Józsa István
QUI PRODEST?
ÚJ ELŐÍTÉLETRENDSZERÉRT
Maga Közép- és Kelet-Európa is kisebbség. A kontinens eddigi megosztása marad. Hölgyeim és Uraim! Engedjenek meg egy gondolatot a kortárs politikai tevékenységgel kapcsolatban: a politikusok Európája egy “felülről” látott Európa. Kidolgozhatunk ugyan elméleteket, stratégiákat, elvont fogalomrendszereket, de azok in abstracto halottak, csak a politika területén még nem élnek, és a mindennapi gyakorlat szintjén soha nem is léteznek; Boszniánál jobb példát elképzelni sem lehet. Az egyenlő emberi jogoknak az az Európája egyelőre valahol fent lebeg. Vagyis... újabb stratégiákat kellene kidolgoznunk — hogy az eddigi stratégiákat a gyakorlatban is használhassuk? A racionális politika, bizonyos nézettényezők (Gordon W. Allport és mások) közlése még csupán racionális cselekedet, ez pedig a megismerési folyamat legkisebb részét jelenti. Előítéletek hálójának vagyunk kiszolgáltatva továbbra is, nem lehet az ellen eleget beszélni, beszélni és beszélni, you shall not take Europe’s name in vain; for the LORD will not hold him guitless who takes it’s name in vain. Egyébként az egyenlő jogok Európája absztrakt, holt fogalom marad. És marad a távolság a politika szintje és a gyakorlat között. Az európai ember továbbra is a régi előítéletek alapján gondolkodik.
Nem változik így a kisebbségek helyzete sem. Például Romániában a többségiek messze legnagyobb része egyszerűen nem tudja felfogni, hogyan is lehetnének a kisebbségieknek, például a magyaroknak, velük egyenlő jogaik, ha egyszer kevesebben vannak... Közben senki sem teszi fel a kérdést, hogy vajon az emberi minőségek vonatkozásában vannak-e különbségek. Most természetesen nem fogunk válaszolni.
Távolságok. Nem elég összeurópai politikai jo g i stb. normarendszert kidolgozni: ennek létezése már részeredmény ugyan, de a mindennapi életig még nagy a feltöltésre váró szakadék. Ez után “fentről”, az összeurópai politika szintjéről még hatni kell, el kell várnunk az egyes országoktól, hogy mindegyikük dolgozza ki a maga stratégiáját, egyeztesse azt szomszédaival, illetve a kontinens országaival. Ráhatás eredményeként “érvényesíttetni” kell azt. Az egyes országokon belül a kisebbségek már kitűzték a maguk céljait — itt az ideje, hogy elvessük a “kisebbség” fogalmának eddigi belterjes értelmezését. Valódi, nemcsak a nyelvi automatizmusok szintjén élő nyitást ugyanis csak egy újabb, extenzív értelmezés jelenthet, mely a mindennapi életből nő ki. “Lentről”, helyi kezdeményezések formájában már megindultak az autonómiatörekvések, kész tervezetek állnak rendelkezésünkre. A gyakorlatba ültetés... Nos, ahhoz egyeztetni kell azokat az államérdekekkel. Távolságok. Az anyaországgal. Távolságok. Az összeurópai elvárásokkal. Távolságok. Milyen szem pontrendszerre van tehát szükség? íme, ez az a pont, ahol a FUEV munkájára van szükség. A kisebbségek érdekében "fentről” is hatni kell azokra az országokra, ahol kisebbségek is élnek, az autonómiatörekvés egyébként magányos harc marad. De hol érdeke egy nyugat-európai politikának, amerikai politikának az ilyesmi? Ha “kell”, napok kérdése a megoldás, ha nem, éveken át Bosznia.
Elhangzott a 35. FUEV-kongresszuson (Gdansk, 1994. május 11— 16).
A politikusoknak a társadalmi rend “hard” és “soft” szintjeinek stabilizálódásával “lent” a társadalom gondolkodásmódját kell megváltoztatniuk, új előítéletek születését kell szorgalmazniuk. Érzelmi és racionális politika közös feladata lenne ez, bejárni az utat “lentről”, az egyéni tudat mélyéről egészen “fel”. Nem új államok, nagyhatalmak kialakításáig, hanem egy Európai Konföderáció születéséig, melynek keretében az Európai Közösség és — talán — egy Közép- és Kelet-Európa Unió a nemzetek, a kisebbségek egyéni és kollektív jogait már nem egyszerűen a számok alapján határozzák meg. Az “ossz-” előtag jogos használatáért ugyanis az emberi génekig kell alámerülnünk, messze túl a politika hatóterén. Sőt, szellemi távolságok megszüntetésére van szükségünk. A különbségek... no nem felszámolására, hanem összebékítésére és kordában tartására — elvileg ehhez lenne eszköz a politika. Vagyis a politizálás célja saját maga eszközzé változtatása kellene hogy legyen, páros kínt, amennyiben az valóban páros, enyhíthet alázat, parafrazáljuk a Költőt. De mire a mondat végére kitesszük a pontot, már nyilvánvaló, hogy ez a szándék ellentmond a politika eddig belterjes értelmezésének magának. A másik lehetséges út, amely olykor járhatónak bizonyult, az utazás, a személyes találkozás, ennek eredményeként a nyitás, a “lentről” ható oldódás. Az új Európának nemcsak “lent”, nemcsak “fent” kell élnie, hanem először szellemi életünkben kell megszületnie.
A legjobb “technika” ehhez — az idő.
A fiatal generációk arra törekszenek, hogy az idő jó munkatársai legyenek. Ha apolitikusak is, az eddigi viszonyok mély megváltoztatását célozzák, a reevangelizáció és az erkölcsi megújulás értelmében; változtatásaikat az emberi természet metafizikájára alapozzák — mert ebben a tekintetben nincs különbség Kelet és Nyugat, Észak és Dél között. Szembeállíthatók, az ideológiai csatározások soha nem eredménytelenek — viszont nem hathatnak ilyen mélységekig. Európát méricskélhetjük, osztogathatjuk, leírhatjuk, de igazán csak hinni lehet benne. Az irracionális Európa. Az igazi Európa. Az egyetlen létező Európa. Amely kontinentális fordulatonként megfiatalodik, és fiatalként van hite. Meg-megújulva pedig minden újabb önmegtagadási-megfiatalodásig “örökifjú”.
Profi munka ez — és hogy valóban az lehessen, szükség van a FUEV segítségére.
Nem változik így a kisebbségek helyzete sem. Például Romániában a többségiek messze legnagyobb része egyszerűen nem tudja felfogni, hogyan is lehetnének a kisebbségieknek, például a magyaroknak, velük egyenlő jogaik, ha egyszer kevesebben vannak... Közben senki sem teszi fel a kérdést, hogy vajon az emberi minőségek vonatkozásában vannak-e különbségek. Most természetesen nem fogunk válaszolni.
Távolságok. Nem elég összeurópai politikai jo g i stb. normarendszert kidolgozni: ennek létezése már részeredmény ugyan, de a mindennapi életig még nagy a feltöltésre váró szakadék. Ez után “fentről”, az összeurópai politika szintjéről még hatni kell, el kell várnunk az egyes országoktól, hogy mindegyikük dolgozza ki a maga stratégiáját, egyeztesse azt szomszédaival, illetve a kontinens országaival. Ráhatás eredményeként “érvényesíttetni” kell azt. Az egyes országokon belül a kisebbségek már kitűzték a maguk céljait — itt az ideje, hogy elvessük a “kisebbség” fogalmának eddigi belterjes értelmezését. Valódi, nemcsak a nyelvi automatizmusok szintjén élő nyitást ugyanis csak egy újabb, extenzív értelmezés jelenthet, mely a mindennapi életből nő ki. “Lentről”, helyi kezdeményezések formájában már megindultak az autonómiatörekvések, kész tervezetek állnak rendelkezésünkre. A gyakorlatba ültetés... Nos, ahhoz egyeztetni kell azokat az államérdekekkel. Távolságok. Az anyaországgal. Távolságok. Az összeurópai elvárásokkal. Távolságok. Milyen szem pontrendszerre van tehát szükség? íme, ez az a pont, ahol a FUEV munkájára van szükség. A kisebbségek érdekében "fentről” is hatni kell azokra az országokra, ahol kisebbségek is élnek, az autonómiatörekvés egyébként magányos harc marad. De hol érdeke egy nyugat-európai politikának, amerikai politikának az ilyesmi? Ha “kell”, napok kérdése a megoldás, ha nem, éveken át Bosznia.
Elhangzott a 35. FUEV-kongresszuson (Gdansk, 1994. május 11— 16).
A politikusoknak a társadalmi rend “hard” és “soft” szintjeinek stabilizálódásával “lent” a társadalom gondolkodásmódját kell megváltoztatniuk, új előítéletek születését kell szorgalmazniuk. Érzelmi és racionális politika közös feladata lenne ez, bejárni az utat “lentről”, az egyéni tudat mélyéről egészen “fel”. Nem új államok, nagyhatalmak kialakításáig, hanem egy Európai Konföderáció születéséig, melynek keretében az Európai Közösség és — talán — egy Közép- és Kelet-Európa Unió a nemzetek, a kisebbségek egyéni és kollektív jogait már nem egyszerűen a számok alapján határozzák meg. Az “ossz-” előtag jogos használatáért ugyanis az emberi génekig kell alámerülnünk, messze túl a politika hatóterén. Sőt, szellemi távolságok megszüntetésére van szükségünk. A különbségek... no nem felszámolására, hanem összebékítésére és kordában tartására — elvileg ehhez lenne eszköz a politika. Vagyis a politizálás célja saját maga eszközzé változtatása kellene hogy legyen, páros kínt, amennyiben az valóban páros, enyhíthet alázat, parafrazáljuk a Költőt. De mire a mondat végére kitesszük a pontot, már nyilvánvaló, hogy ez a szándék ellentmond a politika eddig belterjes értelmezésének magának. A másik lehetséges út, amely olykor járhatónak bizonyult, az utazás, a személyes találkozás, ennek eredményeként a nyitás, a “lentről” ható oldódás. Az új Európának nemcsak “lent”, nemcsak “fent” kell élnie, hanem először szellemi életünkben kell megszületnie.
A legjobb “technika” ehhez — az idő.
A fiatal generációk arra törekszenek, hogy az idő jó munkatársai legyenek. Ha apolitikusak is, az eddigi viszonyok mély megváltoztatását célozzák, a reevangelizáció és az erkölcsi megújulás értelmében; változtatásaikat az emberi természet metafizikájára alapozzák — mert ebben a tekintetben nincs különbség Kelet és Nyugat, Észak és Dél között. Szembeállíthatók, az ideológiai csatározások soha nem eredménytelenek — viszont nem hathatnak ilyen mélységekig. Európát méricskélhetjük, osztogathatjuk, leírhatjuk, de igazán csak hinni lehet benne. Az irracionális Európa. Az igazi Európa. Az egyetlen létező Európa. Amely kontinentális fordulatonként megfiatalodik, és fiatalként van hite. Meg-megújulva pedig minden újabb önmegtagadási-megfiatalodásig “örökifjú”.
Profi munka ez — és hogy valóban az lehessen, szükség van a FUEV segítségére.