Józsa István
SZÉCHY BEÁTA
BUDAPEST -- DALLAS
Józsa István -- Az Önről írt szövegek egyszerűen közlik: Budapesten élt, San Franciscóban, Rómában, Dallasban. Mikor egy alkotó ember más kultúrában kezd dolgozni, akkor emögött hosszú történet van. Az Ön esetében elmondható, kimondható ez a történet?
Széchy Beáta -- Nem váltottam kultúrát, azt hiszem, országot sem váltottam. Szívemben, lelkemben magyar maradtam. Kettős életet élek, fél évet Magyarországon, fél évet Amerikában. Vagyis három hónapot Budapesten, három hónapot Dallas, TX-ban.
1987-ben a válásom miatt indultam "világgá". Rómában, a Magyar Akadémián kaptam ösztöndíjat, aztán elindultam Amerikába. Csak egy évre terveztem, hogy Amerikába menjek, ott végiggondoljam és elfogadjam az új helyzetemet. Először New Yorkba mentem, de se pénzem, se angol tudásom nem volt, így egy hónap alatt rájöttem, hogy nem leszek képes ott maradni munka nélkül. San Franciscóba, a rokonaimhoz mentem, egy hétig édesanyám húgához, aztán az unokatestvéremhez, aki sokat segített az elindulásban.
Ebben az első évben barátokra találtam, több helyen kiállítottam, és betársultam egy magyar származású új baráthoz kirakatrendezőnek. Aztán egy év múlva már Trade Show-kat, üzleteket is terveztem nagy vállalatoknak, mint például a Fendi vagy Walt Disney.
Aztán művészeti igazgatója lettem egy kínai vállalatnak, egy évig csináltam. De ekkor nem volt időm magamnak dolgozni. Így feladtam a munkám, amikor kaptam egy ösztöndíjat a Kala Institute-ba, ahol végre teljes időben csak alkotással foglalkozhattam.
Közben több csoportos képzőművészeti kiállításon vettem részt, és egy nagy önálló kiállításom is volt San Franciscóban "Budapest-Rome-San Francisco" címmel.
Itthon elismerték a munkáim, elnök-helyettese voltam a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának, sokat dolgoztam és kiállítottam, ismertem a művészeti élet szisztémáját, a művészeket és művészetpártolókat. Amerikaban minden másként működött, más volt a művészek hozzáállása, a galériarendszer, az egész kulturális élet. Ezt meg kellett (volna) tanulni. Sosem tanultam meg "eladni" magam, sem a munkáim. Nehezen beszélek a saját munkáimról, mivel itthon inkább a műveszettörténészek tudtak jól beszélni a művészek munkairól. Amerikában a művészek sokkal "talpraesettebbek" és beszédesebbek.
Hat évet éltem a Bay Area-ban, aztán állást kaptam Dallasban, így kerültem Texasba.
És azóta is ingázom az óceán felett ide-oda…
A munkáim kofferben szállítom, így olyan installációkat vagy alkotásokat készítek, amelyek összehajhatók, vagy puzzle - összerakható munkák.
1990-ben megalapítottam a Hungarian Multicultural Center, Inc., (HMC) 501(c)3 nonprofit szervezetet azzal a céllal, hogy kiállítások, fesztiválok, zenei programok és művésztelepek szervezésével erősítsem a kulturális kapcsolatokat, egyének között, szervezetek között, a magyar és nemzetközi kortárs művészet között. Emellett a HMC segíti a művészeket az alkotásban és munkáik bemutatásában. Biztosítja a művésztelep résztvevőinek fejlődését és továbbképzését. Nem utolsósorban pedig segíti a művészet terjesztését a mindennapi életben.
A HMC írók és vizuális művészek számára 1995-ben nemzetközi művésztelepet (A.I.R) hozott létre Balatonfüreden, Csopakon és Budapesten. A részt vevő művészeket zsűri választja ki életrajzuk, művészi hitvallásuk és munkásságuk alapján. A zsűri tagjai legtöbbször a HMC Igazgatótanácsából kerülnek ki. A nemzetközi művésztelep minden művésze számára kiállítási lehetőséget biztosítok az ott készült alkotásokból. A HMC segít a művésztelep, kiállítások, fesztiválok megszervezésében, de anyagi támogatása a programok költségeit csak részben tudja fedezni.
A központ több mint húszéves fennállása és a magyarországi művésztelep működésének tizedik évfordulója alkalmából készült a HMC jubileumi kiadvány.
Minden művésztelep végén egy helyi kiállításon a telepen készült munkákat bemutatom (Art East Galéria, Önkormányzati Folyosó Galéria, Vörös Terem, Kongresszusi Központ - Balatonfüred, Vizivárosi Galéria, Ferencvárosi Galéria, Mucius Galéria, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Ernst Múzeum, Jókai Klub, Duna Galéria, Ráday Képesház, Írószövetség, Barabás Villa Galéria - Budapest).
A HMC szervez kiállításokat, filmbemutatókat és koncerteket az Egyesült Államokban, és Magyarországon. 1998-ban egy könyvet adott ki Albok Jánosról (John Albok, Through the Eye of the Needle) és katalógust a alkotótelepi kiállításokról (1995, 1997, 2007).
-- Mi volt az a szellemi--szemléleti érlelődésfolyamat, amely vezette? Mind magánemberként, mind művészként...
-- Mindig olyan munkákat készítettem, amelyek belülről jöttek, ahol a gondolataim, érzelmeim jártak, nem készítettem munkákat eladásra. Másból éltem meg: grafikából, vásárok tervezéséből, kirakatrendezésből, tanításból. A kis alkotásaim az életem.
-- Az áttelepülés jelent valamilyen korszakhatárt a művészetében?
-- Sokban megváltozott az életem és a művészetem, amikor elkerültem otthonról. Nem volt stúdióm, ahol dolgozhattam volna, így ott alkottam, ahol tudtam, a földön egy kis szobában, vagy akár az utcán. Olyan anyagokból, amit találtam, pénzem nem volt arra, hogy a művészellátóban vásároljak. Praktikus szempontokat is figyelembe kellett vennem, hogy a munkáim velem utazhassanak, így puzzle munkákat csináltam (Floppy Flora, I Ching, Tangram…), vagy a könyvobjektjeim, amelyeket kofferban tudtam szállítani... Sajnos így is sok-sok munkám eltűnt, nem volt dokumentálva, így csak az emlékeimben élnek...
-- Budapest -- San Francisco, San Francisco -- Róma, Róma -- Dallas, művészi szempontból miben áll egy-egy szakasz sajátossága?
-- Olyan nagy kulturális különbség van különböző helyek között, természetesen ez befolyásolta a munkáim is.
Róma, az örök város csupa történelem, nem lehetett betelni a látnivalókkal, az életvitelük is olyan más, délutáni szieszta, este korzózás, a vidámság volt a legfeltűnőbb. Rómában ösztöndíjjal voltam, ami óriási könnyebbség volt ahhoz, hogy sokat alkothassak. A munkáimon a római élményeket örökítettem meg, többségében művészkönyv formátumban. Készítettem egy napló leporelló könyvet is, amely 12 méter hosszú volt. Ezekből a munkákból a Magyar Akadémián kiállításom volt.
San Francisco Róma után szinte sokkoló volt, minden modern, új, nem volt ösztöndíj, nem beszéltem a nyelvet, nem volt munkám, az unokatestvérem segített, hogy egyáltalán létezzem. De hamarosan bekerültem a művészeti életbe, és új barátokat is találtam, ami az első ijedtség után, hogy hogy is tovább kérdést megoldotta a kezdetekben. Már a negyedik hónapi ott tartózkodásom után meghívtak egy önálló kiállításra a Market Streeten. Sokat dolgoztam rá, az Oakland Tribune kidobta a régi alumínium lemezeit, azokra festettem egy sorozatot. A téma az ételek voltak…
Dallas megint új kihívás volt, hiszen ott nem ismertem senkit, újra kellett kezdeni mindent. Első, feltűnő benyomásom az volt, hogy az emberek sokkal segítőbbek, kedvesebbek délen. Fél évre rá, hogy Dallasban éltem, megnyílt az első kiállításom "Borderless garden" címmel, ezen a kiállításon foglaltam össze az amerikai életem tíz évét. Építettem egy hatalmas kertet a galéria közepén, száraz falevelekkel megtöltöttem, a falevelek közé elrejtettem a kis "titkaimat", és üveglapokra ráhelyeztem tíz könyvobjektet, amelyekbe belerejtettem a leveleket édesanyámtól és a kislányomtól. És a kiállítás után elhatároztam, hogy hazaköltözöm, de aztán ez nem így lett. Úgy érzem, hogy két otthonom van, a hazai az marad az igazi a szívemben, lelkemben, de a szerzett otthonom is hiányzik, amikor nem vagyok Dallasban. Nehéz ezt megmagyarázni magamnak...
-- "Amerikai magyar képzőművész" -- mit jelent Önnek ez a terminus?
-- Megteszek mindent azért, hogy büszkék lehessenek rám, végzem a munkám.
-- Amerikában a századok során sok magyar író, művész alkotott már -- érez valamely rokonságot valamelyikükkel?
-- Igen, Tamási Áron „Ábel Amerikában”, jajj de sokat sírtam, hogy milyen sokat szenvedett és sokszor úgy éreztem, hogy én is Ábel vagyok...
-- Dallasban 1990-ben megalapította a Hungarian Multicultural Centert -- mi volt a motiváció, hogyan, miért született a HMC?
-- Rájöttem, hogy máshoz nem értek csak a kulturális tevékenységhez, művészethez és tanításhoz. Egész életemben szabadúszó művész voltam és reklámgrafikából éltem az egyetem elvégzése után. De közben mindig kreáltam, festettem, alkottam. Aztán eljutottam oda, hogy többe nem kellett grafikát készítenem, mert a képeimből is meg tudtam élni. Így aztán amikor Amerikába kerültem, úgy gondoltam, hogy milyen nagy dolog lenne, ha a magyar művészetet és művészeket be tudnám mutatni az amerikai közönségnek, az amerikai művészetet pedig elhozni Magyarországra. Először kísérletképpen Berkeley-ben egy kis galériában bemutattam a Makói Művésztelep néhány mappáját. A Makói Művésztelepnek én is tagja voltam, így az ott alkotó művészek barátaim lettek, a bemutatott anyag is közel állt hozzám. Érdekes volt a reakció a nézőktől, más fajta stílus és üzenet, "nagyon európai", mondogatták. Aztán elhoztam egy fotókiállítást a Pesterzsébeti Múzeumba amerikai fiatal művészektől, erről kinyomattunk egy kis katalógust is. Ez a két kiállítás után alapítottam meg a HMC-t.
-- Terület, épület, adminisztráció, infrastruktúra stb., stb. -- mi volt a kezdet?
-- Mindent, amit csináltam és csinálok, otthonról történik, 10 Board of Directors segít a dallasi előadásokban, zsűrizésben, a Board Meeting megszervezésében, de kilencvenöt százalékban egyedül csinálok/tam a HMC szervezését, adminisztrációt, tárgyalásokat.
-- Intézményt alapítani az első lépés, a továbbiakban folyamatosan működtetni már egy másik történet. Hogyan lehet folyamatosan finanszírozni a HMC tevékenységét?
-- Vannak jobb és vannak rosszabb évek. Most az utolsó három év nehezebb, a gazdasági válságot mi is megérezzük. Van tagságunk, egy szerény tagdíjjal, a filmbemutatókon, koncerteken kérünk támogatást/ -- jegyet --, a művésztelepen résztvevők is fizetnek egy szerény összeget, hogy a kiállításokat támogatni tudjuk, és évente egyszer pályázunk, van hogy nyerünk, de van olyan év, hogy nem. Szóval mondhatom, hogy a HMC nonprofit. Amennyi pénz bejön, azt másnap vissza kell fordítani vagy szállásra, stúdió bérlésére vagy anyagköltségre...
-- Huszonkét év, sőt -- a statisztikák szerint tíz kezdeményezésből három éri meg a harmadik életévét. Hát tény, hogy a HMC ezek közé, a kevesek, a nagyon kevesek közé tartozik. Évtizedenként értékelték tevékenységüket?
-- Igen, értékeljük az igazgatótanácsi üléseken, amelyeket mindig áprilisban tartunk meg.
-- Huszonkét év -- az elméletírás követte, feldolgozta szakszerűen a HMC tevékenységét, eredményeit?
--1997-ben kiadtunk egy katalógust a AIR/HMC, Nemzetközi Művésztelep tevékenységéről. Megint készülök egy új katalógus elkészítésére, erre újra pályázni fogunk.
Most a nagy feladat, hogy a HMC gyűjteményét digitálisan feldogozzuk, több mint 4,000 munka van a gyűjteményünkben.
-- Voltak – vannak a HMC művésztáboroknak állandó magyarországi, erdélyi, mindent összevéve európai magyar résztvevői?
-- Összedolgozunk a Magyar Művészkönyv Alkotók társaságával (MMAT) és együtt szervezünk évente kiállítást, az AIR/HMC Budapest nemzetközi művészteleppé nőtte ki magát, így több európai országból is beválasztottunk résztvevőket, de többségében amerikai művészek jönnek dolgozni. Mivel nem vagyunk tulajdonosai sem galériának, sem ingatlannak, így a művésztelep fizetős, amit sajnos nagyon kevés magyarországi vagy erdélyi tud megfizetni. Célom, hogy pályázzak támogatásért, és a jövőben így egy-egy művészt a mi régiónkból is fogadni tudjunk.
-- Ön szerint miben áll a HMC művésztáborok legfőbb sajátossága?
-- Azt hiszem, minden művésztelep másként sikerül, mivel mindig más és más ember jön más kulturális háttérrel, ami befolyásolja a művésztelep kimenetelét. De minden művész dolgozni jön, és aztán amikor hazamegy, tovább fejleszti azt, amit a művésztelepen elkezdett. Otthon kiállít, és így tovább viszi Magyarország hírét, kultúráját a világba.
-- Magyarországon, Balatonfüreden 1998 óta rendez művésztáborokat -- Ön szerint miben áll a balatonfüredi táborok sajátossága?
-- Balatonfüred a második otthonom, most is vágyom rá, hogy ott lehessek, de édesanyám betegsége miatt öt éve Budapestre költöztünk, mert nem tudtam otthon hagyni anyukám egyedül. Jövőre szeretnék visszamenni. A Ferencsik János Zeneiskolában laktunk nyolc éven keresztül, a nyári hónapokban átalakítottuk művészteleppé az iskolát. Tökéletes hely az alkotásra, hatalmas kert, gyönyörű nagy fák, óriási terasz, ahol lehetett alkotni. Az előadóteremben pedig helyi kiállításokat tartottunk. A Balatonnak különleges varázsa mindig jó ihletet adott a művészeknek, akar festő, akár zenész, performance vagy fotós, mind talált jó témát az alkotáshoz.
-- Ön szerint mit jelent ma, a 21. század elején: összmagyarban gondolkodni?
-- Összmagyar? Nem egészen tudom, mi az, olyan fájdalmas nekem a magyarok közötti széthúzás, akár itthon, akár a nagyvilágban. Azt tudom, hogy én magyar vagyok, azért élek, hogy a magyar kultúrát tápláljam, terjesszem, ápoljam. Ezért sokszor ellenségeskedésbe ütközöm, vagy féltékenység, vagy más politikai nézetek, vagy ki tudja, mi miatt. Ettől függetlenül "Járom az utam a macskaköves úton"…
-- Az Ön munkájában hogyan "kezdődik" egy műalkotás?
-- Ha valami megérint, akár érzelmileg, akár vizuálisan, akár fizikailag, mindig alkotásra késztet. Például évekig anyukám levelei és a kislányom levelei adták a képeim témáit. Vagy: évekig olvastam a Távol--Kelet kultúrájáról, történelméről, mert ez nagyon új volt nekem. Vagy amikor kaptam egy éves ösztöndíjat a Kala Institute-ba, Berkeleyben, akkor egy évig csak monoprinteket "gyártottam". A szó szoros értelmében, mert reggeltől késő estig napi 12-16 órában csak nyomatokat készítettem minden nap.
-- Grafikát, festményt, kollázst, installációt készített -- munka közben mikor, hogyan dől el a műalkotás műfaja?
-- Mindig az adott lehetőség szerint dolgoztam, tíz évig a Makói Grafikai Művésztelep tagja voltam, ahol a "nagyoktól" sokat tanultam. Ott offset litográfiákat készítettem. Aztán a Kala Institute--ban monotípiát vagy monoprinteket. Később, Dallasban egy barátomnak volt szitanyomó műhelye, így nála volt alkalmam szitanyomatokat készíteni. Többségében aztán a nyomatokat még átvarrtam vagy megfestettem… A műfaj az alkalomtól függően jön, például most meghívtak Gyermelyre egy művésztáborba, papírmerítő műhelybe. Nagyon élveztem, hogy nem hagyományos kézi papírokat készítettem, hanem improvizáltam. Gesztenyehéjba papírmasszát tettem, és miniatűr kis képeket festettem bele. Még nincs összeállítva, de ebből lesz az első "gesztenye—könyvem”…
-- Az Önről írt szövegek időrendben, történeti szempontból követik az életmű alakulását. Én azt fogom vizsgálni, hogy melyek azok a főbb témák, amelyek köré szakszerűen csoportosítható.
Egyik fő témája a virág, az örök téma -- másként. Virágokkal szólni, élő és száraz virágokkal... Szemléletes, értelmező párhuzamként magától kínálkozik az ikebana. A többezer éves ikebana felszínes szemlélő számára szép virágcsokor, de tulajdonképpen sokkal több ennél. Mitológiai jeleneteket mondanak el, véres tragédiákat, legendás szerelmeket. Mi betűket használunk ahhoz, hogy szavakat, szöveget alkossunk, ők virágokat. Hát gyönyörű. Az ikebana a történetmondás egy fajtája. -- Az Ön képeiben a virág emléket, érzést, álmot konkretizál, vagyis múltat, jövőt, vagyis: időfajtákat. "Ha a meggondolandó meggondolttá válik, az emlékezéssel megajándékozott lesz" -- írja Heidegger "Mi a gondolkodás?" című szövegében. Alapérzés, szó, zene, kép, esetleg mindez együtt --- az Ön művészetében mi jelenti az indíttatást az alkotáshoz?
-- Igen, ez érdekes megközelítése annak, amit én is gondolok. Minden kapott virágot megszárítok és elteszem, mindenhol száraz virág van a lakásban, a szekrény tetején, a konyhában, és mindről tudom, hogy kitől kaptam, vagy honnan van… Makón készült első rézkarcomon is egy virág volt. Igen, a virág a múlt és jövő jelképe nekem. De jelképe a világnak is. A „Floppy Flora” installációm a Ludwig Múzeumban is erről szólt. Európát, az óceánt, Amerikát jelképezte a szitázott virágmező, minden floppy közepén levő lyukon keresztül pirosan dobogott a szívem. Madár-- és természeti hangok halkan szóltak a sötétben, csak a szívdobogás világította meg ritmusosan a termet… Talán a virágok azért is jelennek meg a munkáimban, mert szeretek kertészkedni és a szabadban lenni. A kertészkedést a nagypapámtól tanultam már kisgyerek koromban.
-- A módszer itt az, hogy tulajdonképpen több képet helyez egymásra, egyik a másikért van, a befogadó pedig átlép egyiknek a teréből a másikéba. Az alkotó felől nézve honnan merre ez az út?
-- Sokszor nem síkban, hanem térben szeretek gondolkodni, szeretem a 3D műfajt, mert akkor fény/arnyék is ad egy dimenziót a munkához.
Nem tudom, merre megy az alkotói utam, most néhány éve lelassultam. Nehéz elfogadnom, hogy édesanyám örökre elment múlt decemberben. Hiánya megfogalmazhatatlan, most a legfontosabbak az unokáim, Fülöp három éves, Benedek négy éves és Árpád kilenc éves.
-- Giotto képei nehezen értelmezhetők, mit jelent a sok törött oszlop? Halálmetaforák? A világfájdalmat szólaltatják meg? Heidegger szerint a modern ember létélménye a szorongás. Ön szerint mi?
-- Azt hiszem, hogy mindenhol vannak problémák, de azt is hiszem, hogy a művészek különböznek a többi embertől. Mivel sok művésszel van kapcsolatom a művésztelepeken és kiállításokon keresztül, látom, hogy szinte mindannyian boldog--boldogtalanok vagyunk.
-- Az Ön képei Chopin zenéjét idézik, a tiszta fájdalmat fejezik ki. Talán Verdit említhetnénk itt még, bár őt sokszor rajta lehet kapni a kópéságon, a hatásvadászaton. Munka közben szokott zenét hallgatni?
-- Igen, mindig hallgatok zenét, otthon, az autóban, a stúdióban mindig szól. Szeretem a zenét, nekem ez egy "hangfal", a világ külső zajait szűröm ki vele, az autózajt, a szomszédok zaját, egy falat épít körém...
-- Költészet, képköltészet, költő világlátásáról kell beszélnünk tehát. A költő magáról beszél, személyes sorsáról, de az a lírai én kollektív én -- Ön szerint a mondással, kimondással feloldható a mély emberi szorongás?
-- A munkáimban sok mindent kimondok, elmesélek, de úgy, hogy a mesém igazából talán csak én értem. Igen, feloldja a gondolataim az alkotás is, és a kutyusom. Max már idős kutyus, 14 éves, beagle. Ő ideadta szívét--lelkét nekem. A következő kiállításom róla fog szólni, és az együtt töltött évekről. Szeretném ezt a kiállítást a Kiscelli Múzeumban megrendezni 2015-ben.
-- Ki a kedvenc zeneszerzője, írója, költője?
--Erre nem tudok válaszolni, olyan, hogy kedvencem nincs, minden, ami megérint, azt szeretem a XV. századtól napjainkig. Szeretem a klasszikusokat, de szeretem a country--zenét is, vagy a magyar népzenét, szeretem a nagy magyar költőinket, íróinkat.
-- A következő alcím hadd legyen ez: Egy könyv átalakítása.
Ready made-ek műalkotásba építését a klasszikus avantgárd, Picasso, Braque stb. kezdte el. Az Ön művészetében hogyan, miért kezdődött egy könyv átalakítása?
-- A könyvobjektek végül is úgy kezdődtek, hogy Dallasban az utcán találtam egy könyvesbolt előtt kidobva könyveket. Ezeket hazavittem és ezekből kezdtem különböző koncepció alapján a könyv lapjait hajtogatni, beleépíteni a lapok köze a kis emlékeim, titkaim, majd a végén viasszal lezárni, hogy soha senki ne tudja, mi van benne. A könyvek borítója lett a háttér, amit felaplikáltam falapra, és megfestettem. A könyvek eredeti címét megtartottam, tehát olyan könyveket választottam, amelyek valamilyen módon kapcsolódtak hozzám. Ilyen címek, mint "Mindenki könyvtára", "25 lecke az amerikai állampolgársági vizsgához", "Életem" stb.
Így egy műből egy új művet hoztam létre. Először egy író megírta, kiadta, és én ebből egy új munkát készítettem...
-- A végeredmény műalkotás a műalkotásban -- Esterházy világában novella későbbi regényben motívumként jelenik meg, intertextualitásról szoktunk beszélni --, az alkotó felől nézve melyik született melyikért?
--Melyik lett előbb, a tyúk vagy a tojás?… Igen, a könyvobjektek műalkotás a műalkotásban. Az én könyveim olvashatatlanok. A lapokat nem lehet lapozni, de előbukkan itt-ott a betű, az írás, hogy a néző láthatja, hogy egy kész könyvből készült az új tárgy. A formálása a könyveknek végtelen, több mint 40 ilyen könyvet készítettem. Aztán kezdtem készíteni a leporello könyveimet, offset, szitanyomás, monoprint és varrás technikát alkalmaztam. A képeimet, grafikáimat szeretem megvarrni, a varrás egy réteget ad a munkáknak, erősebb tartást ad a papírnak és a cérnaszál finom vonalával egy játékosságot adok a műveknek. A cérnának jelentése is szimbolikus, gondolok itt Odüsszeusz feleségére, Penelopéra a görög mitológiában, Penelopé fonala történetére...
-- És akkor még egy kérdést, habár ez magában akkora, mint a többi együttvéve.
1 Visszakapcsolok első kérdésemhez -- a beszélgetés egy művészi gondolkodást mutatott be, egy szellemi--szemléleti érlelődésfolyamatot.
2 Ez a folyamat a csukott könyvig vezet, az olvashatatlan könyvig.
Az alkotó nemcsak szemlélő szerepre van kárhoztatva, aki írnokként rögzíti szűkebb és tágabb közösségének a történéseit, hanem igenis formaadó része annak a korvalóságnak, amelyben él.
Ön ezt határokon, kontinenseken átívelő tevékenységével mindenképpen elmondhatja.
3 Folytatódik a történet?
Mire van szükség ahhoz, hogy annak rendje és módja szerint: az a könyv nyitott legyen?
--A történet folytatódik...
Évekig tanítottam festészetet, rajzot és design-t Dallas, TX-ban, szóval van némi tudásom arról hogy az emberek többsége mennyire tudják "olvasni" a képeket...
A világ olyan összetett, ezért nem várható hogy egyértelmű reakciók szülessenek egy-egy üzenetre a munkáimon keresztül. A képeim készítésekor a gondolkozásra való inspiráció is érdekel…
Az értés és megértés különböző szinteken történik. Valaki látja, hogy mi van a képen. Van aki megfogalmazza magának hogy mit lát. A látvány tudatos megfogalmazásával, kérdések feltevésével és azokra válaszkereséssel elindul a kép megértésének folyamata. Ha valaki ezt hosszú távon műveli, akkor egyre nagyobb rutinra tesz szert... Hasonlít ez a Buddhista gyakorlatok végzéséhez .... a megértésnek végtelen számú változata létezik...
Mindig megértésre vágytam, nem csak a művészetben, hanem a magánéletemben is.
Talán akkor nyílnak ki a könyveim, ha béke lesz a lelkemben, béke lesz a világban, béke az emberek között.
Éppen most fejeztem be egy könyvemet, amelyet a Barabás Villa Galériában fogok bemutatni a „Gondolatok a könyvtárban” című kiállításon 2O13 augusztus 27-en. A címe: Hippocastanum (Gesztenyés). Hajtogatott könyv „A papír története” című könyvből, gesztenyehéj, összetört karácsonyfadísz, piros-fehér-zöld zsinór felhasználásával.
Hippocastanum (Gesztenyés)1
Könyvobjekt
Mixed Media
24 X 30 cm
Józsa István -- Az Önről írt szövegek egyszerűen közlik: Budapesten élt, San Franciscóban, Rómában, Dallasban. Mikor egy alkotó ember más kultúrában kezd dolgozni, akkor emögött hosszú történet van. Az Ön esetében elmondható, kimondható ez a történet?
Széchy Beáta -- Nem váltottam kultúrát, azt hiszem, országot sem váltottam. Szívemben, lelkemben magyar maradtam. Kettős életet élek, fél évet Magyarországon, fél évet Amerikában. Vagyis három hónapot Budapesten, három hónapot Dallas, TX-ban.
1987-ben a válásom miatt indultam "világgá". Rómában, a Magyar Akadémián kaptam ösztöndíjat, aztán elindultam Amerikába. Csak egy évre terveztem, hogy Amerikába menjek, ott végiggondoljam és elfogadjam az új helyzetemet. Először New Yorkba mentem, de se pénzem, se angol tudásom nem volt, így egy hónap alatt rájöttem, hogy nem leszek képes ott maradni munka nélkül. San Franciscóba, a rokonaimhoz mentem, egy hétig édesanyám húgához, aztán az unokatestvéremhez, aki sokat segített az elindulásban.
Ebben az első évben barátokra találtam, több helyen kiállítottam, és betársultam egy magyar származású új baráthoz kirakatrendezőnek. Aztán egy év múlva már Trade Show-kat, üzleteket is terveztem nagy vállalatoknak, mint például a Fendi vagy Walt Disney.
Aztán művészeti igazgatója lettem egy kínai vállalatnak, egy évig csináltam. De ekkor nem volt időm magamnak dolgozni. Így feladtam a munkám, amikor kaptam egy ösztöndíjat a Kala Institute-ba, ahol végre teljes időben csak alkotással foglalkozhattam.
Közben több csoportos képzőművészeti kiállításon vettem részt, és egy nagy önálló kiállításom is volt San Franciscóban "Budapest-Rome-San Francisco" címmel.
Itthon elismerték a munkáim, elnök-helyettese voltam a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának, sokat dolgoztam és kiállítottam, ismertem a művészeti élet szisztémáját, a művészeket és művészetpártolókat. Amerikaban minden másként működött, más volt a művészek hozzáállása, a galériarendszer, az egész kulturális élet. Ezt meg kellett (volna) tanulni. Sosem tanultam meg "eladni" magam, sem a munkáim. Nehezen beszélek a saját munkáimról, mivel itthon inkább a műveszettörténészek tudtak jól beszélni a művészek munkairól. Amerikában a művészek sokkal "talpraesettebbek" és beszédesebbek.
Hat évet éltem a Bay Area-ban, aztán állást kaptam Dallasban, így kerültem Texasba.
És azóta is ingázom az óceán felett ide-oda…
A munkáim kofferben szállítom, így olyan installációkat vagy alkotásokat készítek, amelyek összehajhatók, vagy puzzle - összerakható munkák.
1990-ben megalapítottam a Hungarian Multicultural Center, Inc., (HMC) 501(c)3 nonprofit szervezetet azzal a céllal, hogy kiállítások, fesztiválok, zenei programok és művésztelepek szervezésével erősítsem a kulturális kapcsolatokat, egyének között, szervezetek között, a magyar és nemzetközi kortárs művészet között. Emellett a HMC segíti a művészeket az alkotásban és munkáik bemutatásában. Biztosítja a művésztelep résztvevőinek fejlődését és továbbképzését. Nem utolsósorban pedig segíti a művészet terjesztését a mindennapi életben.
A HMC írók és vizuális művészek számára 1995-ben nemzetközi művésztelepet (A.I.R) hozott létre Balatonfüreden, Csopakon és Budapesten. A részt vevő művészeket zsűri választja ki életrajzuk, művészi hitvallásuk és munkásságuk alapján. A zsűri tagjai legtöbbször a HMC Igazgatótanácsából kerülnek ki. A nemzetközi művésztelep minden művésze számára kiállítási lehetőséget biztosítok az ott készült alkotásokból. A HMC segít a művésztelep, kiállítások, fesztiválok megszervezésében, de anyagi támogatása a programok költségeit csak részben tudja fedezni.
A központ több mint húszéves fennállása és a magyarországi művésztelep működésének tizedik évfordulója alkalmából készült a HMC jubileumi kiadvány.
Minden művésztelep végén egy helyi kiállításon a telepen készült munkákat bemutatom (Art East Galéria, Önkormányzati Folyosó Galéria, Vörös Terem, Kongresszusi Központ - Balatonfüred, Vizivárosi Galéria, Ferencvárosi Galéria, Mucius Galéria, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Ernst Múzeum, Jókai Klub, Duna Galéria, Ráday Képesház, Írószövetség, Barabás Villa Galéria - Budapest).
A HMC szervez kiállításokat, filmbemutatókat és koncerteket az Egyesült Államokban, és Magyarországon. 1998-ban egy könyvet adott ki Albok Jánosról (John Albok, Through the Eye of the Needle) és katalógust a alkotótelepi kiállításokról (1995, 1997, 2007).
-- Mi volt az a szellemi--szemléleti érlelődésfolyamat, amely vezette? Mind magánemberként, mind művészként...
-- Mindig olyan munkákat készítettem, amelyek belülről jöttek, ahol a gondolataim, érzelmeim jártak, nem készítettem munkákat eladásra. Másból éltem meg: grafikából, vásárok tervezéséből, kirakatrendezésből, tanításból. A kis alkotásaim az életem.
-- Az áttelepülés jelent valamilyen korszakhatárt a művészetében?
-- Sokban megváltozott az életem és a művészetem, amikor elkerültem otthonról. Nem volt stúdióm, ahol dolgozhattam volna, így ott alkottam, ahol tudtam, a földön egy kis szobában, vagy akár az utcán. Olyan anyagokból, amit találtam, pénzem nem volt arra, hogy a művészellátóban vásároljak. Praktikus szempontokat is figyelembe kellett vennem, hogy a munkáim velem utazhassanak, így puzzle munkákat csináltam (Floppy Flora, I Ching, Tangram…), vagy a könyvobjektjeim, amelyeket kofferban tudtam szállítani... Sajnos így is sok-sok munkám eltűnt, nem volt dokumentálva, így csak az emlékeimben élnek...
-- Budapest -- San Francisco, San Francisco -- Róma, Róma -- Dallas, művészi szempontból miben áll egy-egy szakasz sajátossága?
-- Olyan nagy kulturális különbség van különböző helyek között, természetesen ez befolyásolta a munkáim is.
Róma, az örök város csupa történelem, nem lehetett betelni a látnivalókkal, az életvitelük is olyan más, délutáni szieszta, este korzózás, a vidámság volt a legfeltűnőbb. Rómában ösztöndíjjal voltam, ami óriási könnyebbség volt ahhoz, hogy sokat alkothassak. A munkáimon a római élményeket örökítettem meg, többségében művészkönyv formátumban. Készítettem egy napló leporelló könyvet is, amely 12 méter hosszú volt. Ezekből a munkákból a Magyar Akadémián kiállításom volt.
San Francisco Róma után szinte sokkoló volt, minden modern, új, nem volt ösztöndíj, nem beszéltem a nyelvet, nem volt munkám, az unokatestvérem segített, hogy egyáltalán létezzem. De hamarosan bekerültem a művészeti életbe, és új barátokat is találtam, ami az első ijedtség után, hogy hogy is tovább kérdést megoldotta a kezdetekben. Már a negyedik hónapi ott tartózkodásom után meghívtak egy önálló kiállításra a Market Streeten. Sokat dolgoztam rá, az Oakland Tribune kidobta a régi alumínium lemezeit, azokra festettem egy sorozatot. A téma az ételek voltak…
Dallas megint új kihívás volt, hiszen ott nem ismertem senkit, újra kellett kezdeni mindent. Első, feltűnő benyomásom az volt, hogy az emberek sokkal segítőbbek, kedvesebbek délen. Fél évre rá, hogy Dallasban éltem, megnyílt az első kiállításom "Borderless garden" címmel, ezen a kiállításon foglaltam össze az amerikai életem tíz évét. Építettem egy hatalmas kertet a galéria közepén, száraz falevelekkel megtöltöttem, a falevelek közé elrejtettem a kis "titkaimat", és üveglapokra ráhelyeztem tíz könyvobjektet, amelyekbe belerejtettem a leveleket édesanyámtól és a kislányomtól. És a kiállítás után elhatároztam, hogy hazaköltözöm, de aztán ez nem így lett. Úgy érzem, hogy két otthonom van, a hazai az marad az igazi a szívemben, lelkemben, de a szerzett otthonom is hiányzik, amikor nem vagyok Dallasban. Nehéz ezt megmagyarázni magamnak...
-- "Amerikai magyar képzőművész" -- mit jelent Önnek ez a terminus?
-- Megteszek mindent azért, hogy büszkék lehessenek rám, végzem a munkám.
-- Amerikában a századok során sok magyar író, művész alkotott már -- érez valamely rokonságot valamelyikükkel?
-- Igen, Tamási Áron „Ábel Amerikában”, jajj de sokat sírtam, hogy milyen sokat szenvedett és sokszor úgy éreztem, hogy én is Ábel vagyok...
-- Dallasban 1990-ben megalapította a Hungarian Multicultural Centert -- mi volt a motiváció, hogyan, miért született a HMC?
-- Rájöttem, hogy máshoz nem értek csak a kulturális tevékenységhez, művészethez és tanításhoz. Egész életemben szabadúszó művész voltam és reklámgrafikából éltem az egyetem elvégzése után. De közben mindig kreáltam, festettem, alkottam. Aztán eljutottam oda, hogy többe nem kellett grafikát készítenem, mert a képeimből is meg tudtam élni. Így aztán amikor Amerikába kerültem, úgy gondoltam, hogy milyen nagy dolog lenne, ha a magyar művészetet és művészeket be tudnám mutatni az amerikai közönségnek, az amerikai művészetet pedig elhozni Magyarországra. Először kísérletképpen Berkeley-ben egy kis galériában bemutattam a Makói Művésztelep néhány mappáját. A Makói Művésztelepnek én is tagja voltam, így az ott alkotó művészek barátaim lettek, a bemutatott anyag is közel állt hozzám. Érdekes volt a reakció a nézőktől, más fajta stílus és üzenet, "nagyon európai", mondogatták. Aztán elhoztam egy fotókiállítást a Pesterzsébeti Múzeumba amerikai fiatal művészektől, erről kinyomattunk egy kis katalógust is. Ez a két kiállítás után alapítottam meg a HMC-t.
-- Terület, épület, adminisztráció, infrastruktúra stb., stb. -- mi volt a kezdet?
-- Mindent, amit csináltam és csinálok, otthonról történik, 10 Board of Directors segít a dallasi előadásokban, zsűrizésben, a Board Meeting megszervezésében, de kilencvenöt százalékban egyedül csinálok/tam a HMC szervezését, adminisztrációt, tárgyalásokat.
-- Intézményt alapítani az első lépés, a továbbiakban folyamatosan működtetni már egy másik történet. Hogyan lehet folyamatosan finanszírozni a HMC tevékenységét?
-- Vannak jobb és vannak rosszabb évek. Most az utolsó három év nehezebb, a gazdasági válságot mi is megérezzük. Van tagságunk, egy szerény tagdíjjal, a filmbemutatókon, koncerteken kérünk támogatást/ -- jegyet --, a művésztelepen résztvevők is fizetnek egy szerény összeget, hogy a kiállításokat támogatni tudjuk, és évente egyszer pályázunk, van hogy nyerünk, de van olyan év, hogy nem. Szóval mondhatom, hogy a HMC nonprofit. Amennyi pénz bejön, azt másnap vissza kell fordítani vagy szállásra, stúdió bérlésére vagy anyagköltségre...
-- Huszonkét év, sőt -- a statisztikák szerint tíz kezdeményezésből három éri meg a harmadik életévét. Hát tény, hogy a HMC ezek közé, a kevesek, a nagyon kevesek közé tartozik. Évtizedenként értékelték tevékenységüket?
-- Igen, értékeljük az igazgatótanácsi üléseken, amelyeket mindig áprilisban tartunk meg.
-- Huszonkét év -- az elméletírás követte, feldolgozta szakszerűen a HMC tevékenységét, eredményeit?
--1997-ben kiadtunk egy katalógust a AIR/HMC, Nemzetközi Művésztelep tevékenységéről. Megint készülök egy új katalógus elkészítésére, erre újra pályázni fogunk.
Most a nagy feladat, hogy a HMC gyűjteményét digitálisan feldogozzuk, több mint 4,000 munka van a gyűjteményünkben.
-- Voltak – vannak a HMC művésztáboroknak állandó magyarországi, erdélyi, mindent összevéve európai magyar résztvevői?
-- Összedolgozunk a Magyar Művészkönyv Alkotók társaságával (MMAT) és együtt szervezünk évente kiállítást, az AIR/HMC Budapest nemzetközi művészteleppé nőtte ki magát, így több európai országból is beválasztottunk résztvevőket, de többségében amerikai művészek jönnek dolgozni. Mivel nem vagyunk tulajdonosai sem galériának, sem ingatlannak, így a művésztelep fizetős, amit sajnos nagyon kevés magyarországi vagy erdélyi tud megfizetni. Célom, hogy pályázzak támogatásért, és a jövőben így egy-egy művészt a mi régiónkból is fogadni tudjunk.
-- Ön szerint miben áll a HMC művésztáborok legfőbb sajátossága?
-- Azt hiszem, minden művésztelep másként sikerül, mivel mindig más és más ember jön más kulturális háttérrel, ami befolyásolja a művésztelep kimenetelét. De minden művész dolgozni jön, és aztán amikor hazamegy, tovább fejleszti azt, amit a művésztelepen elkezdett. Otthon kiállít, és így tovább viszi Magyarország hírét, kultúráját a világba.
-- Magyarországon, Balatonfüreden 1998 óta rendez művésztáborokat -- Ön szerint miben áll a balatonfüredi táborok sajátossága?
-- Balatonfüred a második otthonom, most is vágyom rá, hogy ott lehessek, de édesanyám betegsége miatt öt éve Budapestre költöztünk, mert nem tudtam otthon hagyni anyukám egyedül. Jövőre szeretnék visszamenni. A Ferencsik János Zeneiskolában laktunk nyolc éven keresztül, a nyári hónapokban átalakítottuk művészteleppé az iskolát. Tökéletes hely az alkotásra, hatalmas kert, gyönyörű nagy fák, óriási terasz, ahol lehetett alkotni. Az előadóteremben pedig helyi kiállításokat tartottunk. A Balatonnak különleges varázsa mindig jó ihletet adott a művészeknek, akar festő, akár zenész, performance vagy fotós, mind talált jó témát az alkotáshoz.
-- Ön szerint mit jelent ma, a 21. század elején: összmagyarban gondolkodni?
-- Összmagyar? Nem egészen tudom, mi az, olyan fájdalmas nekem a magyarok közötti széthúzás, akár itthon, akár a nagyvilágban. Azt tudom, hogy én magyar vagyok, azért élek, hogy a magyar kultúrát tápláljam, terjesszem, ápoljam. Ezért sokszor ellenségeskedésbe ütközöm, vagy féltékenység, vagy más politikai nézetek, vagy ki tudja, mi miatt. Ettől függetlenül "Járom az utam a macskaköves úton"…
-- Az Ön munkájában hogyan "kezdődik" egy műalkotás?
-- Ha valami megérint, akár érzelmileg, akár vizuálisan, akár fizikailag, mindig alkotásra késztet. Például évekig anyukám levelei és a kislányom levelei adták a képeim témáit. Vagy: évekig olvastam a Távol--Kelet kultúrájáról, történelméről, mert ez nagyon új volt nekem. Vagy amikor kaptam egy éves ösztöndíjat a Kala Institute-ba, Berkeleyben, akkor egy évig csak monoprinteket "gyártottam". A szó szoros értelmében, mert reggeltől késő estig napi 12-16 órában csak nyomatokat készítettem minden nap.
-- Grafikát, festményt, kollázst, installációt készített -- munka közben mikor, hogyan dől el a műalkotás műfaja?
-- Mindig az adott lehetőség szerint dolgoztam, tíz évig a Makói Grafikai Művésztelep tagja voltam, ahol a "nagyoktól" sokat tanultam. Ott offset litográfiákat készítettem. Aztán a Kala Institute--ban monotípiát vagy monoprinteket. Később, Dallasban egy barátomnak volt szitanyomó műhelye, így nála volt alkalmam szitanyomatokat készíteni. Többségében aztán a nyomatokat még átvarrtam vagy megfestettem… A műfaj az alkalomtól függően jön, például most meghívtak Gyermelyre egy művésztáborba, papírmerítő műhelybe. Nagyon élveztem, hogy nem hagyományos kézi papírokat készítettem, hanem improvizáltam. Gesztenyehéjba papírmasszát tettem, és miniatűr kis képeket festettem bele. Még nincs összeállítva, de ebből lesz az első "gesztenye—könyvem”…
-- Az Önről írt szövegek időrendben, történeti szempontból követik az életmű alakulását. Én azt fogom vizsgálni, hogy melyek azok a főbb témák, amelyek köré szakszerűen csoportosítható.
Egyik fő témája a virág, az örök téma -- másként. Virágokkal szólni, élő és száraz virágokkal... Szemléletes, értelmező párhuzamként magától kínálkozik az ikebana. A többezer éves ikebana felszínes szemlélő számára szép virágcsokor, de tulajdonképpen sokkal több ennél. Mitológiai jeleneteket mondanak el, véres tragédiákat, legendás szerelmeket. Mi betűket használunk ahhoz, hogy szavakat, szöveget alkossunk, ők virágokat. Hát gyönyörű. Az ikebana a történetmondás egy fajtája. -- Az Ön képeiben a virág emléket, érzést, álmot konkretizál, vagyis múltat, jövőt, vagyis: időfajtákat. "Ha a meggondolandó meggondolttá válik, az emlékezéssel megajándékozott lesz" -- írja Heidegger "Mi a gondolkodás?" című szövegében. Alapérzés, szó, zene, kép, esetleg mindez együtt --- az Ön művészetében mi jelenti az indíttatást az alkotáshoz?
-- Igen, ez érdekes megközelítése annak, amit én is gondolok. Minden kapott virágot megszárítok és elteszem, mindenhol száraz virág van a lakásban, a szekrény tetején, a konyhában, és mindről tudom, hogy kitől kaptam, vagy honnan van… Makón készült első rézkarcomon is egy virág volt. Igen, a virág a múlt és jövő jelképe nekem. De jelképe a világnak is. A „Floppy Flora” installációm a Ludwig Múzeumban is erről szólt. Európát, az óceánt, Amerikát jelképezte a szitázott virágmező, minden floppy közepén levő lyukon keresztül pirosan dobogott a szívem. Madár-- és természeti hangok halkan szóltak a sötétben, csak a szívdobogás világította meg ritmusosan a termet… Talán a virágok azért is jelennek meg a munkáimban, mert szeretek kertészkedni és a szabadban lenni. A kertészkedést a nagypapámtól tanultam már kisgyerek koromban.
-- A módszer itt az, hogy tulajdonképpen több képet helyez egymásra, egyik a másikért van, a befogadó pedig átlép egyiknek a teréből a másikéba. Az alkotó felől nézve honnan merre ez az út?
-- Sokszor nem síkban, hanem térben szeretek gondolkodni, szeretem a 3D műfajt, mert akkor fény/arnyék is ad egy dimenziót a munkához.
Nem tudom, merre megy az alkotói utam, most néhány éve lelassultam. Nehéz elfogadnom, hogy édesanyám örökre elment múlt decemberben. Hiánya megfogalmazhatatlan, most a legfontosabbak az unokáim, Fülöp három éves, Benedek négy éves és Árpád kilenc éves.
-- Giotto képei nehezen értelmezhetők, mit jelent a sok törött oszlop? Halálmetaforák? A világfájdalmat szólaltatják meg? Heidegger szerint a modern ember létélménye a szorongás. Ön szerint mi?
-- Azt hiszem, hogy mindenhol vannak problémák, de azt is hiszem, hogy a művészek különböznek a többi embertől. Mivel sok művésszel van kapcsolatom a művésztelepeken és kiállításokon keresztül, látom, hogy szinte mindannyian boldog--boldogtalanok vagyunk.
-- Az Ön képei Chopin zenéjét idézik, a tiszta fájdalmat fejezik ki. Talán Verdit említhetnénk itt még, bár őt sokszor rajta lehet kapni a kópéságon, a hatásvadászaton. Munka közben szokott zenét hallgatni?
-- Igen, mindig hallgatok zenét, otthon, az autóban, a stúdióban mindig szól. Szeretem a zenét, nekem ez egy "hangfal", a világ külső zajait szűröm ki vele, az autózajt, a szomszédok zaját, egy falat épít körém...
-- Költészet, képköltészet, költő világlátásáról kell beszélnünk tehát. A költő magáról beszél, személyes sorsáról, de az a lírai én kollektív én -- Ön szerint a mondással, kimondással feloldható a mély emberi szorongás?
-- A munkáimban sok mindent kimondok, elmesélek, de úgy, hogy a mesém igazából talán csak én értem. Igen, feloldja a gondolataim az alkotás is, és a kutyusom. Max már idős kutyus, 14 éves, beagle. Ő ideadta szívét--lelkét nekem. A következő kiállításom róla fog szólni, és az együtt töltött évekről. Szeretném ezt a kiállítást a Kiscelli Múzeumban megrendezni 2015-ben.
-- Ki a kedvenc zeneszerzője, írója, költője?
--Erre nem tudok válaszolni, olyan, hogy kedvencem nincs, minden, ami megérint, azt szeretem a XV. századtól napjainkig. Szeretem a klasszikusokat, de szeretem a country--zenét is, vagy a magyar népzenét, szeretem a nagy magyar költőinket, íróinkat.
-- A következő alcím hadd legyen ez: Egy könyv átalakítása.
Ready made-ek műalkotásba építését a klasszikus avantgárd, Picasso, Braque stb. kezdte el. Az Ön művészetében hogyan, miért kezdődött egy könyv átalakítása?
-- A könyvobjektek végül is úgy kezdődtek, hogy Dallasban az utcán találtam egy könyvesbolt előtt kidobva könyveket. Ezeket hazavittem és ezekből kezdtem különböző koncepció alapján a könyv lapjait hajtogatni, beleépíteni a lapok köze a kis emlékeim, titkaim, majd a végén viasszal lezárni, hogy soha senki ne tudja, mi van benne. A könyvek borítója lett a háttér, amit felaplikáltam falapra, és megfestettem. A könyvek eredeti címét megtartottam, tehát olyan könyveket választottam, amelyek valamilyen módon kapcsolódtak hozzám. Ilyen címek, mint "Mindenki könyvtára", "25 lecke az amerikai állampolgársági vizsgához", "Életem" stb.
Így egy műből egy új művet hoztam létre. Először egy író megírta, kiadta, és én ebből egy új munkát készítettem...
-- A végeredmény műalkotás a műalkotásban -- Esterházy világában novella későbbi regényben motívumként jelenik meg, intertextualitásról szoktunk beszélni --, az alkotó felől nézve melyik született melyikért?
--Melyik lett előbb, a tyúk vagy a tojás?… Igen, a könyvobjektek műalkotás a műalkotásban. Az én könyveim olvashatatlanok. A lapokat nem lehet lapozni, de előbukkan itt-ott a betű, az írás, hogy a néző láthatja, hogy egy kész könyvből készült az új tárgy. A formálása a könyveknek végtelen, több mint 40 ilyen könyvet készítettem. Aztán kezdtem készíteni a leporello könyveimet, offset, szitanyomás, monoprint és varrás technikát alkalmaztam. A képeimet, grafikáimat szeretem megvarrni, a varrás egy réteget ad a munkáknak, erősebb tartást ad a papírnak és a cérnaszál finom vonalával egy játékosságot adok a műveknek. A cérnának jelentése is szimbolikus, gondolok itt Odüsszeusz feleségére, Penelopéra a görög mitológiában, Penelopé fonala történetére...
-- És akkor még egy kérdést, habár ez magában akkora, mint a többi együttvéve.
1 Visszakapcsolok első kérdésemhez -- a beszélgetés egy művészi gondolkodást mutatott be, egy szellemi--szemléleti érlelődésfolyamatot.
2 Ez a folyamat a csukott könyvig vezet, az olvashatatlan könyvig.
Az alkotó nemcsak szemlélő szerepre van kárhoztatva, aki írnokként rögzíti szűkebb és tágabb közösségének a történéseit, hanem igenis formaadó része annak a korvalóságnak, amelyben él.
Ön ezt határokon, kontinenseken átívelő tevékenységével mindenképpen elmondhatja.
3 Folytatódik a történet?
Mire van szükség ahhoz, hogy annak rendje és módja szerint: az a könyv nyitott legyen?
--A történet folytatódik...
Évekig tanítottam festészetet, rajzot és design-t Dallas, TX-ban, szóval van némi tudásom arról hogy az emberek többsége mennyire tudják "olvasni" a képeket...
A világ olyan összetett, ezért nem várható hogy egyértelmű reakciók szülessenek egy-egy üzenetre a munkáimon keresztül. A képeim készítésekor a gondolkozásra való inspiráció is érdekel…
Az értés és megértés különböző szinteken történik. Valaki látja, hogy mi van a képen. Van aki megfogalmazza magának hogy mit lát. A látvány tudatos megfogalmazásával, kérdések feltevésével és azokra válaszkereséssel elindul a kép megértésének folyamata. Ha valaki ezt hosszú távon műveli, akkor egyre nagyobb rutinra tesz szert... Hasonlít ez a Buddhista gyakorlatok végzéséhez .... a megértésnek végtelen számú változata létezik...
Mindig megértésre vágytam, nem csak a művészetben, hanem a magánéletemben is.
Talán akkor nyílnak ki a könyveim, ha béke lesz a lelkemben, béke lesz a világban, béke az emberek között.
Éppen most fejeztem be egy könyvemet, amelyet a Barabás Villa Galériában fogok bemutatni a „Gondolatok a könyvtárban” című kiállításon 2O13 augusztus 27-en. A címe: Hippocastanum (Gesztenyés). Hajtogatott könyv „A papír története” című könyvből, gesztenyehéj, összetört karácsonyfadísz, piros-fehér-zöld zsinór felhasználásával.
Hippocastanum (Gesztenyés)1
Könyvobjekt
Mixed Media
24 X 30 cm
Wass Albert írja: "Aki bántja a magyart, Téged is üt. Nemzeted jussát, igazát védeni kötelességed. Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást. Mert bármelyik magyar vesztesége - a Te veszteséged is."
-- Érdemes ezt a gondolatot alaposabban körüljárni.
Önt érte már sérelem a magyarsága miatt? Hol, mikor, milyen?
--Többször is ért sérelem, ritkán közvetlenül, többször áttételesen, de ezeket nem szeretném részletezni. Azért fejeztem be Wass Albert gondolatával, mert fáj, hogy annyit bántják kívülről és belülről az országot. Úgy érzem, hogy a világtörténelemből, a mi saját történelmünkből nem tanultuk meg, hogy ami rossz volt, azt ne ismételjük meg. Ez az utóbbi időkben sokat foglalkoztat. De nem szeretem az abszolútnak vélt igazságok hangoztatását.
-- Kérem, írjon le néhány kiemelkedően fontos esetet. Terjedelmi korlát nyilván nincsen.
Hogyan oldotta meg akkor a helyzetet?
Később hogyan dolgozta fel az eseményt?
--Mindig a békességre vágytam, a sérelmemet megtartottam magamnak. Lehet, hogy voltak álmatlan éjszakáim miatta, lehet, hogy napokig elfoglalta a gondolataim, de aztán túltettem magam rajta. Ami nem jelenti azt, hogy el is felejtettem, mert hogy most írok róla, újra felidéződik.
-- Szervező munkájában, művészetében tükröződnek ezek az események? Hogyan?
--Büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok, feladatomnak tartom, hogy kulturális összekötő "híd" legyek.
-- A művészi kommunikáció egyetemes -- hogyan tovább?
--Több munkámban is tükröződik a magyarságom és az, ahogy gondolkozom róla.. Ilyenek például a háború ellenes munkáim, például a Ludwig Múzeum gyűjteményében levő "I. Világháború" és "II. Világháború", 3D-s képeim, vagy a Makói Művésztelepen készült "… vissza a fonalat!", litográfiai nyomatom.
Hogyan tovább? Nem tudom, csinálom a dolgom, az formálja, hogy hogyan tovább. Remélem még születnek olyan munkák, amelyek örömet okoznak nekem és másoknak. Szeretnék felkészülni a következő kiállításomra "Kutya-Világ" címmel, amely elsősorban Max, beagle kutyám életen keresztül a körülöttem történt dolgokra és a természetre fókuszál, printekkel, objektekkel, installációkkal és videó-installációkkal.
Nem tudom, hogy ez kielégítő válasz a kérdésekre, de sebeket, politikát távol tartok magamtól.
-- Érdemes ezt a gondolatot alaposabban körüljárni.
Önt érte már sérelem a magyarsága miatt? Hol, mikor, milyen?
--Többször is ért sérelem, ritkán közvetlenül, többször áttételesen, de ezeket nem szeretném részletezni. Azért fejeztem be Wass Albert gondolatával, mert fáj, hogy annyit bántják kívülről és belülről az országot. Úgy érzem, hogy a világtörténelemből, a mi saját történelmünkből nem tanultuk meg, hogy ami rossz volt, azt ne ismételjük meg. Ez az utóbbi időkben sokat foglalkoztat. De nem szeretem az abszolútnak vélt igazságok hangoztatását.
-- Kérem, írjon le néhány kiemelkedően fontos esetet. Terjedelmi korlát nyilván nincsen.
Hogyan oldotta meg akkor a helyzetet?
Később hogyan dolgozta fel az eseményt?
--Mindig a békességre vágytam, a sérelmemet megtartottam magamnak. Lehet, hogy voltak álmatlan éjszakáim miatta, lehet, hogy napokig elfoglalta a gondolataim, de aztán túltettem magam rajta. Ami nem jelenti azt, hogy el is felejtettem, mert hogy most írok róla, újra felidéződik.
-- Szervező munkájában, művészetében tükröződnek ezek az események? Hogyan?
--Büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok, feladatomnak tartom, hogy kulturális összekötő "híd" legyek.
-- A művészi kommunikáció egyetemes -- hogyan tovább?
--Több munkámban is tükröződik a magyarságom és az, ahogy gondolkozom róla.. Ilyenek például a háború ellenes munkáim, például a Ludwig Múzeum gyűjteményében levő "I. Világháború" és "II. Világháború", 3D-s képeim, vagy a Makói Művésztelepen készült "… vissza a fonalat!", litográfiai nyomatom.
Hogyan tovább? Nem tudom, csinálom a dolgom, az formálja, hogy hogyan tovább. Remélem még születnek olyan munkák, amelyek örömet okoznak nekem és másoknak. Szeretnék felkészülni a következő kiállításomra "Kutya-Világ" címmel, amely elsősorban Max, beagle kutyám életen keresztül a körülöttem történt dolgokra és a természetre fókuszál, printekkel, objektekkel, installációkkal és videó-installációkkal.
Nem tudom, hogy ez kielégítő válasz a kérdésekre, de sebeket, politikát távol tartok magamtól.