Józsa István
SZABÓ VILMOS
(1942 - 2009)
Banális, azazhát... banálisnak tekintett tárgyak... Miért figyel egy festő ilyesmire? Mit keres? Mit teremt? Hogy az urbanizálódás úgyis...? Művészeteszménye? A rút esztétikája? Milyen emberkép alakul itt? (...) Csendéletek? Csend? Csendes képek sorjáznak, de milyen csend van ezekben az alkotásokban? Előszöris csend és hallgatás nem azonos, a csend inkább külső, az lehet embertelen, sőt, halott. Amit belső csendnek tudunk, azt pontosabb hallgatásnak nevezni. A hallgatás pedig már feltételezi a személyt. Ez a csend, ezek a csendek, romok utóélete, inkább külső, a szemlélő döbbenten jár képtérből képtérbe, ez a pusztulás utáni csend. És ebben a csendben a színek is... Mert pasztelleket látunk, illetve olajképeket; a pasztellszínek... amúgy halk, tompa tónusok, mégis, Szabó Vilmos drámai pasztelleket készít.
Drámaiság? Először is magukban hordozzák azt maguk a témák, másrészt ábrázolásukban, kifejezésükben az alkotó látás- és láttatásmódja lesz meghatározó, főként a kontúrok által. A kontúrok kérdése újra és újra felbukkan a művészettörténetben: az avantgárd az expresszionizmustól kezdve kontúrjaiban ragadta meg az illető témát, tárgyat. Szabó Vilmos fekete, fekete és fekete kontúrjai jelképteremtő értékkel bírnak. (...) Ezeken az életcsata utáni képeken foszló, bomló kontúrokat fog össze. Az így meghatározott perspektívában kis „kivágásokat", részleteket látunk, premier plánbam, a képek végül is metonímiák, a részlet beszél az egész helyett. A függőlegesre, vízszintesre, keresztekre, boltívekre mint alapjelekre építve. Végül is hol helyezhetnénk el Szabó Vilmos művészetét? Született egy fogalom, amelynek a keretei között már megvan a helye. „Etno-art". Századunk különféle művészei irányzatai, mozgalmai, iskolái mind nyugattói hódítottak kelet felé. Az etno-art Erdélyben született, kezdeményezői Molnár Dénes, Székely Géza és Szabó Vilmos. Magyarország felé terjeszkedik, már évek óta vannak Magyarországon túl is hívei , legalábbis a magyar kultúrán belül nyugat felé hódít. Az alkotók célja megmenteni pusztuló falusi környezetet. Ahol az örökkévalóság született. Elhagyott házak, romos fészerek, lakatlan utcák. „Az utóbbi években a pusztuló tárgyi világ köti le a figyelmemet - vallja a festő. A menteni, ami még menthető elv alapján próbálok a festészet és a grafika eszközeivel emléket állítani tárgyainknak és környezetünknek." A festő kiemeli ezeket a tárgyakat, házakat, házunkat -- az egyik első jelkép az emberi kultúrában --, közel hozza és így mutatja be igazán kortárs valóságunkat. Hátborzongató hallani Szabó Vilmos képeit, folyamatosan alkonyodik, a „tiszta forrás" képét és hangját keressük, nem, kérem, nem médiába szorultan, régi mestereket idézve, parafrazálva, szajkózva, hanem a való életben. Találunk is kevés zöld közt belopva a látványba. De hát ezzel még nincs megoldva a házunk gondja, íme, sok helyütt a fű már benőtte az egykori nyüzsgő élet helyét, Ady „Elvadult tájon gázolok" verssora egészen másként visszhangzik itt.
Merre hát tovább? Majd a befogadó lesz az, aki a szemlélődés és, persze, persze?! , az önvizsgálat után átrendez.
VILMOS SZABÓ
(1942-2009)
A commonplace, that is to say objects seen as banal Why does a painter pay attention to such things? What is he looking for? What is he creating? That urbanization is still ? His artistic ideal? The aesthetics ofthe ugly? What picture of the human is it here being formed? (...) Still lives? Stillness? Still pictures one after the other, but what kind of stillness is there in these works? First of all stillness and silence are not the same, stillness is rather exterior, it can be nonhuman and even dead. What we know to be interior stillness, can be more precisely called silence. Silence presumes already the person. This stillness, these stillnesses the afterlife of ruins are rather exterior, the contemplator walkes with consternation from one picutere sphere to the other; this is the stillness after destruction. And in this stillness there are the colours as well Because we can see pastels, respectively acrilic and oil paintings; pastel colours otherwise soft, hollow tonalities, but still, Vilmos Szabó displays dramatic pastels once more.
Dramatics? On the one hand the themes themselves cornprise it; on the other hand the author's procedure in seeing and showing will be defining in their representation and expression, especially through contour. The problematic of contours appears again and again in the history of art: the Avant-garde starting with Expressionism catches the theme or the object in question in its contours. Vilmos Szabó's black, black and black contours are of syrnbol creating value. (...) On these pictures of life's battles, the artist holds the tattered and the disintegrated contours together. The defined perspective enables us to see small "cuts", details in close-up, the pictures being metonyms after all: the part speaks for the whole, being built on verticals, horizontals, crosses and arches as basic signs. Where could we place Vilmos Szabó's art, after all? There is a new term which recently came to life, and in whose framework it already has its place: "Ethno-art". All the different artistic trends, movements and schools of this century have conquered coming from the west to the east. Ethno-art has its origins in Transylvania, and its initiators are Dénes Molnár, Géza Székely and Vilmos Szabó. It is spreading towards Hungary, having a few Hungarian followers for years now. The objective of the founders is to save the disappearing rural surroundings, where etemity itself was born. These are abandoned houses, ruined barns and deserted streets. "During the past years my attention has been directed towards the perishing material world, confesses the painter . According to the principle of saving what can be saved I am trying to build up • relics to our objects and surroundings with the tools of painting and graphic art". The painter picks out these objects, houses, our house - one of the first symbols in human culture, brings them really close and presents our contemporary reality. It is a tingling sensation hearing his paintings, night is continuously falling, we're looking for the sound and picture of the "clean spring", but no, excuse me, not jammed in the media, evoking old masters, quoting and repeating them, but instead: seeking it in real life. We can find some green smuggled in the view, but this still doesn't solve the problem of our house, there: grass has grown in the place of the formerly active life and so Ady's verse from I'm rushing through wild land echoes quite differently here.
Where to then? The receiver will be the one who rearranges after contemplation and, of course - of course?! after selfexamination.
