Józsa István
WILLY GÜNTHER
Schwerin, Németország 
​

          Willy Günther, schwerini (Németország) festőművészt, különös szálak kötik Erdélyhez: a bensőséges kapcsolat kialakulásában része van természeti szépségnek és művészi alkotásvágynak, turistakíváncsiságnak, rendőrterrornak és ... véletlennek egyaránt. 1989  előtt turistaként érkezett Erdélybe. Szemtanúja volt a nagyenyedi templom átkutatásának, amikor is a hatóságok „fegyvereket és muníciót kerestek”. És a környéket beutazva, Torockón rábukkant egy rég elhagyatott és rég felújításra szoruló  ferences kápolnára. Elválalta, hogy mindenfajta honorárium nélkül elvégzi a festő munkáját a felújításban.
​          Mint elmondta, hazájában a fordulat előtt meglehetősen mellőzték, az indokok pedig ideológiai természetűek voltak. Sajátos technikájával – guas papírra – vonta magára a hatalmasok haragját, „anarchistának” tartották. Azon roppant értelemre valló kérdés alapján értékelték művészetét, hogy „az emebrért vagy az ember ellen fest?” 1989  óta nagyon keresett, rövid időn belül kiállítások sorával jelentkezett hazájában, Lengyelorszában, Magyarországon, jelenleg olaszországi csoportos tárlatra készül.
​          ​Képeinek műfaját, témáit meghatározva, a figuratív festészet világában járunk: tájképek, portrék, pontosabban Erdély hegyei és emberei. A kifejezés sajátosságát vizsgálva, az kap meg első látásra, hogy vad színeket, meghökkentő párosításokat használ, akár kontrasztjait, akár például egyik képének lila emberalakját figyeljük. A nagy foltok, lendületes vonások, már-már gesztusszerűen kiépült kompozíciói kitörő energiát sugároznak a képből; günther a természet eruptív erejét ragadja meg, ennek ad művészi formát. „A pillanatot ragadva meg, összekapcsolom azt, aki vagyok, azzal, amit látok” – mondta. Művészetének gyökere a természet energiáiba merül. Ugyancsak ő fogalmazott így: „Zivilisation ist gefährlich, Zivilisation ist Leben ohne Natur und Raum und führt zur Einschränkung der Individualität”. (A civilizáció veszélyes, a civilizáció természet és szabad tér nélküli létezésmód és a személyiség korlátoltságához vezet.) Nos, saját bevallása szerint, Erdélyben más ember és természet kapcsolatot vélt felfedezni, s ha az itteni tapasztalatok nem is jelentettek fordulatot művészi pályáján, művészete itt mindenképpen ideális táptalajra talált. Már az eddigieket összegezve, meg kell állapítanunk: a műfaj, a téma ezekben a képekben valamiképpen háttérbe szorul, a kifejezés sajátosságainál fogva, a láttatás módja mintegy önállósul – ez ragadja me a szemlélőt. Nem annyira Erdélyt kell hát keresnünk, hanem egy bizonyos optikának az érvényesítését kell figyelnünk: egy neoexpresszionista festő megnyilatkozásait. Az alkotásnak azt a pillanatát, amikor a mű két említett összetevője összekapcsolódik, de a szubjektivítás már kezd egészen szélsőségessé válni, mitizálódni.
 
 
 
1993