Józsa István
KOVÁCS GÉZA SZOBRAIRÓL
​

          Kovács Géza szobrász századik hazai kiállítását rendezte Árkoson. Eddig tizenhét országban állított ki, közel háromszáz csoportos kiállításon vett részt, ezek közül negyven nemzetközi.  Négy magyarországi ösztöndíjat kapott, tizenkilenc nemzetközi képzőművészeti díjat,. 2OO7-ben a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium Pro Cultura Hungarica állami díjjal jutalmazta, 2O11-ben a Magyar Művészeti Alapítvány díját  vette át Marosvásárhelyen. 

​              
       -- A kezdetekről. A mindennapi tárgyak költészetét, a talált tárgyak poézisét  a pop-art fedezte fel és vonta be a műalkotásba. Te hol, mikor, hogy készítetted el az első szobrodat?

       -- Sepsiszentgyörgyön, a gépgyárban kezdtem készíteni első szobraimat hegesztéssel, utána otthon, a lakásomban torzókat és figuratív kisplasztikákat mintáztam meg agyagba, aztán később az öntődében kiöntöttük azokat bronzban vagy alumíniumban. Első kiállításomat a gépgyárban rendeztem Pásztor Ferenc igazgató támogatásával  és Plugor Sándor képzőművész segítségével.


       -- Miért?

       -- Voltak gondolataim és mondanivalóim, amelyek foglalkoztattak, és ezeket ki akartam fejezni szobrok segítségével. A háromdimenziós formák iránt mindig is nagyon vonzódtam.


       -- Miért kezdtél egy ilyen embert próbáló munkába, amelyik ráadásul nem ígér biztos jövedelmet, sikereket?

       -- Ha az ember  nekikezd szobrot készíteni, és szereti azt, amit csinál, akkor munka közben egyáltalán nem érzi, hogy az nehéz.  Nem éreztem soha semmi fáradtságot alkotás  közben, csak utána.  Ez nagy küzdelem az anyaggal és önmagaddal.  Alkotás közben nagy feszültségben és koncentrálásban dolgozom. Amikor a szoborral  meg vagyok elégedve,  és abbahagyom az alkotást, akkor vesz erőt rajtam egy nagyon jóleső fáradtság. Csak így. Ha azt érzed, hogy az egész testedet feszíti szét az a belső erő, amelyik kikívánkozik belőled, és boldog vagy, hogy eljutottál odáig, hogy végre alkothatsz, akkor nagyon nagy baj lenne, ha még véletlenül is a jövedelem és a siker gondolata foglalkoztatna. Akkor már nem tudsz szárnyalni. Ezek a dolgok engem sohasem érdekeltek és remélem, hogy ezután sem fognak. A szobraimat akarom a legjobb tudásom szerint megalkotni. Nekem ez mindennél fontosabb.


      -- Hogyan tanultad a szakmát? Bejártal elismert alkotók műtermeibe?

      -- Henry Moore: Szobrászatról és Herbert Read: Modern szobrászat című könyvéből, más művészi kiadványokból, folyóiratokból tanultam, és  ma is folyamatosan ezeket olvasom és tanulmányozom. Igyekeztem megismerni mindent, ami eddig a szobrászatban történt a kezdetektől napjainkig. Nagy öröm volt számomra, többek között, a törzsi és az afrikai művészet megismerése. Természetesen eljártam és megnéztem minden egyes kiállítást, amire lehetőségem adódott. Voltam műtermekben is, de ott majdnem semmit sem tanultam. Néha olyasmiket  láttam, amik  arra figyelmeztetett, hogy mit ne csináljak úgy, mint ahogy ott történik.

        1985-ben három hónapig Plugor Sándor és Miklóssy Mária közös műtermében laktam. Amikor  Sepsiszentgyörgyön nem volt szállásom,  akkor Plugor Sándor felajánlotta, hogy lakjak a műteremben, amíg lakást kapok. Az ottani atmoszféra és a csodálatos művek is biztos hatással voltak rám. Ennél fontosabbak voltak  az éjszakába nyúló nagy beszélgetések. Sokszor éjjel egy vagy három óráig osztottuk a világ sorsát, és beszéltünk a művészetről. Nem az helyi  alkotókról, hanem inkább a nagy dolgokról, ami a művészetben lezajlott. Plugor Sándor segített nekem Pásztor Ferenc igazgató mellett abban, hogy megrendezzük az első kiállításomat a gépgyárban. Illyefalván a KIDA- központban levő tárlatomat is Sándorral együtt rendeztük.   


      -- Kit tartasz előképednek? Ki befolyásolta, alakította a szemléletedet?

      -- Nem tartok senkit az előképemnek. Művészeti szemléletemet az igazi remekművekkel való ismerkedés és a folyamatos munka alakította. Alkotás közben nagyon sok mindenre rájön az ember, olyan dolgokra, amiket sehol senki sem tanít.   


       -- Minden alkotó, egyáltalán, minden ember végigjár egy szellemi--szemléleti érlelődésfolyamatot.  Hogyan osztanád szakaszokra az eddig bejárt utadat?

       -- Folyamatként élem meg ezt. Nem tudom és nem is akarom semmilyen szakaszra osztani. Minden gondolatom, cselekedetem, teljes testi és lelki lényem eddig és most is az alkotással és a mondanivalóm kifejezésével van elfoglalva.  Néha megnézem egyes régi alkotásomat és sokszor elcsodálkozóm azon, hogy milyen jól sikerült megcsinálnom akkor azt a kisplasztikát. Az alkotói hangulat és állapot az teljesen egyedi és megismételhetetlen. Talán ennek köszönhetem azt, hogy a kisplasztikáim teljesen másak. Tudatosan törekszem arra, hogy ne ismételjem önmagam és kihasználjam a három dimenzió nyújtotta lehetőségeket.  


       -- Most akkor  az egyes munkák elkészültéről.   A Te munkádban hogyan kezdődik az alkotásfolyamat? Valahol, valamikor megláttál, mondjuk, egy tájrészletet, amelyik megragadott, szép emlékként rögzült, kiváltott egy érzést, és a továbbiakban ez az érzés működik aztán.

       -- Engem a táj esetleg úgy  inspirál, hogy  megtetszik nekem a szép formás szikla vagy kő, néha  egy érdekes formájú fa vagy valamilyen tárgy.  A tárgyakat, amelyeket érdekesnek találok és lehetőségem adódik rá azokat összegyűjtöm és a műhelyemben tárolom, bízva és tudva hogy annak a felhasználására biztosan sor kerül majd.  Én két alkotási módszerrel dolgozom. Ezek a módszerek teljesen különböznek egymástól.

       Egyik alkotói folyamat a mintázással kezdődik, amikor a szobrot először agyagba megmintázom, erről később gipsz negatívot készítek és utána beecsetelem a viaszt ebbe a gipsz negatívba. Elkészítem a viasz mintát, amit majd beadok az öntödébe, hogy viaszveszejtéses technikával kiöntsék bronzba.  Az öntés után cizellálom és patinázom a készülő szobrot, majd egy vékony rétegű matt lazúrral vagy folyékony viaszréteggel lekenem, hogy a patinázási szín mindörökre megmaradjon abban az állapotában

       A másik alkotói folyamat a használt tárgyak összegyűjtésével kezdődik. Ezeket gyűjtöm és amikor valamilyen gondolat foglalkoztat, akkor a csomóból kezdem előszedni őket, ahogy Magyari Lajos írta ‘’felkínálják magukat ezek a tárgyak’’ és megpróbálom majd összeilleszteni őket.. Kivágok belőlük amennyit szükségesnek találok, készítek új odaillő formát, vagy létező tárgyakat alakítok olyanná, ami az én gondolatomat kifejezi. Hegesztéssel illesztem össze őket, utána cizellálom sarokcsiszolóval és egyenes marókkal, majd patinázom és lekenem egy vékony viaszréteggel vagy matt lazúrral. 

  
       -- Hol, hogyan "kezdődik" egy szobor?  Egészen pontosan a Te alkotásod..

       -- Az én alkotásaim az agyamban születnek meg. Ott kezdődik el egy szobor gondolata, és állandó,  örökös változáson megy át mindaddig, amíg megtalálom a végleges formáját.

 
       -- Minden esetben van valamely előzetes gondolat? Lerajzolsz gondolatokat? A szobrászrajzot mennyiben tekinted önálló műalkotásnak?  Terv, amely motiváció és mozgatóerő végig. És amelyik munka közben bizonyára módosul. Egy-egy példát, kérlek, mitől függően?

       -- Minden esetben van előzetes gondolatom, amit én inkább  töprengésnek határoznék meg. Nagy töprengés és komoly vívódás az, ami végig kísér az alkotói folyamaton egészen addig, amíg megszületik a mű. A szobrászrajzzal soha sem foglalkoztam és nem is tartom végleges alkotásnak. Nem rajzolok le gondolatokat csak firkákat készítek, de azt sem mindenkor.  Eleinte megpróbáltam lerajzolni a szobrot, de majdnem minden alkalommal kudarcba fulladt ez az  igyekezetem, mert a munka közben adódó észrevételeim és felismeréseim hatására olyan sokat és nagyot változott a mű, hogy nem is lehetett ráismerni a végén az eredeti elképzelésre. Ha teljes mértékben  ki akarod használni a három dimenzió adta lehetőségeket, akkor munka közben nagyon kell koncentráljál arra, hogy az adódó lehetőségeket észrevegyed, és élni is tudjál velük. Sokkal jobb, ha az alkotás megszületésére összpontosítod minden figyelmedet, és ne a vázlathoz próbálj alkalmazkodni és ragaszkodni. Alkotás közben kell hogy szárnyaljanak a gondolataid, és semmi sem szabad ebben gátoljon. Ezt csak úgy lehet elérni, ha testben és lélekben egyaránt rákészültél és kész vagy, hogy elkészítsd azt a művet, ami egyáltalán nem biztos, hogy könnyen fog sikerülni. Nagyon sokszor sok kétkedéssel és bizonytalansággal kell megküzdeni a mű elkészítésének az ideje alatt. A módosítások egyfelől formaiak, az új formai felismerések és a tömegek arányainak változása miatt adódnak, másfelől pedig a gondolatiak, a mondanivaló minél erősebb és tömörebb kifejezésének az óhajából adódik.  


       -- Előzetes megrendelésre dolgoztál már?

       -- Igen, dolgoztam előzetes megrendelésre is. Például így készítettem el a Szászrégenben felállított Madár szobromat. Több pályázati kiállításra is készült kisplasztikám, ahol előre megadták  a mű témáját.


       -- A szobor-ötletek, ha azok, hogyan születnek? Kollégákkal, másokkal való beszélgetésben? Albumokat, Internetet nézve, klasszikusok példáit követve?

       -- A pályám elején, nagyon ritkán, de volt olyan eset, hogy nézegettem az albumban a szobrokat, és  hirtelen kipattant egy teljesem más szobor ötlete, amelyik egyáltalán nem hasonlított a látottak közül egyikhez sem. Most olyankor jönnek az ötletek, amikor rá vagyok készülve az alkotásra. Természetesen a tudatalattiban sokat foglalkozom velük, és rágódok rajtuk, amíg megszületnek a kiindulópont körvonalai.


       -- Hogyan határozod meg a telt és üres terek aranyat?

       -- Ezt az arányt én nem tudom meghatározni. Ez teljesem változó és más minden egyes alkalommal. Erre nincs semmilyen recept. Itt nem lehet és nem is szabad semmilyen előre betanult sablon szerint dolgozni. Az én műveimben a telt és üres terek kézen fogva egymás mellett, egymást segítve és erősítve vannak jelen. A szobor összképe és ritmusa a végén mindig elárulja, hogy ezeket az arányokat  helyesen alkalmaztam vagy sem. 


       -- A kész tárgyak beépítését az avantgárd kezdte el – Braque, Picasso, Picabia stb. --,  a mindennapi tárgyak költészetét a pop-art fedezte fel...

       -- Picassónak egy egész szobája volt tele ilyen  tárgyakkal, ahová nem engedett be senkit. Gonzales, Picasso barátja készítette az első hegesztett szobrot. Deuten Makkai Réka művészettörténész ezt írja a műveim és a pop art-al kapcsolatban, hogy ’’Én nem tartalak téged pop-art művésznek, benned annál nagyobb a tisztelet a szép, a hagyomány és a tartalom iránt’’. Én sem tartom magam pop-art művésznek


       -- A Te munkádban hogyan kezdődött a folyamat? Hogyan zajlik? A módszer – mint például a szürrealizmusban – a véletlen?

       -- A folyamat, még egyszer,  a gondolattal kezdődik, utána az összegyűjtött használati tárgyakból kiválasztom azokat, amelyekre szükségem van annak a munkának az elkészítéséhez. Ezeket a tárgyakat felszabom úgy, hogy méretre és formára is nekem megfeleljenek. Utána összeillesztem hegesztéses módszerrel, majd cizellálom és patinázom. Végül bevonom a felületét  egy vékony viaszréteggel vagy fénytelen lazúrral.

        Itt a véletlennek annyi szerepe van, hogy én azokat a tárgyakat valahol és valamikor megtaláltam és megtetszettek nekem. Ha más tárgyat találtam volna akkor más lenne a formája a születendő szobornak.

        A szobraimat Bihari Tamás budapesti újságíró izmusmentes alkotásoknak nevezte, amivel én is tökéletesen egyetértek. Van bennük egy csomó dolog, object trouvé, használati tárgy, pop art elem, arta poverára emlékeztető elem, konstruktivista, szürrealista elem, avantgárd expresszionizmus  stb  stb., ha mikroszkóp alá vesszük a műveket. De ez teljesen fölösleges, mert itt a lényeg az, hogy ezeknek a dolgoknak az összeolvasztásából olyan művek születtek, amelyekről nagyon sok neves szakembernek az a véleménye, hogy egyik skatulyába sem lehet  betuszkolni őket. Ezeket inkább Kovács Géza művekként emlegetik.

        A szobraimban fontos  a mozgás érzésének a megteremtése, amit a formák ritmusa határoz meg, A régebbi szobrok  általában tömörek voltak. Nem voltak ilyen fontosak az áttört üres formák, mint az én műveimben. Itt  nagy szerepe van a fénynek és a levegőnek, amelyek átjárják a szobrot. És  a néző pillantását magukkal ragadva körbe és szinte spirálisan felfelé viszik a formákon úgy, hogy az közben behatol a mű belsejébe is. Minden szoborban megtaláljuk a feszültséget, amely éltető elem is.

        Ne feledkezünk meg  a másik módszerről sem, a viaszveszejtéses technikával készült szobrokról,.  Azok sokkal tömörebbek. Először  megmintázom őket, és  az öntődében bronzba kiöntjük.  Utána cizellálom és patinázom a felületeket, majd bevonom vékony viaszréteggel. Az anyagi lehetőségeim akadályoznak ebben, úgyhogy ezekből kevesebb alkotás születik. Wehner Tibor budapesti művészettörténész erről az alkotási módszerről  írta:   

         ’’Természetesen a mintázott-öntött bronzok és a kollázsszerűen összeillesztett rekvizítum-objektek anyaghasználata, tömegformálása és térszervezése, valamint kifejezésmódja is gyökeresen különbözik egymástól – a bronz- és alumíniumszobrok között esetenként megjelenik a konkrét figura, az emberi alak is, s e műveken fontos hangsúlyokat kapnak a felületek, a palástok –, ám a megidézés emlékszerű volta, azonossága mégis összhangot teremt a két, egymástól nagyon távol álló szobrászati szólam között.’’


       -- Mikor tekintesz befejezettnek, "késznek" egy műalkotást? A sajátodat, másokét...

       -- Ezt  meghatározni nagyon nehéz dolog. Többször volt úgy, hogy ma késznek tekintettem a szobrot, és másnap, ahogy ránéztem, hibát találtam rajta. Volt, hogy egyszerűsíteni kellett az alakzaton, mert a plusz formák zavarták a mű mondanivalójának a kifejezését, vagy eltakarták bizonyos szögben az egyes formák teljes szépségét.  Máskor meg hiányt fedeztem fel.  Találkoztam néha olyan üres részekkel, ahová odakívánkozott  még  valami.  Talán akkor tekintem teljesen késznek a szobrot, ha ránézek, és   jóleső nyugalom vesz rajtam erőt. Ha úgy látom és érzem, hogy a műben minden a helyére került, és nem észlelhető  semmilyen zavaró részlet.  Hiszem, hogy a mű, abban a pillanatban, amikor kész van,  üzen nekem, és én meg kell hogy érezzem ezt a jelzést, ha köztünk alkotás közben kialakult a tökéletes harmónia.