Józsa István
SVEJK ÉS HAL
Fogyasztói társadalom...
Talán nincs is igazán fogalmunk arról, hogy valóságos paradicsomban élünk! Mikor arra kérem az olvasót, hogy emlékezzünk egy kicsit a fordulat előtti időszakra, nem egyszerűen öncélúan teszem. Aki megélte, azért, aki nem, azt még inkább.
Fordulat ide, fordulat oda, van itt a hazai életmódnak egy olyan sajátossága, amely egészen egyedivé tette és teszi ezt az országot a posztkommunista meg mindenféle világban, és amely minden változás dacára folyamatosnak bizonyul. Ez a sajátosság egyfajta abszurditás. Hogy a kifejezés mi mindent takar, azt pontosítanunk kellene, de hát az semmiképp nem egy kisesszé feladata lenne. Értékeljünk csupán egyetlenegyre emlékezve: „annakidején" egy utcai könyvstandon Hasek “Svejk” -jét csak — és még egyszer: csak — egy adag rántott hallal lehetett megvásárolni. Mondanom sem kell, a könyv ára töredéke volt a rántott halénak. Akinek nem tetszett az egyébként szörnyű állapotban lévő rántott hal, az mehetett máshová könyvet vásárolni. Mit is lehetne kihámozni ebből az aprócska tényből, hiszen „akkor " más élelmiszer híján a hal jelképpé vált, a — mai poén, ladies and gentlemen – „tudományos étkezés" alapfogása lett. Igenis jól meghatározható gazdagsági szintet és ideológiai arcélt jelentett, ahogy sárgán-feketén, dirib-darabokban hegyelt Svejk, a derék katona legeslegújabb kalandjainak egyikeként. Ugyanakkor bóvli volt, amelyet hasonló csellel kellett rásózni a vásárlókra. – Művészember mondta: semmi pénzért nem menne el innen, hát ez az ország annyi és olyan témát kínál, hogy. . . hogy. . . Ionesco a tanúm, meg Balotă, hogy az abszurd mint műfaj ebben az országban született. Azt mondtam, folytonosság. A magát szabadabbnak, tán gazdagabbnak és Isten tudja még milyennek érző ember szolgáltatásokat, piacot talált ki saját kedvének töltésére — Svejk, a notórius hülyének az emléke után vegyük csak szemügyre az utak és járdák mentén előgombádzott bódékat, kis- és nagykereskedelmi, jól körülrácsozott próbálkozásokat. Tudjuk. Egyrészt mindegyikükben ugyanazt kaphatjuk, másrészt mindenhol ugyanazt kapjuk és mindegyikükben mindent: a normál kolozsvári kiskereskedés egyszerre kínál vécékagylót, tornacipőt, magnót, mosóport, farmert, műanyag seprűt és hifi tornyot… A kínálat mennyiben tükrözi a kereslet elvárásait? A kiszélesedett áruskála csak és csakis szép és szabad a halas Svejk kalandjaihoz viszonyítva, így jelent továbblépést, és talán mondhatjuk, hogy fejlődést.
Ezek lennének a jelei annak, amit “nihilizmusnak" nevezünk.
A kezdeti évek alatt a letisztulásnak abszolút semmilyen jele nem mutatkozott. “Átmeneti kor.”
Örvendjünk.
Azt mondtam, folytonosság. Amerika csak valamikor régen volt a korlátlan lehetőségek országa, ma már ehhez az országhoz viszonyítva prózaian korlátozónak bizonyul. Ez a paradicsom mindig is utolérhetetlen volt és maradt. Az abszurditásig fokozott ismétlés lenne a tudás igazi anyja?
A nagy kérdés változatlanul ugyanaz. Mit tudunk?
1994
