Józsa István
MOHOLY–NAGY LÁSZLÓ
Chicago (1895 - 1946)

​120 éve született Moholy-Nagy László
​

          Moholy-Nagy Lászlóról? A szöveg születéséről szóló szöveget, „metaszöveget”, amely egyszerre nélkülözhetetlen interpretáció, hiszen a húszas évekről szólva életművét nem lehet figyelmen kívül hagyni, és amely ebben a közelítésben egyszerre bevilágít egy évszázadnyi művészettörténetet, illetve egy folyóirat, a Korunk nyolcvanévnyi történetét. Olyan szöveget, amelynek éltetésmódjában nem az a nyolcvan év a fontos, hanem a megvilágítás fókuszpontja, évfordulós-kötelezően Moholy-Nagy művészet- és világszemlélete. Ma, visszatekintve írhatnánk — na nem elsősorban az életműről: ha késve is, csupán az exerkilencszázhetvenes években, de magánéletet, munkásságot, irányzatokhoz való kötődést, egészen új művészetkoncepciót, módszertani újítást, pedagógiát a magyar és a német szakirodalom egyaránt feldolgozott. Hanem mindezzel együtt a Korunkról, a művész Korunk-beli szerepéről, az ő és a folyóirat művészetekhez való viszonyáról. Átfogó tanulmány Mezei József előszavai, ugyan hermeneutikája, abszolutizálva a történetiséget, a lehetséges négy helyett az első emeleten marad, a sensus historicus szintjén, de részletes képet nyújt az alkotó művészi, elméletírói, pedagógusi és Korunk-szerkesztői tevékenységéről egyaránt. Körner Eva2, Otto Stelzer3, Bíró Yvette4 munkái után újabb emelet építésének lehetőségei sejlenek fel. A wölfflini öt alapvető művészettörténeti fogalompár (1. lineáris-festői, 2. sík—mélység, 3. zárt és nyitott forma, 4. síkszerűség—egység, 5. világosság—homály) viszonyának is csak az átértelmezése vezethet eredményre, és bizonyára még az sem elég, mert a Moholy-életmű interpretálásához a képzőművészet-esztétikai közelítés még kevés, szükség van a filmesztétikaira és filmtörténetire is. És akkor még nem szóltunk arról, hogy — a Korunkról lévén szó — ha a szerkesztő Moholy-Nagy tevékenységét vizsgáljuk, akkor mindezt tükör által homályosan látjuk, und das darf man nicht übersehen.5 Az életmű, amint az magukban a Moholy-szövegekben, illetve az említett elméleti írásokban is már tisztázódott, a „fényalakítás" kategóriáját interpretálva ragadható meg — folytassuk most ezt úgy, hogy reneszánsz versus avantgárd hagyomány és Moholy-Nagy-életmű diskurzusát figyeljük. Ezt a geometrikus formanyelvet ugyanis nem sorolhatjuk egyszerűen valamely irányzathoz, izmushoz — az absztrakt, az expresszionizmus, a dada, a konstruktivizmus ötvöződik itt változó arányban —, korán jött integratív törekvés ez. Otto Stelzer szerint az életmű profetikus rendeltetésű.5 Moholy mindvégig konstruktivistának vallotta magát, "holott nagyon hamar túlhaladta saját korának statikus konstruktivizmusát. Néhány felfedezésével olyan birodalom alapjait vetetette meg, amely jelenleg is növekvőben van. Fénymodulátorai, mozgó színfényalkotásai, a negyvenes években alkotott forgatókönyvei jelentik a napjainkban virágkorát élő kinetikus művészet kezdetét — maga a kifejezés is tőle származik. Op-art? Moholy már 1942-ben megalapozta ennek az iskolának (ez a régi kifejezés itt valóban találó) lényegét, méghozzá az op-art művészei számára annyira fontos célkitűzéssel, ennek alkalmazásával együtt. Chicagói tanítványaival közösen stúdiumokat végzett a katonai álcázás (camouflage) lehetőségeinek kidolgozására. Az akkor létrejött alkotásokból Moholy munkatársa, az ugyancsak magyar Kepes György rendezett bemutatót a School of Design-ban: ez volt az első op-kiállítás a Trompe l'oeil-t és a megformálás elméleti tényezőit is beleértve."6 Hasonló integratív törekvések képzőművészetben (lásd „installáció"), filozófiában (például Georg Henrik von Wright hermeneutikája), irodalomban („posztmodem" irodalom) a század utolsó harmadában kezdtek beérni, ennek tudatában bólinthatunk rá aztán igazán, hogy ennek a művészettörténeti fontosságú életműnek miért kellett a hetvenes évekig „várnia". Az elméletírás csak ekkor törleszthette módszertani adósságát. Az avantgárd először is a reneszánsz hagyományokat — a miméziselvet, a leonardói perspektíva-törvényeket stb. — tagadta, vagy az illető izmus az éppen előző irányzatot, abban értve egyet csupán, hogy „le kell rombolni a múzeumokat". Moholy alkotásmódja tagadásként illeszkedik ugyan tágabb európai kontextusához, de amint azt Kassák Lajossal közösen kiadott Új művészek kőnyvének Kassák által írt előszavában olvashatjuk, a szétesett világ új egysége az erő és szellem architektúrája. »Az új művészet pedig egyszerű, mint a gyermek jósága, határozottan megállapító és diadalmas minden anyag fölött."7Moholy tagadása szintetikus gesztus, 6 úgy tagad, hogy a festészet, fényképészet és a film minden addigi eredményét ötvözi. Nem csupán formát újít, hanem az egészet, az alkotásmódot, a műalkotás-fogalmat, a művészi gondolkodást, a kortárs alkotói szemléletmódot felforgatja Es mindezt nem a kevesekhez szólás igényével, hanem egyetlen nagy, a Kassákénál kevésbé retorikus kifelé fordulásban. Mikor Schönberg — hasonló határozottsággal —kijelentette, hogy: „Ami művészet, nem mindenkié, ami mindenkié, nem művészet." Moholy legfontosabb kérdése: hogyan lehet újrateremteni a világot — a reneszánsz ember alapkérdése — annak minden anyagi részletére, minőségére való visszautalás nélkül — az avantgárd, pontosabban az absztrakt második szakaszának, a nonfiguratívnak a „tiszta" festészeteszménye —, és úgy, hogy ez az alkotásmód tagadásként ne maradjon szükségképpen legalábbis részleges elzárkózás. Elzárkózás lenne, ha csupán szűk időtávlatokban, közvetlen előzményekhez viszonyítana. O műalkotásaiban azonban festészet és fotó és film sokévszázados és egyre szofisztikáltabb eredményeiből építkezik — a húszas években egymás mellett jelentkező irányzatok, illetve alkotók partikuáris értékrendjei szintén magukba foglalták az egyetemesedés szándékát, de nem a Moholy-Nagy-féle műfajon, műnemen, sőt művészeti ágon messze túlmutató nyitással épültek. Igy csak az válhatott lehetővé, hogy racionálisan, előre megtervezett kiáltványokban, szónoklatokban hangoztatott világmegváltás nevében, de tulajdonképpen egy beszűkült szemlélet keretei között mulandó eszményeknek vetettek alá olyan művészi eszközöket, amelyek a szűk kereteken, korlátokon kívül is életképesek. Ilyen irányzati-partikuláris eszményrendszerek sorában, de tulajdonképpen azokon túl és univerzális nyitásával azokkal szemben élt az egyetlen Moholy-Nagy Lászlóé, amely mindent átfogó és mindenkié lehetett. Perszonalista értékrend! Nem, Moholy-Nagy előadói és lapmunkatársi munkája ellenére nem volt pedagógus vagy szerkesztő, a Bauhaus iskolája, a Korunk szerkesztősége fórumok, keretek voltak tevékenységéhez: esztétikai tevékenységéhez. Töretlenül folytatódott az ezeken a kereteken kívül is, Kolozsváron és Magyarországon túl, Németországon és Európán túl is. Bartók is Amerikába emigrál majd a háború elől, felkérésre Benny Goodmannek komponál szerzeményének nem sok köze van a dzsesszhez. Bartók nem kötött kompromisszumot. Ugyanígy Moholy-Nagy is, alkotó elme volt, művész, „magát adta", ahogy minden művész magát adja, személyes igazsága kollektív igazság. Moholy műalkotásai absztrakció eredményeképp tisztultak le, tisztultak meg, magát a partikuláris témát is száműzve. Eszerint foglalkozott írásaiban is az optikai formaalkotás problematikájával, „vagyis a tárgyias és a tárgy nélküli festészettel, a táblaképpel, az építészetben alkalmazott színes megformálással, amely összefügg az összművészet (Gesamtkunstwerk) problémájával; a statikus és kinetikus optikai megformálással, a pigment és a fény anyagával."8 „Fotogram." Fényképészeti eljárás, „amellyel a kamera nélküli fénykép készül — írja Otto Stelzer. — Christian Schad és Man Ray kevéssel korábban állították ugyan a művészeti kísérletezés szolgálatába a fotogramot, de Moholy-Nagy volt az, aki nemcsak a gyakorlatban, hanem elméleti, sőt filozófiai síkon is végzett ilyen irányú kutatásokat. Elsősorban a fotogram révén kialakítható titokzatos, aperspektivisztikus képtér nyűgözte le. Most már nemcsak a. «pigment helyett fényt», hanem a «fény által teret» és a «tér-idő-kontinuum» (Space - Time) programját is meghirdeti: «A fotogram a térbeli viszonylatok új lehetőségeit tárja elénk» — írja később Moholy «Vision in Motion» című művében. Mert ami a fotogramban megjelenik, nem egyéb, mint a különböző (mérhető) expozíciós időkből és a tárgyaknak a fényforrástól való távolságából adódó hatásösszefüggés, vagyis a fotogram maga a szó szoros értelmében vett téridő-kontinuum. "9 Műalkotás, mely magáról az alkotásról „szól", metaműalkotás, fikció, információ a fény hordozta információról. Mítoszi gesztus, mely a mindenség átélésének lehetőségét kínálja. Ez hát művészeti ideológiája, így alakult ki absztrakt-expresszionista-konstruktivista stílusa, illetve módszere, mely a kettő között közvetít. „Fényalakítása" századvégi magánmitológiák előképe, konkrét mítoszait, huszárvágását így kell értelmeznünk. Előkép, mint a kezdetek szövege, a mítosz, egyszerre filozófia, költészet, eredetmagyarázat — satöbbi. Elsősorban persze arról a legfelsőbb célról, utópiáról kellene írni, amely felé mindig is törekedett, és amelyet a Korunk is hetven éve alatt Moholy konkrét mítoszaitól a nyolcvanas-kilencvenes évek magánmitológiáiig körvonalázni, megvalósítani igyekezett. Kor-szerű és koron túli tükörképet nyújtani teremtésről, létezésről, Moholy szavaival élve „az ember belső életének strukturálásáról".10 Moholy-Nagy László „fényalakításához" igazodva metaszöveg tehát, mely tulajdonképpen okok sorából áll, miért is nem élhet saját lehetőségei szerint, így miért is nem bírja el saját súlyát, olvastunk mi Wittgensteint is. Möbius-szöveg arról, hogy miről is szólhatna egy évszázadnyi, sőt —miért ne?, —  többszáz éves  spektrumot átfogni akaró vázlat. Módszertani premissza az életműhöz, a Korunk-történet megírásához, egy lehetséges interpretáció szükséges alapozása. Ugyanakkor és természetesen — hommage a Moholy-Nagy László.



 
Jegyzetek

1. Moholy-Nagy László. A festéktől a fényig. A bevezetőt írta Mezei József. Kriterlon , Bukarest, 1979

2. Utószó Kassák Lajos és Moholy-Nagy László „Új művészek könyve” című kötetének (Verlag Julius  Fischer. Wien, 1922.) fakszimile kiadásához. Európa—Corvina, Bp., é, n. (1977)

3. Otto Stelzer: Moholy-Nagy és ahogy ő látott. In: Moholy-Nagy László- Festészet, fényképészet, film.  Corvina, Bp., 1978.

4. Bíró Yvette: Moholy-Nagy László. In: Moholy-Nagy László: Festészet, fényképészet, film. Corvina, Bp., 1978.

5. És ezt nem szabad figyelmen kívül hagynunk

6. Otto Stelzer: 1. m. 141-142.

7. Kassák Lajos—Moholy-Nagy László: Új művészek könyve.

8. Moholy-Nagy László: Festészet, fényképészet, film. Corvina. Bp., 1978. 10. 9. Otto Stelzer: I. m. 145.

10. Idézi Bíró Yvette: I. m. 156.