Józsa István
PALKÓ ERNŐ

          Palkó Ernő kerámiái  történeteket mesélnek, szűkszavúan. Reflexív alkotói magatartás az övé,  amint legsikerültebb darabjai jelzik, látás- és láttatásmódja a szobrászé.  Gondolatokat  önt  formába.

          Sajátos „metavilág” ez a művészi világ, nemcsak a szó klasszicizálódott értelmében, hanem olyan újrateremtett, második természet, amelynek dimenziói  többszörösen magukban foglalják a mindennapokéit. A tény többszörös következmények sorában tárgyiasul: először is abban, hogy nem állapotaiban, hanem folyamatában ragadja meg az emberi létezést, ez megsokszorozza a láttatásnak, a tükörmutatásnak a perspektíváit. A meditáció szintjére emelt, csendes szemlélődés kisszobrait látjuk, ülő, fekvő alakokat idéző torzókat látunk; ezek már önmagukban a reflexív magatartást idézik, csoportba illeszkedve pedig belső párbeszédbe szerveződnek. Ez tehát a folyamat első, kezdeti pillanata — a létlenyomatok pozitív és negatív formái itt még együttélnek különváltak.  A folyamat folytatódik, már telt és üres formákat látunk — jellegzetes szobrászati megoldás —, lekerekített formákat látunk, a reliefeken hullámokat, íveket. Állandó a változás, mondja ez a művilág. Palkó Ernő magát az átmenetet ragadja meg és emeli komplex metaforák sorává. Hogy hogyan? Jelen van műveiben az antik művészetre való utalás, és a 20. századira, a jelenkorira való, abban az értelemben, hogy ötvözi a figuratívat és nonfiguratívat, hogy egyszerre antik és kortárs: geometrizáló. Egyszerre képviselik ezek a tárgyak egy külső és többszörösen belső párbeszéd szükségképpen  térbeli dimenzióit, de elsősorban idődimenzióit. Ez a metamorfózisvilág megkívánja, hogy az alkotó az anyaggal folytatott párbeszédben a megfelelő módszert válassza meg, hogy forma és szín harmóniáját hozhassa létre. Harmóniába hozásukkal pedig kifejezőbbé és dekoratívabbá válik a forma. Palkó Ernő ötvözi a szobrászati és festészeti technikákat.

          Milyen szobrok végül is Palkó Ernő kerámiái és milyen kerámiák  a szobrai? A szobrászat jellemzője, hogy a kő maradandóságára épít, mintegy időn kívülre helyezi a témát, és időtlen műalkotásokat  igyekszik létrehozni. Ha végül egyetlen szerkezettel próbálnánk megragadni ezt a művilágot, az minden bizonnyal ez lenne: a pillanat kisszobrai.