Józsa István
REMBRANDT: A TÉKOZLÓ FIÚ HAZATÉRÉSE
A művészet történetében a 19. század végéig, az avantgárd fordulatig a festmények, a többalakos kompozíciók a Biblia, a görög-latin mitológia történeteire, helyzeteire készülnek. A tékozló fiú története az európai művészet történetében az egyik leggyakrabban megjelenített.
Rembrandt élete utolsó évében két képet fejez be, egy önarcképet, híres időskori portréját és „A tékozló fiú hazatérése” című kompozícióját. A képet a bal felső saroktól a jobb alsóig átló választja két részre, ezzel emeli ki az előtérben apa és fia alakját. Így elhelyezve a geometriai perspektívában az egyes alakokat, a helyzetet a megvilágítással teszi élővé. Az eljárás, achiaroscuro a chiaro, világos és az oscuro, homályos összhatását jelenti, a festő a fény játékával a térbe helyezést teszi élővé. Rembrandt drámai, sötét tónusokat ötvöző fényhatásait Caravaggio piros–fekete kontrasztokra épülő formanyelvével szokták rokonítani. A szakirodalom a pályaívet követve az egyre borongóbb ábrázolásmódról beszél.
A chiaroscuróval felépül a kép központi mértani alakzata, a piramis, illetve követhető, hogy a kép háromszögekre épül. A központit az apa és a fiú testhelyzetének, mozdulatainak, ruházatának vonalai alkotják. Az előtérben térdeplő fiú alakja is háromszögre, pontosabban egymást folytató háromszögekre épül. A Biblia földi atya–mennyei Atya párhuzamról beszél, Rembrandt képén a háromszög a Szentháromság jelképe. Az apa jobb keze nőies, utalás ez arra is, hogy a Szentlélek asszonyi természetű, több nép szövegkincse leírja a gondolatot, köztük elsősorban orosz gondolkodók műveiben találjuk meg. A Szentháromság tehát másfelől Rembrandt emberképe. Tékozló fiú, minősít a festő, nem tud helyesen élni a lehetőségeivel.
Rembrandt bibliai fogalmakban gondolkodik, magát nevezi tékozló fiúnak. 1635-ben, fiatalon, 29 évesen festi „A tékozló fiú a tavernában. Rembrandt és Saskia” című képét. Rembrandt a kép nézője felé fordul, magasba emeli poharát, mintha Saskiával, feleségével pohárköszöntőt mondanának. A festő végül is egész életében tékozló fiúnak nevezi magát, illetve egyáltalán az embert. Hazatérés… A tékozló fiú hazatérése a halni készülő Rembrandt képe, a mennyei Atyához megtérő emberé.
Rembrandt egy gondolatot fest meg, végső, egzisztenciális összegezést. Leltár, mondta a Költő.
Utolsó önarcképe és „A tékozló fiú hazatérése” egy nagyformátumú életmű lezárása. Hogy mi történik, amikor a festő tükör elé áll, az elméletírás könyvtárnyi szakirodalomban részletezi. Egy kép fizikai valóságában tehát – és nemcsak – szellemi portré. Az életmű teljes egész.
A későbbi korokban, amint az a nagy művek esetében történni szokott, Rembrandt festményének számtalan feldolgozása, parafrázisa született. Például Tarkovszkij „Solaris” című filmje. És több évszázada tart az emblematizálódás folyamata, amely mára már ott tart, hogy az interneten a bangkoki Rembrandt Hotel szépségeit ajánlják az utazónak. A művészet, maga a keresztény világ, de már az iszlám határain is túl. Mindez hűen jelzi, hogy az a gondolati tér, amelyet Rembrandt képében, képeiben vizualizált, egyetemes emberi.
Rembrandt: A tékozló fiú hazatérése
Rembrandt: A tékozló fiú a tavernában. Rembrandt és Saskia