági válság beálltával, tanui vagyunk a globális konszenzus felbomlásának Nyugaton. Azzal a tudattal élve, hogyha mindannyian keményen dolgozunk és mindent beleadunk, rossz gondolatok nélkul akkor a neo-liberális Télapó elhozza nékünk a demokráciát és a jólétet. A kulcsfogalom amely összefoglalja ezt a válltást az „Thomas Piketty” és az ő Capital in the Twenty-First Century (2013) című könyvében lelhető meg mely a jövedelmi egyenlőtlenség növéséről és veszélyeiről beszél, ami hirtelen nagyon népszerű lett. De persze ennek a felbukkant kritikának is meg van a sötét oldala: a jobboldali nacionalizmus és a populizmus emelkedése, és a hozzá kapcsolodó online panaszkultúra és az ehhez kapcsolodó terminusok és viselkedések mint például a „trolling”. Ami közös mindannyiukban az a vágy, hogy elhallgatassák a többieket és állítsák le a vitákat.
JI: Médiaktitika és esztétika, irodalomtudomány -- irodalomelmélet --, a mozgókép története, műkritika és... mi még? Milyen tudományok adnak egyáltalán eszközöket, kellő fogalmakat, alapfogalmakat, kategóriákat a munkához? :
GL: Legyünk itt óvatosak, hogy ne idealizáljuk a kritikát műfajként. Elég zűrös. Általában a humán tárgyak befolyása csökkent és állandó támadás alatt van elszigetelni próbálva azt. A nyilvános értelmiség szerepe, Kelet Európában is csökkent. Ez az elszigetelt egyetemek növekvésének köszönhető s ama humán részlegeknek szélsöségesbítése és a média ipar gyarapodása amelyek nagyon jól meg vannak a „magas szintű művészet” és a kifinomult ötletek nélkül is. A kultúrális tanulmányok is része ennek a tendenciának. Az 1980as 1990es évek popkultúrája átalakult tompa populizmussá. Korunk közvetlen kritikája az újságíráshoz kötődik és nem a szakirodalomhoz. Az internet kritika sem kivétel. Nem nőtt ki a Média Tudomány és Kommunikáció részlegből, nemhogy a Filozófiábol és a Művészettörténeti tudományágból. Az internet túl technikai volt nekik, túl kereskedelmi. Annak ellenére, hogy próbálták a művészetet a tudománnyal összehozni, és „digitális bölcsészet” programokat megszervezni, hogy összehozzák a humán tárgyakat a technológiával, viszont az európaiak még mindig hisznek abban hogy ezek a tartományok külön tartoznak egymástól. Tehát úgy tartják, hogy a művészetek területe tiszta és elkötelezett az örök értékek és formáknak, míg a mindennapi emberi külvilágban a technológia található. Annak ellenére, hogy a képzőművészetben vitéz erőfeszítéseket tettek azért, hogy áthidalják ezeket a szakadékokat, az oktatási, pedagógiai és intézményi valóságok még minidg makacsak maradtak. Furcsa módon a technológia nem gyosítja ez a folyamatot. Inkább vagyunk tanui a kritikus fokozatos eltünésének, egy takaró visszavonási folyamat, ahol a kritikát nem frissítik se nem korszerűsítik, hanem inkább letörlik, szakkifejezésbe beillesztve ( no crashes either...).
JI Mára – ezek az „eszközök” már rögzültek, a mindennapi élet elképzelhetlen nélkülük. A folyamat a 20. században kezdádik az elektronikusd média megjelenésével. Változik az életmód azzal, hogy a média összeköt és -- elszigetel! Individualizálódás, elidegenedés...
A 21. század embere már feltűnően sok időt tölt egyedül, egyre inkább individualizálódik, ám ez korántsem jelenti azt, hogy nem vágyik társasági életre. Ez a társasági éle0t viszont egyre inkább elfordul a konkrét értelemben vett társasági élettől, hiszen legtöbb alkalommal nem fizikai, hanem virtuális légkörben történik. Az Internetes „kiultúra” elterjedésének köszönhetően felgyorsult lépésekben előre haladó változásoknak lehetünk tehát részesei. Hova vezet ez a folyamat? Visszafordítható? Bár ellensúlyozható?
GL:Sherry Turkle Alone together ( Egyedül együtt) (2011) című kötete itt a klasszikus tanulmány. Az alcíme összefoglalja az egészet: miért várunk el többet a technológiától és kevesebbet egymástó? Behozom ezt a tendenciá a modern társadalom egy másik, csökkenő tendenciájával kapcsolatban: a törzsfüggőség. Egyre inkább függünk a szigorú társadalmi szerkezetektől, de nem a hagyományos fajtáktól: család, egyház, gyár, szakszervezet, iskola, stb. Mindannyian tudatában vagyunk a ,,társadalmi mozgás'' stagnálásának. A saját törzsünktől való erős gazdasági függés közvetlen kapcsolatban áll a közösségi média túlzott használatával. Ezért lehet, hogy ebben a kontextusban nem a magány a megfelelő szó. Kapcsolatban állunk másokkal, állandóan. A lényeg, hogy nincsenek jelen a közvetlen helyszínen,bár kapcsolatba léphetünk velük a nap bármely pillanatában, bárhol vagyunk éppen. Egy póráz nemépít pozitív közösséget. A közösségi média reprodukálja, ha nem megerősíti a törzsi kötődéseket. Az 1990-es években az volt az elképzelésünk, hogy létre tudunk hozni új, virtuális közösségeket. Lehetséges, hogy ez most is zajlik, de az a benyomásom, hogy ezek a virtuális kapcsolatok ,,gyenge kötelékek'' maradnak, azért is, mert ez állérdekében a közösségi média olyan monopóliumainak, mint a Google és a Facebook. Kevesebb pénzt lehet keresni egy maroknyi (vagy inkább zárt) ,,szoros kapcsolattal'' szemben egy széles hálózatnyi gyenge kötelékkel. Ez megmagyarázza, hogy miért van a fiataloknak több ezer kapcsolatuk olyan emberekkel akikkel sohasem találkoztak szemtől szemben, anélkül, hogy tudnák, hogyan történt ez pontosan. Ennek a bővülésnek egy másik következménye kétségtelenül a családi kötelékek, barátságok és gazdasági kapcsolatok globalizációja.
JI: Mi a véleményed a közösségi médián keresztül történő individualizálódásról és elidegenedésről? Különösen a fiatal generáció, aki ideje nagyrészét a számítógép előtt tölti?
GL: A függőség mindig jelen van, és Peter Sloterdijkkel értek egyet, aki a Meg kell változtatnod az életed-ben (2009) érvelt amellett, hogy napi szinten arra képeztük magunkat, hogy fegyelmezettek legyünk és egyensúlyt találjunk a mindennapi élet érdekes és szükséges vonatkozásai között. Nagyon türelmes vagyok, ha arra kerül a sor, hogy a számítógép unalmas eszközzé, készülékké váljon. Tény, hogy kedvenc eszközünk egyre kissebbé és mobilisabbá válik. Egyfelől bárhová magunkkal vihetjük őket, a testünk, a ruházatunk részévé válnak, automatikus gesztusokat fejlesztünk ki velük szemben. Másfelől, többé nem vagyunk a székhez és az asztalhoz kötve. ASzemélyi Számítógép unalmas, irodai kultúrát vitt az otthonainkba, amitől mára boldogan eltekinthettünk. Hosszú ideje, a számítógépes kultúránk egy igen nagy része háttérbe kerül a láthatatlan birodalmában, a normalizáció elkerülhetetlen részeként. Ahozzáállásunk ehhez a hatalmi kapcsolathoz változni fog, elkerülhetetlenül. Egy sokkal erősebb 3D-képkultúrából is egyszerűbb lesz kilépni. Bár az offlineromantika nem fog egyhamar újra felemelkedni. Azok, akiet hátrahagytak a ,,valóságparkban'', a saját eszközeikre lesznek utalva.
JI: Milyen gondolataid vannak a ,,fan fiction''-ról mint új műfajról?
GL: Nem sok. Ezt inkább Henry Jenkinsre és a többi rajongóra hagyom, hogy írjanak a játékokról és a részvevő kultúráról. Naívnak tartom ezt a megközelítést és nem sok felforgató vonatkozását látom. Az Egyesült Államok kereskedelmi megközelítése unalmas és megérdemli a 4chan bánásmódot, hogy teljesen nevetséges és romlott legyen. Ez nem a média demokratizációjának vagy a médiumok műveltségének jele, hanem az internetes elme bezárkózásának, amelyet utolért a társasági sablonkultúra és tartalom. Nem véletlen, hogy a fan fiction és az akadémiai visszhangjainak felemelkedése a Web 2.0 felemelkedésével egyszerre következett be a 2000-es évek elején, hogy a doctom összeomlási dráma feledésbe merüljön. Ennek eredménye az átlagos web-felhasználó szakértelemtől való megfosztása volt, a HTML-től az egyszerű használatú blogok felé. El kell olvasnunk ezeket a trendeket Simon Reynolds Retromániájával 2011-ből (alcíme: a popkultúra függősége a saját múltjától) aki feltette a kérdést, miértállt le egy adott ponton bizonyos zenei műfajok gyártása és azóta csak a létező műfajokat tudjuk remixelni és újjáélszteni a régi hangokat. Ez megtörténhez a webbel is. Szigorúnak és kegyetlennek kell maradnunk és követelnünk kell az avantgárd kísérletezést a legmagasabb szinten, ésélő művészeti formákat amik kifejezik korunk érzését. Tudatában vagyok, hogy az egész kultúra a létező motívumok és stílusok keveréke egy bizonyos mértékig. De ez nem mentség arra, hogy benne ragadunk más tartalmakban és kreativitásként ünnepelni ezt a visszafejlődést. Képzeld el, hogy arra kényszerítenek, hogy vételen Lokomotiv GT és Phoenix-variációkat hallgass. Sokaknak a világ ilyen. Körbevették magukat Star Trek figurákkal vagy a Harry Potter világában élnek. Sok szerencsét ott. Most rajtunk áll, hogy megtaláljuk a megfelelő Dada választ a rabság - éskétségbeesés eme új formájára. 2016 lesz az az év, amikor az adatot felváltja a Dada. Végre. Egy évszázadunkbekerült, hogy eljussunk erre a pontra.
JI: A gyerekek idejük nagyrészét számítógép előtt töltik. Az Internet nem csak szabadidős tevékenység, hanem VÉLEMÉNYVEZÉR is. Befolyásolja a gondolkodásukat.
GL: Kétségtelenül. Ez a korabeli ,,ideológiai államapparátus'', ahogy Louis Althusser egyszer jellemezte. Ki fogja megírni a digitális kor LTI-jét? Emlékeznek Victor Klemperer klasszikus szövegére 1946-ból, amely lebontotta a ,,Harmadik Birodalom nyelvét'' amikor még friss volt? Elgondolkodtat, vajon milyen távolságból sikerül majd leírni korunk digitális világát? Mi lesz a titkos képletünk amikor majd naplót írunk? Vitassuk meg, hogy Dave Eggers regénye, A kör (2013) számít-e. Orwell 1984-ének (1948) ez a frissítése bemutatja a világot miután a Google és a Facebook összeolvadt és a közösségi média felveszi a Különvélemény óvintézkedés szerepét, hogy elnyomja a ,,gonosz'' gondolatokat és tetteket, még mielőtt elkövetnék őket. Mit jelent, amikor társadalmi reformerek globális birodalmakat vezetnek és privatizálják a jóléti állam és valódi, létező szocializmus maradékait, amelyeket az államok nem tudnak tovább finanszírozni és igazgatni - egy folyamat, amelyet Evgene Morozov (aki maga is Fehéroroszországban nőtt fel) ékesszólóan leírt?
Amit érdekesnek találok, az az, ami Friedrich Hayek The Road to Serfdom-jával történt 1944-ből, mga is egy olyan ideológiává válik amely elképzelhetetlen globális egyenlőtlenségeket és szegénységet produkál, amely végülmilliók halálát okozza. Ez a mi helyzetünk, éppen most. Mit kezdünk a demokráciákkal, amik (törvényesen) katonai diktatúrákként működnek és egyszerre céloznak az ,,idegen'' kívülállókra és a belső ellenzékre? Mindkét javaslat az internet korát definiálja. A domináns értékei elemien jobboldali libertarianisták. Az Amazon, Twitter, Uber, Airbnb, Google ,,véleményei'' protokollokba és szoftverekbe vannak csomagolva. Sajnos nem csak a gyerekek szívják magukba ezeket a gondolatokat anélkül, hogy propaganfaként értemeznék őket.
Mint tudhatják, a (kritikai) diskurzus a gyermekekről és a számítógépekről nagyban koncentrál a zaklatottságra és a neuroplaszticitásra. A könyvek olvasását úgy látják, mint az európai Épülés gondolatának része, míg a számítógépes játékok játsszását elutasítják, mint időpazarlást. Évtizedeken keresztül írtak erről tonnaszámra, amely a mi internetes kontextusunkban 2009 körül tetőzött. De ezeka pedagógiai aggályok sohasem koncentráltak igazán a tartalmak kulturlális értékeire. Ezek az emberek azokat az ideológiákat tanulmányozzák amelyek be vannak ágyazva a játékokba, de ez a megközelítés nem igazán népszerű a platformokon és weboldalakonáltalában. Alighanem ez idővel ismét változni fog. Most leginkább a materialista és techno-determinista megközelítések uralkodnak. Nyersen szólva ez magába foglalja a hardverekről, szoftverekről, interfészekről és hálózatépítésekről szóló diskurzusokat - és nem a tartalmi diskurzusokat.
JI: Az Internetről szóló negatív vélemények olyan témákra összpontosítanak, mint a vita, csevegőablakok,magánbeszélgetés az idővonalon, felhasználótípusok, ismeretlen barátok, Facebook-Google kapcsolat, idézet-appok, dislike és társai, megjelölt képek, lájk-oldalak, stb. Ki és hol kezdhet el bármilyen szabályozást?
GL: Az ön listája hosszú és változatos és én csak néhány, sokkal általánosabb problémáról tudok, mint a trollkodás és terrorizálás. Az internet szabályozásának kérdése már jó húsz éve velünk van. Mindig is támogattam azt a nézetet, hogy az internet a társadalom része és nem valami idegen, földönkívüli dimenzió. Csak akkor válhast szükségessé internetspecifikus törvények kidolgozása, ha a létező törvénykezés nem elégséges.
JI: Michael Crosson így ír a Közösségi Média Marketing Közleményében (2015 szeptember 17., ): ,,Mint forgalmazónak, a Facebook örökké változó hírcsatorna-algoritmusa frusztráló! Állandóan rákényszerít, hogy változtasd a közösségi média-taktikáidat.De minden változtatással, a szerves elérhetőség szűkebb és szűkebb lesz. Valójában, ha egy nagy márka vagy, csak a rajongók 2-8 százaléka látja a posztjaidat és csak a rajongók 0.073 százaléka lép tényleges kapcsolatba ezekkel a posztokkal. Ez rossz a márkának de nagyszerű a Facebooknak. Ez a vége az ingyenes Facebooknak? Hogyan tudsz kitörni ebből a csapdából és felépíteni a saját rajongó-bázisodat?
GL: Errő beszélünk.Többünknek kellene tudnia ezekről a számokról és a belső tudásról, hogyan a közösségi média működik. A világ marketing-szakértődi reménytelenül próbálták rávenni a Facebookot, hogy nekik dolgozzon, de nem működik. Ennek oka a hírdetés megtagadása a hagyományos szektorokban, úgy mint napilapok, televízió és magazinok. A közösségi médiának kellett volna ide megváltást hoznia. A világ egyre inkább piac-vezérelt de hogyan kell reklámozni azt a sok szolgáltatást és terméket? A közösségi médiaoldalak közvetlen megoldásként jelentek meg a közvetlen értékesítésre egy hihetetlenül részletes lehetőséggel a felhasználói visszacsatolás mérésére. A feltételezés, hogy az emberek fellépnek a netre és arra használják a telefonjaikat, hogy márkákkal lépjenek kapcsolatba, hibás. Lehet, hogy rákeresnek dolgokra és online veszik meg ezeket, de ez nem lép túl az e-kereskedelem tapasztalatán, amit már húsz évvel ezelőtt kifejlesztettek. Nincs kapcsolat a ,,lájkolás'' és a márkahűség között. Jobban meg kell értenünka marketing-társaságoknak ezt a perverz felülről-lefelé stratégiáját, amelyek reménytelenül próbálnak szinkronban maradni a gyorsan változó közösségi média-trendekkel, mindig reménytelenül próbálva megragadni a korlátozott figyelmünket. Manapság minden az Instagramról szól,jövőre valami más lesz. Mivel a hirdetési stratégiák olyan gyakran elbuknak és messze a tények mögé mennek, a piac az ingatag átlagfelhasználókon áll bosszút a profilozó technikákon és személyes adatok eladásán keresztül. Most ez a saját,különös technikájuk, hogy az emberek háta mögött dolgozva árúcikké alakítsák a személyes viselkedésüket. Ha többet szeretne tudni arról, hogyan működik ez, nézze meg a 2013-as Felhasználási feltételek érvényesek lehetnek dokumentumot () és Douglas Rushkoff Lájk Generáció-ját 2014-ből (http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/generation-like/). Egy másik lényeges tanulmány lehet Anne Helmond PhD-ja, A Web mint platform (2015) amely az internet összekötőből lájk-gazdasággá való átváltozásával foglalkozik (http://www.annehelmond.nl/wordpress/wp-content/uploads/2015/08/Helmond_WebAsPlatform.pdf).
JI: A Facebook halálát időről időre megjósolják. Mikor következik be? És mi fogja helyettesíteni a Facebookot? A divat, amely az USA-ból jön: Instagram, Twitter, SnapChat, stb? Vannak más lehetőségek? Milyen szerepet kellene játszania ebben a médiakritikának?
GL: Ez volt az alternatív napirendünk a közösségi média Nem úgy, mint mi projektünkben, amely 2011-ben kezdődött és többé-kevésbé még működik. A kérdések amelyeket itt feltett, megválaszolatlanok ésvalószínűleg megválaszolhatatlanok. Hogy igazságosak legyünk, kifejlesztettek kisebb alternatívákat de nem vonzottak nagy felhasználótömegeket mert eddig nem értek tovább kockák és aktivisták kis köreinél. Elég vicces, hogy ugyanez elmondható a kereskedelmi kezdeményezésekről is. A probléma itt a monopolhelyzet. Ha senki sem töri meg a monopóliumokat trösztellenes törvényekkel, akkor megszilárdulnak és félállami közművekké válnak. Ezt a pozíciót olyan vállalkozó kapitalisták is védik, mint Peter Thiel.Nem szabad azt gondolni,hogy a Szilikonvölgy a szabadpiaci kapitalizmus kedvéért van. Nem azért vannak. Mindannyian a versengésük összezúzásáról álmodnak. Az úgynevezett első mozgatók vagy elsők-a-piacon logika könnyíti ezt meg. Brüsszel nem sokat tehet egy ilyen helyzetben és egy eredeti piacbarátpozícióba manőverezi magát anélkül, hogy sokat megértene a monopol-kapitalizmus dinamikájából a hálózat korában. Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom, István, de át kelltekintenünk Marx elméleteit a politikai gazdaságról és meg kell írnunk egy jelentősebb frissítését korunk számára. Azt kívántam,bár hozhatnék egypozitívabb üzenetet, de ez a nyers valóságunk, Romániában talán még inkább, mint Hollandiában. Anélkül, hogy rendesen megértenénk, hogyan működik a globális (adat) gazdaság valójában, a sötétben fogunk gépelni és nem leszünk képesek hatékonyan újra-feltalálni a kultúránkat. Megvédeni azt, amit egyszer tettünk és ahogyan egyszer éltünk, csak a globális elit számára lehetőség, és nagyon kevés jóléti állam számára, amelyek megengedhetik maguknak, hogy fenntartsanak egy rendszert amely újratermeli a jólétet.
JI: Mint tudjuk, a kapcsolat a média és a törvények között határtalan, ellenőrizetlen marad, és híján van bármilyen meghatározott irányvonalnak, nyitott az összes párt értelmezésére. Tudsz bármilyen szabályozásról, amely irányítaná ezt a fajta kapcsolatot?
GL: Nem hiszek a törvénykezésben. Lélekben autonóm anarchista vagyok (nem ez a vallásom, nem vagyk tagja az anarchista egyháznak) így olyan terminusokkal indulok, mint önkéntes társulás, szabad együttműködés és közvetlen cselekvés. Az előfeltétel az, hogy ne korlátozzunkmásokat. A kérdésem mindig az volt: mit kell tenni? Tudom, hogy ez Lenin egy frázisa, de engem ez vezérel az 1970-es évek közepe óta, amióta politikailag érintett lettem. A hetvenes évek óta érdeklődöm az alternatív szervezési formák iránt, és ez napjainkban a hálózati formákhoz kötődik. Számomra a törvénykezés a legvégén jön és megszilárdítja azt a társadalmi küzdelmet amit korábban is harcoltak. Az ügyvédek nem avantgárdak, szabály szerint nem lehetnek. Ugyanez a helyzet az internet-kormányzással is. Ha az egész internet-vita csak a szűrésről és a tartalomszabályozásról fog szólni, akár be is zárhatjuk a boltot és kezdhetünk valami mást csinálni. Az én generációmnak, azoknak akik a kilencvenes évek óta építik fel az internetet, ez a szabadság megtervezéséről szól, nem csak az egyén számára hanem a közösségek feltételei szerint is. Sok aktivista számára az internet még mindig rendelkezik a lehetőséggel, hogy létfontosságú felületté váljon az átlag számára. Ennek semmi köze a történelmi kommunista államhoz amit ti (Romániában) átéltetek. Egy közösségi infrastruktúrát ír le,amelyet nem birtokol vagy irányít az állam, sem a piac, csak az emberek. Lényegében ez egy politikai projekt amit nem lehet jogi keretrendszerre leegyszerűsíteni. Az extra bonyodalom az internettel kapcsolatban az, hogy ez egy techniai infrastruktúra, amelyet globális protokollok határoznak meg.
De visszatérve a kérdésedre, hadd adjak negatív és pozitív példákat. Szerény véleményem szerint a globális civil társadalom megközelítése az NGO és akadémikusok az ICANN kormányzáson belül elvesztette az irányt és fel kellene oszlassa magát. A vitát leegyszerűsíteni a domainnevek adminisztrációjára mellékvágány volt. A valódi probléma a globális infrastruktúra szerepe egy egypólusúság-utáni világban amelyej jelenleg az Egyesült Államok hegemóniája ural. A többszörös érintettek háromszögét az államok, vállalatok és NGO-k között fel kéne nagyítani. Sowden után Brazília átvette az irányítást 2014 áprilisában megrendezve a NetMundial találkozót 2014 (http://netmundial.br/). A próbálkozások, hogy újrapolitizálják ezt a területet, reményteliek voltakegy ideig (https://www.indexoncensorship.org/2014/06/internet-governance-brazil-taking-lead-international-debates/), de most fennáll a kockázata, hogy nem vezet sehová. Az Egyesült Éllamok uralmát kritizálni egy dolog, de sokkal fontosabbak a saját vízióink és szerveződési képességeink. Mennyit értünk a platformokhoz, algoritmusokhoz és adatközpontokhoz? Hogyan tudjuk újraközpontosítani a netet nacionalista megoldások és védekezőmechanizmusok nélkül, amelyek csak megerősítik a konzervatív és tekintélyelvű uralmat a népessége felett? A legtöbb mérnök csendben marad és a művszek már nem veszik át a vezetést,mert internet-utánivá váltak. Kevésdigitálisjogi aktivistával maradunk tehát, akik lobbistaként viselkednek, szembeszállva az olyan óriások költségvetésével, mint a Google.
A pozitív példa az osztrák diák, Max Scherms kampánya volna, aki elindítottaaz Európa vs. Facebook kampányt (http://europe-v-facebook.org/EN/en.html). Úgy értettem, ő egy ügyvéd... megbocsájtom neki :) Vessen rá egy pillantást. Scherms felszólalt a második Nemúgy, mint mi eseményünkön Amszterdamban 2012-ben. A Facebook ellen fog perelni Dublinban, mert itt kerül be a Facebook Európába, az adók miatt.
JI: Esztétikával és az Internet kepi világával foglalkozunk: bárki exponálhatja magát, posztolhat, amit csak akar, és ez teljes káoszt eredményez. Természetesen ez egy esély kellene legyen mindenkinek, hogy kifejezhesse önmagát, de van bármilyen szabályozás vagy törvény, amely megmondja, mit tehetsz és nem tehetsz? Ezek a dolgok vezettek nemzetközi szabályok létrehozásához?
GL: A káosz amire gondolsz,nem kisebb és nem nagyobb,mint ami akkor lenne, ha egy közkönyvtár könyveit véletlenszerű sorrendben olvasnánk, vagy ha egy enciklopédiát az elejétől a végéig elolvasnánk. A szótár nagyon hasznos eszköz ha éppen egy nehéz szöveget olvasunk és fordítunk, de nyilvánvalóan nem arra készült, hogy szekvenciánként olvassuk, akár egy hagyományos könyvet. Ugyanezt elmondhatnánk az internetről is. Össze kell barátkoznunk a szerkezetével. ami szükséges, az a médiaműveltség. Ez sokkal több, mint képesnek lenni egy számítógép kezelésére, vagy akár birtokában lenni programozói képességeknek. Magába foglal egy újfajta önfegyelmet - tudni, mikor kell leállni. Részben a keresőmotorok segítenek minket ebben a feladatban (és itt nem csak a Google-re gondolok).A keresőparadigma most versenytársakat kap az ajánlási ipartól. Nem kellene holisztikus projektként érzékelnünk az internetet: ez az őrültség receptje. Nemsokkal ezelőttig a beszélgetéseinket nem tárolták el (és nem tették kereshetővé).Ez csak akkor volt így, ha leveleket írtunk és megtartottuk őket, és megjegyeztük a találkozásokat, de ezek a ,,felvételek'' sírba szálltak amikor a személy meghalt. Manapság minden digitális kommunikációt el lehet tárolni és el is tárolják szinte semmi áron, rend szerint nagy biztonsági berendezéseken. Azt feltételezni,hogy ez nem történik meg, vagy hogy alapvető emberi jog,hogy ne legyünk rögzítve, naívság. Az adatrelativizmusban hiszek. Egy adott ponton már nem számít és az adatok valahogy elvesznek. A nem túl távoli jövőben arra eszmélünk majd,hogy minden elveszett a digitális jelenünkről, és sokkal több mindent fogunk tudni a korai huszadik századról,szemben a korai huszonegyedik századdal.