Józsa István
25 ÉVES A FOTÓMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE

Beszélgetés Tóth Istvánnal, a Fotóművészek Szövetségének elnökével

--A fénykép valóságos térrel dolgozik, mechanikusan adja vissza a választott téma valós mását – a végeredmény, „a fotó” mégis teljességgel szubjektivizálható, a fényképezőgép mechanikus működése nem semlegesíti, nem kapcsolja ki az alkotó magatartást. A fotó nemcsak a valóság hű mása, a téma nem azonosítható a műalkotással. A megragadott tér, térszelet, a látvány  belső fókuszát már automatizmusok szintjén azonosítjuk, „látjuk” – a belső fókusz ugyanakkor meghatároz egy külső fókuszt is, a helyet, a pontot, ahonnan a látványt figyeljük, követjük. Ezzel kerethatást és perspektívát. Amit fotóművészetnek nevezünk, az először is a külső fókuszpont keresése – ha innen, ebből a fókuszpontból,  ebből a perspektívából  fényképezik a látványt, az eredmény művészfotó, ha amonnan, a fénykép jellegtelen. Keresés tehát a footóművészet, folyamatos keresés, amely a valóság megváltoztatására irányul - egy fotós tevékenységében mikor válik ez a keresés tudatossá ?

--Szerintem csak miután a fotográfus tudatositotta magában a művészi kritériumok alap gondolatait.


--Mennyiben tanulható és tanítható? „Poeta non fid, sed nascitur” – mondja régi bölcsesség, hogyan kezdődik egy fotós karrierje ?

--Azzal, hogy felfedezi magában azt, hogy a fotográfia varázsa őt is megérintette. Ezt tanulni is lehet de az alkalmazására „születni kell”. Tanítani lehet egy olyan személynek, aki kibontakozott ebben a műfajban, illetve számos nemzetözi zsűrikben vett részt és nagyon sokat tapasztalt.


--Mennyiben „fotós” az, akinek van „egy jó gépe” ?

--Az új digitális korszakban sajnos megváltozott a „fotós” szó értelme. Amig az analóg fényképezőgépeknél azért többet kelett tudjon egy korabeli fotográfus mint manapság. Napjainkban miután megvásárolták a fényképezőgépet csupán nyomni kell az exponáló gombot, a többit el végzi a masina magától ! Sokan abba a hibába esnek, hogy miután beszereztek egy performáns fényképezőgépet azt gondolják, hogy azonnal akkora „nagy fotósok” is lettek.


--Az automata gépeket szidni szokták, pedig kitűnőek arra, amiért kitalálták őket: bárki jó emlékképeket készíthessen.  Külön tanulás, készülés, szakosodás nélkül.  A szükséges munkát a másodperc töredéke alatt elvégzi maga a gép. Egy fotóművész már beviszi az egyéniségét a fényképezés módjába, nem automata gépet használ.  (De jegyezzük meg,  olyan példát is ismerünk,  hogy nemzetközi rangú fotóművész automata gépekkel fényképez, aztán a képeket számítógépben alakítja át.) - Mit nevezhetünk már „jó gépnek”?

--Szerintem a performáns fényképezőgép nem a legjobban szolgálja az alkotó fotóművészt. A digitális „masinákat” arra találták ki hogy kimondottan éles képet készítsen a fotográfus, mivel a fényképezőgépek zömét éppen a a fotográfiát kedvelők vásárolják meg. Ez az ami nem a legkedvezőbb a fotóművész számára, aki mindig arra kell törekedjen, hogy érdekzónát hozza ki élesre (előtérben) és a többit pedig életlenre.


--„Fotós tevékenység” - van, aki  eseményeket fotóz - ballagás, esküvők stb. -, van, aki a művészetet keresi. Ha nem a pénz, illetve a pénz, a sok - sok pénz a motiváció, akkor különösebb anyagi haszonnal nem járó szakmai siker lehet az ?

--Normális körülményekben a művészfotográfiával is lehetne  pénzt keresni, de sajnos mi még nem tartunk ott, egészen távol vagyunk ettől ! Ebből kifolyólag aztán a fotóművész rendszerint üres pénztárcával marad a zsebében. Tehát a fotóművészetet csak eszmei sikernek lehet  nálunk elkönyvelni.


--Egy bűvész, egy zsonglőr akkor tekintheti hivatásosnak magát, mikor a szakma elfogadja, illetve a közönség követi. Mikortól mondhatja   valaki „fotóművésznek” magát ?

--Ez egy könnyü kérdésnek tűnik, melyre nagyon nehezen lehet választ adni. Sajnos jelenleg nem tudták meghatározni és elfogadtatni a műkritikusokkal, a fotóművészetet meghatározó kritériumokat. Ezért is merik nehezen felvállani a fotógráfiai műkritikusok ezt a nehéz státuszt. Azért nehéz, mert a fotóművészet egy állandóan fejlődésben lévő vizuális művészeti ág, amely még nem „forrta” ki magát, mint a festőművészet. Szerintem több évtized kell elteljen, amíg a fotóművészet megfogja találni helyét a többi vizuális művészetek között. Sajnos jelen pillanatban szinte mindenki azt valja magáról, hogy ő a legjobb fotóművész.


--A fotóművészet itthon inkább költséges szenvedély...

--Igen, ez nemcsak nálunk, hanem szinte az egész világon az.


--Vannak országok, ahol nagy összegeket fizetnek fényképekért. Ők  mit csinálnak jobban, itthon mit kevésbé?

--Felfogás kérdése szerintem az egész. Egyes fejlettebb európai országokban a Kultúrális Minisztériumoknak lehetőségük van arra, hogy rendszerességgel felvásárolhassák a festményeket, grafikákat és fotóművészeti alkotásokat. Ezeket aztán központi, vagy éppen helyi közintézmények adomyányozzák és így az alkotások kellemesebbé teszik a fehér falakat és „pihentetik” az ügyet intéző polgárokat. Az alkotóknak pedig, akik a szerzői jog kapcsán pénzhez jutnak, lehetőségük lesz arra, hogy újabb alkotásokat készítsenek. Tehát a külföldi fotóművészek sem csinálnak sokkal többet, mint a hazai fotográfusok... ők is akotnak épp úgy mint nálunk.


--Hogyan lehet jellemezni egy -  egy ország fotóművészetét ? Például a romániait, a magyarországit, a németországit, az olaszt, a franciaországit, a nagy - britanniait? Leírhatunk valamely nemzeti karaktert ? Európait és amerikait...

--Nagyon szép ez a kérdés is. Szerintem a kortárs fotóművészet is „globalizálodott”, mivel mindenkit a modern szellem és a „digitalizáltság” jellemez. Az eltérés a témákban különbözik. Művészileg motivált témákat már sajnos nem igazán közép, vagy nyugat Európában találnak a fotóművészek, hanem éppen kelet-Európában, Ázsiában, vagy Afrikában illetve más távoli kontinenseken. Észre lehet venni azt, hogy fejletebb országokban, ahol a fotóművészek aránylag könnyebben jutnak performáns fényképező géphez, ezt nem tudják kellőképpen kihasználni. Ezekben az országokban nagyon észrevehető a kretativitás hiánya. Összegezve élethűbb, művészi képeket lehet megfotografálni az említett kontinenseken.


--Kimondhatjuk:  van erdélyi magyar fotóművészet? Ha igen, miben áll? Mik a fő jellemvonásai?

--A fotóművészet kicsit eltér az irodalmi alkotásoktól. Az erdélyben élő fotográfusok egy része a térségben megfotografált témákat tartja szívügyének, míg egy másik, nagyobb része könnyen eljut a világ barmely részebe és azt gondolják, hogy az ott készített képek lesznek az „ütősebbek”... Ha megprobálom mélyebben átgondolni a kérdést, nyugodtan kimondhaton, hogy a hazai alkotások zöme éppen Erdélyben készültek. Ilyen szempontból beszéhetünk Erdélyi fotóművészetről de kevésbé hinném, hogy beszélhetnénk egyetemes magyar fotóművészetről.


--Hogyan lehet léírni,  jellemezni egy ország éves tevékenységét? Például a hazai  2014-es tevékenységet?

--Egy ország fotóművészeti tevékenységét az elért hazai és nemzetközi sikerek alapján lehet megítélni. Ehhez szorosan kapcsolodik a fotogáfia népszerüsítését hivatott rendezvények megszervezése. Természetszerüen ezek hazai viszonylatban önkéntes módon történnek mindkét esteben. Én mindig azt tartottam, hogy egy fotóművészeti galéria nagyon fontos egy város, vagy térség fotósainak, illetve a galéria látogatói számára. Mindig azt valottam, hogy a fotóművészek számára egy galéria annyit kell jelentsen mind egy hívőnek egy templom. Nagyvárad azon szerencsés városok közé tartozik, ahol ezt sikerült megvalósítani éppen egy negyed évszázada. Közvetlenül a rendszerváltás után sikerült egy 1985-beli a Galéria számára megkapott kiutalást véglegesíteni így 1991 beköltözhettünk egy impozáns állandó jellegü galériába, melyet „Foto Art” Galériának neveztünk el. A Szinház hátánál a Moszkva utca 3 szám alatti galériát a nagyváradi Fotográfusok „Tavirózsa” Klubja adminisztrálta (mely ugyancsak az én vezetésem alatt alakult meg 1976-ban). 2010 július végén elkelett hagyniunk a termet, melyet az Orsolyiták (?) kaptak vissza az Önkormányzattól. A Bihar megyei Tanács és a Nagyváradi Önkormányzatnak köszönhetően egy impozánsabb termet kaptunk ugyancsak a város központjában. Ekkor döntöttük el, hogy a Galéria vegye fel az „Euro Foto Art” nevet és kerüljön át az „Euro Foto Art” Egyesület hatáskörében (melyet ugyancsak én alapítottam). Csupán egy hét alatt tettük rendbe az új termet, ahol újranyitottuk a „búcsú” kiállítást, amely egy új pesszimista tárlattá alakult át az átköltözés után.


--És eljutottunk 2015-höz –  Románia egyetlen állandó jellegü galériájának a fotóművészek szövetségének 25. jubileumi évfordulójához.  A kezdetekről.  Milyen „örökséggel” indultak, illetve indultak újra? Mennyiben volt az meghatározó?

--Az eltelt 25 év alatt 500 tárlatot nyitottunk meg önkéntes hozzájárulással és segítséggel és több mint 45.000 művészi fotógráfiát mutatunk be  a nagyváradi közönségnek, melyre a belépés igyenes volt.


--Mit jelentett az újjászervezés?

--Sokkal jobb körülményt és konjunktúrát biztosít az új galéria. A jelenlegi „Euro Foto Art” Galéria az Orvosi Egyetemi Könyvtár bejárata előtti teremeben található, ezért nagyon sok hazai és külföldi egyetemista halad át rajta naponta és nézik végig a kiállításokat. Másik pozitivum az, hogy a terem földszinti és félemeleti termében, illetve a lépcsőn elhelyezett térben is gyönyörű természetes fényben lehet élvezni a kiálított fotográfiákat.


--Tehetségkutatással foglalkoznak - intézményes keretek között ?

--Partnerségben a Nagyváradi Fotográfusok „Tavirózsa” Klubjával évek óta rendszerességgel szervezünk technikai és fotóművészeti, illetve digitális tanfolyamokat, melyeket nagyon sok fiatal és idősebb érdeklődö fejezett be. A végzősök egy része beíratkozott az általam vezetett Kulturális Szervezet valamelyikébe és ott folytatja tovább a tanfolyamon esajátitottakat.


--Hogyan értékeli az „Euro Foto Art” Galéria  (Szövetség) az első 25 évét?

--Az eltelt negyed évszázad alatt nagyon sok élményben volt részünk. Több megnyitón megjelent számos Romániában akkreditált nagykövet: kínai, indiai, perui, urajnai, vagy éppen dél-afrikai nagykövet Budapestről (amely Romániát is képviselte). Megnyitóinkra eljutott Norica Nicolai, euro-parlamentaris szenátor, Biró Rozália szenátor, illetve  Florica Cherecheş és Szabó Ödön hazai képviselők, vagy Theodor Paleologu és Kelemen Hunor kúlturális miniszterek.


--Hogyan értékelik az „Euro Foto Art” Galériát és az azonos nevü  Nemzetközi Egyesületet Európában, a  nagyvilágban?

--Az Egyesület 2008-ban alakúlt a vezetésem alatt, de nagyon rövíd idön belül európai rangot nyert el. Jelenleg a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) Regionális tagja lett, melyből csak kettő van a világon. A nemzetközi Szövetséget az UNESCO is elismerte. Ettől az évtől Egyesületünk a Magyar Fotóművészeti Alkotó Csoportok Országos Szövetségének (MAFOSZ) is  tagja lett. Az év elején me választottak a MAFOSZ Határon Túli Regionális alenökének. Az „Euro Foto Art” Egyesületnek mintegy 30 partneri Szervezete van számos Európai országból, illetve a távoli Japánból és Kínából. Jelenleg közel 50 haladó, 25 kezdő és többszáz pártoló tagja van hazai, számos Európai országokból, illetve az Amerikai Egyesült Államokból, illetve Japánból és Kínából. Nemzetközi Egyesületünk a galéria állandó kiállítási programjain kivül, évente három nemzetközi Fesztivált is szervez telyesen önerőböl: a „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” (január 11 - február 10 között), az Európai Fotográfiai Fesztivált (május 9 - 31 között), illetve a Kínai Fotográfiai Fesztivált (szeptember 25 - október 24 között). Az első Fesztivál levédett márka Romániában. A Fesztiválokat a Kulturális Minisztérium védnökli. Egy másik nagy projektünk: bemutatni országos Fotóművészeti szalonok és kiadott nyomtatott, vagy CD katalógusokon keresztül Románia nemzetiségeit. Miután meg szerveztük a magyarokat, németeket és zsidókat bemutató szalonokat, ebben az évben a romákat bemutató szalont is meg szerveztük, Kúlturális Minisztérium védnökségével, melynek nagy sikere volt hasonlóan a többivel.


--Milyen a sajtóvisszhangja, esetleg könyvészete ?

--A helyi és központi médiával nagyszerü kapcsolatunk van. Nagyban segítik a rendezvényeink népszerüsitését. Szerintem az újságírok láthatják és értékelhetik a legjobban a kiállítások háta mögötti hatalmas munkát, ami nem látszik. Nemzetközi Egyesületünknek saját könyvkiadója is van, melyet a bukaresti Nemzeti Könyvtár akkreditált. Számos katalógust és albumot is kiadtunk már. A nyomtatványok és az albumok kiadása finanszírozásától függ. Több CD katalógust is kiadtunk már, de azért ezek nem olyanok mint a nyomtatott katalógusok.


--Milyen tervekkel indulnak tovább?

--Nagyon szeretnénk tovább folytatni az elkezdett projekteket.  Továbbra is működtetni fogjuk az Egyesületünk három nyelvü: román, magyar és angol nyelvü honlapját. Ezennel meghívjuk az olvasókat, hogy látogassanak el a www.eurofotoart.com honlapra.