Józsa István
KALAPÁCS ILDIKÓ
 SPOKANE, WASHINGTON
​

Józsa István  -- Három gondolat jegyében lehet megragadni az Ön munkásságát: áttelepülés, képzőművészet, tánc.

1987-ben települt át  az Egyesült Államokba, Európa sokezer éves kulturális hátterével indult.  Az Önről szóló írások csak megnevezik Magyarországot és Erdélyt. Egészen pontosan hogyan jön a képbe Magyarország, hogyan Erdély?

Kalapács Ildikó --1973 óta foglalkozom néptánccal, amit Szegeden kezdtem a Szeged Táncegyüttesben (ott születtem és nőttem fel).  Innen az érdeklődés Erdély és Magyarország iránt.

A néptáncon keresztül kerültem az Egyesült Államokba.  1986-ban Budapestre költöztem, és Diószegi László akkori Gutenberg Táncegyüttesében táncoltam, ahol épp a mostani férjem, Wayne Kraft volt Fulbright ösztöndíjas vendégtáncos.  A néptáncon és népzenén keresztül megértettem, milyen gazdag a magyar nyelvterületi parasztkultúra és milyen nagy szerepe volt ebben a környező népeknek  és kisebbségeknek.  Az egymásrahatást lehetetlen aláértékelni.


-- Sarah Reijonen bemutatja az Ön életútját -- "Hanging on by a Ribbon", Eve Magazine, Oct./Nov. 2OO7 --,   a Bruuce Beallel, volt  főiskolai tanárával   folytatott beszélgetés bemutatja egyetemi éveit, szakmai útjának kezdetét. Már az Újvilágban kezdett. Mik voltak ennek az előnyei? Mik voltak a kezdeti nehézségek? Hogyan oldotta meg azokat?

-- Magyarországon a Tömörkény István Művészeti Középiskolába jártam szobrász szakra.  Ott tanultam sokat a művészetek történetéről, számos szobrászati eszközről, anyagról és technikáról.  Az Egyesült Államokban az Eastern Washington Egyetemen (EWU) végeztem, ahol inkább (a gyakorlati képzés mellett) a művészeti teóriákat és a konceptuális gondolkodást hangsúlyozták.  Így egy szerencsés helyzetbe kerültem, hogy mind az elmélet, mind a gyakorlat szerepet kapott a tanulmányaimban.


-- Pályakezdőként hogyan illeszkedett be közvetlen, illetve tágabb művészeti környezetébe?

-- Az egyetemen akkoriban nem tanították komolyan az önpromóciót és az üzleti gondolkodást a diákoknak.  Azt magam kellett megtanulnom és magam kellett hogy találjak segítséget erre és mintapéldákat.  Helyben kezdtem kiállítani a munkáimat (Spokane, WA), majd különböző non-profit,  majd magángalériákban.  Fölkutattam, hol vannak olyan kiállítóhelyek, amelyek az én munkáimhoz hasonló stílusú és témájú műveket állítanak ki és egyben jó is a hírnevük, jól bánnak a művészeikkel.


-- Mit jelent az Ön számára: amerikai magyar művésznek lenni?

-- Amerikai magyar művésznek lenni nem más számomra, mint értékelni mindkét kultúra szempontját bizonyos dolgokban, s ez ad nagyobb rálátást mindkét kultúrára.  Mint amit a magyar parasztkultúrától tanultam: a történelem során sok bölcsesség és érték halmozódik fel egy kultúrában, és minél többhöz hozzáférhetünk, annál gazdagabb lesz az életünk.  Ezt a gondolatot továbbviszem, és azt mondhatom, hogy ez a fajta nyitottság és érdeklődés jól szolgál engem mint művészt és magánembert a globalizáció korában.


-- Mik voltak első sikerei?

-- Az első sikerek  az  önálló kiállítások voltak, és az, hogy új vevőkre találtam.  És mindez  persze barátságokhoz, és az egyik legnagyobb élmény számomra, ha valaki megosztja a reakcióját egy munkámra, és elmondja, mit asszociál az én képeimmel vagy szobraimmal.  Hisz mindannyiunknak más személyes története van.


-- Miket tart eddigi legfőbb eredményeinek?

-- A legfőbb eredményeim azok, hogy egy képvilágba lefordítottam azt, amit ma fontosnak tartok, mind  magánemberként,  mind  „globális állampolgárként”.  Ebből két fontos aktuális témát emelnék ki: kulturális önazonosulást a globalitás korszakában és a környezetvédelmet.  Mindkettő  személyes és egyben közösségi, univerzális probléma.

A másik, amit még megemlítenék, az The Bearing Public Sculpture Project.  Ez egy köztéri szobornak készül, és a nők támogató szerepét hangsúlyozza a háborús időkben.


-- Kanadával, Latin-Amerika kultúrájával vannak kapcsolatai? Az angol kultúrával, Ausztráliával... Amerikában alkotó embernek lenni egyfajta univerzalizálódást jelent?

-- Nincsenek szoros kapcsolataim sajnos az angol kultúrával, Kanadával, Ausztráliával vagy Latin-Amerikával.  Szívesen vennék föl kapcsolatot művészekkel és táncosokkal ezekről a helyekről, mert mindig nagy élmény más szemszögéből látni a világot és megismerni a tapasztalatait.  Japánban és Magyarországon vannak szorosabb kulturális és baráti kapcsolataim.



-- Mit jelent az Ön számára ma, a 21. század elején összmagyarban gondolkodni? 2OOO körül fontos váltás történt: Magyarország határain kívül a legtöbb magyar már nem Erdélyben él, hanem Amerikában...

-- Én nem erdélyi vagyok, így sajnos nem beszélhetek az erdélyi magyarok nevében, bár a férjemmel 18 évig jártunk oda falvakba kutatni.

Annyit tudok, minden kultúra változik, szegényedik vagy gazdagodik, így vannak fejlődési ciklusai.  Átalakul a lakosság és átalakulnak a közösségek.  Amit én láttam a folklór és történelmi tanulmányaim során, hogy sok közösségnek volt elég kollektív öntudata és megszabott esztétikai, művészeti szabályrendszere, amely  segítette a változások útján, és alkalmazkodott egy új világhoz.



Festményekről

-- Festményeiből őserő árad. Aktok -- tudjuk, hogy az akt egy kisebb vagy nagyobb közösség erkölcsi portréja. Hát amit az Ön képei mondanak el -- drámai. Hogyan kezd egy munkán gondolkozni, dolgozni?

-- Mint táncos nekem ez igazán természetes, hogy az emberi testet és formát (beleértve a testnyelvet és a test fizikai állapotát) használom föl a munkáimban.  Mind szószerinti értelmezésben, mind mint metaforák jól működnek, és ha mindkettő szerepet betöltik egyszerre, a munka gazdagabbá válik, és több szinten értelmezhető vagy megközelíthető. Ugyanakkor legtöbbször ez egy egyetemes nyelv, de mindenképpen valahol van hely a személyes értelmezésre is, főleg ha kulturális utalásoknak is szerepet adok.  Ez a szépsége ennek a játéknak.  A végén a kép és a tárgy már nem rólam szól, hanem úgymond a néző magáévá teszi.

Az idő jártával kialakult egy életfilozófiám és nézetem, ami levetül a munkáimban. Így már tudom, mire akarok koncentrálni egy bizonyos sorozatban, sokszor a képek vagy szobrok "megjelennek" valamilyen formában előttem.  Képekben letisztázódnak és összeállnak a dolgok.  A képrészleteket a magam módján asszociálom egymással, és ez ad életet és egységet a készülő munkának.  Persze, ahogy már előzőleg említettem, egy kívülálló máshogy értelmezi vagy éppen idegennek érzi az imázsokat (vagy közönyös), de ez persze az önfelfedezés része.


-- „I investigate the overlaps of various identities and their ambiguities -- cultural, personal, language, gender, image. And our identities play against the natural environment in the context of our global era. Everything is in more flux than ever due to our volatile global culture with its instant communication and mobility” -- írja Statementjében.  Képei előzetes gondolati konstrukcióhoz keresnek témát, műfajt, és találnak az aktban, az aktban és újra az aktban.  Az alkotó felől nézve hol, hogyan kezdődik a folyamat:  először egy gondolat,  aztán ebben, ezzel keresi a formát,  vagy munka közben születik és formálódik a gondolat?

-- Egy olyan gyors és könnyen változó életben élünk legtöbben ezen a világon, hogy föltétlen valahol jeleznünk kell ennek az egyénre és kultúrákra való hatását, beleértve a természetes környezetet.  Egy magasabb szintű tudatossággal kell  hogy éljünk ezért, mert komoly következményei vannak ezeknek a gyors és masszív átalakulásoknak.  Ugyanúgy az életmódunkban, a személyes és közösségi identitásunkban és a természeti források kihasználásában.

Az általában használt képelemeim fölhasználhatók utalásként fontos dolgokra, és összességükben van egy bizonyos erejük és összhatásuk.  A munkáim címe is sokszor fontos az asszociáció szempontjából, de sokszor egy idegen nyelvből származó szót használok, amely vagy egy kisebbségi kultúráé vagy egy nem nyugati társadalomból származik.  Ugyanúgy beépítek tárgyakat a munkáimba különböző kultúrákból, ami  nyelvi és kulturális hovatartozásra utal.

Ahogy említettem az előző kérdés kapcsán fönt, koncepciókban gondolkozom,   majd megtalálom a megfelelő imázsokat,  és a módszert, hogyan is akarom kombinálni őket.


-- A sokat emlegetett condition humaine...  József Attila költészetét idézik a képek,  a költő magánéletből, személyes sorsból bont ki egyetemes emberi drámát.  Költeményeiben az az "én" nem személyes.  Az Ön festménye határozottan kritika is -- kire vonatkozik?  Magyarság--kritika vagy általában "a" nő helyzete a kortárs világban?

-- Sok művész szociálisan érzékeny.  Én is.  Ez bizony a magánéletemből származik, ahol volt szélesebb rálátásom a nők helyzetére több szempontból és társadalmi szemszögből.  De én egyenlőségi feminista vagyok, ami annyit jelent, hogy a nőknek ugyanannyi minőségi lehetőséget és szerepet kell biztosítani a családban és a társadalmakban, egyenlő anyagi kompenzációval, amennyit a férfiaknak.  Ilyen egyszerű.  Én igazán mindkét nemre próbálok odafigyelni.  Mindkettő nem sikere és boldogsága, boldogulása és egyéni kiteljesedése egyaránt fontos a család és a társadalom számára.


-- A nő helyzete a magyar kultúrában, Európában, az Egyesült Államokban, egyáltalán  a 21. századi világban? Vállalkozik egy rövid összefoglalásra?

-- Jaj, de összetett kérdés!  Országonként, területenként és korszakonként változik a nők szerepe a világban persze.  A kulcs ma az, hogy ott,  ahol  már vannak törvények a nők gazdasági szerepének erősítésére, az magában nem elég, mert magának a kultúrának és a társadalom és egyének hozzáállásának kell megváltoznia, és ez általában egy többgenerációs folyamat.  Ebbe beleillik persze az a kérdés is, hogy van-e joga a nőknek az önmegvalósításhoz,  és hogy egyensúlyozzák-e  a családi szerepüket a professzionálissal.

Magyarországon, Európában, az Egyesült Államokban és sok más helyen van még mit javítani a nők helyzetén. Konkrétan országokra nem utalnék.  De pár fő probléma: egyenlő fizetés egyenlő munkáért, munkahelyi promóció, gyerekszülési szabadság, szexuális zaklatás a munkahelyen vagy a férfiaktól különböző morális elvárások.


-- Nagyon  sok a megoldatlan kérdés, Ön szerint mire lenne szükség ahhoz, hogy ez a helyzet javuljon?

A tapasztalatom az, hogy sokat számít az otthoni nevelés,  és hogy milyen családi modellt látnak a gyerekek.  S mivel a közmédiának is óriási szerepe van, ott is hasonló a befolyása a női szerepeknek.


-- Album kiadását tervezi?

-- Nem tervezek albumot, de valószínűleg lesz rá lehetőség, amikor kész lesz a Bearing köztéri szobor.



Szobrokról

-- Minden első egy életre szól, hol, mikor, hogyan készítette el első szobrát?

-- A Tömörkény István Képzőművészeti Szakközépiskolába jártam szobrász szakra, ott készítettem az első szobrom.  Valószínűleg egy fejtanulmány volt.


-- Mi volt az az indíttatás, hogy  most ezt az érzést, gondolatot  nem képben akarja elmondani, hanem szoborban?

-- Az első szobraim csak gyakorlatok voltak.  Később az élettapasztalatom leképződései.


-- Hogyan kezd egy festő rendszeresen szobrászkodni? 

-- Szobrászatot tanultam Magyarországon, és csak itt, az Egyesült Államokban tanultam festészetet az egyetemen.


-- Dolgozott már megrendelésre?

-- Igen.


-- Intézményekben, köztereken vannak munkái?

-- Gonzaga University, Jund Art Museum, Spokane Planned Parenthood, Spokane Hospice, Kamiyamada Cultural Center.


-- Nagyszabású munkája a "Bearing Project" --  mik voltak az előzmények, mi volt a motiváció -- ha meg lehet azt fogalmazni --, amely a Projecthez vezetett?

-- Sok művész szociálisan érzékeny és foglalkozik az emberi szenvedés témájával valamilyen módon.  A Bearing szoborral úgy kezdődött, hogy már régóta a fejemben volt a téma a nők helyzetéről a háborúkban.  Egy helyi fotográfus, Holly Pickett  -- aki mostmár nemzetközi szinten dolgozik -- publikálta a fotóit afgán nőkről.  Az egyik fotó nagyon megragadott, amin egy fiatal nő egy sárház belső falának támaszkodva ült kábítószeres mámorban.  Sokan csak így tudják a mindennapi stresszt elviselni ott.

Így szószerint megjelent előttem a szobor s képzeletemben, lerajzoltam és megmintáztam.  A progresszív Puffin Foundation adott egy kisebb összeget,  hogy bronzból kiöntessem.  A pénzadományuk föltétele az volt, hogy a szobrot ki kell állítani olyan helyeken, amelyek nem galériák, hogy mindennapi emberek is láthassanak szociális témájú munkákat, amelyeket nehezebb megemészteni.

Egy helybeli barátom ötlete volt a köztéri szobor kezdeményezése.  Így alakult a non-profit Bearing Public Sculpture Project, amely továbbviszi a Puffin szellemét, köztámogatású szobrok a közösség számára.  Ami nem helyi adótámogatást jelent, hanem széleskörű közösségi támogatást.  Olyan nyitott köztéri helyre kerül majd a szobor, ahol bármikor bárki megnézheti.


-- Mit tart a BP legfőbb eredményének?

-- Nagy közösségi támogatásnak örvend a terv, és a vezető bizottság és én találtunk két gyönyörű helyet a szobornak egy köztéri parkban itt Spokane-ben.


-- Hogyan akarja a közönséget bevonni?

-- Arra ösztökéljük azokat, akik már tudnak a szoborról és jól ismerik a célját a tervnek, hogy osszák meg velünk és a barátaikkal vagy a helyi közösségünkkel az ő saját történeteiket,  vagy hogy miért tatják fontosnak a szobortervet.

Itt van egy példa rá:

https://vimeo.com/88237066


-- Ön hogyan látta, milyen volt a fogadtatás?

-- Először bizonytalan volt a fogadtatás, de egyre többet beszéltünk nyilvánosan, különböző csoportoknak, cikkekben és interjúkban a céljainkról, egyre több támogatóra találtunk.  Ebbe beletartoznak azok, akik nem láttak még háborút, de veteránok és menekültek is.


-- Bemutatta a Projectet Európában, Magyarországon is?

-- Igen, két magyarországi intézménnyel léptem kapcsolatba, és mindkettőt érdekelné a szobor elhelyezése.  De ez még messze van.  Japánban is már elkezdődött egy állandó hely keresése.



Az "Erdély Ensemble" tánccsoportról
          

-- Ön és férje, Wayne Kraft (Eastern Washington University,  Cheney-Spokane, Washington State, Modern Languages tanszék)  Spokane, Washingtonban  1988-ban megalapították az "Erdély Ensemble" népptáncegyüttest. Magyarország és Erdély  vidékeinek táncait tanulmányozzák, adják elő.  Mik voltak az alapítás előzményei?

-- A férjem Fulbright ösztöndíjjal került  Budapestre,  Diószegi László akkori Gutenberg Táncegyüttesében ismerkedtünk  meg.   Természetes volt, hogy Wayne és én folytatjuk a néptáncot itt, az Egyesült Államokban is.   Mivel Erdélyben több régebbi tánc megmaradt, és mi jobban vonzódunk az ottani táncokhoz és zenéhez, az „Erdély”  nevet választottuk.

Szerencsére itt, Spokane-ban is vannak néptáncosok, Wayne természetesen ismerte a néptánc közösséget, így könnyebb volt megkérni pár helyi táncost, hogy lépjen be a teljesen új és unikum kamara táncegyüttesbe.


-- Kik a csoport tagjai?

-- Az együttes fölbomlott 2003-ban és nem volt fiatal utánpótlás.  A törzstagok voltak Susan Dankovich, Cathy Dark, Ken Raymond, Sylvia Gobel, Sylvia Vysvidas, Mary Rupert, Gary Dressler, Ron Krueger, Karen Krueger, Wayne Kraft és jómagam.


--Hogyan változott a tagság?

-- Néhány tag kiesett, mint például Bill Frick és Paul Tapp.


-- Milyen táncokat adnak elő? Hogyan alakult ki a műsor? Állandó vagy kutatásaik eredményeként változik?

-- Új táncokat tanultunk minden évben, megtanultuk őket improvizálni.  Az évek során 23 táncrendet tanítottunk. Wayne és én készítettük a koreográfiákat amellett, hogy tánctáborokban újakat tanultunk, beleértve pár erdélyi tábort is.


-- Van  egy állandó helyük, ahol összegyűlnek próbálni, ismételni?

-- Igen, egy csodálatos óriási tánctermet bérelhettünk potom összegért évekig a tulajdonosa jóvoltából.  A neve „A Time to Dance Studio”.


-- Az urbanizálódás és a 2O -- 21. századi életmód eredményeképpen több néptánc eltűnt vagy eltűnőben van -- az "Erdely Ensemble" igyekszik átmenteni ezeket -- írják bemutatkozásként.  Konkrétan melyek azok a táncok? Amelyek Magyarországon, Erdélyben eltűnőben vannak vagy eltűntek, és Önök Amerikában mentették át?

-- Az  együttes célja az volt, hogy a tagok megismerjenek néptáncokat főleg magyar nyelvterületekről, és előadják azokat nagyobb közönségeknek az Egyesült Államokban.  Nénány terület, amivel foglalkoztunk Alföld, Kalotaszeg, Mezőség, Székelyföld, Somogy, Felföld.  Tanultunk persze román és cigány néptáncokat is.


-- Kutatásaikhoz, dokumentálódáshoz több évtizeddel ezelőtt készített dokumentumfilmeket használnak -- honnan, milyen filmeket?

-- Mielőtt a táncanyagokhoz jobban hozzá lehetett férni az interneten, Budapestre mentünk a Szakmai Házba.


-- A tanulmányozás után állandó műsoron tartás következik?

-- A koreográfiákat frissen tartottuk és minden táncanyagot átismételtünk az év során improvizáción keresztül.  Nem volt állandó föllépés, mert mindenki teljes állásban dolgozott és nénány tag táncolt vagy yenélt más csoportban is.


-- Az utánpótlásról -- tapasztalata szerint Amerikában hány generáció őrzi a magyarságát?

-- Erről nincs pontos információm.  Sokan, akik magyar néptáncot tanulnak, nem magyarok.


-- Amerikában vannak még magyar táncokat előadó csoportok?

-- Igen, mind a keleti és a nyugati parton és Kanadában is.


-- Amerikai emberek a világon létező táncok közül éppen magyar táncot járnak, tanulnak, népszerűsítenek -- hát ez egy egész történet. Az ő esetükben hogyan kezdődött ez a történet? Miért, hogy lett vége?

-- Az Erdély Ensemble tagjai már mindannyian foglalkoztak néptánccal mielőtt Erdély tagok lettek, beleértve Balkán néptáncokat is.  Így könnyű volt táncosokat találni Spokane-ben és építhettünk a táncos tapasztalatukra. Mivel a legtöbb táncos negyvenen fölül volt, mikor belépett az együttesbe és néptáncos tudást hozott magával, nagyon sokat segített a munkánkban.  Ugyanakkor abban a korosztályban már nem tudható, meddig tud valaki aktívan táncolni és föllépni.  Így 14 év után fölmerültek egészségi és családi problémák, amik meggátolták a tagokat,  hogy tovább folytassák a néptáncot.


-- Az Erdély Ensemble 2OO3-ban feloszlott, megszűnt, írja  -- egyértelműen múlt időben beszéljünk róla?

-- Igen.


-- Milyen volt a fogadtatás? Magyarságukat őrizni ápolni akaró emberek nyilván vannak. Hogyan vélekedik az amerikai közönség? Ottani etnográfusok foglalkoztak már az Önök munkájával?

-- Sok néptánctesztivál van ebben a hatalmas országban.  Mi sokat léptünk föl például a Seattle Folklife Fesztiválon, ami a legnagyobb ingyenes fesztivál az Egyesült Államokban de persze máshol is.  Nagy az érdeklődés a kisebbségi kultúrák iránt szerte az országban, mind nézők vagy résztvevők részéről.  Persze mindenkinek más a motivációja, nem föltétlen az identitás megőrzáse, hanem csak a résztvétel egy csodálatos fölfedezésben és közösségben.


-- Mikor járnak legközelebb  Európában, Magyarországon, Erdélyben? Milyen céllal? A táncok tanulmányozását folytatják még?

-- Most főleg kulturális antropológiával foglalkozunk a férjemmel.  Mivel fontos a poszt-tradicionális hagyományok megőrzése, tanulmányoztuk egy bizonyos erdélyi falu életét több mint 15 évig (Kalotaszentkirály) és tanui voltunk az óriási átalakulásának.  Az bizonyos, hogy csak úgy őrizhetők meg a megmaradt hagyományok és tartható otthon az újabb generáció, ha megmarad a paraszt gazdálkodás valamilyen formában.  Mivel sok hagyomány és a kulturális identiás egyrészt ehhez az életformához kötődik.


-- És végül: következik olyan esemény, dátum az az Ön munkájában, együttes életében a közeljövőben, egyáltalán az idén, amelyhez ezt a beszélgetést kötni kellene?

-- A Bearing Project szobortervem óriási terv, valószínűleg nemzetközi terv lesz belőle.  Ez biztos leköt egy jó ideig.  Valószínűleg  Japánban állítok ki jövőre (egyéni kiállítás), de lesznek itteni tárlataim is, mind egyéniek, mind csoportosak.  A férjemmel folytatjuk az előadásainkat az Egyesült Államokban a kalotaszentkirályi tanulmányainkról,  és kibővítjük majd azokat.  Ő az egyetemén is  előadáskat tart  a témáról,  beépíti a tanulmányainkat az óráiba. Az etnikai kisebbségek mai problémái és fönnmaradási gondjai nagyon hasonloak a mai globalizálódó világban.


-- Eddigi erdélyi kutatásaikat folytatják?

-- Mostmár csak Kalotaszentkirályon-Zentelkén.


-- Miért éppen Kalotaszentkirály? 

-- Az ottani közösség sikeren tervezett egy turistaközpontot a néptánc tábor sikerére építve, ami már több mint 20 éves.  A magyar közösség fölismerte, hogy csak a helyi üzletek és vállalkozások fölépítése vezethet a kultúrájuk és közösségük megerősítéséhez.  Mi így tanui lehettünk ennek a folyamataknak mint kívülállók.


-- Kalotaszentkirályon -- és környékén? -- kivel, kikkel találkoznak?

-- Kalotaszentkirályon-Zentelkén több egyénnel és családdal találkoztunk, de csak bizonyos személyek vállalkoztak a rendszeres interjúra.  Mindig ugyanannál a családnál szálltunk meg, a Lovász István családnál.  Így megfigyelhettük, hogy él együtt három generáció és rajtuk keresztül megismertünk más magyar falubelieket.  
          
Bálint Márton és Anna voltak még fő interjúalanyok, mert ők többgenerációs változásokon mentek át ás van egy biyonyos rátekintésük a falu történetére.  Amellet néptáncosok is. 

Mivel sok beszélgetés alapja a helyi történet, a kistermelés és a múlt volt, a legtöbb ember csak anonymousként adott interjút és ült le velünk beszélgetni.


-- Mi a kutatás célja?

-- A helyi kultúra (néptánccal a fókuszban) helyzetfölméréséből indult ki 18 évvel ezelőtt, majd átfordult annak az elemzésébe, hogy az organikus kisgazdaságok, a termelt áruk környékbeli eladása és a hagyományok megőrzése (a helyi kultúra megmaradása) valamilyen szinten elválaszhatatlanok egymástól.  Tehát a közösségnek belülről kell megerősítenie magát és meg kell találnia a módját mindennek, persze kell építenie külső kapcsolatokra is.  Kalotaszentkirály ma ebben egy modell falu.

Több mint tíz környékbeli falu gyermekeit szállásolják el, akik odajárnak általános iskolába és a hétvégeken hazamennek iskolai buszokkal.  A helyi néptáncoktatás is beindult, föllépésekkel és rendszeres tanítással.  A falu infrastruktúrája fejlődött és ez segíti a néptánctábort és a helyi turizmust, nem csak a helyiek életét könnyíti.

Az elmúlt 4 év hatalmas eredményeket mutatott : a fiatalok visszajönnek a faluba, ott akarnak maradni és megélni, egy részük foglalkozik néptánccal vagy a tábor szervezésével.  A helyi kisebb földek újrafölhasználása is beindult, mert a helyi termelők vásárolhattak traktorokat.


-- Kizárólag a tánc témájában? Vagy módszeres néprajzi gyűjtést folytatnak?

-- A néptánc-népzene és mostani szerepei, családi szerepek változása, hagyományokhoz kötődés változása és okai.  A helyi lakosság száma és etnikai összetétele.  Falu jövőjének tervezése és milyen szerepet és tamogatást kap ebben a néphagyomány és az identitás.


-- Kutatásaik eredményeit  hol, hogyan fogják használni?

-- A férjem, Wayne Kraft egyetemén keresztül (Eastern Washington University) vagy kulturális intézmények meghívásából előadásokat tartunk a tanulmányainkról főleg az Egyesült Államokban (egyetemek, konferenciák, kulturális csoportok).  Ezeket sokszor videófölvételek kísérik és vagy fotók, hogy a be nem avatottak jobban értsék a fizikai környezetet és a helységet.  Mivel sok falubeli és vidéki kisebbség (paraszti közösség) a világ sok táján hasonló problémákkal küzd, így a mi megfigyeléseink nem olyan idegenek sokak számára, akik kulturális antropológiával foglalkoznak.  De azok, akiknek teljesen új a téma, ez egy jó belelátás a nyugati kultúrától távolabb levő közösségek életébe.


--Tervezik eddigi eredményeik összegezését, publikálását? Magyar vagy angol nyelven? Magyarországon vagy Amerikában?

-- Nem tervezünk egy összefoglaló publikálást.  A leghatásosabban úgy tudunk működni, ha tanszékeken és kulturális intézményeken keresztül előadásokat tartunk, mert így szemtől szembe lehet kommunikálni a közönséggel és megismertetni másokat a poszt tradicionális falusi kultúra mai helzyetével a személyes tapasztalataink összefoglalásán keresztül.  Ezt sokszor néptánc is kíséri.