Józsa István
Imázs...
|
Történet, amelyből megtudhatjuk, hogy Közép-Európáról szólni nem volt és nem lesz egyszerű... |
Szebeni német barátom furamód megbetegedett, elvesztette beszédkészségét. Merre is keresse a gyógyulást? Keleten vagy Nyugaton? Kelet vagy Nyugat? A más kontinensről induó migráns is a Nyugatot választotta...
Kelet és Nyugat között Közép-Európa sajátossága, hogy ő is folyton keresi a helyét. . Az egész földrajzi-politikai, tehát a tágabb értelemben vett Európa sajátossága ma is: a megosztottság. És az erről történő szólni akarás.
Keleti vagy nyugati? Alapkérdés. Két ember viszonyának alapkérdése ma is. Az a pillanat, amikor szóba állnak egymással, amikor a két „fél” a másik előítéleteivel szembesül, történelmi fontosságú.
A két „fél” közül nem annyira a nyugati magatartása és gondolatai fontosak ebben a pillanatban – az nem fog látni egyebet saját eddigi előítéleteinél; remélem, önök azért az ellenkezőjére is tudnak példát mondani. A „keleti” valamiképpen, vagyis mindenképpen, várta ezt a pillanatot, az ő magatartása ennek megfelelő. Előítéleteiknek, pontosabban a kettejük között „működésbe lépő” előítéleteknek kettős alapjuk van: egyrészt a másik országának gazdasági helyzete alapján fogják felbecsülni egymást, másreszt kimondva vagy kimondatlanul, de nyomban érezteteni kezdi hatásást a „nyugatizmus”. Elég ha az csupán az addigi előítéletek feltétlen – és még egyszer: feltétlen – elfogadásában nyilvánul meg. Különös ellentmondás: egyrészt a beszélgetés egyének között bonyolódik, másrészt a felek egész országra, népre, kultúrára vonatkoztatott, kategorizált előzetes megállapítások alapján fordulnak egymáshoz. A „nyugati” kategorizálásról elég annyit mondani, hogy többek között a kirakatpolitikák miatt nemigen voltak olyan tapasztalatai, amelyek szükségesek és elégségesek lehettek volna egy helyes kép alkotásához: annak felismeréséhez, hogy kelet-középen már az ötvenes évektől (sőt!) egyre hatalmasodó szakadék tátongott a közgondolkodás és a hivatalos politika között. Másodszor a konkrét, közvetlenül tapasztalható társadalmi jelenségek alapján ítéltek, és csakhamar nem is akartak már kialakult előítéleteiknek ellentmondó, mélyebben rejlő okokat felfedezni.
Barátom felgyógyult, visszanyerte beszédkézségét. Feltűnően sokat beszél. Beszél!
Európáról.
Itthon.
Baráti társaságokban.
„Ossies” – így emlegetik a keletebbi -- „Ostdeutsch” -- németeket a nyugatabbiak, jött szóba egyszer.
-- Az erdélyi németek 800 éves történelme nem bizánc i történet – mondtam.
-- Was? Wie bitte? – kérdezte a nyugati vendég.
Kelet és Nyugat között Közép-Európa sajátossága, hogy ő is folyton keresi a helyét. . Az egész földrajzi-politikai, tehát a tágabb értelemben vett Európa sajátossága ma is: a megosztottság. És az erről történő szólni akarás.
Keleti vagy nyugati? Alapkérdés. Két ember viszonyának alapkérdése ma is. Az a pillanat, amikor szóba állnak egymással, amikor a két „fél” a másik előítéleteivel szembesül, történelmi fontosságú.
A két „fél” közül nem annyira a nyugati magatartása és gondolatai fontosak ebben a pillanatban – az nem fog látni egyebet saját eddigi előítéleteinél; remélem, önök azért az ellenkezőjére is tudnak példát mondani. A „keleti” valamiképpen, vagyis mindenképpen, várta ezt a pillanatot, az ő magatartása ennek megfelelő. Előítéleteiknek, pontosabban a kettejük között „működésbe lépő” előítéleteknek kettős alapjuk van: egyrészt a másik országának gazdasági helyzete alapján fogják felbecsülni egymást, másreszt kimondva vagy kimondatlanul, de nyomban érezteteni kezdi hatásást a „nyugatizmus”. Elég ha az csupán az addigi előítéletek feltétlen – és még egyszer: feltétlen – elfogadásában nyilvánul meg. Különös ellentmondás: egyrészt a beszélgetés egyének között bonyolódik, másrészt a felek egész országra, népre, kultúrára vonatkoztatott, kategorizált előzetes megállapítások alapján fordulnak egymáshoz. A „nyugati” kategorizálásról elég annyit mondani, hogy többek között a kirakatpolitikák miatt nemigen voltak olyan tapasztalatai, amelyek szükségesek és elégségesek lehettek volna egy helyes kép alkotásához: annak felismeréséhez, hogy kelet-középen már az ötvenes évektől (sőt!) egyre hatalmasodó szakadék tátongott a közgondolkodás és a hivatalos politika között. Másodszor a konkrét, közvetlenül tapasztalható társadalmi jelenségek alapján ítéltek, és csakhamar nem is akartak már kialakult előítéleteiknek ellentmondó, mélyebben rejlő okokat felfedezni.
Barátom felgyógyult, visszanyerte beszédkézségét. Feltűnően sokat beszél. Beszél!
Európáról.
Itthon.
Baráti társaságokban.
„Ossies” – így emlegetik a keletebbi -- „Ostdeutsch” -- németeket a nyugatabbiak, jött szóba egyszer.
-- Az erdélyi németek 800 éves történelme nem bizánc i történet – mondtam.
-- Was? Wie bitte? – kérdezte a nyugati vendég.
