Józsa István
SZÖVEG TÜKÖRKÉPEKEN TÚL
Lászlóffy Csaba prózájáról
Hogyan lehet elmondani egy történetet? Az irodalomtörténet tanúsága szerint századok, ezredek óta keressük a válaszokat. Pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy hogyan lehet ás kell elmondanunk egy történetet Közép- és Kelet-Európában. Mert bizony nem ugyanúgy, mint Nyugat-Európában vagy Amerikában, ezt szintén századok és ezredek irodalomtörténete. Egy lehetséges válasz mintegy elsőre kínálkozik: segít a történelem. És ez a történet a második világháborúval kezdődik, hogy ne a 19. század végéig tekintsünk vissza, hiszen már Dosztojevszkij a Nagy Inkvizitorról ír A Karamazov-testvérekben. Egy háború tehát, amelyet az emberi történelem mélypontjaként ismerünk. Aztán a békeidő, az új rend: a Szovjetunió a háborúban húszmillió embert veszített -- a sztálinizmus áldozatainak száma többször ennyi. Háborúban az ellenség húszmillió embert, majd... békeidőben a sajátjaik közül háromszor ennyit. A közép- és kelet-euópai blokk többi államaiban az áldozatok számát fel sem becsülték. Politikai elítéltek, titokzatos eltűnések, balesetek. Ki lőtt? Mindenki tudja, de senki nem tudja. Az állam gyilkosságai. És Romániában minden harmadik ember besúgó volt. De hát kit érdekel már ez? A halottak akárhogy is halottak, utánuk csak a feledés.Feledés? Semmiképpen. A korszak feldolgozása nem marad el, szó sincs itt jövőbe látásról, jósolgatásról, egyszerűen nincs, soha nem is volt olyan történelmi korszak, amely kimaradt volna.
Sőt elkezdődött, tizenöt éve. Először a fiókirodalomról derült ki, hogy önáltatás volt. Aztán az önéletrajzok sora... Sokan bemutatták és kimutatták, hogy bizony ellenzékiek voltak, méghozzá milyenek. Bajor Andor úgy értékelt, hogy mindenkinek a másik önéletrajzát kellene megírnia. Humorban nem ismerek tréfát, mondta Karainthy Frigyes, ismerjük, de azt is hozzátette, hogy a humor rámutat a dolgok nevetséges oldalára, az álhumor pedig igyekszik, igyekszik nevetségessé tenni a dolgokat. Azokban a párbeszédekben -- párbeszédek... --, amelyeknek naponta részei leszünk, legalábbis bizonyos mértékben, az esetek kilencvenkilenc egész jónéhány százaléékában álhumorral találkozunk. Bajor Andor humora szakszerű. Hogyan halad tehát az a feldolgozás, tudósok, művészek mit csináltak tizenöt éven át? A kiadási nehézségek ellenére sok könyv jelent meg, a legtöbbnek nincs köze sem tudományhoz, sem irodalomhoz, sem művészethez. De már van számításba vehető teljesítmény, nem az egymás hegyén-hátán születő bizottságokról van szó -- létre fognak hozni egy bizottságok elburjánzását kivizsgáló bizottságot is --, hanem. A korszak feldolgozása világszerte elkezdődött. Kulturális szakadékokkal foglalkozik Gerard Cornu, Nantes-i Egyetem, Franciaország, vagy Erica M. Wolf, Yale Egyetem, USA, a szocialista realizmusról írta doktori disszertációját. És a sort még folytathatnánk.
Például műalkotások sorával. Bálint Tibor író egy beszélgetés alkalmával mondta el, hogy két nagy korszakét élt meg, a háborút és következményeit, illetve a diktatúrát. Hát két regényben írta meg a két korszakot. Bálint Tibor nagyformátumú prózaíró, a maga munkáját maradéktalanul elvégezte. És a ráaddás, novellák, más prózai munkák sora. Ma Szilágyi István, Sigmond István, Pusztai János, Mandics György, Bogdán László, Kozma Mária, Lőrincz György munkái jelentik azt az irodalmi és nemcsak irodalmi anyagot, amelyben ez a feldolgozás elkezdődött.
A módszer? A köteteket a megjelenés sorrendjében tárgyalni csak leltár, önkényes sorrendezést semmilyen elméletírás nem tárgyalhat. A módszeres, szakszerű feldolgozás pedig először is a saját státusát, lehetőségeit keresi. Az angol irodalomtörténet "egyszerűen" az addicionálás módszerével dolgozik, egyik művet, életművet a másik után, a sor nyitott, olyan gazdag, hogy... Ennek a történelmi mélypontnak az esetében? Külön gondolatmenet kellene hogy legyen, nyilván meszire vezet, máris túlléptünk egy könyvkritika spektrumán. De a kérdés itt tevődik fel. Egy biztos. A félszázad szakszerű feldolgozása elkezdődött, világszerte elkezdődött.
Lászlóffy Csaba A félelem halmazállapota című kisregánye ebbe a szövegkörnyezetbe illeszkedik. A szerző az l98O-as évek Romániájának, illetve Kelet-Európájának az atmoszféráját idézi fel, azt a magatartást, ahogyan az emberek a diktatúra utplsó évtizedét megélték, Ahogy a teljes emberi létezés lehetőségeit keresték, óvták. A kisregény egyrészt látlelet, egy korszak megélt világának szépirodalmi megörökítése, mementó, amely az említett szerzők műveinek sorába tartozik.
Szóval a módszer, ahogyan ezeket a műveket, konkrátan Lászlóffy Csabának ezt a szövegét...
Kovrigh történetét követjük, festő-grafikus, kidvárosi napilap munkatársa, aki Z. történetét követi -- azt figyeli, ahogyan a megfigyelő előtt fokozatosan kirajzolódik egy történet, egy tragikus élet története. Ahogyan az egyes eseményekből következik a tragédia. Határhelyzetek? Persze, méghozzá folyamatosan, hisszen az az egész létforma természete szerint az. A titkosrendőrség állandó jelenléte, szekus követés, kínvallatás, furcsa balesetek -- "a halott volt a hibás" --, rejtélyes eltűnűnések, az anyanyelv használatának tiltása, pszichikai terror -- egy halódó, művileg még életben tartott "rend" színjátéka. A diktatúrák demokráciáról prédikáló, képmutató módszerei, amelyekről mindenki tud, de ma már senki nem tud. És közben a félelem. A félelemről tanulmányt írni nem lehet. Csak a szépirodalom, a film alkalmas a megragadására. Lászlóffy Csaba tollából úgy, hogy a történet a történetben típusú, többszintes szövegépítés egyszerre biztosítja a mesélés, a helyzetek és elmozdulások előrehaladását, ugyanakkor az erre reflektáló, értékelő ráció és erkölcs ítélkezését. Állásfoglalása a befogadó állásfoglalásához, felismeréséhez vezet, nyilván, de... Egy sivár világról írni -- milyen lesz az a műalkotás? 1948 -- Churchill kijelentette, bejelentette, hogy Hitlert legyőztük, most Sztálin következik. Megdöbbent a világ. Sztálint istenként tisztelték. Márai már úgy ír róla naplójában, hogy leveszi a kalapját az előtt az ember előtt, aki megváltoztatta a történelem menetét. Ami utána következett... Szabadságot, azt már nem adhatott, mert neki sem volt -- értékel. És a gondolatot szintén 1948-ban írja meg George Orwell híres regényében, az 1984-ben, a diktatúrák működését leíró negatív utópiájában. A történelem igazolta, de a mű fő értéke mégsem profetikuus erejében rejlik, hanem írásműként a 2O. század kiemelkedő, rangos teljesítményei közé tartozik. Lászlóffy Csaba A félelem halmazállapota című regényében is írói tudásáról ad számot, arra is figyel, azt értékeli. Írói mukája narrációs technikájában követhető, ahogyan az egyes szintek, emeletek élethelyzetei illeszkednek, egymást folytatják. Vágástechnikája a filmművészetből ismert párhuzamos és ellenpontozó montázstechnika. És végül kirajzolódnak az egyes életutak, illetve egy nagyívű társaddalmi tabló a sokat emlegetett "kisebbségii" és "sors" alternatíváiról. Egyrészt szinkron metszet tehát a diktatúra utolsó évtizedéről, másrészt töprengés az alkotás mibenlétéről.Teremtés-elmélet, amely korszaktól, korszakolástól független, egymást váltogató társadalmi rendszereknek fölötte áll.
Gondolatgazdag szövegek szerzője Lászlóffy Csaba, verse is, prózája is tükörképeken túli megörökítése a megélt időnek. Mondatai csiszoltak, kimunkáltak, nem megy a forma kárára a termékenység. Ez Lászlóffy Csaba, az életmű töretlen lendülettel folytatja magát. És a gondolatok fajsúlya... Mert végül is ez a fontos, és talán az egyetlen igazán fontos. A gondolatok értékelését már maga a szerző elkezdi -- de sem egy kritika, de még a kortárs olvasó sem fog dönteni. Tükörképeken túl az idő helyezi majd el azokat a kortársak műveivel együtt egy önmagát megújító világ alapjaiban.
Lászlóffy Csaba - A félelem halmazállapota, Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2OO5
