Józsa István
KERESNI A MÍTOSZT
Omló házak, romos gazdasági épületek, egykor tán szép, most düledezó... Az ember hiánya. Mi ez? Mint oldott kéve... Milyen tájak hordoznak magukban mégis ilyen erőt, keltenek ilyen hangulatot? Széthull darabokra... Ez itt -- a csata után? Hol a történet? Térképet rajzol a... Mikor a szemlélő, na lássuk csak, összegezi, hogy minden történetek közül egyetlen egyet igazzá élve... és bízva bízzál... megkeresi egy emberélet alapjait, ősképeit, őserejét, mindazt, ami bármely témából kiindulva, marad és marad és ugyanaz és múlhatatlan. Micsoda próbálkozás, pusztuló tárgyi környezetben keresni a mítoszt? Mítoszt, mert végül is mi nagyobb teljesítmény, egyszer magasra ugrani a csillagokig, vagy egy életen át naponta, folyamatosan, névtelenül végezni ugyanazt a munkát? Mindkettőről mítoszok regélnek évezredek óta. Mit mérünk? Ki az, aki itt mérni
tud? És ha nincs, hát hozzáadni kérem, hát ez az alkotó ember, egy nap süt idebenn, mondta a Költő. S hogy nem tudok mást, mint szeretni, görnyedve terheim alatt. A verssor minden vállalás lényegét fogalmazza meg.
Székely Géza festményei és grafikái helyi témákon keresztül az egyetemes emberi létezés eredendő tragikumát fejezik ki. Életközeli, mindennapi környezeti elemek -- az elmúlás mementói, pillanatképei? Rézkarcainak, pasztelljeinek, akriljainak, olajfestményeinek kiindulópontja egy olyan történelemszemlélet, amelynek alapján egyszerre aktuális állapotokat ragad meg és ősi hagyományokat folytat. Mi ez az alkotói magatartás? Olyan vállalás, amely egyszerre több funkcióban is kifejtett tevékenységet jelent.
Kolozsváron él, az Apáczai Csere János Líceum tanára. Művészpedagógusként az erdélyi magyar vizuális nevelés korszerűsítésén dolgozik, nézeteit konferenciákon, publikációkban ismertette. 1997 és 2001 között a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke. A művészeti nevelésben tapasztalható hiányok pótlásán dolgozik, írásaiban nemcsak a többé-kevésbé nyilvánvaló aránytalanságokra mutat rá, hanem alternatívái is vannak. Művelődés-szemléletünk elsősorban az anyanyelvre, annak ápolására összpontosít -- írja --, ''a közösség az önazonosság szimbólumaként vagy éppen a megmaradás fegyvereként éli meg az anyanyelvűséget, annak jegyében alakítva ki kultúráját is. Az ilyen szorongatott körülmények szülte, s tulajdonképpen védekező álláspont azonban, hajlamos arra is, hogy háttérbe szorítsa a művészet nonverbális formáit, pl. a zenét, tánc- és mozgáskultúrát, vizuális műveltséget stb.'' A tendencia a verbális ismeretszerzésre alapul, és az oktatásban a „főtantárgyak” és „melléktantárgyak” elkülönüléséhez vezet. „Őncsonkító”, „egyoldalú művelődésszemlélet ez -- írja --, ellensúlyozására pedig még nem alakult ki a hazai lehetőségeket és a magyarországi hagyományt is figyelembe vevő szakkönyvírói hagyomány, megfelelő tapasztalatokkal rendelkező pedagógusgárda, és nincs elégséges anyagi támogatás sem. „Miközben a vizuális eszközök sokasága révén dömpingszerű hatásoknak vagyunk kitéve, befogadóképességünk fordított arányú felkészületlenség folytán, egyre esetlegesebb és kiszolgáltatottabb.”„Képi világ -- harmonikius pedagógia” címmel tartottak nemzetközi konferenciát Balatonfüreden 2OOO-ben, a konferencián résztvevő erdélyi kollégák eldöntötték, hogy létrehoznak egy művészetpedagógusokat tömörítő egyesületet. így született meg Csíkszeredában 2OOO decemberében az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME), amely remélhetőleg részt vállalhat művészeti nevelésünk gondjainak megoldásában, közoktatásunk minőségének, hatékonyságának a javításában, közösségünk értékrendjánek és jövőképének alakításában.” 1
2OOO-től indult a főiskolai szintű tanítóképzés, a tantervben azonban túlméretezett a szóbeliségen alapulónevelési formák jelenléte. Egyes vélemények szerint eu volt az ára a magyar tannyelvű tanítóképző főiskolák létrehozásának, ti. hogy át kellett venni és lefordítani a központilag kialakított tanrendet, hozzácsatolva a magyar nyelv és irodalom oktatásának tanrendjét. Székely Géza álláspontja: félő azonban, hogy az ilyen tantervtozó azoknak nyújt táptalajt, akik a szellemi értékek iránt közömbös, elvtelen konzumember típusát tartják példának. 2
Művészete, és itt kezdődik és itt hozza meg eredményeit vállalása, a század- és ezredforduló integratív törekvései közé tartozik, expresszionizmust, szürrealizmust és absztraktot ötvöz, sajátos magyar, pontosabban erdélyi magyar módon.
Ez az alkotói szemlélet természetesen folyamatos keresés és töprengés -- illetve versírás -- eredménye, de életútját követve kisebb belső mutációk sorát találjuk, alapjában véve határozott karakter az már kezdeti munkáiban.
’’Elsőként édesapja figyelt fel rajzkészségére. A későbbiekben Kosztándi Jenő festőművész vette pártfogásába, akihez édespja már hatodikos korában elvitte.’’ 3 A marosvásárhelyi Képzőművészeti Líceumban Nagy Pál, Bordi Géza, Molnár Dénes, Török Pál, Hunyadi László a tanárai, A kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán tanul, Feszt László a mestere.
Grafikával kezdte, mondja, a középiskolában, majd az egyetemen is ez elsősorban rézkarcot jelentett. 1992-től fest pasztelleket, a pasztell pedig gyakran motívumkeresés, és aztán aquaforte kiindulópontja lesz. És az évek során szemléleti változás nélül, az izmusok befolyása csak annyiban követhető, hogy az önkifejezéshez adnak eszközöket. ’’Nagyobb hatása volt Vajda Lajosnak, Korniss Dezsőnek, Kondor Bélának, ők érlelték ellentétektőé cikázó vonalaimat’’ – mondja. 4
1996-ban a Hortobágyi Alkotótábor résztvevője, ettől kezdve elsősorban akrilt és olajképeket fest. A táborba azóta mint festőművészt hívjál meg. 1998-99-ben a franciaországi Saint Michel en Tiérarche-i alkotótáborban dolgozik, és ez az európai kitekintésre ad lehetőséget. Majd Párizs múzeumai, műkincsei eszmeileg megtermékenyítően, ösztönzően hatottak, mondja. 5 2OO2-től az évi makói művésztáborok megerősítették abban, hogy elsősorban festészettel foglalkozik, 2OO4-től a szentendrei alkotótáborok szelleme tovább árnyalta, gazdagította szemléletét.
A kortárs erdélyi művészet térképét tekintve Jakobovits Miklós festő, a Barabás Miklós Céh elnöke alapvetően két vonulatot különít el, az egyik a vidéki hangulatokat képszerűsítő művészek csoportja, a másik a kísérletező, új anyagokat, új témákat kereső alkotóké. 6 Székely Géza az előbbi csoportba tartozik. ’’Jellegzetes falusi indíttatású alkotó, szülőföldjének, Háromszéknek a hangulata érződik rézkarcain, festményein. Darabossága őserőt sejtet, drámai konstruktivitás jellemzi világát. 7
Témaválasztása már állásfoglalás. ’’Székely Géza kolozsváron élő képzőművész a Feszt László, Cseh Gusztáv, Deák Ferenc nevével fémjelzett ún. ’’a kolozsvári grafikai iskola’’ méltó folytatója, annak a középgenerációnak a tagja, amely képes (...) meghatározó módon képviselni a tradíciót vállaló, mégis folyton megújuló erdélyi művészetet.’’ 8
A grafikus azon képzőművészek közé tartozik, akik alkotói magatartásukat, képeik hangsúlyozottan bölcseleti mondanivalójét szavakban is szeretik megfogalmazni. Művészi mércéje, mondja, a cselekvő ember, ahogy Németh László a ’’minőségi ember’’ fogalmat használta, számára az a cselekvő, közösségi embert jelentette. 9 -- Napjaink jellemzője a szélsőséges individualizmus, tudatában vagyunk elidegenedettrségónknek, de már nem birkózunk meg vele. És ez főleg a művészet terén teher. Valahonnan eredsz, valahonnan indulsz, hát akárhova kerülsz a világban, az a genezis egy életre szól. Sokan tagadják ezt, nemcsak az elvándoroltak, hanem itthoniak is, de hiába. Nem egyszerűen vállalni kello az eredetet, hanem ki is kell aknázni az általa... nem is csupán meglevő, hanem maguktól kínálkozó kincseket. Ilyen értelemben minden művész politikus is. A fontos persze az, hogy politizálása, alkotásának politikai vetülete ne legyen közvetlenül tettenérhető, hanem művészi jellé nemesedjen. Mondandói a jel mögött, a jel által éljenek, és egyetemes emberi tartalmak legyenek. Ez a világ nem az egyes embereknek az összessége, egy meg egy, az nem kető, hanem meghatározhatatlan. Ráadásul egy nagyobb egész részeként erősíthetik vagy gyengíthetik egmést. 1O
Egyre gyakrabban hangoztatjuk ma az egyéni szabadság fontosságát. Az egyéni felelősségét már nem annyira. Pedig a kettő elválaszthatatlan, ezt nem kell bizonygatni. Napjaink tragédiája az, hogy nem érzünk felelősséget a másik iránt. Nem vagyok híve a szélsőséges individualizmusnak, az éppen o.yan veszélyes, mint a ’’kollektív szellem’’ kényszerű érvényesítése volt. És önmagában nincs értelme a heroikus „”úgyis megmutatjuk’’ magatartásnak sem. A különös az, hogy a szabad egyén esetében együtt kell érvényesülnie mind a három magatartásformának. A szabadság és alkotói szabadság harmonikus együttese már a következő fokozat. Sennilyen közösségi érdek nem határozhatja meg, mit csináljak, hogyan csináljam. Az alkotásom természetszerűleg válasz az adott léthelyzetre. ’’Ott kapcsolódik be aztán a te egyéniséged, ahol valami többletet is hozzá tudsz adni a kép teremtett világához. Olyat, hogy az más kultúrák számára is fontos legyen – először amúgy is ez ragad meg minden nézőt – mondja. 11
A szükséges fölösleg – ez az a szellemi tartalom, amely meghatározza, mintegy hozza magával a képek műfaját is. Ez az alkotói, intellektuális, egyáltalán emberi magatartás képszerűsödik a továbbiakban --- a feltérképezett tárgyi világ képe helyett – egy Nap süt idebenn – a saját lelki lenyomatát rajzolja, festi meg, egyszóval fejezi ki a látvány átkomponálásával. Ez az expresszionista művészi magatartás. ’’Csángó ballada’’, ’’Aechaikus ritmus’’, ’’Horizont’’, ’’Koratavasz’’, ’’Időkerék’’. ’’Akár a képeket, akár a természetet utánozza valaki, az utánzás sohasem lehet művészet’’ – idézi Herbarth Waldent ’’Az expresszionizmus encikloépédiája’’. 12 ’’A mű nem törődik többé a külső valósággal, egy másik valóságot kínál, a művész valóságát.’’’ 13 Az expresszionisták a természet ritmusára éreztek rá, egy urópikus ellenvilágot alkottak – ’’they created a utopian counterworld’’ --, amely határozot ellentéte volt az elidegenedés meghatározta társadalomnak. 14 Átkomponálja a látványt, az illető témát – emberalak, tárgyak --, kiemeli eredeti, természetes környezetéből és újba helyezi, új tárgyi, természeti, ember és világ kapcsolatokat teremtve és kutatva ezzel. Újabb, egy valóság fölötti valóság születik így – ez a szürreallista magatartás. A ’’Valaki arcképe’’ című tusrajzon az emberarc a faágak vonalaival sejlik fel, az ’’Ecce Homo’’, a ’’Bánk bán’’ erőteljes síkjainak tömbös építkezése alakíttja egyszerre az emberarcot és az építészeti formát. ’’Figyelmeztetnek ezek az alkotások: mentsük elkopott tárgyi világunkat és emberségünket – írja Szabó Vilmos festőmávész. – Konstruktív módon megkomponált képeinek formavilága (...) a szürrealizmus szellemében született.’’ 15 Az expresszionista és a szürrealista eszközök is tulajdonképpen ugyanazt a célt szolgálják, a minimalizálást, a lényegkeresést: a formalizálást. Archetipikus formák feltárásával vagy megalkotásával nyilván az absztraktizálást, ezzel általánosítást – egy Nap süt idebenn, és ez a napenergia így már ahhoz is elég, hogy egyetemes emberi gondolatokat fogalmazzon meg. Gabriel Garcia Marquez többször, hosszan ír arról, hogy végül is mindegy, hol élsz, ott keresd az általános formát. ’’Vágyunk az,lenne, hogy az erdélyi mentalitás legnemesebb értékei Európa irányába is sugározzanak, és az itt készült művek megkapják az őket megillető ramgot – írja Jakobovits Miklós, a Barabás Miklós Céh elnöke. 16
Lehetnének életképek Székely Géza grafikái és festményei, munkáinak témavilága első látásra életközeli, mindennapi környezeti elemekből épül, Házak, használati tárgyak. Eszerint, a képzőművészeti törvényszerűségek a képek lehetnének életképek, az erdélzi falu életéből vett pillanatképek, mégsem azok.
Az ábrázolás és kifejezés sajátosságait keresve a befogadót egy olyan drámaiság sokkolja, amely meditációra kényszerít: a látványban ott rejlik valami, ami több a látványnál, és az ábrázolt témák mentális tárggyá válnak, amelyek évszázadok emlékeit sűrítik magukba. ’’Munkái (...) lélekbe vágó tragikumú látomások tájról és emberről’’ – írja MagyariLajos festőművész. 17 Múltidő? Nem, az lehetne egyszerű képzet, amely törvényszerűen távolodik, halványul és módosul, ez itt a jelen mint közvetlen emlék, a művész ezt a jelent igyekszik utolérni, és csak az emlékhatárig megy el, amelyen túl a pillanat éppen és még változtatható. A látvány itt a megváltoztathatatlam tény – ez a döbbenetes hatás egyik gyökere.
Ezt az alkotásfolyamatot nem a hagyományos élmény – gondolati nemesítés – műalkotás lineáris rendben ragadhatjuk meg, Székely Géza elzetes elmekonstrukcióhoz épít, ezek képszerűsítéséhez keres aztán motívumokat egy létezésében veszélyeztetett világban. Világ és alkotó kapcsolatában a belső, a lelki határozmány az elsődleges, a gondolat, mely univerzális, majd a motívum lesz az, ami helyi, partikuláris. Ugyanakkor motívumai között is ősi jelképekre találunk, amelyekviszonyítási pontokká válnak a keresésben. Jelek. A kör. Leggyakoribb, szintetikus jelentésű motívuma a kerék. A mítoszok világa óta az egyik legtágabb jelentésmező. A drámaiság a kilátástalanság drámaisága. ’’Súlyos’’ képek ezel, úgy beszélnek erről az életformáról, hogy az élet metaforái helyett az agónia metaforái. Romos házak. Kopott szerszámok. Mozdulatlanság. Pillanatszerű, látleletszerű képeken a valaha pezsgő, nyüzsgő élet agóniáhának nyomai. Jelek. Függőleges, vízszintes, ferde tengelyek. Erővonalak, melyek együttesen a kép konstrukcióját adják, illetve vezetik a befogadó pillantását és gondolatait. Egy labirintusban, egy lélekelemzésben, amelyben a képek műfaja a kompozíció lesz, figuratív és absztrakt ötvözete. Az alkotó szellem meditáló magatartásának megfelelően azt várhattuk volna, hogy a grafikus a szemlélődés, az eszmélés folyamatában lineárisan folyamatszerű ’’képtörténetekben’’ fogja elmondani a partikulárissá élt xxxxxxxxxxxxxx. Ám Székely Géza pillanataiban ragadja meg a nagy történetet, töredezetten, egymásra vetített töredékeiben mondja el a nagy történetet. Egymásra vetíti kép- és látomástöredékeit, kaleidoszkópszerűen egymásra vetíti a részleteket. Azokat pedig egyetlen sajátosságuk szervezi egységes organizmussá, képszövetté. Az egzisztencia súlyának nyomasztó volta. A képszövetek, a grafikák terének töredezettsége megsokszorozza a képbeli fókuszpontokat, azok konstellációszerűen ’’tartják’’ a képet.
Technikai újítása ennek megfelelő. A pasztellek színeit általában a nyugalmat, csendes harmóniát árasztó képekhez használják, Székely Géza drámai pasztelleket készít. ’’Totemfa’’. A hatás ebben az értelemben a hangsúlyos kontúroknak és erővonalaknak köszönhető, amelyek egyetlen gondolat felé vezetik a szemlélőt, ahogy ezek az egyetlen metaforát építő rajzok, metszetek, pasztellek, olajképek perspektívái... lefelé... no nem nyílnak, hanem irányulnak.
A vonalak, a vonalvezetés, a vonalritmus, a kontúrok – mindez külön téma lehetne, mert végül is a rajz, a rézkarc alapeleméről van szó, a körvonalak léte, hiánya, milyensége a festészet történetében sok évszázados keresés, vita témája. A képek drámaisága először is a vonalak töredezettségében áll, amit stílusnak nevezünk, az az avantgárdtól végül is a vonalak, körvonalak torzítása. Az állóképek -- épületek, házak, magtárak stb. – vonalaiba a töredezettség visz drámaiságot, múlt időt. A rézkarc biztos kezet követel, hiszen javítási lehetőség nincs, a lemezen a lakkba karcoló tű nyoma egyszer s mindenkorra... Székely Géza vonalvezetésének egyik legszebb példája az ’’Agonia Christiana’’. Az évezredek történetében vagy a szenvedő, vagy a megdicsőült Krisztust látjuk. Itt a grafikus Jézus történetét egyetlen mozanattal mondja el, a hideg pillantás és a gyász képével. A kép terét, a perspektívát a képzőművészet évszázadokon át valamely külső tárgy elhelyezésével konkretizálta. Székely Géza töredezett vonalaival szoborszerűen emelkedik ki az arc. Az egyszerre tömbszerű, és az anya fájdalmát erőteljesen fejezi ki. A grafikus ugyanakkor behelyettesít: Mária alakját erdélyi idős parasztasszony arcában rajzolja meg. Egyszerre szól így a megváltás egyetemességéről, és a maga és közössége állásfoglalásáról is.
’’A fegyelemről és játékról egyként tanúskodó Székely Géza-rézkarcok – hol meleg-puha bensőségességet sugárzó vöröses-barnás, hol a kozmikus allegóriákba feszülő észfegyelemhez és lélekrendhez oldódó akvatintás kékes-zöldes tónusú, máskor a tiszta képleteket szikár módon közlő fekete-fehér – ama szándékról tanúskodnak: hogyan lehet struktúrákba poétizálni át a szellemet – írja Dr. Vitéz Ferenc grafikus. -- Izgalmas feladat, mert a Lélekmadár vergődése az ösztönös játék lehetőségét rejti, a mágikus-szimbolikus idolok révén pedig az Idő eltört kerekét illeszthetjük újra ösze.’’ 18 ’’Székely Géza képei egy merülőben levő világ lírai dokumentumai mutatják fel – írja Fátyol Zoltán grafikus. -- Rézkarcai (...) a nap mint nap megélt sorsszerű és feltartóztathatatlan folyamat fájdalmas vagy épp gyötrelmes, ritka pillanatokban idilli hangulatú állomásait jegyzik. Ez a léthelyzet, aminek folytonos kivetítésére és rögzítésére vállalkozik – s nem csupán a művészi esztétikum létrehozása jelent számára szellemi izgalmat – egyszerre személyes, egy megtartó közösségé, de egyetemes is. E három réteg mindannyiunk létének héját jelenti, amely ha nem sérül valamely pontján, ép és csorbítatlan identitást ad az embernek.’’ 19
A grafikus a falu lepusztult kellékeit szemléli, épület, istálló, magtár, szerszámok, kerekek, és ezek lesznek motívumai, formaadó ihletforrásai. Eszmélése, majd vállalása az, hogy ezek között megkeresi és megtalálja a mitikus, ős formákat, amelyek már nem helyi jellegűek, hanem az egyetemes emberi mivolt jegyei. A továbbiakban ezekkel a formákkal építkezik bibliai tárgyú, történelmi személyiségeket megjelenítő kompozícióin, városképein egyaránt. Így szól az emberi létezés külső és belső színtereiről, történéseiről. ’’— Úgy hiszem – mondja Székely Géza --, a művész feladata leásni az emberi létezés tragikumáig, azt kell megragadnia és képekben kifejeznie.’’ 2O
Jegyzetek
1 Átlépett rajtunk az idő – hiányok a művészeti nevelésben, Krónika, 2OO1.február 17.
2 Az erdélyi magyar tanítóképzés dilemmái, Krónika
3 Takács Gábor : Tizenöt erdélyi művész, Scripta Kiadó, Nagyvárad, 1998, 236.
4 Műtermi beszélgetés
5 Műtermi beszélgetés
6 Szűcs László: Amit szóban nem lehet elmondani, Erdélyi Riport, 2OO3.május 1., 3O.
7 Molnár Dénes: Erdélyi műtár, Corvin Kiadó, Déva, 2OO2, 311.
8 A Barabás Miklós Céh 2OO8. februári kiállításának katalógusa
9 Műtermi beszélgetés
10 Műtermi beszélgetés
11 Műtermi beszélgetés
12 Lionel Richard: Az expresszionizmus enciklopédiája, Corvina, Budapest, é.n., 9.
13 I.m., 1O.
14 Dietmar Elger: Expressionism, Taschen, Köln – London – Madrid - New York – Paris - Tokyo, 2OO2, 9.
15 Székely Géza 1995. októberi kiállításának a katalógusa, Kolozsvár, Gy. Szabó Béla Galéria
16 A Barabás Miklós Cféh 1997 őszi tárlatának a katalógusa
17 Székely Géza 1995. októberi kiállításának a katalógusa, Kolozsvár, Gy. Szabó Béla Galéria
18 A Barabás Miklós Céh 2OO8.februári kiállításának katalógusa
19 I.m.
20 Műtermi beszélgetés
