Józsa István
KÉPBALLADÁK
Kós Károly, a grafikus
Kós Károly, az építész, a néprajzos gyakorta tudományos igényű elemzés tárgya, Kós Károly kultúrtörténeti munkája közismert, Kós Károly, az író, a színműíró művei évtizedek óta megkapták helyüket a kötelező oktatásban.[1] Kultúrpolitikai tevékenységeit mint példaértékűt idézzük; egy alkotó, egy szakember rangját konferenciákon és publikációkon túl végül is az jelzi, hogy kik, hol, hányszor hivatkoznak rá, idézik, alapoznak gondolataira; vagyis folytatják, mert folytatható és folytatandó. Él, közöttünk él. Annál kevesebb szó esik grafikusi tevékenységéről. Ha egyáltalán... A ma fellelhető, rendelkezésünkre álló, Kós Károlyról írt kötetek sorában egyetlen könyv egyetlen fejezete ígérkezik, Nagy Elemér Az építő Kós Károly című kötete a Művészeti írásaiból, művészeti írásairól című fejezettel zárul; a szerző e cím alatt Kós írói és építészeti tevékenységét tárgyalja. Képzőművészi tevékenységéről a 21. század elején sincs semmi fogódzó tehát. A művek amúgy ismertek, sőt közismertek, kötetekben kísérik a szövegeket, tankönyvekben, iskolák folyosóin, tantermekben stb., stb., gyakran láthatjuk azokat, mégis, e sokoldalú életműnek ez a része mindmáig teljességgel feldolgozatlan.
Felmérjük az életművet, leírjuk, interpretáljuk, értékeljük az életművet, elemezzük, magyarázzuk, lebontjuk, ízekre szedjük az életművet. Európai típusú racionális gondolkodásmód, az európai ember a ráció embere.[2] Descartes írja le a rendszerről és a módszerről írott klasszikus művében — minden bizonnyal először –, hogy ha egy problémát megértünk, akkor meg kell szabadítani a fogalmaktól, vissza kell vezetni a legegyszerűbb kezelésformára, és minél kisebb részekre kell osztani felsorolás segítségével.[3] A Kós-művek, igen, mindegyik, az építészeti, a mérnöki, az irodalmi, mindegyik, külön-külön és együtt tulajdonképpen ugyanazt jelzik. Kós Károly a mérnök, Kós Károly az író, Kós Károly a néprajzos stb. — mindez általában szükséges kategorizálás. Képeiről szólva azonban egy olyan alkotó egzisztenciát kell megragadnunk amely több, sok területen adta eredményeit, és azok nem tárgyalhatók egymástól határozottan elkülönítve. A határozott elkülönítés csak a tudományos igényű vizsgálódás saját útjainak, munkájának, vagyis saját státusának vizsgálata, megerősíteni akarása. Vagyis a módszer kérdése. Magában a vizsgált témában nem él efféle megosztottság, csak a recepció, a tudományos igényű vizsgálódás módjával, annak eredményeként és vélt eredményességért erőltetjük bele. Nyilvánvaló a tárgyalt gondolkodás- és létezésmódnak az egysége, most eszerint kell szemlélnünk és megközelítenünk. Egy alkotó egzisztenciát, annak alaprendjét kell tehát megragadnunk, amely különböző területeken, diszciplinákban, műnemekben, műfajokban nyilvánult meg. Az az irodalmi mű néprajzilag hiteles, „analitikus próza”, az a grafikusi tudás építészi, néprajzi háttérismereteket, alapozást, mérnöki tudást jelent, mindezek élő rendszerére épül. Egységben élt és él Kós Károly műalkotása, életműve, ha lebontjuk is, elsősorban a saját munkánk könnyítésére tesszük, és akárhogy is –– vissza, fel kell építenünk. Szerzők, művek elméletek, hosszú sorára hivatkozhatnánk: a 20. század utolsó évtizedeire, elsősorban a hermeneutika gadameri fordulata következményeként beérett a módszer önreflexiójának korszaka. Ennek tudatában, erre az örökségre alapozva, illetve a vizsgált téma, a Kós Károly-életmű sokoldalúságától függően a fentiek előzetes tisztázása után közelíthetünk ehhez a feldolgozatlan témához.
„Megszabadítani a fogalmaktól” — nyilván nem szakítjuk ki az egyes műveket környezetükből, végképp nem mosunk össze építészetet és néprajzot és szépirodalmat, mindez abban segít, hogy azt az őserőt, kreatív tartást, értelmiségi létezésmódot vizsgáljuk, amely a művek alapja és éltetője, amely a művekben megtestesül, megnyilvánul. Grafikák. Ha ugyanis azt a vizuális kódot keressük, amelynek alapján a képek születtek, akkor a rajzban az építész tudását, a mérnők precizitását, a néprajzos felkészültségét, illetve mindezek élő egységét találjuk, ebből kell kiindulnunk. Grafikák. Könyvillusztrációk, önálló műalkotások? Többek, mint illusztrációk? Szövegekhez, szövegek alapján született képi ábrázolások? Milyen intézményes keretben, keret számára? Mikor? Meghatározni helyüket, lebontani –– „lebontani”?!, már megint? –– azt a vizuális kódot, amennyiben lehet, amellyel, amely alapján ezek az ábrázolások születnek, ez most a legfontosabb cél. A kontextus, téma –– alkotó –– műalkotás kognitív, kreatív folyamatban, illetve az átkódolás folyamatában azt a sajátosságot keressük, amely személyes alkotói, illetve erdélyi.
A régi Kalotaszeg[4] 19 grafikája életkép, dolgozó vagy dulakodó emberek, fejfák, várak –– a képekben történetírás, történetmondás, mesélő, regélő jelleg, abban pedig az archaizálás a legfőbb sajátosság. Sajátosság –– alkotói és erdélyi. A Szentimrei Jenő Verses magyar krónikája Kós Károly képeivel című kötetben[5] várak, történelmi személyiségek ábrázolásai, önálló rajzok jelentik az illusztrációt, a portrékon a minimalizálás, a szikárság a jellegadó sajátosság, illetve az archaizálás a betűformákkal, betűtípusokkal, az elválasztásbeli következetlenségekkel. Szentimrei Jenő Csáki biró lánya. Kalotaszegi ballada három felvonásban, öt képben című kötetéhez[6] a címlapot rajzolta Kós Károly; újra a megdőlt fejfa motívumra tér vissza, de nem is csak motívum lesz az itt, hanem szimbólum, egy egész közösség helyzetét jelképezi. Szentimrei Jenő Nyári délután Egeresen című kötetében[7] a linómetszetek emberalak és torony párhuzamára való utalások. 1924 tehát –– itt mát egyértelmű, hogy épületek személyiségét rajzolja meg, azok karakterét. Az emberalak –– torony párhuzammal végül is választott szűkebb hazájáról, Kalotaszegről, illetve hát Erdélyről beszél. Kalotaszeg[8] –– választott szűkebb hazájáról külön könyvet adott ki.
„(...) az anyagi és szellemi erők időben való hatalmas felduzzadásának bizonyítékai Kalotaszeg falvai, melyekre a középkor késő gótikája mai napig letörülhetetlenül nyomta rá a maga tipikusan kalotaszegi bélyegét –– írja. –– A kalotaszegi falu lakóházai és gazdasági épületei, a lakóház bútorzata, sőt a díszítése is alapjában, szellemében és szerkezetében mai napig gótikus maradt. A későbbi reneszánsz, majd az Erdély más vidékeit annyira jellemző barok[9] Kalotaszeget nem tudta átformálni. Egy-egy templomtorony sisakja, néhány párkányforma becsúszott ide is, a parasztház néhány bútorának deszkakivágása, festett dísze bizonyítéka, hogy próbálkozott itt is a barok, de alapjában, jellemében, szellemében maradt minden középkori. Kétségtelen, hogy a XV. század Kalotaszeg ezer esztendejének fénykora és a talán minden magyar népcsoport közül legkonzervatívabb, legkonzerválóbb képességű kalotaszegi nép, az ő fénykorában kapott és szerzett művészi stílusát, csodálatos ragaszkodással őrizte, gondozta és fejlesztette a mai napig azzá a csodálatosan harmonikus szépséggé, amelyet ma kalotaszegi népművészetnek ismerünk.”[10] A 15–16. századtól a gótika és a barokk jegyei –– a 20. századból átnézni ekkora időtávon, mindezt hűen visszaadni pontosság, dokumentáris hűség egyrészt, másrészt alázat, és mindez együtt művészi választás eredménye. Ez az esztétikai magatartás úgy öninterpretáció, öngyakorlás, hogy ez a műalkotás nem saját magát igyekszik kijelenteni, nem az alkotói invenció lesz a jellegadó, hanem a dokumentáris hűség, ezzel a téma magában hordozott, őrzött sajátossága. Kós Károly végkövetkeztetése: „Kalotaszeg: művészeti fogalom.” [11] Erdély. Kultúrtörténeti vázlat[12] –– a szövegben 49 ház, kúria, vár rajza, 5 házbelső, 6 népviselet –– a rajzokon nem annyira a tárgyi világot igyekszik bemutatni, hanem az emberi karaktert, egy közösségét. A házak, épületek, tornyok, bástyák emberi tartását fejezi ki. Szintén ez a célja az Erdély köveiben[13] vagy a Kós Károly képeskönyv[14] gazdag képanyagát képező rajzok esetében; a kötet részletes összefoglalása egy alkotó életútnak, ezzel párhuzamosan a rajzok etnikai és szociális, sőt erkölcsi portrét nyújtanak Erdélyről. Életrajz[15] –– a könyvet erdélyi házaknak, tetőszerkezeteiknek, kalotaszegi, székelyföldi kapuknak a rajzai díszítik. E gazdag munkásságban képzőművészeti tevékenységet követve megismerkedünk az Erdélyi Szépmíves Céh, a Barabás Miklós Céh, az erdélyi magyar képzőművészek szövetségének alapításával.[16] Nagy Elemér Az építő Kós Károly című, építészi –– illetve irodalmi –– tevékenységet tárgyaló könyvében[17] írja: Kós Károllyal kapcsolatban a legtalálóbb jelző: „Erdély mindenese volt”.[18]
Várak tehát, utcák vagy falusi házak rajzait kapjuk, Erdély kövei első látásra felismerhetően beszélnek. Középkor, barokk és a jelen és a jövő számára megőrizni kívánt legendás múlt –– időfajták keverednek itt, rétegződnek, ötvöződnek, ez a hangulat a kronológiai különbségek, távolságok kikapcsolásával születik. Ez a hangulat a balladáié. Ezek a képek egy olyan közösségről beszélnek, amely tragédiából származtatja újabb létezését. Jelenvalóként élni győzedelmes múltat, (csonka) építést, felemelő bukást, ha ez lesz a jelen katarzisa, akkor ez itt a ballada érzelemvilága.[19] Balladák. Ahogy ma ismerjük, a ballada líra és epika és dráma ötvözete, de nem is összetevőket, ezek viszonyát vizsgáljuk, hanem ahogyan Kós Károly balladát rajzolt. Képballadák tehát. Miért ezt a műfajt választotta Kós Károly? Miért kreált ilyen műfajt, miért ez bizonyult szerinte a legmegfelelőbbnek valamely erdélyi sajátosság, karakter –– világ és alkotó viszony: –– megragadásához, –– alkotói hozzájárulás, reflexió: –– képszerűsítéséhez, –– műalkotás: –– ábrázolásához és kifejezéséhez? Már a téma adja? Mi az, ami a témában eleve adott? Erdély kövei... Egy sokszáz éves múlt, egy örökölt attitűd. A súlyos sorskérdésekhez való erős vonzalom, az egzisztenciát így akarja megragadni.[20] Mit hoz magával a téma, mi az, amit eleve ad, és ami egyben kényszerít is? Emberek, házak. „Erdély”. Gondolati tér, amelyben a fikció valósága lesz meghatározó. Az alkotás folyamatában a művész esztétikai magatartását, ugye, először is a téma határozza meg, az 1945 előtti periódust tekintve egyértelműen. Az alkotó szubjektivitása, a művész attitűdje aztán annak elfogadásában vagy irracionálissá minősítésében áll. Kós Károly attitűdje az adott, a meglévő szabad választásában áll. Nem találunk itt valamilyen izmoshoz köthető torzításokat, polarizálásokat, avantgárd megoldásokat, az első és legfontosabb következmény aztán a dokumentumszerű hűség lesz. Mindez mégsem a látottak egyszerű másolása. Hogy az művészet tehát? A rajzok az építész tudása, a néprajzos tárgyi ismerete, a mérnők precizitása mellett a mesélő történetmondásával megalkotott művek. Ezeket a tudományokat, diszciplínákat, műnemeket és műfajokat –– tudományon túl –– egyesíteni, összehangolni, ötvözni, egységbe költeni, ez a művészet. Ez Kós Károly művészetének sajátossága.
Közös a rajzokban a leonárdói geometriai perspektívákkal való beállítás, felnézünk a tájrészletre, épületekre, emberekre –– és ez, ugye, kezdettől értékítéletre készteti a befogadót. A perspektíva a kerethatással együtt építi ezt a funkciót; a keret műfajmeghatározó –– premier plán, szekondplán, nagytotál stb. ––, a „tájkivágás” technikáját az impresszionista formaforradalom óta használja a képzőművészet. Az ábrázolt tájrészlet kiválasztása úgy történik, hogy eleve domb- vagy hegytetőn az a vár vagy épület. A perspektivák és kerethatás ilyen összjátéka már magától kínálkozik.
A látvány minimalizálása következik a szikárságig menően; csak néhány, a minimálisan szükséges kompozíciós elemet válogatja össze. És néhány, a szikárságig menően kevés vonal, amely a táj, épület, fejfa, emberalak vázolásához szükséges. Erős kontúrokkal.
Fenyőfa és ember, fejfa és ember –– élet és halál fő jelképei az erdélyi ember életében, mondhatnók úgy elsőre. Egy folytonos jelenlét szimbólumai. A sokat emlegetett „az erdélyi ember eggyé vált a tájjal” sémán túl fontosabb, hogy hangsúlyozottabban, mint máshol.[21]
A nehéz körülmények, hegyvidék –– terméketlen föld, elzárt információ stb., stb. –– ellenére is, akárhogy is helytálló embert látjuk. Tájat szeretettel uraló embert látunk itt és e helytállás tragikus hősiességét. A feszes testtartásban, díszmagyarban, tájegységre jellemző népviseletben vagy egyszerűen alkalmi öltözetben ábrázolt embert.
Gyakori kompozíciós elem: egy szemlélődő ember alakja. Ki a szubjektum tehát? Tevékenysége? Az emberalak része is a bemutatott világnak és nyilván kívülálló is, szemlélődő; ezzel az ő szemével látunk. Ez a magatartás egyfajta episztémikus távolságtartást jelent. Mit jelez mindez a befogadó, a grafikák nézője számára? A nézőt nézzük, a megfigyelő megfigyelői vagyunk, a szemlélődőt szemléljük, a szemlélődést szemléljük; kép a képben, a metafora fölöttes szintje és motiváció a befogadó számára –– ő maga is része a műalkotásnak, a képben bemutatott világnak. És nemcsak abban az értelemben, ahogyan a kortárs szakirodalom a nyitott mű részének tekinti a befogadót, hiszen az része lesz a képben bemutatott világnak. –– És ez a vonatkozás a szubjektum-elméletek mentén továbbgondolásra érdemes. –– Az ábrázolt emberalakokban, testhelyzetekben, kimerevített mozdulatokban csak Erdélyben elmondható képtörténeteket látunk, és egyáltalán, a vonalak életében, a minimalizálásban, a néhány szükséges vonalra redukált látványban szikárságot találunk. A drámát. Mert Kós Károly történelmet rajzol, grafikája történetírás. Mérnöki pontossággal, krónikás ténytisztelettel, művészi érzékkel. Alkotásai művészi dokumentumok.
Balladák, metaforák –– ennek a metaforának a szerkezetét tekintve (újra)leírás és fikció között[22] elkülönül egy eleve létező, kontextus által előhívott, kínált jelentés, illetve annak színtere –– nevezzük történelminek ––, illetve egy személyes, a temesvári Kós Károly ugyanis nem a történelmi Erdély szülötte. Számára Erdély választás, vállalás kérdése, ott nagyobb szükség van rá, válaszolta magyarországi letelepedésre vonatkozó kérdésre. A harmadik a fölöttes reflexió rétege lesz, az előbbiekre merőleges reflexióé, amely nemcsak megismerő jellegű, hanem világszervező erővel bír. Így épül és kanyarodik vissza önmagába ez a szerkezet; Erdély eleve absztrakció, amely azáltal létezik, hogy folyamatosan konkrét jelentést teremt magának, anélkül, hogy politikai, történelmi stb. kereteken túllépne. Hurok az időben, amely csak efféle többszintes építkezéssel ragadható meg.
Amit Kós Károly elkezdett, 1993 óta szabadon folytatódik, Kalotaszeg, illetve egyáltalán Erdély művészi térképe van készülőben. Művésztáborok –– Zsobok, Szárhegy –– alkotói tájegységenként megörökítik a műemlékeket, templomokat, falvakat, dombokat, hegyeket.
„Erdély”. Absztrakció, mely időnként, illetve hát most újra meghatározhatónak tűnik. És ebben Kós Károlynak, követőinek nagy érdemei vannak.
Jegyzetek
[1] A Kriterion, a Dacia, a Szépirodalmi, a Múzsák és más könyvkiadók Kós Károly-köteteitől a középiskolai tankönyvekig hosszú sort követhetünk.
[2] Akkor látjuk ezt világosabban, ha a kontinens, a keresztény kultúra határain is túlnézünk bár egy pillanatra. A ráció határozza meg, és nem például a ritmus, mint az afrikait; más az indiai és megint más a távol-keleti gondolkodás- és létezésmód.
[3] René Descartes: A módszerről. Szabályok az értelem vezetésére, XIII, Kriterion, Bukarest, 1977, 104.
[4] Kós Károly: A régi Kalotaszeg, Athenaeum R.-Társulat, 1911.
[5] Szentimrei Jenő: Verses magyar krónikája Kós Károly képeivel, Castrum, Sepsiszentgyörgy 1991.
[6] Szentimrei Jenő: Csáki bíró lánya. Kalotaszegi ballada három felvonásban, öt képben, Lepage Lajos könyvkereskedés, Kolozsvár, é. n.
[7] Szentimrei Jenő: Nyári délután Egeresen, Kadima nyomda és könyvkiadó vállalat, Kolozsvár, 1924.
[8] Kós Károly Kalotaszeg, Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1932.
[9] Barok –– a könyvben használt forma
[10] Uo., 139–140.
[11] Uo., 166
[12] Kós Károly: Erdély. Kultúrtörténeti vázlat, Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1929
[13] Erdély kövei beszélnek is. Auch Siebenbürgens Steine haben ihre Sprache (Molter Károly fordítása). In: Kettős tükörben. Az erdélyi magyar-szász irodalmi kapcsolatok történetéből. Im Doppelspiegel. Aus der Geschichte der Ungarisch-Sächsischen literarischen Beziehungen in Sibenbürgen. A Művelődés kétnyelvű kiadványa, 1999.
[14] Kós Károly képeskönyv, Múzsák, Budapest, é. n.
[15] Életrajz, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest –– Kriterion, Bukarest, 1991.
[16] Uo., 228.
[17] Nagy Elemér: Az építő Kós Károly, Balassi Kiadó, Kós Károly Alapítvány, Polis Kiadó, Budapest, Kolozsvár, 1995.
[18] Uo., 140.
[19] Mindezzel legalábbis analóg az eposzé és a tragédiáé, mégsem utalhatunk rájuk. Elsősorban azért, mert nem azokra jellemző hosszú, szerteágazó történetet, elmozdulásokat, szereplő-struktúrát látunk, hanem egy-egy élethelyzetet, egy-egy emberalakot.
[20] A frankofón kultúrákkal ellentétben. Derűs, felszabadult, vidám –– más az alapattitűd. Fel sem vetődik a kérdés, hogy melyik a szebb, jobb stb., az alkotásmódokat tekintve egyaránt nagy művészek és remekművek sorát találjuk. Van-e ennél fontosabb?
[21] Mai is jelzik az elvándorlás adatai: a kitelepülés sokkal gyakoribb a Partium Bánság esetében, mint például a Székelyföldön.
[22] Paul Ricoeur szerint ez a metafora gyökere, l. La metaphore vie című könyvét.
