Magyar Legendák

MAGYAR LEGENDÁK

Sütő Petre Rozália grafikája

Előszó

            A legendák születését három szakaszban írhatjuk le, amelyek idővel folyamatos jelen illúziójává olvadnak és ötvöződnek.
            Az első szakaszban valamely alkotó személyiség alakja, története, alkotása, életműve rögzül a nagyközösség kritikai tudatában. Millió és millió ember életének a részévé válik, túl fontos ahhoz, hogy feledésbe merüljön.   A második szakaszban jelenléte megszokottá válik,   már nem figyelünk rá. A harmadik szakaszban azt látunk bele, amit akarunk, amire szükségünk van. A történelmi tény kiindulópont lesz a történetmondáshoz, interpretációja már külön történet, koronként változhat, és mint tudjuk, változik is. Az interpretációban már maga az interpretátor a fontos.
            A történetmondás örök értelmezési szándéka, illetve kényszere   úgy van jelen a mondásban és folyamatos újramondásban, hogy maga a szöveg tesz értelmezési javaslatot az olvasáshoz. A szöveget már létrehozás és befogadás feszültségében szemléljük. Éljük. A legenda szövegének dokumentáris, narratív jellege a mondás, a mesélés önreflexív jellegével egészül ki, majd annak rendelődik alá.
            „Magyar legendák” -- diákok tanulmányai dokumentatív jelleg, fikció és metafikció, a történetmondásra figyelés, önreflexivitás    egységében   tárgyalják legendáink értelmezésének a módszerét, lehetőségeit.
Önismeretünk legendáit.

                                                           Józsa István

HUNGARIAN LEGENDS

Prologue

The birth of legends can be described in three stages, which – in time – merge into a continuous illusion of the present.

In the first stage the character, story, work of a creative person is fixed in the critical consciousness of the public. It becomes a part of the lives of millions and millions of people, too important ever to be forgotten. In the second stage its presence becomes familiar, so we don’t pay attention to it anymore. In the third stage we interpret it as we want to. The historical fact becomes a starting point for the storyline, whereas its interpretation is a separate story, which can change in time, and as we know, it really does. In the process of interpretation the person of the interpreter is important.

The eternal interpreting will, or rather force is present in the storyline in such a way that the text itself gives an interpretative advice to reading. Therefore we regard the text in the tension of creation and reception. We live it. The documentary, narrative character of the legend is completed by, then surrendered to the self-reflexive character of the storytelling.

„Hungarian legends” – the articles of students regard the methods and possibilities of interpreting legends in the unity of its documentary character, fiction and metafiction, of concentrating on the storytelling and self-reflexivity. The legends of our self-knowledge.


                                                           István Józsa

Balázs Mónika - Dalma
A SZENT ERZSÉBET-KULTUSZ KIALAKULÁSA KÖZÉP-EURÓPÁBAN

Bálint Zsuzsa
A SZENT MARGIT-LEGENDA

Bándi Lilla Enikő
SZENT IMRE HERCEG ÉLETE, NEVELTETÉSE A LEGENDÁK ÉS A KIRÁLYTÜKÖR FÉNYÉBEN

Bangyán Réka
A SZENT ÁGNES-LEGENDA

Bertalan Tímea-Magdolna
NAGY SZENT BASZILEIOSZ
AZ EGYHÁZ FÁKLYÁJA

Boros Emília
A SZENT LÁSZLÓ-LEGENDA
FIKCIÓ ÉS METAFIKCIÓ: LÁSZLÓ KIRÁLY SZENTKULTUSZA EGY KÖZÉPKORI LEGENDA ÉS HIMNUSZ NYOMÁN

Breier Andrea
A SZENT ERZSÉBET-LEGENDA

Buzás Erika
A SZENT GELLÉRT-LEGENDA

Császár Krisztina
A GELENCEI SZENT LÁSZLÓ-LEGENDA

Császár-Irma Tímea
SZENTTÖRTÉNETEK A VERSES ZSOLOZSMÁKBAN

Dali Emőke
A SZENT MARGIT-LEGENDA

Décsei Beatrix-Emőke
FIKCIÓ ÉS METAFIKCIÓ A SZENTEK ÉLETÉBEN

Dobos Mária
A SZENT IMRE-LEGENDA

Heletya Orsolya
A CSODAELBESZÉLÉSEK RETORIKÁJA:
ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT ÖSSZEHASONLÍTÁSA ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBETTEL

Kasza Bernadett
ÁRPÁD-HÁZI SZENT KINGA

Kemény Melinda
A VERSES ZSOLOZSMÁK: SZENT ISTVÁN ÉS SZENT MARGIT

Kolcsár Ádám
ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT ÉLETE ÉS SZENTTÉ AVATÁSA

Korpos Edina
A SZENTÉLETŰ HERCEGNŐK LEGENDÁI

Kovács Aletta
A KÖZÉPKORI MARGIT-LEGENDÁK

Kovács Boglárka
ISTVÁN KIRÁLY INTELMEI IMRE HERCEGHEZ:
AZ IDEÁLIS KIRÁLY PORTRÉJA KIRÁLYTÜKÖRBEN, LEGENDÁBAN ÉS LITURGIKUS ÉNEKBEN

Makkai Tamara-Csilla
A MARGIT-LEGENDÁK

Nagy Zsuzsanna
ÉLETMÓD ÉS KIRÁLYI SZÁRMAZÁS KONTRASZTJA A LEGENDÁBAN

Orosz Anett
SZENTKULTUSZ
SOUBIROUS SZENT BERNADETT

Péter Izabella
SZENT ERZSÉBET RÓZSA CSODA LEGENDÁJA

Peti Renáta
A CSODA MINT FIKCIÓ A MARGIT-LEGENDÁBAN

Szikszai Emese
ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET A KÖZÉPKOR EURÓPAI IRODALMÁBAN

Szilágyi Melinda
SZENT BALÁZS

Takács Laura-Blanka
A SZENT MARGIT-LEGENDA

Tempfli Zsófia
A SEGÍTŐSZENTEK LEGENDÁI

Tiboldi Boróka
FIKCIÓ A LEGENDÁBAN

Tolnai Eszter
FIKCIÓ ÉS METAFIKCIÓ A KÖZÉPKORI KIRÁLYTÜKÖRBEN
ÉS LEGENDÁBAN

Varga Dóra-Dorottya
ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET KÉT LEGENDÁJA ÉS NÉGY CSODÁJA

Vizoli Lea-Szidonia
SZENT JOHANNA

Balázs Mónika - Dalma
A SZENT ERZSÉBET-KULTUSZ KIALAKULÁSA KÖZÉP-EURÓPÁBAN

A Közép- Európa megnevezés hallatán számomra elsősorban a történelmi régió idéződik fel, amely a maga sokszínűségében és komplexitásában is képes volt egységet kialakítani az értékszemlélete terén. Napjaink individuum-központú világnézete nagyerővel próbálja elszaggatni az egyént és a közösséget összefűző szálakat, egyre ritkábban definiálják az emberek önmagukat hovatartozásuk alapján. Ezért döntöttem úgy, hogy a Szent Erzsébet kultusz kialakulásának bemutatásával érzékeltetem mennyire eltávolodott napjaink Közép- Európa fogalma elődeinknek értékeitől, hiszen fontosnak látom annak figyelemmel kísérését, hogy milyen hagyományoknak is vagyunk az örökösei.
Köztudott, hogy Árpád-házi Szent Erzsébetet nem csak a magyarok, hanem a németek, az olaszok, és a spanyolok is valamilyen szinten magukénak érzik, de nem csak ők, hanem egész Európa körében nagy népszerűségnek örvend. Népszerűségét mi sem támasztja alá jobban, mint nevének elterjedése a XIII. századtól fogva, Európa szerte számos templom viseli Szent Erzsébet nevét. Ennek a nagy népszerűségnek az oka Magyarországon és a magyar lakta területeken egyértelmű, hiszen Erzsébet szülőföldjének hívhatta a magyar földet, neki mégis sikerült kivívnia egész Európa tiszteletét.
            Előkelő származás, gyermekkori áhítatosság, ifjúkori szüzesség, példás házasélet, türelemmel viselt özvegység, adakozás, alázatosság, a szegények segítése, betegek gondozása, ferences lelkiség, a fizikai munka vállalása, empátia és felebaráti szeretet.[1] Mindezen erények tulajdonában nem csoda, hogy Szent Erzsébet ekkora népszerűségnek örvend Európa szerte. Mintaszerű élete nagyon sok nőnek mutatott példát, mindenki szeretett volna eme rendkívüli erényekkel rendelkezni. Úgy gondolom, hogy ehhez hasonló erények kialakítására kellene a ma emberének is törekednie, hiszen a gondoskodás és az odafigyelés a jövőben is boldogabb sorsot biztosítana az embernek, mint a háborúk pártolása.
            Erzsébet 1207-ben született II. András és Merániai Gertrúd lányaként. Születésének pontos helye még nem tisztázott, de valószínű, hogy Óbudán, Sárospatakon, vagy Pozsonyban született, ahonnan négy éves korában vitték el. Az irodalomtörténészek és a teológusok is azon az állásponton vannak, hogy a legvalószínűbb a sárospataki születési hely. Életének további része már inkább Németországhoz köthető. a szent életű ősök, a királyi vér nagyban hozzájárul ahhoz, hogy I. Hermann, türingiai gróf Magyarországról válasszon feleséget elsőszülött fiának, Lajosnak, ugyanis az a háttér, amivel Erzsébet rendelkezett, maga után vonta a szentéletre való hajlamot. A kor hiedelme szerint egy ilyen példás életet élő anya átörökíti utódaira mindazon kiválóságokat, melyekkel ő maga is rendelkezik. Ez erősíti és dicsőíti Türingiát, de ez csakis a magyar Árpád-házi dinasztiával létesült rokoni kapcsolat révén teljesedhet be, vagyis Erzsébet és Lajos házasságával. Így válik Árpád-házi Szent Erzsébet a német középkori irodalomban is kiemelkedő személyiséggé.
            Erzsébetet nem csak Magyarország, hanem a németek is magukénak vallják. Korántsem indokolatlanul, hiszen a mindössze négy éves királylányt Wartburg várába vitték, és nem tudunk arról, hogy később látta volna még szülőföldjét.
            Az Erzsébet kultusz kialakulásával Európa népei magukénak érezvén a szentet különböző mondákat, legendákat írtak róla. Ezek többsége tükrözi az akkori ember felfogását, valamit a nép szokásait, hiedelmeit, hiszen mindenki egy kicsit belevitt a maga stílusából. Az Erzsébethez hasonló szentek képesek voltak különböző régiókat és népeket összekapcsolni tekintetes és példamutató életük által, jogosan merül fel a kérdés, hogy manapság láthatunk-e olyan példákat, értékeket, amelyek szintén hasonló teljesítményre képesek.
            Erzsébet 1231. november 17-én halt meg a németországi Margburgban, halála után legendája rögtön elkezdett terjedni óriási gyorsasággal, 1235. május 28-án IX. Gergely pápa szentté is avatta. Mivel élete nagy részét Németországban élte, Wartburgban és Marburgban, kultusza ezen a környéken kezdett terjedni. Szentté avatásában nagy szerepet játszott Konrad von Marburg, aki a legendák szerint Erzsébet életében is fontos szerepet játszott. Konrad mester volt az, aki pártfogásába vette Erzsébetet férje halála után. Konrad híres volt erős aszketizmusáról, és szélsőséges világlátásáról, mely végül a korai halálba vezette. Mégis Erzsébet németországi kultuszának elterjedésében kulcsfontosságú szerepet tölt be, ő gyűjti a szentté avatáshoz szükséges dokumentumokat és indítja el a folyamatot. 1232. augusztus 11-re elkészítette a szentté avatáshoz szükséges, hatvan tanú vallomására támaszkodó, első hosszabb csodalistát. Ennek a dokumentumcsomagnak a mellékleteként született meg Szent Erzsébet első legendája, amely összefoglaló képet próbál adni az életéről. A Summa vitae című rövid életírás Konrad Mester műve[2], amely két szemszögből ábrázolja Erzsébetet. Az egyik egy mélyen vallásos feleségről szól, aki alázatos, kegyes cselekedeteket tesz. Olyan tulajdonságokat hangsúlyoz, amelyek nyilvánvalóvá teszik szentségét. A második rész a példás özvegységről szól. Az özvegyről, aki férje halála után bátran és alázatosan viseli a megpróbáltatásokat, a szenvedést, engedelmességet fogad tanítójának, Konrad Mestrenek, és lemond minden világi jóról, vagyonából pedig korházat alapít és élete végéig ott tevékenykedik.
            Erzsébet halála után Wartburg és Marburg környékén kezdődött meg a legendaképződés folyamata. Erzsébet életrajza bekerült Jacobus de Voragine Legenda aurea című gyűjteményébe is, amely a középkori Európa egyik legnépszerűbb olvasmánya lett. A 13. század közepétől számos sermo szól róla.[3] Már az 1240-es évektől az európai képzőművészetben sorra jelentek meg a Szent Erzsébet-ábrázolások: szobrok, freskók, táblaképek, ereklyetartók, ablaküvegek festményei örökítették meg csodatételeit.[4]
            Német területen az Überlingen am Bodensee, Szent Miklós templomának a freskóképén Erzsébet mint királylány aranybrokát ruhában és liliomos arany koronával a fején, térdelve imádkozik a tövissel koronázott, kigúnyolt, szenvedő Krisztus ábrázoló oltárkép előtt, és éppen levenni készül a koronáját. [5]
A német Erzsébetről szóló verslegenda több mint 10 000 sorból áll és motívumaiban egy latin életrajzot követ. Olyan motívumok, mint Erzsébet – Krisztus menyasszonya. Dietrich von Apolda Szent Erzsébet-életrajza még az említett legenda előtt keletkezett s már mindazon információk nagy részét tartalmazta, amelyekhez a késöbbi szerzők visszanyúltak.
A német irodalom hangsúlyai az évszázadok során természetesen változtak. Az ófelnémet korszak vallásos irodalmának elsődlegességét követően az egyházi irodalom a középfelnémet időszakban is megőrizte erős súlypontjellegét. Ide tartoznak azok a legendák is, amelyeknek a korai szentéletrajzok nyomán nőtt meg a jelentősége. [6]
            A németeknek idegen volt Erzsébet közvetlen vidámsága, természetessége, őszinte megnyilvánulása. A német fejedelemségekben még a középkor világa volt az uralkodó, amikor Erzsébet megérkezett Wartburgba, mégis igen jelentős ragaszkodást volt képes kiváltani a német nép részéről is.
Szent Erzsébet ábrázolásának legfontosabb jellemzője a derű, a boldogság, a közvetlen természetesség a középkorban és az újkorban egyaránt. Véleményem szerint ezek a tulajdonságok voltak a legmeghatározóbbak az egész Kárpát-medencében abban a korszakban, és ezeknek a továbbörökítésére kellene ma is törekednünk.
            Mivel Szent Erzsébet Magyarországon született és kisgyerekkorát is ott töltötte, nem csoda tehát, hogy ott is nagyon gyorsan kezdett terjedni Szent Erzsébet kultusza. Magyar nyelven Erzsébet életéről először a Karthauzi Névtelen írt. Szembeötlően kirajzolódik az a két gondolat, amely később minden magyar nyelvű feldolgozásban kiemelt helyet kap: magyar származása, valamint tiszta élete.
A reformáció után újraerősödő katolicizmus felelevenítette a magyar szentek kultuszát, Erzsébetet István, Imre és László mellett emlegetik, mint a négy legjelentősebb magyar szent egyikét. [7] Ezek szintén európai viszonylatban is meghatározó történelmi személyek.
            Hogy Erzsébet európai szentnek számít, jól ismert tény, hiszen az Erzsébetről szóló irodalom rendkívül gazdag . A magyar betörések a keső 9. század óta meghatározóak voltak a Nyugat-Európában uralkodó hangulatra: a magyarokat mindenféle borzalmas jelzővel illették, amelyek mindenhol félelmet és rémületet keltettek. Több mint egy évszázad alatt megváltozott ez a kép, és egy eszménykép alakult ki: Magyarország, mint a kereszténység védelmezője. A teljes német nyelvű török irodalom a 14-18. században ezt a magyarságképet ápolta és a magyarokat keresztény hősökként ábrázolta.[8]
            A Németországban írt nagyszámú és színes mondákhoz, legendákhoz képest a magyarországi Szent Erzsébet-mondák kevésbé színesek, inkább visszafogottak és a számuk is kevesebb, mivel Erzsébet csupán négy éves koráig élt Magyarországon, ennek következtében kevesebb természeti csoda történt és kevés ereklye került Magyarországra.[9]
Szent Erzsébet tisztelete nem csak azokban az országokban alakult ki, ahol született, vagy ahol élete nagy részét töltötte, hanem hatással volt egész Európára. Ennek függvényében Moldvában is kialakult Szent Erzsébet kultusza.
            Román földön elterjedt volt a magyar szentek tisztelete, több templom védőszentje volt magyar, valamint az ereklyék és művelődéstörténeti emlékek utalnak arra, hogy a románok körében igen elterjedt volt a magyar szentek tisztelete. A kutatások során több olyan emlék került elő – kályhacsempék, feszületek, kódexek – amelyek ezt bizonyítják. A legelterjedtebbek Szent László, Szent István valamint Szent Imre voltak, a női szentek közül pedig a legismertebb Szent Erzsébet volt. Egész Európa szerte szorosabb kapcsolat volt megfigyelhető a különböző népek között, hiszen az erény minden határon áthatolva képes volt egységesíteni a nemzeteket.
Moldvában a Szent Erzsébet kultusz létezését bizonyították, bár a századok folyamán fokozatosan elavult. Gyökeres változás a 19. század második felében történt, amikor előbb az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Bukovinában, majd a romániai városok katolikusainak körében is ismét kialakultak bizonyos tiszteleti formák, majd a századforduló táján még intenzívebbé vált Árpád-házi Szent Erzsébet kultusza.
            Szent Erzsébetet Moldvában leginkább Türingiai Erzsébetnek nevezik, ezzel háttérbe szorítva a szent magyar eredetét. Árpád-házi Szent Erzsébetnek a moldvai csángók körében nem alakult ki a népi kultusza. Az egyház mint feleséget, mint anyát és mint özvegyet a beteljesedett női lét mintaképének tekintette, és tiszteletét ilyen értelemben bizonyos mértékig terjesztette is, de ezek a tanítások Moldvában jobbára csak a prédikációkban hangzottak el, és sehol nem hoztak létre helyi kultikus gyakorlatot. Nyomtatásban sem jelentek meg olyan Szent Erzsébet imák és legendák, amelyek a népi kultuszt esetleg erősíthették volna. A rózsacsoda története is kizárólag prédikációkból vált ismertté.
Szent Erzsébet Moldvai tiszteletének első nyomai a 17. századból származnak. A szenttel kapcsolatos legendák a 20. században már nem éltek a moldvai csángó folklórban.
            Itáliában a 13. századtól kezdve a ferencesek és a domonkosok népszerűsítették Szent Erzsébet kultuszát. Kiinduló pontja Perugia volt, amely város domonkos templomában avatta szentté Erzsébetet IX. Gergely pápa 1235-ben. A század végétől a nápolyi Mária királyné volt a legfőbb megrendelője Erzsébet itáliai ábrázolásainak. A nápolyi Santa Maria Donnaregina templomban található Szent Erzsébet életét bemutató képsort Mária királyné készíttette. Nagy hangsúlyt kap Erzsébet kisgyermekkora. Ezek a képek Erzsébet életének olyan eseményeiről számolnak be, amelyről a fennmaradt, német földön írt életrajzok és szentté avatási tanúvallomások nem tudhattak.[10]
            Visszamenve az időben egy újabb XIV. századi spanyol-latin kódexet kell megemlítenünk, amely szent Erzsébet életét és csodáit beszéli el. Ennek jelentősége azon a tényen alapszik, hogy részében spanyol nyelvű életrajz. Tehát ez azt támasztja alá, hogy Spanyolországban is élt az Erzsébet kultusz. Szent Erzsébet életéről szinte mindjárt halála után készültek életrajzok, a legfontosabb források közé kell sorolnunk a Libellust, amely Erzsébet négy szolgálójának vallomását tartalmazza. [11]
            Szinte hihetetlen Erzsébet példájának elterjedése Európa olyan távoli zugába, ennek magyarázata rokoni kapcsolatok révén lehetséges. Legkézenfekvőbbek a dinasztikus kapcsolatok. Közismert, hogy a középkor folyamán a magyar uralkodók házassági politikájuk révén az aragón koronával építettek ki szoros szálakat. De nem csak dinasztikus úton jutott el Európa déli szegletébe. Még inkább Kasztília lehetett az Erzsébet-kultusz központja az Ibériai félszigeten. IX. Gergely pápa 1235-ben, vagyis a szentté avatás évében Beatrix kasztíliai királynéhoz írott levelében már példaként állítja elő Erzsébetet.[12] Nem kisebb hatású terjesztője volt tehát Kasztíliában Erzsébet tiszteletének, mint maga az egyház feje, így nehéz elképzelni, hogy Beatrix ne nevezte volna meg ezt a nevet, és ne adta volna tovább környezetének a pápától megtudottakat. Ezzel a 13. századi új szenttípus igen korán ismertté és mintává lett Kasztíliában.
            Ezek az adatok mind azt mutatják, hogy Szent Erzsébet példás életével belopta magát mindenki szívébe. Kultusza egész Európába elterjedt, mindenhová eljutott alázatának és odaadásának híre, ezzel elérve azt, hogy kultusza óriási területet hódíthasson meg. Mindez annak köszönhető, hogy a különböző politikai, és társadalmi helyzetek ellenére volt egy olyan egységesítő érték, mint a vallás, amely képes volt egybefűzni Európa lakosságát, figyelmen kívül hagyva a földrajzi határokat. Azt hiszem a régebbi korszakok mindenképpen példaértékűek a mai ember számára, és inspirálhatnak arra, hogy egy nemzetek fölötti értéket igyekezzünk találni, amely ismét egybefűzhet bennünket.

2014

Irodalomjegyzék

BITSKEY István, „Erkölcsöknek tündöklő gyöngyszeme” (Szent Erzsébet a kora újkor magyar irodalmában) = Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet–Közép–Európában, szerk.:GÁBOR Csilla, KNECHT Tamás, TAR Gabriella-Nóra, Kolozsvár, Verbum, 2009.

HORST Fassel, Szent Erzsébet a német irodalomban, Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet–Közép–Európában, szerk.:GÁBOR Csilla, KNECHT Tamás, TAR Gabriella-Nóra, Kolozsvár, Verbum, 2009.

HORVÁTH Emőke, Árpádházi Szent Erzsébet spanyolországi kultusza, 1999.

KLANICZAY Gábor, Magyar dinasztikus szentek hagiográfiája, Szent Erzsébet=Az uralkodók szentsége a középkorban. Magyar dinasztikus szentkultuszok, Budapest, Balassi kiadó, 2000.

MAGYAR Zoltán, Népmondák Árpád-házi Szent Erzsébetről. Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet–Közép–Európában, szerk.:GÁBOR Csilla, KNECHT Tamás, TAR Gabriella-Nóra, Kolozsvár, Verbum, 2009.

PROKOPP Mária, Szent Erzsébet ábrázolásának főbb típusai a középkorban, Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet–Közép–Európában, szerk.:GÁBOR Csilla, KNECHT Tamás, TAR Gabriella-Nóra, Kolozsvár, Verbum, 2009.

Jegyzetek

[1] BITSKEY István, „Erkölcsöknek tündöklő gyöngyszeme” (Szent Erzsébet a kora újkor magyar irodalmában) = Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet–Közép–Európában, szerk.:GÁBOR Csilla, KNECHT Tamás, TAR Gabriella-Nóra, Kolozsvár, Verbum, 2009, 17. o.

[2] KLANICZAY Gábor, Magyar dinasztikus szentek hagiográfiája, Szent Erzsébet=Az uralkodók szentsége a középkorban. Magyar dinasztikus szentkultuszok, Budapest, Balassi kiadó, 2000, 311. o.

[3] BITSKEY István, „Erkölcsöknek tündöklő gyöngyszeme” (Szent Erzsébet a kora újkor magyar irodalmában) = Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet–Közép–Európában, szerk.:GÁBOR Csilla, KNECHT Tamás, TAR Gabriella-Nóra, Kolozsvár, Verbum, 2009, 11. o.

[4] Uo., 12. o.

[5] PROKOPP Mária, Szent Erzsébet ábrázolásának főbb típusai a középkorban, Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet–Közép–Európában, szerk.:GÁBOR Csilla, KNECHT Tamás, TAR Gabriella-Nóra, Kolozsvár, Verbum, 2009

[6] HORST Fassel, Szent Erzsébet a német irodalomban, Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet–Közép–Európában, szerk.:GÁBOR Csilla, KNECHT Tamás, TAR Gabriella-Nóra, Kolozsvár, Verbum, 2009, 83-84. o.

[7] BITSKEY István, „Erkölcsöknek tündöklő gyöngyszeme” (Szent Erzsébet a kora újkor magyar irodalmában) = Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet–Közép–Európában, szerk.:GÁBOR Csilla, KNECHT Tamás, TAR Gabriella-Nóra, Kolozsvár, Verbum, 2009, 12-13. o.

[8] HORST Fassel, Szent Erzsébet a német irodalomban, Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet–Közép–Európában, szerk.:GÁBOR Csilla, KNECHT Tamás, TAR Gabriella-Nóra, Kolozsvár, Verbum, 2009, 82. o.

[9] MAGYAR Zoltán, Népmondák Árpád-házi Szent Erzsébetről. Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet–Közép–Európában, szerk.:GÁBOR Csilla, KNECHT Tamás, TAR Gabriella-Nóra, Kolozsvár, Verbum, 2009, 197. o.

[10] PROKOPP Mária, Szent Erzsébet ábrázolásának főbb típusai a középkorban, Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet–Közép–Európában, szerk.:GÁBOR Csilla, KNECHT Tamás, TAR Gabriella-Nóra, Kolozsvár, Verbum, 2009, 162. o.

[11] HORVÁTH Emőke, Árpádházi Szent Erzsébet spanyolországi kultusza, 1999.

[12] Uo.

Bálint Zsuzsa
A SZENT MARGIT-LEGENDA

  Bevezetés

  Dolgozatomban azokkal az írásokkal foglalkozom, melyek Árpád-házi Szent Margitot – a magyar hagiográfia egyik legkedveltebb alakját – mutatják be, aki nemcsak egyik legfontosabb példája a középkori embereszménynek, de az egyetlen magyar domonkos szent is. Margitot szülei – IV. Béla és Laszkarisz Mária – még születése előtt ajánlották fel az ország tatároktól való megszabadulásáért. Három és fél évesen a domonkos apácák veszprémi kolostorába került, innen pedig a IV. Béla által alapított nyulak-szigeti (ma Margit-sziget) Szűz Mária kolostorba, ahol haláláig élt, hűségesen kitartva szerzetesi fogadalma mellett. Szent Margit halála (1270) után személye körül határozott tisztelet bontakozott ki.
Felmerül a kérdés, hogy az életét és csodáit tárgyaló legenda általunk ismert formája – mely Ráskai Lea fordításában maradt fenn anyanyelvünkön– milyen forrásból (esetleg forrásokból) származik, hogyan alakult az évek során, és nyerte el mai alakját, hiszen ennek ismeretében tudunk majd hiteles képet alkotni mind az 1200-as évek világáról – mely számos oldalról közelíthető meg: történelmi, irodalmi, vallástörténeti szempontból – mind a megismerni kívánt szent életéről. Fontosnak tartom továbbá a királylányról készült tanulmányokra, kutatásokra felhívni a figyelmet, illetve a századunkbeli irodalmi alkotásokra, melyek bár fő részükben fikció szüleményei, a legenda ihlette őket, s bensőséges, emberközeli módon mutatják be IV. Béla lányának életét.

  A szentté avatás folyamata

A XIII. századra kialakultak a szenttéavatási vizsgálat részletei: első lépés az egyházmegyei vizsgálat volt, ami a petitio elküldéséhez volt elengedhetetlenül szükséges. Ennek a vizsgálatnak a dokumentációját csatolták a pápai kérelemhez. Már ekkorra elkészült egy legenda, mely bemutatta, miért is méltó a nevezett személy a szentségre. Ha a kúria ennek alapján megalapozottnak tartotta a fölvetést, bizottságot nevezett ki a szentté avatási vizsgálat folytatására. A szent életéről és csodáiról ezután fölvett jegyzőkönyvet az eljárás továbbvitele végett megküldték a kúriának.
Szent Margit esetében nem csak egy ilyen folyamatról – inkább egy eljárás többszörös megismétléséről – beszélhetünk. Deák Viktória Hedvig összefoglalóan említi, hogy a témával kapcsolatban sok magyar kutatónak az volt a nézete, hogy a második vizsgálat elindításának oka az első vizsgálat elégtelen voltában rejlik. A legtöbb szakértő – Magdics István, Némethy Lajos – szerint a szentté avatási eljárások folyton közbejött formai akadályok miatt nem vezettek sikerre, Lovas Elemér és Bőle Kornél azt vallották, hogy V. Ince pápa hiányosnak tartotta az első eljárás jegyzőkönyvét, ezért került sor a második vizsgálatra, Meszlényi Antal szerint pedig az első eljárás, bármi volt is az ok, nem volt megfelelően lebonyolítva. Mások az 1276-os kihallgatások kapcsán újabb eljárásról írnak.
A vizsgálatok megismételésének következtében tehát, a XIII. században nem egy “Margit-legenda” látta meg a napvilágot.1

  Szerzők és változatok

Szent Margit történetét több legenda dolgozta fel, amelyek egymáshoz való viszonyát Klaniczay Tibor tisztázta, s vezette be a ma használt terminológiát, amely elkülöníti a legrégibb – nem sokkal Margit halála után keletkezett – legenda vetust (más néven az ún. Marcellus-legendát vagy Bolognai legendát), a legenda maiort (már az 1276-os vizsgálat eredményeit is fölhasználó munka, amelyet korábban a föltalálási helyéről „Nápolyi legendának” nevezett a szakirodalom) és ennek rövidített változatát, a legenda minort.2
  A Margit-legendák keletkezéstörténete, illetve a legendaváltozatok szerzősége sok pontban mindeddig tisztázatlan maradt. Ez esetben a bizonytalanság nemcsak a középkori magyar források gyér szöveghagyományozásának, hanem a szövegtípus műfaji jellegzetességének is a folyománya. A középkori társadalom egész struktúrája személyi kapcsolódásokon alapult. Minden műalkotás megbízót tételez fel, akinek ugyancsak különféle személyi és intézményi kötődések által meghatározott intenciói érvényesülhettek a mű megfogalmazásában.3

  Legenda vetus és legenda maior

  A legenda vetus finom stílusdíszítéssel – elsősorban a középkori latinban divatos rímes prózával – ábrázolja időrend szerint Margit aszketikus életét, erényeit és csodatételeit.
  Kanonizációs céllal írta, valószínűen a legendában is többször említett, Marcellus, a magyar domonkosok rendfőnöke, Margit gyóntatója és lelki vezetője, felhasználva egy előzetes szentségvizsgálat anyagát is.4
  Szövegének egyetlen példányát, amely nem egészen azonos a mi szerzőnk által használt változattal, hanem például sokhelyt rövidebb, Bolognában találták meg egy kódexbe bemásolva 1931-ben. Néhány apróbb kihagyott helyet visszaállíthatunk a Legenda vetusból készült változatok (pl. Borselli, Ransanus latin nyelvű, a Jorg Valder fordította, valamint a svájci Töss kolostorában írt német nyelvű legendák) segítségével, így némileg pontosíthatjuk a magyar legenda forrását.5
  Ez utóbbinak a latin forrásokkal való összevetése érdekes tanulsággal járt: amikor a cél annak megállapítása volt, hogyan bánt a magyar legenda szerkesztője a vezérforrásának tekintett latin legendával, kiderült, nemcsak a legenda vetus segít a magyar legenda megismerésében, hanem fordítva is: a magyar szöveg számos eltérésre hívja fel a figyelmet a legenda vetus szövegének nyomtatott kiadásában, amelyek egyébként legtöbbször rejtve maradtak volna.6
  Margit legendái közül a legenda maior a leghosszabb – és sokak szerint a legszebb – változat, mely 1340 körül keletkezett Avignonban. A szövegről Klaniczay Tibor bizonyította be, hogy szerzője Garinus, akinek a nevéhez a legenda minor is fűződik. A legenda maior születése kapcsolatban van a domonkos rend 1334-1335. évi káptalani határozataival, azzal az új hagiográfiai programmal, mely főként a szent személyes tulajdonságait és a devoció hangsúlyozását helyezte előtérbe, s ez a változat az elvárásoknak megfelelt.7
  A legenda maior szempontjából különösen is fontosak a női domonkos szentek. A rendnek a hozzájuk való viszonya a 13. században még ellenmondásos, a 14. század második felétől azonban, különösen Itáliában, támogatták és terjesztették a domonkos rendhez kapcsolódó nők tiszteletét. Emiatt a korabeli elhanyagolás miatt is fontos Árpád-házi Szent Margit személye. Ő volt az első, jogilag is a rendhez tartozó apáca, akiről hivatalos életírás készült.8

  A magyar nyelvű legenda forrásai

A már említett legenda vetus – Horváth Ciryll megállapítása alapján – egyik fő forrását képezte a Ráskai Lea másolatában (1510) fennmaradt középkori magyar nyelvű Margit-legendának.9
  A másik fő forrás a Margit életéről 1276-ban tartott második szentségvizsgálat latinul lejegyzett tanúvallomásainak szerkesztett jegyzőkönyve. A legendaszerző számos részletet válogatott ki Margit életének konkrét eseményeiből, különösen a Margittal együtt élő apácák vallomásaiból, s szúrta be a legenda vetus szövegébe, emberi közelségbe hozva ezzel Margit alakját a kolostor mindenkori lakóihoz.
  A jegyzőkönyv egy példányát, mint a magyar szövegből is tudjuk, a szigeti kolostorban őrizték, s azt „legendá”-nak hívták. Ennek szövegét ma szintén hiányosan, többszörös és késői (XVIII. századi) másolatokban ismerjük. Az eredeti akkor került napvilágra, amikor Margit koporsóját – amelyben a szigetről elmenekített példány kb. száz évig rejtőzött – 1641-ben Pozsonyban kinyitották. Később azonban nyoma veszett.
  A magyar legenda szerzője a ma ismertnél valamivel teljesebb szövegből dolgozott. Az elveszett szövegekre részben következtethetünk a jegyzőkönyv eredeti (vagyis nem a szerkesztett) változatából készült legenda maiorból és annak kivonatolt legenda minor változatából, de ezeket szerzőjük, Garinus stílusa miatt óvatosan hasznosíthatjuk. A jegyzőkönyv nyelve egyszerű latinságú, nagyban a tanúk beszélt (magyar) nyelvét tükrözi vissza, bár némi stilizáltság nyomai felfedezhetők benne.10

Csonkulás

  A magyar nyelvű Margit-legenda szövegének eleje csonkán maradt fenn, a kódex első terniójából Volf György megállapítása szerint elől két levél szakadt ki. Az első megmaradt lap a veszprémi zárdába való érkezést írja le, ez is bizonyítván, hogy nem sok hiányzik a szövegből. A legenda első kiadója, Pray György, már megcsonkultan kapta kézhez a kódexet, s pótolta a legenda hiányzó kezdetét közlése szerint egy saját korából, a 18. századból való kódexből, amelyet a pozsonyi klarisszáktól szerzett meg, s az, tudósítása szerint egy rövidített Margit-életrajzot tartalmazott. Pray arról nem írt, honnan szerezte meg a magyar legenda kódexét, annak lelőhelyét csak Ferrari 1637-ben megjelent Margit-életrajzának közléséből dokumentálhatjuk, amely a magyar legenda e célra neki készített latin fordítását forrásként használta fel, s azt akkor szintén a Szigetről elmenekült apácáknak végső menedéket adó pozsonyi klarisszáknál őrizték, amint Margit egyéb ereklyéit is. Ferrari Margit-életrajzának tanúságát egyébként a szakirodalom Volf, majd Mezey László nyomán bizonyítéknak fogadja el arra is, hogya magyar legenda eleje akkor még ép volt. Ami a pótlást illeti, az a Ráskai másolatától eltérő, ékezetes helyesírású, s kiadásában Pray dőlt szedéssel is megkülönböztette a középkori szövegtől.11

Népszerűség és kutatások

  A legenda iránti érdeklődést jól tükrözi, hogy teljes szövege Pray György 1770-es első közlésével együtt máig hat különböző kiadásban jelent meg. Tudományos célra két betűhű közlése szolgál: a Volfé (1881) a Nyelvemléktár 8. kötetében és P. Balázs – Dömötör – Pólya (1990) által kiadott Régi Magyar Kódexek sorozat 10. száma.12
A Szent Margit élete vagy Margit-legenda elnevezésű eredeti kódex az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában található.13
  Kutatások szempontjából az utóbbi időben az irodalmi filológia, eszmetörténet és irodalomtörténet oldaláról is jelentős eredmények születtek, amelyek a magyar legendát is érintik.14
  Irodalomtörténeti közleményekben például M. Nagy Ilona több munkájával is találkozhatunk, létfontosságúak Klaniczay Tibor és Klaniczay Gábor művei – melyekben az írások létrejöttét kezdeményező és alakító személyek kutatásával értek el filológiai áttörést –, illetve Deák Viktória Hedvig Árpád-házi Szent Margit és a domonkos hagiográfia című alkotása – Garinus legendája nyomán – pedig a legenda maiorral foglalkozik, s fölfedezi, hogy az egyik elveszettnek hitt változata a bergamói káptalani levéltárban található.15

  Utóélet

  Margit sok templomnak, kápolnának névadója, szobrok, festmények készültek róla, még külföldi városokban is, bár leginkább a középkorban.16
Ezzel szemben kijelenthetjük, hogy századunk magyar irodalmában is felettébb tisztes helyet foglal el, hiszen három regény hőse: Gárdonyi Géza, Isten rabjai
– melybe az író belefűzi a szigeti férfikolostorban szerzetessé lett Jancsi fráter életét, aki titkolt, plátói szerelmet érez Margit iránt, s az ő szemén át tárul fel Margit kolostorbeli élete17 –, Krúdy Gyula, Szent Margit – amit a szerző egyszerűen „mesemondásnak” nevez18 –, és Kolodányi János, Boldog Margit, mely a kolostor életét erőteljes, olykor naturalista színezetű stílusban mutatja be.19
  Három költeményt is megemlíthetünk Margitról: Czuczor Gergely, Szűz Margit álma és Ady Endre, Szent Margit legendája (két ellentétes hangulatú vers), legújabban Balássy Lászlónak Szent Margit kolostoránál című (Új Ember, 1988. január 27-i számában 1. lap) minden bizonnyal január 18-ára, Margit halála napjára írt költeményét olvashatjuk. A jeles költő, az egykori domonkos kolostor romjai között járkálva, felidézi a valamikor e falak között imádkozó, hazájáért és népéért vezeklő apáca emlékét.20

  Összefoglaló

Árpád-házi Szent Margit magyar nyelvű legendájának tehát több különböző forrás is alapjául szolgál (az első szentté avatási per idején készült legenda vetus, illetve a második per szerkesztetlen jegyzőkönyve), s később is történnek rajta átalakítások. Mai alakját nem a XVI. században nyeri el, hiszen Pray György kiegészíti a hozzá csonkán jutott példányt, “útja” azonban korántsem ért véget, hiszen századunkban is kiindulópontja számos kutatásnak, és irodalmi alkotásnak.
  Bár az általam kialakított kép még újabb összehasonlításokra és kiegészítésekre vár, melyeket nem áll módomban ebbe a pár oldalba belefoglalni, hiányosságainak ellenére úgy vélem, az efféle vizsgálatok segíthetik a jövőbeli kutatások előrehaladását.

2015

Irodalomjegyzék

ORBÁN Imre, Margit „legszebb” legendája, AETAS, 23(2008), 1. sz., Online: http://epa.oszk.hu/00800/00861/00040/pdf/188-191.pdf (2015-01-07)

VIZKELETY András, Klaniczay Tibor - Klaniczay Gábor: Szent Margit legendái és stigmái, Magyar Könyvszemle, 112(1996), 1. sz.

M. NAGY Ilona, Leírás, Online: http://nyelvemlekek.oszk.hu/adatlap/margitlegenda_%E2%80%93_szent_margit_elete (2015-01-10)

M. NAGY Ilona – VARGA Teréz, Árpád-házi Szent Margit legenda vetusának szövegkiadásáról (A magyar nyelvű Margit-legenda tanulsága), Irodalomtörténeti Közlemények, 116(2012), 1. sz., Online: http://itk.iti.mta.hu/megjelent/2012-1/mnagy- varga.pdf (2015-01-08)

M. NAGY Ilona, A Margit-legenda hiányzó eleje és a Pray-töredék, Online: http://reciti.hu/wp-content/uploads/27_MNagyIlona_Kilian80.pdf (2015-01-13)

M. NAGY Ilona, A Margit-legenda (1510) és forrásai (Középkori anyanyelvű szövegek és forrásaik összevetésének módszertanához), Online: https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/93273/file_up_Margit_legenda.pdf (2015-01-07)

P. BALÁZS János, Szent Margit élete 1510. A nyelvemlék hasonmása és betűhű átirata bevezetéssel és jegyzetekkel, Online: http://mek.oszk.hu/05100/05166/pdf/margit1.pdf (2015-01-10)

MOLNÁR Ferenc, Gárdonyi Géza Isten rabjai című regénye és a kódexek, Online: http://epa.oszk.hu/00100/00188/00073/pdf/EPA00315_magyar_nyelvor_2013_4_414- 422.pdf (2015-01-09)
Online: http://moly.hu/konyvek/krudy-gyula-szent-margit

MOLNÁR Ferenc, Kodolányi János „Boldog Margit” című regénye és a kódexek = A. M. F., Klárisok. Tanulmánykötet Korompay Klára tiszteletére, 2011

Árpádházi Szent Margit verses zsolozsmája, Online: http://magyar-irodalom.elte.hu/gepesk/kkor/020.htm

Szent Margit Legendája, Online: http://mek.niif.hu/00200/00246/00246.htm#

ADY Endre, Szent Margit legendája, Online: http://mek.niif.hu/05500/05552/html/av0049.html

KODOLÁNYI János, Boldog Margit, Szent István Társulat, 2000

DEÁK Viktória Hedvig, Árpád-házi Szent Margit és a domonkos hagiográfia, Kairosz Könyvkiadó KFT., 2005

GÁRDONYI Géza, Isten rabjai, Holnap Kiadó KFT., 2013

Jegyzetek

[1] ORBÁN Imre, Margit „legszebb” legendája, AETAS, 23(2008), 1. sz., 190. Online:  http://epa.oszk.hu/00800/00861/00040/pdf/188-191.pdf (2015-01-07).

[2] Uo., 188.

[3] VIZKELETY András, Klaniczay Tibor - Klaniczay Gábor: Szent Margit legendái és stigmái, Magyar Könyvszemle, 112(1996), 1. sz., 125.

[4] M. NAGY Ilona, Leírás, Online:  http://nyelvemlekek.oszk.hu/adatlap/margitlegenda_%E2%80%93_szent_margit_elete (2015-01-10).

[5] M. NAGY Ilona, Leírás, Online:  http://nyelvemlekek.oszk.hu/adatlap/margitlegenda_%E2%80%93_szent_margit_elete (2015-01-10).

[6] M. NAGY Ilona – VARGA Teréz, Árpád-házi Szent Margit legenda vetusának szövegkiadásáról (A magyar nyelvű
Margit-legenda tanulsága), Irodalomtörténeti Közlemények, 116(2012), 1. sz., 27. Online:  http://itk.iti.mta.hu/megjelent/2012-1/mnagy-varga.pdf (2015-01-08).

[7] ORBÁN Imre, Margit „legszebb” legendája, AETAS, 23(2008), 1. sz., 188. Online: http://epa.oszk.hu/00800/00861/00040/pdf/188-191.pdf (2015-01-07).

[8] Uo., 189-190.

[9] M. NAGY Ilona – VARGA Teréz, Árpád-házi Szent Margit legenda vetusának szövegkiadásáról (A magyar nyelvű
Margit-legenda tanulsága), Irodalomtörténeti Közlemények, 116(2012), 1. sz., 27. Online:  http://itk.iti.mta.hu/megjelent/2012-1/mnagy-varga.pdf (2015-01-08).

[10] M. NAGY Ilona, Leírás, Online: http://nyelvemlekek.oszk.hu/adatlap/margitlegenda_%E2%80%93_szent_margit_elete (2015-01-10).

[11] M. NAGY Ilona, A Margit-legenda hiányzó eleje és a Pray-töredék,
Online:  http://reciti.hu/wp- content/uploads/27_MNagyIlona_Kilian80.pdf (2015-01-13), 227.

[12] M. NAGY Ilona, A Margit-legenda (1510) és forrásai (Középkori anyanyelvű szövegek és forrásaik
összevetésének módszertanához), Online:  https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/93273/file_up_Margit_legenda.pdf (2015-01-07), 48.

[13] P. BALÁZS János, Szent Margit élete 1510. A nyelvemlék hasonmása és betűhű átirata bevezetéssel és jegyzetekkel, Online:  http://mek.oszk.hu/05100/05166/pdf/margit1.pdf (2015-01-10), 7.

[14] M. NAGY Ilona, A Margit-legenda (1510) és forrásai (Középkori anyanyelvű szövegek és forrásaik
összevetésének módszertanához), Online:  https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/93273/file_up_Margit_legenda.pdf (2015-01-07), 48.

[15] ORBÁN Imre, Margit „legszebb” legendája, AETAS, 23(2008), 1. sz., 188. Online:  http://epa.oszk.hu/00800/00861/00040/pdf/188-191.pdf (2015-01-07).

[16] P. BALÁZS János, Szent Margit élete 1510. A nyelvemlék hasonmása és betűhű átirata bevezetéssel és jegyzetekkel, Online:  http://mek.oszk.hu/05100/05166/pdf/margit1.pdf (2015-01-10), 7.

[17] A. MOLNÁR Ferenc, Gárdonyi Géza Isten rabjai című regénye és a kódexek, Online:
http://epa.oszk.hu/00100/00188/00073/pdf/EPA00315_magyar_nyelvor_2013_4_414-422.pdf (2015-01-09), 414.

[18] Online:  http://moly.hu/konyvek/krudy-gyula-szent-margit

[19] A. MOLNÁR Ferenc, Kodolányi János „Boldog Margit” című regénye és a kódexek = A. M. F., Klárisok. Tanulmánykötet Korompay Klára tiszteletére, 2011, 3.

[20] P. BALÁZS János, Szent Margit élete 1510. A nyelvemlék hasonmása és betűhű átirata bevezetéssel és jegyzetekkel, Online:  http://mek.oszk.hu/05100/05166/pdf/margit1.pdf (2015-01-10), 20.

Bándi Lilla Enikő
SZENT IMRE HERCEG ÉLETE, NEVELTETÉSE A LEGENDÁK ÉS A KIRÁLYTÜKÖR FÉNYÉBEN

Boldog Gizella és a magyarok első királyának, Szent Istvánnak a fia Szent Imre herceg. Születési idejét homály takarja, a feltételezések szerint 1000 és 1007 között született Székesfehérváron. Boldog Gizellának a hagyomány szerint több gyermeke volt. Így a Képes Krónika több fiúról tesz említést. A gyermekek azonban nagyobbrészt már kiskorukban meghaltak, nevét is csak kettőnek ismerjük.Volt egy Ottó nevű fiuk, aki valószínűleg még 1000 előtt született és korán elhunyt. A másik fiú, Imre nevét anyai nagybátyjától, II. Szent Henrik császártól vette (Henricus, Enricus, Emericus, Emreh, Imreh, Imre).[1] Imre herceget „liliom hercegként” is szokták emlegetni, alakját, személyisége milyenségét a legendákból ismerhetjük meg. Viszont tudatában kell lennünk, hogy sokszor a legenda nem a valós képet körvonalazza, a személyt idealizálja, erényeinek sokaságával és tisztaságával a transcendens létdimenzióba emeli. Neveltetéséről és királyságra való felkészítéséről tudunk meg a legtöbbet. 1015- ben Gellérd püspök vette át a nevelését a hercegnek, 7 éven át tanította latinul a trónörököst. Imre herceg sikeresen vette az akadályokat és elvégezte az akkori kor legmagasabb iskolai fokozatait a a triviumot és quadriviumot. A püspök nemcsak az értelem megalapozását tartotta fontosnak a nevelésben, hanem a lelke ápolását is így a vallás rejtelmeibe, misztikáinak transcendens erejébe is beavatta. István király őt nevezte ki utódjának, így uralkodói erények, kézségek kialakítását megkezdte Imre herceg 15 éves korában, az államalapítás, a hadvezéri kézségek világába vezette be fiát. Még mielőtt konkrét példával szemlétetném az atyai tanácsit, tekintsünk ki a kor szellemére, melybe beleszületett és élt a herceg. Majd a királytükör sajátosságára és a két legenda segítségével vizsgálom a jó uralkodói erényeket, mely szerint Imre uralkodhatott volna, ha fiatalon nem lett volna tragikus halála.

Géza fejedelem kezdetben pogány volt, politikai megfontoltságból az ország kapuit megnyitotta a keresztényeknek, felesége Sarolta befolyása is érezhető döntésében. A kersztények beengedésével nyugat fele nyitott valamint kizárta Koppányt a trón vezetéséből és fiát Istvánt választotta ki leendő uralkodónak. Prágából Adalbert püspök érkezett, hogy Istvánt megerősítse hitében, megbérmálta majd házasság kötésében is segítette Gizellával. 997- ben átvette az uralmat akkor már szilárdan és mélyen gyökerezett benne a kersztény világszemlélet, a hit és az isteni erények. Az ország kereszténnyé tétele érdekében drasztikus, radikális döntéseket kellett hoznia, véres csatákat is vívott. Az Intelmek serdülő fiához szól 1020 táján jöhetett létre, Imre herceg feltehetően 12-14 éves lehett. Etikai vezérelveket, normákat közvetít a megfelelő, helyes kormányzásról. A legendák keletkezését tekintve legkorábbinak Szent István nagy legendáját tekintik. 1083. évi szentté avatástást megelőző néhány évre tehető, azzal a lehetőséggel is kell számolni , hogy Könyves Kálmán uralkodásának idején jött létre (1095-1116). A legenda szerzője bencés rendből származó mivel felehetőek a bencés régulák, valamint ismerte az Intelmeket. A kisebbik legenda rövidített válozata a nagynak, időbeli jelzésnek számít, hogy II. Lászlót halottnak említi, Kálmán király uralkodása alatt jött létre. Harrtvik féle változat mintegy zárlata az István király legendáinak.[2] A Karoling- kori klerikusok törekvése egyre nagyobb teret hódított, pozitív vallási modellek, normák segítségével a laikusokat a keresztény szemlélet fele tereljék. A Szent István legendák új irányt jelölt ki a szentkirály- legendák témakörében. István nem mártíromsággal érdemli ki, hogy szentté avassák. „Minden korábbinál hangsúlyosabban fogalmazták meg az uralkodói szentség azon felfogását, mely azt nem az uralkodói funkciók ellenére, hanem épp azok logikus következményeképpen látta kifejlődni”[3]
Az előbbi gondolat sajátosan illeszkedett a 11. század végi Európának a világi és egyházi hatalom konfliktusaiba, vitáiba mintegy feloldása, a problémák megoldásának lehetőségeit tárta fel. „ Az uralkodó számára felvillantotta a világi hatalom szentségének lehetőségét, az egyház számára pedig e szentség normáinak kontrollját”[4]

A művekből kirajzolódik egy olyan király jellem, aki idelálként abszolút követendő példaként jenelik meg utódja számára. Erre utal a királytükör is, mely didaktikus célú mű, leendő uralkodóhoz fordulva rajzolja meg az eszményi királyfő alakját. Balogh József bizonyította, hogy az Istvánnak tulajdoított Libellus de institutione morum sive admonitio spiritualis műfailag a királytükör irodalmába illeszthető.[5] Intelemeket, tanácsokat tartalmaz. Mai értelemben már politikaelméleti, állambölcseleti, publicistikai jellegű írásokra, tanácsadó szövegekre is használják a terminust. A műfaj legősibb darabja a babiloni Királytükör Kr. e. 8-7 század. Európai mintája Xenophón Kürosz neveltetése című mű. A királytükör népszerű magyar mintája Szent István királynak tulajdonított Intelmek Imre herceghez. Cicero De officiis morálfilozófiai kérdésekkel foglalkozó értekezése előfutára Szent István Intemeinek. Az ókori alkotás legjelentősebb és legnagyobb hatást gyakorolt az első magyar királytükörre.[6] Ciceró is vérszerinti fiához írja Marcushoz. Arra kéri fiát, hogy testesًítse meg az ideális római polgár eszményt. Mindkét műben bensőséges hangnemben szolítja meg fiát az atya. Cicero eképp szólítja meg fiát„Marce fili” Szent István „fogadj szót, fiam”[7]. Bizonyos részelkben elhagyják a gyermek megszólítását de a legfontosabb passzusokban visszatérnek utóduk pontos megnevezésére, jelként tekinthető és bizonyítékként, hogy mintául szolgálhatott a magyar királytükör megírásához. „Marcus fiam[...]Ég veled hát, én Ciceróm, győzd meg magad róla, hogy számomra te vagy a legdrágább, de még sokkal drágább leszel, ha örömödet leled az efféle figyelmeztető írásokban és tanácsokban”[8] István ugyanígy, ugyanilyen bensőséges atyai gondoskodó hangon szolítja meg fiát, minden fejezetben. Lényeges különbség, hogy Ciceró nem szólhat királyként vagyis szellemi örökségül nem hagyja rangját. Ezért az istváni intelem előfutára lehetett sallustiusi oveure, amelyben szintén szellemi örökséget hagy a király maga után, a király kormányzási végrendeletéről szól.

Az ideális király portréja Szent István Intelmei Imre herceg királytükörben

A fenti idézet Salamon szájából szól, s az elbeszélő belefoglalja írásába, érezhető aktualitásának mélysége. Megteremti a személyes hangnemet, kirajzolódik egy szoros atyai kötelék. A kötelességtudó uralkodó, figyel arra is, hogy fia elérkezett ahhoz a korhoz, amikor az erkölcsi morális értékeket kell megtanulja. A bevezetőben puer-nek nevezi fiát, a középkori tudományos irodalomban arra utal, hogy a gyerek 7 és 14 éves kor között van. Piaget szerint az intellektuális műveletek, a morális érzék és a társas együttműködésnek a korszaka.[9] Már a bevezetőben kiralyzolódik egy szentágostoni, békés, igazságos, kegyes és boldog uralkodó eszményképe. Az uralkodó racionalitására utal, hogy tíz tanácsot bocsájt fia tudomására. Már az intelmek elolvasása előtt mély üzenetet közvetít, vallási szempontból is. A bibliában is találunk példát a tizes szám megjelenésére, valaminek a teljességére és összességére utal. A szimbólumtárban eképp jelenik meg „ A kozmikus teremtés, a mindent magában foglaló univerzum, a totalitás, a befejezettség és a tökéletesség kifejezője. A püthagoreus számmisztika középpontjában a Dekász, a legnagyobb és legtökéletesebb szám áll. A világot mozgató elv, az isteni és emberi rend letéteményese. Az első szám, amely ugyanannyi páros, mint páratlan számot tartalmaz, így a végső harmónia megjelenítője.”[10] Valamint a felemelkedésre, a megmérettetés előtt valószِínűsíti a sikert is jelenti. Az uralkodó hittel és reménnyel gondolt fia képességeibe. Isten is tíz parancsolatot hagyott az emberiségre.

István saját életelvei, normái alapján állította össze az intelmeket, legfőbb, legfontosabb a hit megőrzése és gyakorlása. Első helyre kell helyezni a szent hitet, mert „ ha a hit pajzsát tartod rajtad az üdvösség sisakja is”[11] A Karoling-kor egyik pozitív hozadékát István király tökéletesen megtestesِíti, számára a vallás nem csupán politikai kérdés hanem erkölcsi alap.

A hit a tettekben gyökerezik, tettekben gyakorolható, a cselekedetek teszik teljessé. István király első intelme alapján azt a követeztetést vonhatjuk le, hogy a hitben látta megvalósulni az egységet, összefogó erő és hatalomként. Az egység védelme éredkében mindazokat, akik ellenállnak a keresztény szellem befogadásának, elveit elutasítják, a Szentháromságot megosztani vagy nagyobbítani próbálják, meg kell bűntetni. Ha nem nyerik el méltóbűntetésüket megrontják és szétszórják a szentegyház népeit. A következetesség, megfontoltság jellemvonása muatkozik meg István királynak. További intelmei alapköve a hit, megőrzése és tovább gyarapítása érdekében az egyházra van szükség. A biztos alapokra helyezett egyház biztosítja a következőket: „Azért nevezték az első királyokat nagyságosnak, mert az egyházat nagyobbították. Te is ezt tegyed, hogy koronád híresebb, életed boldogabb és hosszabb legyen”[12] Az uralkodót a racionális következetesség jellemzi az intelmek egymásból következnek, maga után vonja a következő passzust. Az egyház dolgozóinak királyó tisztelet, igazán lényeges dolog hisz „A királyi trón ékessége a főpapoknak a rendje”.[13] Az uralom fenntartásának sikere tíz intelemből tevődik össze, alakul ki. A negyedik tanács az ország védő falaira vonatkozik vagyis a főemberekre, ispámokra, vitézekre. Az alázat és az aranyközépút az intelem mozgató rugója. István király alázatot tanusított és mégis tudott uralkodni. Irányítási elve a béke, alázat, szelídség. De a királyi méltóság végig kísérte uralkodása és élete minden pillanatát. Biblia ismerete is megmutatkozik a királynak, többször példáz, tanítója és hitbéli megerősítője Adalbert bizonyára alaposan felkészítette. Mintahogy már az ókori Hellászban Spártai gondolkódó Lükurgosz rájött és megfogalmazta, hogy a hatalom megosztás a hatalom megszilárdítását jelenti[14]. István király ugynígy tesz nem dönt, nem ítélkezik a hétköznapi ügyekben, a bírákat ruházza fel joggal, hogy a törvényeket be nem tartó emberekre megállapítsák a megfelelő bűntetést. A királyi méltóságot a türelem koronázza meg és teljesíti be valamint különbözteti meg a zsarnokságtól. Jól átgondolt ok okozati összefüggéseket tár fia elé az uralkodó, jó példája a vendégek befogadása nem pusztán jó szándék vezérli a megnyilatkozását hanem a haszon is. Mivel az írás, a távkapcsolatok létének a kezdtén tartott így az emberek tudásukat legfőképp a mesteremberek magukban hordozták és szájhagyomány útján történő átörökítés létezett. Kultúrális érdeklődését és fogékonyságát a hatodik intelemben nyilatkoztatja ki ugyanis fontosnak tartja az ország kultúrális fejlődését. „ Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő.”[15] Viszont fontos megemlíteni, hogy a hasznos vendégek befogadására buzdítja utódját az uralkodó, olyanokat akik nemesek és bölcsek. István király uralkodásának nagyszerűsége abban is áll, hogy apja vezetési elveinek bizonyos részét megtartja de elképzelései, tervei érdekében alakítania kellett, radikális változásokat hozott, mert csak így tehette kereszténnyé Magyarországot. Fiához szoló intelmeiben (VII-VII) arra buzdítja, hogy csak a vénektől kérjen tanácsot, akik már nagy élettapasztalattal és bölcsességgel rendelkeznek valamint csakis azt az utat kövesse, amelyet ő kijelölt. „a kétkedés minden béklyója nélkül kövesd”.[16] Az utolsó két intelemben érdekes kérdések bukkanak fel. Az imádság megtartását fontos tartja, a hívő, alázatos király mutatkozik meg, aki nem akar a földi bűnök megtestesítője lenni. Kegyességre és irgalmomra inti fiát, Imrét valamint átadja a boldog élet titkát. „Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz”[17]. Viszont hitelessége nem szilárdulhat meg az elménkben, mert tudjuk hogy a kereszténységet erőszakkal teremtette meg. A változások mindig konfliktussal és fájdalommal jár, radikális válozást csak így tudott elérni az uralkodó. Az irgalmat és a megbocsájtást csakis a keresztény embereken gyakorolta. Az apostol király ideálát testesíti meg térítő és igazságos. A keresztes hadjáratok kialakulása és harcias eszmevilágának a hatásaként tekinthető[18]

Mindezek tudatában Imre herceg kész volt az uralkodása, és arra is megérett, hogy megházasodjon, felesége három uralkodói házból származhatott volna:lengyel, horváth, görög. Viszont nincs kizárva az a tény sem, hogy Imre herceg nem akart megházasodni, legendájából megtudjuk, hogy szüzességi fogadalmat fogadott. „Ő a testi nemzést, amely romlandó, a szüzesség lelki fogadalma mögé helyezte\…, és érintetlen hitvese szüzességét romlatlanul megőrizte.” Húszas éveiben apja rábízta a királyi sereg irányítását és elfoglalta a hercegséget. Egyszer a hercegre várva érkezett a hír, hogy vadászat közben halálra sebesítette egy vadkan.Imre herceg halálában szerepet játszhatott a német-magyar politikai viszony is. Szent Henrik halálával a bajor uralkodócsalád férfiágon kihalt, így lehetséges örökösként szóba jöhetett az utolsó nőági leszármazott, Imre is. Konrád nyilván számolt a lehetőséggel, ezt bizonyítja, hogy 1030-ig kifejezett ellenséges viszony volt a két ország között, míg 1031-ben egy csapásra megszűnt a háborús állapot és békét lehetett kötni. A vadászbaleset nem ritka a nagypolitikában, egyes vélemények szerint nem vadkan ölte meg, hanem egy Vadkan nemzetségnevű felbérelt besenyő.[19]

VII Gergely pápa 1083. november 4-én I. Istvánnal és Gellért püspökkel együtt szentté avatta. Minden évben november 5.-én megemlékezünk Imre hercegről erényienek nagyságáról, tisztasásáról.

Jegyzetek

[1] Szent Imre herceg, interneten elérhető: http://www.katolikus.hu/szentek/1105.html (2018.06.10. )

[2] Kristó Gyula (szerk.): Az államalapítás korának írott forrásai. Szeged., 1999. 268-298

[3]Klamiczai Gábor, Az uralkodók Szentsége a középkorban, Balassi kiadó, 2000, 124 oldal

[4] Klamiczai Gábor, Az uralkodók Szentsége a középkorban, Balassi kiadó, 2000, 124 oldal

[5] Balogh J., A magyar királyság megalapításának világpolitikai háttere,

[6] Sallustius kéziratos hagyományozódásához: újabb szempontok a Szent Istvánnak tulajdonított „Intelmek” forrásaihoz, Debrecen: DEENK, 2002, 11 oldal

[7] Szent István király intelmei Imre Herceghez, Kurucz Ágnes fordítása

[8] Sallustius kéziratos hagyományozódásához: újabb szempontok a Szent Istvánnak tulajdonított „Intelmek” forrásaihoz, Debrecen: DEENK, 2002 11 oldal

[9] Gloviczki Zoltán, Szent István Király Intelmei, 577 oldal

[10] Pál József, Újvári Edit Jelképek, Motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából

[11] Szent István király intelmei Imre Herceghez, I A katólikus hit megőrzésérőé, Kurucz Ágnes fordítása

[12] Szent István király intelmei Imre Herceghez, II Az Egyházi rendek becsbentartásáról, Kurucz Ágnes fordítása

[13] Szent István király intelmei Imre Herceghez, III A főpapoknak kijáró tiszteletről, Kurucz Ágnes fordítása

[14] Plutharkosz Párhuzamos Életrajzok. Osiris 2001, fordította Máthe Elek, Devecseri Gábor, Kárpáthy Csilla

[15] Szent István király intelmei Imre Herceghez, VI A vendégek befogadásáról és gyámolításról, Kurucz Ágnes fordítása

[16] Szent István király intelmei Imre Herceghez, IX, Kurucz Ágnes fordítása

[17] Szent István király intelmei Imre Herceghez, X, Kurucz Ágnes fordítása

[18] Klamiczai Gábor, Az uralkodók Szentsége a középkorban, Balassi kiadó, 2000, 124 oldal

[19] Imre herceg, interneten elérhető: http://szentimrezarandoklat.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=36&Itemid=282 (2018. 06.10)

2018

Bangyán Réka
A SZENT ÁGNES-LEGENDA

Bevezetés

A középkor történelmi, művelődéstörténeti korszak. Megnevezése a media aetas szóból származik, amely közbeeső középkort jelent. Ez a megnevezés először a reneszánsz korában volt használatos. A középkor kezdetét a Benedek-rend megalapításához (529), vagy a Nyugatrómai Birodalom bukásához (476), végét pedig az angol polgári forradalom kezdetéhez (1640), vagy Amerika felfedezéséhez (1492) kötik. Az irodalom a középkort a reneszánszig tartó időszakként kezeli, valamint ehhez a korszakhoz kapcsolja az antikvitást is, amely a IV–V. században volt. Az emberek a középkort “sötét”, “barbár” jelzővel illették, leértékelték. A műveletlenség, tudatlanság korszakának tekintették, viszont mára már világossá vált, hogy ennek a korszaknak meghatározó szerepe volt az emberiség és művészet fejlődésében, ugyanis ebben a korszakban íródtak a legendák, himnuszok, zsoltárok, kódexek, amelyek nagy értéknek számítanak a jelenben. A középkornak fontos szerepe volt a szellemiség fejlődésében is. Köztudott tény, hogy ezen korszakban az emberiség nagy része életét vesztette hadjáratokban, vagy esetlegesen valamilyen betegségben. Mindezen rohamos és nagy számú népfogyatkozás mellett a középkor jelentős szerepet foglal el a mai napig is a történelemben a szellemiség fejlődése kapcsán. Ekkor alapították az első iskolákat, kolostorokat, mely helyeken tanultak meg a papok írni és olvasni

Magyarországon a középkor sokkal később köszöntött be. Ahogy Gábor Csilla tanulmányában olvashatjuk „a váltás tehát radikálisabb volt és drasztikusabb”.[1] Megjelent az új társadalmi berendezkedés: a feudális osztálytársadalom, vagyis a uralkodók és a szolgálók osztálya, így egyensúlyba tudták tartan a gazdasági és kulturális életet. Elterjedt a latin nyelvű írásbeliség, később a magyar nyelven való írásbeliség.
Dolgozatom témája, Árpádházi Szent Ágnes legendája. Ez alapján szeretnék jobban utána járni a legenda, mint műfaj kialakulásának. Meg szeretném érteni a középkori világképet és a hagiográfiai motívumok szerepét a legendákban. Megpróbálkozom röviden bemutatni Árpádházi Szent Ágnes életét, csodatételeit és női szentségét.

Középkori világkép és embereszmény

A katolikus vallás irányította a középkori ember gondolkodásmódját. A Biblia volt a középkori világkép alapja. A világot tapasztalaton túli szférára és földi szférára osztotta. A megtapasztalható, földi szféra a középkori ember szemében tökéletlen, múlandó volt a tapasztalaton túli szférával szemben, amelyre a tökéletesség, rendezettség, állandóság volt a jellemző. A földi lét nem örökkévaló, csak átmenetet jelentett a tapasztalaton túli világba. Azt, hogy az ember a tapasztalaton túli szférába jut-e, földi élete határozta meg: bűnei, erényei, vagyis az, hogy mennyire élt Istennek tetsző életet. Aki nem élt Istennek tetsző életet, az örök kárhozatra jutott, a Sátán birodalmába, amelyet a gonosz erők, a sötétség jellemez.

A középkori gondolkodás az embert anyagi és szellemi lénynek látja. A jóra való törekvés,az Istennek tetsző élet gyakorlása volt a középkori ember feladata. Ezen világkép egyik jellemzője, az aszkézis volt. Az aszkézis a görög eredetű aszkeó szóból ered, melynek jelentése, gyakorol. Az aszkézis önsanyargatást, önostorozást jelent. A középkori emberre jellemző volt a külvilágtól való elfordulás, meditáció.
Szent Ágoston szerint a legjobb jó az Isten,.akinek az a célja, hogy az embert megmentse a Sátántól. A lovagság intézménye, amelyet a keresztes háborúk hoztak létre, a középkori ember világképét tágította ki. A lovagi ideál volt az egyik legelső eszmény, amely nem a másvilágon kereste az élet értelmét. Többek között a testi ápoltság, udvariasság, vidámság és a nők védelme tartozott a lovagok kötelességei közé.[2]

A legenda

A legenda középkori kisepikai műfaj. Mely a latin legere szóból származik. A XIII. század előtt kétféle legendát különböztettek meg: a liber legendariust és a liber passionariust. Mivel a legendában lévő történések túlhaladnak a realitáson, egyesek úgy vélték, hogy ezek nem igazak. Mégis elfogadják őket igaznak és megtörténtnek. Jacopo da Voragine a XII. században, a Legenda aurea című legendáriumba gyűjtötte össze a legendákat. A régi kereszténység korában a legendákat istentiszteletek alkalmával olvasták fel, a hívők épülése céljából. A XVI. század nagy változásokat hozott be a középkori legendaírásba, mivel szigorúan különbséget tettek az egyház által igaznak és valósnak bizonyított legendák és a fiktívek között.

A legendának különböző elemei vannak, többek között a szent erényeinek felsorolása, csodatételek, erkölcsi tanítások, példák bemutatása. Az eredetiség bizonyítása céljából, tartalmaznak bibliai elemeket és toposzokat is. A legenda, a szentek segítségével egy eseményt próbál felállítani a következő nemzedékek számára, hogy tanulságul szolgáljon és megerősítse a hitet, ami egyre inkább elhomályosodik az idő elteltével.. A legendának három feladata van: megörökíti a szentek életének eseményeit, bizonyítékot biztosít csodatételeikről, és nevelő célzatú olvasmányként szolgálnak. Négy részre szoktuk bontani aszerint, hogy mit tartalmaz: személy nevének etimológiája, élettörténet(vita), szenvedéstörténet(passio) és csodajegyzék(miracula).

Árpádházi Szent Ágnes

Ágnes, Ottokár cseh király és II. Béla magyar király lányának, Konstanciának gyermekeként született. Konstancia mikor még szíve alatt hordtaa Ágnest, álmában látott egy szőrcsuhát, és hallot egy égi szózatot, miszerint az lesz gyermekének égi nászruhája. Ez az álom, megjövendölte Ágnes szent jövőjét, hogy Istennek fogja szentelni egész életét. Már csecsemőkorában kiszemelte magának a lengyel herceg. Hároméves korában, a trebnici zárda szüzeinek a nevelésére bízták, de miután jegyese nagyon korán meghalt, visszakerült a királyi udvarba. Szépségének híre eljutott II. Frigyes császárig, kinek fia, Henrik meg is kérte Ágnesnek a kezét. Az eljegyzésen viszont az országnagyok közül, senki nem tudta kimondani Ágnesnek a nevét, „mintha titkosan éreznék: hogy e dicső szűz dicsőbb, égi jegyesnek van szánva!”[3]. Nagyon fiatalon, már kilencéves korában, apja udvarában böjtölni kezdett: advent és nagyböjti időszak alatt, csak kenyeren és vízen élt. Sok angol király és császár szeretett volna kegyeibe férkőzni. Az egyik meg is álmodta Ágnes eljegyzését: álmában Ágnes feje fölött korona volt ugyan, de nagyon hamar eltűnt és egy égből leszállt csillagos korona foglalta el annak a helyét. Tizenhat éves korában, apja halála után, ismét férjhez akarták adni. Ám mikor az oltárnál állt, Frigyes császár fiával szembe, IX. Gergely pápa felemelte levelét, amely felhatalmazta Ágnest, hogy zárdába mehessen.: „ Ekkor ez paizsként fölemeli IX. Gergely pápa levelét, mely őt fölhatalmazza, hogy a földi arakoszorút mennyeivel cserélhesse föl s a trónról csöndes zárdába, mint csillag a felhőbe, szállhasson alá”[4].

Ágnes ettől a pillanattól kezdve, Szent Klára nevű zárdában élt és mindent feláldozott Istennek. Királynői vagyonát arra használta fel, hogy a szegény embereken segítsen. Szent Ferenc neve alatt nagy kórházat , később Jézus szent nevére, zárdát alapított. A pap parancsára, fejedelmi rangjáról soha nem mondott le. Ágnes sokszor vállalt magára a zárdában levő apácák helyett is hézimunkát: helyettük fűtött, szobatakarítást, konyhatakarítást vállalt, mosta és foltozgatta a ruháikat, a betegeket ápolta. Gyakran sanyargatta testét, ostorozta magát, lószőrből készült vezeklőövet viselt. 1282. március hatodikán, nagyböjtkor, este kilenc órakor, 77 évesen halt meg. Összesen 46 évet töltött a Szent Klára nevű zárdában.

Szent Ágnes csodatételei

Szent Ágnes csodatételei két csoportra oszthatóak fel: miracula vita, ezek a szent életében megmutatkozó csodák, általában csak a szent halála után válnak ismertté ezek a csodák. A második csoportba sorolható a miraculum post mortem, ide taroznak azok a csodák, melyek a szent halála után történtek.[5]

Halála előtti csodák közé lehet sorolni azt, amikor áldozócsütörtök volt, és társnői őt zsoltározás közben égi fénnyel körülvéve látták. Hasonló eset volt az is, amikor a meghalt unokatestvére, Ludmilla testére borult és úgy imádkozott. A lány felébredt, de „ kérte szent nagynénjét, ne idézze őt le mennyei örömei közül a nyomorult földre; Ágnes keresztet vete rá s a gyermek lelke szelíden visszaszállt angyaltársaihoz”[6]. Halála előtti csodák között lehet megemlíteni azt is, amikor Konrád lovag, a halálos beteg nejének, az Ágnestől kapott megszentelt almát kapta. A lovag felesége amint beleharapott az almába, egyből felépült. Ezek a csodatételek között említhető meg az a csodatétele is, amelyet szintén éltében tett, amikor a szent feszület előtt imádkozott és sebekkel borítva, két vsas óriás közt fetrengeni meglátta az unokaöccssét, Ottokárt. Felsikoltott Ágnes, hogy öccse meghalt, és abban a pillanatban, 1278-ban, csakugyan meghalt Ottokár. Még halálos ágyán is csodát tett: a már tíz éve zsibbadt lábú Katalin főrangú szűz, azon szomorú hír hallatára,hogy Ágnes halálos beteg, halálos ágyához viteti magát, és kéri az áldását. Ágnes, Katalin nővér beteg lábára keresztjelet húz, Katalin azonnal meg is gyógyult, és hálálkodva térdre borult Ágnes halálos ágya előtt.
Halála utáni csodatételek közé lehet sorolni azt, amikor Vencel király felesége, Judit, haldokló lányukot, akit Margitnak hívtak, Ágnes koporsójára helyezte és a gyermek azonnal meggyógyult. Egy másik ilyen csodatétel volt, amikor a társnők a zárdában azt hitték, hogy Dominika apáca meghalt, ekkor betakarták Ágnesnek egykori palástjával, és ekkor, Dominika már élve emelkedett föl. Ágnes halála utáni csodatételei közé kell sorolni azt is, amikor Taza nemes vitéz úgy gyógyult ki fekélyéből, hogy torkát megöblítette az Ágnes hajfürtjeitől illetett vízzel.

Női szentség kialakulása a középkorban

Hosszú út vezetett addig, amíg a középkorban a nők vallási szerepe felértékelődött.

A XII. században a nők vallási úgy juthattak, ha hatalmukról lemondtak. Ez Szent Ágnes életében is megjelenik, nemesi származását és velejáróit megtagadta magától, vagyonát a szegény embereknek adta, Szent Ferenc neve alatt nagy kórházat , később Jézus szent nevére, zárdát alapított. Úgy gondolta, hogy egyszerű, hétköznapi lányként nagyobb esélye lenne az Úr Jézust szolgálni, mint gazdag családból származó király leányaként. Középkorban, a szent életű nők legfőbb célja, a túlvilág magasztalása, az e világ leértékelése, vallásos értékrend kialakítása és a vallási tökéletesség elérése volt. A XII. században szerepcsere történt, a királyoktól a nők veszik át az uralkodóházak szentesítésének szerepét. Sok mitikus történetben is megmutatkozik a nők fontos szerepe, ilyenek például Margit, Katalin, vagy az Ágotáról szóló legendák. A vallási életben is aktívan kivették a részüket a nemesi családból származó nők: jótékonykodó szerepet vállaltak az egyházi életben. A női szentség kialakulásában az is fontos szerepet játszott, hogy férjüket, fiaikat, unokáikat térítették meg, ami példamutató volt és sokszor az egyház szentkultusszal ismerte el. A női szent modelljéhez azok a nők is hozzájárultak,akik kolostorokat létesítettek. A XII. századtól megváltozik a nők helyzete, sokkal nagyobb mértékben váltak ők is esélyessé a nyilvános tiszteletre.[7] Tehát, a fennebb felsorolt előzményeknek köszönhetően, a XI–IXII. században a szentté avatott nők száma jelentősen megnövekedett.[8]

Hagiográfia

A hagiográfia a természetes és természetfölötti világ találkozásának bemutatásával foglalkozik. Három szóból tevődik össze: a “hagiosz”(szent), “grafé”(irat), és a “logosz”(beszéd) szavakból. Nem tekinthető történeti irodalomnak a hagiografikus irodalom, mert nem a történeti hűségre törekszik,hanem példaadás, lelki épülés szándékával jött létre. A valótlan és valós között foglal helyet, a szentek életének bemutatásával foglalkozik. Csodás elemekkel társulva érik el a hagioráfiai motívumok a hatásukat. Vannak többek között feltámasztó, gyógyító, oltalmazó, ördögűző csodák. A XII. század végétől sok változásnak lehetünk tanúi a hagiográfiában: 1150 után elkezdődik a “modern” szentek tisztelete. A szent elsősorban olyan valaki lesz(amelett,hogy továbbra is hős, rendkívüli ember), akit utánozni kell.[9] Úgy ahogy a legtöbb szentek életét bemutató legendákban, Árpádházi Szent Ágnes legendában is nagy szerepe van a mártíromságnak, szenvedésnek, látomásnak.
Árpádházi Szent Ágnes legendájában is találkozhatunk számos hagiográfiai motívummal. Társnői helyett sokszor vállalt munkát, fűtött, szobatakarítást, konyhatakarítást vállalt, ez az amor proximi motívum[10]. Testét sokszor sanyargatta, ostorozra magát, lószőrből készült vezeklőövet viselt magaán. Ez a contemptus sui motívum.[11] Naponta többször imádkozott, hol a szobájában, hol az oltárnál. Ez az amor Dei motívum.[12]. Egy nap, amikor imádkozott, társnői látták, hogy fény vette körül. Ez a spoma Christi motívum.[13]

Összegzés

Árpádházi Szent Ágnes az élete példaértékű úgy a középkori, mint a jelenkori ember számára. Életét megpróbáltam minél hitelesebben bemutatni. Szent Ágnes egész életében egy vallásos értékrend kialakítására, vallásos tökéletesség elérésére, a túlvilág magasztalására törekedett. Minden kornak megvan a sajátos világképe, embereszménye. A felhasznált szakirodalmak által, a középkori világképbe is jobban beleláthattam, amelynek alapaja a Biblia volt. Igyekeztem női szentség kialakulásának hosszú útját a tulajdonomban levő szakirodalmak alapján, a legrészletesebben bemutatni.

Bibliográfia

Gábor Csilla, Magyar krónikák és legendák, Kolozsvár, Polis Könyvkiadó, 2013

Rosty Kálmán, Magyar szentek legendái, Szent István Társulat, 1906

Religió, retorika, nemzettudat régi irodalmunkban, szerk. Bitskey István és Oláh Szabolcs, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2004.

Deák Viktória Hedvig OP, Árpád-házi Szent Margités a Domonkos hagiográfia, Bp. Kairosz Kiadó, 2005.

Klaniczay Tibor–Klaniczay Gábor, Szent Margit legendái és stigmái, Bp., Argumentum Kiadó, 1994.

Jegyzetek

[1] Gábor Csilla, Magyar krónikák és legendák, Kolozsvár, Polis Könyvkiadó, 2013, 6.

[2] http://www.literatura.hu

[3] Rosty Kálmán, Magyar szentek legendái, Szent István Társulat, 1906,17.

[4] Rosty Kálmán, Magyar szentek legendái, Szent István Társulat, 1906,17.

[5] Religió, retorika, nemzettudat régi irodalmunkban, szerk. Bitskey István és Oláh Szabolcs, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2004, 31.

[6] Rosty Kálmán, Magyar szentek legendái, Szent István Társulat, 1906, 19

[7]Deák Viktória Hedvig OP, Árpád-házi Szent Margités a Domonkos hagiográfia, Bp. Kairosz Kiadó, 2005, 76

[8] Klaniczay Tibor–Klaniczay Gábor, Szent Margit legendái és stigmái, Bp., Argumentum Kiadó, 1994, 95-104

[9] Deák Viktória Hedvig OP, Árpád-házi Szent Margit és a Domonkos hagioráfia, Bp. Kairosz Kiadó, 2005, 75.

[10] Felebarát szeretete

[11] Aszketikus ideál

[12] Isten szeretete

[13] Jó illat, fény

2018

Bertalan Tímea-Magdolna
NAGY SZENT BASZILEIOSZ

AZ EGYHÁZ FÁKLYÁJA

Bevezetés

Nagy Szent Baszileiosz – vagy Nagy Szent Vazul – az ókeresztény egyház jelentős alakja. Nemcsak teológiai, de irodalmi szempontból is jelentős a munkássága. A bizánci liturgikus szövegek által „a jámborság világosságának” és „az egyház fáklyájának”[1] nevezett atya egész életében arra törekedett, hogy az igaz hitet megismertesse az egész néppel. Sőt, azt is mondhatjuk, hogy nemcsak törekedett erre, hanem valósággal küzdött az igazság megsértése ellen. Fegyvere soha nem az erőszak volt, hanem a tiszta szeretet, mely Istentől származik.

Megtérése

Caesareaban születettet, Kappadókia fővárosában 330 körül. A tartomány jelentősnek számított ebben az időben, műveltségét alátámasztották a színházak jelenléte, illetve az ottani filozófusok, rétorok tevékenységei. Neve mégsem emiatt maradt fenn, hiszen végső soron a három ún. „nagy kappadókiai” tette a helyet ma is ismertté.[2]

Baszileiosz előkelő, keresztény családból származik, nagyszülei Csodatevő Szent Gergely tanítványai voltak, aki a tartomány apostolaként munkálkodott.[3] Éppen ezért mondhatjuk, hogy már kiskorában megkapta azt a vallásos neveltetést, ami tökéletes alapként szolgálhatott későbbi tevékenységének. Kiváló iskolákban tanult Konstantinápolyban, majd Athénban. Olyan mesterek foglalkoztak vele, akik mellett könnyen el tudta sajátítani a műveltség alapjait, de tovább is tudott lépni egy magasabb szintre, amivel később kiemelkedett széleskörű tudásával. 356 körül hazatért szülővárosába. Úgy érezte, hogy élete csak akkor tud teljes lenni, ha az Úrnak ajánlja fel azt. Felfedezte életében Krisztust, és ezután már nem akart mást, csak Neki engedelmeskedni, az Ő szavát hallgatni, és Hozzá hasonlatossá válni. Abbahagyta tanulmányait, hiszen úgy érezte, felesleges minden tudás és bölcsesség, ami nem Istenhez kapcsolódik, úgy döntött, energiáját csakis az Úr megismerésére fordítja. Megtéréséről ő maga így fogalmaz egyik levelében:

„Sok időt pazaroltam a hívságokra, és egész fiatalságomat elvesztegettem haszontalan munkával, amikor egy olyan bölcsesség tanításainak elsajátításával foglalkoztam, amit Isten oktalansággá tett, mikor végre felébredve egyfajta mély álomból, az evangélium igazságainak csodálatos fénye felé néztem, és felfogtam az evilági fejedelmi mulandó bölcsességének haszontalanságát; sokat sírva szerencsétlen életem miatt azt kívántam, hogy megkapjam az életre vezető törvényt.”

Szerzetesi élet

Felismerése után gondolkodás nélkül abbahagyta tanulmányait, és a keleti szerzetesség iránt kezdett érdeklődni. Bejárta Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot, Mezopotámiát, és csodálattal figyelte az ottani szerzetesek egyszerű, visszafogott, mégis az isteni szeretettel és igazsággal eltelt életét. Azt kezdte érezni, hogy nem elégedett saját életével, hiszen még nem ajálnotta fel azt teljes egészében Istennek. Ennek hatására nem sokkal később családja birtokának közelében megalapította saját szerzetesi közösségét, ahová mindig őszinte, befogadó szeretettel várta az isteni békében megnyugodni vágyókat. Ez a Pontus tartománybeli Neocesarea vidékén levő kis kolostor később még Nazianzoszi Szent Gergelynek is menedéket nyújtott, amikor el akart szökni a papi szentség elől, mert nem tartotta magát méltónak hozzá. Végül itt állították össze közösen Órigenész írásainak gyűjteményét, és a szerzetesi szabályzatot, a Regulát.[4] Ennek az írásának a hatása igen elterjedt, hiszen később alapul szolgált a keleti szerzetesség létrejöttéhez. Szent Benedek, a bencés rend megalapítója mesterének tekintette Baszileioszt.[5]

Szellemi harcok ideje

Ez a nyugalom azonban nem tartott túl sokáig. Az Egyház ugyanis nagy veszélybe került, amikor az üldözések ideje lejárt, helyüket átvette a hitbeli kérdések megvitatása. Ebben az időszakban kezdődött az, amikor a világi uralkodók, császárok elkezdtek beleavatkozni az egyházi életbe. Önkényesen a kezükbe akarták venni az irányítást. Baszileiosz ezt nem hagyhatta, úgy érezte, Isten dicsőségére tennie kell ez ellen. Ekkor püspöke Dianius is hitbeli vitába kerül, éppen ezért Konstantinápolyba kell mennie, hogy ezt tisztázni tudja. Figyelembe véve Baszileiosz minden kétséget kizáróan kiemelkedő teológiai tudását, megkérte, hogy kísérje el útján, és adjon tanácsokat, ha arra lesz szükség. A püspök azonban aláírt egy eretnek hitvallást, ami az ariánusokat támogatta. Ekkor Baszileiosz mindenféle kérdőre vonás, szemrehányás nélkül eltávolodik Dianiustól, hiszen ő azt vallja, hogy az ariánusi hitvallás nem felel meg az igaz hitnek, mert tagadja Krisztus istenségét, azt tartja, hogy Jézus nem egylényegű az Atyával. Mivel a nagy tudású szerzetes úgy gondolja, hogy püspökének nem kellett volna aláírnia az eretnek hitvallást, csendben visszavonul a békés szerzetesi életbe. Ettől kezdve az imádságnak és az írásnak szenteli idejét.[6]

362-ben Dianius meghalt, Euszebiosz lett a tartomány új püspöke, aki a teológiához nem kimondottan értett, ezért megkérte Baszileioszt, hogy legyen segítségére. Az új püspök már előrehaladott korban volt, ezért csaknem mindent Baszileiosz intézett. 364-ben felvette a papság szentségét, majd pedig a Euszebiosz halála után ő lett Caesarea püspöke.

Baszileiosz kétség kívül méltó volt a nagy feladatra, hiszen egyházi vezetőként is mindig igyekezett példával járni az emberek előtt. Nem elégedett meg a formai, hivatali feladatok ellátásával, hanem nagy gondot fordított arra, hogy megismertesse a néppel az igaz hit lényegét. Fontos volt számára, hogy döntéseivel ne lesújtson az emberekre, hanem megértesse velük azok okát. Fáradhatatlanul küzdött az arianizmus ellen. Igaz, hogy törekvései nem mindig jártak sikerrel, de bártan kijelenthetjük, hogy Baszileiosz nagy mértékben hozzájárult az arianizmus összeomlásához.[7]

Irodalmi munkássága

Korábban esett említés arról, hogy Nagy Szent Baszileiosz annak ellenére, hogy kitartóan küzdött az eretnekség ellen, soha nem választotta fegyverül az erőszakot. Jó példa erre, hogy püspöksége alatt olyan műveket írt, amik az igaz hit megértésére szolgálnak. 364-ben írta a Kata Eunomiú (Eunomiosz ellen) című művét, amelyben Eunomiosz elvét tagadja, miszerint Isten lényege kimerítő módon megismerhető, vagyis fel tudjuk fogni emberi ésszel Istent. Ez ellen érvel Baszileiosz, aki azt vallja – Vanyó László szavaival élve -, hogy „Isten lényegét még az örökkévalóságban sem fogja az emberi szellem kimerítően megismerni, mert a kimerítő ismeret az emberi szellem végtelenségét, vagy az isteni szellem végességét feltételezné.”[8]

375 körül megírja Peri Pneumatosz hagiú (A Szentlélekről) című művét. Ebben arról tesz tanúságot, hogy a Szentlélek nem csupán Isten egy teremtménye, hanem egylényegű vele. Arra buzdítja olvasóját, hogy mindig együtt kell dicsérnie a Szentlelket az Atyával és a Fiúval. Nem lehet őket szétválasztani, hiszen így együtt alkotják meg a tökéletes istenséget, a Szentháromságot. Baszileiosz hatalmas teológiai tudására utal az a tény, hogy beszél a három isteni személyről különállókként, de tisztában van azzal, hogy Ők hárman mégis egy személyként állnak előttünk: három, mégis egy. Azt is hangsúlyozza, hogy a Szentháromság emberi ésszel meg nem érthető, föl nem fogható. II. János Pál pápa megfogalmazásában Baszileiosz álláspontja az, hogy „senki nem tudja méltóképpen kifejteni, mert fensége olyan mértékben felülmúl minden beszédet, hogy még az angyalok nyelve sem tudná azt kifejezni.”[9]

Kétségtelen, hogy Baszileiosz írásaival tudott hatni a népre, fel tudta kelteni az ember figyelmét, legyen az akár tanult vagy tanulatlan. Megfogalmazásaiban törekedett a tömörségre, stílusában van valami „szoborszerű plaszticitás és zártság”. Stílusa mondhatni királyi, komoly, mindig igyekszik az objektivitás palástja mögé rejtőzni. Mindig csak a Szentírásra, annak szavára hagyatkozik, úgy gondolja, hogy minden más lehetőség meddő, különböző vitáknak nyit utat.[10]

Baszileiosz metropolitaként

Az íráshoz való talentumainak kamatoztatása mellett Baszileiosz taktikai lépéseket is tett, hogy kiküszöbölje az ariusi hitet. Nem volt könnyű dolga, hiszen egy olyan korban tette mindezt, ahol többen álltak az arianizmus mellett, mint ahányan az igaz hitet képviselték. Euszebiosz halála után Baszileiosz nem csak Caesarea püspöke lett, hanem egész Kappadókia metropolitája, ami azt jelentette, hogy több püspökség került a keze alá. Ő egészen pontosan ötven püspökségre osztotta a rábízott területet, és mindegyik élére olyan püspököt választott, akit ismert, akiben megbízott (barátok, rokonok), ezzel is biztosítva azt, hogy az ott élő emberek az igaz hit tanításában részesüljenek, ne az ariánusi hitet kövessék. Azt vallotta, hogy „ha ott a pásztor, akkor a nyáj nem téved el”. Nem volt könnyű dolga az igaz hit megismertetésének szándékával, hiszen a különböző hitek között mély volt a szakadék. Baszileiosz arra buzdította az embereket, hogy számolják fel ezeket a szakadásokat. Így fogalmaz: „A keresztények közötti szakadás elhomályosítja az evangélium igazságát, és szétszakítja magát Krisztust… Az egyetlen út az egységhez való visszatéréshez nem lehet más, mint mindenkinek újbóli megtérése Krisztushoz és szavához.” Ezzel arra buzdította az embereket, hogy közeledjenek előbb Istenhez, mert csak ezáltal tudnak majd egymás felé lépni.[11]

Az ínségben élők támasza

Baszileiosz hamar népszerű lett egyházmegyéjében, hiszen példás, visszafogott élete imponált az embereknek. Annak ellenére, hogy előkelő családban nőtt fel, és hozzászokott a kényelemhez, nem okozott neki gondot lemondani a pénz által kínált lehetőségekről. Vagyonát, amit családjától örökölt, szétosztotta a szegények között, és kiemelkedő szószólója lett az ínségben élőknek. Kemény szavakkal illette a kapzsi embereket, és arra bíztatott mindenkit, hogy segítsék a rászorulókat, hiszen ez a cselekedet igen kedves az Úr előtt. Abból, ahogy kezelte saját családi helyzetét és vagyonát, látszik, hogy Nagy Szent Baszileiosz nem csupán beszélt, de példát is adott a krisztusi élethez. Jótékonysági intézményei, népkonyhái jelentősek voltak. Azt is fontos megemlíteni, hogy ilyesfajta jócselekedetei nem csupán a keresztény, igazhitű embereket érintette, segítő karja elért a nem-keresztény polgárokhoz is. Számára a jótett nemcsak az Istennel való élet megnyilvánulása volt, hanem általános emberi tulajdonság és igény.[12]

Halála

Halála 379. január 1-jén következett be, még ötvenéves sem volt. Elgyengülésében nagyban közrejátszott a betegsége (májbaja volt), a sok önzetlen munka, és az szigorú aszketikus élet, amit Isten dicsőségére élt. Ekkor még nem láthatta tevékenységének, fáradozásainak igazi gyümölcsét, de két évvel később, 381-ben a Konstantinápolyi Zsinaton azt a teológiát fogatták el, amit ő is vallott egész életében, így hívei megélhették az arianizmus végső bukását. Megfigyelhető, hogy élete során folyamatosan fejlődött, mégpedig azáltal, hogy egyre egyszerűbb lett a stílusa, egyre nagyobb józanság, megfontoltság jellemezte. Istennek tetsző életet élt, mindent az ő dicsőségére tett. Jézus Krisztus volt számára a példakép, a hozzá hasonlatos élet által kutatta az isteni tökéletességet. Igaz, hogy felnőtt korában tért meg, akkor talált rá Krisztusra, de utána soha le nem vette a szemét róla, mindig hűségesen és töretlenül kitartott az Úr mellett.[13]

Monda/legenda Baszileioszról

Egy nagyon rájellemző monda is ismeretes. Valens császár, az arianizmus egyik híve mindenáron meg akart szabadulni Baszileiosztól, hiszen úgy gondolta, amíg ő van, addig az arianizmus sosem jut diadalra. Látta, hogy a püspök nagyon szilárdan álla a hitében, ezzel magához csábítva az embereket. Egy alkalommal elküldte prefektusát, Modesztuszt Baszileioszhoz azzal a paranccsal, hogy akár ígéretekkel, akár fenyegetéssel, de vegye rá a püspököt, hogy csatlakozzon az ariánusok táborához. A prefektus végül fenyegetni kezdte: elveszik a vagyonát, száműzik, megkínozzák, megölik. Vazul válasza meghökkentő volt: „Ennyi az egész? Fenyegetéseid engem nem érintenek. Akinek semmije sincs, annak vagyonát nem lehet elkobozni. Száműzetést nem ismerek, mert Isten nagy világában mindenütt otthon vagyok. Kínzás nem árthat nekem, hiszen alig van már testem. A halált pedig örömmel fogadom, mert gyorsan elvezet Istenhez. Nagyobb részem már halott, és régtől fogva a sír felé tartok.” A prefektus meghökkenve vitte a hírt urának. A császár még magához is hívatta Baszileioszt, de azzal sem ment semmire, végül kiadta a parancsot, hogy száműzetésbe küldi.

A püspök már éppen útnak akart indulni, amikor a császár fia hirtelen megbetegedett. Valens kételkedni kezdett abban, hogy jó döntést hozott-e, amikor száműzetésre ítélte Baszileioszt, ugyanis arra gondolt, hogy talán Isten a fia betegségével akarja büntetni őt tettéért. Felesége is folyton kérlelte, hogy vonja vissza a rendeletet. A császár végül így tett, mire fia csodálatos módon meggyógyult. Ekkor bánni kezdte, hogy visszavonta az ítéletet, ezért újból parancsba adta, hogy Baszileioszt száműzetésbe kell küldeni. Amikor azonban alá akarta írni a rendeletet, a tolla eltörött. Másikat kért, ami szintén erre a sorsra jutott, majd a harmadik is. Amikor a negyedik tollat is megfogta, a keze reszketni kezdett, majd egyszer csak megbénult. Ekkor olyan félelem fogta el Valens császárt, hogy ettől kezdve nem fenyegette többet Baszileioszt, békén hagyta őt.[14]

Bibliográfia

Diós István (szerk.), Szentek élete, 1. kötet, Szent István Társulat, Budapest 2002
Sivadó Csaba, Egyháztanítók: Nagy Szent Bazil, in: Miskolci Keresztény Szemle, 28 (2011/4), 43–52
Vanyó Lászkó (szerk.), Ókeresztény Írók, 6. kötet, A kappadókiai atyák, Szent István Társulat, Budapest 1983
Vanyó László (szerk.), Ókeresztény Írók, 16. kötet, Nagy Szent Baszileiosz művei, Szent István Társulat, Budapest 2001
Vanyó László, Az ókeresztény egyház irodalma, 2. kötet, JEL Könyvkiadó, Budapest 2007

Jegyzetek

[1] II. János Pál pápa: Az atyák az egyház életében, in: Vanyó László (szerk.), Ókeresztény Írók, 6. kötet, A kappadókiai atyák, Szent István Társulat, Budapest 1983, 12.

[2] Diós István (szerk.), Szentek élete, 1. kötet, Szent István Társulat, Budapest 2002, 35.

[3] Uo.

[4] Sivadó Csaba, Egyháztanítók: Nagy Szent Bazil, in: Miskolci Keresztény Szemle, 28 (2011/4), 43–52, 45.

[5] II. János Pál pápa: Az atyák az egyház életében, in: Vanyó László (szerk.), Ókeresztény Írók, 6. kötet, A kappadókiai atyák, Szent István Társulat, Budapest 1983, 14.

[6] Sivadó Csaba, Egyháztanítók: Nagy Szent Bazil, in: Miskolci Keresztény Szemle, 28 (2011/4), 43–52, 46.

[7] Vanyó László, Az ókeresztény egyház irodalma, 2. kötet, JEL Könyvkiadó, Budapest 2007, 120.

[8] Uo., 126.

[9] II. János Pál pápa: Az atyák az egyház életében, in: Vanyó László (szerk.) Ókeresztény Írók, 6. kötet, A kappadókiai atyák, Szent István Társulat, Budapest 1983, 21.

[10] Vanyó László, Előszó, in: Ókeresztény Írók, 16. kötet, Nagy Szent Baszileiosz művei, Szent István Társulat, Budapest 2001, 8.

[11] Sivadó Csaba, Egyháztanítók: Nagy Szent Bazil, in: Miskolci Keresztény Szemle, 28 (2011/4), 43–52, 48.

[12] Diós István (szerk.), Szentek élete, 1. kötet, Szent István Társulat, Budapest 2002, 37.

[13] Diós István (szerk.), Szentek élete, 1. kötet, Szent István Társulat, Budapest 2002, 38.

[14] Uo., 39.

2018

Boros Emília
A SZENT LÁSZLÓ-LEGENDA

FIKCIÓ ÉS METAFIKCIÓ: LÁSZLÓ KIRÁLY SZENTKULTUSZA EGY KÖZÉPKORI LEGENDA ÉS HIMNUSZ NYOMÁN

A „fikció”, „fiktív” szó a fizikai valóságban nem létező, elvont, elképzelt dolgot jelöl, egyes esetekben a fantázia szüleményét. A „meta-„ előtagot „át”, „mögött”, „felett” jelentésben szoktuk használni, tehát jelen összetételünk esetén „felettes”, önmagán „túli” nézőpontból önmagáról adott leírását, elbeszélését, magyarázatát hivatott meghatározni. A metafikció kifejezést Patricia Waugh olyan fikcionális írásokra alkalmazza, amelyek „tudatosan és szisztematikusan önnön műalkotásként való státuszukra vonják a figyelmet, hogy kérdéseket ébresszenek a fikció és a valóság kérdésével kapcsolatban”.[1] Dolgozatom témája részeként egy legendát vizsgálok, melynek során felmerül a hitelesség kérdése, elemzése, idevágó a valós-fiktív(„metafiktív”) problémája.
Szemináriumi dolgozatom témájának azért választottam Szent László király emlékét őrző irodalmi művek vizsgálatát, mivel nagyon megragadta figyelmemet a szent király alakját övező dicsfény és népszerűség, mely a középkortól mind a mai napig megfigyelhető. Szent László erényei és érdemei az idő előrehaladtával sem veszítettek elismertségükből a nép körében.
Emléke megőrződött a szájhagyományban és az írásos művek, illetve többfajta művészi alkotás révén, mint azt Magyar Zoltán is részletezi tanulmánya elején: ...legendás személye irodalmi műveket ihletett, de ott látható középkori szobrainkban, táblaképeinken, középkori templomaink falán, avagy később a barokk művészet alkotásaiban. Több századon át az ő képét verették legrangosabb pénzeinkre, s a címerek, pecsétek éppúgy reprezentálták emlékét, miként őrízték – alámerülő népi változatként – zászlók és kályhacsempék.[2]
A választott irodalmi művek tárgyalását megelőzően, érdekességképpen kitérnék a szent király emlékét őrző, az írott alkotásokhoz képest kevésbé emlegetett kályhacsempedíszítésre, mint középkori hagyományokkal rendelkező, művészi vonatkozású mesterségre. Ennek megfigyelésével szeretném bizonyítani, hogy a királyról a nem irodalmi alkotásokban,hasonlóan az irodalmiakhoz, egy pozitív kép őríződött meg.
Ana Maria Gruia tanulmányában mélyrehatóan vizsgálja azokat a cserépleleteket, melyeken Szent László látható.
Régen a cserépkályhákat előszeretettel dekorálták vallásos képekkel, a nagy népszerűségnek örvendő szentek különféle ábrázolásaival[3]. Gruia kutatásai szerint a Lászlót ábrázoló cserepek Moldva, Erdély, Felvidék és a mai Magyarország területéről származnak – mivel tipikusan magyar szentnek tartják, a leletek ennél szélesebb körben nem terjedtek el Európában.[4] Ezeken a kályhacsempéken egyaránt kidomborítják királyi és lovagi énjét, ábrázolják mint bátor harcost lóháton, fegyverrel kezében, és mint királyi fenséget[5]. A tanulmányíró Klaniczay Gábortól való inspirálódását követően kijelenti, hogy László tökéletes szimbólumává vált a lovagszenteknek, megfelel mind a keresztény szentideálnak, mind a bátor, küzdő lovag eszményi képének.[6]
A különböző műalkotásokat leszámítva, melyek László király emlékezetét őrzik, a leghangsúlyosabbak mégis a legendák, mondák, valamint a zsolozsmák, világi énekek és himnuszok. A monda és hagyomány elég dús talajában fogamzott s onnan tenyészett tovább nemcsak a vallásos, hanem a későbbi műköltészet is. A vallásos célra szánt énekek Szent Lászlóról egyaránt ölelik föl a jámborságára, kegyességére és vitézi életére vonatkozó mozzanatokat; nemcsak szent életét, hanem csodával határos hősiségét is magasztalják, a mondák és hagyományok nyomán.[7]- határozta meg Horváth Cyrill a vallási költészet forrásaiként elkönyvelhető középkori prózai műfajokat, ezzel egy kronológiai sorrendet is felállítva megjelenésükről a történelmi idők során.

Legenda
  A legenda műfaji meghatározásánál Horváth megállapítására támaszkodom, ezt hagynám helyben: A legenda nem történelem, hanem költemény...tanító és buzdító példa a hívek számára,...nem nélkülözheti a hagyományt: a tanúvallomásokat, a régi írások adatait, a kortársak szóbeli értesüléseit és tapasztalatait. Ami aztán következik, a történetíró munkája, de a középkorié. A legendaírás e részt semmiben sem különbözik a krónikaírástól.[8]
  A Kurcz Ágnes fordításában közismert Szent László-legendaváltozatot[9], mint általában a szent király személye által megihletett műveket, dicsőítő és magasztaló hangnem jellemzi. A legenda elbeszél egy élettörténetet, megemlíti László családjának hozzá hasonlóan jeles férfitagjait is. A szöveg szerkezetileg tagolt, a különböző résztémákat tárgyaló bekezdések számozás révén különülnek el. Tulajdonképpen a legenda két változatát közli, ahol eltérnek, ott a két szöveg párhuzamosan olvasható.
  A legenda szerint László az eszményi uralkodó karakterét testesíti meg, egyszerre bölcs vezető, vitéz harcos és hívő, alázatos keresztény. Kimagasló mind termetében, mind erényeiben, minden téren a jó támogatója és oltalmazója, valamint a rossz elítélője. Alázatosságáról és az evilági hivalkodástól való tartózkodásáról tesz tanúbizonyságot, mikor királlyá kinevezésekor nem koronáztatja meg magát. A különleges értékeket képviselő király ajándék népe számára, mint azt neve is jelzi, László, azaz dicsőség adatott a népeknek[10]. Krisztushoz hasonló, és lényegében szent mivoltának nyomatékosítását szolgálja, hogy a szövegben bibliai idézetek lelhetők fel helyenként.
  Mint köztudott, egy elhunyt történelmi személy szentté avatásához elengedhetetlen a szent alakjához fűződő csodák valamilyen szinten történő kimutatása, bizonyítása. Ennek egyik módja a népi emlékezet felhasználása, a csodáról való tanúságtételek(vagy ezekről szóló hiteles feljegyzések) összegyűjtése.
  A király alakjához fűződő csodák közül hármat emelnék ki: a király levegőbe emelkedését a váradi kolostorban, a szarvasok csodáját és halotti tetemének Váradra szállítását.
  A levitáció, vagyis a gravitáció legyőzése és a megdicsőült test felemelkedése, mind a kép, mind eszméje kedvelt hagyománya volt a XIII. és XIV. századnak és a magyar legenda-költészetnek.[11] Horváth szerint ez egy visszatérő motívum, megjelenik más szentek legendájában is. Szent László esetében – a legenda szerint – ez a csoda a váradi kolostorban való imádkozása közben történt meg, és szolgája volt erre tanúja. ...a történet azt a gondolatot fejezi ki, hogy az imádság fölemeli az embert a földtől, közelebb viszi Istenhez és az égiekhez teszi hasonlóvá.[12]
  A szarvasok csodás megjelenése a hagyomány szerint egy besenyők elleni viadalhoz köthető, amikor is László seregére nagy éhínség tört. A király az Úrhoz imádkozott, hogy ne hagyja éhen veszni a keresztény sereget. Isten, meghallgatván imáját, szarvascsordát rendelt az éhezők elé, akik kedvükre vadászhattak. A legendában szereplő bibliai idézet(...Isten irgalmáért könyörgött, hogy aki egykoron Izrael fiait mannaesővel táplálta, ne engedje a keresztény népet éhségtől, koplalástól elpusztulni.) is utal arra, hogy ezt a motívumot az Exodus(Kivonulás), vagyis Mózes második könyvének mannaesőről szóló történetéről mintázták.[13]
  A harmadik csoda László holttestének,Váradra vitelét „eleveníti meg”. Földi maradványainak Váradra szállíttatása még életében a király kívánsága volt. A legendában két, eltérő leírás is megjelenik erről a csodáról: az első azt is tudomásunkra hozza, hogy a testet először a Fehérvári egyházban helyezték el, később vitték Váradra. A történet szerint a tetemet kocsin Váradra szállító hívei a fáradságtól elcsigázva elaludtak egy fogadónál, a kocsiba pedig, anélkül hogy ló vontatta volna, magától ment tovább a helyes úton. Horváth Cyrill szerint a legendákban gyakran fordulnak elő hasonló csodás szállítások; de a csodának rendszerint határozott célja és értelme van. A magasabb erők nem szeszélyből lépnek közbe, hanem vagy azért, hogy a kocsira, hajóra tett tetemeket valamely, az emberek előtt ismeretlen helyre vigyék, vagy azért, hogy az emberi erő elégtelenségét pótolják, vagy hogy a magasabb szándékokkal ellenkező emberi törekvéseket meghiúsítsák s érvényt szerezzenek Isten és a szentek akaratának.[14]
  A vizsgált visszatérő, megegyező motívumok, melyek felfedezhetők a különböző népek legendáiban, arra engednek következtetni, hogy a magyar nép eltanulta, sajátjává tette az idegen meséket.[15]Véleményem szerint ez egy „népszerűsítő eljárás”, miszerint a nagyfokú tiszteletben részesített és alapvetően dicsőített király élettörténetéhez fiktív, csodás elemek tapadnak, a szájhagyománynak köszönhetően. Ezáltal a nép még nagyobb hírnevet szerez a szentnek, akinek történetét mesés szálak szövik át.

  Himnusz
  A továbbiakban a legendát megcélzó elemzésemet, melyet nagy mértékben segített Horváth tanulmánya, összevetném az Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály[16] kezdetű himnusszal, mely műfajilag az egyházi és világi ének határán áll.[17]
  A mű hangzásában a legendára hasonlít, ugyanaz az emelkedettség, fennköltség jellemzi. Megszólítással, köszöntéssel indít, a tulajdonképpen a lírai „kollektív én” intézi szavait a nagy királyhoz, a nép hangján szólal meg. Tartalmában föltetszik a szerzőnek tárgyáért való lelkesedése és ihletettsége, mely a szent és hős király magasztalásában, a technika fejletlenségének daczára is, erővel teljes kifejezéseket s nem egy helyen valódi költői szólamokat adott a poéta ajkára.[18] – így fogalmaz Pintér Kálmán az alkotással kapcsolatban.
  A gyöngy és csillag költői képekkel indít a himnusz, Lászlót különböző megnevezésekkel illeti, majd fejedelmi származását „hangoztatja”, és említést tesz testi szépségéről is. Magasztalólag sorolja el aztán hitbuzgalmának nyomait főleg Váradon, s ezek folytán hirdeti dicső emlékezetét.[19]A ének első és utolsó sora megegyezik, ezzel egy keretes szerkezetet kölcsönözve a műnek. Pintér szerint az alkotást, tartalmánál fogva az egyházi énekekhez kell besorolni.[20]

  Végezetül Magyar Zoltán gondolataival zárnám dolgozatomat: (László király) népszerűsége csak részben tudható be annak, hogy az egyház halála után közel száz évvel – 1192-ben – a „boldog emlékezetű” királyt hivatalosan is kanonizálta. Hiszen nem is elsősorban szentsége volt az, amiből kultusza fakadt, amiért a magyar középkor századaira oly jellemző ragyogó tisztelet övezte. Nyilván az is szerepet játszott a kultusz országos elterjedésében, de csak másodsorban. Személyében – Európában is elsőül – a lovagkirály alakja öltött testet. A civilizált harcosé, aki védi országát és a keresztény hitet, gyámolítja az elesetteket, megmenti az elraboltakat, aki győz az ellenségen.[21]

2014

Alapszövegek

Szent László-ének,
(http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=540_542_SztLaszlo_enek) [Letöltés: 2014.01.05.]
Szent László király legendája, (http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=059_064_Laszlo_legenda ) [Letöltés: 2013.12.19.]

Irodalomjegyzék

Gruia, Ana Maria, Saint Ladislas On Stove Tiles, Studia Patzinaka, 2, 2006 (http://www.google.ro/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&cad=rja&ved=0CC8QFjAA&url=http%3A%2F%2Fwww.patzinakia.com%2FSTUDIAPATZINAKA%2FNumber02%2F03-Gruia-LADISLAS.pdf&ei=byjVUsHbL-bC4gTJ7YHgDQ&usg=AFQjCNGbHOTkz4lyc77uoOxiqdFAl8XqUw&sig2=2Q0f1bCqSCKAKHR8BdhMfQ&bvm=bv.59378465,d.bGE ) [Letöltés: 2013.12.19.]
Horváth Cyrill , Szent László-legendáink eredetéről, Pallas Irodalmi és Nyomdai R.-T,
Budapest, 1928
Pintér Kálmán, Szent László király a magyar költészetben, Hunyadi Mátyás Intézete,
Budapest, 1892

Jegyzetek

[1] Waugh Patricia, Metafiction. The Theory and Practice of Self-Conscious Fiction, 1984

[2] Magyar Zoltán, Történeti hagyományok. A Szent László-hagyományok kialakulása. In uő: Szent László a magyar néphagyományban, Osiris, Budapest, 1998, 7. o.

[3] Gruia, Ana Maria, Saint Ladislas On Stove Tiles, Studia Patzinaka, 2, 2006, 1. o. (..\03-Gruia-LADISLAS.pdf)

[4] Uo. 1. o.

[5] Uo. 2. o.

[6] Uo. 2. o.

[7]Horváth Cyrill, Szent László-legendáink eredetéről, Pallas Irodalmi és Nyomdai R.-T, Budapest, 1928, 20. o.

[8] Uo. 11. o.

[9] Szent László király legendája, (http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=059_064_Laszlo_legenda) [Letöltés: 2013.12.19.]

[10] Uo.

[11] Horváth: i.m. 17. o.

[12] Horváth: i.m. 17. o.

[13] Horváth Cyrill, Szent László-legendáink eredetéről, Pallas Irodalmi és Nyomdai R.-T, Budapest, 1928, 20. o.

[14] Uo. 23. o.

[15] Uo. 57. o.

[16]Szent László-ének, (http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=540_542_SztLaszlo_enek) [Letöltés: 2014.01.05.]

[17] A feltehetően egyszerre két nyelven (magyarul és latinul) íródott ének az egyházi és világi líra határán áll. (Ld. VEKERDI József: Szent László-ének. = A régi magyar vers. Szerk. Komlovszki Tibor. Bp. 1979. 11-21.) (http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=540_542_SztLaszlo_enek) [Letöltés: 2014.01.05.]

[18] Pintér Kálmán, Szent László király a magyar költészetben, Hunyadi Mátyás Intézete,
Budapest, 1892, 21. o.

[19] Uo. 21. o.

[20] Uo. 21. o.

[21] Magyar Zoltán, Történeti hagyományok. A Szent László-hagyományok kialakulása. In uő: Szent László a magyar néphagyományban, Osiris, Budapest, 1998, 7. o.

Breier Andrea
A SZENT ERZSÉBET-LEGENDA

Bevezető

  A középkori ember gondolkodásmódja látványosan eltért a 21. századi felfogástól, a mai ember tudatát minden tekintetben találóbban jellemzi a modern jelző. (Érdekes lenne elgondolkodni rajta, hogy hogyan tekint majd az utókor a jelenlegi legmodernebb világra egy évezred távlatából, s mennyire fog hasonlóan viszonyulni hozzánk, mint ahogy mi azt a középkorral tesszük.) Az ókor és újkor közötti időszakot a köztudat gyakran illeti a sötét jelzővel, azonban megfelelő ismeretek birtokában ez a jellemzés nyilvánvalóan elhamarkodott és alaptalan. A középkorral asszociált kegyetlenség, durvaság és – a korból adódó – fejletlenség és tudatlanság mellett, számos olyan érték felfedezhető, amelyek napjainkban visszaszorultak, vagy a gyakorlatban már nem is számítanak értéknek. A középkor embereszményét leginkább a szentekről írt legendákból ismerhetjük meg, melyek, bár nem teljesen történeti tárgyúak, és nem az ellenőrizhetőség szándékával íródtak, szemléletesen tükrözik a kor felfogását a keresztény magatartásról, a példaértékű cselekedetekről és a tiszta lélekről. Laban Antal szerint „nem sötét az a kor, melyben oly szellemek éltek mint assisi szent Ferenc és magyarországi szent Erzsébet”.[1]
  A tizenharmadik század folyamán egyre több nő kerülhetett a szentek sorába.[2] Munkám célja Szent Erzsébet mint női szent bemutatása, hagiográfiájának vizsgálata, valamint az Erzsébetről szóló történetek változatosságának szemléltetése. Erzsébet élettörténetéhez két forrást használok fel, az Érdy-kódexben található változatot, valamint Jacobus de Voragine írását.

  Történelmi vonatkozások
  A legenda műfajából adódóan nem fektet különös hangsúlyt a szentek életére vonatkozó pontos adatok feltüntetésére, célja a szent élettörténetének keresztény középkori szemlélet szerinti feltüntetése, a szent erényeinek felmutatása, s ezáltal a tanítás. Az emberek képzeletét foglalkoztató történelmi személyiségekről idővel mondák, legendák egész csoportja alakul ki, s minél nagyobb az időbeli különbség, a valóság annál homályosabbá válik, s nagy mértékben elveszítik torténeti dolgokkal való kapcsolatukat.                                                                          Erzsébetről igen korán keletkeztek legendák, mivel sokan életében is szentnek tartották.[3] Hörcsik Richárd szerint Árpád-házi Szent Erzsébet pontos születési dátuma és helye sem ismert, a kutatók pillanatnyi álláspontja szerint valószínüleg Sárospatakon, a királynői birtokon látta meg a napvilágot.[4] Laban Antal munkájában 1207-et jelöli meg II. Endre és Gertrud leányának születési dátumaként.[5]. A legendában Erzsébet születési éve nem pontos, de ez az adat nem is kap különösebb hangsúlyt („írának ezerkétszáztíz – avagy közel hozjá”)[6]. Halálát a Legenda aurea 1231-re helyezi. Négy évvel később szentté avatták. A 13. században még kivételesnek számított, hogy Erzsébetet nő létére nem szűzként avatták szentté.[7]

Szent Erzsébet legendája a Karthatuzi Névtelen és Jacobus de Voragine irásaiban

  Gyermekkor

  A Legenda aurea első soraiban így kezdődik szentéletű királylány bemutatása: „Erzsébet, Magyarország királyának jeles leánya, - nemes származású volt, de hite és buzgósága még nemesebbé tette”.[8] Az Érdy-kódexből megtudjuk, hogy Erzsébet már ötesztendős korában az Úr szolgálatában áll, „ájojtatoson” hallgatja a misét, „siet a szentegyházhoz”, a szegények gondját viseli, „nagy tisztességgel illi az szent innepöket, minden hévolkodás és játék nálkil”.[9] A társas szórakozásból mindig igyekezett kivonni magát, ehelyett a templomban töltötte idejének nagyrészét. De Voragine szavaiban „menekült a világi sikerek elől”. Egy téli napon a megmaradt ételt igyekezett a kapuja előtt ülő szegényeknek vinni, azonban édesapja észrevette a lányt, és kérdőre vonta. Erzsébet megszégyellte magát, és zavarában azt felelte, hogy rózsákat visz a ruhájában. A király természetesen nem hitte el a naiv hazugságot, azonban a lány ruhájába nézeve valóban rózsákat pillantott meg. Csodás módon az étel virággá változott, és ezáltal Erzsébet szavai igazzá váltak. ”Az áldott mennyei királ nem hagyá az ő szerelmes szolgálóleánya beszédét hamisságban”– olvashatjuk a Névtelen szövegében. Ez a történet, az úgynevezett Rózsa legenda csak a magyar szövegben fordul elő, a Legenda aurea-ból hiányzik.
  Fiatalkoráról a latin szöveg így ír: „Növekedett korban […] Isten Anyját, a Boldogságos Szüzet választotta patrónájának és szószólójának, Szent János evangélistát pedig szüzessége oltalmának”. Erzsébet annyira hűen próbálta követni a választott szenteket, hogy úgy döntött minden nap megvon magától valamilyen kellemes dolgot. Amikor nyerésre állt a játékban, abbahagyta, mondván „Nem akarok nyerni, Isten kedvéért abbahagyom.” Fiatal „lányként mindig irtózott a kihívó öltözködéstől, ebben is a tiszteset kedvelte”. A mai ember számára furcsának tűnhetnek Erzsébet további öltözködésre vonatkozó elvei: „a szent evangéliumot olvasták vagy a szentáldozás folyt, kézelőjét, ha véletlenül felvarrták, letépte, és ékszereit és fejékét letette”. A Névtelen ezt a gesztust így fogalmazza meg: „karjairól, fejéről mind szépségöt, ékességöt, lehányott-vetött, hogy mivel nagyobban magát megalázhatná Krisztus Jézus királyának színe előtt”.

  Házasság

  Szent Margittal ellentétben Erzsébet apja parancsának engedelmedkesve férjhez megy, és hajlandó feladni szüzességét a dinasztia érdekében. Szentéletű, az Urat szívvel-lélekkel szolgáló nőként természetesen saját elvei szerint elutasította volna a házasságot, „ha szabad akaratján járhatott volna, soha házasságnak terhét fel nem vette volna.”[10] Nem akarta megszegni a negyedik parancsolatot, miszerint a szülőket tisztelnünk kell,[11] így hozzáment a türingiai tartománygrófhoz. Feleségként gyermeket szeretett volna szülni, akit hitben nevel fel, és Isten szolgálatára tanítja. Mindkét szövegben megjelenik, hogy férjének kérlelnie kellett Erzsébetet, hogy kímélje magát. Erzsébet betegeket önfeláldozóan ápolta a betegeket („ölébe vett egy eltorzult arcú beteget, akinek szörnyen bűzlött a feje, és levágva rút haját, maga mosta meg fejét, szolgálói nevetése közepette”)[12], a körmenteken mezítláb, egyszerű gyapjúruhában jelent meg, a prédikáción a szegények közé ült, a templomból hazatérve ruháját a szegény asszonyoknak adta.
  Férje beleegyezésével egy Konrád nevű szerzetest valasztott „lelki konfesszorának”,[13] hogy gondot viseljen üdvösségéről. Ha bármit vétkezett leányaival verette, kenyér-víz böjtöt tartatott vele, és minden esetben keményen megdorgálta szavakkal. Erzsébet olyannyira szívén viselte a szegények sorsát, hogy néha éhínségbe vitte az udvart, s ha nem maradt más, saját ruháit és ékszereit is eladta, hogy segíteni tudjon. Az Érdy-szöveg tartalmaz egy olyan csodás jelenetet is, melyben egy beteg embert fektetett férje ágyába, s mikor az hazaért a szolgálók, az „irégyök” figyelmeztették, azonban mire hálószobájába ért „az áldott megfeszült Jézus Krisztus nagy vérbe keverödvén fekszik az ágyon.” Erzsébet megfogadta, hogy ha túléli férjét, örök megtartóztatásban fog élni. Nagy Emőke Anyaság és szentség című tanulmányában[14] Erzsébet erényeit feleség szerepében bemutatva igen új szerűnek nevezi, mivel a házasságban szenvedő női szentekkel ellentétben Erzsébet házassága boldog volt. Szent-Erzsébet legendái elsősorban női közönségnek szóltak. A középkori ember számára a prédikációk a hétköznapi életre is hatással voltak, s ezen prédikációk az egyház részéről pozitív viszonyulást eredményeztek a házasság intézményével kapcsolatban. Erzsébet modellnek számított a férjes asszonyok számára.

  Özvegység

  Lajos a hit védelmére fordítva fegyverét a Szentföldön halt meg. Erzsébet nagy alázatossággal fogadta az özvegység állapotát.[15] Férje halála után Erzsébetet elkergetik, és szegénységben, megaláztatásban él, mígnem nagynénje a bambergi püspök elé vezette, s az szállást adott neki. Azonban itt újra férjhez akarták adni, amit Erzsébet határozottan elutasított, megtartva tisztaságáról tett fogadalmát. A Legenda aurea-ban Erzsébet ezt mondja: „Ha nagybátyám netán férjhez akarna adni, tiszta szívből ellenkeznék, és szóban is szembeszállnék vele, s ha más orvosság nem maradna, levágnám az orromat, hogy mindenki elborzadjon rútságomtól”.
  Apja vissza akarta fogadni maga mellé, de Erzsébet elutasította, és azért imadkozott, hogy semmilyen földi érték se jelentsen semmit számára, beleértve gyermekeit is. Marburgban kórházat alapított, és végtelen alázattal gondozta a betegeket. Halálos ágyán lázasan feküdt és egy dallamot dúdolt, mondván, hogy a madarak éneke fakasztotta dalra. Betegségében is vidám volt, és sosem lankadt az imádkozásban. De Voragine szerint 1231-ben békében elszenderült. Teteméből a legenda szerint édes illat párolgott, amely mindenkit felrfissített, és temetési szertartásán egy csapat madár dalolt. Az emberek hajtincseket és ruhája foszlányait vágták le szent ereklyeként.

  Hagiográfiai motívumok

  Rajsli Ilona tanulmányában[16] Szent Erzsébet nevéhez fűződő motívumokat és képeket vizsgálja. Munkájában elsőként az öröm szót emeli ki. Klingsor magiszter, a csillagjóslás és a fekete mágia tudósa, már születése előtt megjósolja, hogy a királynak lánya fog születni, aki örömére lesz a keresztény világnak. Erzsébet egész élettörténetében fontos szerepet tölt be ez a motívum, kislányként vidám, jókedvű gyerek volt, s ez sokszor ellenszenvet keltett a wartburgi várban. Az öröm természetesen jelen van házasságában, de özvegységében is, a várból való kiüzetését és a további csapásokat is derűsen viseli, s örömét a hitben és a jótettekben találja meg.[17]
  A „nagy jövő”[18] előrevetítése sem hiányzik Erzsébet hagiográfiájából, már gyermekkorában megjósolják személyének rendkívüliségét, Klingsor magiszter jövendöli meg, hogy a gyermek szent lesz. Az Érdy-kódex szövegében Erzsébet apja mondja ki a királylány nagyságát előrevetítő mondatot: „Ez a leánzó, ha élhetend, valami naggyá leszen.”
  Az Erzsébet-kultusz is rendkívüli gyorsasággal alakult ki, halála után alig néhány évvel szentté avatták. A kanonizációs folyamat bőven dokumentált, a szent életéről és működéséről szóló levelek, a pápai bizottság tudósításai, Erzsébethez közel álló személyek jegyzőkönyvei, valamint a Konrád által írott életrajz, a Summa vitae. A szentté avatási eljárás több mint félszáz tanú vallomását hallgatták meg, s ezekből állt össze a Miracula sancte Elyzabet, 106 csodás esemény lejegyzése. Ezek alapján a későbbiekben számos életrajz keletkezett róla, melyek inkább a csodákra fektették a hangsúlyt.
  Az előrevetítés Erzsébet halálával is kapcsolatba hozható. A szent megjövendöli saját halálát, s halála után sírjánál csodák történnek, szentekről szóló legendákban gyakran fellelhető módon. Erzsébet holtteste, akárcsak Árpád-házi Szent Margité a Ráskai Lea írásában, napokig kellemes illatot áraszt. („És negyed napiglan el-temetetlen hagyák éjjel és nappal édesködvén az szép illatban.”, „Ezenképpen álla Szent Margit asszonynak teste tizenkét napiglan. Mikoron bé bocsátták volna ez szent szűznek testét az sérben [sírban], kezde ez szent szűznek testéből nagy édességes illat ki jűni.”)[19] A róla szóló legendában az író mikroképeket emel ki - pl. A Rózsalegenda - általában a „történék egy napon” szószerkezettel indítva. Jellemző a képiesség, a metaforahasználat („jáspis kígyó” – az ördög), nyers és nyomatékos kifejezések előfordulása, a tanítás szándékával („ízetlen lészen és dohos, mint az gané”). A középkori legendaírókhoz hasonlóan a Karthauzi Névtelen is számos helyen párbeszéddel szemlélteti az eseményeket, és helyenként felkiáltásokkal vonja fel a figyelmet („ó, nagy ártatlanság, ó, szeplőtelenségnek halhatatlan malasztja!”)
  A forrásokban gyakran megjelenő motívum a madár, madárdal. Erzsébet halála előtt megjelenő madarak, melyek dalra fakasztják. („Egy kismadár telepedett közém és a fal közé, s oly kedvesen énekelt, hogy engem is éneklésre indított.”) A Legenda aurea szerint a madárka Erzsébet őrangyala volt. A madár egyes vallásokban a holtak égbe szálló lelkének motívuma. Egyik legjellegzetesebb motívum a középkori növényszimbolika rózsa motívuma. A rózsa-csoda ma már szinte a legismertebb csoda Erzsébet nevéhez fűződően, s a legendaírók is kiemelt fontosságot tulajdonítanak neki. További mozzanatokban is megjelenik ez a virág. A piros rózsává változó kenyerek a szeretetet, a részvétet jelképezik, akárcsak a rózsákkal körülvett feszület Erzsébet ágyán, a beteg ember helyén.[20]

  Szentéletű nők és a szentség dinasztikus átörökítése

  A 13. században határozottan előtérbe kerültek a női szentek. A legfőbb mintát Szűz Mária jelentette, de más befolyásos női modelleket is követtek, pl. Mária Magdolna alakja a „bűnbánó” női szentek számára vagy Assisi Szent Klára figurája.[21] Erzsébet példája sem elhanyagolható, egyértelműen hatott Hispánia egyik legfontosabb középkori női szentjére, Portugál Szent Erzsébet (1271–1336), aki rokona volt a magyar Erzsébetnek. A hispániai szent II. András második házasságából származó Jolanta (Violante) nevű lányának unokája volt, és a hozzá fűződő legenda szerint épp ezen rokonság miatt nevezték őt is ugyanúgy.[22] A magyar szentéletű nő nagy hatással volt más hercegnőkre is, mint például VIII. Alfonz lánya, a spanyol Kasztíliai Blanka, vagy Lajos húga, Izabella, aki a frigy elutasítása után klarissza kolostorban töltötte egész életét. [23]
  A megsokasodott szent életű hercegnők, és az a tény, hogy rokoni kapcsolatban álltak egymással joggal kelthette azt a benyomást a középkori emberben, hogy a szentség a dinasztián keresztül öröklődik. Ezt erősíthette aza tény is, hogy Szűz Mária kultusza ebben az időszakban egészült ki Szent Anna és a Szent család kultuszával. A családon belüli öröklődésnek köszönhetően, Erzsébet szentsége férjére, IV. Lajos grófra is rávetült, így a későbbiekben már Lajost is hasonlóképp kezdték emlegetni.
  Caesarius von Heisterbach Erzsébet édesanyjában, Merániai Gertrúdban keresi a szentség rokoni forrását. 1311-től kezdve kultusz alakult ki a nevéhez fűződően, majd boldoggá nyilvánították.[24] A Szentség dinasztikus öröklődése Szent Margit esetében is felfedezhető elem, Margit arra törekedett, hogy elődjeinek valamennyi erényét megtanulja, s neveltetésében és önértékelésében fontos szerepet játszottak az olyan családtagok mint Szent István, Boldog Imre, Szent László és nagynénje, Boldog Erzsébet. Margit tehát követte a tradíciót. A 13. század végén keletkezett nagy ferences Erzsébet-legendában már szinte mindenki szentként jelenik meg, aki IV. Béla családjához tartozott.[25]

  Erzsébet mint magyar szent

  Erzsébetet nemcsak a magyarországi, hanem a német hagiográfiai irodalom is magáénak vallja, hiszen a mindössze négyesztendős királylányt Wartburg várába vitték, s I. Hermann tartománygróf legidősebb fiának ígérték házastársul. Miután ez meghalt, 1221-ben a gróf második fiához, Lajoshoz adták.[26] Életét német földön élte le. Erdélybe legkorábban a szászok hozták be kultuszát. Bitskey István tanulmányában felteszi a kérdést, hogy ezen tények ismeretében besorolható-e egyáltalán Szent Erzsébet a magyar szentek közé, csupán a származás és a kisgyermekkor miatt. Az író meg is válaszolja kérdését, szerinte egyértelműen igen, mivel a középkorban a származás kiemelkedően fontos szerepet játszott, a magyar dinasztia ekkor mér jól ismert volt a keresztény Európában, az Árpád-háznak tekintélye volt a kontinensen, ezért választhatott a nagyhatalmú őrgróf magyarországi feleséget fiának.[27] Pázmány Péter Kalauzának címlapmetszetén István, Imre és László mellett Erzsébet negyediknek jelenik meg, nyilvánvalóvá téve, hogy helye van a legjelentősebb magyar szentek között. Vásárhelyi Gergely perikópáskönyvének címlapján ugyancsak megjelenik.[28] Pázmány A keresztyén özvegyasszonyok tüköre című prédikációjában az aszkézist gyakorló szent özvegyek közt említi őt is: „Szent Erzsébetrűl, magyarországi király leányárúl írja Surius, hogy esztendő által minden pénteken, a hosszú böjtben pedig minden nap sugár vesszőkkel szaggatta gyenge testét.”[29] Erzsébetről himnuszok is keletkeztek, melyekben nemzeti szentként ünneplik. [30]

11. Országunknak drága szép plantája,
Tseinknek ékes unokája,
Nemzetünknek fényes koronája,
Szent hitünknek gyümölcsös szép ága.
12. Dicsekedjünk ily fő nemzetünkkel,
Lelki jókkal tündöklő szentünkkel:
Kit kövessünk bízvást életünkkel,
hogy ővéle éljünk Istenünkkel.

Egy, a Kájoni János Cantionale catholicum enekgyűjteményében található, ismeretlen szerzőtől származó ének is Erzsébet magyar származását erősíti.

Magyar Királytúl szármozván,
Nagy Herczegnek eladatván,
De Szent Erzsébet csak Istent szomjúzván:
éjjel és nappal, Istennek szolgált,
sok javaival sok koldúst táplált,
Sanyarúsággal Jézushoz közel járt.

  Továbbá Náray György esztergomi kanonok saját szerzeményében a jótétemények példaértékét emeli ki: “Szent Örsébet Asszony életirűl, Emlékezzünk meg sok jó tételérűl, Mi is őtet kövessük azon légyünk, A mit benne dicsirünk, cselekedgyük[31] A barokk korban színdarabot is írtak róla, amit a győri jezsuita gimnázium diákjai adtak elő. Természetesen számos prédikációban is megjelenik, amelyek felhasználják a középkori legendákat a példamutatás céljából.[32] A világegyházban Erzsébet napja memoria (emléknap), a magyar naptárban azonban festum-ként (ünnepként) van számontartva.[33] Szent Erzsébet természetesen mint europai szent sem elhanyagolható. Az Erzsébetről szóló szinte áttekinthetetlen mennyiségű irodalom egyértelműen igazolja, hogy Erzsébet széles körben elterjedt európai szentnek számít. A több mint tízezer sorból álló 13. századi német verslegenda. Motívumaiban latin életrajzot követ (Krisztus menyasszonya, Jézus megostorozása, amely Konrád testi fenyítéséhez hasonlítható).

  Összefoglalás

  Bitskey az Erzsébetről szóló prédikációk laudatio-jának elemeit így határozza meg: “előkelő származás, gyermekkori áhítatosság, ifjúkori szüzesség, ezt követően példás házasélet, türelemmel viselt özvegység, adakozás, alázatosság, a szegények segítése, betegek gondozása, ferences lelkiség, a fizikai munka vállalása, empátia és felebaráti szeretet.”[34]
  Szent Erzsébet hatásáról a legerősebb bizonyítékot Klaniczay szerint a 13. század végi helftai misztikus apáca, Magderburgi Mechtild adja. Arról faggatja az Urat, hogyan tudott Erzsébet rövid élete során olyan nagy hírnevet szerezni magának.[35] Az Úr válasza így hangzik: „Erzsébet az én követem volt a várakban ücsörgő hitetlen hölgyekhez, akik nagy elkölcstelenségben élnek, csak a férfiakkal foglalkoznak, és csak lopják a napot. Figyelmeztettem őket, hogy a helyes irányba menjenek, s a példáját sok asszony követte, ha akarta és tudta.”[36] Erzsébet azon női szentek sorában foglal helyet, akik a házasság és a szentség összeegyeztethetőségét vetítik előre,[37] a házasság kötelékét a Biblia is megerősíti: „Azután ezt mondta az Úristen: nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat” (1Móz 2,18).

2015

Bibliográfia

Bitskey István, Erkölcsöknek tündöklő gyöngyszeme, in Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet-Közép Európában, szerk. Gábor Csilla – Knecht Tamás – Tar Gabriella-Nóra, Verbum, 2009.

Farmati Anna, A specifikum megmutatkozása Szent Erzsébet liturgikus tiszteletében, in Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet-Közép Európában, szerk. Gábor Csilla – Knecht Tamás – Tar Gabriella-Nóra, Verbum, 2009.

HÖRCSIK Richárd, Árpád-házi Szent Erzsébet és Sárospatak kapcsolata, Debreceni Szemle, 2008/2.

https://sites.google.com/site/balazsrozalia/home/szimblumok/szimblumok-zenete, utolsó elérés 2015.01.04.

Jacobus de Voragine, Legenda aurea, ford. Bárczi Ildikó, Bp., Neumann Kht., 2004.

Jónás Ilona, Árpád-házi Szent Erzsébet, http://vigilia.hu/regihonlap/2000/2/jon0002.html, utolsó elérés 2015.01.07.

Kanyurszky György, Pázmány Péter összes munkái VI. (Prédikációk), Bp., 1903,191.

Karthauzi Névtelen, Dicsőséges Szent Erzsébet asszonnak innepéről, ÉRDY-KÓDEX.

Klaniczay Gábor, Az uralkodók szentsége a középkorban, Balassi, Bp., 2000, 195.

Laban Antal, Az Árpád-házi Szent Erzsébet-legendák irodalmunkban, Bp., 1907.

Nagy Emőke, Anyaság és szentség (Szent Anna és Szent Erzsébet Temesvári Pelbárt prédikációiban), in Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet-Közép Európában, szerk. Gábor Csilla – Knecht Tamás – Tar Gabriella-Nóra, Verbum, 2009.

Náray György, Lyra coelestis, Nagyszombat, 1695, 142.

P. Gall Morel, Offenbarungen der Schwester Mechtild von Magdeburg oder Das fliessende Licht der Gottheit, Regensburg, 1869.

Rajsi Ilona, Képek és motívumok a Szent Erzsébet-legendában, http://epa.oszk.hu/00900/00997/00010/pdf/EPA00997_Letunk_2007_04_027-040.pdf, utolsó elérés 2015.01.07.

Jegyzetek

[1] LABAN Antal, Az Árpád-házi Szent Erzsébet-legendák irodalmunkban, Bp., 1907.

[2] Jónás Ilona, Árpád-házi Szent Erzsébet, http://vigilia.hu/regihonlap/2000/2/jon0002.html, utolsó elérés 2015.01.07.

[3] Uő

[4] HÖRCSIK Richárd, Árpád-házi Szent Erzsébet és Sárospatak kapcsolata, Debreceni Szemle, 2008/2.

[5] LABAN, 1907.

[6] Karthauzi Névtelen, Dicsőséges Szent Erzsébet asszonnak innepéről, ÉRDY-KÓDEX.

[7] Nagy Emőke, Anyaság és szentség (Szent Anna és Szent Erzsébet Temesvári Pelbárt prédikációiban), in Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet-Közép Európában, szerk. Gábor Csilla – Knecht Tamás – Tar Gabriella-Nóra, Verbum, 2009.

[8] Jacobus de Voragine, Legenda aurea, ford. Bárczi Ildikó, Bp., Neumann Kht., 2004.

[9] Karthauzi Névtelen.

[10] Uo.

[11] Mózes II 20:12.

[12] Jacobus de Voragine, Legenda aurea, ford. Bárczi Ildikó, Neumann Kht., Bp., 2004.

[13] Karthauzi Névtelen.

[14] Nagy Emőke, Anyaság és szentség (Szent Anna és Szent Erzsébet Temesvári Pelbárt prédikációiban), in Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet-Közép Európában, szerk. Gábor Csilla – Knecht Tamás – Tar Gabriella-Nóra, Verbum, 2009.

[15] Jacobus de Voragine, Legenda aurea, ford. Bárczi Ildikó, Neumann Kht., Bp., 2004.

[16] Rajsi Ilona, Képek és motívumok a Szent Erzsébet-legendában, http://epa.oszk.hu/00900/00997/00010/pdf/EPA00997_Letunk_2007_04_027-040.pdf, utolsó elérés 2015.01.07.

[17] Uő

[18] Uő

[19] Szent Margit legendája, http://mek.niif.hu/00200/00246/00246.htm, utolsó elérés 2015.01.05.

[20] https://sites.google.com/site/balazsrozalia/home/szimblumok/szimblumok-zenete, utolsó elérés 2015.01.04.

[21] Bitskey István, Erkölcsöknek tündöklő gyöngyszeme, in Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet-Közép Európában, szerk. Gábor Csilla – Knecht Tamás – Tar Gabriella-Nóra, Verbum, 2009.

[22] Klaniczay Gábor, Az uralkodók szentsége a középkorban, Balassi, Bp., 2000, 195.

[23] Uo., 196-197.

[24] Uo., 188-189.

[25] Uo., 191-192.

[26] Laban Antal, Az Árpád-házi Szent Erzsébet-legendák irodalmunkban, Bp., 1907.

[27] Bitskey István, Erkölcsöknek tündöklő gyöngyszeme, in Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet-Közép Európában, szerk. Gábor Csilla – Knecht Tamás – Tar Gabriella-Nóra, Verbum, 2009.

[28] Bitskey István, Erkölcsöknek tündöklő gyöngyszeme, in Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet-Közép Európában, szerk. Gábor Csilla – Knecht Tamás – Tar Gabriella-Nóra, Verbum, 2009.

[29] Kanyurszky György, Pázmány Péter összes munkái VI. (Prédikációk), Bp., 1903,191.

[30] Bitskey István, Erkölcsöknek tündöklő gyöngyszeme, in Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet-Közép Európában, szerk. Gábor Csilla – Knecht Tamás – Tar Gabriella-Nóra, Verbum, 2009.

[31] Náray György, Lyra coelestis, Nagyszombat, 1695, 142.

[32] Bitskey István, Erkölcsöknek tündöklő gyöngyszeme, in Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet-Közép Európában, szerk. Gábor Csilla – Knecht Tamás – Tar Gabriella-Nóra, Verbum, 2009.

[33] Farmati Anna, A specifikum megmutatkozása Szent Erzsébet liturgikus tiszteletében, in Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet-Közép Európában, szerk. Gábor Csilla – Knecht Tamás – Tar Gabriella-Nóra, Verbum, 2009.

[34] Bitskey István, Erkölcsöknek tündöklő gyöngyszeme, in Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet-Közép Európában, szerk. Gábor Csilla – Knecht Tamás – Tar Gabriella-Nóra, Verbum, 2009.

[35] Klaniczay, 202.

[36] P. Gall Morel, Offenbarungen der Schwester Mechtild von Magdeburg oder Das fliessende Licht der Gottheit, Regensburg, 1869.

[37] Nagy Emőke, Anyaság és szentség (Szent Anna és Szent Erzsébet Temesvári Pelbárt prédikációiban), in Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet-Közép Európában, szerk. Gábor Csilla – Knecht Tamás – Tar Gabriella-Nóra, Verbum, 2009.

Buzás Erika
A SZENT GELLÉRT-LEGENDA

Dolgozatomban egy középkori legendát, pontosabban Szent Gellért Nagy legendáját szeretném megvizsgálni. A vizsgálat során főleg azt szeretném bebizonyítani, hogy annak ellenére, hogy a középkori ember hiteles, történelmi forrásnak tekintette a legendákat, manapság már korántsem olvashatunk úgy egy legendát, mintha az valóságos történéseket dolgozna fel. Természetesen az egész történetnek van egy valóság alapja, hiszen Szent Gellért püspök valóban létezett, de a legendában sokkal több a fikciós elem, mint a valóságos. A középkori ember persze még nem úgy olvasta ezeket a legendákat mintha fikció volna, csak manapság tudjuk kiszűrni a fikciós elemeket és elhatárolni a fikciót a valóságtól.
  A fikció és a metafikció fogalma a posztmodern kor sajátja. A posztmodern elnevezés az 1970-es években jelent meg , azonban egyes kutatók szerint az irányzat már az 1960-as években megjelent. „A posztmodern diskurzus, amely Magyarországon egy meglehetősen torlódott szerkezetű és politikaideológiai tehertételektől sem mentes recepcióban honosodott meg, egyelőre még hasznos és kiaknázható értelmezési keretet ad az írásművészet újabb fejleményeinek. Egy olyan keretet, amelyben tudásformák keverednek, de nem totalizálódnak, amelyben kontextusok ütköznek, de nem egyesülnek. Amelyben a különbség nem szűnik meg, csak átalakul. Ahol egy-egy pillanatra rálátunk az értelemlétesülés jövőbe futó láncolatára. Vég nélkül, örökkön visszatérve.”[1]
  Ricoeur szerint, ahhoz, hogy egy műnek történelmi vagy fikciós minőséget adunk, az a olvasási szerződés függvénye. „ Ha egy történelemkönyvet regényként olvasunk, akkor egy olyan olvasási szerződésbe lépünk be, amely az elbeszéli hang és az olvasó közti cinkos kapcsolatot alapozza meg. A fikció történetesítése esetében szintén az olvasó és a szerző közti szerződésbe lépünk be, s elfogadjuk, hogy az események, amelyekről az elbeszéli beszámol,e hang múltjához tartoznak.”[2]
  Ezek után nézzük meg, hogy a Szent Gellért legendában mi a fikció és mi a történelem, egyáltalán van-e valóság benne vagy fikció az egész. Valamint lehetséges-e az, hogy egy legendában metafikciós eljárásokat is felleljünk. Először is nézzük meg, hogy miről szól a legenda.
  Gellért Velence városában született egy jó módú családban. Apja mindennap adományokat juttatott a templomnak és mivel gazdag ember volt, papokat, klerikusokat, barátokat hívott meg vendégségbe. A szülők sokáig könyörögtek az Úrnak egy gyermekért, míg nem három év múlva meg nem kapták a fiúgyermeket, akit Györgynek neveztek el. A gyermek, szüleinek szeme fénye volt, nevelgették míg súlyosan meg nem betegedett. A szülei monostorba vitték a fiút és felajánlották az Úrnak, hogy gyógyítsa meg. Miután a fiú meggyógyult beöltöztették szerzetesi ruhába. Öt évet töltött a szerzetesek között, ahol csakhamar kitűnt tehetsége, bölcsessége a többiek közül.
  Édesapja a keresztes hadjárat során, Jeruzsálemben halt meg. Amikor ezt felesége megtudta elment a monostorba, hogy imádkozzon elhunyt férjéért és árván maradt fiáért. A monostorban megkérte az atyákat, hogy kereszteljék fiát át apja neve után, így lett Györgyből Gellért. Miután édesanyja nagyobbik fiát kiházasította és sok jót tett, békében halt meg.
  Gellért hű volt Istenhez, nagyon sokat imádkozott, mindenkivel egyformán viselkedett, nem volt lekezelő senkivel. Gellért durva vezeklő ruhát viselt, testét sanyargatta . Egy nap Vilmos apát kérésére, aki jó képességű testvéreket keresett , Gellért és Sirdianust elmentek Bolognaba tanulni. Öt év múlva visszatértek és magukkal hozták a könyveket, amiből tanultak.
  Gellértet apáttá választották, de csakhamar lemondott erről a posztról, mivel eldöntötte, hogy elmegy a Szentföldre. Sajnos a tengeren a vihar miatt kénytelenek voltak kikötni egy monostornál, ahol Rasinát találták, Gellért régi jó barátját . Az időjárás miatt Gellért kénytelen volt a Nagyböjtöt Szent Márton monostorában tölteni.
  A böjt lejárta után Rasina apát tanácsára Gellért úgy döntött, hogy a magyarokhoz megy prédikálni. Gellért megérkezett Pécsre, ahol Mór püspök fogatta őt és el is szállásolta az új jövevényt. Gellértet arról győzködték, hogy Isten akarata volt, hogy nem ment el Jeruzsálembe és helyette a magyarokhoz jött, „a püspök meggyőződött arról, hogy Gellért mestere az igehirdetésnek és azt mondogatta, hogy amióta elkezdődött Magyarországon Isten igéjének magvetése, ilyen klerikust még nem láthattak ezen a vidéken.” Mindezek ellenére Gellért még mindig Jeruzsálembe kívánkozott.
  Mikor István király is megismerte Gellértet, megfogadta, hogy nem fogja őt elengedni Jeruzsálembe. Megkérte, hogy maradjon velük és prédikáljon a magyaroknak. Még a Maros menti város püspökségét is neki adta. A Boldogságos Szűz ünnepén mindenki csodálattal hallgatta Gellért szavait. A király nagyon megszerette őt, hosszú időre fiának, Imre hercegnek a nevelőjévé tette.
  Remete életet is élt, ahol kézzel írt könyveket. A Maros menti városban volt egy főember, Ajtony, aki a keresztény vallásban nem volt ugyan tökéletes, de nagyon gazdag volt, a királyt meg egyáltalán nem becsülte. Volt Ajtonynak egy nagyszerű katonája Csanád , akit azonban becsapott, ezért Csanád a királyhoz ment és megkeresztelkedett. A király, hogy meggyőződjön Csanád hűségéről őt küldte csatába Ajtony ellen. Csanád Szent György vértanúhoz imádkozott és megfogadta, ha győz monostort épített a tiszteletére. Csanádnak volt egy álma, amelyben meglátta, hogy győzni fog Ajtony ellen. Így is lett, Csanád győzött, cserébe a király neki adta a Maros környékét, aminek a neve Csanád lett.
  István visszahívta Gellértet a remeteségből és neki adta az ígért püspökséget, valamint papokat, klerikusokat is rendelt melléje, akikkel együtt bejárták az országot, prédikáltak és nagyon sok embert megkereszteltek. Egy nap harminc újonnan megkeresztelt férfi azt kérte Gellérttől, hogy tanítsa fiaikat az írásra, meg a zenére. Gellért Valter apátra bízta a gyerekek tanítását, akik igen hamar elsajátították az írást és a zenélést. Egyre több tanítványa lett a püspöknek és Valternek, éppen ezért hívták segítségül egy Henrik nevű magisztert.
  Növekedett a hívek és a klerikusok száma, a püspök templomokat építetett, a főmonostort, amely Boldog György vértanú tiszteletére épült Marosszéknek nevezték el. Nagyon tisztelte a Boldogságos Szüzet. Pannóniát Szent István király a Boldogságos Szűz családjának nevezte.
  Gellért éjszakánként leprást fektetett ágyába, ő meg az erdőbe járt ki, hogy fakötegeket hordjon be, ezáltal testét sanyargatta, s a cselédeknek is segített. Utazáskor csak az egyszerű szekérre ült fel, szőrruhát viselt.
  Gellért három napra félrevonult szobájába étel és víz nélkül. Mikor kijött elmondta, hogy hamarosan vérrontást vérrontás fog érni. Így is lett István király meghalt, Péter került hatalomra, aki kegyetlenül pusztította az embereket. Amikor Gellért püspököt arra kérte, hogy koronázza meg, ő ellentmondott, fehér ruhát vett, felment az emelvényre és a király ellen kezdett beszélni, előre megmondta, hogy Péter elveszíti a királyságot, a népben nagy pártütés támad, ahol ő elnyeri a vértanúság koronáját.
  Ahogy megjósolta nézeteltérés támadt Péter és magyarok között, a magyarok Endrét és Bélát hívták Magyarországra és arra kérték őket, hogy engedjék meg hogy pogányságban éljenek és lemészárolják a keresztényeket. Ők megengedték, Gellért Fehérvárra húzódott sokadalmával elindultak Buda felé, hogy Endrét és Leventét tisztességgel fogadják. Gellért Diósdon prédikált, a nép tudtára adta Isten titkos akaratát miszerint a vértanúság által fognak meghalni.
  Boldog Gellért mivel ezután túl gyenge volt, kocsiba ült és elindult, de amikor a Pesti révhez értek Vata és cinkosai rárohantak a püspökre, meg társaira és köveket zúdítottak rájuk. Felborították Gellért kocsiját, kiráncigálták belőle, kordéra rakták, legurították a Kelen hegyről és mivel még mindig mozgott, szívét lándzsával átszúrták, koponyáját meg egy kövön összetörték. A Duna vize hét évig nem mosta le Gellért vérét a kőről. Azon a napon még rengeteg keresztényt küldtek halálba. Beteljesedett Gellért jövendölése.
  Pesten a Boldogságos szűz templomába temették el, majd hét év után testét Marosszékre szállították és ott temették el újra.
  1083 július 26-án Szent László kérelmére avatták szentté. Vértanúságának helyét Szent-Gellért hegyének nevezték el.
  Miután megismertük Gellért életének fontosabb mozzanatait, rátérhetünk azokra a forrásokra, amelyek leírják a szent püspök életé
Szent Gellért életét nem a néphagyomány őrizte meg számunkra, amit róla eddig tudunk azt az írott forrásoknak köszönhetjük. Rászlai Tibor hat írott forrást említ: néhány sor Kézai Simon krónikájából (XIII. sz.), a Képes Krónika értesülései (XIV. sz.), a szentről szóló Nagy Legenda (XIV. sz.); valamint Kis Legenda (XII. sz.), Szent Gellért verses zsolozsmája (XIII. sz.), Julius Simon Siculus által szerkesztett, 1519-ben kinyomtatott Legenda, végül Gellért egyetlen, ma is hozzáférhető műve a Deliberatio.[3]
  A Kis Legenda csak szűkszavúan írja le Gellért ifjúkorát, inkább a püspöksége idejére fekteti hangsúlyt. Amit még észrevettem, hogy a Kis Legenda sokkal jobban kitér a püspök hétköznapi teendőire, hogy hogyan végezte imáit, valamint, hogy mennyire alázatos és lelkiismeretes volt embertársaival. Megjelenik Szűz Mária dicsérete is, ez nem is csoda, hiszen István Király Szűz Mária családjának nevezte Pannóniát. „Továbbá Isten szent szülője dicséretének oly mély alázat hódolatával szentelte magát, hogy ha bármily bűnös a szent férfiú cselédei által titokban kioktatva, Krisztus anyjának nevében esedezett bocsánatért, az Irgalmasság Anyja nevének hallatára a szent atya rögtön könnyekre fakadt és mintha ő maga volna bűnös, ő kért bocsánatot a vétkestől és biztosította, hogy fiává is lesz, ha őszintén vallja őt Isten szülőjének. Az ő tanítása nyomán a magyar nemzet Krisztus anyjának nevét ki nem ejti, hanem csak Úrnőnek mondja, hisz Pannóniát is Szűz Mária családjának nevezte Szent István király.”[4]
  Azt is megfigyeltem, hogy a Kis Legenda sokkal személyesebb, nem csak egy történetet mesél el, hanem kifele is szól az olvasóhoz. „Te akit a katolikus hit jele felékesített, ne tudakold tőlem emberi bölcsességgel,hogy e szent tett-e életében csodákat, ezek a gonosznak is megadatnak vagy a vakoknak visszaadta-e a látást, a süketeknek a hallást. Bár lélekben ezek sem álltak volna tőle távol. Isten nem ilyeneket vár tüled, hanem azon légy a Szent lélek kegyelmével meglegyen benned ennek a férfiúnak alázata és jósága, s részed legyen az Atyának és Krisztusának országában.”[5]
  A Kis legenda azt sem említi, hogy Szent Gellért fejét egy sziklán törték össze, habár itt fontos megjegyezni, hogy egyes források szerint Gellértet lándzsákkal ölték meg, csak a Nagy Legendában olvashatunk arról, hogy fejét egy sziklán törték össze.
  Most egy kicsit rátérnék az 1519-ben nyomtatott Gellért legendára, majd Szent Gellért egyetlen fennmaradt művéről a Deliberatio-ról szeretnék részletesebben beszélni.
  Az 1519-ben nyomtatott legendára Kelemen püspök bukkant rá régi könyvek lapozgatása közben, de mivel túl barbárnak és sötétnek találta a szöveget, felkérte a római gimnázium lektorát Iulius Simon Siculust, hogy a szöveget „ékes latinsággal lássa el.”[6] Az elkészült életrajzot Bakócz Tamásnak esztergomi érseknek ajánlotta, aki nagy tisztelője volt az első magyarországi vértanúnak.
  A Gellért legendát körülfogó írások sok érdekességet mutatnak és hasznos információkat. Például Kelemennek a szörényi püspöknek való ajánlásából megtudhatjuk, hogy Gellért ereklyéi a csanádi székesegyházban nyugodtak, azonban Dósa seregének 1514-i Csanád városának a behatolása után, Karácsonyi János nyomán a következőket lehet megtudni: „A roppant zűrzavarban, rombolásban mi történt Szent Gellért ereklyéivel? Eltűntek. Tizenkét év múlva illetékes férfi (Antonio Burgio, pápai követ) adja tudtunkra a szomorú hírt, hogy Magyarországon senki sem tudja, merre vannak Szent Gellért ereklyéi. Az általános pusztításkor széjjel szórhatták a keresztesek, vagy pedig valamelyik jámbor szerzetes úgy elrejtette, hogy később senki sem akadt rá. Századok tisztelete tárgyát a vak szenvedély egy nap alatt megsemmisített.”[7] Kelemen püspök ezt megcáfolta, szerinte máshol kell a magyarázatot keresni. Gellért ereklyéit évszázadokon át Csanádon a bencés monostor szerzetesei őrizték. A püspökség elvette az apát javait arra hivatkozva, hogy a törökök előrenyomulása végett bevételeik megcsappantak. Így kerültek Gergely ereklyéi a ferencesek kezébe. Valószínűleg a bencések ellenezték az ereklyék átadását, éppen ezért elrejtették Gellért csontjait, azonban a mohácsi zűrzavar után, ennek titka a beavatottakkal együtt a sírba szállt.
  Simone alaposan átalakította a legenda szövegét, ami valószínűleg Csanádon magyarországi latinsággal íródott és sértette a humanista fülnek barbárul hangzó szöveget.
  Láthattuk, hogy a legendában számos fikciós elem megjelenik. Több forrás is megemlíti, hogy Gellértet valószínűleg nem gurították le a Kelen hegyről és az is csak a legendában jelenik meg, hogy vérét hét évig nem mosta le a Duna vize. Ezenkívül ott vannak a különböző álmok, mint például Csanád álma vagy Gellérté, amikor álmában meglátta, hogy vértanú halált fog halni. A középkori emberek ezeket csodáknak tekintették, azonban manapság tudjuk, hogy ez fikció. A legendában ugyanakkor metafikciós elemeket is találhatunk, hiszen az író számtalanszor kiszól az olvasóhoz, útbaigazít, elmondja, hogyan is írta meg az életrajzot, mi volt rá nagy hatással, mi motiválta.

2013

Bibliográfia

Szirák Péter: A másolat-lét mesterkedései. Megjegyzések a posztmodern elbeszélő prózáról. http://epa.oszk.hu/00000/00002/00081/szirak.htm

Medve A. Zoltán: Kontextusok és Annotációk . Adalékok a kortárs horvát próza történeti-komparatív vizsgálatához. Pécs, 2008

Szent Gellért püspök Nagy legendája http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=064_077_Gellert_legenda (2013.05.24.)

Szent Gellért püspök Kis legendája. http://www.ehumana.hu/arpad/szoveg/eg07-1.htm (2013.05.24.)

Szent Gellért: Deliberatio. Gellértnek, a marosvári egyház püspökének értekezése A három ifjú énekéről a tudós Isingrimusnak.(Részlet a II. könyvből) http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=028_029_Deliberatio (2013.05.24.)

Karácsonyi János: Szent Gellért csanádi püspök, élete és művei. Bp., 1887.

Buskó András: Árpád-házi fejedelmek,Magyarország királyai,Erdély fejedelmei és a kormányzók. Bp.2011. http://www.leki17.hu/ebook_kiralyok/2.pdf (2013.05.23.)

Magyar Könyvszemle: Az 1519-ben nyomtatott Gellért legenda. 1980. http://epa.oszk.hu/00000/00021/00311/pdf/MKSZ_EPA00021_1980_96_04_377-398.pdf (2013.05.24.)

Rászlai Tibor: A misztikus és mártír Szent Gellért http://web.axelero.hu/kesz/jel/03_09/szentgellert.html (2013.05.24.

Jegyzetek

[1] Szirák Péter: A másolat-lét mesterkedései. Megjegyzések a posztmodern elbeszélő prózáról. http://epa.oszk.hu/00000/00002/00081/szirak.htm

[2] Medve A. Zoltán: Kontextusok és Annotációk . Adalékok a kortárs horvát próza történeti-komparatív vizsgálatához. Pécs, 2008.

[3] Rászlai Tibor: A misztikus és mártír Szent Gellért http://web.axelero.hu/kesz/jel/03_09/szentgellert.html

[4] Szent Gellért püspök Kis Legendáj. http://www.ehumana.hu/arpad/szoveg/eg07-1.htm (2013.05.23.)

[5] Uo. http://www.ehumana.hu/arpad/szoveg/eg07-1.htm (2013.05.23.)

[6] Magyar Könyvszemle: Az 1519. évben nyomtatott Gellért-legenda. 1980, 377-384.

[7] Uo. 382-383

Császár Krisztina
A GELENCEI SZENT LÁSZLÓ-LEGENDA

Dolgozatomban a székelyföldi freskók közül a gelencei legendaábrázolást veszem szemügyre. Vizsgálódásom célja, hogy a legenda templomi ábrázolásába milyen metafikciós jelentésket fedezhetek fel.
Szent László ábrázolások székelyföldi falfreskókon Gelence kivételével Bibarcfalván, Bögözön, Oklándon és Székelyderzsen találhatóak. A Szent Lászlóhoz kapcsolódó legendák közül az 1068-as kerlési ütközet utánni történet vált legnépszerübbé. Az ütközetben, mikor már öt kúnt leterített, súlyosan megsebesülve látja meg a csata végén a hatodikat, aki a magyar leányt elrabolta. Ekkor fáradtan, kimerülten, véres sebeivel vágtat utána, kockára teszi életét, csakhogy megmentsen egy egyszerű, ismeretlen leány életét.
A magyarország délkeleti határvidékén élő székelyek a határvédelmi feladatok ellátása miatt jelentős kollektív előjogokkal, privilégiumokkal rendelkeztek, az ezzel járó anyagi lehetőségek pedig a kor alkotásaiban, elsősorban persze a templomokban visszatükröződnek. Természetes nem elég ha a freskókészítést gazdasági okokkal és a primér díszítés igényével magyarázzuk. Tomor Ilona így érvel: „A templom nemcsak a hitélet, hanem a közélet színhelye is volt, a kis falusi közösség egyetlen középülete, azt saját céljainak megfelelően helyreállította, és szerény anyagi eszközeivel igyekezett széppé tenni”[1]. A székelység a hon védelmére állandó készültségben élt, vagyis a katonáskodás a mindennapok természetes része volt. Ebben pedig nyilvánvalóan mintára, példaképre volt szükség. A legnépszerübb Szent László király lett, aki tiszta erkölcsével és délceg termetével a szellem, a lélek és a test példamutató egységét valósította meg.
Szent László életének megjelenítő eseményeihez tartozik a számtalan falkép, a Magyar Anjou Legendárium nyomán, főleg a híres kerlési csatajelenet, amikor Boldog László herceg a pogány kuntól megszabadítja a magyar leányt. Sokan elemezték a történetet eddig is, és bizonyára még többször visszatérnek rá: a jó és a rossz kozmikus harcára, samanisztikus elemeire, Mónár Anna balladai rokonságára, stb. László Gyula a lovag király-ciklus üzenetéhez szólva a jövő kutatóinak mondja, hogy ez az üzenet "csak az egyes elemeit létrehozó korban értelmezhető. A XIV. századi kereszténység összefüggéseit kell figyelni, azok keretében keresni a választ, miről szól a kerkési jelenet: "a külső pogány ellenség elleni védekezésről? a saját pogány múlttal történő leszámolásról? a konfliktusos keleti eredet újrafeltámadásának tudomásulvételéről?" Tehát a kép szövegbe öntésekor, az értelmezés során mindig vissza kell csatolnunk a korabeli hagyományokhoz. A régi magyarok a magyar szentek közül legjobban szerették, legjobban tisztelték Szent László királyt. Úgy látszik, hogy ő volt szemükben a szentnek, a szent királynak, a magyar szentnek az eszménye[2]. ,,Szent királyoknak fényes tüköre, csillagok között fényességes csillag!'', - így szólítja őt a középkori magyar ének. Legendája valamennyi magyar legenda közül a leggazdagabb, legszínesebb, és meg lehet állapítani, hogy ez a legendaképződés elkezdődött már az ő életében; már életében szentnek látják, csodával övezik minden lépését, más csodákat, mondákat az ő személyéhez fűz a hagyomány.[3] Halálakor, amint a legenda feljegyzi mutatja azt a lelkületet, amely a magyarokat akkor eltöltötte: ,,mind az egész kereszténységben nagy siralom és bánat támada ilyen kegyes királynak halálán és három esztendőre az egész országban szép öltözet, táncjárás, semmi vigasságtétel sem nem láttaték, sem nem hallattaték.''[4]. Nagyváradi temetkezési helye igen hamar zarándokhellyé lett. Egy nagyon érdekes adat szerint, amelyet 1684-ben a törökök elleni felszabadító háború idejében jegyeztek fel egy külföldi fültanu elbeszélése nyomán, a keresztény táborban a magyar katonák a tábortűznél ,,félóráig zenéltek és magyar víg dalokat mondottak Szent László tiszteletére, kinek ép aznap ünnepe volt”[5]. Tehát a XVII. század végén a magyar katonák előtt Szent László még eleven tisztelet tárgya.
Gelence Kézdivásárhelytől kissé délre terül el. A római katolikus templom építészeti szempontból is jelentős, ám a templom külön értéke a belső falfelületeit díszítő freskósorozat, melyek a hajó mindhárom: északi, déli és nyugati oldalán sávokban sorakoznak. Keltezésük idejük 1330-1430 körüli időkre tehető.[6]. Az írni-olvasni nem tudó nép számára ezáltal vált érthetővé Krisztus élete és szenvedései, valamint a szentek és királyok hőstettei. Székelyföldön a Szent László legenda volt a legkedveltebb, hiszen harcaikban a székelyek mindig Szt.Lászlót hívták segítségül. (Kálti Márk krónikája). A legenda legteljesebb, legrégibb és legértékesebb ábrázolását éppen a Gelencei templom freskói őrzik. A freskók keltezési idejét leginkább a XIV. század elejére tehetjük. Az északi falon nyugatról keletre a jelenetek így követik egymást[7]:

Szent László fogadalma,
Indulás a harcba. E két kép a király megáldozását és fogadalomtételét, valamint a váradi püspök áldásával útnak induló magyar sereget ábrázolja. Ezek a jelenetek más Szt.László legenda freskóin sehol sincsenek jelen.[8]
Az ütközet,
A kun üldözése-A kavargó csatából szökik meg barna lován egy elrabolt magyar lányt nyergében hordozva a kun harcos, László pedig vágtató fehér lován követi.
A párviadal és birkózás-A jó és a rossz küzdelmét a világosság és a sötétség ellentétpárjával fejezi ki a művész. László lova ugyanis fehéres-szürkés színű, a kuné pedig barnás. A szimbólikus tartalmaknak megfelelően a két legyőzhetetlen személy sokáig küzd egymással. A lovak is harcban állnak, gazdáik oldalán. A birkózásnak a kissebbként rajzolt lány vet véget, ugyanis egy bárddal a kun lábszárába vág. Sokat elárul a lány alakja, ez már a nők társadalomban elfoglalt helyére is utalhat.
A kun lefejezése.[9].

A történet úgy pereg a néző előtt, mint egy emberi-művészi beavatkozástól mentes, magától értetődő mesevilág. Az egyes képek mindig az előzőből következnek és a következő felé jelentenek átmenetet. Kialakul a narráció lineáris típusa, melyben minden egyes kép annyi információt közöl, amennyihez a következők megértésére szükség van. A történet időrendben halad előre; van kezdete és vége, magyarázatot kapunk az előttünk kibomló konfliktus okairól, látjuk kifejlődését és lezárását. A müvész az eseményeket a látszólagos objektivitás szemszögéből ábrázolja, nem teszi magáévá a szereplők nézőpontját. A kép egyetlenegy érzékelhető időpillanatba sűrít össze egy bonyolult időfolyamatot, felfüggeszti az idő tagoltságát: a jelenet, esemény, szereplők aktusainak kontinuitása a kép idejében összeolvad, az időpillanatok egymásutánisága egy térbeli formában egyesül. A képi jelek kronológiai és ok-okozati sorrá, azaz elbeszéléssé, rendeződnek.[10]. A történetszerűség ugyanúgy lehet egy kép, mint egy verbális szöveg karakterisztikuma: idő- és jelentésvonatkozásaikat a fikcionálás, a narráció hogyanja és a történet részeinek kompozíciója adja. A vizuális textualitás és elbeszélés közös struktúraelvei abból következnek, hogy a történet időrendjét a szüzsé elrendezése, azaz a nyelvi jeleket aktivizáló elbeszélés, valamint a fiktív cselekmény kompozíciója szabja meg.
A gelencei templombelső freskósorozatát jogosan tekinthetjük úgy mint egyetlenegy történetet több, egymással összefüggő képen elbeszélő sorozatot. A cselekvő személyek ismétlődése a térben elfoglalt pozíciók különbözőségére ébreszt rá, ami pedig az időbeni elmozdulás érzékelését eredményezi. A látható képsor egyik eredeti megfogalmazása a kónikákban található. A vizuális elbeszélés esetében a történet részletei és a kompozíciós formák, mint a jelenetalkotás, helyetesítik a beszéd és gondolati elemeket, melyekkel a verbális narratíva él. Ezen részletek révén válnak identifikálhatóvá a cselekményben részt vevő szereplők, ezek helyezik el a cselekményt térben és időben, felismerhetővé téve a narratíva elemeit.
Gazdag színskálája: a szürke, sárga, barna, fehér és barnáspiros valamint a fekete kontúrvonalak, a mandulaszerű nyílt szempárok azonosak az olasz festőmühelyek technikájával.[11]. A szín egy képen, mint kompozíció része szerepel. Több szín összefüggése a képen: statikus jellegű Homogén színek azonban különböző ideig pergetve és egymást felváltva felhasználhatók, de itt a szín mint anyag van jelen a mozgásban. A készítő mester láthatóan nagy gondot fordított a részletek pontos megjelenítésére, például a küzdő felek öltözetének a megfestésére. László lovagi öltözete négyrétegű: alul egy barna ruha lóg ki a páncéling alól, ezen egy sárgás színű felsőruha látható, de a karokat és a nyakrészt egy sárgás ing takarja. Öve, amelyen a tőre is függ, a csatja felett áttűzve hosszan lelóg. Mindezt pikkelyes cipő egészíti ki. Fején sodronyvédő, ezen sisak és csak azon ül a korona. A kun ruhája egy nomád harcosé, oldalán tegezzel és egy rövid, görbe karddal, ám fején páncélsodrony és sisak van. Az alakok attribútumai az azonosítás eszközei, a szóbeli retorikai bizonyítás festészetbeli megfelelői, vizuális locusok.[12].
Nyilvánvaló, hogy bármilyen intézményes kommunikációs rendszer, mint például az egyházi komunikáció, a templomtérben különféle ’nyelveken’ elhangzó szövegek kisajátítják a szimbólumokat, és olyan referenciákat és olyan referenciákat teremt más jellegű médiumokban, amelyekkel a képek koherens, többé-kevésbé homogén, értelmezhető rendszerré válnak. Saját értelmezési kísérletem ezeknek a képeknek az azonos kommunikációs térben elhangzó prédikációkkal, mint egy feltételezetten homogén közlésrendszer másik jelrendszerével való párbeszédbe állítása. A képsorozat argumentációs eszközzé válik a prédikáció retorikájában, szóképek, a tropológikus beszédmód alakzatainak illusztrációjává. A képek nem hordoznak önálló tartalmat, hanem utalnak egy szövegre, amely meghatároza emblematikus jelentésüket. Létüket egyfajta másodlagosság határozza meg, egy utalásviszony, amely a kommentár vagy illusztráció módján mindig valami már meglevőre utal vissza. Meggyőződésem ugyan, hogy léteznie kell egy közös térhasználati normának, mely valamelyest homogén módon értelmezi a különböző médiumok által közvetített üzeneteket, mivel azonban a képek használati módjára vonatkozó explicit utalásról nem tudok lehet, hogy feltételezésem nem áll meg a helyén. Mindenesetre érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy Szent László valójában mit jelentett a székely embernek és mi az amit az egyház forgalmazott Szent Lászlóról. Úgy vélem, hogy a király alakjában megtaláljuk azt a közös alapot, amely összeköti az egyház tanítását arról, hogy milyen is egy ideális hívő és a profán világ ideáltípusa. A kun és Szent László király harcát metafizikai értelemben a kereszténység és a pogányság közötti küzdelemként is értelmezhetjük. Így válik példaértékűvé és követendővé minden magyar/székely számára a királyi tett.
Mi ez a férfiúi ideál?
Mindenekelőtt az erő eszménye. A férfiúnak mi imponálhatna jobban, mint az, amit ösztönszerűen megkíván és megbecsül a férfiúban: az erő. Szent László már külső megjelenésében erősebb, daliásabb, szebb mindenkinél, ,,fejjel magasb mindeneknél'', - a kedves himnusz szavai szerint ,,csak szépsége császárságra méltó.'' Alakját rendszerint bárddal kezében, az erő szimbolumaként ábrázolják. Egész élete is az erőnek megtestesülése. Ifjúsága csupa harc és harcias gyakorlat. Az anyai lengyel udvarban lovagi nevelést kap. Azután harcol. Harcol üldözött bátyja mellett, majd Salamon király mellett; később, mint király, a haza ellenségei ellen. A cserhalmi csata, ahol egymaga hat kúnt ejt el, a nándorfehérvári győzelem: mind az ő nevéhez fűződik, csupa személyes párharc, lovagi hősiesség. A krónika még Szög lovának nevét is feljegyzi az utókor számára. Mindenütt mint a hős mintaképe jelenik meg.
De ez a rettentő harcos igazi középkori lovag, ,,Szűz Máriának választott vitéze'', - mondja róla az idézett ének. Már édesanyja, Richéza, az első lengyel király leánya, meghódította a jámbor keresztény életeszménynek. Richéza ifjúságát a Rajna vidékén, a katolikus áhítat klasszikus földjén töltötte egy kolostorban; fiába is bizonyára jókor belecsöpögtette azt a lelkületet, aminek következtében Szűz Máriának választott vitéze lett. Kázmér lengyel király udvarában, aki szintén a keresztény lelkiségnek egyik előharcosa Európában, ugyancsak volt mit magába szívnia. Mikor a történelem és a legenda világában megjelenik, mindenütt meglátjuk benne a lélek hősét; az igazi urat, aki önmagán is úr. A lovagi hősiességet megszentelte, keresztény erényességgé emelte. Csupa nagylelkűség egész élete. Imponálóan mutatja ezt Salamonhoz való viszonya, akinek trónjára nem áhítozott - jóformán úgy kényszerítik rá a főurak. Újra meg újra megbocsátja neki hűtlenségét, állhatatlanságát, és amikor király lesz is, mindaddig nem teszi fejére a koronát, csak úgy viteti maga előtt, míg Salamon életben van. Álmosnak, Kálmánnak, két nyugtalan unokaöccsének, megbocsájt. Mikor a pusztító kúnok megfutamodnak seregei előtt, a szent király felkiált: ,,Atyámfiai! Álljatok meg, ne öljük meg őket, hanem térítsük meg és telepítsük le őket!'' Csupa jóság ez a nagybárdú harcos: a vitézség mellett a keresztény szelídség vezérli[13].
Ez a fajta kép-értés és kép-interpretálás a társadalmi képhasználat alapkérdéseit hozza: 1) alapkérdés lesz a kép hűsége, hitelessége, valódisága; 2) alapkérdés marad az ember számára fontos funkciók egyike, az időmegállítás, az időpillanat értékének tartósítási szándéka; 3) ugyancsak a fő kérdések egyike a közlési szándék, az üzenet feladójának célja; 4) fontossá válik a mechanikus rögzítés hitelessége mint az „objektív” szemlélet garanciája; 5) megkerülhetetlenné lesz a képhasználat módjai közt a látás-tradíciók, a felhasználásban érintett emberek (értelmezők) köre, a képi hatás által befogott tér nagysága, a befogadni képes közeg milyensége, a megértés esélyét biztosító vizuális tradíciók mintái, stb. Rabul ejt bennünket az illúzió, hogy megtörtént eseményt látunk, vagy legalábbis megtörtént eseményekről készült képsorozatot. Akkor lépünk először a képzeletbeli birodalmába, amikor a képet vágyak és óhajok, valamint azok negatív lenyomatai, félelmek és rémületek ragadják magukkal és alakítják át, és különös logikájuk szerint álmokat, mítoszokat, vallásokat, hiszékeny képzeteket, irodalmakat, tehát röviden különböző fikciókat kötnek össze egymással. Abnormálisnak minősül viszont, ha valaki a fikciót tényleges valóságként fogja föl. Nem valóságot ad, hanem a valóság reprodukálását és így számára nem is a kiindulópont, a valóság az, ami elsősorban fontos, hanem az a beállítás és az a nézőpont, amelyet ezzel a valósággal szemben elfoglal.
A képen már minden egy vizuális megadottságban van és a dolgok egymáshoz való távolsági viszonya független a néző helyzetétől. Nem történhetnek meg eltakarások, alakok zavaró egymástfedései, így egyértelműbbé válik a közlés szándéka. Legalább elindulásában, mert maga az érzelmi és egyéb hatás úgyis különbözik minden néző egyénisége és kulturáltsága szerint. Ez már kívül esik a formán. A háttér, a miliő, mind eltűnik ebben a bemutató, első síkban, hogy semmi el ne fordíthassa érdeklődésünket a jó és rossz harcáról. A dísztelen háttér, amelyben mindössze néhány fa áll. László Gyula képolvasata szerint a küzdő felek életfáját látjuk, amely hűen visszatükrözi a küzdelem állását. A Birkózás jelenet hátterében két fa áll, egyenként hármas koronával. Nyilvánvaló, hogy a világos Szent Lászlóé, míg a sötét a kuné. Amikor a kun legyőzetett a Lefejezés jelenetében, a halálra utalva a kun sötét lombozatú életfája viszont a ’lélekmadár’ alakját veszi fel. Ebből a mágikus világszemléletből mítoszok és vallásos elképzelések, álmok és fikciók fakadnak/hatnak.

Könyvészet

Erdélyi János: Népdalok és mondák, II. k.

Jánó Mihály: A gelencei műemléktemplom. 1994. Sepsiszentgyörgy

Kibédi Varga Áron: Vizuális argumentáció és vizuális narrativitás. 1993. Atheneum I. 4. 166-179

László Gyula: A Szent László-legenda középkori falképei. 1993. Budapest

Magyar Zoltán: „Keresztény lovagoknak oszlopa” – Szent László a magyar kultúrtörténetben. 1996. Budapest

Vofkori László: Székelyföld útikönyve I-II. 1998. Budapest

http://www.medibit.hu/szentlaszlo/szent_laszlo.htm#anjou

Jegyzetek

[1] Tombor: 1968.27

[2] Az egész középkori művészet egyik legnagyszerűbb alkotása az ő nagyváradi lovasszobra, a két Kolozsvári testvér alkotása. Képmását pénzeken látjuk, nevét csatakiáltásul használják. Történetírásunk az ő korával kezdődik és az első magyar király-eszmény ő.

[3] Például a csodaszarvas mondája megismétlődik Szent László legendájában. A csodafűből, Csaba-íréből Szent László füvét csinál a legenda. Még halála után is visszatér a magyarok bízó hite szerint, amikor ellenséggel harcolnak, és győzelemre segíti őket. A művészet is az ő személye köré fűzi legszebb virágait. A középkori templomokban az ő képével találkozunk a legtöbbször, középkori művészeink legjobbjai az ő alakját ábrázolják.

[4] Magyar: 1996. 48

[5] Erdélyi: Népdalok és mondák, II. k. 407.

[6] Vofkori: 1998.

[7] László: 1993. Az 1 és 2 jelenet László Gyula szerint nem tartozik a freskóciklushos, hanem később került oda, részben elvágva a kivonulásban szereplő váradi püspök alakját.

[8] Tudomásom alapján

[9] A gyakori utolsó jelenetnek, a Megpihenésnek itt Gelencén nincs semmi nyoma, valószínűbb, hogy a szentély bővítésekor megsemmisült. A Megpihenés jelenetét például Székelyderzsen láthatjuk. Lásd a mellékletben.

[10] Az időbeli egymásutániság azonban nem feltétlenül igazolja azt a hipotézist, hogy elmesélt történettel állunk szemben: a kronológikus sor önmagában még nem esik egybe a történet koherenciájával

[11] László: 1993.

[12] Kibédi Varga: 1993. 169-170

[13] Magyar: 1996: + Ékesen szóló bizonyság erre törvénykönyve, ez a kora vad erkölcseinek megfelelő véres és kegyetlen törvényhozás, amelyre szükség volt a barbárság maradványainak megfékezésére, de amelynek meghozásakor arra is gondja volt, hogy az özvegyeket és árvákat megvédje. Úgy rendelkezik pl., hogy a gyilkosok vagyonának egyharmadrészét fenn kell tartani a gyilkos gyermekei számára.

Melléklet

http://www.medibit.hu/szentlaszlo/szent_laszlo.htm#anjou -- forrás

Magyar Anjou Legendárium

Képes Krónika: A kerlési ütközet

Bécsi Egyetem magyar diákjai anyakönyvének címlapján, 1414

Thuróczy Krónika, augsburgi kiadásának címlapja

Gelence

Székelyderzs

Megpihenés

Császár-Irma Tímea
SZENTTÖRTÉNETEK A VERSES ZSOLOZSMÁKBAN

Dolgozatom kiemelkedő személyeként, a középkori irodalom egyik meghatározó és egyben példaértékű női alakja, Árpád-házi Szent Margit kap szerepet, valamint az ő jelleme és természete a verses zsolozsmákból kiindulva. Leginkább mégis aszkéta életmódjára és csodatételeire szeretnék nagyobb hangsúlyt fektetni, mivel ezek a vonások azok amelyekre igazán rá lehet csodálkozni. Ahogyan korának megfelelően Margit példaértékű volt a középkori ember előtt, így nem csoda, hogy korunk emberei előtt is tanító jellegű példázat az ő jelleme a róla szóló zsolozsmákat illetve legendákat olvasva.
  De mi is a verses zsolozsma és ki is volt Árpád-házi Szent Margit? Mi az aszkézis és hogyan vált e példakép aszkétává, valamint hogyan jelenik meg a történetalakítás a zsolozsmákban a jellemszemlélet mellett? Ebben a dolgozatban ezekre a kérdésekre szeretnék reflektálni bemutatva e középkori szűz szenttörténetét és figyelemfelkeltő jellemét.

A zsolozsmákról

  A verses zsolozsma, historia rhythmata, historia rimata, verses officium: a szentek zsolozsmájának középkori formája, melyben nem csak a himnuszok, hanem a zsoltárok, az olvasmányok és a könyörgések kivételével minden más énekelt imádságot kötött, verses formában írtak meg. Leginkább a védőszenteket dicsőítették zsolozsmával. A történelmi adatokat tekintve a műfaj a 9. század végén született. Az első verses zsolozsmát St-Amand-i Hucbald írta. A ferences és domonkos liturgiában nagyon kedvelt volt e műfaj. A 13. században Speyeri Julian Assisi Szent Ferenc és Padovai Szent Antal tiszteletére állítottak össze verses zsolozsmát. A zsolozsma virágkora a 16. század ahol szerzői között pápák, egyházi méltóságok is találhatók. 1930-ig kb. 800 zsolozsmát tettek közzé köztük Szent Margit verses zsolozsmáját is. [1] Ugyanakkor a verses zsolozsma a lírának, epikának és drámának bensőséges egymásbakapcsolódása. Fontos, hogy nem csak szerkezeti szempontból határozható meg a zsolozsma, hiszen mindezek felett a szív szava, a lélek bensőséges ereje lelhető a zsoltárokban, énekekben és himnuszokban, hol az Úr tanítását hallgatjuk a szentleckében meg a többi epikus jellegű olvasmányokban, de ezeket is meg-megszakítja a responsoriumok lírája. Drámává pedig főként az előadás formája, a párbeszédek, a hieratikus mozdulatok, felállások, térdhajtások stb. teszik a zsolozsmát. Hogy azonban ezek a lírai, epikai és drámai részek mint váltakoznak egymással, az nem önkényes és tervszerűtlen összeállítás eredménye, hanem az Egyházban működő belső erőknek organikus, a Szentlélektől adott szervezetének és szerkezetének természetes kifejlődései. A zsolozsma egész épületének alapját és vázát a zsoltárok alkotják, meg főként a matutinumban a szent olvasmányok, elsősorban a Szentírás. Ez az az állandóan megmaradó központ, amely köré csoportosulnak a többi részek. Így a zsoltárokat bekeretezik az antiphonák, az olvasmányokra visszhangot adnak a responsoriumok és az imádsághoz átvezetnek a rövid versiculusok.[2]
  Árpád-házi Szent Margit verses zsolozsmája 1276-1320 között keletkezett amely a 16. század eleji Gömöry-kódexben maradt fenn és amelyet Csanád Béla fordított az akkor elismert latin nyelvről magyarra. A zsolozsmában található antifónák, himnuszok valamint a responzóriumok hűen tükrözik Margit jellenvonásait, utalnak az szent szűz élettörténetére és annak bizonyos mozzanataira.

A szent szűzről

  Árpád-házi Szent Margit 1242-ben született, a tatárjárás idején, IV. Béla és Laszkarisz Mária leányaként. Apja Istennek szánt nemes és nagylelkű cselekedetét betartva, miszerint az ország szabadulásáért születendő leányát kolostorban nevelteti, Margitot három és fél évesen a veszprémi Szent Kalatin-kolostorba helyezteti, majd 1252-ben a Nyulak szigetén lévő Szűz Mária-kolostorba, amit mára már Margit szigetként ismer a köztudat. Már tizenkét évesen tett fogadalmat a domokos rend akkori magisztere, Humertus de Romanis kezébe. 1261-ben kérte, hogy részesítsék az ünnepélyes consecratio virginum (szüzek Istennek szentelése) szertartásban, ami a domokos rendben nem volt szokásban, de Margit törhetetlen elkötelezetsége kiérdemelte ezt. E jellemvonásának megerősítésére közrejátszott édesapja, aki többször próbálkozott Margitot férjhez adni, de ő hajthatatlan maradt, mivel tisztán érezte az elkötelezetséget. Biztosítékként kérte és kapta meg a szertartást. Élete végéig a szigeti kolostorban folytatta áldozatát az Úrnak példát mutatva az emberiségnek. 1270. január. 18-án következett be szentséges és dicső halála. Szent Margit életének példázatát nem csak a verses zsolozsmák őrzik, hanem a róla szóló legendák is. Ezek a legendák a következők: az 1276-ban lezajló, második szentté avatási per protokolluma, Marcellus fráter Legenda vetusa, Garinus Legenda minorja, az úgy nevezett nápolyi legenda, amelyet Legenda maiorként ismerünk, míg legvégül a magyar nyelvű legenda, Ráskay Lea másolatában.[3]

Jellemvonások Szent Margit zsolozsmájából

  A legendákból ismert jellemvonások valamint a szűz élettörténetéből kiragadott mozzanatok felismerhetők a zsolozsmát olvasva és tanulmányozva. Szent Margit egyik kiemelkedően fontos és rácsodálkozható jellemvonása az aszkézis gyakorlata volt. Az aszkézis fogalma egy vallási gyakorlatot takar, amelyben a hangsúly az önsanyargatásra, az önmegtartoztatásra, az alázatosságra és a szigorú következetességgel megtartott normákra utal. A mai ember számára talán megrendítő ez a cselekedet; a középkorban dícséretesnek számított. Szent Margit valóságos aszkéta volt, így az önsanyargatása is közre játszott jelleme példaértékű fejlődéséhez. Ezt a testi gyakorlatot saját maga ostorozásával és többek között a titkosan viselt cilicium őv hordásával hajtotta végre. Zsolozsmájában, az I. Nokturnus antifónáinak második szakaszában fellelhető e cselekedete:

„Cilicium övezi,
fején szűzi fátyla,
magát ostorral veri
Krisztus szentelt lánya,
kemény vasöv derekán
az ő boldogsága.” [4]

A zsolozsmát tovább tanulmányozva a II. Nokturnus antifónáinak első szakaszában ismét a szűz aszkéta jelleme tárul elénk:

„Nyugodt, midőn ostor veri,
remeg, de bátran viseli,
a szabályt, melyet fogadott,
tökéletes áldozatot.” [4]

A testi, fizikai aszkézist e két példán kívül említi még a zsolozsma, de elengedhetetlen megemlíteni azt, hogy a tetsi sanyargatás mellett épp annyira fontos volt a szűzi leány számára a lelki önmegtartoztatás. A legendákból megtudjuk, hogy az alázatosság egyik fő jellemzője. Rendíthetetlenül alázatos szoror társaival szemben akárcsak más embertársaival szemben is. Meglepő lehet, hogy királylány létére ruhája rongyos, szaggatott és piszkos. A fürdést is kerülte, megvetette a fényűzést. Egyszerűen élte az Istentől kapott életét, de eskedelve várta már halálát; várta a találkozást Jézus Krisztussal, akinek egész életét szentelte. Mindezekre utal a második responzórium első fele valamint az I. Nokturnus antifónáinak első szakasza:

„Zárdaélet alig érinti meg,
utál máris fényűzést, díszeket,
szent szegénység igéje neveli,
nemes testét ostorral bünteti.” [4]

„Fényűzéssel, csalfasággal
telt világot elítél.
Margit szűz ártatlansággal
boldog égi nászt remél.” [4]

  A zsolozsma epikus jellegére figyelve szinte kronológius sorrendben meséli el a szent leány életét bizonyos mozzanatokat kiragadva. Habár inkább a jellemvonások helyezhetőek előtérbe mégis ezek megismeréséhez elengedhetetlen az élettörténet minimális tudása. A zsolozsmában mintegy ellenpéldaként szerepel a szent leány családi háttere, családi mivoltja. A himnuszokban fellelhető a történetalakítás, az úgy nevezett mesélés. A szent szűz királyságból való származása és annak eldobása kitűnő bizonyíték a Jézus Krisztus iránt érzett felmérhetetlen szerelmére. Az első himnuszban, amely Margit születéséről és kislánykoráról számol be egy könyörgéssel zárva, megfigyelhető újra pár példaértékű jellemvonása amelyek abban a korban akár meglepetést is okozhatott a hétköznapi embernek:

„Megvetve magas palotát
szigorú kolostorba tér.
S akit királyi pompa várt,
mint a koldusok, oly szegény.” [4]

  Ezekben a sorokban megfigyelhető a szegénység szeretete, a szerény lélek alázatossága valamint az Istennek tetsző élet rendíthetetlen betartása. Ezek a tulajdonságjegyek a második himnuszt olvasva ismét szembeötlő lehet ahogyan a történetalakítást is folytatja a himnusz a lány fiatal korára reflektálva:

„Szépséges arcú szűzleány
nagy vizes vödröket cipel,
lelkének tündöklő haván
mennyország kegyelmeivel.” [4]

  A zsolozsma harmadik és egyben záró himnusza már a szent szűz dicső haláláról számol be megragadva a halála után történt csodatetteket. Ahogyan a legendákból megtudtuk Margit csodatetteit és azoknak nagyságos és szentséges erejét úgy a zsolozsmában is találunk utalást rá. Szent Margit sírja zarándokhelyé vált és számos csoda történt mindazokkal akik hozzá imádkoztak. Leginkább betegek gyógyultak meg mindenféle nyavajától ahogyan azt a zsolozsmában is olvashatjuk:

„Kéz és láb újra működik,
s aki nem látott, újra lát.
Természet gyarlóságait
gyógyítja, s számtalan hibát.” [4]

  A himnusz záró versszaka szinte az olvasó elé rajzolódik ahogyan a Szent Margittal való könyörgés ábrázolódik amelyben az örök életért zajlik az esdeklés. A zsolozsmát lezárja Benedictus-antifóna.
  Összegzésképpen megemlíthető, hogy Árpád-házi Szent Margit élete, aszkéta kiléte, kiemlekedő és figyelemfelkeltő jellemvonásai egyaránt elénk tárulkoznak akár a legendákat tanulmányozva, akár verses zsolozsma titkokzatos és megragadó világát látva. A szent szűz verses zsolozsmájában található I. Vesperásban olvasható himnusz és antifónák, valamint a Matutinumban lelhető invitátorium, himnuszok, antifónák és responzóriumok hűen bemutatják a nagynevű leány tulajdonságjegyeit szent életével párhuzamosan példaként állítva a társadalom élére. Érdekes és csodálatos módon egyénisége világosan áll előttünk, annak ellenére, hogy ő magáról sosem beszélt, nem helyezte magát előtérbe, mégis róla maradt fenn a legtöbb feljegyzés a magyar dinasztikus szentek közül és ezek a feljegyzések, a róla szóló legendák és zsolozsmák lehetővé teszik számunkra, hogy kialakíthassunk egy valódi példaképet.

2017

Felhasznált szakirodalom

Verses zsolozsma - Magyar Katolikus Lexikon címszava
[ON-LINE] http://lexikon.katolikus.hu/V/verses%20zsolozsma.html
SZUNYOGH XAVÉR: A szent zsolozsma története, szerkezete, szelleme és magyarázata, Bp., 1942.
[ON-LINE] http://www.ppek.hu/konyvek/Szunyogh_Ferenc_A_szent_zsolozsma_1.pdf
Margit-legenda = Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor (1000–1530), szerk. MADAS EDIT, Bp., 1992.
Árpád-házi Szent Margit verses zsolozsmája=Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor 1000–1530), szerk. MADAS EDIT, Bp., 1992.
MADAS EDIT–KLANICZAY GÁBOR (szerk.), Legendák és csodák, Bp., 2001.
ORBÁN IMRE, Margit „legszebb” legendája, AETAS 23. évf. 2008. 1. szám
KLANICZAY TIBOR–KLANICZAY GÁBOR, Szent Margit legendái és stigmái, Bp., 1994.

Jegyzetek

[1] Verses zsolozsma-Magyar Katolikus Lexikon címszava
Online elérhető: http://lexikon.katolikus.hu/V/verses%20zsolozsma.html

[2] SZUNYOGH XAVÉR: A szent zsolozsma története, szerkezete, szelleme és magyarázata, Bp., 1942, 115. o.
Online elérhető: http://www.ppek.hu/konyvek/Szunyogh_Ferenc_A_szent_zsolozsma_1.pdf

[3] MADAS EDIT–KLANICZAY GÁBOR (szerk.), Legendák és csodák, Bp., 2001, 181-185. o.

[4] Árpád-házi Szent Margit verses zsolozsmája=Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor 1000–1530), szerk. Madas Edit, Bp., 1992, 286–292. o.

Dali Emőke
A SZENT MARGIT-LEGENDA

A szentkultusz a pogány egyistenhit maradványaként jött létre, egy belülről alakult szerves képződmény, minden bizonnyal a keresztény értelmiség befolyására alakult ki. Először mártírokat kezdtek el szentként tisztelni, ide vezethető vissza a tizennégy főszent eredete is, akik a legenda szerint haláluk előtt ígéretet kaptak Istentől, hogy megvédhessék az embereket különböző nehézségek során. Már évszázadokkal ezelőtt az emberek úgy tartották, hogy a túlvilági élet az evilági halállal kezdődik, ezért a haláluk évfordulóján megemlékeztek róluk, felolvasták a jegyzőkönyvet, ellátogattak a sírjaikhoz, ugyanis ezt tartották az evilági és túlvilági élet közötti átmenetnek, kapcsolati pontnak, szinte tapintható volt a test és lélek közelsége. Úgy tartották, hogy a mártírok a túlvilágról gondot viselnek az itt élőkre, mennyei oltalmazóknak tekintették őket. Az első vértanú István diakónus volt, aki Krisztus szavaival imádkozott halálakor.
A mártírok után szentként kezdték tisztelni azokat a neves személyeket is, akik tetteikkel kiérdemelték, vagy akiknek életükhöz, halálukhoz valamiféle csodatörténés kapcsolódik – például gyógyulások a síremlék körül -, főként királyokat, szerzeteseket, vagy akiknek életük során eltűrt szenvedéseik párhuzamba hozhatók Krisztus szenvedéseivel. A szent hátat fordít a világnak, kizárólag a „mennyei jegyesének”, azaz Krisztusnak szenteli életét. Igazi hazája a Mennyország, ezért a halála nem gyásznap, hanem sokkal inkább a Mennybe való beleszületést jelképezi. A szentek személyes tárgyai ereklyék, ezeket használják fel, többek között templomok építésekor. A templom névadó szentjének ereklyéjét elhelyezik az alapban, így szent hellyé válik.
Dolgozatomban Árpád-házi Szent Margit legendájáról, életéről, és a vele kapcsolatos csodákról szeretnék írni. IV. Béla király leánya az első királyi leszármazott, aki kolostorban nevelkedett, és ott is élte le életét. Az önfegyelem és a keresztény szeretet példaképének tekintik, főleg a keresztények. Már a tizenharmadik században boldoggá avatták, szentté avatása viszont elhúzódott, s bár a tizennyolcadik században engedélyezték nyilvános tiszteletét, erre csupán a huszadik században, 1943. november 19.-én került sor.
Szentté avatási eljárását halála után, testvére kezdeményezésével indították el. A szentté avatás azt jelképezi, hogy az illető elhunyt személyt Isten felvette a szentek seregébe. Hasonló a boldoggá avatáshoz, a különbség a kettő között viszont az, hogy a boldoggá avatott elhunyt ereklyéit nem tehetik ki, hogy az emberek nyilvánosan tisztelhessék, sőt templomot, vagy más fontos épületet sem szentelhetnek a tiszteletére. Ahhoz, hogy valakit szentté avassanak, alaposan felül kell vizsgálniuk az életét. Legalább 25-30 tanút kihallgatnak az ismerettségi köréből, valamint, ha nem vértanú az illető, akkor szükséges legalább egy, az életével kapcsolatos csodás történés – például gyógyulás – bizonyítása. Ugyanakkor ellenőrzésre kerül az elhunyt írásos hagyatéka is. Előfordul, hogy az úgynevezett „advoctus diaboli”, azaz az ördög ügyvédje megpróbál a szentté avatás ellen érvelni, bizonyítékokat felmutatni (ez inkább a 19. század előtti kanonizációs eljárásokban fordult elő). Árpád-házi Szent Margit esetében az első szentté avatási kísérletnél csak a boldoggá avatást sikerült elérniük. Az idők folyamán több neves uralkodó is újraindította, vagy sürgette a pert, mégis csak 1943-ban avatta szentté XII. Piusz pápa..
Szent Margit legendáját Ráskai Lea örökítette meg, a szentté avatáshoz Marcellus, veszprémi szerzetes is is megörökítette Magit legendáját, sőt, amint ez a kódexből kiderül, a Margit- legendák a 13. századi szentté avatási kísérlet után elszaporodtak, Garinus domonkos magister a kihallgatási jegyzőkönyvekből összeállított egy rövidebb, tömörebb Margit-legendát, de mivel az ő írásával nem voltak megelégedve – ugyanis az akkori felfogás szerint a legendában sok lelkesítő felkiáltást, sóhajt kellett felhasználni, ezzel is jóra sarkallva az olvasókat -, Garinus legendájának felhasználásával egy újat írattak, ezt nevezik a Nápolyi legendának, ezt viszont már túlcicomázottnak tartják, többen is felszólaltak, túlzásokat emlegetve.[1]

Erdő Péter bíboros Szent Margit tiszteletére tartott prédikációjában[1] kitér a képeken való ábrázolására is. Általában liliommal és könyvvel a kezében ábrázolják. A liliom nem csak a szüzességre utal, hanem a Krisztus iránti mérhetetlen hűségére és odaadására is, ezért lett a jelképe. A könyv minden bizonnyal a Biblia, hiszen Margit egész életében a Szentírást tanulmányozta, próbálta megérteni, a lehető legjobban megismerni. Ezzel minket is arra sarkall, hogy példáját kövessük. Gyakran láthatjuk a lábához helyezett királyi koronával, ez azt jelképezi, hogy bár rengeteg királyi kérője akadt, ő egytől-egyig elutasította őket, mert még politikai okok miatt sem volt hajlandó megszegni az Égi Jegyesének tett ígéretét, hiszen melyik földi király lehetne tekintélyesebb Krisztusnál?
            Margitot apja, IV. Béla (akit a második országalapítónak is neveznek) ajánlotta Istennek, abban az esetben, ha az ország megmenekül a tatároktól. A csodával határos menekülés után Margitot három éves korában küldte az újonnan épített kolostorba, a Nyulak Szigetére, nevelőnője Olympiades nővér volt, tőle tanulta meg a „belső, misztikus jámborságot, a Szent Szűz bensőséges szeretetét, a szenvedő Jézus Krisztus iránti teljes odaadást, és a vezeklő szellemet”.[2]
            Tizenkét éves korában tette le a fogadalmat. Teljesen tisztában volt a fogadalom velejáróival, mégis egy pillanatig sem bizonytalanodott el. Kétszer is felmentést kaphatott volna Rómától az eskü alól, ha diplomáciai előnyökkel járó házasságot kötött volna, ő viszont hallani sem akart róla, mennyei jegyesének szentelte életét. Egyik kérőjével, Ottokár cseh királlyal találkozott is, ám amikor az szépségét dicsérte, „Margit felháborodott, indulatosan kijelentette, hogy inkább levágatja az orrát, mintsem még egyszer kitegye magát ilyesminek, apjával pedig határozottan közölte: ő egyszer s mindenkorra Krisztus jegyese.”[3]
            Egész életét annak szentelte, hogy az égi hitves elvárásainak megfeleljen. Állandó önsanyargatásban élt, magától minden kényelmet megtagadott, nem óvakodott a mindenkit undorral eltöltő betegek ápolásától sem. Életének legfőbb alapszabálya Krisztus szeretete, és önmagának megvetése volt. Életére az önfegyelem, a keresztény szeretet, teljes Istennek adottság, a legmegalázóbb szolgai tevékenységek, hősies vezeklés, és a családi béke fenntartására fordított erőfeszítés volt jellemző.[4]
            A legenda[5] szerint a jövendőmondás tudományával is megajándékozta az Úr. Már 2 éves korában az anyja kérésére megjósolta az apja által vívott harc kimenetelét. Állítólag saját halálának időpontját is megjövendölte.
            Ugyancsak a legendából szerzünk tudomást arról, hogy Margit nem viselte el, ha jobb ruhát kapott a többi nővérnél, mivel nem akarta, hogy bárki is felsőbbrendűként kezelte őt a származása miatt. Ilyenkor a konyhába menvén addig mosogatott, sepregetett, amíg rongyosra szakadt a ruhája. Ugyanakkor, mélységesen megsértődött, amikor valaki a királyi származását emlegette. Mikor ez először történt, sírva panaszolta nevelőjének.
            Margitot nagyon szerette az ország népe, amint ezt a legenda is említi: „Szent Margit asszony kezde oly igen nyilván és erősen használni jóságos mívelkedetekben, hogy nemcsak az ő szorori, társi, avagy e szerzetnek fráteri, de még ennek felette nagy nemes özvegyasszonyok és uraknak, fejedelmeknek feleségi ez országban, kik őket nagy szeretettel szeretik vala, és ez országnak különb-különb részéből jőnek vala egyetemben őhozzá, őtet látni, és mind megépültetnek vala az ő nagy tisztes erkölcsében és ajánlják vala őmagukat nagy ájtatossággal az ő imádságába, megtérnek vala ő hazájukba. Mert eloszlott vala néminemű malaszt az ő orcájában és néminemű malasztos megért erkölcs az ő tekintetében, úgyhogy sem kemény beszédekkel, sem lágy beszédekkel nem láttatnék megváltoztatni.”[6]
            Az éjszakákat ébren, imádkozva töltötte, általában egy vagy két szoror társaságában, ezeknek azonban kötelességük volt távol maradni tőle, nehogy megzavarják őt imádkozás közben. Néha a Szent Kereszt oltára előtt, néha az ő titkos imádkozó helyén, és néha az ablak előtt fohászkodott.
            „Minden karácsony estjén mond vala ezer Pater noster-t és teszen vala ezer veniát és böjtöl vala vízzel. Azonképpen minden Boldogasszony estjén mond vala ezer Ave Mariá-t és teszen vala ezer veniát és böjtöl vala vízzel, még ha elég erőtlen volt is. Pünkösd estjén mond vala ezer Veni Sancté-t ezer veniával és böjtöl vala vízzel. Azonképpen böjtöl vala egyéb szenteknek is és szent apostoloknak estjén vízzel.”
            Minden nagycsütörtökön megmosta az összes nővér és szolgáló lábát, majd a saját kendőjével törölte meg ezeket, amit továbbra is a fején hordott. Ugyanezt tette Mária születésének estéjén, Nagyboldogasszony estjén és Gyümölcsoltó Boldogasszony estjén is. Valahányszor elment egy szentkép előtt a kolostorban, letérdepelve „üdvözölte” azt, ezt bizonyítja az a tény is, miszerint térdkalácsai megdagadtak és megkeményedtek – ezt a nevelője is megerősítette.
            Önsanyargatásának egy másik módja az volt, hogy tizennyolc éven keresztül boka fölött egyszer sem mosakodott, bármilyen betegségben is szenvedett volna. Folyton munkát keresett magának, segített a szolgálóknak és szororoknak egyaránt. Minden helyzetben igyekezett magát megalázni. Ágya sem volt, leginkább egy gyékényen aludt, de volt, hogy csak egy bőrdarabot tett a feje alá.
            Mikor beteg lett, hallgatott a fájdalmairól és betegségéről, nehogy a társait hátráltassa a helyzetével. Vérhasban szenvedett negyven napig, mégsem volt hajlandó ágyban maradni, hanem addig is végezte a megszokott teendőit.
            A többi nővér tanúsága szerint Szent-Margit karácsony estjén, nagypénteken, Nagyboldogasszony estjén, és egyéb Boldogasszony estjén egészen addig ostorozta magát néha tövises, néha sündisznónak bőréből készített ostorral, amíg vérezni nem kezdett. És amikor már annyira gyenge volt, hogy nem tudta magát ostorozni, egyik nővér társát, Szabina szorort kérte meg, hogy sanyargasa őt.
            Már élete során történtek kisebb csodák körülötte, ilyen volt, amikor kiment a válla, és Margit szoror zsörtölődni kezdett, hogy túl sok baj van vele, ezért rögtön elkezdte ő is ugyanazt a fájdalmat érezni, de miután Szent-Margittól bocsánatot kért, meggyógyult. Amikor a többi szoror a szilencium megszegéséért büntetést kapott Marcellus szerzetestől, Margit is könyörgött, hogy ő is ugyanazt a büntetést kapja, és a szororokkal együtt vízen és kenyéren élt. Amikor látta, hogy a gonoszság és a bűn elszaporodik a világon, sündisznóbőrből két-három ujjnyi széles övet csináltatott magának, és azt befelé fordítva a bőrén hordta Isten haragjának engeszteléséül. E sok szenvedés után Szent-Margit kezdte a testét erőtlennek érezni, és halálát is egyre közelibbnek érezte. Ezért mikor az egyik szoror meghalt, ki is jelentette, hogy ő lesz a következő, akit temetni fognak.
            Ezek után szinte rögtön le is betegedett. Fráter Mihály jött, meghallgatta a gyónását és feladta neki az utolsó kenetet Marcellus szerzetes jelenlétében. Betegségének tizenharmadik napján halt meg, azzal a megnyugvással, hogy most már a mennyei jegyese oldalán lehet. Halálával egy időben egy súlyos betegen fekvő nővér meggyógyult. Szent-Margit teste nem indult bomlásnak további három hétig, sőt szebb volt, mint valaha, továbbá kellemes illatot árasztott.
            A Ráskai Lea által lejegyzett legendában megfigyelhető, hogy nagyon sok indulatszót, sóhajt használt, a leírás leginkább szubjektív jellegű, megfigyelhetjük benne a csodálatot, amit Margit tettei az emberekben – ez esetben Ráskai Leában – ébresztenek. Ugyanakkor szerepéül szolgálhat az is, hogy az olvasót Margitéhoz hasonló viselkedésre, odaadásra ösztönözze. Hiszen bármennyire sanyarú életet élt, halála után elnyerhette a békés, örök életet.
            Szentté avatási eljárását testvére, István kezdeményezte, de a bizottság nem találta eléggé hitelesnek az életét és tevékenységét leíró legendát. Boldoggá avatták, a szentté avatási pert többször is újraindították, még Mátyás király is sürgette az eljárást. A tiszteletét hivatalosan a tizennyolcadik században engedélyezték, majd 1943-ban avatták szentté. Emlékére legendák, kéziratok maradtak fenn, templomok viselik nevét, és a Margit-szigetet is róla nevezték el. Hivatalos ünnepe január 18.-án van.

2012

BIBLIOGRÁFIA

Szent Margit legendája, ONLINE: http://mek.oszk.hu/00200/00246/00246.htm

Árpád-házi Szent Margit élete, ONLINE forrás: http://www.szentmargit.hu/szentmargit.htm

Szent Margit élete, 1990, Budapest

Királylány a Szigeten, 2007. január 31., ONLINE: http://nol.hu/archivum/archiv-432937.

Erdő Péter bíboros szentbeszéde Árpádházi Szent Margit ünnepén, Margitsziget, 2009. január 18., ONLINE http://www.esztergomi-ersekseg.hu/?fm=4&am=23&op=szentmargit_090118

Jegyzetek

[1] Szent Margit Élete, Budapest, 1990, 16., ONLINE: http://mek.oszk.hu/05100/05166/pdf/margit1.pdf.

[2] Erdő Péter bíboros szentbeszéde Árpádházi Szent Margit ünnepén, Margitsziget, 2009. január 18. http://www.esztergomi-ersekseg.hu/?fm=4&am=23&op=szentmargit_090118

[3] Királylány a Szigeten, 2007. január 31., ONLINE: http://nol.hu/archivum/archiv-432937.

[4] U. o.

[5] Árpád-házi Szent Margit élete, ONLINE: http://www.szentmargit.hu/szentmargit.htm

[6] Szent-Margit legenda, ONLINE: http://mek.oszk.hu/00200/00246/00246.htm

[7] U. o.

Décsei Beatrix-Emőke
FIKCIÓ ÉS METAFIKCIÓ A SZENTEK ÉLETÉBEN

Életünkben minden nap fikcióval találkozhatunk. Bárhol, bármilyen helyen előfordul olyan eset, amikor nem tudjuk eldönteni, hogy az fikció-e vagy sem? A fikció fogalmát az értelmező szótárak a következő képen határozzák meg: alkot, kitalál, rendbe szed, elképzel, irányít. Az internetes oldalakon az emberek különböző képen határozzák meg ezt, így a fikció lehet egy elképzelés, alakítás, a valósággal meg nem egyező kitaláció, költött világ. A fikció a tudományoknak az a metodikai segédfogalma, amellyel a közismerten ellentmondásos, hamis feltevéseket jelölik, azokat, amelyekről tudni lehet, hogy nem vezetnek valóságos eredményre, és a praktikus célokhoz képest megoldhatatlan feladatokat jelölnek. De a fikció nem egy mai napi kifejezés, jelentés. Már a kezdettől fogva jelen van az életünkben. Ugyanúgy találkozhatunk a mindennapi életben vele, mint a történelemben, irodalomban, sőt művészetben is. Rá van ragadva a dolgokra, és nagyon nehezen lehet elkerülni. De a fikció elkerülése még nem azt jelenti, hogy az igazság és a realitás mezejében vagyunk. Mivel az igazságfogalomnak is a definíciója bizonytalan, gyakran olyan elemeket foglal magába, amelyek között ellentmondás található. Mivel a dolgozatom során a szentek életével foglalkozok, vegyük példának az életrajzot. „Ha az életrajz vagy az önéletrajz műfajáról beszélünk, nemcsak a fiktív elemek megléte érdemel alapos vitát, hanem maga az igazság is, mint a szöveg egyértelmű tárgya. Kijelenthetjük tehát, hogy az igazság nem okvetlenül ellentéte a fikciónak, s így, ha a fikció gyakorlatát választjuk, azt nem azzal a zavaros szándékkal tesszük, hogy eltorzítsuk az igazságot. (..) Az ember nem azért ír fikciót, hogy éretlenségből vagy felelőtlenségből kijátssza az igazság feldolgozásának szabályait, hanem éppen azért, hogy rávilágítson a helyzet komplex jellegére, amellyel kapcsolatban csonkítás, szegényítés volna a bizonyíthatóra szorítkozni.”[1]
  Az idők során az emberiség sok kincset hagyott örökségül leszármazottainak, ezek között a legendákat és a himnuszokat is. A legenda egy vallási tárgyú, középkori műfaj, amely egy szent életéről, vagy egy szent hely keletkezéséről szól. Legfontosabb elemei a csodatételek, az erkölcsi tanítások és a példák bemutatása. „Az elnevezés azzal az ősi, még katakombai keresztény gyakorlattal függ össze, hogy egy-egy vértanú vagy szent emléknapján, ünnepén a Liber legendariusból („Felolvasandók könyve”) felolvasták a közösség előtt az illető szent történetét. Ez a felolvasandó szöveg volt a legenda.”[2] A dolgozat során három fontos legendával fogunk megismerkedni.
            Elsőként Szent István legendájáról lesz szó, mivel ő az egyik legismertebb szent világszerte. A legendában megemlítik a szentéletrajzok motívumát, amikor Sarolta (István édesanyja) álmában megjelenik István vértanú ezt mondván: „Bízz az Úrban, asszony, s légy biztos, hogy fiút fogsz szülni, akinek e nemzetségében először jár korona és királyság, és az én nevemet ruházd reá.”[3]
Vajk néven született, Esztergomban 970 körül, de néhány évesen „a Sankt-Gallen monostorából jött szerzetestől, Brúnótól a keresztségben az István nevet kapta.”[4]
  Kühár Flóris szerint Géza és fia, István igen hasonlítottak egymáshoz. „Apa és fiú egyformán nemes, nagylelkű, széles látású, gyakorlati életfelfogású ember. Mindketten hosszú ideig uralkodtak népükön. És mégis (..) ott van a gyökeres különbség, az a különbség, ami a félmunka és a remekmű közt van, amit más szóval úgy mondhatunk: az a különbség, mely az átlagember és a szent között van.”[5] Szent István mindig a békét kereste. „Igazságos, jámbor és békeszerető, vagy szükség esetén béketeremtő volt.”[6] István életszentségét Hartvik püspök leírásában találhatjuk: „Úgy jelent meg mindig, mintha Isten ítélőszéke előtt állna; benső tekintetével az Isten jelenlétét szemlélte áhítatos arckifejezéssel; minden tettével arról tett bizonyságot, hogy Krisztust hordozza ajkán, Krisztust szívében, Krisztust cselekedeteiben.”[7] Bármikor, bármilyen tettéért Isten ítélőszéke előtt felelni tudott.
  Apja halála után buzgón harcolni kezdett az igazságért, azt cselekedte, amit a szíve mondott. Az igazságot, Isten szavát próbálta továbbadni népének. Ha rájött, hogy népe más utat akar követni, fenyegette azt. A magyarok Szent István korát úgy fogják fel, mint a béke aranykorszakát. A király arany kezű, Pannóniának és a nemzetnek pedig jó híre volt, de az országot vezető király sokszor nem tudta a rosszat elhárítani népéről, csak ha kardot vett kezébe. Ebben az esetben, elég nehéz rágondolni arra, hogy Szent István békésen egyeztetett az ellenségekkel. De Hartvik püspök szerint: „Méltán nyerte el hát birodalma határain belül az apostol nevét, mert noha az evangélium hirdetésének tisztét ő maga el nem vállalta, a hit hirdetőinek, mint vezérük és felügyelőjük, megteremtette a gyámolítás és gondoskodás vigaszát.”[8] Életének nagy részében segített a szegényeken, a betegeken. Amikor már a betegség az ágyhoz kötötte, halálához már közel járt, mindenkit összehívott és arra emlékeztette a többieket, hogy „az igaz hitet megőrizzék, az igazságtevést szeressék, (..) tiszta életet éljenek, az alázatosságban szorgosak legyenek, mindenekelőtt pedig gondjuk legyen a kereszténység zsenge palántájára.”[9] Halála után sok csodatett következett be. Hartvik püspök írta legenda szerint egy béna ifjat és egy hétéves idegzsugorodásban szenvedő fiút gyógyított meg.
  A legendában ugyancsak intelmek találhatók, melyeket Szent István fiának, Szent Imre hercegnek írt: „Az atyai szeretet lángjától ösztökélve, ő maga is erkölcstanító könyvecskéket szerkesztett neki, melyben őszintén és barátian, a lelki intelem igéivel szól hozzá, oktatva, hogy mindenekelőtt őrizze meg a katolikus hitet.”[10] Kühár Flóris írásaiban, megtalálhatjuk az első intelmek közé tartozó sorokat, amelyben Szent István nehézségeket, „vesszőt és keménységet” kíván fiának figyelmeztetésképpen. Ahogyan Török József idézi „Gyermek vagy és gyönyörűségekben nevelkedtél. A háború, a munka és a különféle nemzetek támadásai, melyek között én majd nem egész életemet töltöttem, ismeretlenek előtted. Elérkezett már az ideje, hogy a puha párnák helyett keményebb bánásmódot is láss, amely lelkedet az én parancsolataimra irányítsa.”[11] Tehát a kisgyerek, akit anyja a harcoktól és az élet gonosz felétől addig eltakarta, abba az életkorba lépett, amikor már kezébe kell ragadja a kardot és harcoljon.
  Szent Imre herceg példát vett apjától, Istennek énekelte a zsoltárokat, őt dicsőítette, és alázatos szívvel kért bocsánatot bűneiért, de a nép bűneiért is. Amit apja a fal repedésén keresztül figyelt minden este, de senkinek sem árulta el ezt a titkot. Isten látván buzgóságát és tiszta szívét, amikor Veszprém városában való kis templomba ment imádkozni, hozzá szolt: „a legkiválóbb dolog a szüzesség. Lelked és tested szüzességét kívánom el tőled. Ezt ajánld fel, ebben a szándékodban tartsd ki.”[12] Imre herceg azonnal beleegyezett, és Isten igéjével megerősödött.
  Csodatettei már halála előtt megkezdődtek, még amikor apjával, Szent Istvánnal imádkozni ment Szent Márton egyházába. Szent István fiát küldte előre a köszöntésre. Imre így mindenkinek egyenlőtlenül osztani kezdte a csókokat. Megmagyarázván később azt, hogy mindenki érdeme szerint kapta a csókot, és aki hetet kapott, az szűzi életet él. Imre eltetében a szüzesség és a házasság összefonódva jelentkeztek.
  A legenda nem beszél különös képen feleségéről és annak származásáról.
  A legendában csupán megemlítik jegyesét „De mihelyt Szent Imre teste elenyészett még ifjú korába, és megkapta örökségét az élők országában (Zsolt.151,6), jegyese bizonyította szűzi életét, és az a bizalmas szolgája sem titkolta tovább, amiket gyakran látott vagy hallott.”[13]
  Imre 1031-ben halt meg, egy vadászat alkalmával, amikor egy vadkan áldozata lett. Ahogyan abban a korban tették, halálának helyére monostort építettek. „Attól fogva szűz Szent Imre herceg a művelt és a tiszta magyar ifjúság ideáljává lett, mert nem szóval, hanem példával mutatta be a késői nemzedékeknek, a jellemnek azt a teljes győzelmét, mely már nemcsak egyéni siker, (..) hanem győzelme a szellemnek az anyag felett.” [14] Szent Imre tanításai közé sorolhatjuk azt is, hogy az igazságnak az egyik magyarázata a jóság, a másik pedig a szépség. „Hogy nem elég csak lenni, nem elég csak élni, hanem az életnek formát adni, rajta eszmét és gondolatot kifejezni.” [15]
  A harmadik legenda, amiről szó lesz a továbbiakban, az Szent László királyhoz tartozik, aki „Krisztus Jézusnak kiváltképpen konfesszora és választatus, hív szolgája, mennyen-földön dicséretes minden idvözülő híveknek közötte, kit még az Istentől érdemlött nevezeti is kijelent.”[16] Neve jelentése: népnek Istentől adatott dicséret. A XI. században szükség volt egy olyan uralkodóra, aki a hit és haza bajnoka volt egy időben, és tiszteli, illetve folytatja azt, amit az előtte levő király létrehozott. Lászlónak már a külseje is egy uralkodóhoz hasonló volt. Erőskezűnek, óriás termetűnek írja le a legenda. Az ország igencsak Lászlót kívánta királynak. Kényszeríteni kellett, mivel nem azért akart király lenni, hogy első legyen, és minden csatát megnyerjen, hanem azért, hogy hasznos legyen. Úgy tekintettek rá, mint a haza bajnokára. Tettei és döntései mindig az isteni törvényekhez igazodtak, bármilyen nagy király lett volna, bármilyen hatalommal is bírt volna. Mindig arra vágyott, hogy Isten gyermekei közé tartozzon. Tettei is alátámasztják ezt, mivel éjjel-nappal böjtölt és imádkozott, népe bűneinek a megbocsátását kérte. Áldozatként nem mást, hanem magát ajánlotta fel. 1095-ben váratlanul beteg lett és lassacskán kezdett kifogyni erejéből. A fájdalmas zokogás és bánkódás nagy volt a nép szívében. Életében sok jel volt, amely sajátosan mutatkozott. Az egyik, amit a Képes Krónika mutat be az, amikor lóháton ülve körbejárt, hogy buzdítsa seregét, és megérintvén egy tüskebokrot egy fehér menyét az ölébe menekült. Mielőtt még az egyház szentté avatta volna, a nép előre megtette ezt. Sírját seregesen keresték fel a betegek, a vigasztalást keresők. Sírja előtt, aki megállt és tiszta volt a szíve, egészségesen ment tovább; szokássá vált az is, hogy eskütételeket tettek le ugyanitt. A legendában is számos csodatett jelenik meg. Az egyik közülük az, amikor egy leány, akinek a szeme annyira fájt, hogy mindenki azt hitte sosem fog meggyógyulni, a szent koporsójához menvén és ott könyörögvén, szemeiben a fájás megszűnt. Mivel László sok magyar leányt és feleséget mentett meg a pogány rabságtól, meghódította a magyarok szívét. A nép ezután nem a bőkezűségére, nemes lelkére emlékezett, hanem a csodatetteire.
  A három szent között ugyan a családi leszármazottságot nem számíthatjuk közös tulajdonságnak, mivel csak Szent István és Szent Imre herceg voltak vérbeli rokonok. Miközben Szent Imre herceg olyan nevelést kapott kiskorától, hogy végül ezt az utat választotta: Istent dicsőítette, neki szolgált és így, halála után – habár az korai volt, ezért az egyik történész „tragikus sorsú királyfinak” nevezte – szentté avatták. Szent Lajosnak pedig nem a szüleitől kapott nevelése során, hanem saját akarata szerint, Istennek szánta magát.
  De mit jelent a szent szó? Török József szerint a „sémi qodes szó, amelynek jelentése szentség, szent dolog, az „elkülönülni, elvágni” ige tövéből származik. Ez a szó az elkülönítettség, a mindennapi valóság feletti lét, a rituális tisztaság gondolatát sugalmazza, és titokzatosság, fenség hatja át.”[17] „A szentség (..) Isten misztériumából fakad, emellett pedig kapcsolatban van az erkölccsel és a kultusszal”.[18] Mircea Eliade pedig a „Szent és profán” írásában, a szentet úgy határozza meg, mint „valami, ami léttel telített. A szent erő egyszerre jelent valóságot, örökkévalóságot és hatóerőt.”[19]
            A három szentről himnuszt, illetve verses históriát is írtak. Amint tudjuk, a himnusz (görög „dicséret, magasztalás”) költői és liturgikus műfaj, melynek tárgya valamely istenség, esetleg elvont eszme, természeti erő vagy isteni tulajdonságokkal felruházott ember dicsérete.[20]
  Ugyanígy történik Szent Imre hercegről írt himnuszban is, azaz Chorus caelestis agminis, ami a 13. század második felében íródott. Már a második szakaszban benne van az, ami megjelenik a legendában is: Szent Imre testét a szépség Lelke lakja, fiatal korától. Békét hozott a világba, és sem kard, sem átok nem tudott volna véget vetni neki. Ugyancsak királynak tekintik odafent is: „Ékes, szent s királyi mezbe, él a mennyei körökbe, a Báránnyal mindörökre.”[21] Itt a Bárány Jézust jelképezvén. A himnusz semmit sem említ meg korai haláláról, vagy csodatetteiről. Csupán jóságáról beszél.
  Szent László királyról írt himnusz (Regis regum civis ave) 1192 körül íródott. Az első sorokban már megkezdődik a dicséret. A magyarok megmentőjének, de az angyalok társának nevezik őt „Menedéke magyaroknak, Örök-társa angyaloknak”[22]. Igazságosnak, jó ítélőnek jellemzik. Ahogyan a legendában is a koporsója közelében fohászkodók meggyógyultak, ezt a jelenetet a himnuszban is észrevehetjük:

„Krisztus, földről himnusz szárnyal
hozzád, aki keresztfáddal
Magadhoz vonsz népeket. “

Regis regum civis ave

Elismerik szentnek, tudják, hogy hozzá kell fordulni, és ő megsegít abban, hogy Istenfélő életet éljünk.
Szent Istvánról szóló himnuszban, élete részletesebben van felvázolva.

“Őt Géza élte alkonyán
István mártír nevezte el
az égi küldetés nyomán
Istvánnak, anyja méhiben.”

„Ég hírnöke jelezte meg
atyjának, hogy születni fog:
a vértanú elküldetett
anyjához szólni jóslatot.”

GAUDE MATER HUNGARIA (13. század)

Látjuk, hogy verses formában van elmesélve az álom.
De az értékesebb az István király verses históriája (Officium S. Stephani Regis Hungariae). Érdekesen megjelenik már az első részben az, hogy Pannónia földje egyelőre nem tért a jó útra, habár a többi nép már támaszát megtalálta. Eljön végül az új nap, az áldott, melyben a királyt dicsőítik, de a következő sorokban már átkozzák:

„Ím, eljött az áldott új nap:
zengő üdvös ünnepe
Szent királyunk-Istvánunknak!”

„Ím eljött az átkos új nap:
bűzös, büdös ünnepe,
álszent király annyi tört ránk,
mint a világ krátere, ”

Pannónia népe már elvesztette reményét, de későbbiekben megtalálja a helyes utat és jóra fordul:

„Ím, eljött a nap, az égi:
Rásüt ágra, bogárra,
Sugarát oly bőven méri,
Aranypénz a sugara:
Fénylő bánat ráfűzvén már
A világ ág-bogára.”

„Minden ország örvendezzen,
Elnyervén patrónusát,
És a nagy-jóért szerfelett
Áldja majd Úr-Krisztusát.
Mikor Pannonia végre
Megtalálja támaszát!”

„Ím, eljött a nap, a régi:
Elfagyott a vetemény,
Ím, a gyászunk ezredvégi,
Nincs remény és nincs remény –”

Officium S. Stephani Regis Hungariae

A három himnuszon kívül, egy olyant találtam, amely a három szentet egybefoglalja. A második szakaszában a három szent tulajdonságai vannak felsorolva:

„István királynak szíve gazdagságát,
Szent Imre herceg kemény tisztaságát,
László királynak vitéz lovagságát:” [23]

Arra kérik az Urat, hogy őket, a bűnösöket is tisztítsa meg, és hazájukat is mentse meg.
A három szentről még napjainkban is megemlékezünk, ugyanis Szent István neve ünnepéről augusztus 20-án, Szent Imréről november 5-én - ő ugyancsak a magyar ifjúság védnöke -, Szent Lászlóról pedig június 27-én.
A legendákban megjelent csodákat fikciónak is vallhatjuk. Mivel semmi megfogható tény nincsen arról, hogy ezek megtörténtek, valósak voltak. A fikcióról nem beszélhetünk, ha nem említjük meg a metafikciót is. John Gartner amerikai író azt állítja, hogy a metafikció stílusában és témájában egyaránt a fikció [tényére] fókuszál. Nem pedig arra, hogy egy realista világot hozzon létre. A metafikcióról még elmondhatjuk, hogy kifejezi a fikciót a fikcióról, amely ugyancsak kommentál, tudósit a dolgokról. A metafikciós szöveg narratív szempontból szolgál tanulságokkal. Egy szövegben a metafikció általában lehetetlenné teszi a történet megformálását, az nyelvre fókuszál inkább. A legendákban többnyire fikció jelenik meg, mivel ez a történetírás előrehaladását megengedi. Zavarosan fogalmaz, nem lehet elkülöníteni a reálistól. Fikció nem azért létezik, hogy zavarba hozza az embert, nem azért van, hogy lehazudja az igazságot, hanem azért, hogy felkeltse az emberben azt az érzést, hogy valami nem stimmel. Az embernek megvan a tapasztalata, tudása, amely segítségével képesnek kell lennie megismerni olyan dolgokat, amelyek semmi képen sem történhetnek meg. De olykor az ember a képzeletre bízza magát, így nagyon könnyen félrevezethető. „A fikció sajátos paradoxon, hogy amikor a hamishoz folyamodik, azt azért teszi, hogy növelje hihetőségét. A tapasztalatinak és a képzeletbelinek az a tapadós masszája, amelyről egyesek azt képzelik, hogy tetszés szerint darabolhatják fel igazság- és hamisságszeletekre, a fikciószerzőnek egyetlen lehetőséget hagy, hogy belefulladjon (..) a fikció nem valamely ideológia regényes kifejtése, hanem a világ sajátos feldolgozása, amely elválaszthatatlan attól, amit feldolgoz.(..) A fikció egyenlő távolságra helyezkedik el az igaznak a prófétáitól és a hamisért rajongóktól.”[24]

2014

Bibliográfia

Szent László királynak legendája (érdi-kódex): Web:http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=391_399_Karthauzi_SztLaszlo (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

Himnusz Szent László királyról (Regis regum civis ave) web: http://magyar-irodalom.elte.hu/gepesk/kkor/002.htm (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

Szent Imre herceg legendája: web: http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=055_059_Imre_legenda (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

Himnusz Szent Imre hercegről (Chorus caelestis agminis): web: http://magyar-irodalom.elte.hu/gepesk/kkor/003.htm (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

Szent István király legendája Hartvik püspöktől: web: http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=042_055_Hartvik (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

István király verses históriája (Officium S. Stephani Regis Hungariae): web: http://lato.adatbank.transindex.ro/?cid=233 (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

Szekfű Gyula, Szentjeink élete és halála, Bp., Maecenas, 1991.

Török József, A magyar föld szentjei , Tulipán, 1991.

Magyar Kurír: Szent László király ünnepe. Web: http://tortenelemportal.hu/2010/06/szent-laszlo-kiraly-unnepe/ (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

Szent István ünnepe. Web: http://www.sdmagyar.org/holiday.htm (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

Szent Imre herceg ünnepe. Web: http://www.katolikus.hu/szentek/szent176.html (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

A magyar szentek himnusza. Web: http://www.niton.sk/documents/15-14-6152-felt_menet_enekek_2009.pdf (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

Mircea Eliade, Szent és profán, Európa, 2009.

Juan José Saer, A fikció fogalma. Web: http://www.inaplo.hu/nv/200105/19.html (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

Jegyzetek

[1] Juan José Saer, A fikció fogalma. Web: http://www.inaplo.hu/nv/200105/19.html (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

[2] Himnusz. Web: http://enciklopedia.fazekas.hu/mufaj/Legenda.htm (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21).

[3]  Szent István király legendája Hartvik püspöktől. Web: http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=042_055_Hartvik   (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

[4] Török József, „A magyar föld szentjei”, Tulipán, 1991, 72−83.

[5]Kühár Flóris: Szent István legendája. In Szekfű Gyula, Szentjeink élete és halála, Bp., Maecenas, 1991, 24. o.

[6] Török, i. m., 72-83.

[7] Szent István király legendája Hartvik püspöktől. Web: http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=042_055_Hartvik (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

[8] Szent István király legendája Hartvik püspöktől.  Web: http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=042_055_Hartvik (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

[9] Kühár, i. m., 24.

[10] Szent István király legendája Hartvik püspöktől.  Web: http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=042_055_Hartvik (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

[11] Török, i. m.,72-83.

[12] Szent Imre herceg legendája. Web: http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=055_059_Imre_legenda (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

[13] Ua.

[14] Teller Frigyes: Szent Imre herceg. In Szekfű Gyula, Szentjeink élete és halála, Bp., Maecenas, 1991, 129-154.

[15] Uo., 129-154.

[16] Szent László király legendája. Web:
http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=391_399_Karthauzi_SztLaszlo (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21.)

[17] Török, i. m., 72-83.

[18] Uo., 72-83.

[19] Mircea Eliade, Szent és profán, Európa, 2009, 6. o.

[20] Himnusz. Web: http://enciklopedia.fazekas.hu/mufaj/Himnusz.htm (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

[21] Chorus caelestis agminis. Web: http://magyar-irodalom.elte.hu/gepesk/kkor/003.htm (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

[22] Regis regum civis ave. Web: http://magyar-irodalom.elte.hu/gepesk/kkor/002.htm (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

[23] A magyar szentek himnusza. Web: http://www.niton.sk/documents/15-14-6152-felt_menet_enekek_2009.pdf (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

[24] Juan José Saer, A fikció fogalma. Web: http://www.inaplo.hu/nv/200105/19.html (utolsó ellenőrzés dátuma 2014.06.21)

Dobos Mária
A SZENT IMRE-LEGENDA

1. Bevezető

A következő fejtegetésben kísérletet teszek a legenda valóságtartalma és fiktív mivolta közötti összefonódás és kapcsolat feltárására, valamint a metafikció problémakörének boncolgatására Szent Imre legendájának tükrében. Azt is vizsgálom, hogy Szent Imre erényének, a szűzi tisztaságnak az összetevői hogyan épülnek egységes képpé a legenda szövegében.
  Ehhez érdemes szót ejteni a legenda műfajáról, mivel a fiktív jelleg a műfajjal szorosan érintkezik és mert ennek törvényszerűségei nagyon is befolyásolhatják egy motívum felépülését a történetmondás során. A Historisches Wörterbuch der Rhetorik Legende címszava, illetve dr. Erdélyi László[1] Szent Imre legendája c. műve lesz segítségemre ebben a munkában. A következőkben Imre herceg életrajzát tekintem át nagy vonalakban, a valós élettörténetet hiteles adatokkal, majd a legenda tartalmát vetem össze ezzel, kiélezve a különbségeket a történeti hitelesség és a buzgón vallásos képzelődés között. Itt utalok a metafikció mibenlétére is. A legvégén térek rá részletesebben a legenda vezérmotívumának, a szűzi tisztaság értékvilágának a kibontakozására, amelynek nyomon követését és elemzését azért tartom fontosnak, mert Szent Imre éppen ennek az erényének révén lett a magyar ifjúság védőszentje.

2. Fikció és metafikció a legenda műfajából adódóan

  A legenda fogalma a latin legenda – ‹olvasandó› szóból származik, és jelentheti az érem-, vagy medálfeliratot, illetve a jelek, szövegek vagy képek magyarázatát. A szentek legendája a szent személyek életének és tevékenykedésének leírása vagy elmesélése. Ebben az értelemben azt a középkorban elterjedt műfajt nevezzük így, amely a keresztény szentek életét mondja el. Ekkor még a legenda fogalma azonos volt a hagiográfiáéval[2]. Ma szétválasztható a legenda a szent életrajzától aszerint, hogy a legenda csak vallásos monda, melyben a történeti magvat sok képzelődés övezi, az életrajz viszont komoly történeti mű, amelyből nagyrészt hiányoznak a költői elemek. Vannak legendák, melyekben viszonylag kevés hiteles történelmi adat van, de annál több vallásos képzelődés és túlzás.[3] A fiktív elemek beépítése arra szolgál, hogy az illető szent erényeit még inkább hangsúlyozzák, kiemeljék a személyét az átlagemberek közül. A fikciók egymásra épülése révén bontakozik ki a metafikció, melyre a későbbiekben teszek kitérőt.
  Ugyanakkor lehet a legenda tökéletes történeti mű, ha hiteles tanúskodások, szemtanúk és szakértők is igazolják a szent életrajzának adatait. A legenda hagyományos egyházi műfaja bizonyítékul szolgál a szent csodáira, megörökíti életük bizonyos eseményeit és nevelő célzatú olvasmány, amely hozzájárul a kanonizációhoz. További közös jellemzői a legendáknak, hogy hőseikben egy eszményt igyekeznek felállítani és ennek kiépítésére a fiktív elemek nagyban közrejátszanak. A tények és a példák illusztráló eszközök, a valóságos eseteket vándormotívumok, bibliai elemek és toposzok helyettesíthetik. A legendák általában tartalmazzák a tárgyalt személy nevének etimológiáját, az élettörténetét, szenvedéstörténetét és csodajegyzékét. Ezeket a továbbiakban fogom részletesebben is tárgyalni Szent Imre legendája nyomán.
  Arisztotelész is megállapította már, hogy valójában minden irodalmi alkotás fikció, vagy köze van a fikcióhoz, hiszen a valóságban nem történtek meg, de jellegüknél fogva akár meg is történhettek volna. Így különbözteti meg a költőt és a történetírótól: „ … nem az a költő feladata, hogy valóban megtörtént eseményeket mondjon el, hanem olyanokat, amelyek megtörténhetnek és lehetségesek a valószínűség vagy a szükségszerűség alapján. A történetírót és a költőt ugyanis nem az különbözteti meg, hogy versben vagy prózában beszél-e, hanem az, hogy az egyik megtörtént eseményeket mond el, a másik pedig olyanokat, amelyek megtörténhetnének. Ezért filozofikusabb és mélyebb a költészet a történetírásnál; mert a költészet inkább az általánosat, a történelem pedig az egyedi eseteket mondja el.”[4]

3. A Szent Imre élete és legendája

          Szent Imre legendája teszi teljessé a magyar szentek legendáinak körét. A legenda hiányos élettörténet, életrajzi elemekben igen szegény, az Imre hercegről festett kép inkább a szolgálni kívánt politikai és vallási ideálokat tükrözi, melyek eltávolítják a valóságtól és közelebb viszik a fikció világához. A hiányosságok pótlása végett mindenekelőtt ejtenék pár szót Szent Imre életéről.

  3.1. Szent Imre élete a valós történelmi háttér keretében
  Szent István királynak és Boldog Gizellának a Képes Krónika szerint több fia is volt, akik nagyrészt már kiskorukban meghaltak, Imre kivételével, aki nevét nagybátyjától, II. Szent Henrik német császártól kapta. Az eredeti legendában is Henricus néven szerepel, a Pray-kódex pannonhalmi misekönyvébe is ilyen néven van bejegyezve, míg Szent István nagy legendája is így nevezi e király fiát. Ötszáz év alatt e név folyamatosan változott, először fölvette Heimrik, majd az Eimerik, Emrech, Imrech, Imbre, majd 1526 táján az Imre alakot. Sajnos csak nagyon kevés biztos adat maradt fenn róla, így születésének idejét sem tudjuk biztosan, valamikor 1000 és 1007 között születhetett Székesfehérvárott.
            Életéről nagyrészt a krónikák és legendák adataiból szerezhetünk tudomást, amelyek kiszínezték és eltúlozták alakját. A legendaíró szerint „…gondos felügyelet alatt növekedett fel és megtanulta mindazokat a tudományokat, melyekre az ő korában az ifjakat az iskolában tanították.”[5] Első nevelői a szülei voltak, akik mindketten az életszentség útján jártak. Hét éves korától Szent Gellért bencés szerzetes nevelte, az ő irányítása mellett végezte el a triviumot és quadriviumot,[6] megtanult latinul, anyjától föltehetően németül is. Gellért apát ugyanakkor beavatta a lelki élet iskolájának rejtelmeibe és titkaiba is. Tizenöt éves korától atyja maga mellé vette, tanította többek közt az államirányítás tudományát, a hadvezérséget, a diplomáciát, de mindenekelőtt keresztény buzgóságot. Majd huszonhárom évesen befejezettnek látta a nevelését. Ez idő tájt kötötte meg házasságát. Feleségének kilétét nem tudjuk pontosan megállapítani, mivel a hagyomány három királyi családot is említ, amelyből feleséget vehetett: a lengyel, horvát és görög uralkodóházat, de az bizonyos, hogy szűzi házasságban éltek. Erről halála után jegyese is tanúságot tett. Ez a motívum feldobja Imre kultuszának kapcsolatát két másik uralkodó-szenttel, akik szintén a 12. században váltak népszerűvé.[7]
            Szükséges megemlítenünk II. Konrád német császárnak Magyarország elleni hadjáratát 1030-ban, ami szégyenleteses kudarccal végződött. Valószínű, hogy 1031-ben apja mellett Imre is felvonult seregével II. Konrád ellen. Egyes történészek viszont kimondottan a német sereggel való ütközet önálló vezéreként emlegetik őt. Ebben az időben István király Székesfehérvárott fia megkoronázására készült, amikor a szomorú hírt kapta: Imre herceget vadászat közben egy földühödött vadkan halálra sebezte, és sebeibe 1031. szeptember 2-án belehalt. Haláláról nem esik szó a legendában.

  3.2. A fikció és valóság kapcsolata a legenda felépítésében
  Már a legenda keletkezését is fikcionalitás övezi. Szerzőjének kiléte ismeretlen, annyit tudunk róla, hogy felkereste azokat a helyeket, ahol anekdotákat hallhatott Szent Imre hercegről, összegyűjtötte, és leírta azokat. Kihangsúlyozandó, hogy a fiktív elemek közbeékelésével senkit nem akar megtéveszteni, de mire befejezte, már közel 100 év telt el a szent halála óta, így az időtávolság felnagyította és megszépítette a példaértékű tulajdonságokat, csodás történetekkel alátámasztva, míg elhalványította más vonásait. De a legenda maga nem üres fikció, hanem valós tartalma, főleg értéktartalma van, mely nem csupán a kanonizációhoz járul hozzá, hanem hasznos példákkal és útmutatásokkal szolgál az olvasóinak.
  A Szent Imre-legenda az atyjától, Szent Istvántól kapott „erkölcstanító könyv”[8] kivonatos ismertetésével kezdődik, mintegy azt sugallva, hogy Imrében megtestesült az Intelmekben előírt uralkodói eszmény. Ugyanitt szó esik Imre születéséről, neveléséről, imádságos lelkületéről és buzgalmáról, virrasztásáról, önkéntes szegénységéről. Imádkozó buzgalmát támasztja alá az is, hogy miután mindenki lefeküdt, ő zsoltárokat énekelve virrasztott két égő gyertya mellett, és bűnbánatot tartott a zsoltárok végén. Atyja gyakran végignézte titokban a fal hasadékán át, de nem szólt senkinek róla. Erdélyi László szerint „Ez valószínűleg esztergomi hagyomány volt, mert Esztergomvár a szent király rendes lakóhelye, a kis Imre-Henrik születésének, gyermekkorának, nevelésének, fiatalkori szokásainak szemtanúja.”[9]
  A legenda következő mozzanata István király és fia Pannónia Szent Hegyén tett látogatásáról szól. Ekkor a király fiát küldte előre maga helyett, hogy előbb őt köszöntsék a szerzetesek, aki a Szentlélek közbenjárásával felismertek a bencések érdemeit, és azok alapján osztogatta nekük csókjait. Így volt, aki egyet, volt, aki hármat, volt, aki ötöt, és olyan is, aki hét csókot kapott. Atyja kérdésére, hogy miért osztogatta egyenlőtlenül a csókjait, elmondta, hogy ki-ki mennyi ideig maradt meg az önmegtartóztatás erényében, aszerint részesült a csókokban, és az, akit hét csókkal tüntetett ki, az mindvégig szűzi életet élt, egy Mór (Maurus) nevezetű testvér. Az ő alázatos lelkületét maga a király is kipróbálta. Ugyanis Szent Benedek Regulája szerint a completorium[10] befejeztével senkinek sem szabad a monostorban beszélgetnie. A király szóra bírta a virrasztó szerzeteseket, Mór kivételével, aki nem adott választ a király szólítására. Hogy még inkább próbára tegye, vádat emelt ellene, de Mór alázatosan tűrte, nem ellenkezett. Ekkor beigazolódott, hogy Imre megítélése valóban helyes volt, jutalmul a király a pécsi püspökké nevezte ki Mórt.
  A következő rész Imre szüzességi fogadalmáról szól, mely Veszprém Szent György templomában történt. Ekkor ragyogó fény árasztotta el a templomot, és egy isteni hang ezeket mondta: „A legkiválóbb erény a szüzesség; elmédnek és testednek szüzességét követelem tőled, ezt ajánld fel és ebben a szándékodban maradj meg.”[11] Ő válaszként a kegyelemhez menekülve, így szólt: „Úr Isten, ki ügyelsz az egész világmindenségre és megsegíted az embereket gyarlóságaikban, ki elveszed a fejedelmek lelkét és, aki félelmetes vagy a föld királyai előtt, tetszésedet teljesítsd énbennem!”[12] Szent Imre ezt titokban tartotta, sőt a jelenlevő szolgának is megtiltotta, hogy halála előtt bárkinek is tudtára adja.
  A továbbiakban egy csodajelenetet mesél el, amit a legenda írója Konstantinápolyban hallott egy caesariai kanonoktól, aki Szent Eusebius caesariai érsek történetében olvasta, hogy ugyanabban az órában, amikor Imre meghalt, látta lelkét az égbe szállni, és az érsek könyörgésére még egy esperes is tanúja lehetett a látomásnak. Ez a csodajelenet felettébb cáfolható, sőt fikciónak nyilvánítható, mivel köztudott, hogy ez a caessariai Eusebius érsek 340 körül meghalt, így kizárt, hogy 340 előtt láthatta volna Szent Imre lelkét az égbe szállni, mikor ez csak 1031-ben szállott az égbe.
  A legenda utolsó része egy olyan csodajelenetről számol be, amely Imre sírjánál történt, és amelynek folytán őt szentté avatták. Egy Konrád nevezetű személy, aki bűnei súlyától szenvedett, ellátogatott a pápához feloldozást remélvén. A pápa elámult bűnei sokaságán, nem oldozta fel, hanem egy páncélt adott rá, láncokkal átkötözve, majd egy lezárt és lepecsételt levelet, ami a bűneit tartalmazta. Arra buzdította, hogy járja be a szent kegyhelyeket, hátha valamelyiknél kegyelmet találna. A kegyelem jele az lenne, ha a bilincsek elszakadnának, a páncél lehullana róla és a levélből eltűnne az írás. Sok kegyhelyet bejárt, míg Szent István sírjánál várt megbocsátást. Ő azonban megjelent álmában és így szólt: „Kelj föl és az érdemeimre ne építs az Úr előtt, mert én nem vagyok elegendő ahhoz, hogy éretted közbenjárjak. Eredj tehát fiamnak, Szent Imrének sírjához, és ő legyen a te közbenjáród. Ő az, aki szüzességében tetszett az Istennek, és akinek ruhái nincsenek beszennyezve. Ez követi a Bárányt, bárhova is megy, és egyszersmind azoknak sorából való, kik Istennek trónja előtt új éneket énekelnek, amit senki más nem énekelhet, csak az, aki szűz.”[13] Konrád felkereste Imre sírját, és amint leborulva imádkozott, a láncok elszakadtak, a páncélja lehullott, és az írásnak nyoma veszett a papírról. Amint László királyhoz eljutott a hír, összehívta a zsinatot, három napos böjtöt rendelt el, és Imrét szentté avatta.
  Az imént leírtakból megállapíthatjuk, hogy a szemtanúkkal bizonyított csodák és „fiktív csodák” egymásra épülése egy metafiktív síkot alkot. A metafikció alatt itt nem a fikcióra való utalást értem, nem az önreflexiót a mű művészi alkotás jellegére[14], hanem a fiktív elemek egymásra építését, melyek természetesen elegyednek a valósággal.

  3.2.1. A legenda vezérmotívuma mint a valóság tartozéka
  A legenda vezérmotívuma a szüzesség kérdésköre. Az ehhez kapcsolódó részek a legendában a valóság szférájához tartoznak, a csodajelenetek szemtanúk által bizonyítottak. „A szüzesség (lat. virginitas) egy személy, akár férfi, akár nő nem csak biológiai, hanem lelki/mentális állapota is, gondolkodás- és értékelésforma, a mértéktartás nemiség területén megmutatkozó fajtája. A fogalom eredetileg mind nőre, mind férfira vonatkozik, a középkor óta azonban ritkán használják férfiakra.”[15] Imre, aki valóban utód nélkül hal meg, a legendában a szüzesség értékének képviselője. Ezt a motívumot szolgálja egy terjedelmesebb átvétel a 9. századi Exhortatio ad sponsam Christi című műből, valamint az a jelenet, amikor Imre önmegtartóztatásuk foka szerint különbözteti meg a szerzeteseket, és érdemük szerint adja a csókokat, majd az, amikor Isten hangját véli hallani a Szent György templomban, aki teste és lelke szüzességét kívánja tőle. Imre ígéretet tett és egész életében hallgatott titkáról, miközben teljes igyekezettel törekedett Jézus nyomdokain járni, aki szűzi méhből fogantatott és szintén szűzi életet élt.
  A történelmi kutatások szerint, a szentkultusz szabályait követve, a művészi ábrázolásokon, a néphagyományban és az irodalmi forrásokban Szent Imre attribútuma a liliom, a „liliomos herceg” megnevezés is illeti.[16]
  Szent Imrét szüzessége hasonlóvá tette őt az utókor szemében azokhoz a későbbi fiatal szerzetes szentekhez, akik szintén a tisztaság hősei, és egyre jobban olyanformán képzelték el, mint ezeket a fiatal szerzetes szenteket, akik csak ebben az egyben hasonlítottak hozzá. Ebből magyarázhatók azok a félrevezető képek, amelyek a középkorból fennmaradt képeitől eltérően, valami nőies, elfinomult alaknak rajzolják őt, noha kétségtelenül erőteljes, férfias jelenség volt.
  A szüzesség gondolatköre központi helyre került a szent uralkodók és hercegek új vallási modelljében, amit „ügyes fordulattal a gyermektelen házasságban elhunyt uralkodók vagy hercegek legfontosabb erényévé tettek”[17]. A termékeny házasság visszautasítása feltehetőleg a Szent Elek-legendára támaszkodott, aki a középkor egyik legkedvesebb legendahőse volt, aki elhagyta fiatal feleségét Isten hívására, keletre zarándokolt, majd álruhában tért vissza a szülői házba, és ismeretlen koldusként élte le életét.
  A 12. században a szűz királyfi és a lovag király szenttípusa között paradox helyzet alakul ki, „miközben érzékelhető módon a konfliktusok két szélső pólusa felé mutatnak, s ellentétes érdekeket szolgálnak, valójában ugyanannak az éremnek a két oldalát jelentik.”[18]
Szent Imre esetében mégsem beszélhetünk paradoxonról, nem léphetett atyja nyomdokaiba, az ő hivatása az volt, hogy eszményt hirdessen élete példájával, s nemzetének nagyobb szolgálatot tett azzal, hogy „az erény uralmát benne biztosítja, mint ha az országot arasznyi uralmával boldogítja.”[19]

4. Összegzés

          Következtetésképp megállapíthatjuk, hogy a legenda írója igyekezett a hitelesség látszatát kelteni és ezt mindvégig fenntartani. A fiktív elemeket úgy építi be, hogy ezek olykor szétválaszthatatlanok a valóság elemeitől, összefonódnak ezekkel, így a valóság–fikció–metafikció elkülöníthetetlen hálózatát domborítja ki. Úgy a fiktív részek, mint a valós elemek felnagyításai a szent eszményítésére, erényeinek hangsúlyozására szolgálnak, nem pedig az olvasó megtévesztésére.
Dolgozatomban igyekeztem Szent Imre legendáját úgy bemutatni, hogy mindvégig szem előtt legyenek azok az értékek, amelyeket ő képviselt. Azt is próbáltam igazolni, hogy a legenda nem csak üres fikció, hanem fontos értékeket közvetít, melyek által Szent Imre méltán lett a magyar ifjúság védőszentje. Az isteni kegyelem felismerése vezette őt az önmegtartóztatás útjára, amelyet méltóságteljesen végigjárt.

2012

Felhasznált irodalom

ARISZTOTELÉSZ: Poétika. Bp., Kossuth Könyvkiadó, 1992.

DIÓS István: Magyar Katolikus Lexikon. Budapest, 1998.

ERDÉLYI László: Szent Imre legendája. Budapest, 1930.

HOPPÁL Mihály: Jelképtár. Budapest, 1990, 144.

KLANICZAY Gábor, Az uralkodók szentsége a középkorban. Budapest, 2000.

UEDING, Gert (Hg.), Historisches Wörterbuch der Rhetorik: Legende. Band 5. Tübingen, 1998.

WAUGH, Patricia. Metafiction. The Theory and Practice of Self-Conscious Fiction. London and New York: Methuen, 1984, 12.

http://www.katolikus.hu/szentek/1105.html (2012. 06. 17.)

http://www.ehumana.hu/arpad/szoveg/eg06-1.htm (2012. 06. 21.

Jegyzetek

[1] Szent Benedek-rendi áldozópap, egyetemi nyilvános rendes tanár, a szegedi Szent Imre kollégium igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia és a Szent István Akadémia tagja

[2] Szentek életének leírásával és kutatásával foglalkozó irodalomtörténeti tudományág

[3] UEDING, Gert (hrsg.), Historisches Wörterbuch der Rhetorik: Legende, Band 5. Tübingen, 1998, 80–82.

[4] ARISZTOTELÉSZ: Poétika. Bp., Kossuth Könyvkiadó, 1992, 18.

[5] ERDÉLYI László, Szent Imre legendája, Budapest, 1930, 3.

[6] az akkori kor iskolafokozatai

[7] az 1147-ben szentté avatott II. Henrik császárral és az 1163-ban kanonizált angol Hitvalló Edwarddal. Az utóbbival csak áttételes a kapcsolat, míg az előbbivel közvetlenebbek az összefüggések. Henrik kultuszának a legendára tett hatását az is elősegítette, hogy gyakran emlegetik Imrét Henricus néven. Kapcsolatukra utalhat az is, hogy Henrik császár lelkéért halála után hasonlóan küzdenek az ördögök és angyalok, mint Imre lelkéért

[8] Institutio morum, vagyis Erkölcstan, amit Intelmek néven szokás emlegetni

[9] ERDÉLYI László, Szent Imre legendája, Budapest, 1930., 44.

[10] esti imádság

[11] Uo., 16–17.

[12] Uo., 17.

[13] ERDÉLYI László, Szent Imre legendája, Budapest, 1930, 30.

[14] Vö. WAUGH, Patricia. Metafiction. The Theory and Practice of Self-Conscious Fiction. London and New York: Methuen, 1984, 12.

[15] DIÓS István, Magyar Katolikus Lexikon, Budapest, 1998.

[16] A liliom a bibliai Énekek énekében erotikus szimbólum, de a keresztény eszmekörben az erotikus hátsó gondolat leválik, a liliom az égi szerelem, a szűzi tisztaság és ártatlanság jelképe lesz a tiszta lelkű, szűzies szenteknél, de legfőképpen Szűz Mária attribútuma.

[17] KLANICZAY Gábor, Az uralkodók szentsége a középkorban, Budapest, 2000., 140.

[18] KLANICZAY Gábor, Az uralkodók szentsége a középkorban, Budapest, 2000., 141.

[19] http://www.katolikus.hu/szentek/1105.htm

Heletya Orsolya
A CSODAELBESZÉLÉSEK RETORIKÁJA:
ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT ÖSSZEHASONLÍTÁSA
ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBETTEL

A középkori csodaelbeszélések legfőképpen a legendákban figyelhetőek meg. A legenda a középkori epika népszerű alkotása. Elnevezése a latin eredetű legenda szóbol ered, melynek jelentése olvasandó, mivel ezeket eredetileg a kolostorokban olvasták fel szerzetesek és apácák okulására. Kezdetben latin nyelven keletkeztek, később pedig a 12-13. században anyanyelvűvé váltak ( az apáczák és a városi polgárok körében nőtt azoknak a száma, akik nem tudtak latinul). A középkori legendák főbb témái Jézus, Mária vagy valamely szent élete, és a velük kapcsolatos csodás történetek.[1] Formája lehet prózai vagy akár verses. Ezeknek a legendáknak a példaadás, a lelki épülés a célja, de emellett szórakoztató jellege is van (a tanító szándéknak alárendelve) mivel a 4. századtól a legendák klasszikus elemei mellé, a novellisztikus elemek is társultak (pl. fordulatos cselekmény, jellemrajz, érdekes helyzetek), így próbálták fenntartani a hallgatóság figyelmét. Szerepük az, hogy megörökítik a szent életét, bizonyítékul szolgálnak a szentek csodáira és nevelő célzatuk van. A legendák forrásai többfélék lehetnek: hiteles, közvetlen értesülések, szájhagyomány és az írott források. Típusai már korán kialakultak: szent püspök, szent király, szent lovag, szent királylány stb. Az első magyarországi legendák latin nyelven születtek a 11-12. században pl. Szent András és Benedek legendája (1064).[2]
  A középkori gondolkodás egy végletekig vallásos gondolkodásmód volt. Értékrendje szerint a földi élet megvetése, a haláltudat volt a legfontosabb, mivel a földi lét csak siralomvölgy. A középkori ember célja, a túlvilági boldogság elnyerése, melyhez a testi vágyak legyőzésén, az önmegtagadáson át vezet az út. Az ember legnagyobb ellensége a test, mely a bűnös vágyak forrása, tehát a testet meg kell vetni, böjttel, önkinzással kell sanyargatni a lélek megtisztulása érdekében.
  Árpád-házi Szent Margit IV. Béla, magyar király és Laszkarisz Mária, görög császárlány 8. gyermeke volt, a tatárjárás idején született 1242. január 27-én. Szülei már születése előtt felajánlották az ország (és saját maguk) megmeneküléséért. Három éves korában Veszprémbe került a Szent Katalin Kolostorba, majd 1252-ben költözött át tizennyolc társával együtt a Nyulak Szigetére egy domonkos szerzetesrendhez. Édasapja többször próbálja házasságra rávenni, de sikertelenül. Alig múlt huszonnyolc éves, amikor meghalt.
  Árpád-házi Szent Erzsébet 1207. július 7-én született Magyarországon II. András, magyar király és Meráni Gertrúd leányaként. Már négy éves korában eljegyezték a türingiai őrgróf fiával, IV.Lajossal. Ezután Eisenachba költözött. Ott cseperedett fel és tizennégy éves korában férjhez ment Lajoshoz. Házasságukból három gyermekük született: Hermann, Zsófia és Gertrúd. Házassága alatt is vezeklő életmódot él: segíti a szegényeket, kórházakat építtet. Férje halála után kiforgatják vagyonából. Ezután remeteséget fogad Marburgi Konrád vezetésével, akit maga a pápa választ ki neki lelkiatyjául. Vagyonát később visszatérítették és ebből kórházat építetett Marburgban, ezután itt dolgozott, mint betegápoló 1231.november 17-ei haláláig.
  Árpád-házi Szent Margit legendája 1300 és 1320 között keletkezett magyar nyelven (Európa-szerte léteztek Szent Margitról szóló latin nyelvű legendák). A szövegét megörző kódexet Ráskai Lea domonkos rendi apáca másolta 1510-ben. A legenda szerkezete négy részre tagolható: Margit kolostorbeli életmódja, szokásai; halálát követő csodatételek; a szentté avatási eljáráskor kihallgatott apácák vallomásai és az utolsó részben pedig a papok és világi személyek tanúságtétele. A legenda forrása a Legenda Vetus, amely a legrégibb Margitról szóló legenda. 1276 és 1300 között keletkezett latin nyelven és Marcellus (Margit lelki vezetője) munkája. Ez a Legenda Vetus a szentté avatási vizsgálat számára készült, tehát a hitelességre törekszik, ezek mellett feltárja a kolostorok rejtelmes életét, bemutatja annak ellentmondásait és tükrözi a középkor világképét, értékrendjét.
  Árpád-házi Szent Erzsébet, európai szentként[3] integrálódott be a köztudatba, ezért több nyelven tartoznak hozzá legendák. Az ő életét három fontos részre oszthatjuk: szűz élete, házassága és özvegysége.[4] Az egyik legenda Caesarius Heisterbacensis: Szent Erzsébet tarományi grófné életrajza ( Vita Sancta Elyzabeth Lantgravie ). Caesarius de Heisterbach cisztercita perjel és legendaíró , a Szent Péter völgy[5] papja és szerzetese volt. Az ő munkájában Erzsébetnek a német származása van előtérbe helyezbe (pl. a legenda elején édesanyja nagyságát emeli ki, „erényestől erényes” születhet). Emellett Erzsébet özvegységének momentumai szerepelnek a legtöbbet. Egy másik Erzsébet-legenda az Érdy-kódexben található, amely a Karthauzi Névtelen prédikáció- és legendagyűjteménye, ez tudatosan megszerkesztett, magyar nyelven íródott. Ez tulajdonképpen egy prédikáció Dicsőséges Szent Erzsébet asszonnak innepéről, ahogyan a címe is előrevetíti. Ebben a legendában Árpád-házi Szent Erzsébet magyar voltát emeli ki a névtelen szerző, a prédikáció viszont három részre tagolható: Erzsébet gyermekségére, házaséletére és kolosorba vonulására, melyet özvegyen tesz meg. Egy másik nagyobb tiszteletű Erzsébet-legenda Dietrich von Apolda[6] tollából ered, mely Szent Erzsébet élete ( Vita Sancte Elyzabeth ) címet viseli. A legenda, életrajz Szent Erzsébet házaséletéről szól leginkább, melyben a szerző kiemeli férje, IV. Lajos szent érdemeit is: „Házasságuk tiszteletreméltó volt, ágyuk szeplőtlen, nem a vágy tüzében, hanem feddhetetlen hitvesi tisztaságban ”. Az életrajzot nyolc könyvre osztotta, hogy fenntartsa az olvasó érdeklődését, mivel „nagy” anyaggal van dolga.
  Árpád-házi Szent Margit és Árpád-házi Szent Erzsébet alakja. Szent Margit és Szent Erzsébet az egyház által népszerűsített életideál megtestesítői, a legendák eseményei szent életmódjuknak illusztrációjául szolgál. Alakjuk megformálásában az egyik legfontosabb szempont az aszkézis gyakorlása, melynek célja az érdemszerzés. A 13-14. század női szentjei így próbálták átélni Krisztus szenvedéseit. Szent Margit aszketikus gyakorlata ünnepekkor, különösen Nagyböjtben válnak erőssé. Ilyenkor nem vesz tiszta ruhát, nem alszik, nem mosakszik, böjtöl, Nagypénteken gyakran megkorbácsoltatja magát, tizennyolc évig nem mosakszik csak bokáig, gyékényen alszik, ciliciumot visel (ezt már egészen kicsi korában kéri, de gyermeki teste nem volt elég erős ahhoz, hogy viselje, később ez megváltozik). Az önsanyargatás eszközeit és módjait leíró sorok sokat elárulnak Szent Margit alkatának törékenységéről. Szent Erzsébet már gyermekkorában a játékok során „ becsapta” játszótársnőit, hogy a földre hajolhasson, s úgy imádhassa Istent még a játék közben is. Házassága alatt is gyakran felkelt férje mellől a hitvesi ágyból s megvesszőztette magát szolgálóleányaival. Alvás helyett inkább imádkozni akart, szolgálóleányai harisnyáját húzogatva ébresztették minden éjjel. Marburgi Konrádot elfogadta lelki atyjának, és minden szigorúságának eleget tett. Majd beállt a Szent Ferenc harmadrendhez[7] és minden világi javáról lemondva ott élt teljes remetéségben. Ha viselkedése nem volt megfelelő, Konrád megvesszőztette őt és szolgálóleányait is.
  A középkori felfogás szerint Isten és a világ szép, mely tükrözi Isten szépségét. A legendák kiemelik Szent Margit és Szent Erzsébet külső és belső szépségét, főleg nagy hangsúlyt fektetve a belső értékekre (a hit és az áhítat teszi őket széppé). Szent Margit külső jellemzése: „ mert vala igen szép szűz testtel, jóllehet condrás hitvány öltözettel, de szebb vala hittel és ájtatossággal”. Emellett a hangja is szép, hiszen énekel a karban. Szépsége halála után is megnyilvánul: „ szebb, pirosb vala, hogynem életében”, arcáról kedvesség sugárzik. Szent Erzsébet szépségét is kiemelik a legendákban. A Dietrich von Apolda változatban Istennek tulajdonítja ezt a szépséget: „ az Úr dicsőséggel és nagy szépséggel ruházta fel őt”.
  Leggyakrabban előforduló jelzőik alázatosságukra, szerénységükre, jóságukra vonatkozik. Empatikus készségük megnyilvánul pl. a betegek ápolásában. Nem félnek a betegektől, bármilyen kórt is hordoznak, ők nem félnek megcsókolni, megmosni testüket. Szent Erzsébet kórházakat is alapított, ahol úgy rendezte be a férőhelyeket, hogy mindig jusson minden betegnek hely, és ha valaki meghalt annak helyére azonnal új beteg kerülhessen. A szegénységet és a szolgaságot is szégyen nélkül vállalják. Szent Margit mindenre és mindenkire figyel. Nem veszi igénybe a királyi előjogokat: szolgákkal eszik, kincseit szétosztja, ruháit összepiszkítja és végletesen vállalja a munkát. Szent Erzsébet annak ellenére, hogy őrgrófi kúriában él szegényes ruhákat hord, minden vagyonát a szegények közt osztja el és csak olyan ételt vesz magához, amelyet tisztességes úton szereztek vagy saját birtokán megterem. Drága ruháit a szegényeknek adja és ő szürke, jelentéktelen öltözetet hord, ő is szolgálókkal eszik és a végletekig képes a munkavállalásra.
  Az imádság gyakorlása is megfigyelhető a legendákban. Árpád-házi Szent Margit Krisztus fájdalmát igyekszik átélni. A legenda említést tesz a kedvenc imádkozóhelyéről, amely a karban van. Néha reggelig ott imádkozik, és ott találja őt az álom. Szent Erzsébet is feláldozza éjszakáit az imádkozásra, elhagyja a hitvesi ágyat s gyakran reggelik imádkozik teljes odaadással, mígnem a földön éri őt az álom.
  Szent Erzsébetet megismerhetjük mint családanya és feleség. Feleségként odaadó, szereti férjét, aki megérti Erzsébet Isten iránti elhivatottságát, sőt bíztatja is őt. Házasságukról Dietrich von Apolda így ír: „Valóban boldogok a házasok, akiknek életközösségében ilyen nagy a tisztaság, együttlétében a szemérem. Akikben Krisztus szerelme a testi kivánságot és a ledérséget áhítattal zabolázta meg, a lélek hevülete megtörte az álmosságot, az imádság megőrizte az egyetértést, a szeretet alkalmat és lehetőséget adott arra, hogy jót cselekedjenek”. Szent Erzsébet, férje halála után özvegyen marad saját döntéséből, ellentmond nagybátyja akaratának, aki újra férjhez akarja adni őt. Édesapja visszahívja őt Magyarországra, de annak is ellentmond. Gyermekeitől is megválik, nehogy nagyobb legyen ragaszkodása hozzájuk, mint Jézus Krisztushoz. Szent Margit kapcsolata családjával tulajdonképpen megszakad akkor, amikor édesapja másodjára próbálja meg férjhez adni leányát. Margit ilyenkor úgy határoz, hogy felveszi a rend ruháját és véglegesen csatlakozik a kolostor lakóihoz. Azelőtt a családi konfliktusokban békítő jelenléte volt szembetűnő.
  Árpád-házi Szent Margit esetében a magyar szentség vitathatatlan származását tekintve. Miután szülei felajánlották az ország megmenekülése érdekében, Veszprémbe küldik, majd a Nyulak Szigetére kerül, ami a mai Budapest területén belül van, tehát mindvégig Magyarországon marad, nem megy el hazájából. Szent Erzsébetnél a magyar szentség viszont vitatott. Származását tekintve édesapai ágon magyar, de mivel Türingiába küldik és ott nevelkedik, majd ott megy férjhez, ezért német szentnek is mondják. A róla szóló legendák közt is ellentét van. Például az Érdy-kódexben magyarsága van kiemelve s mellette édesapja is, a magyar király. A német fölfön keletkezett Caesarius Heisterbacensis változatban pedig a német vonatkoztatása van előtérben. Német rokonai (édesanyja és testvérei) már-már szentként szerepelnek. Ebben a legendában csak megemlíti édesapját.
  Következésképpen elmondhatjuk, hogy a két szent királylány „Isten jegyeseként” élte életét. Erzsébet megszegi szüzességi fogadalmát édesapja iránti szeretetéből férjhez megy egy olyan férfihoz, aki méltó hozzá, majd gyermekeket szül neki. Ezzel szemben Margit megőrzi szüzességét egészen halála napjáig. Pázmány Péter A keresztyén özvegyasszonyok tüköre prédikációjában Szent Margitról beszél: „ezek tudták, mint kel szűzességet őrizni: mint kel a testet engedelem-alat viselni: mint kel Istennek kedveskedni”, szerinte korának „boldogtalan üdőjében” már el sem hiszik az emberek, hogy ez valamikor így volt.
  A különböző csodaelbeszélések szimbolikusan arról szólnak, hogy Erzsébet és Margit már fölötte állnak a földi világ törvényeinek ( pl. Margitnak a tűz nem égeti meg a kezét, és Erzsébetnél az ételek rózsává változnak, mivel a Mindenható Isten nem engedi, hogy hazudjon). A róluk szóló legendákban két rendkívűli egyéniség tárúl elénk, akik a földi élet megvetésében, az aszkézisben és a szegénységben való ragaszkodásban minden társuk felett állnak.

2014

Felhasznált alapszövegek

Margit-legenda. In GÁBOR Csilla (szerk.): Magyar krónikák és legendák. Kolozsvár, 2013, Polis.

HEISTERBACENSIS, Caesarius: Szent Erzsébet tartományi grófné életrajza. In MADAS Edit – KLANICZAY Gábor (szerk.): Legendák és csodák: (13-16. század): szentek a magyar középkorból. Budapest, 2001, Osiris.

KARTHAUZI Névtelen: Dicsőséges Szent Erzsébet asszonnak innepéről. In GÁBOR Csilla (szerk.): Magyar krónikák és legendák. Kolozsvár, 2013, Polis.

von APOLDA, Dietrich: Szent Erzsébet élete. In: MADAS Edit – KLANICZAY Gábor (szerk.): Legendák és csodák: (13-16. század): szentek a magyar középkorból. Budapest, 2001, Osiris.

Bibliográfia

BÁLINT Sándor: Ünnepi kalendárium. Online: http://mek.oszk.hu/04600/04656/html/unnepiki0027/unnepiki0027.html (2014.02.05)

BITSKEY István: „Erkölcsöknek tündöklő gyöngyszeme”. In Bányász József (szerk.): Árpád-házi Szent Erzsébet: magyar-német kultúrkapcsolatok Közép-Kelet-Európában. Árpád-házi Szent Erzsébet: téma és példa. Kolozsvár, 2009, Verbum.

FALVAY Dávid: Magyar dinasztikus szentek az olasz kódexeinkben. Online: http://olasz.elte.hu/files/falvay/magyar_szentek.pdf (2014.02.05)

KLANICZAY Tibor (szerk.): A magyar irodalom története 1600-ig. A vallásos irodalom kibontakozása. Online: http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/01/35.html (2014. 02. 05.)

PÁZMÁNY Péter: Pázmány Péter prédikációi. A keresztyén özvegyasszonyok tüköre. Budapest, 1987, Szépirodalmi Könyvkiadó

RICHES, Samantha: Gender and Holiness: Men, Women and Saints in Late Mediaval Europe. Online: http://en.bookfi.org/book/1170190 (2014.02.05)

Jegyzetek

[1] KLANICZAY Tibor (szerk.): A magyar irodalom története 1600-ig. A „magyar” szentek legendái. Online:    http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/01/36.html   (2014. 02. 05. )

[2] KLANICZAY Tibor (szerk.), i. m.

[3] Lásd: FALVAY Dávid: Magyar dinasztikus szentek olasz kódexeinkben. Online:   http://olasz.elte.hu/files/falvay/magyar_szentek.pdf (2014.02.05.)

[4] MADAS Edit – KLANICZAY Tibor (szerk.): Legendák és csodák: (13-16. század): szentek a magyar középkorból. Budapest, 2001, Osiris.

[5] Saját megnevezése szerint, régebben itt helyezkedett el Heisterbach

[6] Domonkos rendi szerzetes volt, aki öregségében írta meg Árpád-házi Szent Erzsébet életrajzát

[7] BITSKEY István: „Erkölcsöknek tündöklő gyöngyszeme”. In Bányász József (szerk.): Árpád-házi Szent Erzsébet: magyar-némat kultúrkapcsolatok Kelet-Közép-Európában. Árpád-házi Szent Erzsébet: téma és példa. Kolozsvár, 2009, Verbum.

Kasza Bernadett
ÁRPÁD- HÁZI SZENT KINGA

Általánosan a szentekről:

A szent szó részint az elkülönítettség, részint a tökéletesség fogalomkörébe tartozó személyek, dolgok és fogalmak jelölésére használatos. A fogalom minden vallásba létezik, a mi kultúrkörünkben elsősorban keresztény szövegösszefüggésben fordul elő. A Bibliában szent mindaz, ami Istené, és ami Isten köréhez tartozik. A szentség Isten elválaszthatatlan tulajdonsága; abszolút értelemben vett erkölcsi tisztaság.
Azon keresztény felekezetekben, amelyeknek vallásgyakorlata a reformáció kora előtt alakult ki (katolicizmus, ortodoxia), mind a liturgiában, mind hit személyes megélésében fontos szerepet kap a szentek tisztelete és a velük való kapcsolattartás. Ebben a kontextusban a szentek azok, akik haláluk után az adott keresztény közösség hite szerint üdvözültek.

A mai katolikus tanítás szerint a szentek :tág értelemben az összes hívő, akik a keresztség által részesülnek Isten életében és szentségében. Szoros értelemben azok, akiket az Egyház hivatalosan szentté avatott és a liturgiában, ünnepnapjukon megemlékezik róluk. A szent ember (a legtöbb nagy vallás alapján) az, aki elérte Istent, megismerte Istent. Ő Isten földi megbízottja. Isten nyilvánul meg benne teljes dicsőségében. Áldás itt e Földön. Ő a vallás élő jelképe, és az emberiség valódi jótevője. A történelemben a szenteknek mindig is kiemelkedő szerepük volt az emberiség spirituális értékeinek megőrzésében. A szent ember a szellem tisztaságának az őre. Megszabadult minden szenvedélyétől, és jó szívű. Igazat mond, és másokat szolgál. Nem kér, csak ad. Nem mond rosszat másokról. Lélegzete a szeretet. Ő a könyörületesség maga, szíve telve van együttérzéssel mások iránt. A rosszat jóval viszonozza, és megáldja azokat, akik őt átkozzák. Nem törődik a maga érdekeivel, életét mások szolgálatának szenteli. A szent az egész világot Isten (vagy önmaga) kivetüléseként látja. Egységet lát a különbözőségben, és eggyé válik az egész világgal.

Árpád- házi Szent Kinga élete:

Szakdolgozatom témája a képen látható magyar szentünk: Árpád- házi Szent Kinga. Kinga édesanyja látomásban hallotta e szavakat, kevéssel a szülés előtt: ,,Ne félj, Mária, könyörgésed meghallgatásra talált az Úr előtt. Íme, olyan gyermeket szülsz, aki néked és a népnek mondhatatlanul sok örömet fog szerezni. Mert az Úr ezen gyermek életével, példájával és érdemével szándékozik megvilágosítani és megsegíteni egy veletek szomszédos nemzetet.''

IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő elsőszülött gyermekeként látta meg a napvilágot. Testvére volt Árpádházi Szent Margitnak. Szülei és atyai nagynénje, a Türingiába szakadt Erzsébet, valamint nagybátyja, Kálmán herceg és felesége, Szalóme példás hitéletének hatására maga is mélyen vallásos volt gyermekkorától fogva. Főleg Szalóme hatása félreismerhetetlen életének későbbi alakulásában. De megérinthette fogékony lelkét a 13. század nagy egyházi mozgalma, a kolduló rendek alakulása is. IV. Béla udvarában mind a domonkosok, mind a ferencesek szívesen látott lelkivezetők és tanácsadók voltak. Így juthatott Kinga egész fiatalon arra az elhatározásra, hogy szüzességi fogadalommal életét teljesen Istennek szenteli.

Nem is sejtette, hogy életéről mások már tárgyaltak - nélküle. A lengyel származású Szalóme vetette föl a Boleszláv krakkói és szandomiri herceggel való házasság gondolatát az öt éves Kinga szüleinek. Ők azonban akkor még hallani sem akartak róla: előkelőbb, nagyobb tekintélyű férfit szántak leányuknak. Midőn azonban a tatár hordák vészfelhői tornyosultak az ország egére, többé nem a dinasztikus tervek, hanem a gyorsan és közvetlenül kapható katonai segítség lett a döntő szempont. Így azután 1239-ben igent mondtak a szomszédos lengyel fejedelem leánykérő küldöttségének, és leányuk pár napos vívódás után beleegyezett akaratukba. Talán éppen Kálmán herceg és Szalóme józsefházassága lebegett a szeme előtt, s bízott benne, hogy ha Isten sugallta neki szüzessége fogadalmát, lehetővé teszi majd annak teljesítését az új életformában is. Krakkóba vezető útja az akkori Észak-Magyarországon és Szandecen keresztül valóságos diadalmenet volt, mert életszentségének és szépségének híre ezrek kíváncsiságát ébresztette föl.

Az országra szóló esküvő és lakodalom után nem egykönnyen sikerült királyi férjét rávennie, hogy tartsa tiszteletben szüzességi fogadalmát, sőt, maga is tegyen ilyen fogadalmat. Mindkettejük buzgósága segítette elő 1253-ban Szent Szaniszló, Krakkó hajdani vértanú-püspöke (+ 1079) szentté avatását. A tatárok a muhi csata évében Lengyelországon is végigszántottak. Kinga (Kunigunda) teljes hozományával hozzájárult a tatárok elleni védelemhez; a tatárjárás után pedig adományokkal járult hozzá az ország újjáépítéséhez: kórházakat, templomokat, kolostorokat építtetett; köztük a nagy kulturális jelentőségre szert tevő ószandeci ferences kolostort. A királyi pár előbb a szepességi Podolinba menekült, majd a Dunajec bal partján épült Csorsztin sziklavárában húzta meg magát. Kinga a tatárok elvonulása után hazalátogatott Magyarországra, s az apjától kapott bányászok segítségével 1251-ben megnyittatta a híres bochniai sóbányákat (Wieliczka). 1257. március 2-án Boleszláv király, kimutatva háláját felesége országépítő tevékenysége iránt, oklevélben neki adományozta a Krakkótól délre eső Szandec tartományt, ahol az említett klarissza kolostort alapította. Férje hosszabb betegeskedés után, 1279-ben meghalt. Temetésén Kinga már a ferences apácák (klarisszák) ruhájában vett részt, így is jelezve élete özvegyi szakaszának irányát és tartalmát. Jolán húga társaságában - aki fél évvel előbb szintén megözvegyült - abba az ószandeci klarissza zárdába lépett, amelyet annak idején a férjével együtt építtetett és látott el javadalmakkal. Jótékonykodással és önmegtagadó imaéletben teltek napjai. A nővérek 1284-ben főnöknőjükké választották. 1287-ben egy tatár betörés elől ismét Csorsztin sziklavárába menekült, nővértársaivai együtt. Az ostromlókat Baksa Simonfia György vitéz és maroknyi magyar csapata futamította meg egy éjjeli rajtaütés alkalmával. A szandeci kolostort a tatárok földúlták, és Kingának 63 évesen az újjáépítés munkáját kellett irányítania.

E sok viszontagság bizonyára szintén hozzájárult életereje felőrlődéséhez. 1291 őszén betegeskedni kezdett, és 10 hónapi betegség után 1292 júliusában állapota válságosra fordult. Maga kért papot, hogy szentségekkel megerősítse, majd július 24-én, Szent Jakab apostol vigíliáján befejezte áldásos földi pályáját. Még holtában is ellenséges betörés zavarta a kolostor életét: cseh csapatok garázdálkodtak a környéken. Tőlük való félelmükben a nővérek 3 napig titkolták főnöknőjük halálának hírét... 1690-ben VIII. Sándor pápa avatta Kingát boldoggá. Öt évvel utóbb pedig XII. Ince Lengyelország egyik védőszentjévé tette.

Királynőként szerették és tisztelték, jóllehet Kingát kevésbé az uralkodói stílus, sokkal inkább a szolgálat jellemezte. Kinga erényei a lengyel Boleszló fejedelem oldalán éppoly fényesen világítanak, példát adnak ma is a keresztény világnak, akárcsak nagynénje, Árpád- házi Szent Erzsébet tettei Lajos oldalán Türingiában. Kinga egész életét átszőtte a szolgálat erénye. Árpád-házi Szent Kinga életében gyönyörű példáját adta az áldozatos Isten- és emberszeretetnek feleségként és királynőként egyaránt. A sajátjaként szerette második hazáját, Lengyelországot és annak népét.

Patronátusa:

Lengyelország és Litvánia patrónájára, a sóbányászok védőszentjére, Árpád-házi Szent Margit nővérére emlékezünk liturgikus emléknapján, július 24-én.

Amikor a tatárjárás után hazalátogatott, édesapja kíséretében eljutott a máramarosi sóbányákba is. A kíváncsiság levitte őket az egyik aknaszlatinai tárnába is, amelyet később róla neveztek el Kunigunda-tárnának. Kinga gyönyörködve nézte a csillogó, hófehér sótömböket. De mindjárt eszébe jutottak lengyel alattvalói, akik csak sós forrásokból párologtatott, ún. főtt sóval kénytelenek beérni. Felhasználva az alkalmat így szólt atyjához: ,,Atyám, add nekem ezt a sóaknát, és engedd meg, hogy innen egyenesen Lengyelországba vihessék a sótömböket.'' A király tüstént teljesítette leánya kérését. Kinga pedig lehúzta ujjáról a jegygyűrűjét, és az akna birtokbavételének jeléül a mély aknába dobta. Amikor később megnyitották a wieliczkai sóbányát, az első kitermelt sótömbben megtalálták a királyné gyűrűjét. Innen van az, hogy a sóbányászoknak a védőszentje, hozzá fohászkodnak ezek az emberek szükség esetén.

Emlékhelye:

Kinga sok templomot, kolostort építtetett, valamint gondoskodott felszerelésükről is, ezek közül talán a legjelentősebb az Ószandecban alapított ferences kolostor, amely Közép-Európa kulturális központjává nőtte ki magát. Magyarország egyetlen Szent Kinga-temploma a Veszprémi Főegyházmegye területén, Küngös településen található. A községet és a hozzátartozó területet alapításakor IV. Béla Kingának ajándékozta.

Emellett Szent Kinga szobra Budapesten található, a március 15. téren, amit Tóth Dávid alkotott 2002- ben. Szülővárosában, Eszetrgomban egy utca viseli a nevét.

Küngös település nevében is őrzi a királylány emlékét. Nyelvtörténészek szerint a Kinga (másképpen Kunigunda) név besenyő eredetű, és leginkánn Kingus alakban emlegették- ennek az emlékét őrzi a mai magyarországi faluház mellett levő Kingus- park ősi elnevezése. Történetileg igazolható, hogy IV. Béla járt e vidéken, lányának, Kingának adta ezt a területet. Hogy mégsem épült temploma talán azzal magyarázható, hogy kezdetben csak egy major létezett a falu helyén. A XVI. századtól a XIX. századig pusztaként emlegetik az írásos források, s csak ezután kezdett faluvá növekedni.

Legendák, melyekben fennmaradtak Szent Kinga hősi tettei:

Kinga gyűrűje: Egy legenda szerint amikor Kinga hazalátogatott a tatárjárás után, édesapja kíséretében eljutott a máramarosi sóbányákba. Az egyik aknaszlatinai tárnában gyönyörködve nézte a csillogó, hófehér sótömböket. Ahogy eszébe jutottak lengyel alattvalói, akik csak sós forrásokból párologtatott (ún. főtt) sóval kénytelenek beérni, így szólt atyjához: „Atyám, add nekem ezt a sóaknát, és engedd meg, hogy innen egyenesen Lengyelországba vihessék a sótömböket.” A király teljesítette leánya kérését, Kinga pedig lehúzta ujjáról a jegygyűrűjét, és az akna birtokbavételének jeléül a mély aknába dobta. Később, a wieliczkai sóbányák megnyitásakor a bányászok az első kitermelt sótömbben megtalálták Kinga gyűrűjét.

Kinga fésűje: Egy másik legenda szerint Kinga a tatárok elől menekült Lengyelországban, és amikor a Pieninek-hegységhez ért apácatársaival, egy szalagot dobott a háta mögé, ami kanyargós folyóvá vált; így jött létre a Dunajec. Ezen a tatárok keservesen ugyan, de átjutottak, ezért a fésűjét dobta háta mögé, amiből pedig egy sűrű erdő lett, amin a tatárok már nem tudtak átjutni.

Források:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Kinga
http://www.magyarkurir.hu/hirek/arpad-hazi-szent-kinga-1
http://www.katolikus.hu/szentek/0724.html
https://mult-kor.hu/teljes-hozomanyat-a-szegenyekre-es-a-betegekre-forditotta-arpad-hazi-szent-kinga-20170724
http://tortenelemportal.hu/2010/07/arpad-hazi-szent-kinga-unnepe/

2018

Kemény Melinda
A VERSES ZSOLOZSMÁK: SZENT ISTVÁN ÉS SZENT MARGIT

A középkor egyik híres műfaja a verses zsolozsma, melynek alapjául a szentek legendái szolgáltak. A legendákban a fikció és a valóság, valamint a földi és az égi szféra összekapcsolódik. A fikció fogalma nem szorul magyarázatra, hiszen kitalált, valóságosan nem létező dolgokkal mindenki találkozott már, elég például a politikusok utópisztikus ígéreteire gondolnunk, melyek nagyrészt csak fiktívek maradnak.
  A legendákban valamint a verses zsolozsmákban a fikció egy különleges válfajával találkozhatunk, hiszen a valláshoz kapcsolódva a keresztény hívő nézőpontjából a megjelenített csodák átértékelődnek. Egy Istentől teljesen távol álló, hitetlen ember a szentek életében előforduló eseményeket merő találmánynak véli, viszont a keresztény ember, bár számára is nehezen felfoghatóak ezek a történetek, mégsem tudja őket teljesen fiktívnek nyílvánítani, hiszen ott a bibliai tanítás: Isten számára minden lehetséges.
  A metafikció fogalma már kevésbé egyértelmű és ismert, legáltalánosabban a fikció fikcióként való tematizálását jelenti. Olyan írásmódként definiálható, mely reflektál saját megalkotottságára. A fikció olyan típusára utalhat, amely közvetlenül tanulmányozza saját szerkezetét, vagy kommentálja, elmélkedik más, őt megelőző fikciók formájáról, nyelvezetéről. A mű metafikciós aktusai azonban nem jelennek meg minden esetben hangsúlyosan, néha szinte észrevétlenek maradnak.
  A verses zsolozsmák esetében a metafikciós utalások rejtve maradnak, hiszen ebben a korban a vallás dominált, és azt akarták elérni a szentekről szóló művekkel, hogy minél több ember térjen meg és éljen Istennek tetsző életet. Ha a verses zsolozsma tematizálta volna saját fikcionalitását, ezzel pont célja ellenkezőjét érte volna el. A középkor emberének teljesen más volt életfelfogása, a világról és a halálról kialakított képe, de még számára is kicsit meghökkentő lehetett például Szent Margit önsanyargatása; ha a verses zsolozsma fel is hívta volna a hallgatók figyelmét arra, hogy valószínűleg a válogatott önkínzások csak kitalált események, akkor ez végképp megingathatta volna hitüket.
  Dolgozatom további részében Szent István és Szent Margit verses zsolozsmáját hasonlítom össze, kitérve a férfi és női szentek sajátos szerepeire, hogy végül ahhoz a következtetéshez juthassak, hogy Szent Margit esetében a fikció dominánsabban van jelen, mint Szent Istvánéban.

A szentek tisztelete a verses zsolozsmákban

  A szenteket különböző kategóriákra osztották (apostol, vértanú, hitvalló, szűz); ezeknek a kategóriáknak megfelelően zajlott tiszteletük a „közös” misével és zsolozsmával. Közép-Európában a 10-11. század fordulója táján beszélhetünk a szentek zsolozsmájának olyan típusáról, amit következetesen alkalmaztak. A többnyire prózai (ritkán: hexameterben, vagy rímes prózában írt) szövegek a szentek életrajzát mutatták be, részletezték, kommentárokat fűzve hozzá.[1]
  A 12. században új stílusideál bukkan fel, az előbb említett história-típust háttérbe szorítva. „A szövegeket versben komponálják, az életrajz inkább laudatióvá vagy értelmezéssé alakul át, a költői eszközök, kifejezések, képek egyre nagyobb helyet foglalnak a szövegben; zeneileg szinte kizárólagossá válik a series tonorum, a dallam pedig a cantus planus késői európai stílusában, egy fajta „dolce”-stílusban melodizálttá válik”.[2]
  A reformátorok ezeket a verses zsolozsmákat illetik a legtöbb kritikával. De Szunyogh X. Ferenc szerint a szentek életét és a róluk szóló zsolozsmákat vizsgálva több szempontot figyelembe kell vennünk. Először is fontos figyelembe venni a korszellemet, ugyanis minden korszakban másképp viszonyultak a szentekhez.
  Az ó-keresztény korszakot „Christocentrikusnak” nevezi, ugyanis az Úr mellett a szentek háttérbe szorultak, vagy csak legjellemzőbb közös vonásaik lettek megvilágítva, egyéniségük nem („commune sanctorum”). Csak a típust vették figyelembe. „Az apostolt, a vértanút, a hitvallót, az egyháztanítót, a szerzetest, az igazat, a szüzet, az özvegyet látta meg az egyénben is”.[3]
  Az írók nemcsak a lelki épülést tartották szem előtt, e mellett a gyönyörködtetésre is törekedtek, így a szövegek nem mindig igazak a történelmi hitelesség szempontjából, viszont egy olyan ember számára, aki lelkiekben szeretne erősödni, támaszt kapni, annak a hitelesség kérdése nem központi fontosságú.
  Az újabb kor az egyéni történetet részesítette előnyben, minél több adattal alátámasztva („historia”). Úgy gondolták így kiküszöbölhetik a fenn említett problémát, „igazabbá” téve az életrajzot. „Szerencse, hogy ez az elv nem tudott egészen érvényesülni a szent zsolozsmában, mert a zsolozsma végül mégis csak imádság”.[4]

Férfi és női szentek

  Ahogyan az előbbi részben említettem, fontos tehát a korszellem. A kor ugyanis meghatározza magát a szentet is; eszményei, erényei valamilyen szinten a kor emberének igényeivel állnak összefüggésben, vagy egyes erények hiányáról tanúskodnak. A középkorban a szentek példaképeknek számítottak. Assisi Szent Ferenc a szegénység szeretetével, az elhagyatottakkal szembeni érzékenységével mutatott példát a középkor emberének.
  A női szentekre a 13. századtól irányul figyelem. Mindebben III. Ince pápa játszott nagy szerepet, ugyanis azzal, hogy engedélyezte a kolduló rendek mellett megjelent új vallási közösségeket, egy új szentségi modell is megteremtődött. Egyfajta felemelkedés figyelhető meg vallási téren a nők számára. Saját nemükből választhattak maguknak példaképet: Szűz Máriát, Szent Erzsébetet, Szent Margitot, Szent Klárát, stb.[5]
  Az új női eszmény új erényeket is hozott, a szegények szeretete, betegek gondozása, és a jótékonykodás formájában. Megfigyelhetjük ezeknek az erényeknek a megnyilvánulását Szent Margit életében, aki a neki küldött aranyat, ezüstöt, olykor eledelét is, inkább a szegényeknek adta, ő maga megelégedve egy régi, rongyos kápával. Vagyonát nem csak a szegényekkel osztotta meg, hanem megbízva a priorisszákat, „egyháznak dolgaira” ajánlotta.
  Azonban a jótékonykodás Szent Istvánnál is fontos szerepet játszik, Gizellával együtt mindig gondoskodtak arról, hogy az egyházaknak mindenük meglegyen. Szent István király nagy legendájában olvashatunk arról, hogy egyházi keresztekkel, szőtt oltári ékességekkel, ruhaneműkkel, arannyal, ezüsttel ajándékoztak meg az egyházakat, szerzeteseket.
  Szent István, akárcsak Margit, személyesen is gyakorolta a jótékonykodást, hiszen a verses zsolozsmában is meg van örökítve az a momentum, amikor a szegényeknek az éj leple alatt vitt kincseskamrája tartalmából: „Koldusok tépték szakállát/ -példaként emlegetik- / mikor egyszer alamizsnát/ kegyesen osztott nekik”.[6]
  Szent Margit, aki királyi családból való származásával mit sem törődött, olyan alantas és sokak számára megalázónak tűnő munkákat vállalt, mint a refektórium vagy a szükség helyének kitakarítása, a fekélyes betegek ápolása („Szépséges arcú szűzleány/ nagy vizes vödröket cipel”).[7] Szent Istvánnál nem figyelhető meg ilyen mértékű megalázkodás, ilyen személyes segítségnyújtás, lemondás, így ezt akár tekinthetjük egy specifikusan női szentekre jellemző erénynek. Viszont nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy István királyi rangja is mást követelt, keménykezű uralkodóra volt szüksége ugyanis a pogányság útján tévelygő magyaroknak („Merész lázongók hadával/ gyengébb pásztor mit tegyen?/ Ezért kemény férfi által/szállt reánk a kegyelem”).[8]
  Egy másik eltérésként említhető István és Margit között, hogy Margit életében a világi örömökről való lemondás és az aszkézis hangsúlyosabb, mondhatnánk azt is, hogy a 21. század emberének szemszögéből megdöbbentőbb. Szent István verses zsolozsmájában ezt olvashatjuk: „a szemérem rovására/ semmit el nem követett” valamint „mindig teste-lelke ura/ s nem kényeztetője volt”. Szent Margit legendájában azonban nem csak arról olvashatunk, hogy nem kényeztette testét, hanem önsanyargatásának többféle módszeréről is (böjt, ostorozás, cilicium és vasöv, valamint vasszeges kapca viselése, stb.). A verses zsolozsma ezt így örökíti meg: „Cilicium övezi, / fején szűzi fátyla, / magát ostorral veri/ Krisztus szentelt lánya,/ kemény vasöv derekán/ az ő boldogsága”.[9]
  Különbséget tehetünk az Istennel való kapcsolat és az imádkozás terén is. A női szent, Margit, úgy tűnik mintha szorosabb kapcsolatban lett volna Istennel, mivel napjának több mint felét az Istenhez való fohászkodás tette ki. A legenda beszámol arról, hogy amíg a többi szoror aludt, ő az idő alatt is imádkozott, olykor teste meg is kékült a hidegtől, de ő nem törődött a testi szükségletekkel vagy annak fájdalmaival. Szent István esetében viszont az Istennel való kapcsolat más természetű, neki küldetése volt, Isten megbízta őt a magyarság irányításával, Felé fordításával („magyarok térítésére / támadt hős fejedelem”). István nem is engedhette volna meg magának az egész napos imádkozást, ugyanis ő aktívan részt vett a nép életében, a nemzet ügyeiben, a harcokban, ellentétben Margittal, aki a világtól elszigetelten, kolostorban töltötte napjait.

Hasonlóságok és különbségek a két zsolozsmában

  A középkorban sajátos módon vélekedtek a szentségről: úgy gondolták, hogy a szentség egy családon belül terjed/terjedhet. Ez azt is feltételezi, hogy nem minden esetben az egyéni érdemekre, cselekedetekre, jótéteményekre került a hangsúly, hanem mindezek inkább a királyi család dicsőségét gyarapították, melyből a szent származott. Egyetemesen pedig, Isten dicsőségét hirdették, ugyanis a szentek magatartása is mindig önmegalázó, szerény, cseppet sem gőgős.
  Margit és István is Árpád-házi szentek, viszont amíg Margit lemondott királyi származásával együtt járó kiváltságairól, magát teljesen megalázta Isten és mások előtt is, addig István csak Isten előtt alázkodott meg, a nép szemében „kemény férfi” maradt.
  A két zsolozsma is érzékelteti, hogy István életében a királyi rang, a nemesi származás sokkal fontosabb szerepet játszik, mint Margitéban, Szent István zsolozsmájában ugyanis „István mint a magyarok prédikátora és Istentől adott keresztényi törvényhozó áll előttünk”.[10]
  Az első két nokturnus antifónái, valamint az első responzórium is a közösség, a nép életében betöltött fontos szerepét hangsúlyozza, származását említi, Isten által megszabott küldetését emeli ki, úgy is fogalmazhatnánk, hogy a hithirdető király típusa körvonalazódik benne, de nem egyénít. Az István személyéről szóló sorok csak a második responzóriumban bukkanak fel. A harmadik nokturnustól pedig ismét visszatér a szent életű király motívuma és a halál utáni megdicsőülésé. Illetve konkrétan István személyéről szólónak mondható még az élettörténetből vett eseményre való utalás: „Koldusok tépték szakállát”.
  Szent Margit verses zsolozsmájában sokkal több egyéni, csak személyére vonatkozó részlet található, a legenda eseményeire is több utalás történik, magára az élettörténetre nagyobb hangsúly kerül, mint István esetében. A származás nem hangsúlyozódik, inkább a kiváltságokról való lemondás van kiemelve.

„E szent volt a magyar népnek
első hithirdetője
és a keresztény törvénynek
Isten-küldte szerzője.”

„méltót, aki mestered lett,
nem a köznépből adott,
hanem felkent fejedelmed
hitvivő apostolod.”

„Magasztos szép fiat nemzett
Géza szent fejedelem,
kit a méhben már megszentelt
az isteni kegyelem:”

„Példát így ad hazájának,
ellene mond a világnak,
Isten háza hogy legyen.”

„Megvetve magas palotát
szigorú kolostorba tér.
S akit királyi pompa várt,
mint a koldusok, oly szegény.”

„Király nemnek gyökerén sarjadott,
s hatalomnál többre törekedett.”

„Király törzsi sarjadék,
s égi küldetést figyel”

Az egyenes vonallal jelölt részek a szentek küldetésére, feladatára vonatkoznak, Margit esetében így megemlíthetnénk, hogy a példamutatás által teljesítheti be isteni küldetését, valamint a legenda ismeretében azt is mondhatnánk, hogy a bűnös emberiségért való szüntelen könyörgés által. A kapoccsal jelölt részek pedig a királyi származásra utalnak.
  A szentté avatás feltételei III. Ince pápa hatására szigorodtak, a pápának benyújtott kérvény, a pápai kivizsgálás mellett, a fama sanctitatist igazoló dokumentumok is szükségesek voltak, ilyen volt például a csodák jegyzéke. A Margit-legendában és Szent István legendáiban is részletezve vannak az életük alatt vagy haláluk után történt csodák. Margit esetében a verses zsolozsmában is történik a csodákra utalás („Dühöngő betegségeket / megszüntet, sorscsapásokat./ Kéz és láb újra működik, / s aki nem látott, újra lát”).[11]
  Szent István verses zsolozsmájában azonban a csodákról nincs említés. Ez magyarázható akár azzal is, hogy az ő esetében, a politikai szerepkörben való hatékony tevékenykedést, a történelmi adatok hitelességét a csodák akár meg is kérdőjelezhetnék, ugyanis a csodák helyes értelmezése sokak számára nehézséget okoz. Szunyogh X. Ferenc szavaival élve: „a csodák, rendkívüli jelenségek, látomások és hallások, nem lényeges jelei a szentségnek. De elvszerűen tagadni ezeket, nem katolikus gondolat”.[12]
  Érdekes lehet megfigyelni a két szent megnevezéseit a zsolozsmákon belül, Szent István esetében: „szent királyunk”, „magyar népnek első hithirdetője”, „hit apostola”, „keresztény törvénynek Isten-küldte szerzője”, „felkent fejedelem”, „hős fejedelem”, „magasztos, szép fiú”, „kemény férfi”. Margit megnevezései a következők: „királyi lány”, „boldog szolgálóleány”, „mennynek dicsőült szentje”, „szépséges arcú szűzleány”, „szűz Margit”, „zsenge korú szűzleány”.
  Margit esetében a szüzesség, a szentség van kihangsúlyozva. Nők esetében érzékletesen mutatja be a „Krisztus jegyese” megnevezés azt, hogy a szent valójában egy Istennek elkülönített ember. Margit, bár sok házassági ajánlatot kapott, ezeket rendre visszautasította, még akkor is, mikor apja politikai okok miatt, az ország védelmében kérte erre. Ő Krisztusnak tartogatta magát: „eljegyzi mennyei nászágy”, „Jegyesének oldalán/ csendesül boldog éneke”.[13] Szent István esetében a megnevezések a tekintélyét hangúlyozzák, az emberek tiszteletét, valamint a nép politikai, vallási életében betöltött központi szerepét. Összehasonlítva Margittal, tudjuk, hogy az ifjúkorba „szeplőtelen érkezett”, de nem maradt meg annak, mint fia, Imre, a szűz herceg modell megtestesítője. Szent István nagy legendájában olvashatjuk: „Királyságának sorsául pedig, de kivált sarjadékának szaporításáért a római császári méltóságot viselő, szelíd erkölcsei miatt jámbornak nevezett Henrik húgát, név szerint Gizellát vette házastársul”.[14]
  Bár megfigyelhetőek eltérések, egyénítésre való törekvések, a középkori szentábrázolás a személytelenséget részesítette előnyben. A hagiográfiai irodalomban megfigyelhető szabályozottság kliséképződéssel és sémákban való gondolkodással jár együtt. „Azzal is magyarázták az uniformizáló tendenciát – és ennek van is alapja: hogy valójában mindannyian szenvedélyes Krisztus-követők, s ha ugyanaz a modell, az eredménynek is ugyanannak kell lennie.”[15]
  Klisészerűen hat a zsolozsmákban, hogy Margit és István esetében is, a szentség megnyilvánulása már gyerekkorban elkezdődik, sőt már az anyaméhben megszentelődnek. Korán elkezdenek Istennek tetsző módon élni, törekedve arra, hogy minden bűnt elkerüljenek.

Szent István

„kit a méhben már megszentelt
az isteni kegyelem:”

„Magát Istennek ajánlta
tüstént, már mint gyermeket,
a szemérem rovására
semmit el nem követett.”

„Az ifjúkor küszöbére

érkezett szeplőtelen,”

Szent Margit

„Margit, mikor még kisleány,
múlandó vágyakat kerül,
s már gyermekként, igen korán
fénylő életért lelkesül.”

„Megvetve magas palotát
szigorú kolostorba tér.
S akit királyi pompa várt,
mint a koldusok, oly szegény.”

Mindkét zsolozsmában ott van a példamutatás motívuma, István egy egész népet kellett vezessen, s tudhatjuk, hogy ezt csak úgy tehette hitelesen, ha saját élete is Istennek tetsző volt. Margit pedig inkább a kolostorban, a priorisszáknak mutatott példát, valamivel szűkebb csoportnak, mint István. Isten szeretetét és kegyelmét nem csak maguknak akarták tehát megszerezni, hanem minél több embert akartak ebben a csodában részesíteni.
Szent István királyról tudhatjuk, hogy az első törvénykönyv is nevéhez fűződik, melyben a kereszténység, a hit gyakorlása és védelme kitüntetett szerepet kapott. De fia neveléséről sem feledkezett meg, a neki címzett intelmek első pontjaként láthatjuk, hogy a katolikus hit megőrzése szerepel. Az Istvánról szóló legendákból pedig megtudhatjuk, hogy István halálának közeledtével intézkedéseket tett, hogy a nép tovább haladhasson a kereszténység útján, megfelelő uralkodót választva nekik. A zsolozsmában „mesterként”, tanító „apostolként” emlegetik, aki néha szigorúnak tűnő döntéseket hozott, de ez szükségeltetett egy olyan nép irányításához, aki szelídebb apostol szavát nem hallotta volna meg („Hol fenyeget, hol kér, hol ad:/ ösztökél e szeretet/ tévelygőket, jók- s rosszakat,/ hogy elérjék üdvüket”).
Margitról a legendában több esetben is olvashatjuk, hogy a priorisszákat próbálta szép szóval megdorgálni, a helyes útra téríteni, ha irigység, bosszúállás, keserűség marta szívüket. Viszont, ha őt sértették még, sosem szólt, csak Isten nevében, és az Ő törvényei ellen elkövetett vétkek esetén szólalt fel. Mindezzel pedig nem saját érdemeit kívánta előtérbe helyezni, hanem a priorisszák üdvözülését próbálta elősegíteni. A verses zsolozsma ezt így örökítette meg: „Bő forrása vizeinél/ szomjas tevéket felüdít,/ midőn társaival beszél,/ s törvényt szeretni megtanít”; „Legfőbb körbe tartozik,/ s így formálja társait/ égi jog törvényivel”.
Hasonló még a halál megjelenítése a zsolozsmákban, de ez nem csak, vagy nem is a kliséképződéssel függ össze, hanem a középkori keresztény ember életfelfogásával, hitével. Ugyanis a halál nem negatívumként, nem megsemmisítő elmúlásként van értelmezve, hanem az örök életbe való bejutás „kapujaként” képzelhető el. István és Margit esetében is ki van emelve a halál utáni megdicsőülés.
Margit esetében a küldetés mintha nem érne véget, a feladatkör mintha nem zárulna le a halállal. Ő ugyanis a Mennyben is közbenjár a gyarló emberiségért, nem feledkezik meg róluk, kiélvezve a földi élet sanyargattatásai után a mennyei „jutalmat”: „Örülj, vigadj magyar haza,/ hogy Krisztus hozzád ily kegyes,/ van már, ki érted szólana,/ és üdvös pártfogást szerez”.
Lezárásképpen elmondható, hogy annak ellenére, hogy a szenteket az irodalomban bizonyos klisék, előre megszabott kategóriák, típusok figyelembe vételével ábrázolják, ezeknek megfelelően mutatják be tulajdonságaikat, élettörténetüket, a velük kapcsolatos csodákat, mégis találhatók specifikumok egy-egy szent esetében. A férfi szentek sajátosságának mondható a politikai, ideológiai ügyekben való részvétel, így ennek köszönhetően a fikciósnak minősíthető elemek sem szerepelnek olyan nagy mértékben a róluk szóló művekben. A női szentek történetei viszont jóval inkább sorolhatók a fikció körébe, hiszen a csodák, és az emberi értelemmel nehezen felfogható jelenetek itt nagyobb számban fordulnak elő.
Bár a két terminus: fikció és metafikció újabb keletűek, ennek ellenére felhasználhatjuk őket akár középkori művek elemzésére is, hiszen a jelenségek, melyeket megneveznek nem a posztmodern találmányai, hanem jóval mélyebben gyökereznek ennél.

Bibliográfia

A magyar szentek tisztelete és ereklyéik, szerk. CSÉFALVY Pál– KONTSEK Ildikó, Esztergom, Keresztény Múzeum, 2000.

Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet-Közép-Európában, szerk. GÁBOR Csilla, KNECHT Tamás, TAR Gabriella-Nóra, Kolozsvár, Verbum, 2009.

Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez – Középkor (1000–1530), szerk. MADAS Edit, Bp., 1992.

SZUNYOGH X. Ferenc, A szent zsolozsma története, szerkezete, szelleme és magyarázata, Budapest, Korda Kiadó, 1942, Elektronikus változat: http://www.ppek.hu/k256.html (2013.12.15).

Magyar Katolikus Lexikon, http://lexikon.katolikus.hu/ (2013.12.15).

Jegyzetek

[1] DOBSZAY László, Az ország patrónusainak liturgikus tisztelete a középkori zsolozsmában = A magyar szentek tisztelete és ereklyéik, szerk. CSÉFALVY Pál–KONTSEK Ildikó, Esztergom, Keresztény Múzeum, 2000, 96–106, www.katolikus.hu/liturgia/cikk/cikk34.doc (2013.12.15.).

[2] DOBSZAY, i.m., 3.

[3] SZUNYOGH, i.m., 78.

[4] SZUNYOGH, i.m., 78.

[5] NÓDA, i.m., 177–178.

[6] Szent István verses zsolozsmája = Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez – Középkor (1000-1530), szerk. MADAS Edit, Bp. 1992, 273–277.

[7] Árpádházi Szent Margit verses zsolozsmája = Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez – Középkor (1000-1530), szerk. MADAS Edit, Bp. 1992, 286–292.

[8] Szent István verses zsolozsmája, uo., 276.

[9] Árpádházi Szent Margit verses zsolozsmája, uo., 288.

[10] DOBSZAY, i.m., 6.

[11] Árpádházi Szent Margit verses zsolozsmája, = Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez – Középkor (1000-1530), szerk. MADAS Edit, Bp. 1992, 292.

[12] SZUNYOGH, i.m., 78.

[13] Árpádházi Szent Margit verses zsolozsmája, uo., 290.

[14] Szent István király Nagy legendája = Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez – Középkor (1000–1530), szerk. MADAS Edit, Bp., 1992, 32–38.

[15] FARMATI Anna, A specifikum megmutatkozása Szent Erzsébet liturgikus tiszteletében = Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet-Közép-Európában, szerk. GÁBOR Csilla, KNECHT Tamás, TAR Gabriella-Nóra, Kolozsvár, Verbum, 2009, 184–193.

Kolcsár Ádám
ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT ÉLETE ÉS SZENTTÉ AVATÁSA

1. A középkor Magyarországon
Amint azt a legtöbb ember tudja, a középkor kezdetét a történelemtudomány a Nyugatrómai Birodalom 476-ban bekövetkezett bukásától számítja. A középkor végére azomban két különböző álláspont is adott: egyes történészek úgy vélik 1492-ben ér véget, Amerika felfedezésével, míg mások, valamivel később, az 1640-ben kirobbant angol polgárháború idjét vélik helyesnek. Magyarországon azonban a középkor szelleme inkább a X.-XI. században üti fel a fejét, melyet Cluny-korszaknak is neveznek. Ez Európában a kereszténység korszaka, és ebben az időszakban kapcsolódik be Magyarország az európai kultúrájába. A középkori magyar kultúra tehát voltaképpen az államalapítással kezdődött. Bár az ősi magyar pogány-kultúra nyomai még sokáig érezhetőek voltak, ezek a szóbeli szövegek vagy „elkeresztényesedtek” vagy teljesen feledésbe merültek írott szövegek híján. A XI. századtól kezdve már a latin nyelvű európai szövegek voltak meghatározóak. Szent István idejétől templomok, kolostorok épülnek, szerzetesrendek alakulnak (kezdetben a bencések, majd a XII.-XIII. században ferencesek, karthauziak, ágostonok és domonkosok), sőt már kódexmásoló műhelyek is létesülnek. A kereszténység és az írásosság elterjedésével tehát kezdeti veszi a középkori magyar feudális-keresztény irodalom. Ennek a műveltségnek két fő ága volt: a világi és az egyházi. A világi szövegekhez tartoztak például a hivatalos iratok, törvények, levelek, míg az egyházi szövegek főleg himnuszok, imák, zsoltárok, prédikációk és később legendák. Természetesen ebben az időben az irodalom nyelve még latin volt, azonban már az 1055-ben íródott Tihanyi alapítólevél már nagyjából 100 magyar szót tartalmaz. Ezt követi első írott szövegemlékünk a Halotti beszéd és könyörgés(1192-1195),amely a Pray-kódexben található. Az egyik legismertebb és legfontosabb, egyben első szépirodalmi írott szövegünk, pedig az Ómagyar Mária-siralom, mely 1300 körül íródhatott. .

2. Középkori világszemlélet
A kereszténység elterjedésével a középkorban egy egészen új világszemlélet is elterjedt, melynek középpontjában Isten állt. Az új vallás mindenkire kiterjesztette Isten kegyelmét, mindenkinek a megváltás ígéretét nyújtotta, ezért a középkori ember végre úgy érezhette, hogy van egy minden földi létnél magasabb erő, melynek szemében ők is egyenlőek a nemességgel. Nem csoda tehát, hogy hamar elterjedt ez a világnézet az egyszerű ember köreiben is( igaz ugyan, hogy a XI. század elején még bőven akadtak, akik a pogány istenektől és a pogány hitvilágtól nem igen akartak elszakadni, lásd Koppány). De miben is állt ez az új szemlélet? Az egyház a földi életet csupán egy állomásként nevezte meg, az örök élet és a megváltás fele. Siralomvölgyként emlegette a földet, ahol az embernek semmi más célja nem lehet, csak, hogy vezekeljen bűneiért, átélje Krisztus szenvedéseit, amennyire csak tőle telik.

3. Történelmi háttér
Szent Margit legendája számunkra igen fontos, hiszen teljes mértékben magyar vonatkozású, az eredeti kódex írója, fordítója, átírója magyar volt, és még a kódexet is IV. Béla király lányáról, Margitról nevezték el. A legenda története Magyarországon zajlik, az író említéseket tesz az országban történő nagy eseményekről. A kódex megemlékezik Magyarország két gyászos korszakáról: a muhi csatáról, és a tatárjárásról. A muhi csatavész után a király biztonságban akarta tudni családját, ezért Dalmáciába, Klissza várába menekítette őket. Ekkor fogadták meg a szülők, hogy ha a leendő gyermekük lány lesz, az apácáknak ajánlják Magyarország megmeneküléséért. Margit névadása sem volt véletlen, Antiochiai Szent Margit, és elhunyt testvére után kapta ő is ezt a nevet. A tatárok távozása után, visszatértek Magyarországra, Margit ekkor már 3-4 éves volt, és ekkor adták be a veszprémi domonkosok kolostorába. Olimpiádisz nővér nevelte, őrizte őt ezután. IV. Béla király Szűz Mária tiszteletére templomot és domonkos kolostort építtetett a Margitszigetre, hogy lányát közel tudja magához, így amikor Margit 10 éves lett átköltözött oda néhány szororral együtt.[1]

 4. Szent Margit mint középkori nőideál
Szent Margit 3-4 éves kora óta élt a veszprémi domonkos kolostorban, azonban amikor megtudta, hogy a szülei egy fogadalom miatt küldték oda, akkor sem hátrált, vállalta, hogy Istennek áldozza egész életét. Amikor 5 évesen látta, hogy a szororok ciliciumban járnak, megkérte Olimpiádisz asszonyt, hogy adjon neki is. Miután megkapta nem bírta elviselni a fájdalmat, ezért némileg enyhítette azzal, hogy csak kemény ruhákat és néha cilicium foltokat viselt meztelen testén. Szégyellte viselni az új ruhákat, melyeket szülei küldtek neki, inkább elajándékozta.[2] Amikor valaki királylánynak titulálta, sírva ezt mondta:

„Én édes anyám, nagy tisztességtelenséget mondnak énnekem. Azt mondják, hogy én király leánya vagyok.”[3]

Két király és egy herceg kérte feleségül, viszont mindkettőt visszautasítva, továbbra is Isten menyasszonyának tekinti magát.

„ De e szentséges szűz. Szent Margit asszony a mennyei jegyesnek szerelméért a földi jegyest immár másodszor utálá meg.”[4]

Gyermekkorától ezt az életformát választotta, és minden körülmények között kitart mellette: „tisztaságnak megmaradásának jószágával megválasztás nélkül az Úristennek szolgálni.”[5]
A középkorban a vezeklés mélyen benne volt kereszténység gondolatában. Valamilyen formában még „modernnek” számíthatott, szemben az egyház és az egyháziak addigi igencsak fényűző, kegyelemre törekvő életmódjával. A hivatalos egyházon belül is azt gondolták, hogy a vezeklő életmód, az áldozat hozatal, a lemondás valamilyen szinten hozzájárul Krisztus kereszthalálához, és kiengeszteli Istent az emberek által elkövetett bűnökért. Szent Margit esetében már inkább az önpusztításhoz állt közelebb a fogadalom, mintsem az önfeláldozáshoz.[6] Igyekezett a legdrasztikusabb, legnyomorúságosabb módszerekhez folyamodni. Nem nagyon aludt, hiszen a nappalokat munkával, az éjszakákat pedig imádkozással töltötte:
„ Egyéb időkben pedig az éjnek vesztegségét múlatja vala el az ő szokott imádságaiban.”[7]
Ruhát lehetőleg nem váltott, ragaszkodott a mocskos, szakadt szerzetesi köntöshöz, melyből a legenda szerint férgek hullottak ki, majd mielőtt a földre értek volna gyönggyé változtak az ő királyi, vezeklő lába előtt. Szent Margit lemondott a tisztálkodásról, 18 éven keresztül nem mosdott egyáltalán, bármilyen betegség érte, de szennyes munkavégzés után sem. Ragaszkodott ahhoz, hogy ő főzzön, mosson, takarítson, súroljon fel minden padlót, lépcsőt még a szolgálóleányok helyett is. Amikor mindenki egyszerre fogyasztotta az eledelt, Margit még akkor sem ült le a többi szoror közé, szolgálni akarta őket. Néha evett egy keveset, de akkor is csak a szolgálóleányok asztalához ült le. Margitot nem lehetett kihozni a sodrából, egyszer amikor ki kellett, hogy ürítse a szennyvizes dézsát segítségül hívta Csenge nővért. Amikor kiértek az udvarra a szoror „a moslékos vízzel arcul verte” [8], erre ő csak annyit kérdezett: „Szerető atyámfia, mit művelsz?”[9]. Ez az esett azzal magyarázható, hogy nem lehetett könnyű alkalmazkodni a többi kolostorban élő személynek Szent Margit szélsőséges elveihez. Sokan zúgolódtak a háta mögött, ott tettek neki keresztbe ahol tudtak, ott bántották ahol tudták. Feltűnési mániának tulajdonították az ő elhivatottságát, azzal vádolták, hogy csak ki akar tűnni a többi apáca közül. Természetesen mindegyikük kötelessége volt valamilyen szinten az önsanyargatás, de senki sem csinálta ennyire elszántan mint Margit. Többször sarkallták arra, hogy hagyja el a kolostort, éljen rangjához méltó éltet, házasodjon meg, szüljön gyermekeket. Ez a sugallat nyilván nem volt a sajnálatnak tulajdonítható, inkább a gyűlölet, az irigység beszélt azokból, akik ezeket mondták neki. Ám ezt ő nem kezelte bántásként, sőt inkább örült neki, hiszen most már környezete is segített neki abban, hogy teljes mértékben megalázott legyen. Mártír volt tehát, ehhez semmi kétség nem fér. Egyrészt saját akaratából, másrészt pedig a környezete miatt, ami külső szemmel nézve felháborító is lehet. De nem ítélkezhetek, hiszen nem tudom, hogy mi kellett elviselniük a körülötte élő embereknek. Életének három alapszabályát az Evangéliumból merített tételben foglalhatjuk össze, pontosan, ahogy ő maga is tette: Istent szeretni, önmagát megvetni, senkit meg nem ítélni.[10]

5. Szent Margit csodái

Életében történt csodák
A csodák nagy része gyógyulással kapcsolatos, viszont tudomásunk van csodás eseményekről is, melyek Margit halálával hozhatók összefüggésbe, továbbá olyan rendkívüli történések melyek mai szemmel misztikusnak tűnhetnek. Az 1276-os vizsgálat során említett csodák és csodás események, a jegyzőkönyvben megjelenő előfordulás sorrendje szerint készített listát Deák Viktória Hedvig.[11]
Elsőként említi azt a történést, amikor Margit leveti a ruháját, és a sötét szobát világosság tölti el. Ezzel hoznám kapcsolatba azt, amikor imádság után ragyogott az arca. Mindkét esemény során Margit testéből fénysugár áramlik. Imádság közben Szent Margit feje felett tűzláng jelent meg, melyet a mellette levő Elena nővér észrevett, és szólt neki. Ekkora Margit arra kérte: „Senkinek e látást meg ne mondjad.”[12]. Ágnes szoror beleesett a kútba. mert még nem volt úgz elkerítve kővel, mint most. Mindenki azt hitte meg fog halni, ekkor Margit így szólt: „Ó, Úristen, ha valami kevéssé kellemes teneked az én szolgálatom, tegyed, hogy e szolgáló leány meg ne haljon!”[13], így is történt. Ágnes szoror addig bírt életben maradni a kútban, míg nem mentek, hogy megmentsék. Továbbá Margit arra is képes volt, hogy bele tudott látni az emberek elméjébe. Deák Viktória Hedvig listájában 5 ilyen csodatételről számol be: Petronilla szoror, Alinka szoror, Váradi Katalin szoror, Szabina szoror és Esztergomi Katalin szoror gondolatainak feltárásáról.[14]

Halálával kapcsolatos csodák
A továbbiakban is Deák Viktória Hedvig sorrendjét követem. Legelsőként említett csoda Szent Margit halálával kapcsolatban az, hogy megjósolta saját halálát. Erezte, hogy ő lesz a következő, ugyanakkor tudta, hogy testéből nem fog kellemetlen szag áradni, hogy halála után az arca szép lesz. Továbbá egy premontrei harmadrendi szoror megálmodja Margit halála előtt, hogy halála után Szűz Mária megkoronázza és felviszi a mennyországba. Erzsébet pesti penitenciatartó látta, amikor Margit halálakor egy fényes csillag távozik a kolostorból. Végül pedig Romus fráter látja Szent Margitot a mennyekben, arany ruhában.[15]

Halála utáni csodák
Deák Viktória Hedvig összegzésére támaszkodva kijelenthetem, hogy a legtöbb csoda Szent Margit halála után következett be, az ő mennyei közbenjárásával. Legtöbb csoda a szent sír övezi, mindegyikük valamilyen csodás gyógyulást eredményez. Erzsébet, Fera és Acileus lánya Szent Margit sírjánál meggyógyul az elmebajból. Továbbá Keszi Petronilla vakságból, Misa begina vérfolyásból, Benedek Dánból térdzsugorból, Péter, budahévizi Pausa fia, térdgyulladásból, Ágnes, Károly óbudai bíró unokahúga agyhártyagyulladásból, Erzsébet, Csák Máté lánya bénulásból, Elza német begina vakságból és arcdaganatból, Benedek Gajáró vakságból, Gáspár Dyan fia epilepsziából és Gede klerikus bénaságból gyógyul meg Szent Margit sírjánál. Jóslata csodás módon bekövetkezett, amikor meghalt és eltemették testéből kellemes illat áradt. A csodák listája összesen 119-ről számol be.[16]

6. A szent halál
Szent Margit még életében megjósolta, hogy meg fog halni, ezt a fenti csodatételek listájának egyik konkrétuma is előrevetítette. Az egyik nővér halála után, azaz január 9-én megmondja, hogy ő lesz a következő, erre Olimpiádesz asszony vallomása a bizonyíték. Ezért kiadta az utasításokat a temetéssel kapcsolatosan, melyet Margaretha és Judith szoror vallomásai is alátámasztanak. A XV. század elejétől a kúria szemléletben a szent halál nélkülözhetetlen kritériuma volt a hivatalos életszentségnek. Az egyik legfontosabb követelmény volt a végsőkig való kitartás, melyet Szent Margit készségesen teljesített.[17] Gárdonyi Géza Isten rabjai című regényére hivatkoznék melyben így szól Jancsi fráter Margithoz a halálakor: „Istenem, istenem, mennyit szenvedett! Miért szenvedett? Miért Gonosz, rossz emberek a földnek bőségében töltöznek, és ő a fehér lélek, a szegénység asztalánál a morzsákat alig ette.(…)…Miért gyötörte magát? Miért vezekelt? Miért szolgált még a cselédeknek is? Holott őt, a királyleányt kellett volna szolgálnia mindenrendi leánynak, aki csak körülötte volt.”[18] . Erre Szent Margit megszólalt ismert, kedves madárkahangján: „Jó fráter. Miért homályos néked az én szenvedésem? (…)… én pedig, Istennek földre ültetett lilioma, századokon át fehérlek majd a nemzet emlékezetében…”[19]. A szent utolsó órái fontosak, és ő ezért örült neki ennyire, hiszen ez jelentette a mennyországba való belépést. Szent Margit képes volt bármit eltűrni Krisztus nevében. Érezte a halál szólítását, amikor már testileg annyira legyengült. Belázasodott, majd végleg odaadta lelkét Istennek. Margit halálos ágyán a keresztre tekint, melyet egész életében hatalmas buzgósággal tisztelt, Jézust követi azzal, hogy zsoltárt imádkozik, ugyanazokkal a szavakkal az ajkán hal meg mint ő: „Uram, kezedbe ajánlom lelkemet”[20].

7. Összegzés
A magyar középkor egyetlen alakjáról sincsenek olyan részletekbe menőn tájékoztató forrásaink, mint Szent Margitról. Elmondhatjuk, hogy szinte minden lépését, életének szinte
minden percét ismerjük, valamennyi cselekedetét feljegyezték, és ezek a nyomok meg is maradtak. Margit misztikus élményei, a többi apáca számára is vágyott, de el nem érhető élmények lettek volna, mint a Krisztussal való találkozás, a túlvilágnak már e világi megnyilvánulásai. Mivel ezek nekik nem adathattak meg, emiatt gyűlölték túlságosan a szentéletű királylányt. A szent állapotnak ezzel a felfogásával Margit a legenda szerint megnyitja azoknak a magyar keresztény szenteknek a sorát, akiket, Istvántól, Lászlótól, de még Erzsébettől is eltérően, nem annyira a mindenki által jól látható, követhető földi működésük, mint inkább bizonyos csodás, misztikus események emelnek a kiválasztottak közé. Ráskai Lea-féle Margit legendából idéznék egy reprezentatív részletet:

„Mert eloszlott vala máminemű malaszt az ő orcájában és néminemű malasztos, megért erkölcs az ő tekintetében, úgy, hogy sem kemény beszédekkel, sem lágy beszédekkel nem láttaték megváltozni.(…)Gerjedez vala ez nemes szent szűz az isteni szerelemnek tüzével, és meggyulladván, imádkozék vala szüntelen”[21]

Áprád-házi Szent Margitot tehát jogosan tekinthetem a középkor nőideáljának, mindenben megfelelt kora erkölcsi mintájának. Aszketikus életmódot élt, bár királylány volt nem szégyellt alacsony rendű munkát végezni, padlót súrolni, mosogatni. Életét szegényesen, kolostorban töltötte, holott a királyi palotában lett volna a helye, szolgálókkal körülvéve, kik mind az ő akaratát, kívánságát lesik. Nem mosakodott, nem ügyelt a megjelenésére. Az agyonhasznált, mocskos ruháiból kieső patkányok, és a hajából kihulló tetvek igazgyönggyé változtak, mely sugallta, hogy Isten örömét leli életmódjában, alázatosságában. Margit egész lényét elöntötte az isteni kegyelem, az isteni szerelem.
A királylány, aki pompában élhetett volna inkább a középkor embereszményének jelképévé vált, megtagadta magától az élet örömeit, és életét Isten szolgálatába helyezi. Az, hogy Isten minden figyel erre az igaz hívére, és hogy végül szentté avatták, azt sugallja Szent Margit korának, sőt még a mai világ emberének is, hogy az önfeláldozásnak, az alázatosságnak meg lesz az eredménye, jutalmazása a halál után, az örök életben.

2015

Jegyzetek

[1] Szent Margit élete. Online: mek.oszk.hu/05100/05166/pdf/margit1.pdf (utolsó elérés dátuma: 2015. január 11)

[2] Szilágyi Rita: Szent királylányok. Árpád-házi Szent Margit és Szent Erzsébet. Budapest, Duna International, 42-50. o.

[3] Érszegi Géza (szerk.): Árpád-kori legendák és Intelmek. Budapest, Szépirodalmi, 1987, 110-179. o.

[4] Érszegi: i. m.

[5] Érszegi: i. m.

[6] Szilágyi: i. m.

[7] Érszegi: i. m.

[8] Érszegi: i. m.

[9] Érszegi: i. m.

[10] Szilágyi: i. m.

[11] Deák Viktória Hedvig: Árpád-házi Szent Margit és a domonkos hagiográfia. Garinus legendája nyomán. Budapest, Kairosz, 2005, 419-455. o.

[12] Érszegi: i. m.

[13] Érszegi: i. m.

[14] Deák: i. m.

[15] Deák: i. m.

[16] Deák: i. m.

[17] Deák: i. m. 372-382.o.

[18] Gárdonyi Géza: Isten rabjai. Akkord, 2011, 420-421. o.

[19] Gárdonyi: i. m. 422-423. o.

[20] Deák: i. m. 372-382.o.

[21] Érszegi: i. m.

Korpos Edina
A SZENTÉLETŰ HERCEGNŐK LEGENDÁI

  „Az irodalmi szöveg valóság és fikció keveredése, s eképp magával vonja az adott és az elképzelt összjátékát.”[1] A fikciónak az a célja, hogy alkosson valami radikálisat. Ebben az esteben a határátlépés nem kell, hogy megtörténjen, de ahogy létrejön a határ a valós is feltűnik. „A fikcionális szöveg amellett, hogy megváltozott magatartást tesz szükségessé, rengeteg azonosítható dolgot vesz át a külső világból éppúgy, mint a korábbi irodalomból.”[2] Akkor, amikor az ábrázolt világgal szembesülünk „föl kell függesztenünk természetes hozzáállásunkat a >>valós<< világgal szemben.”[3] Valójában a metafikció témájában és stílusában a fikció valóságára összpontosít, tehát lényegében ugyanaz.
A szentéletrajz a valóság és a képzelet határán mozgó szöveg, ezért hozható összefüggésbe a fikcióval. Ezek a legendák a fikció-metafikció valós határait is elbizonytalanítják. A szentéletrajzot másként csodaelbeszélésnek nevezik.
  A csodaelbeszélések a szentek életét mutatják be, melyek szerint ők megteszik azt, amit mások nem tudnak megtenni. Azoknak a szenteknek, amelyek életük során valami csodálatosat visznek véghez, megnyílik Isten országának kapuja. A csodaelbeszélések tanító, buzdító jellegűek, Isten dicsőítéséről szólnak. „A szentéletrajz egyszerre ima és ikon: szent ajtó, mely bepillantást enged a transzcendens földi megnyilvánulásába. A szerző eszményi képet alkot, de a képben, akárcsak az ikonban, megőrződik valami a személyiségből. A keresztyén spiritualitás e remekművei olyan embereket mutatnak be, akikben mérhetetlen nagy fenség, Isten ereje nyilvánul meg.”[4] Ezek az életrajzok folyamatos növekedésben vannak, amelyek folyamatosan bővülnek, módosulnak.
  A legenda egy szent életű személyt mutat be, nagy hangsúlyt fektetve a szent csodatételeire. Célja a tanítás és a példamutatás, akárcsak Margit vagy Erzsébet legendáinak is. A szentkultusz lényege a szent esztetizálása. A szentek ábrázolásairól elmondható, hogy a szentségnek azokat a képzeteit jeleníti meg, amelyek akkor voltak elevenek. Az egyik képzet az eseményekre, míg a másik a szentek ideálképeire vonatkozik.
  Szent Margit és Szent Erzsébet, magyar királylányok, akik széles körben, nemzetközi utakon is híressé váltak. Mindkét szent példamutató életet élt, imáik áhítattal voltak telve, s életüket számtalan csoda kísérte. Az emberek rájuk, mint követendő példára tekintettek. A misztikus jellemvonás válik náluk hangsúlyossá. Mindketten vágytak az Istennel való találkozásra, ezért fohászkodtak egész életük során. Életükre jellemző volt a conversatio, az alázat, szegénység, és az aszketikus gyakorlatok is. Ők és szerzetes nővéreik a kisebbséget képeztek a világi bűnbánók számával szemben, mivel a többség férfi tagokból állt. Életük merőben eltért a rend férfi ágának életvitelétől. Főként Margit életvitele volt monasztikus jellegű, mivel lemondtott saját tulajdonairól, anyagi javairól: „Megvetve magas palotát/ szigorú kolostorba tér./ S akit királyi pompa várt,/ mint a koldusok, oly szegény.”[5]. Önmagukat teljesen a szellemi életnek, vallási elmélkedésnek szentelték, s az aszkézis különböző módjait gyakorolták. Igaz, hogy valós személyek voltak, de csodatételeiket a ma olvasó ember fiktívnek minősíti, míg az akkori időkben valós cselekedetként bizonyították.
  Szent Erzsébet II. András és Merániai Gertrúd gyermeke volt. Guda, Erzsébet szolgálóleánya „úgy emlékezett vissza gyermekkorukra, hogy Erzsébet már akkor is magán hordozta a későbbi szentség jegyeit.”[6] Erzsébet nem más mint a házastársi és vallási alázat mintaképe. Történetei „tiszta, egyszerű s a hittel egybecsengő igazságot tartalmazzák.”[7] Szent Erzsébet esetében a Krisztus jegyese érzés van jelen, amely önmegtartóztatással párosul. Igaz az, hogy szülei kényszerből férjhezadták, s kényszer hatására mondott le szüzességéről is. Férje halála után kolostorba vonult. Vallásos életformája szokatlannak bizonyult, mivel dolgozott és koldult, annak érdekében, hogy fenntartsa magát. Szent Erzsébet, akárcsak Margit egész életében sok figyelmet szentelt a karitatív tevékenységekre. Komoly segítségre tett szert Konrád, gyontatója személyében, aki terror alatt tartotta őt.
  Szent Erzsébet elsősorban az igazi nőiesség: a személyes, a kiskörű szeretet hőse. Ő a legendák szerint nem csak ideális hitves, de kifogástalan édesanya is. Erzsébet következetesen elkíséri mindenhova férjét: ünnepekre, utazásokra, vadászatokon mellette lovagol, ha elválik tőle, gyászruhát ölt mindaddig, amíg viszont nem látja. De leghatalmasabban mutatja az ideális hitves képét az a rettentő szerencsétlenség, a nagy végső válás, amikor férje elindult a kereszteshadjáratba, ahonnan sohasem tért vissza, akkor nyolc napig nem tér magához a sírástól, majd fogadalmat tesz, hogy soha többé nem megy férjhez. Amikor menekülni látjuk várából, télnek idején, éjnek éjszakáján, kis gyermekeivel, a szenvedő anyai szeretet és csodálatos nőiség képét látjuk magunk előtt. Szent Erzsébet példája ékesszólóan mutatja ezt. Hitvesi szeretetét, női odaadását mindenki számára szóló egyetemes szeretetté tudja tágítani, nagyszabású jótékonysággal. Nemcsak férje, gyermekei, házanépe számára van gondja, hanem mindenkinek jut nála anyagi és erkölcsi segítség, aki rászorul.
  Szent Margit, Szent Erzsébet unokahúga, s nem sokkal annak halála után született IV. Béla lányaként. Szülei őt már születése előtt Isten kegyeibe bocsátották, neki ajánlották fel, s fogadalomból apácának szánták. Margit igyekezett megfelelni az elvárásoknak és túl is akart tenni rajtuk. Élete nem volt más, mint egy engesztelő áldozat. A legjobban körülírt jellemzés Margitról: „életét a szigorú aszketikus gyakorlatok (böjt, önostorozás, engesztelő vezeklés), a szegénység keresése mindenben és a radikális alázatosság, a szenvedő Krisztussal való azonosulás vágya, az eucharisztia különleges tisztelete és bensőséges imaélet (hosszú éjszakai és nappali magánimák, a zsolozsmán kívül is), valamint társainak alázatos szolgálata (például betegápolás) jellemezte”[8], mely véleményem szerint magába foglalja Szent Margit életének jelentőségét. Szent Domonkos így ír szenttéavatási bullájában: „azt választotta, hogy testi önmegtagadásban éljen, a testet a léleknek, az érzékiséget az értelemnek alávetve”, s ennek az lett az eredménye, ő nem hagyott fel a felebaráti szeretet gyakorlásával. Tudni kell róla azt is, élete végéig Isten szavának szentelte magát. Margit azt az új vallásosságot képviselte, miszerint ha valaki üdvözülni akar egyenlő, vagy legalább hasonlatos kell legyen Jézus Krisztushoz. Számára a földi élet tökéletlenséget jelentett, míg a halál a boldogság kezdetét, a tökéletességet reprezentálta. Margit a tisztaságot tartotta a legnagyobb értéknek, s ezért áldozatot is hajlandó volt hozni. Ő volt a tisztaság, „a szüzesség dísze-virága”[9]. Tisztaságának fő forrása az volt, hogy minden vágyával Isten szerette, érte nagy áhítattal imádkozott. Margit népszerűsége leginkább a domonkosok buzgóságának tulajdonítható.
  Számára elsődleges az volt, hogy égi hitvese elvárásainak feleljen meg, a szigorú szabályok betartása, a kemény önsanyargatás, az undort kiváltó betegek odaadó ápolása. Nővértársait leszoktatta arról is, hogy királylányként kezeljék. Mindennél jobban szerette Istenét, de tudnunk kell azt is, hogy megvetette önmagát. A legenda szerint birtokában volt a jövendőmondás tudományának is, amivel olykor apjának is segítségére volt diplomáciai gondjainak közepette és saját halálának óráját is megjósolta. Ebben is hasonlít nénjére, Erzsébetre, mivel ő is három nappal hamarabb bejelentette halálának idejét. Halálakor beteljesedett életének egyetlen és legnagyobb vágya: „meggyullada ez méltóságos szűz az mennyei jegyesnek szerelmében, kit kéván vala, kit szolgál vala, kit mindeneknek felette szeret vala, kinek szerelméért mind atyját, anyját és ez velági országnak birodalmát elhagyta vala”[10].
  Szent Margit egész neveltetése során és önértékelésében is nagy szerepet játszott Erzsébet. „Gondolkodott Margit Boldog Erzsébetről is, nénjéről, akinek dicső érdemeit örömmel ünnepli az anyaszentegyház. Ilyen elmélkedésekkel és gondolatokkal foglalva el magát, szíve mélyéből fohászkodott Margit, hogy elődei nyomába léphessen, és őket az isteni kegyelem elnyeréséért követhesse.”[11] Elődei élete foglalkoztatta, meg akarta tanulni és össze akarta vonni azok erényeit.
  Szent Erzsébet nem csupán belecsöppent a körülötte történő eseményekbe, hanem önálló döntéseket hozott: ha kellett ellenszegült, élelmet csempészett a szegényeknek, országot épített. Ő egy egyenjogúságra törekvő nőtípust testesített meg. Szent Margit kevésbé lehetett önálló, mivel édesapja akaratának kellett, hogy engedelmeskedjen azáltal, hogy már gyerekkorától fogva a veszprémi, majd a nyulak szigeti domonkos kolostorban tevékenykedett és ott is élt, tehát az ő misztikus kapcsolata Jézussal magától értetődő, szinte természetes volt.
  Mindkét királylány ajánlatot kapott, szüleik férjhez akarták adni őket. Ennek Margit volt az egyedüli, aki ellent tudott állni: mikor megismerte a vőlegényjelöltet felháborodott, indulatosan kijelentette, hogy inkább levágatja az orrát, mintsem még egyszer kitegye magát ilyesminek, apjával pedig határozottan közölte: ő egyszer s mindenkorra Krisztus jegyese. Viszont Erzsébet már nem tudott ellenszegülni szülei kérésének, s férjhezment.
  A szentek életében, mint tudjuk nem a csodák az elsődlegesek, de szenttéavatásukhoz kell egy bizonyított csoda, amiből ezeknek a szent királylányoknak bőven kijutott. Csodáik és csodatételeik hasonlatosak voltak: mindketten segítették a szegényeket, rendi testvéreiket, betegeket gyógyítottak Isten segítségével, viszont Szent Margit életében több fiktív jelenséggel találkozhatunk, mint Erzsébetnél.
  Mindkettejük története fogantatásuktól van elbeszélve, egészen halálukig. Apolda leírja Erzsébetről az egyik fejezetben, hogy már gyeremekkorában segítette a szegényeket, kisebb ajándékokat nyújtott át nekik, s csak annyit kért cserébe, hogy mondják el neki a Miatyánkot, és az Üdvözlégyet. Gyermeksége szent, ártatlan és sérthetetlen volt, akárcsak Margité. Margit gyermekkorában „öregkorhoz illő viselkedést”[12] tanúsított, készséges volt a tanulásban, s nagyon értelmes gyermek volt. Mindkét legendában vannak olyan fejezetek, mely a két szent szerény világi öltözködéséről, Isten iránti áhítatáról, csodáiról ír.
  Erzsébet egy nap, alamizsnaosztás idején épp italt szolgált fel a szegényeknek, mikor azok észrevették, hogy a korsóban maradt ital mennyisége nem fogyatkozik. A szegények táplálása érdekében „mindent jelentéktelennek ítélt, amit a világ nagyra becsült és értéknek tartott; eladta ékszereit, hogy Krisztus tagjait megerősítse”[13], ebből is látszik, hogy minden mi az övé a szegények élelmezésére fordította, s volt olyan eset is mikor saját tejét adta az éhezőnek. Erzsébet sok betegnek is vigaszt, egészséget nyújtott. Egyszer sikeresen meggyógyított egy süketnéma fiút. Ebben az esetben nem tudott a gyermek állapotáról, kérdezgette azt, hogy mi a baja, ki vitte őt hozzá, de a fiú betegségéből adódóan nem tudott válaszolni. Amikor Erzsébet már harmadszor kérdezte meg a gyermeket kérte, hogy Krisztus nevében válaszoljon neki, mégis ki volt az, aki odavitte őt, a gyermek visszafelelt, hogy az anyja akaratából van ott: némasága feloldódott. Erzsébet még sírjából is csodákat tett: egy ciszterci rendi szerzetest, akit negyven évig kínzó betegség súlytott megszabadított attól, s egy magas rangú híres férfit is megszabadított a bűntudatban éléstől. Még számos csodatételeit sorolhatnám, de úgy gondolom, ennyi is elég ahhoz, hogy levonjuk a következtetést: Erzsébet egy csodálatra méltó, példaértékű életmódot folytató szent volt.
  Szent Margit csodatételeire is akad példa bőven. Gyermekkorában egyszer, mikor a borongós, felhőkkel teli ég alatt tartózkodott társaival úgy érezte hatalmában áll, hogy napfényt varázsoljon. Társaitól megkapva az engedélyt félre vonult, s imádkozott Istenéhez, hogy az „Napját ragyogtassa fel felettük”[14], s így is történt. Sőt, a nővérek nagy bámulatára, már öt esztendős korában arra kérte Olimpiádisz asszonyt, akit, „mindenkoron anyának hí vala”[15], hogy adjon rá vezeklőövet. Ez nagy ámulatba ejtette a nővéreket akkor: „Ó, ki nagy csuda ez, hogy ily nagy felséges királyi magzat, ilyen gyenge gyermekségének idejében, ezenképpen gyeterje magát”[16]. E gyermek tényleg egy csodálatos lény volt, hogy eltűrte a fájdalmat, mindent megtett annak érdekében, hogy elnyerje Isten kegyelmét. Fontos tudni róla azt, hogy „bűnt még nem is tudhatott, s már gyakorolt bűnbánatot”[17]. Gyógyitásokra is találhatunk példát, amikor meggyógyította egyik nővérének újját, vagy többnapos lázban szenvedő embert. Sokat segített szegényeknek, éhezőknek, erőtlen betegeknek: „Azért ezenképpen szolgálván az erőtleneknek, jóllehet, hogy gyakorta ő maga erőtlenb vala, követvén ő nénjének Szent Örzsébet asszonnak ő nyomát, veti vala őmagát az betegekért mind ereje szerént, kik az klastromba valának.”[18], s itt is Szent Erzsébetet, nagynénjét, tekintette példaképének. De még halála idején is az ő segítsége által gyógyulhatott meg béna, beteg ember. A történet, mikor feltámaszt egy halottnak hitt kisfút nagyon megindító eseményeket árul el az olvasónak. E történet tele van hatáskeltő elemekkel: váratlan veszély, a fiú szájából kilógó véres nyelv, az apa aki Margit sírjánál könyörög fia életéért, s a boldogító életre kelés, hálaadás, mind mind ide tartozik. Ezek az esetek azt bizonyítják, hogy Margit még halála után is csodát tett, érzelemteli viszonnyal fordult mindenkihez. Csak rajtunk áll, hogy hiszünk, vagy sem bennük.
  Garinus így ír róla: „Akkor is segít, ha veszélyek, nyomorúság közepette vagy szorult helyzetben hívják segítségül. Senki sem távozott meghallgatás nélkül, aki irgalmasságát hívta segítségül. Senkitől sem tagadta meg oltalmát, aki őt méltó módon hívta.”[19]
  A rózsa motívuma mindkettejük történetéhez fűződik, egy fiktív jelenség, de itt is jogában áll a hivőnek elgondolkodni azon, hogy valóságos jelenség, vagy sem. Szent Erzsébet egyszer, mikor alamizsnát vitt kosarában a szegényeknek, találkozott sógorával, aki számon is kérte, hogy mi van nála. Erzsébet attól tartott, hogy megtiltja neki a jótékonykodást azt válaszolta, hogy rózsák vannak benne. Mivel Isten nem akarta, hogy Erzsébet hazudjon a kenyér rózsává változott. Szent Margit esetében a rózsa motívum halála után nyilatkozik meg. Még három hét után sem indult bomlásnak teste, hanem rózsaillatot árasztott. E példák is csodatételeknek bizonyulhatnak.
  Következésképpen e két szent életű királylány élete példázatos lehet minden ma élő ember számára. Véleményem szerint ez a gondolat: „Élete termő példa lett,/ melyből erőforrás fakad./ Dühöngő betegségeket/ megszüntetett sorscsapásokat.”[20] nem csak Margitnak az életére vonatkozhatna, hanem Szent Erzsébetére is. A kitartás, önfegyelem, szerénység, jóindulat, ami bennük lakozott erőforrás volt és marad is mindenkor, s mint már említettem csak rajtunk áll, hogy hiszünk-e bennük.

2014

Bibliográfia

KASTNER Jenő: Együgyű lelkek tüköre, Minerva, 1929 (243-253. old.)

KLANICZAY Gábor: Az uralkodók szentsége a középkorban, Budapest, Balassi kiadó, 2000. (169-239. old.)

KLANICZAY Gábor: Szent Margit legendái és stigmái, Budapest, Argumentum, 1994.

KLANICZAY Gábor: Legends as Life – Strategies for Aspirant Saints in the Later Middle Ages, MTA Nkcs, Budapest, 1998 (pg. 82-117.)

MADAS Edit és KLANICZAY Gábor: Legendák és csodák (13-16. század) Szentek a magyar középkorból II., Osiris Kiadó, Budapest, 2001. (7-90.; 181-294. old.)

MADAS EDIT: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez, Budapest, Tankönyvkiadó, 1992.

RÁKOS-ZICHY Johanna: A szabadság narratívái., Szív, 2012/XII. szám

WOLFGANG Iser, Fikcióképző aktusok, in: Uő., A fiktív és az imaginárius, Bp., Osiris kiadó, 200

Jegyzetek

[1] WOLFGANG Iser, Fikcióképző aktusok, in: Uő., A fiktív és az imaginárius, Bp., Osiris kiadó, 2001, 21. o.

[2] WOLFGANG, Uo., 34. o.

[3] WOLFGANG, Uo., 34. o.

[4] RÁKOS-ZICHY Johanna: A szabadság narratívái., Szív, 2012/XII. szám, 28. o.

[5]Árpád-házi Szent Margit verses zsolozsmája = MADAS Edit: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez, Budapest, Tankönyvkiadó, 1992., 287. o.

[6] MADAS Edit és KLANICZAY Gábor: Legendák és csodák (13-16. század) Szentek a magyar középkorból II., Osiris Kiadó, Budapest, 2001., 8.o.

[7]MADAS-KLANICZAY: Legendák és csodák, i.m. 13.o.

[8] MADAS-KLANICZAY: Legendák és csodák, i.m., 181. o.

[9] Margit legenda = MADAS Edit: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez, Budapest, Tankönyvkiadó, 1992., 291.o.

[10] MADAS: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez, i.m., 425-426. o.

[11] KLANICZAY Gábor: Szent Margit legendái és stigmái, 130. o.

[12] MADAS Edit és KLANICZAY Gábor: Legendák és csodák, i.m., 188. o.

[13] MADAS-KLANICZAY: Legendák és csodák, i.m., 39. o.

[14] MADAS-KLANICZAY: Legendák és csodák, i.m., 201. o.

[15]MADAS: Szöveggyüjtemény a régi magyar irodalom történetéhez, i.m., 407. o.

[16] MADAS: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez, i.m., 407. o.

[17] MADAS: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez, i.m., 290. o.

[18] MADAS: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez, i.m., 418. o.

[19] MADAS-KLANICZAY, Legendák és csodák, i.m., 293. old.

[20] MADAS: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez, i.m., 292.o.

Kovács Aletta
A KÖZÉPKORI MARGIT-LEGENDÁK

A hosszú évszázadok során Árpád-házi Szent Margit élete már sok elmét-lelket megmozgatott. Önfeláldozó élete, a körülötte lévő emberek kivétel nélküli megsegítése, sokak számára példaértékűvé vált. Példaértékű az is, hogy királyleány létére, mert és akart szolgálni. Életén nem mutatkozott, meg magas rangja. Nemes mivolta, magatartásán keresztül nyilvánult meg. A krisztusi értékrendet követte, ami a szentek sorába emelte őt. A mai kor embere nemes és önfeláldozó életét legteljesebben a róla született legendákból ismerheti meg. Emellett találunk Szent Margit ihlette verses zsolozsmát, regényeket és misztérium játékot.[1]
  Dolgozatomban a legenda vetus, a legenda maior, a legenda minor, valamint a magyar nyelvű Ráskai Lea által fordított Margit legendával foglalkozom. Megvizsgálom a legendák keletkezésének körülményeit, fejlődését. Mert fontosnak tartom, a Margit legendák keletkezéséről és fejlődéséről szóló adatok összegyűjtését, Árpád-házi Szent Margit életének népszerűsítésének céljából. Továbbá a legendák fikciós és metafikciós pontjait vizsgálom meg.
  Árpád-házi Szent Margit IV. Béla és Laszkarisz Mária leányaként látta meg a napvilágot 1242-ben. Szülei még születése előtt Istennek ajánlották őt a tatárjárás idején, így hároméves korában a veszprémi Szent Katalin-kolostorba került, majd 1252-ben, tíz évesen a Nyulak-szigetére, a IV. Béla által épített Szűz Mária-kolostorba, mely a domonkos férfirend közvetlen felügyelete alatt állt. A legendából megtudhatjuk, hogy apja többször is férjhez akarta adni őt, de ennek erősen ellenállt minden alkalommal. Majd, hogy véget vessen a további ostromnak, 1261-ben kérte, hogy részesítsék őt consecratio virginumban[2]. Margit 1270. január 18-án bekövetkezett haláláig a Szűz Mária-kolostorban élt. A XII. század végén, Németalföldön elindult egy vallásos női mozgalom, melyet begina vallásosságnak neveztek. Margithoz hasonlóan ők is azt vallották, hogy Istenhez a keresztre feszített Krisztuson keresztül lehet eljutni, ezért ha valaki üdvözülni akar, Krisztushoz hasonlóvá kell válnia. Mezey László szerint nem fér kétség ahhoz, hogy Margit is ennek az irányzatnak a képviselője volt.[3]
  Ahogy fentebb említettem, életének feltérképezésére számos forrásanyag áll rendelkezésünkre. Margit első életrajza, a legenda vetus. Nem sokkal a halála után keletkezett, feltehetőleg gyóntatójának, Marcellus fráternek a műve. A legendában nem jelenik meg pontosan a szerző, de olyan adatok, történések olvashatóak, melyek arra engednek következtetni, hogy a legendát egy olyan ember írhatta, aki nagyon közel állt Margithoz, és nap mint nap figyelemmel kísérhette életét.[4] Mezey László azt állítja, hogy ez a legenda már egy második feldolgozás, ugyanis, az 1271-ben írt első változat töredékeit tartalmazza.[5] A legenda valószínűleg kanonizációs céllal íródott, mert a legenda második része tartalmazza az első szentté avatási per során összegyűlt csodák anyagát.[6] 1276-ban V. Ince pápa újabb szentségvizsgálatot rendelt el, melynek hozadékaként a legenda szerzője a Margittal együtt elő apácák tanúvallomásait, szúrta a legenda szövegébe, emberi közelségbe hozva ezzel Margit alakját.
  A legenda maior kb. 1340 körül keletkezhetett. Szerzője Garinus de Giaco, domonkos teológiai magiszter, a rend későbbi főnöke. Ezt a legendát a szakirodalom „nápolyi legendaként” tartja számon. Klaniczay Tibor szerint ennek a legendának, csupán annyi köze van Nápolyhoz, hogy a legenda egyik kéziratát, Nápolyban találták meg, s erről szerzett legelőször tudomást a magyar tudós közösség. Ebből kifolyólag rögtön egy nápolyi szerzőt kerestek, és a nápolyi udvar szellemiségét vélték felfedezni benne. A nápolyi Margit-kultusz gondolata Koltay-Kastner Jenőtől származott. Klaniczay Tibor megvétózza Koltay-Kastner állítását, miszerint Margit-kultusz uralkodott Nápolyban a legenda maior keletkezésének idején, s hosszú érvelése után ezzel zárja gondolatmenetét: „Lehet, hogy volt Margit-kultusz a nápolyi udvarban, de erről adatok nem tanúskodnak, s ennek semmi nyoma a „nápolyinak” kikiáltott legenda maiorban. [7] Számunkra ez a legenda nem az adatok miatt fontos, hiszen megtudhatjuk, „hogy egy XIV. századi, minden bizonnyal igen művelt domonkos szerző kora új szentségideáljának megfelelően hogyan „modernizálja”, alakítja Margit élettörténetét, stilizálja és egészíti ki a szentté avatási per vallomásainak, számára néhol száraz anyagát”.[8] A legenda maior szerzője gyakran kiegészíti, pótolja a tanúvallomásokban elhangzottakat. Legjobb példa erre a levitáció (földtől való elemelkedés) jelenléte, amit a tanúvallomások, egyáltalán nem említenek, sőt a legenda vetus sem. Hódosy Mária szerint a meta műfajok egyaránt tematizálják önmagukat és a valóságot. [9] A levitáció mozzanata a legenda metafikciós elemeként is felfogható, hiszen egyszerre tematizálja a legendát és a „valóságot” támasztja alá.
  Szükség volt egy harmadik változatra is, ami nem túl hosszú, és nincs benne túl sok adat. Ezért a legenda maiort lerövidítették és így keletkezett a legenda minor. Ezt a legendát az Acta Sanctorum tartalmazza. Jellemző rá a tömör elbeszélés, elénk tárja a csodás eseteket, de nem mondja meg, hogy hol, mikor és kivel történt a szóban forgó esemény. Sok esetben fikcióval találja szembe magát az olvasó a legenda olvasása során. Dömötör Adrienne és Pólya Katalin, további Margit-legendákat említenek kötetük bevezetőjében. Olyanokat, mint a Ransanus féle legenda. Ransanus, Mátyás király uralkodásának végén járt Magyarországon. Amikor elkészítette Epitome rerum Hungarikum című művét, amelyben a Marcellus-legenda alapján írt egy rövid Margit-legendát. Ez azért fontos mert ő az egyetlen szerző, aki Margit magistráját veszprémi Szent Ilonának mondja. Továbbá megemlítik még az úgynevezett Tössi-legendát, mely Árpád-házi Boldog Erzsébet életét foglalja össze. Ez a mű azért nagyon fontos a Margit-legendák szempontjából, mert ennek az Erzsébetnek érdeme, hogy rajta keresztül Margit tisztelete elterjedt, az ottani domonkos zárdában. Ez a legenda a breváriumi olvasmányokon keresztül, a Marcellus I. legendájához kötődik, de felelhetők részletek a Garinus legendájából is.[10] Szent Margit legendája rengeteg változáson ment keresztül az idők során. Sok szerzőtől és több féle változatban is fellelhető.

II. Ráskai Lea által fordított magyar nyelvű Margit-legenda

  Dolgozatom második részében, Szent Margit magyar nyelvű legendájával hagiográfiai szempontból foglalkozom. Bemutatom Margit jellemét, élettörténetének főbb pontjait a magyar nyelvű Margit legendán keresztül. A hagiográfia tudománya nem feltétlenül valós elemekre támaszkodik. Számos esetben olyan történetekkel, példázatokkal, legendákkal találjuk szembe magunkat melyek fikción alapulnak. Margit nagyon komolyan vette szülei elhatározását, élethivatását. Már kisgyermek korában, erős hittel imádkozott, rendtársnőiért, országa békességéért. Már ötéves korában kérte Olimpiádesz asszonytól, hogy rendtartásnőihez hasonlóan viselhessen ő is ciliciumot, hogy az ő testét is gyötörje, s elrejtse hercegnői voltát. Komolyan vette az ünnepnapokat, olyankor még odaadóbban, imádkozott és böjtölt, mint hétköznapokon. Odafigyelt rendtársnőire, gyakran intette a szórorokat ájtatos imádságra, vagy ha valamelyik apáca megbetegedett, nem mozdult el ágya mellől addig, amíg meg nem gyógyult. Nem hátrált meg semmilyen szörnyű betegségtől, odaadással ápolta a fekélyes, és ragályos betegségű rendtársnőit is. Alázatosan szolgált a kolostorban is, megvárta, míg rendtársnői befejezték az étkezést, s csak azután kezdett el ő is enni. Nem kívánt hercegnő módjára étkezni, ő is ugyanazt ette, mint társai. Szolgált a téli hidegben, nem kímélve testét, erejét, ruháját. Szobáját mindig maga takarította, és gyakran segített a szolgaszemélyzetnek a folyosók, lépcsők és a templom tisztántartásában. Semmiféle szolgálat alól nem akarta kivonni magát, és nem tűrte, ha hercegnőként próbáltak vele bánni. Keveset beszélt, de társai siralmait mindig szívesen hallgatta. Egész életére hűséget fogadott az Úrnak, ezért is bántotta mikor szülei több alakalommal is megkísérelték férjhez adni őt. Először Anjou Károly, majd egy ismeretlen lengyel főúr kívánta őt feleségül venni. Ezeket könnyű szerrel elhárította, nehezebb dolga akkor volt, mikor Ottokár cseh király kérte őt feleségül. Ezt a frigyet szülei is erősen akarták, mert apja abban bízott, hogy ettől végre helyre áll a tökéletes béke Csehország és Magyarország között. De Margit, minden kérés ellenére erősen ellenállt mind apja, mind a nővérek kérésének. Hogy többet ne háborgassák, erős meggyőződésből, Margit ünnepélyes fogadalomtétellel örökre elkötelezte magát az esztergomi érsek, a váci és a nyitrai püspök, Marcel atya és nagyszámú gyülekezet jelenlétében.[11] Ettől kezdve, mindennemű háborgatástól mentesen élhetett a kolostorban, de szervezete egyre csak gyengült, és nagyon sokat szenvedett Magyarország szomorú állapota miatt, és apja valamint bátyja évekig tartó fegyveres háborúsága miatt. Margit lelke igen erős volt, de teste már nem bírta a sok sanyargatást. 1271 elején súlyosan megbetegedett, és tizenkét nap múlva, január 18-án, a betegség kioltotta életét.[12] Halála után sírjánál számos csoda történt, illatozni kezdett az ő halottas ágya, betegek gyógyultak meg, halottak támadtak fel. A fikció és metafikció ebben a mozzanatban egyaránt jelen van. Fikciónak tekinthetjük a halottak feltámadását és betegek gyógyulását Margit sírjánál. Metafikciós mozzanat viszont az, hogy ezek csodatörténetek, tehát maga a történet megjelöli magát a témát és a hagiográfia számára a „valóságot”. A sok csodát látva, bátyja, V. István nem sokkal halála után szorgalmazta Margit szentté avatását. A vizsgálat el is kezdődött, tanúkat hallgattak ki, a tanúvallomásokat feljegyezték, de a vizsgálat – ismeretlen okokból - nagyon hamar abba is maradt. Többen is állították, hogy más szentekhez hasonlóan Margit és megkapta a Jézus Krisztus által viselt sebeket, úgynevezett stigmákat. Ezekről adatokat találhatunk a legenda maiorban és képzőművészeti alkotásokon. „A magyar nép úgyszólván halála percétől szentként tisztelte. Sírja századokon keresztül leglátogatottabb kegyhelyeink közé tartozott. Hősi erényekben ragyogó alakja egyre mélyebben vésődött be népünk lelkébe, s példája ma is kiapadhatatlan energiaforrás a magasabbra hivatottságukat érző lelkek számára.”[13] Margit halála után véget nem érő perlekedés folyt a szentté avatása miatt.          Hagiográfiával mindig érdemes foglalkozni. Hiszen a hagiográfiai irodalom az irodalomtudomány nagyon fontos válfaja. Ebben a tudományágban nem az a fontos, hogy fiktívek e, vagy valósak a megnevezett szent életében és halála után történt csodák, hanem az a fontos, hogy a szentek élete példaként járuljon az utókor számára. Fontos, hogy a jelenkor is tisztában legyen az erkölcs magaslataival. Tudjon arról, hogy népe történelmében nem csak erkölcstelen királyok és uralkodók hosszú sorával kell szembe néznie, hanem fellelhetők olyan királyi sarjak is, akik életüket nem sajnálták feltenni a haza és az Isten oltárára.

2013

Felhasznált irodalom

DÖMÖTÖR Adrienne és PÓLYA Katalin: Szent Margit élete 1510, Bp. 1990 MTA Nyelvtudományi Intézet

KLANICZAY Tibor és KLANICZAY Gábor: Szent Margit legendái és stigmái, Bp, 1994, Argumentum Kiadó

MADAS Edit–KLANICZAY Gábor (szerk.), Legendák és csodák, Bp., 2001, Osiris Kiadó

Jegyzetek

[1] Árpád-házi Szent Margit verses zsolozsmájának keletkezési idejét kb 1276-1320 közé teszik. Majd a XIX. század elején Gárdonyi Géza az Isten rabjai című regényében dolgozta fel Szent Margit életét, melyet 1908-ban adtak ki először. Ezután Kodolányi János 1937-ben, ugyancsak regény formájában örökítette meg Szent Margit életét, Boldog Margit címmel. Ugyancsak a XIX. század közepén Boldog Salkaházi Sára (1899-1944) írt misztérium játékot Margit életéről Fény és illat címmel, melyet először 1944 márciusában adtak elő.

[2] Szüzek Istennek szentelése

[3] Mezey László: Árpád-házi Szent Margit lelkiségének forrásai. Viglia, 36 (1971), 291-296. old.

[4] Uo. Madas Edit–Klaniczay Gábor (szerk.), Legendák és csodák, Bp., 2001, Osiris Kiadó. Garinus de Giaco: Szent Margit élete című fejezet 182. old.

[5] Klaniczay Tibor és Klaniczay Gábor: Szent Margit legendái és stigmái, Bp, 1994, Argumentum Kiadó. Klaniczay Tibor: A Margit-legendák történetének revíziója című fejezet 18. old.

[6] Ezt a pert V. István indította el 1271-ben.

[7] Uo. Klaniczay Tibor és Klaniczay Gábor: Szent Margit legendái és stigmái, Bp., 1994, Argumentum Kiadó. Klaniczay Tibor: A legenda maior, 52.old.

[8] Madas Edit–Klaniczay Gábor (szerk.), Legendák és csodák, Bp., 2001, Osiris Kiadó. Garinus de Giaco: Szent Margit élete című fejezet, 184. old.

[9] Hódosy Mária: Shakespeare metaszonettjei. A metaszonett. online: http://whistler.uw.hu/meri/sajatdolgozatok/shakkivonat.htm   (2014. 06. 21.)

[10] Dömötör Adrienne és Pólya Katalin: Szent Margit élete 1510, Bp. MTA Nyelvtudományi Intézet 1990, Bevezetés: 16. old.

[11] Szentek élete, szerk. Schütz Antal, Bp.1995, Pantheon Kiadó Árpád-házi Szent Margit című fejezet, 72. old.

[12]Uo. 73. old.

[13] Szentek élete, szerk. Schütz Antal, Bp. 1995, Pantheon Kiadó Árpád-házi Szent Margit című fejezet, 73. old.

Kovács Boglárka
ISTVÁN KIRÁLY INTELMEI IMRE HERCEGHEZ:
AZ IDEÁLIS KIRÁLY PORTRÉJA KIRÁLYTÜKÖRBEN, LEGENDÁBAN ÉS LITURGIKUS ÉNEKBEN

,,Mert semminémű jó nem lehet vagy keletkezhet a létező dolgokban Isten odaszálló irgalmának kedvezése nélkül.”
(Jakab 1, 17, Hartvik-legenda)

1. István király legendáinak és királytükrének jelentősége a magyar irodalomtörténetben. A középkori liturgikus énekek

A középkor első felét Magyarországon a belviszályok, háborúk, rablások, tűzvész határozza meg, és ezen okokból kifolyólag, illetve a könnyelmű őrzés miatt is sok becses kézirat elpusztult, sok elkopott a folytonos használatban. Ezen korszak, úgy a világ- mint a magyar történelemben, egy istenközpontú időszakot jelöl. Az Árpád-kori (1000-1301) legendából a dolgozat mottójának választott idézet a mindenkori Hatalom szó szerinti említésével is alátámasztja ezt. A magyar irodalmi tevékenységről a gesták és legendák megjelenésétől beszélhetünk.[1]

Szt. László (1077-1095) és Kálmán(1095-1115) kora a magyar irodalom igazi bölcsője. Úgy látszik, a „könyves” királynak kezdeményező része volt a tudós lendületben. Bizonyos, hogy uralkodása ideje alatt az ő parancsára írta meg Hartvik püspök Szt. István legendáját. A Nagy-legenda a legkorábbi lehet, hiszen nem szól a király szenttéavatásáról (1083), a Kis-legenda és a Hartvik-féle viszont igen,és a Kis-legenda továbbá forrásként említi a Nagyot. Ezek a legendák részben talán írott forrásból, de szájhagyományból is merítenek: „Ti tehát, megértve, ami az író szájából hangzik, törődjetek bele csekélységébe, mert azt mondja el, amit szavahihető emberektől hallomás útján tudott meg.”[2], s nem okvetlenül maguk a legenda megírói fejlesztik tovább, hanem a szájhagyományban már tovább fejlődött alakját rögzítik meg. Az Ernst-kódex tartalmazza Szt. István kisebb és nagyobb legendájának legrégibb kéziratát. A Hartvik-legenda ezen két legendát felhasználva részben a kompiláció módszerével lett szerkesztve.

A Szent István király intelmei Imre herceghez, mint valóságos mű, törvényként szerepel a Corpus Jurisban (1696), utólag veszik irodalom számba. Ott Szent István határozatainak első könyve gyanánt szerepel e valójában erkölcstanító mű, melynek műfaji típusa a fejedelmi személyek oktatására szánt, a IX., X. században divatos iratokéval azonos. Más néven királytükörnek is nevezik: egy didaktikus célú mű, mely a leendő uralkodóhoz fordulva rajzolja meg az eszményi államfő alakját.

A dolgozat további primér irodalmai közé tartoznak még a Szent István király tiszteletére készült későbbi énekek közül a legelterjedtebb, a Gaude mater Ungaria kezdetű himnusz és a Corde voce mente pura indítású szekvencia. A kutatásban elfogadott álláspont szerint mindkét mű a 13. században keletkezett. A középkor mindezen műfajai latinul íródtak. Röviden meghatározva a himnusz a hívők áhítatos érzelmeit kifejező, Istent magasztaló és a szenteket dicsőítő emelkedett hangvételű költemény; a szekvencia szerkezete a himnuszéhoz hasonló, megszólítás-érvelés-lezárás, szertatrtási kórusdalként határozható meg. Az István-legendákra, főként Hartvik püspök művére alapozva, szentírási ihletésekkel s a latin nyelvű liturgikus költészet általánosan elterjedt formakincsét alkalmazva ünneplik hősüket. A dolgozat folyamán mindkét mű Csanád Béla-féle fordításából való idézetek találhatóak. A verses zsolozsma az éjszaka és nappal megszentelésére szolgáló zsoltárok, olvasmányok és énekek kapcsolódása, hivatalos és közösségi imacsokor. Végzése az egyház egyik legfontosabb feladatainak egyike. Rímesre a 11.-12. századoktól tér át. A 13. század végén keletkezett Szent István verses zsolozsmája már Weöres Sándor tollából való.

2. Az ideális király portréi

Szent István a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb egyénisége, Isten törvényeit betartva élt, a kereszténységet gyarapította,[3] a független magyar egyházszervezet kiépítése és az első törvények kibocsátása is neki tulajdonítható. Uralkodása alatt Magyarország a keresztény Európa része lett. Tevékenységét a keresztény egyház is elismerte azzal, hogy 1083-ban szentté avatta. A Hartvik-legenda hangsúlyozza kiválasztottságát: ,,… Isten azt óhajtotta, hogy e világban is királyi hatalom koronázza, […], kijelölte őt az örök, el nem múló dicsőség elnyerésére”. Klaniczay Gábor 2000-ben megjelent, Az uralkodók szentsége a középkorban című könyvében rámutat, hogy István az első olyan szent király, aki nem vértanúként, hanem hittérítőként, uralkodói tevékenységének eredményeként került az ég polgárainak sorába. Személyében tehát új szentkirály-típus született.[4]

2.1. A kiválasztott

A harmadik reánk maradt Szent István életrajzból idézett részletben kirajzolódó István kép itt még csak felsőbb hatalmak által planifikált, de a Corde voce, mente pura című szekvencia negyedik versszakának sorai bizonyosságot adnak az ,,óhaj” beteljesedéséről: ,,S ahogy egyre nő a gyermek,/ erényben is gazdagabb, szebb,/ megvetvén a földi kincset/ Isten fiát követi.” A Nagy-legendában felnőttkorából megörökített cselekedetei kiemelik valamennyi erényét, mely az égi irgalomnak tulajdontható: a szegényekben Krisztust látta, zarándok szomorúan nem távozott tőle, a szűkölködőket felsegítette. A győri püspök céljai közé tartozott ugyanis az államalapító uralkodó isteni kiválasztottságának a korábbiaknál eltérő hangsúlyozása.[5] Ezzel párhuzamosan Szent Istvánnak az Isten-kegyeltje tulajdonsága visszatükröződik az Intelmek prológusában is, amikor mintegy magát is a kiválasztottak sorába sorolja, mivel a kedvelt néppel, a zsidókkal példázódik, kik visszaéltek többször is a kiváltsággal, így intvén fiát ennek a gondolatnak az elvetésére és tanácsai megfogadására.[6] A hitbuzgó fejedelem egyházat ténykedései közé tartozik az éjszakai virrasztás, az alamizsnaosztás, illetve társai lábának mosása.[7] Törekszik kiválasztottságával nem visszaélni. Isten mellett való elkötelezettségét mutatja a bibliai utalás is[8], Salamon király említése, ami az Intelmek eszmei és ideológiai alapjának tekinthető, és amely meggyőző érv az egyházias műveltségére és szenvedélyes érdeklődésére nézve a Szentírás iránt[9].

A fent említett szekvencia 5. strófája azt az egyházszervező tevékenységet emeli ki, amelyet István király országában egyházfőként véghezvitt, s amelyet a legendák is megörökítenek. A szakasz az egyházak alapítását és gazdagítását fejti ki, a magyar protorex tevékenységét a szentírásbeli Salamonéhoz hasonlítva.[10] Irgalmas és bőkezű király, szó szerint Krisztus katonájának nevezi a Nagy- és Hartvik-legenda, megtestesíti az athleta Christi embereszményét. Hitében rendíthetetlen, királyságát, Magyarországot, az ,,Örökszűz Istenanyának” ajánlotta fel.[11] Határozott, fiatalkori szellemi szigorából nem hagyott el soha életében, komolysága az isteni ítélőszék előtti állapotra emlékeztette Hartvik püspököt.[12] Az István életét teljes futamában bemutató Kis-legenda reális képet fest az állam- és egyházszervezés élén álló királyról, a szigorú, de igazságos bíróról.[13] Sajnos ezt a rövid változatot a Hartvik-legenda teljesen háttérbe szorította. Az Intelmekben pedig ezt a szigort nagyszerűen párosította a szelídséggel.

2.2 Az elhivatott

Ezen komoly és következetes életvitelt fiának, Imre hercegnek már 1010 körül át akarta adni Szent István az Intelmek keretén belül. Az emelkedett stílusú bevezető részben javasolja fiának a tanácsok megfogadását az élet bölcsességeit rejtve el a dokumentumban.[14] Itt a szent király személyes tanítása határozottan párhuzamba van állítva a Biblia Salamon királyáéval, akár a legendában illetve a liturgikus alkotásokban. A praefatio egyértelműen jelzi, hogy az apai szerepkörben fellépű uralkodó valójában a Példabeszédek könyvét tartja szem előtt, ahol a Szentírás szerint Salamon király saját gyermekét avatja be a kormányzási alapelveibe.[15] Egy másik bibliai király szerepét is felvállalja, méghozzá a halálán levő Dávid királyét. Hangulat és szókincs szempontjából nagyon hasonló a két embereszmény, az utóbbi végrendeletét fogalmazza meg fiának, míg a magyar uralkodó nevelő-oktató szavai szintén személyes érzelmekkel telítettek. Elmondható, hogy a királynak tulajdonított alkotás beágyazódik a személyes jellegű biblikus bölcsességirodalom keretei közé. A műben körvonalazódik a középkori király értékrendje, mivel az első három intelem a katolikus hit megőrzését, az egyházi rend becsben tartását és az elöljáróknak, a főpapoknak kijáró tiszteletet ,,cifrázgatja”.[16] Felfedezhető, hogy az Intelmek írója földön jártában a túlvilágra szögezi tekintetét, a jövőbe tekint.[17]

A Szent István király intelmei Imre herceghez alkotás megszerkesztésében is az elkötelezettség meg a lankadatlan éberség, a célra törekvés kísérhető figyelemmel. Az egyes intelmek felépítése a tétel–érvelés-lezárás elvet követi. Ezen felül a Fejezetekre osztás alcímet követően tíz egység jelenik meg[18], mely a Tízparancsolat allegóriájára ad lehetőséget következtetni. Bár nem tudjuk biztosan, hogy kinek a művének tekinthető az alkotás, de ha Istvánnak, akkor következetesen a vallási vonatkozásokat tartja szem előtt istenfélő hívőként.

2.3. A céltudatos

Az apostolok szerepe a Bibliában az ige hirdetése és a küldetés beteljesítése. A tizenkettő mind kiválasztott, akiket hatalommal ruházott fel Jézus. A jövőbe látás, előregondolkodás is egy ilyen apostoli tulajdonság, amivel már Szent István is rendelkezik. Ennek eredményeképpen kapta meg az apostoli áldás ajándékával együtt a királyi koronát, hiszen Isten közbenjár kegyeltjéért a pápánál a Hartvik-legenda szerint. A pápa ekképp nyilatkozik erre vonatkozólag: „Én apostoli vagyok, ő viszont méltán Krisztus apostola, ha Krisztus annyi népet térített meg általa.”[19] Isten szócsövének is lehetne nevezni Szent István királyt, mert a Fennvaló híveinek gyarapításán dolgozik. Jutalomként pedig a lengyelek helyett meg is kapja a koronát, meg a keresztet „az apostolság jeleként”.

Szent István verses zsolozsmájának Weöres Sándor fordításában is kiemelődik az apostoli mivolta: „... felkent fejedelmed/ hitvivő apostolod.” Továbbá egy Török József fordításban ekképp jelenik meg: „üdvözlégy hitünk tanítója és apostola” (Codex Albensis: 87) A sorokban a kereszténység tanítója magasztalódik, aki megteremtette a magyarok számára a Krisztusban való üdvözülés lehetőségét. A protorex népének nemes reménysége, megtérésének doktora és apostola, a szentségnek és igazságosságnak tüköre, aki dicsfényben tündököl, s tökéletes szentsége égi igazolást nyer.[20]

A király Jeruzsálemben szerzetes kolostort alapított, Rómában tizenkét kanonokból álló gyülekezetet állított, illetve Konstantinápolyban is templomot építtetett. Hartvik kijelenti ad verbum: méltán nyerte el az apostol nevét , mint a hirdetők felügyelője és vezére, megteremtette a gyámolítás és gondoskodás viszonyát.[21]

2.4. Az irgalmas

A magyar protorex igazságos volta számszerűen is kimutatható, a Hartvik-legendában tíz alkalommal fordul elő a szó, míg a Nagy-legendában négy, a Kis-legendában pedig hét. A Nagy-legendában történik egy utalás a történelmi korszakokra, az antikvitás a hamisság útjaként kerül említésre, míg a középkor az egyistenhitűség miatt az igazság ösvénye.[22] A Gaude, mater Hungaria című Szent Istvánról szóló himnusz 9. szakaszában is megjelenik ez a kép: „Feltünt az égi fényesség,/ s a nép, mely tévelygésben élt,/ elhagyva sűrű éjjelét,/ Krisztus szent igájába tért.” Ez az apostolnak is köszönhető többek között. A Kis-legenda mint igazságkövetőt állítja az befogadó elé a királyt.[23] A besenyőkkel történt összecsapást - Hartvik-legenda -, is az „igazság szeretetéből” ítéli meg, a félelemkeltés céljával, hogy országa menedék hírében maradhasson minden idegen számára nem ejtvén csorbát a békeszerető titulusán.

A királytükörben a 10. A kegyességről és az irgalmasságról, valamint a többi erényről című intelemben a király a legfőbb értékeket veszi számba, utoljára hagyva a legfontosabbakat, amelyek a király koronáját dicsfénnyel vonják be: „Kell, hogy a királyt kegyesség és irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át s ékesítse.”[24]

A nagy tekintélyű és méltóságos, továbbá nagy hírű királyról verses zsolozsma is született: a II. Nokturnus antifónái utáni responzóriumban is található utalás erre a nagyhírűségre: „Az ifjúkor küszöbére/ érkezett szeplőtelen,/ majd a férfikorba lépve/ nagy s dicső lett hirtelen.”

3. Összegzés

A dolgozat folyamán a három legendából és a liturgikus énekekből (himnusz, szekvencia, verses zsolozsma) egy komplex királykép körvonalazódhat a befogadóban. A négy kiemelt tulajdonságon kívül még számos érdemet tulajdonítanak a magyar történetirodalom alakjának. István az első magyar szent és egyben szent király. Diplomáciai és politikai érzéke, mellyel nemegyszer a gyakorlatban egymásnak ellentmondó célokat is el tudott érni, korának, sőt mondhatni, az egész magyar történelemnek legnagyobb államférfiává avatta. A Szent István-portrék megrajzolásához ezek az alkotások mind nagy mértékben járultak hozzá.

Bibliográfia

Dér Terézia: A liturgikus énekek Szent Istvánja, Tiszatáj, 2003. augusztus
Dér Terézia: Gondolatok egy Szent István-szekvencia kapcsán, Szeged, 2004.03.21.
Érszegi Géza: Árpád-kori legendák és intelmek, Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó,. 1983.
Havas László: A Szent Istváni-i Intelmektől a II. Rákóczi Ferenc-féle Traktatus de potestatae-ig= Classica Mediaevalia Neolatina V, Debrecen: DEENK, 2010, 25–35
Horváth János: A magyar irodalmi műveltség kezdetei Szent Istvántól Mohácsig, Bp., Magyar Szemle Társaság, 1944
Klaniczay Gábor: Az uralkodók szentsége a középkorban, Bp., 2000
Kőszeghy Péter: Magyar Művelődéstörténeti Lexikon, Balassi Kiadó, Bp., 2006
Madas Edit: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez: Középkor(1000-1530), Bp., Tankönyvkiadó, 1992

Jegyzetek

[1] Horváth János: A magyar irodalmi műveltség kezdetei Szent Istvántól Mohácsig, Bp., Magyar Szemle Társaság, 1944, 27.

[2] Madas Edit: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez: Középkor(1000-1530), Bp., Tankönyvkiadó, 1992, 38.

[3] Madas, i.m., 45.

[4]Dér Terézia: A liturgikus énekek Szent Istvánja, Tiszatáj, 2003. Augusztus, 85.

[5] Kőszeghy Péter: Magyar Művelődéstörténeti Lexikon, Bp., Balassi Kiadó,. 2006, 382.

[6] Madas, i.m., 22.

[7] Madas, i.m., 48.

[8] Madas, i.m., 44.

[9] Uo.

[10]Dér Terézia: Gondolatok egy Szent István-szekvencia kapcsán, Szeged, 2004.03.21. http://www.aetas.hu/2003_2/2003-2-13.htm (2017.01.18.)

[11]Madas Edit: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez: Középkor(1000-1530), Bp., Tankönyvkiadó, 1992, 47.

[12] Uo., 52.

[13] Kőszeghy, i.m., 382.

[14] Madas, i.m., 22.

[15]Havas László: A Szent Istváni-i Intelmektől a II. Rákóczi Ferenc-féle Traktatus de potestatae-ig= Classica Mediaevalia Neolatina V, Debrecen: DEENK, 2010, 26.

[16] Uo., 23-24.

[17]Érszegi Géza: Árpád-kori legendák és intelmek, Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983., 10.

[18] Madas, i.m., 22-23.

[19]Madas, i.m., 46.

[20] Dér, i.m., 86

[21]Madas., i.m., 48.

[22]Madas,i.m., 32.

[23]Uo., 39.

[24] Uo., 26.

2017

Makkai Tamara-Csilla
A MARGIT-LEGENDÁK

A „ Krisztus mindenek felett” kifejezés, inkább protestáns körökben elterjedt, ma is használatos jelmondatként tartható számon. Egyben egy ideológia, mely Krisztus értünk tett áldozatát helyezi előtérbe, a kereszténység többi fontos aspektusait maga után vonva. Talán ez lehetne az egyik olyan kapocs, mely összeköti az ókeresztényeket, a középkori emberrel, sőt bizonyos mai közösségekkel is. Cselekedetekben megnyilvánuló hatása megfigyelhető a XII. századi „Krisztus szolgálólányai” típusú életmódot vállaló királylányoknál[1], de sokkal hamarabb is IV–V. században mártírhalált halt, később szentté avatott keresztények életvitelében is[2].
  Hasonlóságok és különbségek figyelhetőek meg a két kor szentkultusza között. Ennek szemléltetésére két szent szüzet, Antiokheiai Szent Margit és Árpád-házi Szent Margit lenegdákból ismert áldozatos életét szeretném összehasonlítani, figyelembe véve a kor sajátosságait, a fennmaradt információkat, és az ezekről készült néhány tanulmányt.
  „Ahogy az arany a fémek közt a legnemesebb, úgy ez a legenda minden mûvek között a legértékesebb” A legenda-műfaj valóságos betetőzőjének is nevezhetnénk a Legenda aurea-t, hiszen esztétikai és tartalombeli aspektusai is egyaránt kiemelkedőek. Ez a legendárium örökítette meg Antiokheiai Szent Margit történetét, aki Kr.u. a III. század végén született, és halt fiatalon mártírhalált. Amint a legendából kiderül „Theodosiusnak, a pogányok pátriárkájának a leánya”[3] Nem tudjuk megtérésének különösebb okát, csak arra kapunk utalást, hogy önszántából keresztelkedett meg. Amint Árpád-házi Szent Margit legendájából kiderül[4], őt szülei: IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária a szerencsétlen kimenetelű muhi csata után, Istennek ajánlják, ha megmenti országukat a tatároktól. Ennek következtében három éves korában Veszprémbe kerül, és apácák között nevelkedik. Majd apja kezdeményezésére 1246-ban épülni kezd a Nyulak-szigeti domonkos rendi kolostor, Margit későbbi életéveinek helyszíne. Fontosnak tartom kiemelni, hogy mindkét szent szűz háta mögött egy befolyásos, erős kezű apa áll. Az egyik szüzet „apja igen-igen meggyűlölte” a kereszténység felvételekor, és a legenda írója nem is tesz többé említést a pártiárka apáról.
  Árpád-házi Szent Margit esetében egy fontos apai interakció a házasítás eltervezése, melynek Margit ellenáll. „Margit esetében ez a szembeszegülés nem afféle hagiográfiai sztereotípiának tekinthető (...) A Premsyl Ottokár cseh királlyal tervbe vett házasságot 1261-ben úgy védte ki Margit, hogy domonkos gyóntatójának, Marcellusnak a segítségével gyorsan megrendezte apácává szenteltetését.”[5] Tulajdonképpen mindkét apa ellenzi leánya életformáját, és az erről való lemondást a házasság hozta volna el. Antiokheiai Szent Margitot a korabeli Olybrius nevű prefektus kéri meg, és ellenszegülése vezeti a mártírhalálhoz. Megfigyelhető, hogy a női szentek életútja több pontban is interferál, viszont kettejük kapcsolata azért is fontos, mert az Árpád-korban már kultusza volt Antiokheiai Szent Margitnak, hiszen II. Endre szentföldi keresztes hadjáratáról hazahozta koponyaereklyéjét. IV. Béla feltehetőleg róla nevezte el lányát[6]. Különbséget kell tennünk a kései antikvitásban kialakult szentkultusz, és a középkori között. A III-IV. században úgy gondolták, hogy „az Ég és Föld egybekapcsolódhat a halott sírjánál”[7], és pontosan a halál az, amely átlépi az Ég és Föld határán meghúzódó határt, a világok elválasztóját. Ezért kezdtek fontosságot tulajdonítni a holtaknak, hozzá tartozó tárgyaknak, ereklyéknek egyaránt. Ezzel magyarázható a temetők kiépülése, pompás sírboltok készítése is[8].

„Krisztus szolgálólányainak” története

  A ma szentkultusznak nevezett gyakorlat gyökerei feltárása után, térjünk rá arra, hogy hogyan népszerűsödött egyáltalán a nők szerepvállalása az egyházi életben. A klasszikus római városban a nőknek nem volt nyilvános szerepük, az adományozás is politikai, tehát férfi személyéhez kötődő kérdés volt. Az egyház közben arra bátorította a keresztény nőket, hogy osszanak alamizsnát, ápolják a betegeket, ezáltal vállalva közszerepet a vallás életében[9]. „A IV. század végére a római társadalom felsőbb osztályában a nők helyéről alkotott hagyományos kép tarthatatlanná vált.”[10] – ezt nevezhetnénk a nők emancipációjához vezető első kis lépésnek is, viszont létezik ennek egy XII-XIII. századi változata is. Gondoljunk először Antiochiai Szent Margit magatartására, aki megőrizve szüzességét, hitét, valójában a hatalommal szegül szembe, akit az ő történetében a prefektus, a gyilkosa képvisel. A szentté avatás velejárója volt a világi hatalommal való szembeszegülés. Árpád-házi Szent Margit korára ez teljesen megváltozik, hiszen szent királylányokról van szó, akik valamilyen szinten mégis a hatalmat képviselik. A címükről lemondó királylányok megmozdulása előtt belép a szent király típusa. A XI. században mindössze egy uralkodót avattak szentté, mivel az egyházi normák szerint rendezte be uralkodói hatalmát, a mártíromság felvállalása nélkül, nevezetesen Szent István királyunkat[11]. Ez természetesen a keresztény vallás felemelkedése, és elterjedése következtében valósulhatott meg.
  Ez egyrészt elindította a dinasztikus szentség jelenségét, tehát női szentek is következhettek a sorban. Ezen kívül, a XIII. századi női szentség új modelljének elterjedéséhez, és fellendüléséhet, hozzájárult az is, hogy: „A XII. században kifejlődő udvari kultúrában öntudatra lelő világi hatalom elképzelései az uralkodói szentkultusz másik csoportjában, a lovag-szentkirályok alakjában tükröződnek.”[12] A győzedelmes hadvezér eszménye, a nők piedesztálra emelése lép érvénybe. Éppen ezért meghökkentő Margit önkéntes szegénysége, és ezzel együtt a domonkos és ferences rend XIII. századi „apostoli életmódja”[13]. Margit elutasította az új ruhát, vagy megfeketítette, majd rongyosra hordta[14]. Mi több: „Mikoron Szent Margit asszont valaki királ lejányának mondja vala, tehát elmegyen vala Olimpiádász asszonhoz, és sírva úgymond vala: „Én édesanyám, nagy tiszteletlenséget mondnak énnekem. Azt mondják, hogy én királ lejána vagyok!”[15]
  A kereszténység felvétele árán, Antiokheiai Szent Margit is fontos státusról mond le: egyrészt, apja kitagadja, tehát a pátriárcha-lány szerepéről, másrészt meg nem megy férjhez kérőjéhez, aki fontos világi hatalommal rendelkezik. A két szent szűz életében közös az is, hogy önként vállalják a halált Krisztusukért, csak mindkettőjük életében ez másképp nyilvánul meg. Antiokheiai Margit ezt válaszolja a prefektus fenyegetésére: „Krisztus halálra adta önmagát énérettem, ezért én is arra vágyom, hogy meghaljak Krisztusért.”[16] A legendából az is kiderül, hogy sokféleképpen meghurcolták: „Visszautasította, hogy áldozzék az isteneknek, mire levetkõztették, és égõ fáklyákkal sütögették.”[17] Árpád-házi Szent Margit életmódjáról, cselekedeteiről sokkal több információ maradt fenn, több forrásból is.
  Életmódját elsősorban meghatározta, hogy Szent Erzsébet mintáját követte. Ezt önkéntelenül tette, hiszen már szülei észrevették Szent Erzsébet ideáljának jelentőségét, ezért „Margitot a nagynénje által kijelölt úton indították el a vallásos élet irányába.”[18]
  A legendaíró szerint is Margit tudatosan követte Szent Erzsébet példáját, sőt azon törekedett, hogy „szent elődei valamennyi erényét megtanulja, egybeötvözze.”[19] Miben nyilvánult meg Margit életében Erzsébet követése? Nem feltétlenül a vallásos életvitel általános kérdéseiben, hanem apróbb részleteiben, gyakorlati gyümölcsökben egyaránt. Ide tartozik a betegek állhatatos gondozása, segítése, vagy az a „stratégiája”, miszerint öncsonkítással fenyegetőzött, a házassági tervek megállítása érdekében.
  A XIII. században elterjed a „mennyei udvar” metaforája, új értelemmel gazdagodva: a mennyei udvar, mely a mennyei király, és a szentek lakhelye, egy földi, evilági konnotációt nyert, amely a szentéletűek földi udvarára, a kolostorokra vonatkoztatható. [20]
  Ez gyakorlatilag a földi udvar működésének, szent alapelvekre való helyezését jelentette. Van példa ilyen típusú uralkodóra is, például Szent Lajos személyében, aki modell szerűnek volt számon tartva, követendő példaként, vallásos erényeinek és udvartartásának köszönhetően.[21] Sokkal jobban elterjedt ez a jelenség a közép-európai szent hercegnők életében. A legendákból kitűnik, hogy rájuk sokkal inkább jellemző az udvari környezetük vallásos átformálására való törekvés. Habár ennek is úttörője Szent Erzsébet, a legtöbb információnk a Nyulak-szigetén épített kolostori udvartartásról van. Annak ellenére, hogy az áldozatvállalás lehetőségét, a lemondás jegyeit hordozta a zárdai élet, fejedelmi udvar vetülete is tetten érhető, leginkább Margit szemében. Kinek édesanyja gyakran tartózkodik az kolostoron belül épített házában, illetve a közvetlen közelében élő leányok, asszonyok is többnyire arisztokrata származásúak. Elég ha Margit nevelőjét, akit mellesleg „édesanyám”-nak nevez[22], hozom fel példának, Olimpiadész asszony, aki Bodoméri Tamás ispán özvegye[23]. Margit önmegtagató életéhez hozzá tartozott, hogy elutasította magától az új ruhákat, a tisztálkodást, a luxus ételeket, és kemény aszkéta életmódot folytatott. Vajon aszkézisnek tekintsük-e Antiokheiai Szent Margit önként vállalt meghurcoltatását? Az ókeresztény gondolkodás szerinti test megvetése, pont a dualista világlátásból eredeztethető, amelyet a „test gyötrése a lélek fölemelkedése érdekében”[24] típusú hozzáállás jellemez. A nők aszkéta életmódjához hozzájárul az eredendő bűn kiváltásáért járó büntetés, majd feloldozás is. A XII-XIII. században elterjedt vallási tökéletességért folytatott verseny-szerű női megnyilvánulások mellett, fontos lesz a Krisztus iránti empátia jegyében elkövetett aszkétikus gyakorlatok. [25] Ezek leginkább a XIV. század női szentjeinél figyelhetők meg. Margit heves aszkétizmusának tetópontja, amikor a mártírok szenvedése után vágyakozik: „Istenem, bárcsak éltem volna akkor, s vágattam volna darabokra Jézus Krisztus szerelméért, mégpedig úgy, hogy kínzatásom jó sokáig tartott volna, s végezetül bárcsak fejemet is vették volna Jézus Krisztus vére hullásáért.” Ebből a megnyilvánulásából kitűnik, hogy Antiokheiai Szent Margit szenvedése és halálának módja, bevett szokásként élt az ókeresztény időkben. Az ő történetében mégis valami különleges történik: többször is olvashatunk csodáról történetében, ugyanígy Árpád-házi Szent Margit legendájában is, mely szentségük meghatározó jegye. Amikor a prefektus Margitot börtönbe zárja, egy sárkány, később pedig az ördög kísérti. Amíg először csak szimbolikusan, kereszt vetéssel űzi el a sárkányt, az ördögöt fizikailag, illetve verbálisan győzi le. Az ilyen típusú „ördög-harc” a népi vallásosságban élő ráolvasásokra emlékeztetnek, melyek a „szó tett-értékével” magyarázhatóak[26]. Ami a legérdekesebb, hogy a további erőszakos bántalmazás sikertelenül zajlik, hisz „mindenki szeme láttára sértetlenül jön ki a leány”[27] A gonosz legyőzése után, már nem hathat a fájdalmat okozó bántalmazás. A föld megremegett és mindennek láttára ötezer ember tért meg. Erőteljesen érzékelhető bibliai motívumokat tartalmaz a legenda: a Sátán legyőzését, a csoda láttán való tömeges megtérést, a föld megremegését, a mártírhalált. Árpád-házi Szent Margit csodatételei is hagyományozódtak a legendákban: Marcellus, a gyóntatója beszéli el a csodát, amikor Margit szavára megdagad és kiárad a Duna. Szabina nővér meséli el, hogy miként ragyogott Margit teste: „midőn levetette ruháit, a ház úgy felragyogott, mintha nappal lett volna, miután pedig felöltözködött, olyan sötét lett a ház, amilyen azelőtt volt.”[28], illetve azt az esetet, amikor Margit nem égette meg magát, mikor belenyúlt a tűzbe. Annak ellenére, hogy a szentek csodái általában haláluk után nyilvánulnak meg, ez a két szent szűz példa az ellenkezdőjére. Az, hogy Árpád-házi Szent Margitnak életében tett csodákat is tulajdonítanak azzal magyarázható, hogy a „a szent királylányok vallási presztízsből kiinduló, azzal összefüggő földi hatalmának emlékét őrzi.”[29] A XIV-XV. századi domonkosok tulajdonába nem levő képeken, freskókon, szent ábrázolásokon Margit stigmstizáció-jelenetei lettek megörökítve, illetve ennek szövegszerű emlékére is rátaláltak. Ez a fontos attríbútuma sokáig nem jutott el Magyarországra. A legendavariáns szerint: „Amikor levette ruháját, rokona azt látta, hogy véres a ruhája, meg véres a keze és a lába. (...) Boldog Margit előbb szavát vette, hogy nem szól erről, amíg él, majd elbeszélte, hogy a keresztre feszített Krisztus megjelent neki szeráf képében, és testébe ültette stigmáit.” A stigmatizáció a legerőteljesebb kifejezője a Jézussal való kapcsolatnak. Ez kapcsolatba hozható az aszkézissal, hiszen annak a legmélyebb megnyilvánulása az, amikor a szent királylányok Jézus hegeit kívánják maguk testére, ezáltal teljességében álélni szenvedését. [30] Krisztus központúságuk abban is megnyilvánult, hogy különleges kapcsolat fűzte őket a megfeszítetthez. Ez a „sponsa Christi” eszme köré épül, és legtöbbször Szent Erzsébet legendájában találunk erre utalást. A többi közép-európai hercegnőnél nem a „Krisztus jegyese” metafora, hanem inkább a „Krisztus szolgálólányai, cselédjei” kifejezések találhatóak meg.[31] Árpád-házi Szent Margit esetében nem is találukn kifejezetten ilyen jelzőt, csak azt tudjuk, hogy kislány kora óra Jézust szolgálja, és hogy Krisztus szerelméért kész feláldozni az életét.
  Félelmetes, hogy az ember mi mindent feláldoz, egy olyan célért, személyért akiért úgy érzi, érdemes küzdeni. Lehet, hogy egy transzcendest élmény megtapasztalásáért, vagy következtében, nagyon erős érzelmek késztetésére. Ennek ideológiája folyamatosan változott a történelem során, éppen ezért csodálatos és rettenetes, érdekes és hátborzongató egyaránt egy-egy szent életével való megismerkedés. A legendák, apró gyöngyei irodalmunknak, lehetőséget adnak erre. A köznapi olvasó szemében eltörpül a mű hitelességének kérdése, ha az esztétikai élvezetet nyújt. E két szűz szent kapcsolata egyértelmű és fontos, annak ellenére, hogy nehezen állapítható ma már meg, hogy hol húzódik a valóság és fikció határa a legendákban. A kettő szinkretikus jelenléte még misztikusabbá teszi az olvasmányt, és nagyobb értelmezési teret nyújt. Életújtuk hasonlóságára igyekeztem rávilágítani, röviden bemutatva azok fontosabb állomásait, a kor történeti és ideológiai hátterére is figyelve. Az erős kezű, befolyásos apáktól származó szüzek, akiket sokszor el próbáltak tántorítani útjukról, a házasság köteléke által, akik Krisztusnak szentelték életüket, érte szenvedtek, és haltak meg, Isten igazoltjaiként, kiválasztottjaiként csodáik is megnyilvánultak.

2012

Olvasmányjegyzék

Antiochiai Szent Margit legendavariánsa,
Lásd: http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/antiochiai_szent_margit

Gábor Csilla: Religió és retorika. Tanulmányok a középkori, reneszánsz, barokk irodalomról. Ariadné Könyvek, 2002.

Jacobus de Voragine: Legenda aurea
Lásd: http://mek.niif.hu/04600/04626/html/legenda0062.html

Klaniczay Gábor: Az uralkodók szentsége a középkorban, Balassi Kiadó, 2000.

Klaniczay Gábor: Források a „szigeti klastrom” szentjéről, Balassi kiadó, 1999.

Klaniczay Tibor, Klaniczay Gábor: Szent Margit legendái és stigmái, Argumentum, 1994.

Margit-legenda = Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor (1000–1530), szerk. MADAS Edit, 1992.

M. Nagy Ilona: A Margit legenda (1510) szövegtörténetének kérdései, Habilitációs értekezés tézisei. Debrecen, 2007

Peter Brown, A szentkultusz kialakulása és szerepe a latin kereszténységben, Atlantisz, Bp., 1993,Orbán Imre: Margit „legszebb” legendája, (Deák Viktória Hedvig OP: Árpád-házi Szent Margit és a domonkos hagiográfia Garinus legendája nyomán. Kariosz Kiadñ, Buda-pest, 2005.) Aetas 23. évfolyam 2008. 1. sz.

Jegyzetek

[1] KLANICZAY Tibor, KLANICZAY Gábor, Szent Margit legendái és stigmái, Bp., 1994

[2] Peter BROWN, A szentkultusz kialakulása és szerepe a latin kereszténységben, Bp., Atlantisz 1993

[3] Jacobus de VORAIGNE , Legenda Aurea
Lásd: http://mek.oszk.hu/04600/04626/html/legenda0062.html

[4] Margit-legenda = Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor (1000–1530), szerk. MADAS Edit, Bp., 1992, 407–428.

[5] KLANICZAY Tibor, KLANICZAY Gábor, Szent Margit legendái és stigmái, Bp., 1994, 170-171.

[6] Lásd: http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/antiochiai_szent_margit

[7] Peter BROWN, A szentkultusz kialakulása és szerepe a latin kereszténységben, Bp., Atlantisz 1993, 23.

[8] Uo., 29.

[9] KLANICZAY Tibor, KLANICZAY Gábor, Szent Margit legendái és stigmái, Bp., 1994,

[10] Uo.,

[11] KLANICZAY Tibor, KLANICZAY Gábor, Szent Margit legendái és stigmái, Bp., 1994

[12] Uo., 98.

[13] Uo., 95.

[14] Margit-legenda = Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor (1000–1530), szerk. MADAS Edit, Bp., 1992, 407–428.

[15] Uo., 409.

[16] Jacobus de VORAGINE, Legenda aurea Lásd: Lásd: http://mek.niif.hu/04600/04626/html/legenda0062.html

[17] Jacobus de VORAGINE, Legenda aurea
Lásd: http://mek.niif.hu/04600/04626/html/legenda0062.html

[18] KLANICZAY Gábor, Az uralkodók szentsége a középkorban, Bp., 2000, 184

[19] Uo., 190

[20] Uo., 202

[21] Uo., 203.

[22] Margit-legenda = Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor (1000–1530), szerk. MADAS Edit, Bp., 1992, 409.

[23] KLANICZAY Gábor, Az uralkodók szentsége a középkorban, Bp., 2000, 213.

[24] KLANICZAY Gábor, Az uralkodók szentsége a középkorban, Bp., 2000, 218.

[25] Uo.,

[26] Uo.,

[27] Margit-legenda = Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor (1000–1530), szerk. MADAS Edit, Bp., 1992

[28] Jacobus de VORAGINE, Legenda aurea
Lásd: http://mek.niif.hu/04600/04626/html/legenda0062.html

[29] Uo., 294.

[30] Uo., 219.

[31] Kn. Ur.szt. 221

Nagy Zsuzsanna
ÉLETMÓD ÉS KIRÁLYI SZÁRMAZÁS KONTRASZTJA A LEGENDÁBAN

Dolgozatom tárgyául a Legenda vetus-t, a későbbi magyar Margit-legendát választottam. Ezen belül alaposan szeretnék elmélyülni a mai ember számára szokatlan és mégis csodálatra méltó életmódban, amelyet Szent Margit tanúsított egész életében. A legendát olvasva számos kérdés merült fel bennem, amelyre a középkori gondolkodásmód adhat választ.
  Garinus de Giaco Szent Margit élete című írása alapján beszél Margit jelleméről, szokásairól, arról, hogy Margit Magyarországon elsőként [1] „azt a lelkiséget valósította meg, mely Nyugat-Európában a 12-13. századi vallási mozgalmak és koldulórendek körében alakult ki.” Mályusz Elemér szerint Margit a kora [2] „legmodernebb magyarja”, a középkori misztika első hazai képviselője. Később Mezey László ezen [3] „lelkiségi jellemzőket a begina vallásosság jegyeiként interpretálta, mint ami a hivatalos, intézményes egyházi (a domonkos rend által képviselt) vallásossággal szemben állt volna, és amit Margit a veszprémi kolostor begina hagyományaiból sajátított el.”
  Garinus de Giaco végül a két vélemény részletesebb megvitatása nélkül leszögezte, hogy [4] „Margit valóban nem állítható egy sorba azokkal a 13-14. századi misztikus nőalakokkal, akiknek életírásaikban az Istennel való misztikus egyesülés rendkívüli jelenségeinek leírása, az eucharisztikus csodák dominálnak.
  Viszont az is tény, hogy a beginák vallásossága nem választható el attól a 13. századi vallásosságtól, amely a nyugati kereszténység vallási tudatát áthatotta: hogy Istenhez a keresztre feszített Krisztuson keresztül juthatunk el, ezért ha valaki üdvözülni akar, akkor Krisztushoz kell hasonlóvá válnia. Ennek az »új« vallásosságnak pedig valóban Margit az első képviselője itthon.”
  Margit életmódja során felmerülhet bennünk az a tény, hogy a számunkra megjelenített „szent ideál” csupán fikció, metafikció lenne. Ugyanis a legenda egy olyan képet rajzol, tár elénk, ami bizonyára ezt az érzésünket, észrevételünket kelti. A fikció ugyanis kitalálást, a valóságban nem létező tényt, helyzetet jelenti. A legenda olvasása során sokszor érezhetünk egyfajta túlzást a megjelenített életmódban. Szerintem itt nem arról van szó, hogy a szerző minket hamis ismeretekkel árasztott el vagy a képzelet világába akart elkalauzolni, miközben egy történelmi személy életét ismerteti meg, hanem, ezáltal is az aszkétikus életmód és annak méltó „gyümölcsére” akarta rávezetni a figyelmünket. A metafikció során pedig az amerikai író, John Garner szavaival élnék, aki röviden és érthetően fogalmazza meg, hogy „stílusában és témájában egyaránt a fikció (tényére) fókuszál”.
  Wolfgang Iser „Fikcióképző aktusok” című tanulmányában az fikció és a valós szembeállítását, a valós, a fiktív és az imaginárius hármasával cserélte fel. A szöveg funkciója az, hogy látókörünkbe hozza e hármasságot. A legenda szövegére is ráhúzható ez a háló, ha részleteire bontsuk és kimondottan e triász szempontjából vizsgáljuk meg a szöveget.
  A legenda szövegét akár fiktív, akár valós tényeknek könyvelem el érdekesnek találom a megjelenített középkori világot, a középkori ember gondolkodásmódját, különösképpen az aszketikus életmódot, amelyet Margit már kislány kora óta, s majd egész élete során egyre erősebben átélt. Ezért részletekbe menően, a legenda szövege alapján, vizsgálni fogom Margit öltözködését, étkezési szokásait, önsanyargatásait, felebaráti szeretetét és a krisztusi követését.
  Észrevételeimet az értelmező olvasás során a következő szempontok alapján rendszereztem:

Legenda – Legenda vetus
Szent Margit királyi származása, születése körüli események
Szent Margit a Nyulak-szigetén: életmód és származás közti ellentét, viselkedés, szokások, aszketikus gyakorlatok, apácák közti kapcsolat

1. Legenda – Legenda vetus

  A legenda (=olvasanó) szentéletű emberek életéből vett eseménysort tartalmaz, amelyet a középkorban, elsősorban a kolostorban olvastak, és meggyőző hatással volt a hallgatókra, elmélyült vallásosság célját szolgálta. A látásmódra a vallásos világkép jellemző, a lét nem véletlenszerű ( személyre szóló küldetés fejeződik ki az ember létében ). A középkori felfogásban a halál az igazi élet kezdete, ezért is mond le Margit minden földi „jóról” és várja a „nagy találkozást”. A legendában kötelező az exemplum (példa) megjelenítése, amelyet legtöbbször a Bibliából vettek, illetve a csodák, amelyek rácáfolnak az anyagi törvényekre, vagyis, hogy a szellemi lét magasabbrendű az anyagi létnél.
  A Legenda vetus, a későbbi magyar Margit-legenda, Margit első életrajza, amelyet a XVI. század elején fordított le Ráskai Lea. A legenda szerzőjének Marcellus frátert tekintik, aki egyben Margit gyóntatója is volt. Garinus de Giaco is ezt fogadja el, amikor így ír:[5]          „…Egyébként is szinte magától értetődő, hogy a szent életű apácák első életrajzát azok a lelki vezetők írják, akiknek döntő része volt hősnőjük »szentté« formálódásában, s akik írásukkal tanítványuk szentként való elismertetésének ügyét kívánják szolgálni.”
  A legenda keletkezésével és felfedezésével kapcsolatos információkat Deák Viktória Hedvig O. P. Árpád-házi Szent Margit és a domonkos hagiográfia című műve alapján fogom ismertetni. A legendának 1275 körül kellett keletkeznie, [6] „az első per után íródott, és annak a csodáit tartalmazza, de a második szentté avatási pernek nincs nyoma benne. A legenda nem hosszú, nagyjából kronológikus rendben mutatja be Margit életét és csodáit. Stílusa tömör, sőt visszafogott, kerüli a műfajban később megszokott túlzásokat.” A szöveget 1937-ben Bőle Kornél OP fedezte fel a bolognai kolostor könyvtárban. Bőle sem nevezett meg pontos szerzőt, de megállapította, hogy [7]„az író kortársa volt Margitnak, a magyar Domonkos-tartomány tagja, közelről ismerte a királyi családot, tekintélyes, idősebb rendtag, aki latinul szépen írt és jól ismerte a legendás stílust.” Bőle a legendát [8] „legenda fratris senioris”-nak (az öreg testvér legendájának) nevezte.

2. Szent Margit királyi származása, születése körüli események

  Szent Margitot már a születése előtt felajánlották szülei – IV. Béla és Laszkarisz Mária – Istennek, amennyiben segíti megszabadítani a magyar királyságot és a népet a tatároktól. IV. Béla katolikus király bízott Isten segítségében, és az égiek meghallgatták kérését. Az ellenség visszavonulása után megszületett Margit, akit a veszprémi Szent Katalin apácamonostornak ajánltak fel Istennek tett fogadalmukat teljesítve. Margittal együtt Olimpiádesz asszony is belépett a zárdába, hogy tanítója és nevelője legyen. Margit még egész kicsi volt, amikor a szentség jelei megmutatkoztak. Az ártatlan gyermek [9] „a szentség csodás tetteiben bővelkedett”. A keresztet mindig magánál hordva alázatosan imádkozott, nagy ájtatossággal felvette a szent szerzetnek ruháját, [10]„hogy az ő gyenge gyermekségétől fogva éltetnék szerzetes regulák szokásival”. Ötéves korában kérte Olimpiádisz asszonytól, hogy ciliciumiot viselhessen, amelyet gyenge teste még nem bírt el, de ahogy növekedett egyre inkább [11]„keményebb ruhákat és némikoron cilicium foltocskákat mezítelen húsán lassan-lassan szokott vala viselni”. Ha jobb posztóból kapott köntöst, mint társai szégyellte felvenni. Margit személye és viselkedése számos téren eltér apáca társaiétól, a királyi származását is hajlandó inkább letagadni, mint dicsekedni és visszaélni vele. Ezt is bizonyítja a következő idézet a Margit-legendából: „[12] Mikoron Szent Margit asszonyt valaki király leányának mondja vala, tehát elmegyen vala Olimpiádisz asszonyhoz és sírva úgy mond vala: »Én édes anyám, nagy tiszteletlenséget mondnak énnekem. Azt mondják, hogy én király leánya vagyok.«” A nővérek csodálták viselkedését, értelmét és a tanulásra való készségét.
  Margitot a gyermek Jézushoz tudnám hasonlítani, hisz ő is félrevonulva imádkozik, az imádságban leli örömét, végtelenül alázatos szívű és engedelmes. Margit számára a játék maga Krisztus, ezért nem szeret játszani a társaival, mert neki nem jelent ez a tevékenység felüdülést. Minden lehetséges alkalmat megragad, hogy minél hamarabb megszökhessen, és újra imádkozhasson. Nemcsak felnőtt korában, hanem már gyerekként is kitűnik társaitól, hisz míg ők játszani akarnak, addig Margit mindhiába kérleli őket, hogy tartsanak vele és [13]„Istennel és Boldogságos Szűzzel jatsszanak: » Ó kedves társaim, gyertek vele, menjünk be a templomba és köszöntsük a Boldogságos Szűz Máriát; ez legyen a mi játékunk, ez legyen a mi vigasztalásunk.«”
  Margit személye és viselkedése nagyon sokszor párhuzamba állítható a Bibliával. Margit inkább szeretett volna szegény földműves lánya lenni, s így szegény szolgálóleány, mert akkor alázatosabban szolgálhatná a Mennyei Atyát. Lukács evangéliumában Szűz Mária is az Úr parancsának engedelmeskedik, amikor értesül a fogantatásásról: „Imhol az Úrnak szolgálója, legyen nékem a te beszéded szerint”. ( Lk 1,38)

3. Szent Margit a Nyulak-szigetén

  Szent Margit szülei a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére a Duna szigetén (később Nyulak-szigete) monostort építettek, ahová Margit körülbelül tíz éves korában tizennyolc társával együtt átköltözött. Majd az ország nemesei közül sokan e rend tagjai lettek, befogadást nyertek. Margit ebben a kolostorban is [14]”erényről erényre haladt állandóan a jóság ösvényein” és egyre inkább teret nyert külső megnyilvánulásaiban is az aszkézis, az önsanyargatás.
  A következőkben csoportosítom Margit mindennapjait befolyásoló életformát: állhatatossága az imádságban, ruházkodása, önostorozása, böjtje és megtartóztatása, nővérek alázatos szolgálata, jótékonykodása. Ezek részletes kifejtése és megtárgyalása után, úgy gondolom, teljes képet kaphatunk Margit jelleméről, könnyebben feltaláljuk magunk a középkor szellemében, és megértjük Margit viselkedését, egyediségét, amely kiemeli őt az „átlagból”, méltó helyet kapva az európai szentek sorában.
  Szent Margit életét legjobban az imádság, az égi jegyesével való „beszélgetés” és találkozás határozza meg, amelyet olyannyira átél a szentáldozáskor, hogy sokszor halottnak hiszik, és amikor „feltámad” szomorú. Napjai nagy részét az imádság tölti ki,[15] „imádkozik vala szüntelen”. Hajnaltól ebédidőig szüntelen imádkozik vagy misén vesz részt, az ebéd előtt a keresztre feszített Krisztus képe előtt ad hálát a „mindennapi kenyérért”, majd miután egy keveset evett egészen vesperásig dolgozik, mivel a tétlenség a lélek ellensége. A templomba [16]„mindig elsőként érkezett és utolsóként távozott”. Éjjeleken át virrasztott,[17] „sok éjeket nagyobb részre imádságban múlat vala el álom nélkül”, majd ha befejezte imádságait, egy gyékényre feküdve aludt el.
  A húsvétra teljes szívvel készül, mintegy lelkileg átérezve Krisztus szenvedéseit, aki vállalta a halált a bűnös emberek megtéréséért. [18]„ Annyira gyötri vala őmagát húsvét előtt a két hétben és oly igen alázza vala őmagát és foglalja vala önmagát imádságokban, siralmakban, mintha mindenkoron látná az Úristent a feszületnek ő képében.”
  Nagycsütörtökön pedig [19]„megmossa vala a szororok lábait nagy alázatossággal”. Ez a cselekedete szintén utal a Bibliára, amikor Jézus megmossa az Apostolok lábát. Ezáltal mondható, hogy Margit magán viseli Krisztus jegyeit (imitacio Christi). Nagypénteken pedig [20] „semmit nem eszik vala, sem iszik vala, sem aluszik vala, sem szól vala valamely embernek, viselvén mind a teljes nevet nagy ájtatos, siralmas imádságban, siratván Jézusnak ártatlan, szent halálát.”
  Margit ruházkodása meglehetősen sok véleményt vált ki az olvasokból a legenda olvasása során. Felmerül a kérdés, hogy miért volt szükség a test efféle sanyargatására. A legenda alapján tudjuk, hogy soha nem fürdött (fiktív állításnak is tekinthető)[21](„Megfürödni pedig vagy az ő lábait megmosni bokáinak fölötte az ő szemérmetességének, tiszta szüzességének miatta, ez őneki mindenestől idegen vala. Tizennyolc esztendeig, miképpen mind a teljes konvent bizonyságot tett róla, soha az ő testét meg nem fürösztötte akármely nehéz kórságok után is, kiket gyakorta szenvedett vala”), szakadt és megavult ruhákba élte életét, tehát megtagadta magától még a tisztaság elemi követelményeit is, [22] „mivel a test ruházata a lélek minőségét jelzi, és a test minőségéből kívülről megismerszik a lelkület milyensége”. Ciliciumot viselvén még inkább gyötörte gyönge testét, hogy ez által is egyesüljön Krisztussal, az ő égi jegyesével. Ez a végtelen alázatosság boldoggá tette: [23] „Cilicium övezi,/ fején szűzi fátyla,/ megát ostorral veri/ Krisztus szentelt lánya,/ kemény vasöv derekán/ az ő boldogsága.” (Az I. Nokturnus antifónái)
  Az aszkézis tetőfokát éri el Margit önostorozása, a sok diszciplína, amihez mikor már nem volt ereje a nővérekkel végeztette. Sok vért veszít az erős ütések által, testét [24]„lesújtotta a fájdalom, de annál bőségesebben örvendezett a leány lelke, minél keményebben ütötték.” Margit önsanyargatása nem ismer határokat, tudja, hogy ez a fájdalom semmi a Jézuséhoz képest, így [25] „Nyugodt, midőn ostor veri,/ remeg, de bátran viseli,/ a szabályt, melyet fogadott,/ tökéletes áldozatot.” (A II. Nokturnus antifónái) (Szintén feltehető a kérdés, hogy Margit képes volt túlélni ezt a fajta aszkéta gyakorlatot? Az ő teste jobban bírná a fájdalmat? Szellemileg, tudat alatt talán már olyan szintre jutott a hit által, hogy nem is érezte? Vagy ez is csak irodalmi fikció lenne?)
  Szent Margit életmódját tárgyalva nem szabad szem elől veszíteni böjtölési szokásait, megtartóztatását. Királyi származása ellenében soha nem engedte, hogy több étel vagy finomabb bor jusson neki. Ebédkor fátylával letakarva arcát,[26] „inkább akart égi, mint földi eledellel jóllakni, s inkább lelki, mint testi táplálékra áhítozott.” A böjt része volt a szentek ünnepének teljes átélésében, így minden ünnep alatt kevés kenyéren és vizen élt.
  Szent Margit alázatossága határtalan. Gyerekkorától haláláig az önzetlen szeretete tetteiben nyilvánul meg: átvállalja mások munkáit, takarít, mosogat, a hideg víztől keze olyannyira felsebzik, hogy vérezni kezd. Gyönge testével nehéz fizikai munkát végez télen, nyáron, hidegben, melegben. A nővéreket és betegeket mindvégig mindenben szolgálta, [27] „mindeneknek anyjának és dajkájának bizonyíttaték lenni”. Nem undorodik a csúnya betegségek láttán, hanem annál inkább szolgálja beteg társait. [28] „Semminémű alázatos dolgot nem szégyell vala tenni.” Ha a sok erőfeszítés során megbetegedik, [29] „nem mondja vala meg, hanem eltűri vala, hogy meg ne bántatnék az ő szokott dolgában és az ő szolgálatiban.” Margit az engedelmesség és az alázatosság megtestesítője, aki felsőbbrendűségét soha nem érzékeltetve a nővérekkel szemben, kivette mindenből a részét, sőt – [30] „mindenki másnál jobban és tökéletesebben gyermekkorától kezdve egész életén keresztül alázatosan megtartotta.” Margit példamutató magatartása, kedvessége, jósága és türelme során nagyon hamar elnyeri az emberek szeretetét és csodálatát. Képes olyannyira együtt érezni szoror társaival, ha valakinek hozzátartozója meghal, hogy ezt kívánja: [31] „Akarta volna az Úristen, szerető atyámfia, hogy inkább énnekem történt volna ez, hogynem teneked!” Ha valamely szoror több napon keresztül nem szól hozzá könyörgő hangon kér bocsánatot, és vétkesnek találja magát. Szerényen és szegényen éli életét, minden cselekedetével bizonyítva Isten jóságát és szeretetét. A szegények oltalmazójaként alamizsnát ad nekik, sőt még a királyi család által küldött aranyat és ezüstöt is szétosztja.
  Dolgozatomban, főként a Margit-legenda alapján, több szempontból mutattam be Margit életmódja és királyi származása közti kontrasztot. Mint kiderült, Margit származása ellenére teljes mértékben alárendelte magát Istennek és embertársainak. Nemcsak, hogy nem éreztette előkelőségét, hanem olykor még szégyellte is azt. Oly-annyira magán viselte Krisztus jegyeit, hogy bárminemű aszketikus gyakorlatot képes volt végezni gyönge testén, a szegénységet kereste mindenben és mindenhol.
  A fikció szempontját figyelembe véve, mégis úgy gondolom, hogy a legendában nem egy idealizált, túlzásokkal telített kolostori élet tárul elénk, hanem a középkori világ egy szeletkéjének valós ábrázolása. A szerző, a korhoz képest kifinomult technikákkal, nagyjából kronológikus sorrendben mutatja be az eseményeket, ami annak is tulajdonítható, hogy ő is abban a korban élt.
Szent Margit kultusza mai napig élő, olyan értékeket képvisel, amelyek megszólítják más korok emberét is:

[32]„Kérünk, hallgass meg Istenünk,
velünk e szűz is esdekel.
Örök világot adj nekünk
egykor a mennybe jutva fel.”

2014

Irodalomjegyzék

Szent Margit legendája. Onlie: http://mek.niif.hu/00200/00246/00246.htm (2014.01.11)

Madas Edit (szerk.): Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Budapest, 1992, Tankönyvkiadó.

Deák Viktória Hedvig O.P. (szerk.): Árpád-házi Szent Margit és a domonkos hagiográfia. Budapest, 2005, Kairosz Kiadó.

Garinus de Giaco: Szent Margit élete. In: Madas Edit és Klaniczay Gábor (szerk.): Legendák és Csodák(13-16. század). Budapest, 2001, Osiris Kiadó.

Klaniczay Tibor (szerk.): Szent Margit legendái és stigmái. Budapest, 1994, Argumentum Kiadó.

Szent Biblia (Károli Gáspár fordítása), Budapest, 1990, Egyetemi Nyomda

Jegyzetek

[1] Garinus de Giaco: Szent Margit élete. In: Madas Edit és Klaniczay Gábor (szerk.): Legendák és Csodák (13-16. század). Budapest, 2001, Osiris Kiadó. 181. o.

[2] Uo. 181. o.

[3] Uo. 182. o.

[4] Uo. 182. o.

[5] Klaniczay Tibor (szerk.): Szent Margit legendái és stigmái. Budapest, 1994, Argumentum Kiadó. 40. o.

[6] Deák Viktória Hedvig O.P. (szerk.): Árpád-házi Szent Margit és a domonkos hagiográfia. Budapest, 2005, Kairosz Kiadó. 16. o.

[7] Uo. 17. o.

[8] Uo. 17. o.

[9] Garinus de Giaco: i. m. 180. o.

[10] Szent Margit legendája. Online: http://mek.niif.hu/00200/00246/00246.htm

[11] Szent Margit legendája. Online: http://mek.niif.hu/00200/00246/00246.htm

[12] Margit legenda.

[13] Garinus de Giaco: i. m. 189. o.

[14] Uo. 191. o.

[15] Szent Margit legendája. Online: http://mek.niif.hu/00200/00246/00246.htm

[16] Garinus de Giaco: i. m. 216. o.

[17] Szent Margit legendája. Online: http://mek.niif.hu/00200/00246/00246.htm

[18] Uo.

[19] Uo.

[20] Uo.

[21] Uo.

[22] Garinus de Giaco: i. m. 196. o.

[23] Madas Edit (szerk.): Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Budapest, 1992, Tankönyvkiadó. 288. o.

[24] Garinus de Giaco: i. m. 199. o.

[25] Madas Edit: i. m. 289. o.

[26] Garinus de Giaco: i. m. 202. o.

[27] Szent Margit legendája. Online: http://mek.niif.hu/00200/00246/00246.htm

[28] Uo.

[29] Uo.

[30] Garinus de Giaco: i. m. 209. o.

[31] Szent Margit legendája. Online: http://mek.niif.hu/00200/00246/00246.htm

[32] Madas Edit: i. m. 292. o.

Orosz Anett
SZENTKULTUSZ

SOUBIROUS SZENT BERNADETT

Bevezetés

A szentek a mai napig fontos szerepet játszanak a kereszténység életében, példaértékű életük írásos dokumentációkban, legendákban maradtak fent, s mostanáig szolgáltatják a jó keresztény számára a követni való példát. Dolgozatomban röviden érintem a szentkultusz korai fejlődésének szakaszait és annak fontosságát tehát, majd egy konkrét szent, Soubirous Berndaett életét, munkásságát, csodatételeit mutatom be. Esetében fontos megemlíteni, mekkora hatással volt a kereszténységre a jelenéssorozat, melyben a lánynak része volt, ezért tartottam fontosnak az ő életét bemutatni, hiszen a csodás események az egész világban, még a hitetlenek számára is nagy port kavartak, és sok ember életútját változtatták meg.

Szentkultusz

A keresztény világban a szentek tiszteletének története egészen az antikvitás koráig visszanyúlik, fontos alapot teremtve az egész kereszténység kultúrája számára. A szentkultusz hosszú évszázadokon át való vizsgálata betekintést nyújt adott korok vallási szokásaiba, világképébe, ugyanakkor elénk tárja a társadalmi viszonyok változatosságát, a különböző korok jogszokásait, hétköznapi életet, ideálokat és hiedelmeket, valamint élénk képet alkot számunkra az egyházi és világi hatalom viszonyáról is. Így tehát nem véletlen, mennyire népszerű kutatási célpont a szentkultusz fejlődése és alakulása. Peter Brown egyike azoknak, akik sokat foglalkoztak e témával, 1980-ban meg is jelent A szentkultusz kialakulása a latin keresz-ténységben című kötete, melyben fontos kérdéseket vitatott meg a témával kapcsolatosan. Fontos tanulmányát például megemlíteni a 3-4. század kapcsán, amikor is kialakult a késő antik szenttisztelet és ereklyekultusz. Brown kiemel néhány késő antik psüpököt ( pl. Athanásziosz, Szent Ágoston), akik felkarolták a szentkultuszt, majd szent ereklyéket körülvevő hiedelmeket és szertartásokat elemez. A témában a következő nagy lépést a 8-9. század jelentette, amiben nagy szerepet játszottak a kolostoralapító, gyakran vértanúhalált halt misszionáriusok. Rajtuk kívül fontos megemlíteni a 10-11. századi remetéket, akik aszkézist gyakorolva, a világtól elvonulva, elszigetelve az akkori ember számára példaértékű életet éltek, s önsanyargató életmódjukkal elnyerték Isten kegyelmét és az örök boldogságot. A 13. században nagy változás következett be, ugyanis III. Ince magához vonta a szentté avatás jogát, ami addig egyházmegyénként önállóan is történhetett, s ezzel bevezettek ún. szentté avatási pereket. Ezek a perek a késő középkori kereszténység legnépszerűbb személyiségeit támogatták, s azok tiszteletét hangsúlyozták. A 13. századtól kezdve egyre gyakoribbá váltak a szenteket övező legendák is, melyek megörökítétték a csodatételeket és a különböző élettörténeteket is. Ezek a legendák beleivódtak a társadalomba, s mai napig alappiléreit szolgáltatják az irodalomnak és az egyes nemzetek kultúráinak. Emellett nagy hangsúly került a képes ábrázolásra, megörökítésre is, ami egy tágabb közönséghez tudott eljutni, azokhoz is, akik nem tudtak írni-olvasni. Ezek az emlékek ma megtalálhatók akár templomi falfestéseken, ablakokon, de könyvekben, irományokban is. A középkor után, az egyre inkább felvilágosodott társadalomban talán kicsit elhalványult az az erős szentkultusz, amiről az az előtti idpkben beszélhetünk, de teljesen sosem fakulhatott el, hiszen a kereszténység és annak kultúrája központjában találhatók a mai napig a szentek, és azok élettörténetei.

Szent Bernadett élete

Subirous Bernadett 1844. február 17-én született Franciaországban, a Pireneusok lábánál található Lourdesban. Szülei, Francios és Louise molnárok voltak, és nagy szegénységben éltek 6 gyerekükkel, akik közt Bernadett volt a legidősebb. Otthonuk korábban börtönként szolgált, így talánt érthető, hogy a nedves, hideg lakás nem tett jót a kislány számára. Bernadett beteges gyerek volt, s gyerekkori otthonára vezethető talán vissza egész életében tartó asztmája is. A szegényes körülmények és a lány gyengélkedése miatt a szülők többször is úgy döntöttek, hogy a hideg téli évszakokra másokra bízzák a gyereket. Bernadett megszállt keresztanyjánál és Marie Laguësnél is, aki korábban szoptatós dajkája volt. Ezekben az időkben Bernadettnek kicsit több ideje jutott magára, sok időt töltött egyedül, s ezek az időszakok kezdték alakítani lelkét és annak folyamatait. 1858. január 17-én Bernadett visszatért Lourdesba, ott elment Peyramale atyához, akit arra kért, hogy engedje meg, hogy megtanuljon olvasni, és hittanra járhasson a neveri növérekhez. Ezek után Bernadett számára kezdetét vette egy új, iskolás élet. Ezután nem sokkal, 1858. február 11-én a csupán 14 éves lány életében megtörténik az első találkozás a Szűzanyával, aki megjelenik neki a Lourdes-i barlangnál, amit nem sokkal később 17 ehhez hasonló alkalom követ. Egyik alkalommal Szűz Mária utasítására a lány a földet kezdi kaparni, melynek nyomán forrás fakad, ami később millió beteg számára az élet vizét és a gyógyulást jelenti majd. A csodás események utáni években Berndatettet sok támadás érte, zaklatták, vádolták. Ám ő mindenre nyugodtan, őszintén válaszolt, nem hagyta, hogy a kétkedők megrendítsék hitében. Kerülte a figyelmet, nem fogadott el soha senkitől pénzt, s csupán annyit szeretett volna, hogy eltűnhessen a világ szeme elől. 1866-ban került a neversi iskola- és szeretetnővérek Saint-Gilgard kolostorába. Rendi neve Marie-Bernard volt. A novícia-mesternő és főnöknő úgy gondolták, hogy a jelenések miatt Bernadett kevéllyé és beképzeltté fog válni, ezért gyakran megalázták, ám a lány mindezt készséggel fogadta, hisz ezeket az eseményeket is Isten akaratának tulajdonította. Bernadett a kolostorban is sokat betegeskedett, asztmája mellett tüdővérzésekkel és egyéb komplikációkkal is meg kellett küzdenie, s mindemellett még jobb térdének gyulladása is sok problémát okozott a számára. Végül 1879. április 16-án halt meg, s utolsó szavai ezek voltak: ,,Szentséges Szűz Mária, Isten Anyja, imádkozz értem, szegény bűnösért!''

Jelenések

Ahogy már említettem, Szűz Mária 1858. február 11-én jelent meg Bernadettnek először, majd utána még 17 másik alkalommal, egészen július 16-ig. Ezek a találkozások a Massabielle barlangnál történtek és mind-mind nagyon különlegesek voltak, volt amikor egy szó sem hangzott el, máskor viszont igen. Az elején a lány nem tudja, ki ez a „Hölgy”, mégis minden alkalommal komoly elragadtatásba kerül. A kilencedik alkalom igazán különleges események sorozata volt. Szűz Mária ekkor így szólt Bernadetthez: „Megtenné, hogy földre borul, és megcsókolja a földet a bûnösökért? Enne az itt növõ fûbõl? Menjen igyon a forrásból és mosakodjék meg benne!” A fiatal lány nem teljesen értette a dolgot, mégis letérdelt és elkezdte kaparni a sáros földet. A mocskos vizet arcához emelte, bekente magát vele, ekkor már többen is azt gondolták, a lány megőrült. Végül mégis tiszta forrás fakadt a sárból. Pár nappal később egy bizonyos Cathrine Latapie érkezett a barlanghoz, aki belemártotta béna karját a forrás vizébe, s az rögtön meg is gyógyul. Ezt követően egyre több csodás gyógyulás következik be. Március 25. ismét fontos mérföldkövet jelentett a találkozások sorozatában, hiszen a Szűzanya ekkor árulja el Bernadettnek, hogy kis is ő valójában: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.” Utolsó találkozásukkor Szűz Mária megígérte a lánynak, hogy boldoggá teszi, de nem ezen a földön. A jelenések és a csodás gyógyulások a barlangnál egyaránt nagy hatással voltak a hívő és a hitetlen világra is. A papok eleinte teljes mértékben elutasították azt, hogy egyáltalán foglalkozzanak az üggyel, s ellenszenvesen viszonyultak a történésekhez. Ezzel szemben sok hitetlen, aki szemtanúja volt egy-egy történésnek, zokogva nézte végig azokat, s kezdett el hinni. A csodás események tehét nagy port kavartak az akkori világban.

Szent Bernadett halála után

Subirous Bernadettet halála után 30 évvel boldoggá avatásakor exhumálták, s ekkor következett a megdöbbenés: a lány teste szinte teljesen ép maradt. Észrevették, hogy a kezében tartott kereszt és rózsafűzér is oxidálódott, ám a holttesten alig történt változás. Két orvos is megállapította, hogy semmiféle balzsamozás nem befolyásolta a test épségben maradását, tehát nem külső beavatkozás következményeként nem változott a holttest. Ez után Bernadett testét még kétszer hantolták ki, s észrevették, hogy azonkívül, hogy bőre befeketedett, minden más szinte változatlan maradt. Az 1925-ös exhumáláskor eltávolították a máját, s döbbenten tapasztalták, hogy az amúgy gyorsan bomló szerv szinte tökéletesen megőrizte eredeti állapotát. A testet ma is a nevers-i kolostor templomában őrzik, teljes épségben. Bernadettet végül IX. Pius pápa avatta szentté 1933-ban., és a betegek védőszentje lett. Szent II. János Pál pápa 1992-ben elrendelte, hogy február 11. legyen a betegek világnapja a csodás jelenések és gyógyulások kezdetének napja nyomán. Lourdes és az ottani Massabielle barlang a mai napig népszerű zarándokhely, ahova millióan utaznak el csak azért, hogy lássák, hol találkozott Bernadett Szűz Máriával, s hol fakasztotta az élet vizét jelentő forrást.

Összefoglaló

A szentek életének tanulmányozása nagyon fontos mind a kereszténység, mind a társadalom fejlődése, mind a kultúra szempontjából. Megfigyelhettük a szentkultusz fejlődésénél, hogy a „szentideál” a sok-sok évszázadon keresztül folyamatos változásban volt, akárcsak annak fontossága a hétköznapi ember szemében. De bárhogy is változzon társadalmunk, a szentek történetei mindig is különleges szereppel fognak bírni életünkben, hiszen a különböző kultúrákat és azok fejlődéseit vetítik elénk. Szent Bernadett életútja is nagy jelentőséggel bír, a csodás események, melyeket neve kapcsán említünk a világon teljesen egyedülállóak, s úgyanúgy hitetlent, mint hívőt megmozgatnak. Ezek a történetek, melyek hozzá köthetők, nem csak akkor voltak igazán különlegesek, hanem a mai napig elgondolkodtatja az embert, s akár változásra is késztetheti. Hiszen minden szentnek ez a dolga: az emberek életét megváltoztatni, jó útra téríteni vagy csak egyszerűen reményt adni. Így tehát konklúzióként azt mondanám, hogy a szentek életét akárcsak a mai napig, ezután is elemezni és kutatni kell, mert történeteik egy egész emberiséget befolyásolnak és tehetnek jobbá.

Források

Kalinczay Gábor: Új eredmények a szentkultusz középkori történetének kutatásában. [Online] 2016.08. http://epa.oszk.hu/00400/00458/00550/pdf/EPA00458_korunk_2016_08_003-010.pdf [2018.06.02]
Pósán László: A szentkultusz. Századok, [Online](202 I.) 1993. p. 1029-1032. http://www.atlantiszkiado.hu/pdf/szazadok_posan.pdf [2018.06.02]
Online:
https://www.magyarkurir.hu/kultura/soubirous-szent-bernadett-szuz-0123 [2018.06.02]
http://www.gyergyoiormenyek.ro/index.php/lelkipasztor/99-lelkipasztori-munkak/259-szent-bernadette-elete.html [2018.06.02]
http://www.katolikus.hu/szentek/0416.html [2018.06.02]
http://www.lib.uni-miskolc.hu/c/document_library/get_file?uuid=125b3d61-03c3-4e76-a38b-684390367c47&groupId=10850 [2018.06.02]

2018

Péter Izabella
SZENT ERZSÉBET RÓZSA CSODA LEGENDÁJA

1. Bevezetés

1.1 Az egyház és az uralkodók viszonya a középkorban
  Klaniczay Gábort idézve “Az uralkodó dinasztiák példaszerűen egyháztámogató-férfi és női- tagjait szentté avatva az egyház a keresztény királysága fiatal intézményét próbálta megszilárdítani és vallásos eszközökkel legitimálni”. [1]
  Ám, hogy az előbbi idézetben említett változás bekövetkezhessen hosszú időre volt szükség. A középkor első szakaszában csak akkor avattak szenté egy uralkodót, ha az illető a hit védelmében halt mártírhalált és ezáltal lett Krisztushoz hasonlóvá. Csak a XI. század végén következett be az, hogy egy uralkodót azért avattak szenté, mert uralkodói erényeit az egyházi normák szerint gyakorolta. A magyar egyháztörténetben Szent István volt az első, akit mártíromság nélkül avattak szenté. A dinasztikus szentkultusz mindkét fél számára eltérő célokat szolgált: az egyház megpróbálta keresztény alapelvekkel átitatni az uralkodói hatalom működési módját, a dinasztiák pedig saját “szakralitásukat” igyekeztek megőrizni.
  Mivel a dinasztikus szentkultusz részletes tanulmányozása a dolgozat keretén belül túlságosan is nagy feladat lenne, ezért úgy döntöttem, hogy egy számomra érdekes területét fogom kiemelni és felvázolni, mégpedig a szent hercegnők szerepét a középkori szentkultuszokban, azon belül is Szent Erzsébet életét és hatását, mivel az ő élete nagyon is jól tükrözi a szent hercegnők általános jellemvonásait és az általuk elfoglalt helyet a középkori társadalomban és legendairodalomban.

   1.2 A (női)szentek általános jellemzői
  Klaniczay Gábor “Női szentség mintái Közép-Európában és Itáliában”[2] című munkájában részletesen összefoglalja a női szentek általános jellemzőit és fejlődés történetét.
  Klaniczay kiemeli, hogy a közép-európai szent királylányok XIII. századi kultusza kiválóan beilleszkedett a fent említett egyházpolitikai átalakulásba. A női szentek növekvő népszerűségének számos előzménye és akadálya volt. Először is szembe kellett nézniük a keresztény vallásban rájuk nehezedő negatív szemlélettel. Az antik egyházatyák, mint például Jeromos, Ambrus és Ágoston a bűnbeesés történetéből kiindulva egy női alacsonyabb rendűség és morális fogyatékosság tanítását hagyományozták a középkorra, amelyből a nők már az ókeresztyén időktől fogva próbáltak kitörni. Számos női mártírtörténet maradt ránk. A IV. század második felében a római arisztokrata hölgyek jótékonykodó, egyháztámogató és kolostor alapító szerepet vállaltak. A koraközépkorban a királyi családok női tagjai családi kolostort alapítottak, ereklyéket gyűjtöttek és a királyi hatalom szelídebb arcát mutatták. Ezeknek az előzményeknek köszönhető a XIII. században a női szentek népszerűségének növekedése, amelyet a számok is igazolnak. Míg a XII. században a szentek csupán 12%-a volt nő addig ez a számarány a XIII. században a duplájára,24%-ra nőtt.
  A szent királylányok szentesítésének oka teljesen ellentétes volt a szent királyokéval. Náluk megfigyelhető a koldulórendi ideálért való lelkesedés valamint a hatalomról történő lemondás vágya, amely a vallási dicsőség egyfajta formája.
  A XII. században fellendülő Mária kultusz teljesen átformálta a nemek vallási és morális értékeivel kapcsolatos nézeteket. Megfigyelhetők a női-idealizálás ellentétes végletei , a női szerepek “komplementer” ellentétpárokra való osztása, például: szűz-szajha, erényes, neme lelkű- gonosz, búja, csábító, angyal-boszorkány, “Krisztus jegyese”-„az ördög kapuja”.
  A XI-XII. században figyelemmel kísérhetők az újonnan kibontakozó “vallási nőmozgalmak”. A nők nagyobb részvétet igényeltek a vallási élet aktív formáiban. Apácaközösségek kapcsolódtak a reform-szerzetesrendekhez. A ferences és a domonkos szerzetesrendek a vallásos nőmozgalmaknak nagy figyelmet szenteltek. A koldulórendek felismerték a lehetőséget, hogy a női vallásosságot kihasználva példát állíthatnak a társadalom elé.

2.Tartalom

  2.1 Szent Erzsébet életrajzi adatai

  ,,Tudjátok meg, hogy ma éjszaka Magyarország királyának1 leánya születik, akit Erzsébetnek hívnak majd,szent lesz, és ennek a fejedelemnek[2] a fiához adják feleségül;az ő szentségét hirdetve ujjong és felmagasztosul az egész föld(Zsolt 91,4)”[3]

Az akkori Magyarország kitűnően képzett, irodalomban, asztronómiában, világi- és titkos tudományokban egyaránt jártas bölcsének, Klingsornak szavai voltak ezek. A nagy tudású bölcs nem tévedett, amikor az eisenach-i fogadó udvarán ülve megjósolta a szent hercegnő születését. A jóslat elhangzása után 1207-ben II. András[4], Magyarország királyának és Gertrúdnak,a merániai herceg lányának[5] megszületett közös gyermekük, Erzsébet.
  Erzsébetet születése után nem sokkal eljegyezték Herman fejedelem elsőszülött fiával, Lajossal. Ahogy a hercegnő betöltötte negyedik élet évét Herman tartományi gróf követséget küldött Magyarországra és a királylányt ünnepélyes keretek között Türingiába vitték. 1221-ben Lajos, Türingia tartományi grófja feleségül vette Erzsébetet. Kilenc évi házasság után a pápa keresztes hadjáratot hirdetett a Szentföld megsegítésére, amelyre Lajos türingiai tartomány gróf is megkapta a keresztet. Miután rendelkezett a vagyonáról saját költségén elutazott a Szentföld visszahódítására. Szent András szigetén mielőtt hajóra szálltak volna a fejedelem belázasodott. Otranto városában állapota egyre súlyosabbá volt. Az utolsó kenet szentségét a jeruzsálemi pátriárkától kapta meg. Testét ünnepélyes gyászszertartás keretében eltemették.
  A gróf halála után özvegyét, Erzsébetet néhány hűbéres, akiknek az elhunyt fejedelem ifjú fivérét, Henriket kellett irányítaniuk kiűzték a várból és minden birtokáról. A hercegnőből koldusasszonnyá vált Erzsébet fogadókban, szűk szobákban húzta meg magát nagy szegénység közepette. A kitzingeni apátnő, Boldog Erzsébet anyai nagynénje megsajnálta az özvegyet és a bambergi püspökhöz vitette. A püspök sikeresen tárgyalt hozományának visszaszerzéséről és becsületes elhelyezéséről. „Nem akarom,hogy várak, városok és földek ügye is belekeveredjék (2Tim 2,4) ebbe, és osztozkodni kelljen rajtuk. Ám azok helyett, amelyek hozományomra tekintettel jogosan megilletnek engem, azt kérem, fivérem jóindulattal bocsásson rendelkezésemre másokat, hogy használhassam, birtokoljam és szabadon ajándékozhassam elhunyt kedvesem és magam lelki üdvéért.”[6] Annak ellenére, hogy megkapta az esélyt, hogy ismét hercegnőhöz méltó életet éljen önszántából megvetette a királyi kényelmet és a koldusszegénységet választotta. Elköltözött Türingiából Margburgba, ahol fából és vályogból házát épített magának. Erzsébet szegénységének híre eljutott Magyarországra is, azonban nem lehetett meggyőzni arról, hogy visszatérjen hazájába.
  Boldog Erzsébet megjósolta saját halálát, ugyanis az Úr megjelent számára egy látomásban és így szólította „Jer, kedvesem(Én 7,11) az öröktől fogva számodra készített hajlékba(Lk 16,9)”. Halála előtt három nappal megparancsolta, hogy tartsanak távol tőle minden világi személyt, mert „A végső bírósági vizsgálatról és mindenható bírámról óhajtók elmélkedni. ”[7] .Nem készített végrendeletet ugyanis egyetlen örökösének csak Krisztust szánta. Élete utolsó óráiban a prédikációkban hallott tanításokról beszélt majd az első kakasszó után kilehelte lelkét. Halála utáni negyedik napon Margburban a saját költségén építetett kápolnában temették el egy kő alá.

  2.2 Szent Erzsébet szent tulajdonságai
  Erzsébet már gyermekkorában törekedett a tökéletességre. A templom oltára előtt gyakran térdre borulva, buzgón imádkozott. Hasonló korú gyerekek társaságában is a kápolna felé igyekezett. Felnőtt korában a miséken és egyházi szertartásokon nagy buzgalommal vett részt. Szolgálóit megelőzve sietett a templomba. A prédikációkat nagy hittel és áhítattal hallgatta végig miközben saját magába tekintett és saját kicsinyességére eszmélt.
  Azonban nemcsak az egyházi szertartásokon mutatkozott meg rendületlen hitte, a hétköznapokban is törekedett a Krisztus félő életre. Fogadalmi imádságaival mindennap áldozott Istennek. Szüzességének védelmezésére János evangélistát választotta patrónusául. Hazássága Lajos őrgróffal nem a testi hanem lelki kapcsolatra épült. Bár szerette férjét mégis keservesen panaszolta, hogy nem tudta megtartani szüzességét. Férje mindenben támogatta és lelkesen buzdította a tiszta, keresztényi életmód felé. Férje halála után is önmegtartoztatást fogadott.
  Erzsébet megvetett minden világi hivalkodást. Már kislány korában vasárnapokon és ünnepnapokon megvont magától valamilyen ruhadarabot tudván, hogy Istent a lelkülettel lehet megtisztelni. Egy alkalommal a templomban mikor megpillantotta Jézust töviskoszorúval a fején levette magáról saját fejdíszét mondván, hogy: „Isten mentsen, hogy Isten és királyom, Jézus Krisztus színe előtt, akit töviskoszorúval látok,én a hitvány és sárból való lény elbizakodott gőggel koronázva mutatkozzam.”[8] Mindenféle világi cicomát megvetett nem hordott színes köpenyt, mintás fejkendőt, szűk kezelőt, ékes hajtűket, hosszú ruhát. A drága ruhadarabokról lemondva gyapjúruhát viselt, ha mégis hercegnőhöz méltó ruhát vett fel gyakran ez alatt cilicium övet viselt.
  Nemcsak a drága viselettől fosztotta meg testét hanem a királyi ételektől is. Az asztalnál férje mellett ült és gyakran beszélgetett vele annak ellenére, hogy sokszor megrótták miatta. Konrád mester utasítására csak olyan ételeket fogyasztott, amelyek jogos jövedelemből származnak és nem az egyház kizsákmányolása által kerültek az asztalra. Az ételt gyakran ide-oda tologatta és csak színlelte az evést. Sokszor a királyi lakomákon beérte mézes süteménnyel vagy üres kenyérrel. Férje ismerve felesége fogadalmát maga gondoskodott arról, hogy az asztalra kizárólag olyan étel kerüljön melynek eredetéről megbizonyosodtak. Férje halála után amikor nagy szegénységbe került megelégedett a babbal vagy a vízben főtt zöldségekkel, ha néha valami finom ételre tett szert megvonta azt saját magától és szétosztotta a kórházban lévő szegényeknek.
  Erzsébet nem elégedett meg csupán azzal, hogy megfosztotta magát a fejedelmi ételektől és ruháktól, ő egészen az aszkézisig ment. Éjszakánként alvás helyett virrasztással sanyargatta testét, annyira vágyott az imádkozásra, hogy sokszor megkérte szolgálólányait, hogy ébresszék fel az éjszaka közepén és addig imádkozott amíg férje ágya előtt el nem aludt. Bár szerette férjét kegyetlen vesszőzésekkel büntette magát amiatt, hogy nem tudta megtartani szüzességét. Férje és Konrád mester látván, Erzsébet túlzásokba vitt önsanyargatását próbálták óvni a túlzott aszkézistől mondván, hogy gyenge teste nem bírja.
  Amennyire a szent hercegnő kegyetlen volt önmagával annyira kegyes volt mássokkal. Nagyon erős volt benne a vágy az evangéliumi szegénység iránt ezért amikor csak tehette alamizsnát osztott a szegényeknek, vidáman és állhatatosan jótékonykodott. Nem csak étellel és pénzzel támogatta a rászorulókat, próbálta ápolni a betegeket és pénzzel megfizethetetlen ajándékokat adni nekik, például egyszer magához vett egy ijesztő külsejű koldust, akinek fejbőre beteg volt és saját maga nyírta meg haját a várudvar egy rejtett zugában. Nagyböjt idején levetette királyi ruháját és egyszerű ruhát öltött magára, hogy meg inkább hasonlítson a szegényekre, lábára sarut kötött és elindult a rászorulok között. Tizenkét ember lábát mosta meg, mindegyiknek tizenkét pénzdarabot és ruhaszövetet adott. Margburgba költözése után végleg levetette világi ruháit, sötét színű és értéktelen ruhadarabokat viselt, a betegek és szegények számára kórházat alapított. Az általa alapított kórházban sokszor saját maga ápolta még a legsúlyosabb betegeket is. Konrád mester közbenjárásával férje fivérétől, Henriktől pénzbeli kárpótlást kapott, a pénzt viszont nem tartotta meg magának. Kihirdette, hogy Margburg városának tizenkét mérföldes körzetéből hívják össze a szegényeket egy meghatározott helyre egy meghatározott napon. Jó szívvel és könyörületesen adakozott a szegények, betegek, vakok és nélkülözök között.

  2.2 Szent Erzsébet rózsa csódája
  Szent Erzsébet legendái szent tetteinek s azok lényegének értékeit fejezik ki ennek köszönhető, hogy leginkább ezekkel találkozunk ikonográfiájának jelentős részében és ezek maradtak fent az utókor számára.
            Szent Erzsébet egyik legismertebb csoda tétele a rózsacsoda. A történet szerint a nagy téli hidegben, Erzsébet titokban a szegényeknek vitt ételmaradékot. Mikor az atya meglátta megkérdezte, hogy hova megy és mit visz. Erzsébet mivel félt apjától, azt válaszolta, hogy rózsát visz. Az apja természetesen tudta, hogy nincs rózsának való idő ezért magához hívta, hogy mutassa meg a virágokat. Erzsébet mikor hozzá lépett a maradék étel mind illatozó rózsává változott.
  Ez az itáliai eredetű legenda először egy névtelen toszkánai Vita-ben fordul elő. A történet nagyon hamar elterjedt, népszerűvé vált és részét alkotta Szent Erzsébet hagiográfiájának. A rózsacsodát kisgyermek korábban helyezik el, ezzel is igazolva, hogy már korai éveiben is a másokon segítés vágya, a szegények szeretette jellemezte.
            A rózsának már a középkorban szimbolikus értéket tulajdonítottak, szépsége, illata kiemelten pozitív jelentéssel ruházta fel, a szeretetet, a hitet, a szépséget és az ifjúságot képviselte. Ugyanakkor “A rózsák a mártírok, vagy a szüzek vérét jelképezik. Ha pirosak, azok vérét, akik meghaltak a hitért, ha fehérek, a szűzi tisztaságot. A rózsa tövisek közt születik, mint a mártírok az eretnekek és a hóhérok között, vagy miként a tiszta szűz ragyog az igazságtalanság, a gonoszság, a méltánytalanság között”.[9]
  Az éhezőknek ételt osztó hercegnőhöz kapcsolódó legendának köszönhetően a rózsa a kenyér, a táplálék szimbólumát is magára vette. Erzsébet adakozása a szegények számára nem a szokásos jótékonykodás volt. ,,A szegényeknek mindig sokat adott egyszerre,,[10] - vallotta Isentrud nevű udvarhölgye.
  A rózsacsoda nemcsak a gyermek szociális érzékenységét szimbolizálja. Ifjú hercegnőként ábrázolja a jelenetet a perugiai Szent Erzsébet templom freskója[11] ,a Gyermeket tartó Mária jobbjánrának jobb oldali részében. Későbbi, főleg újabb kori ábrázolásainak pedig egyik legfőbb attribútuma lett.
  Szent Erzsébet könyörületes cselekedeteit mindenkor gúny, vádaskodás, irigység kísérte, amit ő békével és vidám szível viselt el. ,,A kiskorúság állapotában pedig számos sérelmet és ellenszenvet viselt el a titkos és befolyásos udvari népek részéről, akiknek gondjaira bízva nevelkedett. Mindezekben a szó- és tettbeli keserű sérelmekben és csúfolódásokban, amelyeket vallásosságának irigylői ellene elkövettek, akik már zsenge korától meglévő jó természetére és tisztességéres erényére testi fejlődésének megindulásától kezdve irigyek voltak, türelmében egyedül Istent tekintette menedékének és reményének,,[12] - vallotta gyerekkori játszótársa, Guda. Hasonlóképpen nyilatkozott Isentrud: ,,Csecsemőkorától kezdve pedig egészen addig, amíg élete utolsó napja el nem jött, gyakran volt kitéve sokak támadásának, gyűlölségének, sanyargatásának, irigységének és ármánykodásának, és amint ő az időleges dolgokon tapodva megvetette a világot, úgy a világ is üldözni látszott őt.,, Szentté avatási bullája is megemlíti: ,,szomjúhozva az igazságot testét és lelkét az irgalmas cselekedeteknek adta, az üldözéseket és megaláztatásokat békésen és vidám szívvel viselte,[13],. Szentté avatási bullájában IX. Gergely pápa többek között éppen ezt az erényét emelte ki.

3.Befejezés

  3.1 Szent Erzsébet hatása a többi szent hercegnőre
  A közép-európai szent hercegnők számára Szent Erzsébet volt az első, akit tudatosan, példaként követhettek, ennek köszönhető, hogy a XIII. századi királylány életek hasonlítanak egymásra. Szentek élete természetesen pont erre szolgál, modellszerűségük miatt emeli ki őket az egyház és a modell sikeres követése általában érvként szolgál a hagiográfusok számára a szentség mellett.
  Árpád-házi Szent Erzsébet a közép-európai udvarok hercegnőire tette a legnagyobb hatást. Csehországi Ágnes 1233-ban Erzsébet példáját követve ispotályt alapított Prágába. Sziléziai Hedvig Erzsébet mintájára kórházát alapított leprás asszonyok számára. Árpád-házi Margit esetében Erzsébet követése egész életén át a szeme előtt lebegett. Margit nővérének, Kingának a XIV. századból való legendája megemlíti Szent Erzsébetet, mint dicső őst. Tössi Erzsébet legendájában arról olvashatunk, hogy betegsége alatt háromszor is megjelenik neki Szent Erzsébet, aki végül megszabadítja őt a szenvedésektől.
  A közép-európai női uralkodó szentségnek volt egy tanulható, utánozható alapképlete, vallási-hagiográfiai jellemzői, amelyet a mennyei udvar metaforájával közelíthetünk meg. A mennyei udvar fogalma a XIII. században vált a legnépszerűbbé és szoros összefüggésbe került a szent uralkodok kultuszával. Ennek köszönhető, hogy a földi udvarok egy része a mennyei udvar másává igyekezett válni. A mennyei udvar elképzelésének újfajta megközelítéséhez járult hozzá a Mária-kultusz, amely ikonográfiai toposza a női szentek által körülvett mennyei királynő lehető legmagasabb dicsőségét sugallta. Ennek mintájaként a közép-európai szent hercegnők tudatosan láttak hozzá saját környezetük átformálásához.

  3.2 Összefoglaló, személyes vélemény
  “Árpád-házi Szent Erzsébet, mint példakép” című dolgozatom végéhez értem. Az anyag gyűjtés és a dolgozat megírásának folyamata alatt megfogalmazódót bennem pár személyes vélemény, amit az alábbiakban megosztanék a kedves olvasóval.
  Először is számomra nagyon érdekes és hasznos volt belemélyülni az említett témába, mivel úgy gondolom, hogy a középiskolai tanulmányok során nagyon kevés szó esik a középkori szent hercegnőkről, ennek köszönhetően a legtöbb ember élete során nem is igazán találkozik ezzel a témával. Másrészről pedig egy kissé illúzió romboló is volt, mivel az én fejemben idáig egy olyan kép volt kialakulva a középkori hercegnőkről, amit a különböző filmek, rajzfilmek és mesék sulykoltak belém, vagyis a díszes palota és ruhák, a tündöklés és a csillogás. Ezzel szemben az általam bemutatott téma teljesen az ellenkezőjét mutatja be, a világi hivalkodásról lemondó hercegnő képét. Talán ezért is találtam érdekesnek a témát, mert egy teljesen új nézőpontból világítja meg az addigi elképzeléseimet.
  Úgy gondolom, hogy a lehető legjobb választás volt Árpád-házi Szent Erzsébet életén és legendáján keresztül bemutatni a szent hercegnők általános jellemvonásait. Erzsébet a példakép, benne minden megtalálható, ami egy hercegnő szenté válásához szükséges: alázat, irgalmasság, szerénység, mások feltétlen szolgálata iránti vágy, önzetlenség. Olyan tulajdonságok, amik nemcsak abban a korban lehetek figyelemre méltóak, hanem napjainkban is sok ember számára szolgálhatnak példaként, hiszen általa képviselt tulajdonságok minden korban értéket képviselnek. Ezért is tartom személy szerint fontosnak azt, hogy a szent hercegnők kultusza minél jobban bekerüljön a köztudatba és minél több ember találkozón velük. Remélem, hogy aki esetleg idáig nem ismerte a témát annak sikerült felkeltsem az érdeklődését, aki pedig ismerte az helyénvalónak és megalapozottnak gondolja az általam leírtakat.

2016

Szakirodalom

J. Horváth Tamás – Szabó Irén, Magyarország virága: 13. századi források Árpád-házi Szent Erzsébet életéről, Bp., 2006.

Klaniczay Gábor, Az uralkodók szentsége a középkorban, Bp., 2000, 169–239.

Madas Edit–Klaniczay Gábor (szerk.), Legendák és csodák, Bp., 2001, 7–91. 2

Vigilia, http://vigilia.hu/regihonlap/2006/5/tuck.html (Utolsó letöltés dátuma: 2015. december.28)

Jegyzetek

[1] Klaniczay Gábor, Az uralkodók szentsége a középkorban, Bp., 2000, 169–239.

[2] Klaniczay, i.m.

[3] J. Horváth Tamás – Szabó Irén, Magyarország virága: 13. századi források Árpád-házi Szent Erzsébet életéről, Bp., 2006.

[4] II. András király (1205-1235)

[5] Gertrúd IV. Andechis Berthold isztriai és krajnai őrgróf, merániai herceg lánya

[6] Horváth-Szabó, i.m. , 58.o.

[7] Horváth-Szabó, i.m. , 75..o.

[8] Horváth-Szabó, i.m. , 25.o.

[9] Vigilia, http://vigilia.hu/regihonlap/2006/5/tuck.html (Utolsó letöltés dátuma: 2015. december .28)

[10] Vigilia, http://vigilia.hu/regihonlap/2006/5/tuck.html (Utolsó letöltés dátuma: 2015. december .28)

[11] Galleria Nazionale d’Umbria

[12] Vigilia, http://vigilia.hu/regihonlap/2006/5/tuck.html (Utolsó letöltés dátuma: 2015. december .28)

[13] Vigilia, http://vigilia.hu/regihonlap/2006/5/tuck.html (Utolsó letöltés dátuma: 2015. december .28)

Peti Renáta
A CSODA MINT FIKCIÓ A MARGIT-LEGENDÁBAN

A metafikció jelensége legáltalánosabban a fikció fikcióként való tematizálását jelenti. Felhívja az elbeszélés közvetettségére a figyelmet. A metafikció nem műfaj, sokkal inkább írásmód. Olyan fikcionális szöveg, írás, amely saját megalkotottságára tudatosan reflektál. Kérdéseket tesz fel a világ és a fikció egymáshoz való viszonyáról, de a fikció strukturáin kívül felfedezheti a világ lehetséges fikcionalitását is. A metafikció korántsem csupán a „posztmodernˮ kor egy irodalmi megnyilvánulása lehet. A mai irodalom kritikusai általában hajlamosak saját elméleti paradigmájukat a kultúra egész addigi nyelvfelfogásával szembeállítani, holott világos, hogy amivel a metafikció mai filozófiája szembenáll, az inkább a felvilágosodás episztomológiája és (elsősorban) a realizmus ontológiája. A reneszánsz világképe radikálisan eltér ettől, s ha jobban meggondoljuk, másképp és más okból, de legalább akkora teret enged a valóság-fikció „posztmodernˮ tézise érvényesülésének, mint a „realizmusˮ eszméjével való mai szembefordulás. A posztstrukturalista illetve reneszánsz nyelvfelfogás másfelől és más okból kifolyólag, de ugyanúgy megteremt(het)i a metafikciónak kedvező feltételeket. A mai metafikció az „objektívˮ világot utánzó, azt leíró nyelv megkérdőjelezésére alapul, illetve az interpretáció egy olyan felfogásához idomul, amely már nem lehet egy külső valóság megértése, pusztán annak egy illuzórikus megkonstruálása. De mindehhez szükség van egy olyan eszközre, térre, amely általa megvalósuhat.[1]
  A III., IV. századtól kezdve (ahogy a keresztyénüldözések megszűntek) a vértanúhalál leírását felváltják az antik életrajz szabályait utánzó életrajzi legendák, de egyre fontosabb szerephez jut bennük a csoda. A szenteknek a korai középkorban kibontakozó kultusza hatalmas lendületet ad a legendaképződésnek. Az írásos változat többnyire hosszú szájhagyományozásra támaszkodik, és kialakulnak a típusok, elterjedt motívumok, meghatározott tartalmi vázak. A keresztény legendák merítettek keleti forrásokból, mítoszokból is, de minden legendának van történeti magva. Az első jelentős prózai gyűjtemény, legendárium a IV. századból való: Szent Jeromos Rufinus Vitae Patrum című munkája. Ekkortájt kezdtek a műfajba világi elemek is beszivárogni: a cselekményesség, a képalkotó fantázia, jellemek, típusok megrajzolása. A legendák hozzájárultak az ezredforduló táján felvirágzó keresztény latin vagy nemzeti nyelvű irodalom kialakulásához; az elbeszélő próza a legendairodalom hagyományait folytatta.[2]
  A Margit legenda történelmi tényeken alapul: valós személyiségről szól, IV. Béla árpádházi király lányáról, aki a Nyulak-szigetén élt, az ottani kolostorban. Margitot az apja 1242-ben, a tatárjárás idején még születése előtt Istennek ajánlotta, majd három éves korában a veszprémi Szent Katalin kolostorba adta. Utólag az uralkodó világi életet szánt neki, Margit ennek ellenére felszenteltette magát apácának, és társnői közül buzgóságával, példamutatásával tűnt ki. A feljegyzések szerint Margittal élt a szigeten még három királyi hercegnő, valamint hetven apáca. A legenda ezeket a tényeket szépirodalmi anyaggá átdolgozva, kiszínezve, természetesen néhol eltúlozva kezeli. A szenttéavatási per anyagában azonban természetesen nemcsak Margit példaértékű magatartását, hanem csodatételeit is ki kellett domborítani, így, főleg a legenda utolsó részében sok olyan jelenetet olvasunk, amelyet nyilvánvalóan a középkori szerző misztikára való hajlama szült: például feltámaszt egy halott kisgyereket, meggyógyít egy bolond leányt, kiszabadít egy raboskodó urat.[3]
  A legenda követendő példának tekinti Margit életét, elsősorban a kolostorokban élő apácák számára, de általában, a laikusok számára is. A narrátor életszerű leírásokkal, hiteles bemutatással helyezi az aszkétikus és önfeláldozó életet a legendában megnyilvánuló értékrend középpontjába. A narrátor nemegyszer lelkes felkiáltásokkal, érzelmileg felfokozott megnyilatkozásokkal teszi nyilvánvalóvá Margit iránt érzett rajongását. A kora középkorban a szentek legendái a kereszténység ügyéért meghalt mártírokról szóltak, a vértanúság lehetőségének elmúlásával azonban elterjedtek azok a legendák, amelyek olyan szentekről szóltak, akik a keresztény tanítások végletes betartásával érdemelték ki Isten és embertársaik elismerését. A keresztényüldözések elmúlásával a buzgó keresztények így, az evilági örömökről való lemondással áldozhatták fel magukat hitükért. Margit egy ilyen, az életmódjával kitűnt személyiség volt, akinek viselkedése különösen alkalmas arra, hogy lelkesítő példával szolgáljon kortársainak és utódainak. A legenda végén a narrátor részletesen kitér arra is, hogy mi volt Margit szent életének következménye: csodatételei arról tanúskodnak, hogy halála után különös kegyelemben részesült. A példázatosság a középkori legendák bejáratott retorikai eljárása volt: ezáltal igyekeztek meggyőzni olvasóközönségüket, hallgatóikat arról, hogy kövessék a kereszténység által felállított eszményeket.[4]

Árpád-házi Szent Margit legrégebbi legendájában olvasható a következő leírás:

  „A Káta nemből származó és a váci egyházmegyében élő, Petrik nevű nemesember különféle betegségekben több mint három évig szenvedett, s egész testén napról napra annyira elhatalmasodott a kór, hogy végül a jobb oldala teljesen megbénult. Nem tudott járni, sőt még egyik oldaláról a másikra fordulni is csak lepedőn, szolgájának segítségével volt képes. Nagy áhítattal és hittel telve szűz Margit soror segítő érdemei iránt nagyon szeretett volna az ő sírjához jönni. Ágyában fekve könnyek között gyakran kérte Istent és az ő szolgálóleányának érdemét, hogy ez a kívánsága teljesülhessen. Ám nagy betegségében annyira elnehezült, hogy sem szekéren, sem más járművön nem merték őt útnak indítani. Mikor ez történt, az említett beteg ember hitével és áhítatával kiérdemelte, hogy álmában - lám! - az említett szűz Margit soror jelent meg, néhány tiszteletre méltó személy kísérte őt. A szent szűzi kezével gyöngéden megérintette a beteg béna felét, és így szólt: »ím, fogadd hited szerint óhajtott egészségedet, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében!« És azonnal eltűnt. A férfi pedig, mikor fölébredt, teljesen egészségesnek érezte magát, fölkelt betegágyából, és sokadmagával - hiszen nemesember volt -szűz Margit soror sírjához ment. Ott mindenkinek nyilvánosan hirdette, hogy jótevője, Margit szűz érdemei miatt irgalmat nyert: a gyógyulás kegyelmét. Mindmáig nem szűnt meg ezt hirdetni.ˮ[5]

  A szentek csodáiról beszámoló miraculum-irodalom vallástörténeti érdekessége, hogy egyszerre ad képet a természetfeletti segítségbe vetett hit egy igen népszerű fajtájáról és a szentek ereklyéinél kibontakozott kultusz szertartásairól, szereplőiről. A miraculum-gyűjtemények túlnyomó részét igen egyszerű, hétköznapi történetek alkották: arról számoltak be, hogyan gyógyultak meg különféle betegségben szenvedő emberek a segítségül hívott szentek közbenjárására. Olyan is akadt, hogy másféle csodás természetfeletti beavatkozásról tanúskodtak, mint például a fogságból történő megszabadítás, a természeti csapások elhárítása vagy valamely büntetőcsoda. A segítség elnyerése érdekében fohászkodni kellett a szenthez, el kellett zarándokolni a szent ereklyéihez, s azok fizikai közelségében, azokat körbejárva, megérintve, sokszor több napon át mellettük fekve, fogadalmi felajánlások kíséretében kérlelni a szentet, hogy eszközölje ki a szenvedő beteg számára a gyógyulást.
  A csodagyűjtemények a szentek tiszteletének a III-IV. századi kezdeteitől fogva a hagiográfiai irodalom fontos tartozékai. A csodatörténetek két csoportra oszthatók. Egy részükben a szent csodatevő ereje már életében megmutatkozik (miracula in vita), bár e csodák többnyire rejtve maradnak, s az ezekről szóló beszámolók csak a szent halála után válnak ismertté. A csodák többsége eleve miraculum post mortem, olyan csoda, amely a szent közbenjárására történik, miután a segítséget, gyógyulást váró hozzá fohászkodik (votum), elzarándokol sírjához, esetleg megérinti ereklyéit. A késő antikvitásban és a kora középkorban lejegyzett sok ezer mirákulum szemtanúk beszámolóira hivatkozó, színes, fordulatos történet, amely a csoda valószerűtlenségét illő retorikai fordulatokkal, fogadkozásokkal teszi hihetővé, és használja fel ezután a szent csodatévő hatalmának bemutatására.[6]

Jegyzetek

[1] Sinka Annamária: Az intertextualitás megjelenési formái és interpretációs lehetőségei Szabó Magda Régimódi történet és A pillanat című regényében, Szeged, 2011.

[2] Műfajokról, hogy tisztábban lássunk, hogy tanuljunk. Forrás: http://karcolat.hu/forum/egyeb/mufajokrol_hogy_tisztabban_lassunk_hogy_tanuljunk (2005. augusztus 8.).

[3] Irodalomtörténeti vázlatok és tételvariánsok. Forrás: http://www.google.ro/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&ved=0CCQQFjAA&url=http%3A%2F%2Fwww.aprilyfogimnazium.ro%2FUpload%2FCM%2Fkozepkori_irodalom.rtf&ei=OEaxVOmXOYevU8vpgDA&usg=AFQjCNHmVMEqvUGDiOyXn91cOt9YvCiivg&bvm=bv.83339334,d.d24. (2015. január 10.).

[4] Irodalomtörténeti vázlatok és tételvariánsok. Forrás: http://www.google.ro/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&ved=0CCQQFjAA&url=http%3A%2F%2Fwww.aprilyfogimnazium.ro%2FUpload%2FCM%2Fkozepkori_irodalom.rtf&ei=OEaxVOmXOYevU8vpgDA&usg=AFQjCNHmVMEqvUGDiOyXn91cOt9YvCiivg&bvm=bv.83339334,d.d24. (2015. január 10.).

[5] Klaniczay Gábor: Gyógyító álmok a középkori Margitszigeten. Forrás: http://www.historia.hu/archivum/2003/030506klaniczay.htm. (2015. január 15.).

[6] Klaniczay Gábor: A csodatörténetek retorikája a szentté avatási perekben és a legendákban, In uő: Religió, retorika, nemzettudat régi irodalmunkban, szerk. Bitskey István, Oláh Szabolcs, Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadó, 2004, 29-50.

Szikszai Emese
ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET A KÖZÉPKOR EURÓPAI IRODALMÁBAN

„A szenteknek, mint minden igazi hősnek, több életük van; mennyei életükön kívül két földi életük: az egyik haláluk előtt, a másik haláluk után, s ez földi halhatatlanságuk.”[1] E szentség erényei közé tartozik a bűnbánat, múlandó értékek megtagadása, az aszkézis, majd a csoda, mellyel Isten igazolja kiválasztottját. E szentek legendáiból típusok rajzolódtak ki: püspökök, királyok, királynők, özvegyek, szüzek.[2]
  A szent halottat az egyház mindig is védelmezőnek és közbenjárónak hitte.[3] A hangsúly az Ég és Föld közötti kapcsolaton van, a szenteknek patronus és igazságszolgáltatói szerepük van.[4]
  Szent Erzsébet életével nem csupán a magyar irodalom, hanem a német elbeszélőhagyomány is foglalkozik; sok forrás feszegeti szentségi modelljét is. Dolgozatom témájául Szent Erzsébet kultuszának tanulmányozását választottam, célül tűzvén ki, hogy a hasonló hagiográfiai motívumokat rendszerezvén, összehasonlíthassam Szent Erzsébet kirajzolódó alakját más szentekkel. Árpádházi Szent Erzsébet alakjának körvonalazásában kitüntetett szerepet tulajdonítottam a szentség alakjának példaadó aspektusára, ugyanis a vizsgálódásokkal igen egyértelműen kitűnik, hogy alakja több szent számára is meghatározó, Szent Erzsébet életének tanulmányozása során tehát egy szentségi modellel is találkozhatunk. A szentség szó hallatán az ember elgondolkozik azon, hogy tényleg megtörténtek azok a csodák, amelyeket az adott szentnek tulajdonítunk. Ebből a szempontból teszek egy kis kitérőt a csoda és a fikció, illetve a metafikció kapcsolatáról. Milyen mértékben kötődik a csoda a fikcióhoz, vagy egyáltalán beszélhetünk-e a fikció jelenlétéről a legendákban.

Szent Erzsébet élete

„Mielőtt azonban a tartományi grófhoz ment volna, egy éjszaka Eisenachban, a fogadó udvarán ülve nagyon alaposan kémlelte a csillagokat. Mikor a jelenlevők arra kérték őt, mondja el, ha valamiféle titkos dolgot látott, így szólt: »Tudjátok meg, hogy ma éjszaka Magyarország királyának lánya születik, akit Erzsébetnek hívnak majd, szent lesz, és ennek a fejedelemnek a fiához adják feleségül; az ő szentségét hirdetve ujjong és felmagasztosul az egész föld (Zsolt 91,4)«”.[5]

  Erzsébet 1207-ben született, II. András király és Merániai Gertrúd lánya. Herman, türingiai gróf 1211-ben megkérte Erzsébet kezét. Erzsébetet hamarosan a németországi Wartburg várába kisértek. Hermannal 1216-ig élt házasságban, majd öccsével, Lajossal folytatta életét. Konrád, Erzsébet lelki atyja, befolyásolta egész életét, mivel ő irányította lelki fejlődését. „Utolsó éveiben nagy szerepet játszott Marburgi Konrád, akit maga a pápa jelölt ki Erzsébet lelkiatyjául. Lajos még életben volt, amikor Erzsébet már arra a Konrádra bízta lelke vezetését, akinek 1226-ban engedelmességi fogadalmat is tett. 1228-ban követte őt Marburgba. Konrád ferences, komoly, szent buzgósággal teli pap volt, aszkézisben és szegénységben élt. Nagy feladatának tekintette Erzsébet tökéletességének kibontakoztatását. Szigorú lelkivezető volt: kis hibákért is megostorozta Erzsébetet. Ha észrevette ragaszkodását a világ dolgaihoz, azonnal kegyetlenül megvont tőle mindent. Így tiltotta el tőle utolsó társaságát, két kedves szolgálóját is. Erzsébet pedig nem tiltakozott és nem keresett kibúvókat, hanem Krisztus iránti szerelme jeleként tökéletesen engedelmeskedett. Oly hűséggel és hajlékonysággal simult Isten kezébe, hogy emberi szigor nem tudott ártani neki.”[6] Lajos halála után egyedül nevelte gyermekeit, és II. Frigyes császár házassági ajánlását visszautasítva, rokonai segítsége nélkül alapított kórházat és segítette az éhezőket.[7]
  Az Erzsébet név jelentése ’az én Istenem hetedikje’. Caesarius szerint pedig mint benne lévő, jövendő kegyelem, aki birtokolja a Szentlélek hét ajándékát. Ez a hét ajándék pedig nem más, mint a bölcsesség, a tudás lelke (vagyis az értelem), a jótanács, a lelki erő, a tudomány, a jámborság és az istenfélelem lelke. Ez a Caesarius szövegben intertextuálisan jelenik meg, mint a Bibliából, Izajás próféta könyvéből vett idézet. A középkor szemlélete és szentté avatási szokásaiban nagyon fontos volt a genealógiai szempont, a származás, a beata stirps mítosza. A beata stirps a biológiai családfenntartásban elismert női szerephez kapcsolódott, azt egészítette ki spirituális dimenzióval.[8]

Szent Erzsébet a magyar és német irodalomban

  A legrégebbi magyar dokumentum Erzsébet életéről és csodatetteiről a Karthauzi Névtelen, valamint az Érdy-kódex szentek ünnepeiről szóló, de sanctis típusú prédikációjából értesülünk. Az ezekben megfogalmazó két gondolat végigvonul a róla szóló magyar nyelvű feldolgozásokban. A legrégebbi magyar dokumentum Erzsébet életéről és csodatetteiről a Karthauzi Névtelentől, illetőleg az Érdy-kódex szentek ünnepeiről szóló, de sanctis típusú prédikációjából értesülünk. Az itt megfogalmazó két gondolat végigvonul a róla szóló magyar nyelvű feldolgozásokban. Az egyik a magyar származására utal, a másik: „a három rendbeli életnek igaz és bizon idvességes szertartása, szizességnek, házasságnak és özvegységnek tiszta regulássága.”[9] Erzsébet életrajza bekerült Jacobus de Voragine Legenda aurea gyűjteményébe is, ahol a középkor legnépszerűbb olvasmányaként szerepelt.[10] Kalauzának címlapmetszetében Erzsébet negyedikként szerepel a magyar szentek között. „Pázmány A keresztyén özvegyasszonyok tüköre című prédikációjában a következőképpen ír: »Szent Erzsébetrűl, magyarországi király leányárúl írja Surius, hogy esztendő által minden pénteken, a hosszú böjtben pedig minden nap sugár vesszőkkel szaggatta gyenge testét«”[11]. Temesvári Pelbárt három beszédet szentel neki: sermo primus cum legenda (csodatétételek), de mundi contemptu (világi javak megvetése) és a sermo tertius pro vidius (özvegyi állapot).[12] A 17. század magyar katolikus költészetében számos szép himnusz keletkezett Erzsébetről. Hajnal Mátyás Szent Erzsébet asszony napján című alkotásában olyan metaforákat használ, mint „a szegénység elvetett ruhája”, „a kevélység felemelt tornya”; továbbá megtalálható benne a szolidaritást vállaló királyi sarj hagiografikus toposza is.
  Az aszkézis mint hagiográfiai motívum a Margit-legendában is megfigyelhető, ebben is hasonlít Margit Szent Erzsébetre. Pázmány Péter az aszkétikus életmódot folytató szent özvegyek között említi őt is, akárcsak Szent Margitot, akit édesapja, IV. Béla felajánlott az Úrnak Magyarország megmentéséért, valamint szó esik Szent Katalinról is.[13] Erzsébet ágyából is felkelt férje mellől, hogy titokban szolgáival megvesszőztesse magát. Lényeges felsorolni még néhány nagyon fontos női szentet, akik ugyancsak önsanyargató életmódot folytattak, mint Szent Ágnes és Szent Klára. Az aszkézis jelentős volt ezeknek a szenteknek az életében, penitenciát,[14] elégtételt jelentett, így vezekeltek a világ bűneiért, így gyötörték a bűn eredendőjét – a testet – és így probálták meg átélni Krisztus szenvedését. E női szentek életében egy további közös vonás a bőjtölés, amely összekapcsolódik a Sponsa Christi fogalommal, vagyis a ’Krisztus menyasszonya’ képzettel. A betegek ápolása megjelenik Margitnál, például szoror Erzsébet ápolásánál és Szent Erzsébetnél is. Hagiográfiai szempontból egy további, igencsak fontos elemként jelentkezik a szegénység. Margit elhanyagolta önmagát, szakadt, rongyos ruhákat hordott és mindent, amit kapott szétosztotta a szegényeknek. Erzsébetnél is megjelenik ez a motívum rögtön, már a rózsacsodára gondolván. A gyóntató szerepe nagyon fontos a szent nők életében. Ilyen volt Konrád mester Szent Erzsébet életében, aki a végsőkig elmenvén Erzsébet számára megtiltott mindenféle kontaktust a külvilággal. Klaniczay Gábor szerint Margit gyóntatója Marcellus volt, aki – az iménti esettel ellentétben – segítségnyújtásában nem volt annyira szigorú. A soron következő elem a csoda, ami elengedhetetlen egy szent életéből, akárcsak Erzsébetnél a rózsacsoda.[15] „Részben azért hasonlítanak egymásra tehát ezek a 13. századi, közép-európai királylány életek, mert e szent életű hercegnők valamennyien tudatosan törekedtek is arra, hogy a modell első sikeres képviselőjét, Szent Erzsébetetet kövessék .”[16]
  A kereszténység első századaiban pogány kultusza miatt a rózsa termesztését tiltották. Európába és a rózsa hamarosan a kolostorkertek kedvelt virága, gyógynövény, egyházi szimbólum, majd világi jelvény (heraldikai rózsa), legendák tárgya (pl. Árpád-házi Szent Erzsébet legendája) lett.[17]
  „Legismertebb csodája a »Rosenwunder«, a rózsák csodája, amelynek sok változata ismert. A szegényeknek csempészett élelmet köpenye rejtekében, mikor férje/anyósa/egy udvaronc megállította és számon kérte mit visz. Ő zavarában azt válaszolta: rózsát, és mikor köpenyét széttárták vörös és fehér rózsák hullottak onnan alá – Isten nem hagyta, hogy hazugságban maradjon.”[18] „A rózsává vált étel nemzetközi folklórmotívuma a moldvai Jánó Ilona elbeszélésében sajátos színezetet nyer.” [19] A rózsacsoda jelentése szimbolikus, a jótett felbecsülhetetlen értékére utal, amely csak a rózsához hasonlítható. Az Érdy-kódex rózsacsodája Erzsébet gyermekkorát rajzolja meg, a bájos, kedves alakját, amely érintkezik a mennyei királlyal, ami a csodát létrehozza.[20] Gondozta a betegeket,a szegényeket, Krisztust látta bennük. Nagycsütörtökön mindig mosta a szegények lábát és ezüstpénzt adott nekik, megvendégelte a leprásokat, lemosta sebeiket. A rózsacsoda különleges szövegváltozatára talalt Kresz Mária Mezőkövesden.[21]
  Erzsébet nevéhez számtalan csodatétel fűződik, halála pillanatától kezdve kultusz alakult ki személye körül. A középkorban a csoda a lehetőségekben rejlik. Madas Edit–Klaniczay Gábor: Legendák és csodák című műve nyolc könyvben írja le Erzsébet csodáit: egyik gyermekkoráról, kettő és fél házasságáról, egy szentté avatásáról és halála után történt csodákról.[22]
  Néhány fontosabb csoda: a vakon született fiú gyógyulásáról; a sánta kisfiú gyógyulása; a vak asszony gyógyulása; az epilepsziás fiú gyógyulása; az epilepsziás kislány gyógyulása; a béna gyógyulása; az epilepsziás meggyógyítása; a sánta fiú gyógyulása; a vízbefúlt fiú felélesztése; a látását visszanyert vak leány; a megdagadt kezű lány, aki Boldog Erzsébet és Konrád mester segítségül hívására meggyógyult; egy laikus testvér gyógyulásáról, akinek a kezét malomkő zúzta össze.[23]
  A csoda szó hallatán az ember elgondolkozik azon, hogy tényleg megtörténtek azok a csodatettek, amelyeket az adott szentnek tulajdonítunk. Ebből a szempontból teszek egy kis kitérőt a csoda és a fikció, illetve a metafikció kapcsolatáról. Milyen mértékben kötődik a csoda a fikcióhoz, vagy egyáltalán beszélhetünk-e a fikció jelenlétéről a legendákban. A metafikció jelensége legáltalánosabban a fikció fikcióként való tematizálását jelenti. Felhívja az elbeszélés közvetettségére a figyelmet. A metafikció nem műfaj, sokkal inkább írásmód. Olyan fikcionális szöveg, írás, amely saját megalkotottságára tudatosan reflektál. Kérdéseket tesz fel a világ és a fikció egymáshoz való viszonyáról, de a fikció struktúráin kívül felfedezheti a világ lehetséges fikcionalitását is.
A metafikció terminusa egyrészt a fikció olyan típusára utalhat, amely közvetlenül tanulmányozza saját szerkezetét, vagy kommentálja, elmélkedik más, őt megelőző fikciók formájáról, nyelvezetéről. A második, sokkal általánosabb kategória mindazon könyvek összességét öleli fel, amelyek az összes fikcionális rendszer működésének bizonyos aspektusaira utalnak. Gyakran a mű metafikciós aspektusai csupán olyan kis szerepet játszanak, esetleg harmonizálnak a mű más aspektusaival, hogy szinte észrevétlenek maradnak. Metafikciós impulzusai még azoknak a műveknek is lehetnek, amelyek látszatra mind formájukban, mind tartalmukban konvencionálisak.
    Szignifikáns meglátás az, hogy a metafikciós tendenciák, a fikció folyamatainak tudatosítása az olvasó mindennapjaira is befolyással lehet. Felismertetheti, hogy mindannyiunk hétköznapi valósága – hasonlóan a fikcióhoz – szintén képzeletbeli absztrakción alapul. Egyértelművé válik, hogy a regényszereplők nem ábrázolt tudatok, hanem nyelvi funkciók, akkor az egységes személyiség eszméjének elbizonytalanítása jobban megértetheti az olvasóval saját világbeli szubjektivitásának alakváltásait is. Paul de Man azt jegyzi meg, hogy az irónia mindenütt jelen van, nem korlátozódik meghatározott szövegrészekre. Saját meghatározásában az irónia nem más, mint a trópusok allegóriájának „permanens parabázisa”. Szerinte a trópusok allegóriája önálló rendszerszerűséggel, narratív koherenciával rendelkezik, az irónia ezt szakítja meg. Következésképpen minden iróniaelmélet a narratív teóriák érvénytelenítése, lerombolása is. Az előző gondolatmenetből kiindulva jut el de Man annak a felismeréséig, hogy narráció nem létezik reflexió és dialektika nélkül, és az irónia ezt a dialektikus reflexív jelleget, azaz a trópusokat bontja fel (de Man 2000: 194-200). [24]
A fikciót valamint a metafikciót elemezve arra következtetésre juthatunk, hogy a honalapító legendáinban is jelen van a fikció. Az Erzsébet legendákból a csodaelbeszélések is számos kérdésünkre választ adnak és arra a meggyőződésre jutunk, hogy a legendák is tartalmaznak fiktív elemeket.
  Erzsébet legendája példázatként használható a középkori társadalomban: társadalmi különbségeket is enyhített, képviseli a kegyességet és az adakozó életvitelt, amely példázattá emelkedett.[25] Abban az időben az emberek három csoportját illette meg a dicsfény a Caesarius szöveg szerint: a vértanúkat (mert Krisztusért ontották vérüket), a szüzeket (testük érintetlenségéért) és a papokat (a Szentbeszédért). Dümmert Dezső, aki az Árpád-házi szentség kutatója azt állítja, hogy a szentek titka az, hogy „olyan úton járnak,ahol »nem mindenki gondolkodik úgy«”.[26] Erzsébet esetében meghatározó jellegű a királyi származás, főúri életvitel és környezet, kimért viselkedés, példaadóság, vallásosság és a szerelem nélküli házasság. Több forrás is arról tanúskodik, hogy Erzsébet nem akart megházasodni és csak kényszer hatására mondott le szüzességéről. Ezt a nézetet alátámasztja Jacobus de Voragine az Arany legendában, a Karthauzi Névtelen Erzsébet-napi prédikációja és Erzsébet életrajza is.[27] Szent Margit példaképe Szent Erzsébet volt, követése már azelőtt megkezdődött, hogy megszületett volna, mivel felajánlották őt az Úrnak, példája egész életében szeme előtt lebegett.[28] Erzsébetről szóló minden népmonda egytől egyig szájhagyomány útján terjedt el. A korabeli néprajzi gyűjtők, az egyház által kirendelt biztosok által kerültek feljegyzésre, amikor szentté akarták avatni Szent Erzsébetet.
  A Szent Erzsébet mondakör életének két helyszíne (Türingia, Hessen), valamint a 19-20. századi mondák többség is ehhez a két tartományhoz fűződik. Rothe az Auctor Rhymicus XXI. énekében egy 15. századi helyi mondát örökít meg, a rózsacsodát hozza összefüggésbe egy türingiai „Knybrechen” nevű kereszttel. Az újabb kort megélt mondák többsége Marburghoz köthető. Az egyik legszebb közülük a marburgi dómnak alapítási módja.[29] Feljegyezték azt is, hogy a Schröck-i kút pünkösd táján csodálatos tisztítóerővel bír, valamint csodás jelként benne maradt a lábnyoma a sziklában, amelyre felmászott. Nem maradott említés nélkül az általa alakított kerek lombú fa sem. A magyarországi Szent Erzsébet-mondák a hesseniekhez képest kevésbé színesek, mivel Erzsébet már négy éves kora óta külföldön nevelkedett. Ennek ellenére nem maradthat említés nélkül a sárospataki hagyománykör, amely valószínűleg a 15. században már létezett és amely Laskai Osvátnak is segítséget nyújtott a kutatásban. A 19. század óta újra felbukkan Sárospatakon néhány folklórelem, amely születésére reflektál.[30] Erzsébet üldözéséről több szöveg is tájékoztat.
  Mivel az Erzsébetről szóló irodalom igen gazdag, európai szentnek tekinthetjük.[31] A mártírirodalomban keletkezett legendákhoz tartozik Erzsébet legendája, amely „a tevékenység segítségét, a szegények, a betegek, koldusbotra jutottak támogatását propagálja, illetve az emberek közötti s a szociális hierarchián belül érvényesülő egyenlőtlenséget kritizálja”[32] A németek egyenesen a legnagyobb német nőnek nevezik, az ő számukra türingiai Erzsébetként ismert. A német verslegendában Erzsébet úgy jelenik meg mint „Krisztus menyasszonya, aki a világ nagyjaival száll szemben”.[33] A későbbi szerzőknek alapot szolgáló Dietrich von Apolda, Szent Erzsébet életrajzát foglalja magába, majd Peter Dörfler írt Erzsébetről a következő címmel Die heilige Elisabeth. Ebből az alkotásból tudomást szerzünk Konrad von Meiβen tervéről, amely Erzsébetet szenvedőként és szentként mutatta be, valamint megjelenik Erzsébet egész élete, születésétől esküvőjén keresztül wartburgi életéig.[34] Ő volt az, aki „a legenda keretét kibővítette, aki az erzsébeti modellt nem korlátozta az egyéni életrajzra, hanem időbeli határtalanítással nyomatékosította aktualitását, nyitottságát, amely a szentek halálával, a marburgi búcsújárások végével, az ereklyék tiszteletében abbamaradásával semmi esetre sem veszítette el létjogosultságát, hanem tovább hat és tovább él”.[35] Dörfler ábrázolásának első csúcspontja a földi szeretet (Erzsébet és Lajos) majd ezt kiegészítve megjelenik az égi szeretet, amely a szegények segítségében nyilvánul meg. Az ő műve volt minden bizonnyal a középkor legelterjedtebb Erzsébet-legendája.[36] Weinrich történelmi időregénye a késő 12. és korai 13. század halami harcainak is teret ad ( keresztes hadjáratok), de ugyanakkor figyelmet szentel Szent Erzsébet szülőhelyének és hagyományának is. Részletesen leírja II. Lajos és Erzsébet közötti szerelmi történetet.[37]
  Az Erzsébetről szóló legtöbb ábrázolást a derű, boldogság és természetesség jellemzi, de ugyanakkor megjelenik a nyitott, liliomos királyi korona, amely minden bizonnyal magyar királyi származására utal. IX. Sixtus pápa, a Vatikán Sixtiskápolnájának építettőjének a nagyméretű antependiumán Erzsébet ferences szerzetesi öltözetben jelnik meg. Bal kezével ruhát nyújt a rászorulóknak, jobb kezében pedig a hármas korona van. Erzsébet megjelenik mint imádkozó és vezekelő is.[38] Attribútumai tehát a rózsák, a marburgi templom modellje, koldus a lábánál, könyv, pénz, tál kenyérrel, hallal vagy gyümölccsel, ritkábban kettő vagy három korona, kenyércipó és kancsó.[39] Minden típusú ábrázolásában az imént felsorolt tárgyak egyikével ábrázolják.

Szent Erzsébet halála

        „Erzsébet mindössze huszonnégy éves volt, amikor földi életét befejezte. Magas láz vett erőt rajta, és a fal felé fordulva vacogva feküdt az ágyán. Egyszer csak a körülötte lévők arra lettek figyelmesek, hogy halkan, magyarul énekel. Később megmagyarázta nekik: »Egy kismadár ült le mellém, és olyan édesen dalolt, hogy kénytelen voltam vele énekelni. Hirtelen fölült, és elborzadva kiáltotta: ’Mit tegyünk, megjelent az ördög! El innen, de mindjárt!’ -- aztán megnyugodott, és így szólt: ’Beszéljünk inkább a Gyermek Jézusról, hisz hamarosan itt a karácsony, amikor megszületett, és jászolba fektették’. Aztán felsóhajtott: ’Itt az óra, amikor a Mindenható magához hívja barátját’« -- és elszenderült. Halálának híre megindította az egész tartományt. Szegényes, harmadrendi ruhájában ravatalozták föl az ispotály kápolnájában. Az emberek pedig seregestül jöttek, hogy utoljára láthassák jóságos anyjukat. Amikor megkezdték a gyászmisét, a templom tetejére leszállt egy nagy, fekete madár, és örömteli dalba kezdett.”[40] Erzsébetet IX. Gergely pápa már négy évvel halála után szentté avatta, tisztelete pedig nem csak német és magyar földön, de az egész keresztény világban elterjedt.

2014

Bibliográfia

GÁBOR Csilla: Religió és retorika: tanulmányok a középkori, reneszánsz, barokk irodalomról. Kolozsvár, 2002, Komp-Press: Korunk Baráti Társaság.

GÁBOR Csilla – KNECHT Tamás – TAR Gabriella-Nóra (szerk.): Árpád-házi Szent Erzsébet. Kolozsvár, 2009, Verbum Keresztény Kulturális Egyesület.

J. HORVÁTH Tamás – SZABÓ Irén: Magyarország virága: 13. századi források Árpád-házi Szent Erzsébet életéről, Bp., 2006, 32-14. o.

KLANICZAY Gábor: Az uralkodók szentsége a középkorban, Bp., 2000, Balassi Kiadó.

KLANICZAY Tibor – KLANICZAY Gábor: Szent Margit legendái és stigmái, Bp., 1994. Argumentum.

MADAS Edit–KLANICZAY Gábor (szerk.): Legendák és csodák, Bp., 2001. Osiris.

Peter BROWN: A szentkultusz kialakulása és szerepe a latin kereszténységben, Bp., 1993, Atlantisz.

VARGHA Damján: Szent Imre problémák, Bp., 1931, Szent István Akadémia.

http://erdekestenyek.blog.hu/2011/01/28/arpadhazi_szent_erzsebet. (Utolsó elérés: 2014.06.22)

http://www.katolikus.hu/szentek/1119.html. (Utolsó elérés: 2014.06.22)

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-1032.html. (Utolsó elérés: 2014.06.22)

http://doktori.bibl.u-szeged.hu/1446/1/phd_dolgozat_sinkaannamaria.pdf. (Utolsó elérés: 2014.06.22)

Jegyzetek

[1] VARGHA Damján: Szent Imre problémák. Bp., 1931, Szent István Akadémia, Gerevich Tibor, a M. T. Akadémiának 1930. Évi május 18-án tartott beszéde, Szent Imre-ünnepi ülésén.

[2] GÁBOR Csilla: Religió és retorika: tanulmányok a középkori, reneszánsz, barokk irodalomról. Kolozsvár, 2002, Komp-Press: Korunk Baráti Társaság, 31. o.

[3] Peter BROWN: A szentkultusz kialakulása és szerepe a latin kereszténységben. Bp., 1993, Atlantisz .

[4] GÁBOR Csilla: i.m., 26. o.

[5] MADAS Edit–KLANICZAY Gábor (szerk.): Legendák és csodák. Bp., 2001, Osiris, 16. o.

[6] http://www.katolikus.hu/szentek/1119.html.

[7] Gábor Csilla–Knecht Tamás–Tar Gabriella-Nóra (szerk.): Árpád-házi Szent Erzsébet. Kolozsvár, 2009, 149. o.

[8] Klaniczay Gábor: Az uralkodók szentsége a középkorba. Bp., 2000, Balassi Kiadó.

[9] Gábor Csilla–Knecht Tamás–Tar Gabriella-Nóra (szerk.): Árpád-házi Szent Erzsébet. Kolozsvár, 2009, 12. o.

[10] Uo. 12. o.

[11] Uo. 13. o.

[12] Uo. 11. o.

[13] Uo. 13. o.

[14] KLANICZAY Tibor – KLANICZAY Gábor: Szent Margit legendái és stigmái. Bp., 1994, Argumentum.

[15] Klaniczay Gábor: Az uralkodók szentsége a középkorba. Bp., 2000, Balassi Kiadó.

[16] Uo.

[17] http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-1032.html.

[18] http://erdekestenyek.blog.hu/2011/01/28/arpadhazi_szent_erzsebet.

[19]Gábor Csilla–Knecht Tamás–Tar Gabriella-Nóra (szerk.): Árpád-házi Szent Erzsébet. Kolozsvár, 2009, 202. o.

[20] Uo. 187. o.

[21] Uo. 202. o.

[22] MADAS Edit–KLANICZAY Gábor (szerk.): Legendák és csodák. Bp., 2001, Osiris, 10. o.

[23] J. Horváth Tamás – Szabó Irén: Magyarország virága: 13. századi források Árpád-házi Szent Erzsébet életéről. Bp., 2006, 32-14. o.

[24] http://doktori.bibl.u-szeged.hu/1446/1/phd_dolgozat_sinkaannamaria.pdf .

[25] Gábor Csilla–Knecht Tamás–Tar Gabriella-Nóra (szerk.): Árpád-házi Szent Erzsébet. Kolozsvár, 2009, 17. o.

[26] Uo. 103. o.

[27] MADAS Edit–KLANICZAY Gábor (szerk.): Legendák és csodák. Bp., Osiris, 2001, 10. o.

[28] Klaniczay Gábor: Az uralkodók szentsége a középkorba. Bp., 2000, Balassi Kiadó.

[29] Uo. 196. o.

[30] Uo. 197. o.

[31] Uo. 82. o.

[32] Uo. 83. o.

[33] Uo.

[34] Uo. 85. o.

[35] Uo. 88. o.

[36] Uo. 87. o.

[37] Uo. 89. o.

[38] Gábor Csilla–Knecht Tamás–Tar Gabriella-Nóra (szerk.): Árpád-házi Szent Erzsébet. Kolozsvár, 2009, Verbum Keresztény Kulturális Egyesület, 159-166. o.

[39] http://erdekestenyek.blog.hu/2011/01/28/arpadhazi_szent_erzsebet.

[40] http://www.katolikus.hu/szentek/1119.html.

Szilágyi Melinda
SZENT BALÁZS

Szent Balázs orvos és püspök volt az örmény Szamária városában (ez ma Törökországban található). Ünnepnapja február 3.-án (halála napja, 316-ban) tartják, mint orvosok védőszentje és torokfájás elleni védelmező. Balázst rendszerint püspöki öltözetben vagy palástban ábrázolják; pásztorbottal és keresztbe illesztett gyertyákkal; sertésfejjel és gerebennel.

Általában gégedaganatok, vérzések, kelések, hólyagbetegségek, pestis és fogfájás esetében imádkoztak és imádkoznak segítségért. Emiatt az orvosok védőszentje. Továbbá védőszentje a takácsoknak, a szélmolnároknak és a fúvós muzsikusoknak is. Időjelző szentként is tisztelik: ünnepének ideje a tél végét és a veszedelmes viharokat jelzi. Ugyanakkor az állatok oltalmazójaként is tisztelik, mint aki távol tartja a farkasokat a nyájaktól.

Szent Balázs a korai kereszténység azon szentjei közé tartozik, akiknek emlékezete a kultuszban, a névadásban és a népszokásokban szokatlanul erős jelenlétet biztosít még ma is, attól függetlenül, hogy történelmileg nagyon kevés információ és konkrétum maradt fent életéről és körülményeiről. Azonban tiszteletet örvendett már rögtön halála után, a keleti egyházban a 6. századtól, a nyugati egyházban pedig a 9. századtól. Raguzában, Horvátország városában, védőszentként ismerik, de ereklyéi megtalálhatóak Tarantóban, Mainzban, Trierben, Lübeckben, Párizsban, akárcsak a tiszteletére épített templomok is (Konstantinápolyban, Rómában).

Szenvedéstörténete szerint Szent Balázs örmény születésű volt, és olyan példamutató keresztény életet élt, hogy Szamária hívő népe püspökké választotta. Balázs erre a Szentlélek indítását követve visszavonult egy hegyi barlangba, innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget. Vadállatok őrizték, háziállatok módjára engedelmeskedve neki.

316-ban egy Agricola nevű római helytartó poroszlói, ismerve a barlanghoz vezető utat, és az egykori Licinius császár keresztényüldözési parancsainak eleget téve elfogta és bíróság elé állította a püspököt. Mivel Balázs hitét nem sikerült megtörni, megkorbácsolták és siralomházba került. Rabsága során rengeteg csodát tett. Vízbefojtás általi halálra ítélték, de végül lefejezték.

Néhány ismert csodája:

A legenda szerint egy napon rémült anya sietett Szent Balázshoz, mert fia egy torkán akadt halszálkától fuldokolt. A szent megáldotta a fiút (egy másik változat szerint eltávolította a szálkát), és így megmentette a haláltól.
Egy másik legenda szerint a helytartó először vízbe fojtás általi halálra ítélte a püspököt. Abba a tóba kellett volna vetni őt, amelybe korábban keresztény asszonyokat fojtottak, mert beleszórták a helytartó házi isteneinek szobrait a tóba. A bölcs csodatévő akkor a következőt tette: a partra érve rövid áldást adott a számára halált jelentő tóra, aztán a vízen járva a tó közepéig sétált. Ott megfordult, és barátságosan fölszólította bíráit, hogy saját isteneikbe vetett hitük bizonyságául kövessék őt a vízen járva. Hatvanöt férfi elfogadta a kihívást, és mind a vízbe fulladt. Ezután Előbb kenderrost-fésülésre szolgáló gerebennel vagy a len, gyapjú kifésülésére való vasfésűvel kínozták félholtra, majd vízbe fojtották.

Balázsolás:
A szent kultusza Kis-Ázsiából gyorsan terjedt Európában és a Balázs-áldás már a középkorban is az egyik legismertebb téli szertartás volt. Ezen a napon gyertyákat szenteltek tiszteletére. Balázs-napkor a templomba vitték a gyermeket. Abban az időben a diftéria, vagyis a torokgyík, rengeteg gyerek életét megkövetelte, ezért a gyerekek torkához a pap két keresztbe tett, vagy Y alakban hajlított és összekötött gyertyát tartott, miközben a Balázs áldás szavait mormolta: „Szent Balázs püspök és vértanú esedezése által mentsen és őrizzen meg téged az Úr a torokbaj és minden egyéb bajoktól az Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében. Ámen.”

Balázsjárás:
A Kárpát-medence nagy részében elterjedt szokás volt a Balázsjárás, amikor iskoláskorú gyerekek végigjárták a falvak házait és áldást kívántak a családoknak. A gyerekek közül az egyik fiú Szent Balázs püspöki ruhájába bújt, a többiek pedig különféle jelmezeket öltöttek magukra. Nyársat vittek magukkal és az áldáskérő szövegek elmondása után a háziak étellel jutalmazták meg őket. A falujárás után az ételeket elvitték az iskolába vagy a templomba, hogy azzal támogassák a közösséget. Ott az étel egy részét közösen fogyasztották el.

Terméshez fűződő tradíciók:
A Mura-vidéken és Baranyában a gazdák a szőlőskertjük négy sarkában megmetszettek egy-egy tőkét, hogy Balázs védje meg a termést, zavarja el onnan a szőlőszemeket csipegető madarakat, nehogy kárt tegyenek a termésben. A délvidéki Topolyán a gazdák néhány gabonaszemet helyeztek zsebükbe és úgy mentek be a templomba. Ott azért imádkoztak, hogy a szemek jó termést hozzanak. Hazatérve a gabonaszemeket az állatok elé szórták, hogy a jószág ne legyen beteg.

Abban az esetben, ha valakinek a torkán megakadt egy szálka, a következőt kellett, hogy mondja: „Balázs vértanú és Krisztus szolgája mondja: Vagy le, vagy föl!”

Babits Mihály, híres magyar költő is fohászkodik Szent Balázshoz. 1939-ben jelentkeztek nála a gégerák tünetei, műtéte előtt pedig megírta a Balázsolás című művét.

„Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!
Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
Tél közepén, Balázs-napon
szemem pislogva csüggött az öreg papon,
aki hozzád imádkozott
fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az
oltár előtt, kegyes szokás
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én
s ő se jól értett. De azért
te meghallgattad és megóvtad gyermeki
életem a fojtogató
torokgyíktól, s a veszedelmes mandulák
lobjaitól, hogy fölnövén
félszáz évet megérjek, háladatlanul,
nem is gondolva tereád.
Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,
segíts, Sebasta püspöke! ”

Versében megszólítja a Szentet, említést tesz a torok megvédése végett végzett rituáléról, Szent Balázs ünnepnapjáról. Ez is bizonyítja, hogy az emberek bíztak a hatalmába. Ezzel a verssel Babits hozzájárult ahhoz, hogy a védőszent neve továbbra is a köztudatban éljen.

Aki halott a csodáiról, az azt is el tudja mondani, hogy milyen különleges kapcsolat kötötte össze Szent Balázst és az állatokat. A fentebb említett információ szerint, barlangban élésekor az állatok nyújtották számára a társaságot és a védelmet. Személye az állatokra is különleges hatással volt. Szerettek a közelében lenni, a barlangja köré csoportosultak, és barátságban éltek vele. A püspök értett a nyelvükön, gondolataival és szavaival képes volt irányítani őket. A legendák szerint az egyik farkas malaccal tért vissza, viszont a püspök imájának hatására nem falta fel, hanem visszavitte a gazdához.

Szent Balázs, tehát, azon szentek egyike, akiről bár nem sok tényszerű információ maradt meg a köztudatban, a legendái és csodatételei mindmáig nem fakultak ki teljesen az emlékezetből. És bár a balázsjárás és balázsolás is fakulni látszik, a védőszent felé az imák nem fogyhatnak el. (“Hallgasd meg népedet, Istenünk, amikor Szent Balázs püspök és vértanú pártfogásával könyörgünk hozzád. Add, hogy földi életünkben a te békédnek örvendjünk, és segítségeddel eljussunk az örök életre. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen!”)

Bibliográfia

https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-balazs-puspok-es-vertanu
Diós István: A szentek élete
http://www.maszol.ro/index.php/kultura/42324-februar-3-balazs-es-a-balazsolas-napja
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Bal%C3%A1zs
http://hirmagazin.sulinet.hu/hu/pedagogia/babits-mihaly-a-tetel
https://gondola.hu/cikkek/89374-Balazs_napjahoz_fuzodo_nepszokasok.html

2018

Takács Laura-Blanka
A SZENT MARGIT-LEGENDA

A valóság és a fikció folytonosan összeérő és széttartó dialektikája több ezer éve a művészetfilozófia egyik alapproblémája. Az irodalmi szöveg másolhatja, tükrözheti és imitálhatja is a valóságot, illetve ezeket a lehetőségeket keverve.
  A szerzetesek éppúgy tagjai az egyházi rendnek, mint a világi papok. A szerzetesek azonban más életeszményt állítottak maguk elé. ,,Céljuk Krisztus követése volt, és az ehhez kapcsolódó aszkézis, az önmegtagadó, a világi javakról és hívságokról lemondó élet. Ezért kolostori közös életre kötelezték magukat, és hármas fogadalmat tettek: tisztaság, engedelmesség, szegénység."[1] A szerzetesrendek a szemlélődő életmódon kívül egyéb tevékenységet is folytattak, és lelkipásztorai voltak a kolostor környékén élő embereknek.
  Szent Margit már 3 éves korától kolostorban nevelkedett Olimpiádisz asszony oldalán. Először a veszprémi Szent Katalin kolostorban éltek, ahol felvette a Domonkos Rend ruháját és az ők regulái szerint élt. Kislány kora óta mindig magánál tartotta a keresztfát, sokszor megkönnyezte Krisztus szenvedését. Ő is úgy élt, mint társai, nem szerette, ha jobb ruhát adtak neki, avval az okkal, hogy ő a király leánya. Mindig a szerzeten belül ettek együtt. Több társával együtt éjszakákon át imádkoztak. A királynői korona helyett a lány az egyszerű életben lelte örömét, rendtársainak megtiltotta, hogy származása szerint bánjanak vele, miközben a kemény munkában, a betegek ápolásában és a buzgó imádságban példát mutatott nekik.
            A Domonkos Rend Aquinoi Szent Tamás által megfogalmazott jelmondata, melyet a nővérek is magukénak vallanak: ,,Contemplari et contemplata aliis tradere” vagyis ,,A szüntelenül szemlélt igazságot továbbadni”. Az Isten iránti és az emberek üdvösségére irányuló vágy sürgeti a domonkos szerzetesnőket, akik életük alappiléreinek a következőket tekintik:
az imádság mély, személyes kapcsolat Istennel, közös liturgia; a prédikálás, ami nem csak szavakat jelent, hanem egy életformát. A domonkos szerzetesnő mindazzal, amit mond, tesz vagy nem tesz, prédikál, vagyis Isten Örömhírét sugározza az emberek felé; az engesztelés lelkülete, vagyis úgy vágyakozni mindenki üdvösségére, ahogyan Jézus vágyott arra; a közösség, evangelizálásuk a közösségben megélt isteni és emberi szeretet tapasztalatából táplálkozik.[2]
  IV. Béla király építtetett egy kolostort a Nyulak szigetén, ahova lánya, Margit több szerzetbeli társával együtt beköltözött és ott éltek.
  A 12 éves Margit önként lépett az önsanyargatás útjára és későbbi élete során többször is tanúbizonyságot tett arról, hogy a zárda falai között ,,Krisztus jegyeseként” kívánja leélni életét. Margit a Nyulak szigetén a fegyelem és az önmegtartóztatás mintaképe lett. Állhatatossága jutalmául Istentől számos emberfeletti képességet is kapott, így például gyakran megjósolta az eljövendő eseményeket. Margit a Húsvét előtti két hétben minden nap felolvastatja a passiót. Annyira gyötri és alázza önmagát mintha látná Krisztus kínját.
  ,, Az Úr vacsoráján, a mandátum után e szent szűz be nem megyen vala ő ágyába, de imádkozik vala nagy ájtatossággal és olvas vala zsoltárt, állván ő lábain a karban. De a veternyén és egyéb zsolozsmákon áll vala az egyéb szororokkal és ezt teszi vala nagyszombatnak vecsernyéjeiglen.”[3]
  A nővérekkel együtt mindig betartják a böjtöt, szüntelen imádkoznak. A sekrestyés nővér feladata, hogy harangozzon vecsernyére és Karácsony estéjén Krisztus születésének hirdetése után, így tesz Mária születésének estéjén, Nagyboldogasszony estéjén és Gyümölcsoltó Boldogasszony estéjén is. Amikor e harangszót meghallja Margit nagy siralommal és ájtatatossággal imádkozik és hálaadást mond. Ezeken a napokon Margit es társai önsanyargatást is végeznek a kapitulumházban vagy a refektoriumban. Szent Margit tanitja a többi nővért is, hogy hogyan imádkozzanak, „Ajánljad a te testedet és te lelkedet az Úristennek, és legyen a te szíved mindenkoron az Úristennél avagy az Úristenhez, úgyhogy sem halál, sem egyéb ok tégedet meg ne vonjon az Istennek szerelmétől.” [4] Szoror Katerina gyakran kéri Margitot, hogy őt tanítsa, hogyan kell Istent imádni, szolgálni és kérni.
  A nővérek minden isteni szolgálat után a szobába mentek megmelegedni, de Margit akkor is a karban maradt és tovább imádkozott. Minden nap más szoror főzött és ő kiszolgálta a többieket. Amikor Margitra kerül a sor nem eszik velük, csak a szolgálóleányokkal, miután a többiek ettek. Gyapjat mosnak és fonnak, Szent Margit a szolgálók helyett is elvégzi munkájukat. Soha nem mosakodnak, csak a lábukat mossák meg.
  Szent Margitot apja feleségül akarja adni kétszer is, de a lány ellenáll apja akaratának. Pünkösd harmadnapján Szent Erzsébet asszony oltára előtt befeketítik és megszentelik egyházi személyek és szerzetesek jelenlétében, hogy az ördög hagyja el. Ha a nővérek valamelyikének meghal egy hozzátartozója Margit vele együtt siratja, a beteg ágya mellett imádkozik, éjjel hallgatja nyögésüket, egy szoror halálakor addig marad a holttest mellett, míg el nem temetik. Szent Margit így éli mindennapjait a kolostor falai között.
  A szerzetbeli nővérek között mindenkinek megvolt a maga feladata. Volt, aki harangozott, aki a ruhákat osztotta, aki főzött, aki takarított. Ők gondoskodtak a betegekről, ételt főztek nekik, takarítottak a betegházban, megfürdették őket. Amikor aranyat, ezüstöt, pénzt vagy bársonyt kapnak, kiosztják a szegényeknek az ország minden pontján, vagy kehelyre és egyházi öltözetekre fordítják.
  A kolostorba nem látogathat el senki, csak Margit atyja és anyja, hozzátartozói látogatják meg alkalmakkor leányukat.
  Rendtársai vallomásai szerint megjósolta halálát is, ami nem sokkal a 28. születésnapja előtt következett be. ,, Margit, aki szerénységével és tisztaságával általános tiszteletet vívott ki magának Magyarországon, halála után is számos csodajelet mutatott, így például holtteste három héten át ép maradt, és a legenda szerint rózsaillatot árasztott.”[5]
  Szent Margit életét apja fogadalma meghatározta. A kolostori életbe könnyen beleszokott és beletanult az akkor még kislány. A szerzetes társainak példaképévé és tanítójukká vált. Sok esetben több munkát és feladatot magára vállalt, mint amit elbírt volna. Más feladatát is szívesen elvégezte. A kolostorban levő élettől teljesen más nevelést kapott, mint egy király lányától várhatnánk.
  ,,… a klastrom nem azoknak helyek és lakodalmok, kik e jelen való jókat, e világi jókat keresik, hanem azoké, kik a jövendő mennyei jókat keresik.”[6]
  Árpád-házi Szent Margit életét számtalan csoda kíséri. Földi élete után is csodák sorát műveli:
  A megfagyott csecsemő: Pesten élt egy szegény család, akik egész nap dolgoztak. Este fáradtan feküdtek le, a csecsemőt szorosan magához szorította az anya, hogy a tél által kihűtött házban meg ne fagyjon. A nagy fáradságban elaludtak. Reggel, amikor felébredt jég hidegnek érezte kisbabáját. A szoba közepén kis parázs mellett próbálták felmelegíteni a kicsit, de nem volt mit tenni. Gyilkosnak és gondatlannak érezték magukat. Ilyen bűn alól, a pápa adhat feloldozást. Az asszony üres tekintettel meredt a semmibe.         Mint utolsó reménye, eszébe jutott Margit, ki annyi embernek segített nyomorúságos helyzetében. Rögtön remény lobbant szivében, s megesküdött, hogy ha Margit érdeme miatt az Úr megsegíti, s a gyermek feltámad, ő életének maradék részében, Mária kolostorában fog szolgálni köszönetként.
  Ahogy gyermekére nézett, kisfia a szemét kinyitotta. Örömre fordult a nagy fájdalom, s elindultak a szent sírhoz köszönetet mondani. A sir mellett soha nem fogytak el az emberek. Boldogság volt ott lenni, s látni a csodákat.
  A megnyomorodott Benedek: Benedek egykor ács volt és pintér, a munka éltette. De már három éve tehetetlenül feküdt az ágyban. A családra és mások segítségére volt utalva. Néha meglátogatták beszélgetni, de senki sem tudott segíteni a sorvadozó, összezsugorodott lábain. Egy alkalommal arról meséltek neki, hogy hallottak Szent Margit csodatételeiről, melyek a sírjánál voltak. Benedek tudta, hogy oda kell mennie, remény lobbant szívében. Elvitték a csodatevő sírhoz, és ott hagyták imádkozni. Amikor visszamentek érte, látták, hogy semmi sem változott. Így telt el egy hét. Minden nap lelkesen imádkozott a sir mellett. Majd a mise alatt lábra állt, minden segítség nélkül. Menni tudott újra. Ragyogva indult haza, s élvezte az út minden egyes lépését.
  A megszállott lány: Erzsébet nagyon szerette jegyesét. Minden készen volt, hogy életüket összeköthessék és boldogan élhessék. Nagyon várta már az esküvőjüket. Aztán minden összeomlott körülötte. Szerelme nagy útra indult, így hosszú időre el kellett válniuk egymástól. Erzsébet borzalmas napokat élt meg. Minden terve és álma semmivé lett. Nem bírta elviselni a gondolatot, hogy jegyesét talán soha több nem láthatja. Kerülte az embereket, búsult és bujdokolt. Jött a pokolbeli ördög, jegyesének alakját magára öltötte, s megszállta a lányt. Addig emlegette a rosszat, hogy meg is teremtette. Akiket eddig szeretett, most ököllel verte. Először nem értették a szülei, hogy mi történhetett vele, aztán már nem bírtak vele. Egy alkalmas pillanatban megfogták, s az előre odakészített láncokkal úgy összekötötték, hogy többé senkinek se tudjon ártani. A lány eddig csak magyarul beszélt, most németül, totul és sok más nyelven megszólalt. A szülők és testvérek hiába hívtak papot, orvost, nem tudott rajta senki segíteni. Egyszer valaki elmesélte, hogy Szent Margit sírjánál csodás dolgok történnek. A szülők elhatározták, hogy elviszik a szent sírjához a lányukat. Odavitték, a sir mellé tették összekötözve láncokkal, hogy valakiben kárt ne tegyen. Hosszú napokon át ott tartották a lányt. Január volt, közeledett Margit halálának évfordulója. Megérkezett Margit bátyja, István király udvari népsége kíséretében. A király amikor meglátta Erzsébetet, hangosan kezdett imádkozni érte, és vele együtt a nép is. A kérés ismét meghallgattatott, megszabadította a lányt a pokolbeli ördögtől. Mint aki álmából ébred, csodálkozva nézte a meghatott tekinteteket. ,, Az égben Margit is mosolygott, s szelleme fényben úszott.”[7]
  Álom: Este volt, a férfi fájdalmas mozdulattal fordult a gyertya lángja felé, hogy elolthassa azt, mielőtt elaludna. Nem tudott dolgozni, mert nagyon fájtak a lábai. Elalvás előtt Istenhez imádkozott, hogy segítse meg őt. Álmában egy sir mellett állt, imádkozó nő térdelt mellette és rózsacsokrot rakott a márványkoporsóra. Az arca ragyogott. A nő elmesélte, hogy a gyermekét meggyógyította az a szent, aki ott fekszik a koporsóban. Lenézett fájdalmas térdére s kérte, hogy gyógyuljon meg. Erre a mondatra hirtelen felébredt. Kellemes nyugalom áradt szét a testében, nem érezte a szokásos hasító fájdalmat, így azt hitte még álmodik. A lába határozottan jobb volt, s odahívta feleségét és fiát. A férfi elmondta, hogy csodás álma volt, meggyógyult és ettől sokkal jobb lett a lába. Minden áron el akart menni ahhoz a sírhoz. Nagy híre volt már akkor Szent Margit csodáinak. Szekérre pakolták a férfit s elindultak. Mikor odaértek szerető ujjakkal simogatta meg az álmából már ismerős márvány koporsót. Ugyanolyan furcsa érzés fogta el mint álmában, mindent elárasztó, tiszta szeretet. Megköszönte a kegyet, s hazáig gyalog ment, örömmel lépkedve lábain. Néhány év múlva újra megbetegedett, nagyon fájtak a szemei, nem ismerte fel az embereket úgy megromlott a látása. Újra elment Margit sírjához.   Fogadalmat tett, hogy ha Szent Margit meggyógyítja, akkor egy éven keresztül minden szerdán böjtöt tart, köszönetül és tiszteletül. Ezúttal is meggyógyult, és ő is megtartotta fogadalmát.
  Nagyon sok ezekhez hasonló csodatételeiről is ismert és megbecsült lélek volt Szent Margit. Életében és halála után is nagyon sok ember nyomorúságán segített.

2013

Bibliográfia

Harsányi András, Horváth Sándor: A Domonkos Rend Magyarországon, Budapest, 2007
Hegedűs Aliz: Magyar Szentek kora újkori kultusza- Árpád- Házi Szent Erzsébet és Szent Margit kultusza Illyés András és Illyés István róluk irt prédikációiban
Klaniczay Gábor: A csodatörténetek retorikája a szentté avatási perekben és a legendákban
M. Nagy Ilona: Árpád- Házi Szent Margit legrégibb latin nyelvű legendájának stílusáról
Szent Margit Legendája
Tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/a-kozepkor-tortenete-476-1492
rubicon.hu/magyar/oldalak/arpahazi-szent-margit-hercegno-szuletese/

szellemvilag.hu/szent-margit/szent-margit-csodai

Jegyzetek

[1] Tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/a-kozepkor-tortenete-476-1492

[2] Harsányi András, Horváth Sándor: A Domonkos Rend Magyarországon; Budapest; 2007

[3] Szent Margit Legendája. 4. oldal

[4] Szent Margit Legendája, 5. oldal

[5] rubicon.hu/magyar/oldalak/arpahazi-szent-margit-hercegno-szuletese/

[6] Szent Margit Legendája

[7] http://www.szellemvilag.hu/szent-margit/szent-margit-csodai

Tempfli Zsófia
A SEGÍTŐSZENTEK LEGENDÁI

Az átlag ember számára a bölcsészettudományok a nehezen értelmezhető verseket, hosszabbnál hosszabb regényeket, novellákat, írók, költők bonyolult életrajzát, száraz nyelvészeti adatokat jelent. Ez már önmagában is izgalmas lehet, ha azonban figyelembe vesszük milyen helyet foglal el a bölcsészettudomány a tudományok rendszerében, kiderül, hogy merően sokrétűbb dologról van szó, mint versek és hangalakok elemzése.
            De mit jelent az irodalom? A bölcsészettudományok sajátossága, hogy nem rendelkezik egységes terminusokkal, módszerekkel. Ezért az irodalom fogalma is különböző korokban, különböző irányzatokban, különböző embereknek mást és mást jelent/jelentett. Az irodalom fogalma ma sem egységes, meghatározott. A példa kedvéért: egyesek ma a falfirkákat is irodalomnak tartják, míg mások elhatárolódnak ettől, tehát kitűnik, hogy az irodalom fogalma is relatív. Ami azonban nagy bizonyossággal feltételezhető, hogy az irodalomhoz szükség van: szerzőre, olvasóra és valamire/valakire amiről szól, ami által közvetít. Közvetítheti a szerző érzelmeit, gondolatvilágát, véleményét, kritikáját stb. különböző műfajok segítségével fejezhet ki. Ezek az érzelmek, gondolatok, történetek táplálkozhatnak a szerző életéből illetve fantáziájából, tehát lehetnek akár fikciók is.
            Dolgozatom a fikciót és metafikciót vizsgálja a legenda műfajában, részletesebben pedig néhány segítőszent legendájában.
            A legenda a középkori irodalom egyik leggyakoribb egyházi műfaja. A szó latin
eredetű magyarul olvasandót jelent.[1] Álltalában egy vallási szempontból fontos személy, szent, mértír, pap, vallásalapító életéről, egy szent hely, templom, ereklye, ünnep keletkezéséről szól. Szűkebb értelemben azt a középkori műfajt nevezzük igy, amely a keresztény szentek életét mondja el. [2] A legenda két legfontontosabb tulajdonságai: a tanító jellege illetve a szentekhez köthető csodák leírása. Ebben a pontban kapcsolódik össze a legenda műfaja a fikció és metafikció fogalmával.
            A fikció jelentése elképzelés, alakítás, a valósággal meg nem egyező kitaláció[3]. Wolfang Iser A fikcionálás aktusai cmű tanulmányából kitűnik, hogy a fikcionálás határátlépést is jelent[4]. A legendák esetében ez a határátlépés nem pusztán a valóság és valótlan között történik, hanem két világ között: az emberek és Isten, az ég és föld között, hiszen a csodák mindig Isten nagyságára és dicsőségére irányítják a figyelmet.


A tizennégy segítőszent[5] és legendájuk

            Tizennégy segítőszent alatt az Egyház az első századok keresztény vértanúit érti, akiket együtt hívtak segítségül.[6] A tizennégyes szám jelentésére Janklovits Marcell Jelkép-kalendáriuma ad lehetséges válaszokat: a tizennégyes szám egyszerre „holdszám” és „napszám” is, tizennégy a nemzetségek száma Ábrahámtól Dávid királyig, Dávid király héber nevének számösszege valamint az ember kezén és lábán megszámlálható ujjpercek száma is[7]. Más feltételezések szerint a tizennégyes szám a tizennégy apostolra utal.[8][9]
            Kölnei Lívia tanulmányából kiderül, hogy a kultusz kialakulása a XIV. századra tehető[10], melyben fontos szerepet játszott egy frankenthali pásztor látomása. A Magyarországon nem túl ismert legenda szerint 1445 körül egy frankenthali pásztorfiú a juhok legeltetése közben gyermekhangot hallott, a mellette ülő síró gyermek azonban nagyon hamar eltűnt. A víziók ismétlődtek, míg egy alkalommal a pásztorfiú egy gyermeket látott, piros kereszttel a szívén, 14 másik gyermekkel körülvéve mind félig piros félig fehér ruhában, nagy fényesség közepette, majd egyikük megszólalt: „Mi, a tizennégy segítő egy kápolnát szeretnénk és kegyelemben itt megpihenni. Légy a szolgánk, így mi is a te szolgáid leszünk.” Ahhoz hogy a tizennégy segítő végül kápolnát kaphasson nagyban hozzájárult egy jelenés, melynek nemcsak a pásztorfiú volt a tanúja.[11]   A jelenés helyszíne mára már kegyhellyé vált. A legenda – műfajához hűen – tartalmaz valós és mesei elemeket is, az viszont tény, hogy a tizennégy segítőszent kultusz „bölcsője” Dél-Németország. Tiszteletük a középkorban terjedt el[12], Magyarországra azonban csak a XV. században érkezett. [13]
            A tizennégy segítőszent csoportja nagyon változatos: területenként és korszakonként változik. A legtöbbször előforduló segítőszentek: Szent Ákos, Szent Borbála, Szent Balázs, Szent Cirjék, Szent Dénes, Szent Egyed, Szent Erazmus, Szent Euszták, Szent György, Alexandriai Szent Katalin, Szent Kristóf, Antiochiai Szent Margit, Szent Pantaleon végül Szent Vitus.[14] Gyakran előfordul azonban: Szent Sixtus, Szent Flórián, Szent Miklós, Szent Lénárd, Szent Sebestyén, Szent Rókus, Szent Hubert, ritkábban[15]: Szent Wolfgang, Szent Apollónia, Szent Pankratius, Szent Oszvald, Szent Dorottya és Szent Libérius stb. [16]

Szent Erazmus és Szent Lénárd

            Szent Erazmus püspük, vértanú volt, aki Diocletianus ideje alatt szenvedett vértanúhalált. Az üldözések idején remeteként rejtőzködött, majd megkínozták, bebörtönözték, de csodálatosan kiszabadult és sokakat megtérített. Újra börtönbe vetették, ahonnan Szent Mihály arkangyal szabadította ki, szabadulása után hét nappal meghalt.[17] A legenda szerint beleit orsóra tekerve szakították ki, ezért gyakran az alhasi fájdalmakban szenvedők patrónusa is, a Földközi tenger partvidékén pedig a hajósok védőszentje. [18]
            Ezzel szemben Szent Erazmus „váltótársáról” már sokkal többet tudunk. Életéről, csodáiról Jacobus de Voragine Legenda aurea című munkája is beszámol.
Szent Lénárd 500 körül született, tanítója Szent Remig reimsi érsek volt, szülei pedig a frank király első emberei voltak. Emiatt is talán a királytól megkapta azt a kiváltságot, hogy szabadon engedték a rabokat, melyeket meglátogatott. Lénárd Limoges városához közeli erdőben remeteségben élt, sokat prédikált, csodákat vitt végbe. Egy alkalommal a király feleségét „az erdőben lepték meg a szülési fájdalmak”[19] Lénárd imájára azonban szerencsésen világra hozta gyermekét. A király gazdagon akarta megjutalmazni, de Lénárd csupán egy monostor építésére elegendő területet kívánt. Szerzeteseket vett maga mellé, majd életszentségének hírére egyre többen települtek a ligetbe. November 6.-án halt meg.
A Legenda Aurea halála utáni számos csoda közül is említ néhányat, legtöbb a bebörtönzöttek csodás megmeneküléséről számol be.[20] Bő ujjas, öv nélküli bencés ruhában, pásztorbottal ábrázolták.[21] Magyarországon különös tiszteletnek örvend, számos táblakép (Kassa) , freskó (Marosvásárhely), oltár bizonyítja ezt.[22]
            A két szent gyakran helyettesíti egymást a tizennégy segítőszent sorában.[23] Életrajzi adataik, legendabeli alakjuk azonban nem igazolja ezt. Hasonlóság talán remeteségükben fedezhető fel, de ez is csak bizonyos mértékig helytálló, Szent Erazmus ugyanis csak rövid ideig élt remeteségben. Különbség annál több fedezhető fel: míg egyik a vértanúság koronájával dicsekedhet, a másikat inkább életszentsége miatt tiszteljük. Szent Erasmus viszonylag szűkebb csoportok patrónusa, szemben Szent Lénárddal, aki a bognárok, gyümölcskereskedők, házalók, kovácsok, kőszénbányászok, lakatosok, rézöntők, vajkereskedők védőszentje.[24] Talán ez is az oka annak, hogy Magyarországon Szent Lénárd tisztelete alakult ki jobban. Érdekes azonban, hogy a legtöbb helyen Szent Erasmus „helyettesítőjeként” említik Szent Lénárdot.

Szent Euszták és Szent Hubert

            Szent Euszták életéről ugyancsak a Legenda Aurea ad tájékoztatást. Eszerint Szent Eusztákot korábban Placidusnak hívták, Traianus császár katonáinak parancsnoka volt és családjával együtt bálványokat imádott, noha gyakorolta az irgalmasságot. Egy vadászat alkalmával azonban egy gímet vett üldözőbe, a szarvas agancsai között megpillantotta a keresztet és Jézus Krisztus képmását. A szarvas képében megjelent Krisztus őt és egész családját megtérésre[25] szólította fel. Még aznap éjjel egész családjával megkeresztelkedett. A másnapi vadászat alkalmával újra látomása támadt, melyben Krisztus elmondta Euszták sorsát: „mint új Jóbnak, meg kell próbáltatnod”[26]. Mint Jóbot, őt is hasonló megpróbáltatások érték: dögvész fertőzte meg szolgálóit, házába betörtek, így családjával menekülnie kellett. Feleségét fizetségképp egy hajón kellett hagynia, gyermekeit pedig vadállatok rabolták el tőle. Ahogy Jób elveszíti mindenét, majd visszakapja azokat, úgy sok év múlva Euszták is rátalált feleségére és halottnak hitt gyermekeire, a császár szolgálatába visszaállva pedig győzelmet aratott a barbár népeken. Visszatértekor Hadrianus császár áldozatot mutatott be a bálványok templomában, Euszták azonban megtagadta ezt, így a császár vad oroszlánok elé vetette egész családjával együtt. A legenda szerint az oroszlán áldozatosan visszavonult. Végül „magukat az Úrnak ajánlva beléptek a bikába, és ott visszaadták lelküket az Úrnak”[27] így elnyerték a vértanúság kegyelmét.[28]
            Szent Hubertről jóval kevesebbet tudunk. Bálint Sándor szerint csupán annyi biztos, hogy Lüttich első püspöke volt.[29]A legenda szerint Hubert hercegi család elkényesztetett fia volt, míg egy vadászat alkalmával megtért. Látomásában egy szarvas tűnt fel előtte, kereszttel az agancsai között, ennek hatására megtért, később a pápa szentelte püspökké. Ugyancsak a legenda szerint a püspöki öltözetből hiányzó stólát angyalok hozták neki[30].
            Amint látjuk a két szent megtérése nagyon hasonlít, bár későbbi – illetve megtérésük előtti – életük eltér egymástól. Mindkettőt tisztelik a vadászok, erdészek, bádogosok stb. védőszentjeként, [31] hasonlóképpen ábrázolják őket: vadászként, vadászkürttel vagy karddal, szarvas előtt térdelve. Ábrázolásukban egy nagyon apró eltérés figyelhető meg: Szent Hubertet, mint püspököt ábrázolják, így valamelyest megkülönböztethető a két szent.
Magyarországon, Felvidéken főleg Szent Hubert tisztelete terjedt el. Erdőségekben gyakran felbukkan kápolnája így Konyha , Nagylévárd, Ugod, Csobánka határában. Hubert napjához nagy összejövetelek, versengések, mulatságok köthetők.[32] Gyakran jelentek meg Hubert nevét viselő vadásztársaságok.
            Annak ellenére, hogy Szent Euszták legendája részletesebb, Magyarországon – valószínűleg német hatásra – főleg Szent Hubert tisztelete alakult ki jobban, a két szent azonban csak nagyon nehezen választható el egymástól.

Szent Pantelemon[33] és Szent Rókus

            Bálint Sándor Ünnepi kalendárium című könyvében olvashatunk Szent Pantelemonról. Eszerint kisázsiai orvos, vértanú volt, akit olajfához kötözve fejeztek le, fejéből pedig tej folyt ki. Magyarországi tisztelete az Árpád-korban alakult ki, táblaképével találkozhatunk Bártfa, Kisszeben , és Ludrófalva szárnyasoltárain. Pantaleon közbenjárását fejfájás, szoptatási fájdalmak és jószágvész esetén kérték. [34]
            Szent Rókusnak egy elég részletes életrajza maradt ránk. Szülei sokáig nem részesültek gyermekáldásban, ezért megfogadták, ha Isten gyermekkel ajándékozza meg őket, azt Krisztus szolgálatába állítják. A gyermek megszületett, mellkasán egy kereszt látszott, életszentsége pedig már gyermekkorában megmutatkozott. Apja halálos ágyán négy örökséggel bízta meg: Krisztus szolgálatával, szegények, árvák ápolásával, vagyona helyes felhasználásával és a szegények számára otthon biztosításával. Szülei halála után teljesítette ezeket, majd zarándokútra indult. Útján minden beteget megáldott Krisztus nevében, majd érintésével meggyógyította őket. Álmában angyali szó nyilatkoztatta ki neki, hogy megbetegedett, ezért kiűzték a városból. Egy barlangba húzodott meg, ahol türelemmel viselte betegségét. Idővel egy Gotthárd nevű istenfélő ember csatlakozott hozzá, segítette őt élelemmel, hallgatta szavait, tanításait. Sokan megkeresték őt barlangjában ezeket mind meggyógyította. Ahogy betegsége hírét is álmában kapta, úgy gyógyulásának hírét is. Öt év múlva zarándokként hazafele indult. Útközben azonban elfogták és bebörtönözték. Türelemmel viselte börtönéveit, imádkozott, vezekelt. Szentségének híre gyorsan terjedt. Halálát előreérezte, ezért három napon át tudatosan készült rá. A harmadik napon az Úr angyalt küldött lelkéért. Utolsó kívánsága szerint akik megemlékeznek róla megszabadulnak járványos betegségeiktől.[35] Magyarországi tisztelete a XVIII. századi járványok idején alakult ki. Kápolnát építettek többek között Szigetváonron, Gyöngyös, Eger ,Mohács, Danaföldvár[36].
Ma számos kórház viseli nevüket.
            Mivel Szent Pantelemonról nagyon keveset tudunk, ezért a két szent életrajzának összehasonlítása nehézkes. Annyit azonban kijelenthetünk, hogy a tizennégy segítőszent csoportjának fontos tagjai. Mivel mindkettő orvos és/vagy gyógyító volt, ezért egymással való helyettesítésük nem megalapozatlan.
            Amint láttuk a vizsgált segítőszentek legendáiból kitűnik a legenda sajátossága, többek között a csoda motivumának fontossága. A csoda motívumának legfontosabb tulajdonsága, hogy bizonyos szinten kitalált, elképzelt, tehát fikcionális. Ebből következik az a merész megállapítás, hogy a legendát a fikció teszi legendává.

2013

Felhasznált irodalom

BÁLINT Sándor: Ünnepi kalendárium I-II. Budapest, 2004, Neumann Kht. Online: http://mek.oszk.hu/04600/04656/html/
http://mek.niif.hu/04600/04657/html/index.htm

BARNA Gábor: Szenttisztelet. Szeged, 2001, Néprajzi Tanszék.
DIÓSI István: A szentek élete. Online http://www.katolikus.hu/szentek/szent129.html
Dr. FARMATI Anna előadása: Hagiográfia és lelkiségtörténet. Középkori lelkiségi mozgalmak és a szentek tisztelete. BBTE Bölcsészettudományi Kara, Kolozsvár (2013. március. 5.).
Dr. FARMATI Anna előadása: Hagiográfiai alapfogalmak, BBTE Bölcsészettudományi Kara, Kolozsvár, (2012. november 6.)
Iránytű. Segédkönyv érettségizőknek magyar irodalomból, Marosvásárhely, Hoppá kiadó, 2007, 165-166
JACOBUS DE VORAGINE Legenda Aurea. Ford.: Bárczi Ildikó [et al.], Budapest, Neumann Kht., 2004 Online: http://mek.niif.hu/04600/04626/html/legenda0100.html (2013. május 28.)
JANKLOVITS Marcell: Jelkép-kalendárium, Csokonai Kiadó, 1997, 195.o. online: http://mek.oszk.hu/05000/05097/ (2013. május 26.)
KÖLNEI Lívia: A tizennégy segítőszent kultusza a középkori Magyarországon. Online: http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:Sjc5I8nWC2kJ:www.orvostortenet.hu/tankonyvek/tk-05/pdf/3.3.2/1997_1998_158_165_kolnei_livia_tizennegy_segitoszent.pdf+tizenn%C3%A9gy+seg%C3%ADt%C5%91+szent+kultusza+a+k%C3%B6z%C3%A9pkori+magyarorsz%C3%A1gon&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu (2013. május 26.)
Magyar Katolikus Lexikon. Online: http://lexikon.katolikus.hu/H/hagiogr%C3%A1fia.html (2013. május 25.)
MANNS, Peter: Testvéreink a szentek. Eisenstadt, 1982, Prug Verlag
Wolfgang ISER: A fikcionálás aktusa. In: Dobos István (szerk.): Olvasáselméletek. Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2001

Jegyzetek

[1] Iránytű. Segédkönyv érettségizőknek magyar irodalomból, Marosvásárhely, Hoppá kiadó, 2007, 165-166

[2] U.o.

[3] Filozófiai fogalmak. Online: http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:Pa-4hBRlM8YJ:eduline.hu/segedanyagtalalatok/letolt/5478+fikci%C3%B3+fogalma&cd=5&hl=hu&ct=clnk&gl=hu (2013. június 25.)

[4] Wolfgang Iser: A fikcionálás aktusa. In: Dobos István (szerk.): Olvasáselméletek. Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2001

[5] Németül: Vierzehn Nothelfer.

[6] Magyar Katolikus Lexikon. Online: http://lexikon.katolikus.hu/T/tizenn%C3%A9gy%20seg%C3%ADt%C5%91szent.html (2013. június 25.)

[7] Janklovits Marcell: Jelkép-kalendárium, Csokonai Kiadó, 1997, 195.o. online: http://mek.oszk.hu/05000/05097/ (2013. június 25.)

[8] A tizenkét apostolhoz később csatlakozott Mátyás és Pál apostol is.

[9] Dr. Farmati Anna előadása.: Hagiográfia és lelkiségtörténet. Középkori lelkiségi mozgalmak és a szentek tisztelete. BBTE Bölcsészettudományi Kara, Kolozsvár (2013. március. 5.).

[10] Kölnei Lívia: A tizennégy segítőszent kultusza a középkori Magyarországon. Online: http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:Sjc5I8nWC2kJ:www.orvostortenet.hu/tankonyvek/tk-05/pdf/3.3.2/1997_1998_158_165_kolnei_livia_tizennegy_segitoszent.pdf+tizenn%C3%A9gy+seg%C3%ADt%C5%91+szent+kultusza+a+k%C3%B6z%C3%A9pkori+magyarorsz%C3%A1gon&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu (2013. június 25.)

[11] Az eredeti, német nyelvű legenda: http://www.mgl-obermaingeschichte.de/barock/SeitenVierzehnheiligen/legv14hl.htm

[12] Ezt nagyban befolyásolták a különböző betegségek, járványok, gyakori elhalálozások.

[13] A kultusz eredetéről bővebben: Kölnei Lívia: A tizennégy segítőszent kultusza a középkori Magyarországon. Online: http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:Sjc5I8nWC2kJ:www.orvostortenet.hu/tankonyvek/tk-5/pdf/3.3.2/1997_1998_158_165_kolnei_livia_tizennegy_segitoszent.pdf+tizenn%C3%A9gy+seg%C3%ADt%C5%91+szent+kultusza+a+k%C3%B6z%C3%A9pkori+magyarorsz%C3%A1gon&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

[14]Magyar Katolikus Lexikon. Online: http://lexikon.katolikus.hu/T/tizenn%C3%A9gy%20seg%C3%ADt%C5%91szent.html (2013. június.25.)

[15] U.o.

[16] Olaszországban Szent Magnus is feltűnik, mint segítőszent.

[17] Magyar Katolikus Lexikon. Online: http://lexikon.katolikus.hu/E/Erazmus.html (2013. június.25. )

[18] Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I. Budapest, Neumann Kht., 2004. Online: http://mek.niif.hu/04600/04656/html/unnepiki0100/unnepiki0100.html (2013. június 25..)

[19][19] Magyar Katolikus Lexikon. Online: http://lexikon.katolikus.hu/L/L%C3%A9n%C3%A1rd.html (2013. június 25.)

[20] Jacobus de Voragine LEGENDA AUREA. Ford.: Bárczi Ildikó [et al.], Budapest, Neumann Kht., 2004 Online: http://mek.niif.hu/04600/04626/html/legenda0101.html (2013. június 25.)

[21] Magyar Katolikus Lexikon. Online: http://lexikon.katolikus.hu/L/L%C3%A9n%C3%A1rd.html (2013. május 28.)

[22] U.o.

[23] Dr. Farmati Anna előadása.: Hagiográfia és lelkiségtörténet. Középkori lelkiségi mozgalmak és a szentek tisztelete. BBTE Bölcsészettudományi Kara, Kolozsvár (2013. március. 5.).

[24] U.o.

[25] Placidus megtérése nagyon hasonlít Szent Pál megtérésére. Krisztus első mondata: „Miért üldözöl engem?” Saul megtérésekor is elhangzott, bár itt az üldözés a szarvas képére utal.

[26] Jacobus de Voragine Legenda Aurea. Ford.: Bárczi Ildikó [et al.], Budapest, Neumann Kht., 2004 Online: http://mek.niif.hu/04600/04626/html/legenda0100.html (2013. június 25.)

[27] U.ő. u.o.

[28] U.ő. u.o.

[29] Bálint Sándor: Ünnepi kalendárim II. Online: http://mek.niif.hu/04600/04657/html/unnepikii0087/unnepikii0087.html

[30] U.ő. u.o.

[31] Dr. Farmati Anna előadása.: Hagiográfia és lelkiségtörténet. Középkori lelkiségi mozgalmak és a szentek tisztelete. BBTE Bölcsészettudományi Kara, Kolozsvár (2013. március. 5.).

[32] Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I. Budapest, Neumann Kht., 2004. Online:
(2013. június.25.)

[33] Gyakran emlegetik mellette Lukács, Kozma és Damján vértanúkat is.

[34] Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I. Budapest, Neumann Kht., 2004. Online http://mek.niif.hu/04600/04657/html/unnepikii0020/unnepikii0020.html (2013. június 25.)

[35] Diósi István: A szentek élete. Online http://www.katolikus.hu/szentek/szent129.html (2013. június.25.)

[36] Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I. Budapest, Neumann Kht., 2004. Online: http://mek.niif.hu/04600/04657/html/unnepikii0037/unnepikii0037.html (2013. június 25.)

Tiboldi Boróka
FIKCIÓ A LEGENDÁBAN

Bevezetés

            Dolgozatomban a női szentség elnyeréséhez szükséges feltételeket fogom bemutatni, Árpád-házi Szent Margit életével példázva. Bővebben kitérek a női szerepkör alakulására a középkorban, hangsúlyt fektetve a szentségi kritériumokra, mely által láthatóvá válik, hogyan is lett a szentség tulajdonképpen tanulhatóvá. Szót ejtek végül Szent Margit életével kapcsolatos csodákról, fikciókról is, mivel a szentség elnyerése csodatörténetek nélkül nem igazán volt elképzelhető.

A női szentség mintái a középkorban

            A XIII. századtól kezdődően a vallás valamint az egyház területén egyre nagyobb hangsúlyt kap a női tevékenység. [1]A ferences és domonkos rendek felismerték az igényt, mi szerint a nők aktívabban szeretnének részt venni a vallásos életben, ezt felhasználva próbálták az akkori társadalmat keresztényebbé tenni. [2]A kor uralkodó eszményévé vált a koldulórendek által képviselt „önkéntes szegénység”, melynek leghatékonyabb kivitelezői az uralkodói udvarok női tagjai voltak. Bár a rendek elősegítették a szent figurájának átértelmezését, ez a folyamat mégsem ment egyik napról a másikra. Hosszú történelmi fejlődés kellett ahhoz, hogy a szentségi kritériumok megváltozhassanak.
            [3]A középkor első századaiban a szentség elnyerése csak akkor valósulhatott meg, ha az uralkodó a hit védelmében mártírhalált halt. Ezt a felfogást Szent István király uralkodása törte meg, akit 1083-ban mártíromság nélkül emeltek vallási rangra. A XII. században a vallási dicsőség forrása abban tükröződött, ha a király hatalmánál fogva próbálta a kereszténységet akár harc, hadjáratok által megvédeni. A királylányok esetében a hatalomról való lemondás, a lehető legegyszerűbb életmód jelentette az elismerést. Margit származását egyenesen hátránynak tekintette, úgy gondolta, hogy szegény cselédlányként nagyobb esélye lenne Krisztust szolgálni. [4]A kora középkorhoz képest a szentség fogalma tehát „spiritualizálódik”, a laikusok felé is kiterjed a szentté avatás lehetősége.
            [5]XIII. században megfigyelhető, hogy a szent hercegnők kerülnek előtérbe a vallási élet minden területén. A ciszterci rendben a nőket pozitívan kezdték megítélni, ezzel sikerült elérniük, hogy ne Éva bűnös lányaiként tekintsenek rájuk. A sarkított felfogások is melyek két véglet közt mozogtak, miszerint a nők csak jók vagy rosszak, angyaliak, ördögiek kezdek feloldódni. A fellendülő Mária-kultusz szintén nagyon megváltozatta a vallási gondolkodást, a két nem vallási és morális nézeteit majdhogynem teljesen átformálta. Ilyenformán a nőket is elkezdték egyházi ragra emelni.
            [6]Az első szentté avatott hercegnő, Erzsébet nagyszerű mintát adott az utódainak, hogyan lépjenek a vallási tökéletesség útjára. Férje halála után a vallásos életformát választotta. A legendák szerint mindenről lemondva koldulással, kétkezi munkával próbálta fenntartani magát. Élete utolsó éveit leprás betegek ápolásával és önsanyargatással töltötte.
            [7]Nagynénje sikeres példáját követve szeretett volna Árpád-házi Szent Margit is minél közelebb kerülni Krisztushoz. Az ő esetében Erzsébet követése már születése előtt megkezdődött. Édesapja, IV. Béla lányát a tatárjárás idején Istennek ajánlotta saját maguk és országuk védelméért. Három évesen Veszprémbe került a Szent-Katalin kolostorba, ott nevelkedett Olimpiádisz nővér felügyelete alatt. Tíz évesen a Nyulak szigetén építetett Szűz Mária kolostorba költözött. Bár a domonkos apácák környezetében élt, kiknek élete a lemondás jegyében szerveződik, mégis fontos megemlíteni, hogy Margit számára a zárka fejedelmi udvarként volt kialakítva, ami miden szempontból kielégíti egy hercegnő igényeit. Anyjának, Máriának külön háza volt a kolostoron belül. Margit ebben a zárkában élte le életét, melyet gyorsan felemésztett aszketikus törekvése.
            [8]Margit tudatosan próbált nagynénje nyomdokaiba lépni. Vallásos életvitele mellett ő is foglalkozott betegek ápolásával, önmagát nem sajnálva vállalt el olyan feladatokat, melyek egy hercegnő számára megalázónak tűnhettek [9] „A kolostor illemhelyét tisztította, egész térdig benne állt az ürülékben”. Legapróbb részleteiben szem előtt tartotta Erzsébet példáját, öncsonkítással fenyegetőzött, orrának-szájának lemetszésével szerette volna megvédeni magát a dinasztikus házasság lehetőségétől. [10]Szent Erzsébet oltára előtt zajlik a „consecratio virginum” szertartás, mellyel a szüzet Istennek szentelték. Ezzel állt sikeresen ellen, mikor apja férjhez akarta adni.
            A két Árpád-házi hercegnő hasonlósága nem véletlen. [11]A XIII. század elejétől kezdve a püspökök nem dönthettek saját belátásuk szerint a szentkultusz létesítéséről, ez a feladat kizárólagosan a pápaság joga lett. A szentté avatási per mindig helyi kezdeményezésre történt, melynek dokumentumait pontosan kivizsgálták. Ez a folyamat a kanonizáció feltételeinek fokozódó formalizálódásához vezetett. A legendáriumokban, gyűjteményekben megtalálhatók voltak a szentség modelljei, kritériumrendszere. [12]Ezeknek köszönhetően a szentség mindinkább egy elsajátítható vallási-morális normarendszerré lett, nem pedig valamiféle irreális képességről szólt, ezáltal tanulhatóvá vált. [13]Ide sorolható továbbá, hogy a kánonjog segítségével Róma egyre inkább tiltja a szentek tiszteletét, így az érdeklődés átvetődött a szent életére, persze ez nem jelentette azt, hogy a természetfeletti elemek eltűntek volna. Joggal tevődhet hát fel bennünk a kérdés, hogy Margit nagynénjéhez hasonló életvitele, olykor már-már szélsőséges életképe kizárólag a szentség elnyerése érdekében történt-e?
            A szent hercegnő Erzsébet példája mellett felmenői életvitelét is szem előtt tartotta, gyakran gondolkodott István életének szentségéről, Imre szent szüzességéről, Szent László királyról,– mindezeket egybeötvözve szerette volna elődei valamennyi erényét, jó tulajdonságát magáénak tudni.
            Margit esetében a vallási tökéletesség elérése az aszketikus életformában nyilvánult meg leginkább. Már kislány korában, alig öt évesen önként választja az önsanyargatás kegyetlen eszközeit, kemény ruhákat kér, [14]„durva tunikát és néha szőrövet visel a testén”. Amint már fentebb is említettem, Margit úgy gondolta, hogy egyszerű cselédlányként könnyebben szolgálhatná Krisztust, mint királylányként. Szégyellt olyan ruhát viselni, ami egy kicsit is nemesi hovatartozásának jegyeit mutatná. Szülei mindig gondoskodtak, hogy Margit királyi származásához illő öltözéket viseljen, de ő ezeket gondolkodás nélkül elutasította, a [15]„finom fátylakat”, [16]„jó ruhákat” nővértársainak adta, maga pedig az egyszerű, kopott, szétfeslett ruhákat választotta. [17]„Ha pedig szüleire való tekintettel kényszerítették erre, akkor igyekezett ruháját a konyhán fazekak és különböző edények mosásával befeketíteni, újonnan felvett ruháját pedig nem cserélte másikra addig, amíg az el nem rongyolódott a sok hordástól”. A legenda megemlíti IV. Béla király a kolostorba tett egyik látogatását, mely érdekes momentum, mivel szépen kirajzolódik, hogy bár Margit minél jobban próbálja leplezni királyi hovatartozását, mégis tudatában van a származásával járó kötelességeivel, tisztelet tanúsít édesapja iránt. [18]„Amikor hallotta, hogy apja látogatni jön a zárdába, és éppen egy kiszakadt könnyű, rongyos ruha volt rajta, sietett megfoltozni, mert félt az apjától”.
            Margit nemcsak az udvari öltözéket tagadta meg, Erzsébethez hasonlóan a tisztálkodást is elutasította. [19]„Idegen volt tőle a gondolat, hogy lábait bokán felül is megmossa: ennyire szemérmes volt, tizenhét éven át sosem fürösztötte a testét”. Férgek mardosták és ő ezt kifejezetten élvezte, nem engedte, hogy nővértársai megszabadítsák az élősködőktől.
            Hercegnőhöz nem méltóan a kemény földön alszik, mindössze egy gyékény volt a nyughelye. Társaival meglehetősen keveset beszél, kislány léte ellenére kerül minden játékot, szórakozást, ezek helyett az imádkozást választja, melyet még betegség esetén sem hagyna ki.   Vasból készült vezeklőövet használ, folyamatosan ostorozza magát, tövises vesszővel, sündisznóbőrrel sanyargatja a testét, köteleket teker szorosan a karjai közé, amik a húsába vágnak. Ha belefárad önmaga kínzásába társait, Szabinát és Benediktát kéri, hogy folytassák kedvéért a korbácsolást. [20]Ez a kegyetlen önsanyargatás a vallási tökéletesség elérése érdekében történt, mivel a nőknek ez volt az egyetlen érdemszerző módszere. Míg az önkéntes szegénységet vállaló férfiak világi színtereken prédikálhattak, taníthattak, téríthettek, gyóntathattak, ezzel kerülvén közelebb Istenhez, addig a nőknek kizárólag az aszkézis pusztító módszerei maradtak. A női test bántalmazása többletjelentést is hordozott magában, nem csupán a testre irányult, az eredendő bűn okozójának, a női természetnek szólt.
            Mindezek mellett a legfontosabb motiváció Krisztus szenvedéseinek átélése volt, magukra szerették volna vállalni földi élete gyötrelmeit. Áhítattal hallgatatta Szent Jakab mártír kínjait, szeretett volna a helyében lenni. [21]„Istenem, szerettem volna abban az időben élni! És szerettem volna, ha darabokra szaggattak volna Jézus Krisztus szerelméért, úgy, hogy jó sokáig szenvedjek. És hogy végül levágják a fejemet Jézus Krisztus vére omlásáért.” Margit esetében különösen nagyböjti időszakban erősödtek, éleződtek ki ezek az érzések. Az önmegtartóztatás ilyenkor még jobban testet öltött. Bár máskor is elutasítja a királyi étkeket, de ilyenkor egyáltalán nem evett, nem ivott, nem aludt, folyamatosan csak imádkozott, olvasta a Passiót és szüntelenül sírt, olyannyira, hogy zsebkendőjét ki lehetett volna csavarni, [22]„aznap egész vesperásig könnyezett, és szinte semmit nem evett”. [23]A koplalás is elsősorban arra szolgált, hogy átélhesse Krisztus földi élete iránt tanúsított mérhetetlen empátiáját, de mindezek mellett az oltári szentség mohó vágyával is párosult, a testi táplálék elutasításával akart teret engedni a mennyei eledelnek.
            A női szentek önmagukat Krisztus jegyeseként tekintették. A történet már a Bibliánál kezdődik, az Énekek éneke misztériumánál. Az ehhez kapcsolódó metaforában a „jegyes” lehetett a hívő lelke, lehetett Szűz Mária, vagy akár a földi egyház is. A középkori nők épp ebben a misztikus gondolatkörben találták meg új vallási szerepüket. Az egyik lehetséges értelmezés ezen a téren az volt, hogy a tökéletes vallási életideált megvalósító apáca maga is “sponsa Christi”, Krisztus jegyese lehet. Kegyességéhez, szüzességéhez, a földi szerelem elutasításához a mennyei jegyes, Krisztus iránti vonzalma ad támaszt. A szent életű apácák Krisztushoz fűződő kapcsolata nemcsak spirituális formákat öltött, hanem olykor a testi egyesülés asszociációit is felkeltette. Erre a női szenteknek kitüntetett alkalmat adott az oltáriszentség, a szent ostya, vagyis Krisztus testének magukhoz vétele.
            Margit esetében is megfigyelhető a törekvés mi szerint Krisztus menyasszonyává kíván válni. Egész élete arról tesz bizonyságot, hogy bármilyen áron közelebb kerülne mennyei jegyeséhez. Még atyja kiházasítási szándékának is nemet mond, két alkalommal is, megszegve ezzel hercegnői kötelezettségeit. Először orrának, szájának lemetszésével fenyegetőzik, majd a Szentírásra hivatkozva sikerül elhárítania édesapja törekvéseit: [24]„ki el nem hagyja énérettem atyját, anyját, nem méltó énreám”.
    [25]A szentségtípus közös kontextusa a sequela Christi, a Krisztusi modell minél hűségesebb utánzása, Krisztussal való azonosulási vágy volt.            A társadalom átalakulása, a szentjelöltek tevékenység együttese, a szentségi kritériumok megváltozása lehetővé tette Margit esetében is a kanonizálást, ezúttal nem tekintve mérvadónak nemiségét. A példamutató életvitel mellett azonban a csodatörténetek is fontos szerepet játszottak, amiből Margit életében, és halála után sem volt hiány.

Fikciók a legendában

            A szentek csodatevő hatalma általában a halál után szokott megnyilvánulni. A késő-középkori szenteknél azonban egyre gyakoribb lett, hogy már életükben, szemtanúk jelenlétében csodás eseményekkel találkozunk.
            Margit csodatételeit tulajdonképpen kategorizálhatni is lehetne. Kislány korában a kolostorba érkező koldulóbarátok prédikációit olyan szeretettel hallgatta, hogy nem akarta őket elengedni maguktól, ezért hatalmas esőért, vagy a barátok kocsikerekének kitöréséért imádkozott- sikerrel. Két éves korában már megjövendöli, hogy édesapja az ausztriai herceg serege felett győzedelmeskedni fog.
            Olvas nővértársai gondolataiba, megszidja Petromilla nővért titkos vágyai miatt, melyben szép ruhák után sóvárog. Beszélhetünk úgynevezett büntetőcsodákról is, bár ez nem olyan gyakori. [26]„Margit szűz egyszer olyan mélyen imádságba merült, hogy közben kificamodott a válla, s ez azután heves fájdalmat okozott neki. A priorissza és a többi nővér nagyon sajnálkozott ezen, keresték az orvosságot, amivel meggyógyíthatnánk. Én pedig azt gondoltam magamban, hogy minek ez a nagy felhajtás, hogy orvosságot, hogy orvosságot találjanak ennek az apácának. És ekkor hirtelen hatalmas fájdalmat kezdtem érezni a vállamban, épp ugyanazon a helyen, ahol neki fájt”. A legendákból nem derül ki konkrétan, hogy Margit maga szeretné, hogy nővér testvére átélje az ő fájdalmát, így arra is következtethetnénk, hogy mivel Isten előtt ennyire kegyes a Szent Szűz ő rendelte el ezt a szenvedést, hogy többé senkiben, még véletlenül ne merüljön fel kétség Margit szavahihetősége iránt.
            Több alkalommal is előfordult, hogy Margitot nővértársai kérték meg arra, hogy imádkozzon gyógyulásukért. Később Marcellus parancsolta Margitnak, imádkozzék négy hideglelésben gyötrődő rendtársáért, akik természetesen hamarosan fölgyógyultak.
            Margit halála után számos csodatörténetről olvashatunk. A sír, melyben teste nyugodott az idők folyamán valóságos zarándokhelyé vált. Az emberek a szent segítségéhez többnyire csak igen súlyos esetekben fordultak. Elzarándokolva a sírhoz rögtön meggyógyultak. Nem csak csodás gyógyulásokról vannak feljegyzések, Margit erejének köszönhetően emberek támadtak fel. Két kisgyermek felelevenedését is a Szent Szűz hatalmának tulajdonítják.

Összegzés

            Láthatjuk, hogy a szentség elnyerése a középkorban milyen komplex folyamat. A nők először le kellett győzzék a rájuk rótt hamis sztereotípiákat, majd járható utat keresve, igencsak szélsőséges módszerekkel juthattak el a vallásos tökéletességig. A kolduló rendek által hirdetett önkéntes szegénységet önmaguk javára fordítva sikerül egy olyan közeget kialakítaniuk, amelyben az egyház hasznos, értékes tagjaivá válhattak. Magukat nem kímélve részesülhettek az isteni kegyelemben és hosszú idő után végre, nemiségüktől függetlenül egyházi rangra emeltethettek. A fikció, a csoda jelenléte is meghatározó a legendában, láthatjuk, hogy mintegy szövegszervező elvként is működik.

2016


Bibliográfia

A magyar középkor irodalma, szerk. V. Kovács Sándor, Budapest, 1984, Szépirodalmi Könyvkiadó.
DEÁK Viktória Hedvig OP, Árpád-házi Szent Margit és a domonkos hagiográfia, Budapest, 2005, Kairosz.
KLANICZAY Gábor, A női szentség mintái Közép-Európában és Itáliában, In. Klaniczay Tibor- Klaniczay Gábor, Szent Margit legendái és stigmái, , Budapest, 1994, Argumentum.
KLANICZAY Gábor, A koldulórendek és az egyház, In. Uő (szerk.), Európa ezer éve: A középkor II., Budapest, 2004, Osiris.
MADAS Edit- Klaniczay Gábor (szerk.), Legendák és csodák, , Budapest, 2001, Osiris.

Jegyzetek

[1] KLANICZAY Gábor, A koldulórendek és az egyház, In. Uő (szerk.), Európa ezer éve: A középkor II. Budapest, 2004, Osiris, 20.

[2] KLANICZAY Gábor, A női szentség mintái Közép-Európában és Itáliában, In. Klaniczay Tibor- Klaniczay Gábor, Szent Margit legendái és stigmái, Budapest, 1994, Argumentum, 95. (A továbbiakban: Klaniczay Gábor)

[3] Uő: I.m., 97.

[4] DEÁK Viktória Hedvig OP, Árpád-házi Szent Margit és a domonkos hagiográfia, Budapest, 2005, Kairosz, 75.

[5]KLANICZAY Gábor, I.m., 103.

[6] Uő: I.m., 109.

[7] Uő: I.m., 112.

[8] Uő: I.m., 138.

[9] A magyar középkor irodalma, szerk. V. Kovács Sándor, Budapest, 1984, Szépirodalmi Könyvkiadó, 288.

[10] MADAS Edit- KLANICZAY Gábor (szerk.), Legendák és csodák, Budapest, 2001, Osiris, 181.

[11] DEÁK Viktória, I.m., 274.

[12] KLANICZAY Gábor, I.m., 133.

[13] DEÁK Viktória, I.m., 76.

[14] A magyar középkor irodalma, szerk. V. Kovács Sándor, Budapest, 1984, Szépirodalmi Könyvkiadó, 784.

[15] Uo.

[16] Uo.

[17]A magyar középkor irodalma, szerk. V. Kovács Sándor, Budapest, 1984, Szépirodalmi Könyvkiadó, 784.

[18] Uo., 785.

[19] Uo., 787.

[20] KLANICZAY Gábor, I.m., 160.

[21] A magyar középkor irodalma, szerk. V. Kovács Sándor, Budapest, 1984, Szépirodalmi Könyvkiadó, 793.

[22] Uo., 790.

[23] KLANICZAY Gábor, I.m., 163.

[24] A magyar középkor irodalma, szerk. V. Kovács Sándor, Budapest, 1984, Szépirodalmi Könyvkiadó, 793.

[25] DEÁK Viktória, I.m., 90.

[26] A magyar középkor irodalma, szerk. V. Kovács Sándor, Budapest, 1984, Szépirodalmi Könyvkiadó 800.

Tolnai Eszter
FIKCIÓ ÉS METAFIKCIÓ A KÖZÉPKORI KIRÁLYTÜKÖRBEN
ÉS LEGENDÁBAN

Bevezetés

   Vannak olyan kérdések, amelyek időtállóak, olyanok, amelyek minden egyes korban felmerülnek, s amelyekre életkortól, nemtől függetlenül, a megszerzett tapasztalatai, felállított észrevételei alapján mindenki megpróbál a saját belátása szerint válaszolni. A különböző korszakokban adott válaszok éppen csak annyira térnek el egymástól, amennyire ezen korszakokat meghatározó emberek világnézetei is. Hogy mi is az a kérdés amely minden embert hirtelen válaszadásra késztet, s amely mindenkit foglalkoztat, szerintem nem nagy meglepetés: Milyen lenne egy tökéletes uralkodó?-persze ez az uralkodó mindig más elnevezést takar, az aktuális kor, illetve az uralkodó vallási és politikai irányzatoknak megfelelően. Lehet az egy vezér, fáraó, király, császár, cár, führer, miniszterelnök, stb., a lényeg az, hogy a mindenkori ember szerette, ha volt valaki, aki összefogta, irányította a népet, akire felnézhetett, aki olyan politikai döntéseket hozott amelyek a birodalom/állam/ország előremeneteléhez vezettek, akit büszkén nevezhetett uralkodójának, feljebbvalójának, példaképének. Az ilyen uralkókból minden nemzet életében csak kevés akadt, ezért neveik nem csak a történelemkönyvek lapjaiba, hanem a köztudatba is bevésődtek.
  Mint már említettem az aktuális kor politikai, illetve vallási ideológiái is nagymértékben közrejátszodtak abban, hogy kit mikor tartottak nagy uralkodónak. Volt aki a kegyetlenségéről, a hódító hadjáratairól, más a kifinomult taktikai szervezőképességeiről, megint más az eszéről, a bevezetett reformjairól, a népe felszabadításáról vált híressé, és a mai napig az is maradt. Minden nép kultúrájában akad azonban egy olyan fejedelem, akire a legszívesebben és a legtöbbet emlékeznek vissza az emberek, akinek a nevét még a kicsi gyermekek is ismerik, egy olyan valaki, akiben minden olyan kvalitás megtestesült, amelyek később egy tökéletes uralkodó ismérveivé váltak, aki a legnagyobbak között is a legnagyobb volt. Nem kétséges, hogy a magyar nép számára ez Szent István király.
  Dolgozatom fő célja az, hogy rávilágítsak, újra felszínre hozzam, hogy miben is rejlett, s rejlik még ma is királyunk eme nagysága, hogyan vált egy ország legnagyobb példaképévé, mely nem csak az uralkodó mivoltából fakadt, hanem abból a mérhetetlen nagy hitéből amelyet életének minden tettében tanúsított, melyről három legendában illetve az Intelmekben is olvashatunk. Vajon mennyire és hogyan járultak hozzá ezek a középkori szövegek a Szent István-i hagyomány megőrzéséhez, fennmaradásához, népszerűsítéséhez? Vajon hány alakja van királyunknak, és mi ma melyiket tiszteljük ezek közül? Az államalapítót? A keresztény vallás terjesztőjét és oltalmazóját? Vagy a keménykezű, szigorú uralkodót? Esetleg mindegyiket?

Kortörténeti háttér, az államalapító alakja

  Ahhoz, hogy jól beleáshassuk magunkat e témába, nem árt némi információt szerezni Szent István életéről. Az életrajzi adatainak nagy részét a legendákban is megtalálhatjuk (ezért nem térek ki minden részletre, mert azoknak a továbbiakban lesz fontos szerepe), ugyanis ezek a szövegek rengetegszer szolgálnak történelmi alapként, más források részleges, vagy teljes hiánya miatt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a legtöbb történelmi tanulmánykötetben, számos, a legendairodalomból ismerős adattal, eseménnyel találkozhatunk. Azért látom értelmét mégis István életrajzai adatai közül a valósághoz a legközelebb álló többé-kevésbé részletes bemutatásának, mert úgy gondolom ez által jobban rávilágíthatok arra a tényre, hogy milyen értékeket képviselnek a legendák, miért térnek el néha a történelmi feljegyzésektől. Ebben segítségemre lessz Varga Domokos A mogyeriektől Mohácsig című történelmi tanulmánykötete.
  István(Vajk), Sarolta és Géza fejedelem fia volt. Apja már a maga korában megkezdte Magyarországon a római kereszténység terjesztését, erre inkább politikai, mintsem vallási okai voltak. Az addiginál szilárdabb, biztosabb uralkodói hatalmat teremtett ezáltal, és védetté tette az országát, noha Nyugat és Kelet császárai kétfelől szorították. Ez nagyon bőséges elégtételnek bizonyult számára, a keresztény vallás felvételének az áráért. „Annyit tudott, hogy ezzel a lépéssel ő nagyobb úr lesz mint eddig volt, de azt már aligha fogta fel, hogy milyen változásokat indít meg ezzel, nem tudta, hogy miként lesz a kereszténység kovásza egész népének kelesztője, műveltségének fejlesztője, életrevalóságának, lekierejének növelője. Neki erről sejtelme sem volt. Holott a győzedelmeskeső új hit talán épp ezekben hozta a legtöbb jót.”[1] 990-ben feleséget szerzett fiának, Vajknak, nem is akármilyet, III. Ottó unakahúgát, Gizellát. A frigy megköttetéséért, vissza kellett vonulnia Lajtáig, de ez az öreg király számára nem számított veszteségnek, ellenkezőleg, nagyon jó döntésnek bizonyult. Nem sokkal később 997-ben elhunyt. Halála után Koppány a hatalom megszerzésének céljából megostromolta Veszprém várát, de Vajk, katonái segítségével győzedelmeskedett felette, ezzel megszilárdítva fejedelemségét. A győzelem után szétosztották a zsákmányt s az ottani néptől beszedett dézsmát a pannonhalmai bencés kolostornak ajánlotta fel. Messze földön elterjedt, hogy a magyarországi fejedelem milyen nagy hittel rendelkezik, s eza hír a pápához is eljutott, követeket küldött Magyarországra, akik megbizonyosították affelől, hogy István valóban méltó a királyi rangra és tisztre, ezért koronát küldött neki. A Vajk név nem egykönnyen kopott le róla, de a királyi cím megszerzésével sikerült, s ezentúl már csak Istvánnak szólították. A keresztény hitet töretlenül vallotta, rengeteg intézkedést tett a terjesztése céljából, a lázongókat leverte, megfélemlítette, megbüntette. A háborúkat kerülte, s mikor harcra kényszerült, az sem rajta múlt. Egyre több nyugatról érkező, főként egyházi emberert látott vendégül, és marasztalt az országban, de arra is figyelt, hogy ezek a legkiválóbb, legbuzgóbbak legyenek, akik a hazaiakat tanítani tudták, s az ország szülöttei közül is papokat nevelnek. Bevezetett egy törvényt miszerint minden tíz falunak egy templomot kell építenie, mivel addig száz falura sem jutott egy, emellett bevezette a tized fizetését is.
  Az addigi sok „uruszág” helyett, melyek nemzetségfők alá vetett külön-külön területeket jelentettek, királyi várispánságokat (ma vármegye) alakított, ezek mellett püspökségeket, apátságokat is, hogy a keresztények Istenét mindenki félje. Mivel egyetlen felnőttkort megérő fia, Imre herceg, vadászat során meghalt, a király borzasztóan aggódott affelől, hogy ki lesz az utódja. Sajnos okkal, mert nagyon sok éven át olyan személyek foglalták el a királyi címet, akik egyáltalán nem voltak méltók nagy elődjükhöz, azonban az általa felépített egyház elég erős volt ahhoz, hogy kiállja a megpróbáltatásokat, s hogy majd végül Szent László keze alatt újra virágozni kezdjen.
  „Később sok koronázást tartottak még Magyarországon. De egy sem volt fogható ehhez a ceremóniához, amelyet a Krisztus utáni második ezredév legelső napján rendeztek Esztergomban. A többi már csak egy-egy király felszentelése volt. De ez: a senkinek alá nem vetett Magyar királyság születésének ünnepe.”[2]

Hogyan rajzolódik ki a szent király alakja a legendákban és az Intelmekben?

  István királyról három legenda is készült, ezek közül viszont csak az egyiknek, a legterjedelmesebbnek ismerjük a szerzőjét, Hartvik püspököt. Az első két legenda az 1083-as szentté avatási ünnepségre, a harmadik egy modernebb, bővebb, összefogóbb változat, Könyves Kálmán uralkodása alatt íródott.
  A leganda latinul „olvasandó”-t, „olvasni való dolgot” jelent, s mivel a szentek életéről szóló történetek írását, illetve olvasását a középkorban nagyon szorgalmazta az egyház, rengeteg ilyen szöveg maradt ránk, melyek történelmi, de irodalomtörténeti kutatások szempontjából is igazi kincseknek tekinthetők. A középkori legenda irodalmi szövegként olvasható, amely hosszú fejlődésen ment át az idők során, fő stílusjegyei, a szent élettörténetének színes, meseszerű elbeszélése a néphagyományból vett elemek, a csodák, illetve más legendákból kölcsönzött, már kialakult toposzok felhasználásának segítségével. Nagyon előkelő helyet foglalnak el a legendákban a bibliai passzusok, melyek demonstrációs célokat szolgálnak. Egyrészt azt bizonyítják, hogy a szent életű ember tetteit a szentírás vezette, másrészt, a már laikusok körében is jól ismert bibliai történetek, példázatok bevonásával, és annak rávetítésével a szent életében történt cslekvésre, és ezek összehasonlításával arra a következtetésre juttat, hogy a szent mennyire érdemes eme cím viselésére. Érszegi Géza Árpád-kori legendák és Intelmek című szöveggyűjtemény bevezető részében alá is támasztja ezt: „A stílus és a tartalom határán áll a középkori írónak az a törekvése, hogy lehetőleg mindenre találjon irodalmi idézetet, minden fontosabb eseménynél utaljon hasonlóra, s netán, ha ilyen a hőse életében nem volt, a hős életének fonalát vezesse úgy, hogy az beleszövődjön egy olyan történetbe, amely elénk tárja, milyen is a hős, a szent ember.” Mindezek alapján, egyértelmű, hogy egy legenda fő célja a példamutatás, s ezt úgy éri el, hogy a valóságos történetbe való meseszerű elemek beleszövésével felkelti, illetve fentartja a hallgatóság figyelmét, akik eközben, még ha nem is tudatosan, fontos vallási illetve erkölcsi normákat sajátíthatnak el. „Mivel mással lehetett az embert rávenni arra, hogy a földi életét annak a tudatában élje le: létezik túlvilág is? Azzal, hogy olyan emberek példáját állítják a szeme elé, akik a közvélemény szerint biztosan ott vannak már, ahová a többieknek is tartaniuk kell. Akik már ott voltak azok a szentek.”[3]
  István király azonban nem egy „szokványos” szent volt, mivel ő nem adta életét a Krisztusban való hitéért. Ezt a tényt Klaniczay Gábor is kihangsúlyozza: „István az első a szent királyok sorában aki nem mártírként érdemelte ki a rangját, hanem pusztán hittérítői és uralkodói tevékenységével. Az 1083-as szentté avatásra készített nagy legenda eredeti vonásait épp ez a tény határozza meg. Az angolszász és skandináv mintákban már felbukkanó térítő király , valamint a rex iustus, kegyes, alamizsnálkodó, béketeremtő alakja Istvánnál az apostoli egyházszervezés újszerű hangoztatásával kapott nagy hangsúlyt.”[4] Ez az alak főleg a nagy, s majd később a Hartvik- legendában jelenik meg. A szüntelenül tevékenykedő király nem csak az alattvalóitól várja el az egyházat megillető tized befizetését, ő is adakozik(példát mutat), felségével Gizzellával együtt, sokszor olyan bőkezűen, hogy a királyi kincstárat a kiürülés fenyegeti. Adományait nem korlátozza csak a magyar honra, hanem külföldön is templomokat építtett. A szegényeknek akár éjnek idején is elmegy alamizsnát osztani, akik a szakállát megtépdesik, de ő nem gerjed haragra, sőt inkább örül, az ige erejével, s a Szent Szűzhöz való esdekléssel még inkább vigasztalja önmagát.
  A kis-legendában a király keménykezű, szigorú alakja kerül előtérbe, az árulók és az engedetlenkedők, a fosztogatók és az irgalmatlanok,-olykor eléggé morbid, de igazságosnak feltüntetett- büntetésének bemutatása által. „István apostol funkciója nem csak békés hittérítésben, az egyház ügyeinek, s az érte munkálkodó szent csapatának az irányításában nyilvánul meg, hanem abban is, hogy nem habozik újszerű politikájának belső ellenségeit kemény kézzel leverni. Ez a harcias vonás a szent királyok egy újabb típusa felé mutat: István-ellentétben szent király ekődeivel- győzedelmes miles Christi.”[5]Az irodalomtörténészek körében sokáig vita-tárgya volt a király-modell ilyen agresszív módon való szemléltetése. Horváth János szerint ez Kálmán király burkolt fenyegetése öccse ellen, Györffy György azonban inkább László királyt véli felfedezni a az Istvánt erőszakosnak bemutató jelenetekben. Én úgy gondolom, egy alternatívaként elfogadhatjuk azt is, hogy a legenda írója nem elég képzett, tanult, nem elég jártas a legendairodalomban. Előfordulhat, hogy éppen egy magyarországon felnőtt kompilátor munkáját olashatjuk, aki egyike volt azoknak az ifjaknak kiket a külföldről érkezett egyházi főemberek neveltek, tanítottak. Erre a terjedelem, az egyszerűbb szóhasználat, a motívumok, más legendákra, irodalmi alkotásokra való utalások ritka előfordulása, de ezek helyett a mesebeli hármas szám, a „paripán repülő” futár motívumának jelenléte engedett következtetni. Hiányos tudására ő maga hívja fel a figyelmet „Sem a grammatikusok tudós összemesterkedett rendjét, sem a filozófusok magyarázatait vagy tudálékos szőrszálhasogatásait nem utánozzuk, mert balgaság a nyílt tengerre szállni, ha nem tudsz a révhez sem beállni.” [6]
  A Hartvik-legenda a XII.század elején készült el, ez az előző kettőnek az összedolgozásából, illetve néhány, az újabb stílusnak megfeleő liturgikus-szakrális elem beillesztése által, amit Klaniczay Gábor az uralkodó isteni legitimációjának, római, Karoling- és Ottó-kori hagyományokra visszanyúló „birodalmi” technikájaként magyaráz. Az apostoli kereszt elküldésének története, a koronázásra rímelő, liturgikus színezetű leírás, a szent uralkodó nyilvános halála, s az ország ez alkalomra időzített felajánlása Szűz Máriának, mind olyan elemek amelyek ezen technika „szabadalmaztatásában” játszanak szerepet.
  Az új modellek, és technikák beiktatásán kívül azonban a Hartvik-legenda bővölködik még, a tipikusan erre a műfajra jellemző elemekben is. Az álom motívuma az egyik lefgontosabb amit ki szeretnék emelni, ugyanis ennek kétféle értelmezési jelentőséget tulajdoníthatunk. Az egyik lehetőség, a bibliából már jól ismert két álom-motívumra való utalás, Mária álma, Gábriel arkangyal megjelenéséről, s a fiú-Isten születésének bejelentéséről, illetve a másik bibliai látomás, amely nagyon hasonlít a legendabelihez, Keresztelő Szent János apjának, Zakariásnak tulajdonítható, akinek az angyal megjövendöli, hogy fia fog születni, akit Jánosnak kell elneveznie. Ami nagyon érdekes a legendában található álom-motívum kivitelezésében, az nem csak az, hogy mindkét szülőnek látomása van a gyermek születésével kapcsolatban, s hogy maga a névadó, István vértanú jelenik meg Sarolta álmában, hanem az, hogy eme álom másik értelmezési lehetőségét kapcsolatba hozhatjuk az Anonymus által lejegyzett régi magyar pogány néphagyományban megjelenő Emese-álommal, Álmosnak nevének erdetével, ami latinul „szent”-et jelent. Klaniczay felfigyelt arra, hogy ennek az elemnek a jelentősége, az István, Imre és László élet-, de már maga a dinasztia, az Árpád-ház szentségének explikációja. Ez az összefüggés, azonban szerintem abból a szempontból is lényeges, hogy mindegyik interpretáció egy hatalmas uralkodó, egy próféta születésére utal, viszont két eltérő kultúrkörből származtatott, egyazon motívum felhasználásával, ezáltal hidat teremtve a pogány illetve a keresztény kultúra között, utalva ezzel István elhivatásának okára, hiszen a kereszténység meghonosítása céljából megtett fontos lépéseivel demonstrálta, hogy sikerült rávezetnie a magyar népet az igaz hit ösvényére. Az álom motívum később is megjelenik, Istvánnak veszélyt jelző figyelmeztetésképpen, illetve a pápa döntéshozatalát befolyásoló mozzanatban is, mindezek által utalva arra, hogy Isten folyamatosan figyeli, és irányítja az eseményeket, hogy a kiválasztottja véghez tudja vinni a neki szánt feladatokat.
  Első magyar királyunk, a Szűzanya iránti tiszteletéről is nagyon híres, ezért a hozzá való fohászkodás motívuma, fontos pozíciót tölt be, végigkísérI az egész szöveget. A legrészletesebben a Koppány elleni harcban , Konrád támadására készülve, az „Örökszűz anya” jótéteményeiért mondott hálaimádságokban, a tiszteletére épített templom felügyelésében(birtoklásában), majd a halálos ágyon fekvő király kívánságában jelenik meg. Ezek a megjelenések nem véletlenszerűek, funkcionális okaik vannak, bemutatva a Szent Szűz iránti fokozódó szeretetet, metonímikusan előrevetítve István utolsó kívánságait, halálának időpontját.
  Legendához híven ez a szöveg sem szűkölködik a csodatételek bemutatásában. A király különlegességét, elhivatottságát szemlélteti, hogy életében és halála után is képes volt csodákat tenni. Klaniczay Gábort idézve:„A szentek érdemei azonban nem csak arra voltak elegendők, hogy az érdemszerzőnek biztosítsák a jutalmat, hanem érdemeiket mások életében is kamatoztathatták. Érdemeik jutalmául jelennek meg körülöttük a csodák, az adott helyzetben megmagyarázhatatlan, váratlan események.”
  A legendákban nem csak a bibliai történetekre való utalások figyelhetőek meg, kivételes hangsúly fektetődik ugyanis a többi szent megemlítésére (Gellért, Benedek, Imre,) illetve a törvénykönyvre, s természetesen az Intelmekre is, melyre az „erkölcstanító könyvecske” terminus volt akkoriban használandó, s melynek tartalmát már a legendairodalomból jól ismert István-alak is tökéletesen példázza, nem véletlenül, hiszen valószínüleg a legendák írói is próbáltak azon sémák mentén felállítani egy király-modellt, amelyet maga a király, az aggódó apa foglaltatott össze hőn szeretett fia számára. A szöveget író egyházi ember kilétét nem ismerjük biztosan, csak feltevések születtek a személyét illető kérdésekben, egyesek Asrik érseknek tulajdonítják, az István királytól származó gondolatok szavakba öntését, írásba foglalását. Havas László, a Sallustius kéziratos hogyományozódásához , Újabb szempontok a Szent Istvánnak tulajdonított Intelmek forrásához című tanulmányában, rengeteg klasszikus költő, illetve filozófus művével hozza kapcsolatba a szöveget, s kiemeli az alkotó kivételes tehetségét, a mű összetett szellemiségét. Felhívja a figyelmünket arra, hogy a szöveg műfaja királytükör, azonban nem illik bele a Meroving, valamint a Karoling és poszt-Karoling királytükrök körébe[7] , közvetlen, bizalmas hangvétele miatt, melyek bizonyítják az Istvántól eredeztethető gondolatok eredetiségét, ellentétben azokkal a szövegekkel, melyek egy tanítómester, egyházi személyiság által megfogalmazott mintákat tartalmaznak, egy kiszemelt uralkodó számára. Mivel már a középkorban is nagy hangsúlyt fektettek a számisztikára, azt a tényt sem hanyagolhatjuk el, hogy az intelmek 10 fejezetbe vannak sorolva, a tízparancsolatra való rájátszás-, utalásként. Az itt megfogalmazott tanácsok, betartása, megfogadása egy kimagasló uralkodói személyiség kialakulásához vezet. Mind-mind elengedhetetlen jellemvonásai az ideális keresztény uralkodónak: a hit megőrzése, a jócselekedetek végrehajtása, a szentegyház védelmezése, bővítése, a főpapokkal való tisztelettudó viselkedés, a vitézek, főemberek bizalmának elnyerése, megtartása, az irgalmasság, türelmesség -az igaz ítélet nélkülözhetetlen kellékeinek- gyakorlása, a vendégek befogadása, gyámolítása, a tanácstagok gondos odafigyeléssel való megválogatása, az ima erejébe való kapaszkodás, s végül az olyan erények mint mértékletesség, szerénység, becsületesség, szemérmesség, alázatosság stb. kultiválása.

Lezárás

  Amint azt láthattuk, felismerhettük Szent István legendái és az Intelmek, egy eszményképet kialakítva,a vallási, s politikai szempontból kulcsfontosságú személy életszentségét, csodatételeit, szent erényeit írják le. Nevelő célzatú olvasmányok, melyekben olyan motívumok, példák illusztrálására kerül sor, amelyek a szent kultuszának kialakításásban sorsdöntő szerepet játsznak. Már a bevezető részben is utaltam arra, hogy a különboző korok eszméinek fontossága változó, ezt demonsrálja az Istvánról készült három legenda is, amelyek alkotói az akkori emberek világnézeteinek, elvárásainak megfelelően, idomították, formázták a szent képét, néhány apró változtatással, misztikus elemmel kiegészítve, ez által törekedve a lehető legjobb hatás elérésére, a hívek megérintésére, egy követendő mintakép kialakítására.
„A legendák és az intelmek a középkor irodalmának sajátosan sokszínű virágai közé tartoznak. Mind a legendák, mind az Intelmek célja a tanítás a példaadás, példamutatás volt. Hogy eredményesen tanítani és példát adni csak a megfelelő formában lehet, tudták ezt a középkorban is.”[8]

2016

Irodalomjegyzék

Klaniczay Gábor: Az uralkodók szentsége a középkorban, Magyar dinasztikus szentkultuszok és európai modellek, Budapest, Ballasi Kiadó, 2000.
Klaniczay Tibor: A magyar irodalom története 1600-ig, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1964.
Árpád-kori legendák és intelmek/[összeáll. és szerk. Érszegi Géza]; [ford. Csóka J. Gáspár et al.]. Megjelenés: 2004, cop. 1999
Varga Domokos: A mogyeriektől Mohácsig, A magyarság története 1526-ig, Budapest, Tankönyvkiadó, 1992.
HAVAS László: Sallustius kéziratos hagyományozódásához, Újabb szempontok a Szent Istvánnak tulajdonított Intelmek forrásaihoz, In. Könyv és Könyvtár XXIV., szerk.Kun András, Szerszák Ferencné, Debrecen, Debrecemi Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, 2002.

Jegyzetek

[1] VARGA Domokos: Szent István és utódai, In.uő.: A mogyeriektől Mohácsig, A Magyarság története 1526-ig,Budapest, 1992, Tankönyvkiadó, 32.o.

[2] Uo., 38.o.

[3] Érszegi Géza: Bevezetés, In. Árpád-kori legendák és intelmek, összeáll. és szerk. uő, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983, 10.o.

[4] Klaniczay Tibor: A magyar irodalom története 1600-ig, A szent uralkodó újszerű képe, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1964, 122.o.

[5] Uo., 123. o.

[6] Szent István király kis legendája

[7] HAVAS László: Sallustius kéziratos hagyományozódásához, Újabb szempontok a Szent Istvánnak tulajdonított Intelmek forrásaihoz, In. Könyv és Könyvtár XXIV., szerk.Kun András, Szerszák Ferencné, Debrecen, Debrecemi Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, 2002., 8-9.o.

[8] Érszegi Géza: Bevezetés, In. Árpád-kori legendák és intelmek, összeáll. és szerk. uő, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983, 7.o.

Varga Dóra-Dorottya
ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET KÉT LEGENDÁJA ÉS NÉGY CSODÁJA

A dolgozatomban Árpád-házi Szent Erzsébetről szóló két legendát fogok összehasonlítani egymással, általam fontosnak tartott hasonlóságokat és különbségeket fogok kiemelni. A legendákban és a csodákban a fikció és a metafikció jelenlétét is szeretném érzékeltetni, hiszen mind a legendában, min a csodában vannak fiktív elemek. Az egyik legenda a Dietrich von Apolda Szent Erzsébet élete c., a másik a Négy szolgáló vallomása ( Libelus de dictis quatuor ancillarum sancte Elisabeth confectus) c. A két legendában kevés különbséget észleltem, azonban annál több hasonlóságot, mely a szentségi életet, az erényes életmódot népszerűsíti, felszólitja az olvasót a tiszta élet gyakorlására. A Dietrich von legendájában Erzsébet házassága kap nagyobb hangsúlyt.[1] A Négy szolgáló vallomásában a szegények iránti küzdelme mutatkozik meg.
  A legendák összehasonlítása után négy csodával azt akarom megerősíteni, hogy mennyire hasonlóak Szent Erzsébet tulajdonságai a Jézus Krisztus által hirdetett és ,,eszményített” keresztényi tulajdonságokhoz. Ez a csodák megtörténtében is megmutatkozik, gondoljunk csak a halott fiú föléledésére. Bizonyítás lehet ez arra, hogy csak Krisztus által lehet olyan csodákat tenni, ami egy ember egész életét megváltoztatja. Erzsébet álltal kivételes csodák történtek, ezekben a csodákban is a valóság és a fikció ötvöződik, de a legnagyobb része fikció, ezek nagy sulyú csodák.
  Dolgozatomat a fikció és a metafikció rövid bemutatásával kedem, majd Szent Erzsébet életének rövid és teljesség igénye nélküli reflektálásával folytatom, természetesen lényegileg a problematikára összpontosítva, majd a fent nevezett legendák említett összehasonlításával folytatom, és végül pár csodáját fogom elemezni, értelmezni, amelyek evidens hasonlatot mutatnak Krisztus néhány csodatételével, azonban nagy mértékben dominál bennük a fikció és a metafikció ezek a csodák lehetetlennek tűnnek.

A fikció
  A fikció sajátos paradoxon, amikor a hamishoz folyamodik, azt azért teszi, hogy növelje hihetőségét a dolgoknak. A fikció azzal, hogy eleve a bizonyíthatatlanba helyezi magát, megsokszorozza a feldolgozás lehetőségeit, az értelmezés lehetőségeit. Nem fordít hátat a feltételezett objektív valóságnak. A fikció sajátos paradoxon, amikor a hamishoz folyamodik, azt azért teszi, hogy növelje hihetőségét. A fikció nem igényli, hogy mint igazságot higgyék el, hanem inkább mint fikció.[2]

A metafikció:
  A metafikció a szerzői szándék látens érvényesítésének egy eszköze.[3]

Szent Erzsébet élete röviden, ismertető céllal

  Árpád-házi Szent Erzsébet 1207-ben született, mint II. András magyar király és Merániai Gertrúd gyermeke. Három szülővárost említenek meg a források: Óbuda, Sárospatak, Pozsony. Az egyik Pozsonyt említi, mint ahonnan Türingiába vitték el, hogy IV. Lajos tartománygrófnak jegyese legyen.
  Guda, egyik szolgálóleánya, aki már ötéves korában Erzsébet mellé került, úgy emlékszik vissza, hogy Erzsébet már gyermekkorában buzgón kereste Istent. [4]
,,Szándékai és tettei Istenre irányultak, mind a játékos, mind a komoly dolgokban”.[5]
Az Isten iránti szolgálata, vágya már gyermekkorát is jellemezte.
,,Minden nap megvont magától valamit, hogy akaratát megtörje valamilyen tekintetben Isten kedvéért.”[6]
  1221-ben házasságot kötött Lajossal, aki tökéletesen elfogadta felesége buzgólkodását és mindenben támogatta őt. Házasságukból három gyerek született: Hermann, Zsófia, Gertrúd.
  1226-ban engedelmességi fogadalmat tesz Marburgi Konrádnak, gyóntatópapjának, aki nagyon szigorú volt hozzá.[7] ,,Konrád utasítására legfeljebb csak mímelni volt hajlandó az evést.”[8]
  Férje, Lajos, türingiai gróf, 1227-ben keresztes hadjáratba indult II. Frigyes császár oldalán, de az úton betegség érte és életét vesztette. Erzsébet elköltözött Wartburgból. Szolgálólánya, Istenrud szerint azért, mert elűzték, de másik szolgálólánya, Irmengald azt állította, hogy önként távozott, mert férje vagyonát nem használhatta. Újraházasítási kísérlettel is próbálkoztak, de ő rendíthetetlenül mindvégig kitartott fogadalma mellett.
  1228-ban Marburgba költözött és az özvegyi járandóságát szétosztotta a szegényeknek, Szent Ferenc tiszteletére kórházat is alapított ,ahol a szegények iranti szeretetét gyakorohatta.
  1231-ben bekövetkezett halála után szentté avatták.[9]
            Ezt az Istennek tetsző, tiszta életmódot sok legenda megfogalmazta.

A vizsgált legendák

          A legenda magába foglalja a valóságot és a fikciót, mint amelyek kiegészítik egymást, nem ellentétei egymásnak. Minden legenda igénybe veszi a fikciót a tények közvetítéséért, szemléletes ábrázolásért, azonban metafikciót is tartalmaznak, a szöveg reflektál a maga szövegiségére, irodalmiságára.
          A mai Erzsébet- életrajzok gyakran a nőiséget, a női sémát emelik ki. Ő a nő a magyar történelemben, például a pataki nagyasszonyok egyike. A legenda apró mozzanatai, a kötelékek, a karitatív hajlamok túltengése és a fényjelek is erre utalnak. A kontextus-kutatások arra kérdeznek rá, hogy hogyan vált Türingiaszentje magyar szentté. Az anya szerepe ugyancsak kimagasló a kislány indíttatásában, hiszen az eljegyzés és a bőkezű hozomány létrejöttében az életrajzok Gertrúd királynő szerepét igazolják. Az indulás nézőpontjából különös figyelmet érdemel a wartburgi várba utazó kislány kíséretének látványa, amely alkalmat ad az életrajzi fikció kibontakoztatására.[10]
  A fentebb említett legendákban megismerhetjük Erzsébet gyerekkorát, házasságát, özvegységét és Martburgban töltött éveit. Életének minden egyes időszakában arra koncentrált, azért küzdött, hogy Istennek tetsző életet éljen. Nem kereste egyáltalán az emberek tetszését, dicséretét, elismerését. Ez az erényes, tiszta, hittel teli életmód példa számunkra, akik mindig másnak, embertársainknak akarunk tetszeni, nem Isten és embertársaink akaratát nézzük.
  Mindkét legendában kitűnik az erényes élete: tisztasága, ártatlansága, szemérmessége, jósága, alázata, szeretete, a szegények iránt és Isten iránt való tisztelete, engedelmessége.
  A két legendában különbségeket is megfigyelhetünk, hiszen Dietrich von Apolda legendájában Erzsébet házassága kapja a legnagyobb hangsúlyt. A nyolc könyvből két és fél könyv szól házasságáról, részletgazdagságban pedig felülmúlja a többi könyvet.
  Erzsébet jellemének bemutatásánál Krisztus, valamint férje iránti szeretetét, a szegények iránti gondoskodását, segítségét, aggodalmát emeli ki, leírásokkal teszi kifejezőbbé, kiemeli döntéseiben a határozottságot, eltökéltséget, azonban háttérbe szorítja gyengeségét, alázatosságát gyóntatójával szemben.[11] ,,Szegények anyja"[12]
  A legenda végén olyan csodákat is felsorol az író, amelyek Erzsébet halála után történtek, azonban a Négy szolgáló vallomása című legendában nincsenek felsorolva csodák, csak Erzsébet négy életszakasza van elkülönítve egymástól: gyermekkora, házas élete, özvegysége, szürke ruhájának a felvétele.
  Az utóbbi legenda Erzsébet özvegységét emeli ki és küzdelmeit a szegényekért, árvákért, elesettekért. Tűrte a megaláztatást, a megvetést, és mindenben engedelmeskedett a mesternek, Martburgi Konrádnak.
,,Gyakran volt kitéve, sokak támadásának, gyűlölésének, sanyargatásának, irigységének és ármánykodásának.”[13]
  Erzsébet jellemét a szegények iránti gondoskodásával, szeretetével, törődésével hangsúlyozza, a férjével és Krisztussal való kapcsolata háttérbe szorul, a hangsúly a szegényekkel való kapcsolaton van, megemlíti, hogy magával, egészségével, biztonságával semmit se törődött. „Sok mindent megvon magától és szolgáitól, s a szegényeknek tette félre”.[14]
            Megmutatkozik Konrád mester iránt való engedelmessége, alázata, félve engedelmeskedett minden parancsának.
  Mindkét legenda más-más életszakaszát emeli ki, és másképpen mutatja azt be, hogy hogy viszonyul mesteréhez, bátrabb volt vagy félelmet, alázatot tanusított iránta.
            Erzsébet elűzéséről mindkét legenda egy véleményen van, hiszen mindkettő azt állítja, hogy Erzsébetet nem rokonai űzték el, hanem néhány hűbéres, vazulus.[15]

A vizsgált csodák

             A csoda megnevezés mar magába foglalja a fikció jelenlétét. A metafikció a szövegnek a szövegbeli reflektálásán mutatkozik meg, reflektál saját szövegbeliségére. Flhívja az olvasó figyelmét a szöveg szöveg jellegére, egy kicsit kizökkenti a szöveg világából az olvasót, a szöveg irodalmiságát hangsúlyozza.
             Leír egy eseményt, egy csoádát és utánna megkérdőjelezi, amit valóságnak hittünk fikcióvá vállik. Arra reflektál, hogy fikció vagy sem, így a fikcióról szól.
          Négy olyan csodát választottam ki, amelyre Krisztus életében is példát találtam: a vak meggyógyítása, a halott feltámasztása, a vérfolyásban szenvedő asszony meggyógyítása, a béna meggyógyítása.
            Erzsébet meggyógyított egy vakon született fiút, Teoderiket, míg Jézus a vak Bartimeust.
  A csodák elején találunk olyan utalásokat, hogy ezt többe is látták, tudja mindeki, hogy születése óta még szeme nyílásai is össze voltak varva és most már mindenki megbizonyosdhat arról, hogy meggógyult.
  Teodorik születése óta vak volt, szeme nyílásai zárva voltak, és semmi szőrszál, szempilla nem volt a szemén. Az édesanyja könyörgött Erzsébethez, bekente a fiú szemét az Erzsébet sírjáról való földdel és a fiú meggyógyult. A fiú szemét mintha felvágták volna valamivel, kicsit zavaros volt, nem tisztán, de látott vele Ez nagycsütörtökön történt Erzsébet sírhelyénél.[16]
  Jézus is meggyógyította Bartimeust, Timeus fiát, egy koldust, aki az út szélén ült Jerikóban, és Krisztus után kiáltott, hogy könyörüljön rajta.[17]
  Teodorik és Bartimeus vaksága is születésétől fogva kezdődött, azonban Teodorikért anyja könyörög, Bartimeus pedig meghallván, hogy Jézus jön, kiált, nem tudja lecsendesíteni senki.
            Henrik, Letgardis fia, betegeskedett hat napig, majd meghalt, teste kihűlt, elsápadt, megmerevedett, ebben a csodában is a szülők és a nagyszülő tanúk.
  Imádság hatására feltámadt teste, újra élt, és nemsokára beszélt is.[18]
  A halálból való feltámasztásért könyörögni nem mindennapi kérés, erős hit kell hozzá, s buzgó imádság. Anyja fogadalmat is tett fiáért, hogy ha él, ha meggyógyul, minden évben adományt adnak, két dénárt, a kórház javára. Nagyanyja is imádkozott mellette, és a gyerek hajnalban feltámadt.[19]
  Jézus is feltámasztotta azt az embert, akit nagyon szeretett, Lázárt, aki már négy napja volt a sírban.
  Lázár is először betegeskedett, akárcsak ez a kisfiú. Jézus hallotta, hogy beteg, de még két napig tartózkodott azon a helyen, ahol volt, majd mikor Lázár már meghalt, elindult, hogy feltámassza őt.[20]
  Márta és Mária nem ígért semmit cserébe Lázár feltámasztásáért, de a fiú anyja fogadalmat tett, hogy ha fel fog támadni, minden évben adományoznak a kórház javára.[21]
            A halálból feltámasztani csak Isten tud és Isten választottjai, s csak azoknak lehetséges, akik hittel kérik azt. Árpád-házi Szent Erzsébet is csak úgy tehetett csodákat, hogy ezt a képességet, hatalmat, erőt Istentől kapta, többször is megemlíti ezt a csodákban.
            Erzsébet meggyógyított egy vérfolyásban szenvedő kislányt is, a mainzi egyházmegyei Biendekopfból való Zsófiát, Berta lányát[22]. Zsófia kilenc éven át ebben a betegségben szenvedett, szeme fölött egy gennyes, véres hályog volt, a pupillája fölé nőtt egy hártya és ezért négy évig megvakult, de anyja ígéretére, miszerint adományozni fognak a szegényeknek, meggyógyult.[23]
  A 12 éve vérfolyásos asszony is hittel megérinti Jézus ruháját és meggyógyul betegségéből. [24]
  A kislány anyjának az eszköze az imádság és a fogadalomtétel volt, azonban a 12 éve vérfolyásos asszonynak csak hittel meg kellett érintenie Jézus ruháját, s azonnal meggyógyult. Mindketten bíztak abban, hogy a hittel való cselekvés meghozza gyümölcsét.
            Az Erzsébetnek tuajdonitott csodák közé tartozik a béna nő meggyógyítása is, aki nagyon beteg volt már, három éve, és már a halálra készült, de álmában látta, hogy Szent Erzsébet sírjánál van, belenyúl a sírba, nedves kezével pedig a térdét dörzsöli. Ezt látva a sírhoz ment, és meggyógyult.[25] Az álom és a fikció nagymértékben összekapcsódik egymással.
  Jézus a Bethesda tavánál egy 38 éve beteg férfit gyógyított meg, akinek nem volt embere, hogy mikor a víz felzavarodik, oda bevigye.[26]
  Ez a béna nő is alig tudott járni, de amit álmában látott, az erőt adott neki, tehát kijelenthetjük, hogy tulajdonképpen Szent Erzsébet volt, aki fizikai (átvitt értelemben akár lelki erőt is) erőt adott neki.
  A béna férfinek is Jézus adott erőt, hogy fel tudjon állni, felvegye nyoszolyáját, végsősoron, hogy meggyógyuljon. Mindketten segítség által tudtak megmozdulni, de elindulni a gyógyulás fele is, Szent Erzsébet, illetve Jézus által.
  A csodák összehasonlítása által is elmondhatjuk, hogy Erzsébet szent, Krisztus katonája, követője, aki csodái által is kötődik Istenhez, ahogy egész életen át is semmi mást nem tartott fontosabbnak, csak a neki való megfelelést, a vele való kapcsolatot, embertársai, a szegények gondviselését, az árváknak segítését, a beteg ápolását, a gyóntatójának való engedelmeskedést, az aszkétikus életmód folytatását.
,,Hogy milyen nagy hatalma és érdeme van Istennél: ezt a sok féle csodatétel bizonyítja.”[27]
  Szent Erzsébet szentségét a csodák erősitik meg. A négy csodán kivül számos csoda kiemeli, hogy Isten Erzsébet érdeméér meghallgatta a könyörgő imátságot, és gyógyulást adott. Ahoz, hogy ezek a csodák megfelelő képpen kidomborítsák Erzsébet nagyságát a fikció eszközei is szerepet játszottak, ezeket a csodatételeket felnagyították. Istenhez való tartozását ez a természetfölötti ereje is bizonyítja.

2014

Bibliográfia

BENCZE Erika(szerk.) :Társadalom, Tudomány, Kultúra. Fórum Könyvkiadó, Újvidék,2007. 4.sz. 54.o.

J. Horváth Tamás – Szabó Irén, Magyarország virága: 13. századi források Árpád-házi Szent Erzsébet életéről, Szent István Társulat, Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest, 2006.

Klaniczay Gábor, Az uralkodók szentsége a középkorban, Budapest, 2000.

Szerk. Madas Edit – Klaniczay Gábor, Legendák és csodák, Budapest, 2001.

Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor (1000-1530), Tankönykiadó , szerk. Madas Edit, Budapest, 1992.

Biblia, Ford. Károli Gáspár, Trinitaria Bible Society, London, é.n.

JUAN José Saer: A fikció fogalma.Online: http://www.inaplo.hu/nv/200105/19.html (2014.06.18.)

HÓDOSI Annamária: ShakespeareMetaszonettjei.Online: eszközehtt