Józsa István
VASS CSABA ALBUM
​
​

„MESÉLEM”
Vass Csaba festőművész, Tasnád
​
​

„Az ég látványa az ember számára bizakodás.”
Martin Heidegger

1
​
-   A Partium és a Bánság alföld nyitott terét, Európa, a nagyvilág közelségét hozza és adja – Ön hogyan élte meg a  Marosvásárhely- Tasnád utat?

-   Tulajdonképpen számomra egy hazatérés volt és a mai napig is az, a Marosvásárhellyel, szülővárosommal való találkozás. Mindig is különlegességnek vették, hogy itt Tasnádon a születési helyek bejegyzésekor, amolyan kakukkfiókának tűntem, amikor a születési helyemet kellett bemondanom. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Tasnádot mint nevelővárosomat, ahol felnőttem és a mai napig is élek, megtagadnám. Ugyanúgy szeretem és ragaszkodom hozzá mint szülővárosomhoz. Amikor a művészi pályára készültem és elvégeztem az általános iskolát, talán hozta a sors magával, hogy a középiskolai tanulmányomat Marosvásárhelyen folytassam. Magyarul akartam tovább tanulni és művészeti líceumban. Ennek egyedüli lehetősége csak itt volt Vásárhelyen az akkori 70-es években. Szüleim, mint mindenben, ebben is támogattak, mert nem kis áldozat volt a részükről, elengedni engem már 14 évesen s négy évig, anyagilag is sokkal nagyobb teher volt ebből a távolságból taníttatni. Az akkori út Tasnád és Marosvásárhely között nem volt zökkenőmentes. Minden évharmad végén jöhettem csak haza, és vonattal, mivel gépkocsink nem volt, váltva Déda, Székelykocsárd és Zilah városoknál, mert akkor direkt vasutkapcsolatról szó sem volt. Éjjel négy-öt órát rostokoltan a dédai állomáson, de csináltam örömmel, mert tudtam, hogy mindenért áldozatot kell hozni és én választottam magamnak ezt az utat. Érdekes ezt büszkén mondhatom, hogy gyermekeim Balázs és Lilla is örökölte tőlem, a kitartást és a célért való harcolást, ez boldogsággal tölti ki lelkemet, szívemet. Az élet nagyszerű ajándéka ez. Ehhez még feleségem Zita áldozatos mellém állását sorolnám fel, mely ezen a pályán nem kis dolog.


-   Ön hogyan írja le a Partium karakterét?
   
-  A Partium csak most, a forradalom után lett számunkra Partium. Miért is? Visszaemlékezve a 90-es évek előtti időszakra, amikor külföld számomra Magyarországból állt, az is két vagy négy évente maximum egy hétre, ahol megkérdezték nemzettársaink, honnan jöttél, még ők sem értették, ha a Partiumot emlegettem. Tudva levő, hogy a történelmi Magyarország három részre szakadásakor az 1570-es speyeri szerződés rendelkezett ennek az országrésznek a sorsáról. Mindig is kissé közelebb éreztük magunkat az őshazához. Ebben az 1990 előtti években sokat segített a kultúra szabadabb áramlása többek között televízió és rádióadások formájában. Sokszor emlegették is ezért iskolatársaim, hogy számomra könnyebb a nemzetiségem fenntartása, melyhez én azt hoztam fel ellenérvként, hogy tömbmagyarságban (Székelyföld) nem szabadna siránkozni. “Itt élned, halnod kell” idézném Vörösmarty Mihály szavait, itt közösen román hazatársainkkal, nem volt nekem bajom soha senkivel, idézném édesapám néhai Vass Márton történész szavait - fiam tisztelni kell az igaz román embert, akár az igaz magyart is, amig nem lesz belőle sovén, avagy nacionalista, mert itt éljük le életünket közösen egymásra utalva. Ehhez tartottam mindig magam, volt nekem és van is jóbarát, minkettőből. A politikában művészi tevékenységemmel apolitikusként igyekeztem helytállni. Nem hajtottam soha beosztásokért, rangokért, de igyekszem becsületes magyar emberként élni.

-   Tulajdonképpen pályája kezdetétől kialakult formanyelvvel jelentkezik – a nagy, nyitott terek heurékáját képszerűsíti.  


​
2
​
Tájképek

-   Az Ön munkájában hogyan „kezdődik” egy kép?
 
-   Lévén vizuális tevékenységről szó, mint minden alkotót, engem is képi látványeffektusok érnek, nap mint nap. Talán itt vettem észre, hogy kettős mércével vizsgálom a világot s, színesen és fekete fehérben. Talán a természet is ezt diktálja, azaz hogy vannak napos és borús napjaink. Jó és rossz napok - jin  és jang. Na de számomra ez egy kicsit máskép van. A színes napos napok színtémákat inspirálnak, a borúsabb napok grafikai témákat. A természet, állítom én is, hogy a legnagyobb élménytár a festő és grafikus számára. A franciaországi Bessans-ban a francia Alpok lábánál egy magamfajta félig alföldi emberke számára-maga a mennyország volt a látvány és még is volt olyan festőkolléga, aki két hétig, amig a tábor tartott egy kasztli faerezeteit rajzolgatta. Én nem ítélem el ezt a hozzáállást sem, nem vagyunk egyformák, számára ez jelentette a katarzist ezen a tájon. Mindezeket mesélem tájképfestészetem berkeiben.


-   Hogyan válogatja meg, illetve alakítja egy-egy kép kompozíciós elemeit?  Konkrétan: helyek – képcímek.
 
-  A helyeket a véletlenre bízom, nem is tehetnék másképp, meg ennyi „szerencsejátékot” meg kell engedjünk a sorsnak. Nem vagyok az a tudatos alkotó, aki konkrétan elhatározza, hogy elmegyek megfesteni a velencei Sóhajok hidját. Tájképeim, utcarészleteim legtöbb esetben alkotótáborokban születtek s itt mint a természet szerelmese, igyekeztem körbenézni, természetesen nem passe partout-val a kezemben, de nyitott szemmel és lélekkel. Merem állítani, hogy nincs olyan hely vagy helység, ahol lehetetlen kapni témát, természetesen itt is közrejátszik mindenki egyéni hozzáállása és látásmódja. A művészember érzékeny egyed, sok esetben befolyásolja a saját fizikai állapota és a tábor résztvevőinek a hangulata, hozzáállása a tábori célkitűzésekhez. A berekfürdői táborozásaim alkalmával mindig tizenöt, húsz akvarell, akril illetve temperakép készült, állíthatom nem ismételtem önmagam. Megfesteni protokollból a falu templomát, polgármesteri hivatalát nem volt soha a tisztem, de egy szántóföld közepére pottyant tanya, erdő, akácos „ínyenc falatnak” bizonyult. Természetesen a hely szellemét igyekszem követni, avagy utolérni, IKA várának romjainál nem keresem az alföld mocsarainak békatutaját. Érdekes módon, ezeken a helyeken, ahol sokszor helyi történészeket és más mesélőket hallgatok, ezek történetei is elindítanak valamit az alkotó fejében, sokszor gondoltam magamban, nem is lenne butaság a közös tábor írókkal, költőkkel.  A címek adása szempontjából se lenne butaság ezen közös táborozás. Mi nem vagyunk a szavak emberei.
 


-  A tájkép dokumentum – hogyan, mitől függően választja meg   témáit, aztán az ábrázolás perspektíváját-perspektíváit?
   
​-  Dokumentum talán az utcakép, a város panorámája esetleges épületképek, templomokról, műemlékekről. Fentebb említettem, hogy nem feltétlenül rohanok az ötven éves falusi templomnak, de ha egy románkori templomot már megtisztelek ecsetemmel, avagy az ötszáz éves gótikus református templom is megérett egy szép grafikára. Az Egy város képei című képsorozatom tus és diófapáccal készítettem, kordokumentumnak szánva. Fényképezőgéppel a kezemben róttam Tasnád utcáit két évig. Itt városunk nagy iparművészének Keresztessy Sámuel nyomdokain lépkedve szerettem volna megörökíteni a 2019-2020-as Tasnádot annak utcáit, fontosabb épületeit. A látvány, a köznapi ember perspektívájából fotóztam és rajzoltam, természetesen a kompozíció törvényeit szigorúan betartva. A grafika, lévén a rajz szigorú barátja, ezen épületek és utcaképek megörökítésére nagyon megfelelt, szerintem ez által jó utat választottam. Igyekeztem a vonal és annak játékával színesebbé tenni ezen utcaképeket, hogy ne tűnjenek egyszerű képeslapoknak, amit remélem több kevesebb sikerrel sikerült is elérni. Kísérletezni ez az igazi kihívás minden alkotó ember számára. Tervem között van tovább vinni ezt a témát akvarellben, avagy olajban.


-   A tájkép lelkiállapot - mi lesz az alkotás ideje? Folyamatosan járja a természetet, a környéket? Készít jegyzeteket, amelyek alapján a műteremben születik majd műalkotás?
 
-   Azt figyeltem meg, hogy számomra az előzetes vázlatozás, nem a legjobb módszer, bár embere válogatja, van aki ebből épít tovább a műteremben remekműveket. A helyszín levegője, hangulata adja meg számomra az igazi alkotó erőt, nem mondom, hogy a modern technika módszereit elvetem, hisz pont vázlatozásra, vagy esetleges rossz időjárási tényezők nem befolyásolhatják az alkotás örömét, de a helyszínen készült akvarell nem hazudik sohasem. Egy nagy méretű olajfestményt – itt most tájképre gondolok- természetesen nem hurcolok a hátamon, annál is inkább mert ezt a technikát én szeretem felépíteni a műteremben, nem igazán az alla  prima módszert alkalmazva. Sokszor egy dohos fakéreg szaga, vagy egy ház falán lévő konzol részletes rajzolata ad alkotói ihletet, ötletet.
 

-   A tájkép metafora – helytörténeti eseményekre alapoz?    Mikor vezeti valamely előzetes terv, gondolat a munkáját?
       
-   Ika várának legendája, avagy Tasnád város utcáinak hangulata, számomra megélt ifjúkori emlékei mindig is nosztalgiázásra adtak okot, amiből majd megszületett a mű. Maga a címadás is például a tasnádi utcaképek esetében, nem véletlen, azok régi neveit is felemlítem, hogy ne vesszenek el az útókor számára. Sokan megkérdezték, hogy a barna fekete (tus-diófapác) hangulatot miért választottam? Hát pont ezért, hogy a mának szólva idézzem a múltat is. Vannak azok a régi múlt századbeli gyönyörű szépiafotóink.
Talán sokan lenézik ezt a dokumentálásnak tűnő munkálkodásomat, bár nem egyedül végzem a templomok, műemlékek megörökítését, de szerintem erre is szüksége van a mai kornak, amikor műemlékeink eltűnő stádiumban vannak sajnos országszerte.


-   Átkölti a megragadott, kialakított képet? Mikor, mitől függően?
 
-   A tájképek és az utcaképeim is természetesen úgymond “átmennek” rajtam, talán nem is lenne ez kérdés, hiszen nem egy esetben meséltem taniványaimnak, hogy az egy, hogy mindenki rajzol, énekel avagy főz manapság, csak az a kérdés, hogy eljut-e az illető a főzés művészetének bár a határvonaláig, a zenész a nyekergéstől avagy a hangfeltűnőségi viszketegségtől egy szépen tisztán elénekelt népdalelőadásig vagy a mi esetünkben az “én is tudok rajzolni, szinte megszólalásig élethű” rajtól(ami kifent, kikent anatómiai hibáktól hemzsegő rajz) a valamit én is szeretnék mondani rajzzal a másik embernek, magamról, érzéseimről, gondolataimról a mai korról a régmúltról avagy a távolibb jövőről.
 


3
​
Városképek

-   Városképei tanulmányutak vagy turistautak alapján születtek. Fókuszpont, kerethatás, perspektíva – mi és hogyan alakította munkáját? Előzetes helytörténeti tájékozódás? Például a legendák patinás Velencéjét ábrázolja…  

-   Elindultam meglátogatni fiamat Berlinbe és közben kikötöttem Prágában is, na itt már kellett használnom a mai ember vázlatfüzetét a fényképezőgépet.
Sajnos oly ritkán mozdulhattam ki a mindennapi taposómalomi munkaritmusa miatt, mert nekem is mint minden keleteurópai középkorú emberkének nem adatott meg soha az a vastag anyagi helyzet, hogy kényelmesen heteket utazhassak Európa szerte keresztbe-hosszában. Bár szeretek városképeket megörökíteni, csak kicsiben tudok “gazdálkodni” ezen területen. A berlini és a prágai képeket készítve, természetesnek tartottam, hogy utána olvassak, ezen rövid leírásaimat a facebook oldalamon közzétett képeim alá is írtam, szerintem ezzel mind magam számára, mind a néző számára jót tettem. Kell és talán kellene is mindenkor az információ ezen a téren. Sajnos sok esetben idegen városlátogatásaim alkalmával többet tudtam mondani bizonyos jeles épületekről, mint a helyi vendéglátóim.


-   Előzetes megrendelésre dolgozott már?  

-   Természetesen, mert amint az egykori lelkész mondta, aki a karitatív közügyekbe vetette magát mélyen - „lélek, lélek de miből élek…”-én is bár mindig meg volt a kenyérkereső biztos állásom, de ha komoly felkéréssel fordultak hozzám, természetesen eleget próbáltam tenni ennek is. A művészi munkámban is igyekeztem a magam színvonalát maximálisan tartani, s messze elkerülni a giccsnek, vagy annak még árnyékát is. A Tasnád panorámája című 1995-ben készült grafikám tudna a legtöbbet beszélni erről, mert oly sikeresnek tűnt, hogy már temperában, olajban is többször felkértek ennek elkészítésére. Talán azért is volt oly “kapós” ez a téma, mert valójában valahol elkaptam városom legjellemzőbb pillanatfelvételét, amiről már a távolból több tíz kilométerről, vonatból, gépkocsiból kirajzolódik a református templom uralta utolsó partiumi dombhalom vonulatán Tasnád. Aztán jöttek a grafikai megrendelések különböző könyvekhez. Talán itt vettem hasznát, azon sok illusztrációs munkáimnak, amit még líceumi éveim alatt készítettem. Megrendelések magán személyektől ritkábban jöttek és jönnek, ezt talán a nehezebb gazdasági helyzetnek, a kisváros művészeti szempontból igénytelenebb voltának a számlájára írható. Az új demokrácia számomra az egyházak részéről történő megrendelések számát gyarapította. Talán a városi polgármesteri hivatalt említeném még, mely felkért egy-egy festmény, avagy grafika elkészítésére. Magánszemélyek ünnepi alkalmakra rendelgetnek ritkán. Mindenkor szép az adományképek készíttetése, nem vontam ki magam ezek alól sem, hiszen nemes célokra is kell áldozzon az ember, pláne a művészember.
 


4
​
Könyvillusztrációk

-   Történet és kép viszonyáról. Az illusztrátor a kép pillanatában egész történetet mutat be. Ön hogyan választja ki azt a mozzanatot, azt a részeseményt, amely az egész folyamatot fogja képviselni?

-   A történetet el lehet mondani tíz szóban, tíz mondatban vagy tíz oldalon. A kép egyoldalas, hogy ebbe belesűrítsünk tíz oldalt, na ehhez kell egy kis tudomány, képzőművészeti tudomány. Lehetne stációk sorozatát készíteni, mint Krisztus urunk végső útjához készítettek és készítenek a mai templomi festők, de itt nincs erre mód sem és nem is szükségeltetik. Minden egyes mesének, novellának, versnek van egy mondanivalója, ami ki kell tűnjön az adott képi megközelítésből. Az illusztráció talán olyan, mint az ember fizikai karaktere, ha bárkit, ha csak egy pillanatra is látunk rögtön felismerjük. Így készül el a leírásokból, a mondanivaló pontos kifejezésével a kép, nem sok  képi elemből tisztán kiforrva és letisztulva. Nem engedem magamnak a dagályos kifejezésmódot, az már az irodalom berkeiben is nagyon veszélyes.
 

-   Versgondolatot hogyan illusztrál?  

-   Amikor felkérnek egy verseskötet illusztrálására, természetesen szabad kezet kapok a versek kiválasztására, így első körben végigolvasom a teljes kötetet, amikor már el is indul bennem a vizuális képfeldolgozás, mint minden emberben. Aztán jönnek a „szeretem, megszerettem” versek és a  „nem köt le” versek. Általában több verset illusztrálok, mint amennyi kelletik, de ez nem is baj, mert lesz miből válogatni. Mostanában már nem megy az a régi szép míves regényillusztráció, amiből filmet is lehetett majd készíteni. Elemeket ragadunk ki és ebből szimbólumokat választok és fokozatosan építem fel a képet. Több mindenre kell törekedni, a hangulaton keresztül a mondanivaló ki kell domborodjon s én törekedek a közérthetőségre is. Minden esetben az egyéni jegyek már két vonal után is kitűnnek, természetesen ez kell párosodjon az író, költő gondolataival is. Ezért konzultálni a legszerencsésebb, már ha él még a szerző. A munka nehézségét és egyben szépségét még az információgyűjtés is adja, amit esetenként a kor, a helyzet pontosítása érdekében meg kell tenni. Szerintem a technika sem szabadna elhanyagolható legyen, bár ez vitatható dolog, de példának okáért én egy Tóth Árpádot akvarellel illusztrálnám, míg Adyt linóleummetszettel, persze ez csupán személyes vélemény.
 

-   Mesei, mítoszi atmoszférát ábrázol grafikáin.  A kép széleinek „csipkézésével” mintegy „patinázza” a felületet.  Az Ön számára mit jelent a mesélés öröme?  

-   A „Világszárnya” című csángó mesegyűjteményhez nagyon nehezen nyúltam. Témaidegennek éreztem magam, miután már vagy kétszer átolvastam, szerencsémre még Kallós Zoli bácsi élt és egy nyáron meghívott Válaszútra a családommal egy tíz napos népművészeti táborba. Itt szívtam magamba azt az igazi népi hangulatot, ami annyi energiát adott számomra, hogy reá egy évre el is készülhetett a kötet. Annyi tiszta forrásvizet tudtam meginni, hogy szinte meseszerű egyszerűséggel kerültek ki kezem alól a meseillusztrációk lapjai. Mindig szerettem mesét hallgatni és mondásával sem volt különösebb probléma, ezt gyermekeim hallgathatták legszívesebben. Sajnos a mai korok embere erről már lassan leszokik, pedig a fantázia elszabadulásának s a vizuális fantáziának is nagyon jót tesz a mese. Végszóként talán azt mondhatnám, hogy ne féljünk a meséktől ebben a fantáziálatlan rideg világban kell valami, ami megnyugtasson, elringasson bennünket, légyen az irodalmi, zenei, avagy képzőművészeti mese.
 
 
 

​
Szakmai életrajz
 
Vass Csaba

Születtem Marosvásárhelyen 1958. június 3.-án. Gyermekkoromat a partiumi Tasnádon töltöm, itt élek és alkotok jelenleg is.

Tanulmányaim:

-    Marosvásárhelyi Művészeti Líceum (1973-1977).

-    2020-tól végzem a kolozsvári UT Egyetem nagybányai képzőművészeti szakát.
Mestereim: Nagy Pál festő- és grafikusművész, Török Pál festőművész, Hunyadi László szobrászművész, Molnár Dénes grafikusművész, Barabás Éva festőművész, Cseh Gusztáv grafikusművész.

1980-tól állandó kiállítója vagyok számos megyei és országos tárlatnak. Munkáim megjelennek több újságban, folyóiratban, mint az akkori Utunk, Művelődés és a Szatmári Hírlap. Több alkalommal kaptam elismerő oklevelet, s több alkalommal első díjjal is kitüntettek az akkori képzőművészeti fesztiválokon.

Első egyéni kiállításomra 1991-ben került sor a nagykárolyi Károlyi kastély kiállítótermében. Az új demokrácia számomra is megnyitja az utat a külföld felé. Több bel- és külföldi alkotótábor résztvevője vagyok, úgymint a franciaországi Bessan, a magyarországi Berekfürdő, Napkor és a Hajdúnánás, valamint a székelyföldi csernátoni IKA művésztelep.
A rendszerváltás után közvetlen, Petkes József festőművész-akvarellista az, akinek rengeteget köszönhetek alkotói karrierem kialakulásában, többek között ő általa jutottam el több alkotótáborba és 2000-ben egy franciaországi tanulmányútra Bessansba.
Ezt követi több egyéni kiállításom, melyek között felsorolnám a magyarországi Budapestet, Vépet, Hódmezővásárhelyt, Nyíregyházát, Nagykállót, Csengert és Napkort.  Belföldi egyéni tárlataim voltak Bukarestben (Petőfi ház), Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, Tasnádon és Kaplonyban.

Csoportos kiállításokon a németországi Münszterben, a franciaországi Bessansban, Bonnevalban, a svédországi Stockholmban, Magyarországon Budapesten, Berekfürdőn, Csengerben és a hazai Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, Csernátonban, Székelyudvarhelyen, Brassóban, Nagykárolyban és Tasnádon vettem részt.
Munkáim közt szerepelnek, könyvillusztrációk, több verseskötet Lőrincz Lászlótól, Ady Endréről szóló életrajz, egy ABC-s könyv és talán a legjelentősebb Kallós Zoltán Világszárnya című csángó mesegyűjteménye. Az RMDSZ eseményeire folyamatosan készítek emléklapokat. Az Ady a Kölcsey megemlékezések grafikusának érzem magam.
Tagja vagyok két művészeti csoportnak is, a budapesti Magyarországi Keresztény Művészek Egyesületének és a Stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesületének.
​
Munkásságom elismeréseként, 2007-ben Tőkés Sándor díjjal tüntettek ki Berekfürdőn.
 
 
Reprodukciók
 
Tájképek
Portrék
Városképek
Könyvillusztrációk




​

Kallós Zoltán
Világszárnya

​​

Benák Katalin
Érmindszent 
Ady Endre szülőfaluja

​

Lőrincz László
Indulhatok, érkezhetek

​

Lőrincz László
Maradékok az életemből

​

Berekfürdő

​

Berlin-Prága tus-dió

​

Napkor

​

Portrék

​

Tasnád

​

Tasnád tus-dió