Józsa István
KÉPTÁRGYAK
Jakobovits Miklós művészetét, alkotói világát először is gondolkodói teljesítményként kell megragadnunk, olyan szellemi-szemléleti érlelődésfolyamat eredménye ugyanis, amelyben térkonstrukciói absztraktizálás és minimalizáló törekvések eredményeként végül is az alkotás játékterét tisztázzák, sőt, teremtik meg. Követni tehát, urambocsá' lebontani művészi gondolkodásának folyamatát, szavakba foglalni egy-egy alapgondolat megtestesülését… mert legfőbb témája a teremtés folyamata maga, a megtestesülés, láthatóvá tevés és válás, első, első, első néhány pillanata. Elvont gondolat, láthatóvá tevéséhez megfelelő anyagot keres, megfelelő érzetet kelt. A 20. század az absztraktig, a nonfiguratívig – illetve ezek leszármazottaiig – hozta el a művészi gondolkodást, száműzte a vizuális nyelvből az irodalmat, majd magát a témát is. Amikoris a szín nem járulékos, hanem konstruktív elem, önállósul. Hát mi következhet még az absztrakt, a nonfiguratív és környezete után? Jakobovits Miklós tér-, szín-, fényfogalmakban és viszonyaikban megragadható művészete évezredek hagyományait szintetizálja, letisztult formában.
Alkotói szemléletéről szólva tulajdonképpen gyermekkora óta tartó tanulási folyamat bemutatásával kell kezdenünk. A hosszú távú tanulási folyamatról pedig Heidegger, a filozófia klasszikusa írta le: „Az ember tanul, amennyiben cselekedetét annak felelteti meg, ami őt mindenkor a lényegszerűre szólítja. Azáltal tanuljuk a gondolkodást, hogy ügyelünk arra, ami meggondolkodtat.” 1 A művészet átrendezi a világot, Jakobovits Miklós művészi megismerésének motivációja, célja? Újrateremteni „(…) az emberek közti viszony harmonikus és disszonáns voltát a színeken és formákon keresztül.” 2
Elődei örmények, 1200 körül telepedtek le Erdélyben. Életében és művészetében ezt az örmény érzületet színezi majd a festőként elsajátított mediterrán, portugál, spanyol, görög érzésvilág. Apja 1940–44 között a marosvásárhelyi színház díszlettervezője. Jakobovits Miklós gyermekként ismerte meg a festői anyagok hatását, azt a gazdagságot, játékot, örömet, belső üdeséget, amelyet művek létrehozása jelent. Szeretettel, tisztelettel ír apjáról. „Festő mesterségem, pályaválasztásom egyik döntő meghatározója volt a délutáni festéktörés édesapám önálló kolozsvári címfestő műhelyében, a volt Prezenszky-féle sütöde fölött, a mai Horea úton. A kis méretű helyiségben, melynek közepén hatalmas, vastag márványlapú asztal terpeszkedett, tanultam meg egy életre kék szín jelentőségét.” .3 Vagyis nem a racionálisan tanulás, hanem a gyermek ráérzése volt a kezdet. Ma is az a döntő, mondja műtermi beszélgetésben, márványporral keveri ki a kéket, és munka közben folyamatosan az az érzése, hogy régóta az övé ez az anyag, „mintha a gyermekkor ismert anyagában alakítanék élő formákat”. 4
A főiskolára – 1954–59 – úgy emlékszik vissza, hogy olyan periódus volt, amikor a nagy képzőművészeti áramlatokról csak hallottak, Európának ezt a részét elzárták azoktól. Braque, Picasso és a többiek, az avantgárd nagyjainak az életművéről sok részletet tudtak, de lényegében ismeretlenek voltak azok. A tiltások ellenére „különleges morfiumnak számítottak.” „Én már 17 évesen bekerültem a főiskolára: Sepsiszentgyörgyön tehetségkutató verseny döntött.” 5 1956-ban, 21 évesen, Földes László esztéta, irodalomtudós tanítványa lett. Földes ki merte mondani, hogy ami Kolozsváron a Mátyás-házból indult, az bizony forradalom volt, és kritizálni is mert. Előadásaiban arról beszélt, hogy a művészi munkának is vannak politikai indítékai, céljai. Külön tárgyalták azokat a művészeket, akiknek a műveiben nincs politikai indíttatás, így került közel Fülöp Antal Andorhoz. Ő az a transzcendenciához vonzódó szerzetesművész, akinek a munkáiban ideális emberi világ épül, minden politikai helyezkedés nélkül. Ugyanígy Mohy Sándor erőteljes síkjai, Cézanne konstruktivizmusa hatottak a fiatalokra. És Nagy Albert, akinek reális figurákkal működik a művészete, mégis metafizikus volt. Nagy befolyással bírt Kádár Tibor, művészete barbár erővel ellentétben állt az akkori ideológiával. Jakobovits Miklós és kollégái művészi érését döntően befolyásolta Miklóssy Gábor hatása, ő néha engedett bizonyos politikai elvárásoknak, mégis, mesterségbeli tudása csodálatot váltott ki belőlük. „A főiskola végeztével összegezve a hatásokat, beszámítva a politikai bizonytalanságot, az volt az érzése, hogy elsősorban saját belső hangjaira kell figyelnie, és azokra a nagy alkotókra, akiket csodálattal követ a századokban. Velásquez, Goya, Rembrandt, Vermeer, Picasso, Braque, Juan Gris.” „Távlatból úgy érzem, hogy az első perctől a színek által kifejezhető titkos érzetek vonzottak, emberi közelítések, azok a megfogalmazások, amelyek megfogalmazhatatlanok. És sok esetben még a téma is maga a szín volt.” 6
Pályája kezdetétől művészként, alkotóként folyamatosan több funkciót töltött és tölt be, sokrétű tevékenységet folytat – szervezőként, restaurátorként, muzeológusként, egyetemi tanárként, a Barabás Miklós Céh elnökeként is a kortárs magyar művészeti élet kiemelkedő egyénisége. Bevezetés, betekintés tehát Jakobovits Miklós műhelyébe? Összefoglaló inkább egy nagyformátumú, koherens életműről – önálló témák sora, amelyek mindegyike külön-külön elemző közelítések kritériuma, és már most feldolgozásra vár.
1959 óta Nagyváradon él, a Varadinum egyik fő szervezője volt. A Varadinum alapgondolata Nagy Béla helyi RMDSZ-elnök, Tőkés László református, és Tempfli József katolikus megyéspüspök kezdeményezésére született 1992-ben.Az első években nagyon jelentős közé-európai rendezvény volt. Az első képzőművészeti kiállításon hét országból mintegy xxx művész vett részt. A Varadinumokat nagyszerű előadások tették tartalmassá, összmagyar, nemzetközi, illetve egyházi jellege volt. Öt éven át rendezték, aztán Jakobovits Miklós kilépett a szervezők közül.
Egyik alapítótagja az 1964-ben a váradi püspöki palotában nyílt Művészeti Múzeumnak. Horea Coriolan kollégájával együtt személyesen vásárolták meg erdélyi, romániai nagy alkotók munkáit, Corneliu Baba, Alexandru Ciucurencu, Nagy Imre, Nagy Albert, Fülöp Antal Andor, Kós András, Mohy Sándor, Szervátiusz Jenő alkotásait. Így a váradi gyűjtemény lett a legigényesebb és leggazdagabb az egész országban.
1995-ben Tempfli Józseffel megyéspüspökkel megalapította a Keresztény Barokk Képtárat, a váradi székesegyházban mintegy 40 nagyon jelentős képet gyűjtöttek össze.
1997-ben felkérte a magyar történelmi egyházakat, hogy amennyiben egykor államosított épületeket kapnak vissza, mindegyik felekezet saját képtárat rendezzen be. Németh Zsolt Fideszes államtitkárral azt is tervezték, hogy alapítanak egy erdélyi magyar művészeti múzeumot, de anyagi támogatás híján tervük nem valósulhatott meg. Ma Jakubinyi római katolikus érsekkel együtt a szamosújvári örmény katedrálisban rendez egy örménybarokk képtárat 1700-as években készült egyházi képekből.
A Partium Egyetemen tanácsadóként van jelen, művészi feladatokban, művészeti előadásokkal, zsűrizésekben. A Partium Egyetemen magas szintű képzőművészeti oktatás folyik.
Az Ady Endre Újságíró Kollégium tanára volt mintegy tíz éven át. Tévéseknek, újság1róknak tanított művészettörténetet, így a média szakemberei felkészültebben dolgozhatnak műtermekben, múzeumokban, galériákban, egyáltalán a kortárs művészet világában.
1994-ben lett a Barabás Miklós Céh alelnöke, 1996-ban elnöke, majd 2002-ben újraválasztották újabb négyéves ciklusra. Sikerült négy jelentős országos kiállítást megrendeznie, az ország egész területén élő magyar képzőművészek, 95 alkotó részvételével. A különböző szemléletű, különböző irányzatokban dolgozó művészek munkáján érződik, sőt meghatározó tájegységük, a Partium, a Bánság, a Székelyföld szelleme is. 2005. november 18-án átadták a Barabás Miklós Céh központját, a kolozsvári Farkas utcai templom szomszédságában. Kiállítások, összejövetelek, előadások gazdagítják a Barabás Miklós Céh életét.
A restaurátori mesterséget muzeográfusként tanulta meg magas fokon, bukaresti, sinaiai kurzusokon – de főleg Vinczeffy László kitűnő, sepsiszentgyörgyi restaurátorral végzett, mintegy húszéves közös munkával. Főleg templomokban, oltárképek restaurálásán dolgoztak, az ország különböző részeiben. Jakobovits Miklós a restaurátori munkában ma is kizárólag olajképekkel foglalkozik. A legérdekesebb ilyen jellegű munkája egy barokk portré volt, amelyet a székelyhídi templomból hoztak el, majd az egyházi Barokk Képtárban állítottak ki. A restaurátori munka nem gátolta, épphogy segítette munkájában, a régi mesterek áhítata, komolysága pozitívan hat, mondja.
Müveszeti iroi tevekenysege a tobbi funkcioival legalabb egyenrangu. Muveszetrol irni -- abbol kell kindulnunk, hogy szazadok es ezredek konyveszete targyalja, tulajdonkeppen nem tehetunk masat, tobbet, csak kereshetjuk az utakat a mualkotas megertese fele. Vegul marad az egyetlen igazan fontos kerdes, hogy a mualkotas miert szep.Masreszt alkotonak, gyakorlo festomuvesznek nem is feladata, hogy ertelmezze a muveket. Jakobovits Miklos rendszeresen ir, erdelyi muveszetrol, kollegak munkassagarol, egyetemes kulturkincsekrol, kotetek sorat publikalta.
Modszere... Muvesz ir muveszetrol, ezzel mas, persze, mar a kozelitesmod. Az alap az, hogy szuletett erzekkel dolgozik es kezdettol ismeri a mualkotas szuletesenek folyamatat. Erre epulnek az europai utazasokkal szerzett tapasztalatok. Szovege nemcsak a techne leirasa lesz, harmadszor az alkoto gondolataira reflektal, es ez a reflexio ad a szovegnek kozvetlen, szemelyes hangnemet. Az elmeletek embere kesz mualkotashoz kozelit, nyilvan, modszerekkel, teoriakkal. Es maga az elmeletiras mondja, hogy minden kesz mualkotas egyben zart mualkotas. Marad az egyetlen igazan fontos kerdes... Es ezt elore tudja. Jakobovits Miklos kozvetlen, szemelyes szovege plusz egy lepes a mualkotas megerteseben.
Elsősorban művészként, festőként határozható meg – és itt kezdődik ez a sokrétű tevékenység, ahogy a művész gondolatai konkretizálódnak, közösségi funkciót, formát kapnak, tágabb mezőkben folytatódnak.
Folyamatosan kísérletező művész, az erdélyi művészet térképén egészen egyedi. Ő maga így helyezi el munkáját: „Van egy olyan érzésem, hogy az utóbbi öt-hat évben kezdenek jobban odafigyelni az erdélyi képzőművészetre. Két nagy vonulata van e művészetnek. Az egyik a tájképfestők vidéki hangulatokat visszaadó művészete, amit elsősorban a székelyföldi művészek által látunk képviselve. A másik oldal az új, kísérletező, különböző installációkkal próbálkozó fiatalok művészi törekvése. Mind a kettő lehet nagyszerű. (…) A két vonulat közepén vagyok, aki saját belső hangjaimra figyelek, s e titkos belső hangok felé közelítem a nézőt. Ezek által adódik lehetőségem megkeresni olyan mondanivalót, mely feltétlenül az ember sajátja, amit ő saját magából akar kifejezni.” 7
„Soha nem alkalmazkodtam” – mondja. Soha nem törekedett, ma sem törekszik az élet reális ábrázolására, de a politikai élet a hatvanas évek végén új válaszokat várt – és Jakobovits Miklós úgy döntött, hogy vissza kell adnia bizonyos kortárs élethelyzetek karakterét, a megalkuvásokat, amelyeket sokan naponta megéltek. Az életre adott belső válaszok alakították ki benne a groteszk látásmódot. Nem akart az sem meghökkentő lenni, sem látványos, a politikai tehetetlenséggel szemben egyfajta szelep volt. Utána az volt az érzése, mondja, hogy ez a groteszk közeledésmód az irodalomhoz való közeledést is jelent, ami a pikturális elgondolással szemben egysíkúnak tűnt. Sok töprengés árán arra a meggyőződésre jutott, hogy a képzőművészetben nem a mondanivaló, a tartalom a lényeges, hanem a nagy képzőművészeti jelek. „Ezek számomra a szín, a forma, a ritmus, az arányok, a titkos érzetek, amelyek a lelki mélységen keresztül új megsejtések és formák felé vihetik a befogadót.” 8
Hatásokról szólva aztán a legerőteljesebb, a legdöntőbb az az 1966-os bukaresti Henry Moore-kiállítás volt, ahol valósággal robbanásszerűen villant fel a képzőművészeti látás új lehetősége. Bukarestben egy hónapig dolgozott. „Szilágyi Domokosnál laktam, esténként a hosszú beszélgetésekben új gondolatok születtek. A bukaresti út után, 1966-ra már világosan láttam, merre tovább. Stabil kiindulópont lett, és a továbbiakban ezt a szemléletet mélyítettem: a szobrászi látásmódot ötvözöm a festészetivel.” 9 Ez a szemlélet tán mégsem absztrakt, mert a motívum mindig valamely reális témából indul, amely elvonatkoztatva metafizikus térben időtlenné válik.
Fiatalon az olasz metafizikus festészet, elsősorban Carlo Carrá és Giorgio Morandi volt rá hatással. „Valószínűleg e hatásra kezdett érdeklődni az olasz Trecento festői fogásai iránt a hetvenes években, amit főként sokalakos, szimbolikus kompozícióinál, a kép megszerkesztésénél és az egyes figurák gótikus megfogalmazásánál, valamint a lokál színek használatánál vehetünk észre.” (Középkor, 1966) „A nyolcvanas években a festőiség utáni absztrakció és az olasz arte povera hatása jellemzi táblaképeit.” 1O A kilencvenes években folytatta az új anyagok keresését, feleségével, Jakobovits Márta keramikussal kerámiatáborokban, papíröntő táborokban vett részt, a bronzöntést is megtanulta. 1992-ben, a siklósi táborban, majd Kecskeméten megismerkedik a raku-technikával. Az égetés után füvekkel, földdel lefojtotta a felületeket, és a kék színfoltjait tovább gazdagíthatta. Ezeket a szerves kerámiafelületeket beépítve, az olajképeken is el akarta érni, hogy az alkotáson ne az ecsetvonás mesterkéltsége döntsön, hanem a természettel való együttműködés.11
Egy tárgy egy felületen. Állapot, mozdulatlanság. Metafizikus festészet. „A tárgy ürügy, amelyen keresztül beleérzem a kékbe régi korok hangulatát.” 12 „Úgy működik, mint egy médium, aki távoli korokból, terekből kap üzeneteket.” 13 Homok, gipsz, kerámia, festék alá dolgozva. Barna alapra ezüst és arany, festéket rá, úgy, hogy a mélyedésekben a barna alap kicsillan. És ahogy kicsillan, organikus hullámzást ad a felületnek. „Nem festek, késekkel dolgozom.” Utalás, közelítés? Mihez? „Nem, nincs címe, esetleg »Meleg zöldek variációja«.” Fémes felületek. Arany, ezüst. Kerámiatárgyak. Okkerek, bronz, türkiz. Porcelán alapra márványpor, halenyvvel összekeverve, finom ezüst borítás. Fémes érzeteket teremt. Nem utólag festve, az oxidokat belekeveri magába az anyagba. Cement, halenyv, oxidok, nedvességben sem romlik, megkövesedik. „A raku is előmunkálat olykor, tudni kell, milyen hőfokon milyen színre vált a tárgy, mikor kell kivenni a kemencéből. Nem vagyok keramikus, a piktúrához kell.”15 Autóféloldal, ajtaja papírból. Különböző vörösök struktúrája, játéka az égővöröstől a világosig. Bentről a fémstruktúra mintha az időtlenségből jönne felénk. A vörös és árnyalatainak változásával más időfázisba is jutunk. A szín itt nem valamely dolog tulajdonsága, hanem önállósul, jelentést teremtő. A forma… „belül, bentről hasson egy belső feszítőerő. Mintha mozgás, pedig csend…” 16
Falfelületet idéző… képek, kollázsok, lenyomatok, öntvények. Színezett búzaréteg, gipsz, krétapor, márvány, fémdarabok. És az eredmény olyan műalkotás, amely nemcsak idéz egy illuzórikus harmadik dimenziót, apropó perspektíva, mint a térépítés alapfeltétele, hanem a táblakép két dimenziójából kilép a térbe. De inkább hagyjuk a műfajt-műfajokat, azok meghatározása elvileg nélkülözhetetlen része a módszeres közeledésnek – de a módszeres közeledések csak akkor lennének fontosak, ha segítenek a továbblépésben. Jakobovits Miklós alkotásaihoz azonban nem ismert módszerek, modellek, elméletek alapján kell közelítenünk, műalkotását mint a század- és ezredvégi intermedialitás sajátos értelmezését kell leírnunk és értékelnünk. „Sajátos…” Szóval képtárgyak, amelyek elsősorban mégis színeikben, azaz festményként hatnak. Jakobovits Miklós a festészet felől közelített és jutott eddig, alkotása a festő képszerkesztő munkájának eredménye, művészete átértelmezett festészet, műalkotása újraértelmezett festmény.
Pályája kezdetétől az absztrakcióra való törekvés jellemzi képeit – kezdetben némi expresszionista hangvétellel fűszerezve –, formaelemzésében, akárcsak Morandi vagy Tapies, a nonfiguratívig jutott, sőt tovább. Motívumai, szimbólumai? Kör, kapu stb., a névsort még folytathatnók, de fontosabb az, hogy gondolatainak kifejezéséhez – lapát, vödör, roncsdarabok – tárgyakat, mindennapi használati tárgyakat használ. A pop-art, sőt Duchamp óta ismert eljárás, bármik lehetnek azok, cserélhetők, helyettesíthetők. Ezekben a groteszk és ironikus munkákban ugyanakkor saját életet élnek. Úgy kell tekintenünk… őket, mint képzelt lényeket, újraköltött valóságot, ezzel pedig nem amorf tárgyakról, nem is idegen lényekről lesz szó, hanem az emberről, kezdettől végig az emberről. Mert Jakobovits Miklós a líraiság intellektualizálásában és ironizálásában a plasztikai tér ritmusát kutatja, az emberi szellem archetipikus mozgásait követi, nonfiguratív képeiben paradox módon konkrét tereket alkot, amelyek ugyanakkor nem lokalizáltak. Eleve biztosíttatik így egy univerzális nyitottság, az igazi műalkotás lélegzése, lételeme ez.
Megragadni, meghatározni a teret, láthatóvá tenni, ábrázolni, konkretizálni azt – a művészet, pontosabban az emberi kultúra és civilizáció hajnalától folyamatosan élő és követhető törekvés: a művész századok és ezredek hagyományait éli, nem öncélú hát kiragadni néhány korszakos fontosságú fordulópontot. A modern kor elején a korábbi kétdimenziós, illetve két dimenzió felé hajló ábrázolások világából a reneszánsz a perspektíva bevezetésével jelenti a kiutat, az Uccello-, Alberti-, Leonardo-féle perspektívákkal ragadták meg a teret. Az avantgárd formaforradalom a „tájkivágások”, a kerethatások átértelmezésével hozott újat. A 20. századvég művészeti gondolkodása – installációk stb. – az intermedialitásban ezeket a korábbi eredményeket ötvözi, használja újra. – Nos, a nagy történettel lényegében azonos a művészi teremtő folyamat, ugyanaz ismétlődik személyes léptékben. Élni tehát a tér misztériumát, sőt képrétegekben építkezve elbontani, linearizálni, újra felépíteni azt – íme az alkotás, a világ(újra)teremtés folyamatának első lépései. Mindezek ismeretében világosodik meg, hogy Jakobovits Miklós alkotásai táblaképek, festmények tehát, amelyek ugyanakkor réteges építkezésükben mégis konkrét térviszonyokat teremtenek. Többnyire egyalakos, centrális kompozíciók, a kép reneszánsz stabilitása így továbbél. A térkivágással, a kerethatással az avantgárd hagyományra alapoz, és – El Liszickij stb. – a századeleji pikoobjektumok kelnek új életre századvégi intermediális képtárgyakban. Kerek vödör lapított mása – „A veder” –, az alkotás mint játék, illetve játék mint alkotás, és irónia mint módszer. Kiserletezesenek, egy-egy gondolatanak erlelodesfolyamata jol szemleltetheto sorozataival. Egy temara variaciokat keszit, mig ugy erzi, a tema lehetosegei kimerultek. A fotel sorozatban igazan jelentos, reprezentativ muvei szulettek. A tema koznapi targy, a csendeletszeru kompoziciok soraban tema es kornyezete, elo-, kozep- es hatter hatarai eltunnek, a metalizalt vagy bensosegesen hevitett arnyalatok kozott a kulonbsegek eltunnek, ezzel az idosikok egybeolvadnak. Tema es tere egyre elvontabba lesz, mig a targy onmaga jeleve valik. Nem a szokott értelemben vett „kint” és „bent” rendje a fontos itt, ahogy ez a játék maga sem valamely eredményért folyik, a képekben a tárgyak tömegének ábrázolása sem azt a célt szolgálja, hogy a mélységet, a századok óta kutatott harmadik dimenziót konkretizálja. Azért összpontosítja a figyelmet a plasztikai, már-már szobrászi súlyra, hogy jelezze, munkájában – bagatell tárgyak, sőt olykor roncsok – nem a végeredmény a fontos, nem a kész mű, hanem az addig megtett út, a meghatározás, a keresés mint alkotó cselekvés. Jakobovits Miklós gondolkodásmodelleket állít ki. Térkísérletek, térjátékok, tértanulmányok – a teremtés első pillanatai ezek.
Ha térről beszélünk, akkor, ugye, időről is szólnunk kell, illetve hát… kellene. Csak kellene, mert ezekben a képtárgyakban metafizikus lebegést találunk, a művész mintegy kikapcsolja az időt. Elsőre azt gondoljuk, hogy akárcsak a tudatalatti mélyére ásó szürrealizmus metafizikus képeinek esetében, az idő megállt. Mégsem ezt az eljárást, illetve folytatását találjuk. Jakobovits Miklós következesen gondolkodik, a minimalizálás ebben a vonatkozásban azt jelenti, hogy a művész mintegy kikapcsolja az időt, csak a térrel foglalkozik. Jakobovits Miklós következetes.
Teret – illetve időtlenséget – színekkel ábrázol a festő, és nem perspektívákkal, kivágásokkal, kerethatással, hanem kevés színnel és nagy sima felületekkel. „Egy színálom sok irracionális tartalmat hordoz, mely simogatásként hathat a nézőre – mondja Jakobovits Miklós –, s az ábrázolt tárgyat vagy formát fetisizálja, eddig ismeretlen tartalmakkal tölti meg. Törekvésem a régi pikturális eszközökkel a totális piktúra elérése, korunknak a színek harmonikus és disszonáns világával való kifejezése, melyhez mint festő pozitívan közeledek. Nem elbeszélő, nem érthető szavakban lefordítható tartalmakat keresek, hanem a lüktető mágiát, olyan lüktető örömöt, mely pikturális tartalmakat és emóciókat hordoz, s melyet csakis a színek nyelvén lehet elmondani.” 17 „Nekem ilyen szempontból kedvenc témám a színérzék kérdése, az északi népek érzéketlensége a színek irányába, s a felületesnek tartott déli népek színérzékenysége, amit úgy érzek igazolhatónak, hogy az északi népek kategorikus józansága illetlennek tartja a hangulatba való belefeledkezést, amely nélkül pedig szín nem létezhet.” 18 „A dél vérmérséklete, a festészet vallásosan, tragikusan komoly emberi tartalma, a művészi munka lelki kényszerből történő, sorsszerű kivetítése – ez itt a döntő!” 19 „Az összetartó erő maga a szín – magyarázza lelkesen –, amely ok nélkül, egyszerűen van. A hangszínek, a dübörgő színek.” 2O Színvilága leszűkített, szintén minimalizált, mint mikor egy dallamot egyetlen billentyűn játszunk le, hogy a ritmust tanulmányozhassuk. A festmény, ahogy a formákat archetipikus szerkezetekre vezeti vissza, végül egyetlen szín tónusvariációja lesz. És itt, a színekről szólva kell tisztáznunk, hogy Jakobovits Miklós képtárgyai végül is festmények, de nem is elég itt színekről beszélni, hiszen térfestmények, amelyekben a szín státusát a szín és fény viszonyban, illetve fogalompárban ragadhatjuk meg. A szín itt nemcsak egyszerű kellék, hanem önállósul. A szín lenyelte a fényt, írja Sedlmayr az avantgárd előtti századok művészetéről; a fény nem szűnik meg, hanem asszimilálódik, beépül a kép többi komponense közé, az egész posztimpresszionista festészet stabilizálni igyekszik a fényhatást, így a színek összhatásának tisztaságát éri el, írja Guy Marica az avantgárdig követve a folyamatot. Jakobovits Miklós képtárgyaiban a szín és fény ötvözete először is önállósul, mint a nonfiguratív festményeken, és ami a legfontosabb, nem alárendelt szerepben, hanem önállósulva a műalkotás konstruktív elemévé válik. És szín és fény életes tere, belső megvilágítású tér jelenti majd a festmény terét.
Anyagok, színek, technikák – mindez már a gondolat megtestesítésének utolsó lépései, ez a vetület ugyanakkor művészettörténeti kötődéseket is jelez, egyszerre hat itt őskori és 20. századi absztrakt és nonfiguratív és pop art, irónia és meditáció, festmény és szoborszerű tárgy. Végül is mit jelent Jakobovits Miklós gondolkodói, művészi teljesítménye ezen a század- és ezredvégen? „… Mintha varázslatos dimenzióból keresném a múltat – mondja Jakobovits Miklós –, sejtelmes viszonylataival, éppen úgy, mint a jelenkor frivol, banális jelképeit, mai korunk bizarr emberi szimbólumait.” „Ilyen formán képeim nem absztrakt munkák, sokkal inkább a metafizikához közelítenek, hisz az idők és terek távoli rétegeiből hámozom ki a titkos jeleket, a számomra megfelelő mondanivalót, akár egy médium, akinek régi korokból súgnak. (…) A tér, idő megfoghatóságára, felszentelésére törekszem, amelyben a legbanálisabb tárgyak is komolyságot, és sorsszerű fontosságot kapnak.” 21 „Jakobovits gondolati szférája és alkotói énvilága a virtuális valóságot tanulmányozó szigorú logikájával épít a színre. Kedvelt árnyalatait merészen kiragadott felületekre, látványos formákra vetíti ki, térbeli látással tapint a szerkezetre s az idomokra fény és árnyék egymást ritmusosan váltogató zuhatagával ír (…) üzenetet.” 22 „Az utóbbi évtizedekben született művek az illúziók geometriájához intézett költemények, valóságos fényhimnuszok, melyekből nem dionüszoszi árad, hanem az appolinikus bölcsességgel áthatott lét boldogsága és biztonsága sugárzik.” 23 „Az ősminták keresése foglalkoztatja.” „A látvány szépségét a színeken, a keresett formákon kívül az anyagformálás inventív változatossága adja. A matériának a képsíkból való kiemelkedése domborműhatást eredményez.” 24 „Jakobovits Miklós annak ellenére, hogy reliefeket készít, vérbeli festő, hiszen a felületek mellett elsősorban a színeikkel, színhangulataikkal nyűgöznek le ezek a metafizikát sugalló tárgyiasult emléklenyomatok.” 25 „Festészetében a dolgok színre, anyagra és jelre egyszerűsödtek, az anyag segítségével beszél az anyagtalanról. Ezek a jelek a piktogramok vizuális tömörségére emlékeztetik a nézőt. Tartalmukat szavakkal nem kell megfejteni, festményeinek hangulatát érzékelni csak személyes kontaktus által lehet.” 26 Alkotásaiban a tárgyak tulajdonképpen elvesztik terüket, idejüket, kilépnek önazonosságuk partikularitásából – és végül jelekké válnak. A felhasznált anyagok, tárgyak, színek, technikák a minimalizálásban végül is egyetlen jel összetevői lesznek. 27 Egyetlen jel – művészetek legnagyobbjait idézhetnők, hogyan is törekedtek a legminimálisabb eszközökkel kifejezni a legnagyobb gondolatokat. Keserves út ez az egyszerűségig – írta a költő. "Ha a meggondolando meggondoltta valik, az emlekezessel megajandekozott lesz" -- irta a filozofus. 28 Jakobovits Miklós képtárgyainak egyszerűsége már a bonyolulton túli, felsőfokú, nemes egyszerűség, a lényegkeresésnek az a foka és fajtája, amely már az ősi barlangrajzok absztraktjában fellelhető, illetve azóta is folyamatos törekvés. Évezredek hagyományait szintetizálja tehát egy sajátos látványban, amely először is a szemnek szép, aztán a látvány mögött nyílik a gondolati tér mélysége. Festmény? Kétségkívül igen, a művész a festészettől jutott idáig, műalkotása végeredményben a festő, a képszerkesztő, a képépítő, a képalkotó munkája, festőként használ, a festő munkájába ötvöz egymástól távol álló technikákat, anyagokat. Műalkotása így lesz intermediális, művészete tágabban értelmezett festészet. Mert legfőbb témája a piktúra maga, annak lehetőségeit keresi, illetve alkotja meg. Mert képtárgya, festménye ugyanakkor metakép is, a művész magának az alkotásnak, a világteremtésnek a folyamatáról szól. Műalkotásaiban a világteremtésnek a kezdeteiről, a térviszonyok rendezéséről, az alapozásáról, a teremto folyamat ergeszerol kaptunk latvanyos beszámolókat.
Jegyzetek
1 Martin Heidegger: Mi a gondolkodás? In: Szöveg és interpretáció, Cserépfalvi, Budapest,, é.n., 7.
2 Jakobovits Miklós: Album. Nagyvárad, é.n.
3 Jakobovits Miklós: A színek üzenete. Kriterion, Bukarest, 1987, 9-1O.
4 Idézet műtermi beszélgetésből
5 Műtermi beszélgetés.
6 Műtermi beszélgetés.
7 Szűcs László: Amit szóban nem lehet elmondani. Erdélyi Riport, 2OO3, május 1., 3O.
8 Műtermi beszélgetés.
9 Műtermi beszélgetés.
10 Kortárs Magyar Művészeti Lexikon, Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2OOO.
11 Műtermi beszélgetés.
12 Műtermi beszélgetés.
13 Susan S. Shapiro, Ronald Shapiro: The courtain rises. McFarland&Company Inc. Publishers, Jefferson, North Carolulina and London, 1974
14 Műtermi beszélgetés.
15 Műtermi beszélgetés.
16 Műtermi beszélgetés.
17 Jakobovits Miklós: A színek üzenete.. Kiriterion, Bukarest, 1987, 6O-61.
18 Jakobovits Miklós: Helyszín. Gondolatok az erdélyi képzőművészetről. Literatus Kiadó, 1993. 3O.
19 Jakobovits Miklós: A színek üzenete, 63.
20 Nagy T. Katalin: Dübörgő színek. Duna TV, Budapest, 2OOO
21 Jakobovits Miklós: Album. 4.
22 Indig Ottó: Színek, formák, felületek, hangulatok. Eerdélyi Napló, 2OOO. November 7.
23 Dr. Maria Zintz: Jakobovits Miklós-album. 5.
24 Újvárossy László: Jakobovits Miklós-album. 4-5.
25 Lóska Lajos: Jakobovits Miklós-album. 5.
26 Újvárossy László: Szín, jel, matéria. Bihari Napló, 2OOO. Október 31.
27 Műtermi beszélgetés.
28 Martin Heidegger: Mi a gondolkodás? I.m., 7.
