Kádas Csilla
FIKCIÓ ÉS METAFIKCIÓ A POSZTMODERN IRODALOMBAN
A fikciónak illetve a metafikciónak egyaránt jelentős szerepe van a posztmodern irodalomban. Kérdéses azonban, hogy el kell-e választanunk ezt a két fogalmat a modern utáni irodalomtudományban. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a fikció és a metafikció kölcsönösen feltételezik egymást, akár a gondolkodás és a nyelv, így nem szükséges a megkülönböztetésük.
Ahhoz, hogy világos és tisztán érthető betekintést kaphassunk a témával kapcsolatban, úgy gondolom fontos körbejárnunk az adott fogalmakat, megvizsgálni azt, hogy milyen hatással volt az irodalomra és milyen mértékben befolyásolta azt.
A fikció szó a latin „fictio”-ból származik, melynek jelentése kitalált, a valóságban nem létező, elképzelt dolog. Tehát itt egy képzelt esetnek a föltevéséről beszélhetünk, amely nem alkalmas arra a célra, hogy bármilyen pontos és megalapozott következtetést vonhassunk le belőle. A fikciót értelmezhetjük úgy is, mint segédeszköze a gondolkodásnak, mivel amiben nem vagyunk megbizonyosodva, illetve aminek nincsenek megalapozott tényei azt kénytelenek vagyunk a gondolkodásba bevonni, hogy egy viszonylag valóságos elmélet születhessen. „Tágabban abban az értelemben is használjuk e szót, hogy valamely képzelt esetnek föltevését jelenti, anélkül, hogy tudnánk, hogy az eset képzelt, amely esetben természetesen tévedésbe bonyolódunk”.[1]
A fikció nem csak az irodalomban, hanem más tudományterületeken is egyaránt ismert és használatos. Ilyen például a jog is. A Révai lexikon szerint „a jognak a tény az alapja, ex facto oritur jus. A tény vagy valóságos, vagy képzelt, azaz olyan, amelyet a jog valóságosnak tekint, noha tényleg nem az. A képzelt tényeket fikciónak nevezik.”[2] Arany Jókainak szánt levelében így beszél a fikcióról: „Tudjuk már, hogy amiért küzdénk, nem egyéb csak fikció.” Arany itt szintén egy kitalált, nem valós dologra utal.
A valóság és a fikció néha összeérő, néha széttartó kapcsolata fontos szerepet kap úgy a regényvilágban, mint a költészetben, filozófiai munkákban, vagy bármely más irodalmi műnek nevezett alkotásban.Ha irodalmi alkotásokról beszélünk, egyik legjellemzőbb tulajdonságukként a fikciót említhetjük meg. A fikcióra alapulva minden alkotás létrehoz egy saját világot.
Más szempontból vizsgálódva azt állapíthatjuk meg, hogy tulajdonképpen minden irodalmi alkotás nem más, mint fikció. Az irodalmi művekben megrajzolt események nem történnek meg a valóságban, viszont a legtöbb alkotás úgy van megszerkesztve, hogy akár meg is történhetett volna. Egy művet akkor is lehet a fikció jelzőjével illetni, ha valószerű elemekből áll össze egységes művé, amelyek megfeleltethetőek az igazságnak. A fikció nem csak magára az eseményekre összpontosít, hanem ugyanúgy kihat a mű helyzetére, a szereplőkre, a történet elbeszélőjére.
A fikció a regényekben, novellákban, történetekben és a költészetben egyaránt fontos szerepet tölt be. Arisztotelész viszont megkülönböztette a költőt a történetírótól. „ Az egyik megtörtént eseményeket mond el, a másik pedig olyanokat, amik megtörténhetnének. Ezért filozofikusabb és mélyebb a költészet a történetírásnál, mert a költészet inkább az általánosat, a történelem pedig az egyedi eseteket mondja el.[3]
A fiktív történetek általában azért lettek megírva, hogy az olvasó számára tanító példát mutasson. Ezeknek a fiktív alapú történeteknek a legfőbb célja nem más, mint a tanítás. A művekben olykor összemosódnak a fikció és a valóság határai, illetve megváltozik a narrátori pozíció, az írás párhuzamosan a történet alakulásával tör a felszínre.
A fikció fikcióként való tematizálását a metafikció jelenti. A metafikció fogalma az 1960-as években terjedt el, ráirányítja az olvasó figyelmét a nyelv uralmára a valóság felett. A metafikció a fikció olyan típusát jelenti, amely tanulmányozza saját szerkezetét vagy kommentálja más fikciók szerkezetét. A mű metafikciós aspektusai nem mindig töltenek be fontos szerepet, néha csak kis szerepet játszanak, harmonizálnak, és szinte észrevehetetlenek maradnak.
A metafikció egyik jellegzetes tulajdonsága az, hogy saját irodalmiságát helyezi előtérbe. Főként olyan művekre alkalmazták ezt a terminust, amelyek nem csak a fiktív elbeszéléssel, hanem a valóság és a fikció viszonyával is foglalkoztak. A metafikció nagy segítség a műértésben, mivel próbált megszabadulni a valóságvonatkozás igényétől, így az értelmezők előtt egy új perspektíva jelentkezett. Továbbá a metafikció tiltakozott az ellen, hogy a bravúrosan megkomponált irodalmi művek, leírhatók társadalmi folyamatok vagy akár eszmék kifejeződéseként.
Akárcsak a fikció illetve annak tudósítása, a metafikció is hatással lehet az olvasó mindennapjaira. Az olvasó fel tudja ismerni azt, hogy mindannyiunk hétköznapja és a hétköznapi valóságok fikción alapulnak. (McCaferry 1982: 3-5).
John Garner, amerikai író szerint a metafikció stílusában és témájában egyaránt a fikció tényére fókuszál, ”nem pedig arra, hogy a realista kelléktárat felvonultatva egyfajta valóságot hozzon létre, amely-amennyiben jól van megírva - mintegy magába szippantja az olvasót.”[4]
Most, hogy már egyaránt meghatároztuk a fikció és a metafikció fogalmát áttérhetünk a posztmodern irodalom részletezésére és kapcsolatának megvizsgálására a fikcióval és metafikcióval. A posztmodern a modern utáni korszak megnevezése. A paradoxonok illetve lezárhatatlan problémák bukkantak fel a modernség folyamán, így a posztmodernt a modernség kritikájának is nevezhetjük. A posztmodernre jellemző az antiforma, a játékszerűség, a véletlen, az intertextualitás,a retorika. A posztmodern elfogadja a káoszt és a modernnel ellentétben nem akarja kizárni a kozmikus káoszt, illetve képtelen a lehetséges nyelvjátékok egységesítésére, összefogására, amire viszont a modern nagyon is alkalmas.
Lyotard a posztmodernt így határozza meg: „Végsőkig leegyszerűsítve, a posztmodernt a nagy elbeszélésekkel szembeni bizalmatlanságban határozom meg.”[5]
A posztmodern egyik lényege az, hogy megkérdőjelezze a szubjektum önazonosságát és az abszolút érvényű magyarázatok és elvek létét.
A modern művészet utáni művészet, azaz napjaink művészeti megnyilvánulásai számos izmusba tömörülnek. Ezek még annyira sem értelmezhetők stiláris szempontból nézve, mint a modern művészet alkotásai. Ha mégis stiláris jelzőt keresünk, akkor azt valahol az eklektikus és egyéni jelzőkkel illethetjük. Az irodalomban a posztmodernnel kapcsolatban gyakran említik az irónia, illetve az intertextualitás, azaz szöveg közöttiség meghatározó szerepét. A szöveg közöttiség azt jelenti, hogy ezek a szerzők sok esetben utalnak más művekre, Esterházy Péter például jelöletlenül idéz saját szövegeiben más szerzőtől. De gyakran készülnek olyan alkotások is, amelyek bizonyos műfajokat parodizálnak, vagy más művek átirataiként működnek.[6]
A posztmodern művekben a szereplők nagy része csupán a fikció termékei, és nem valós, történelmi figurák. Beszélhetünk olyan regényekről is, melynek cselekménye nagyon is valóságos és megtörtént, viszont a szerző kitalált személyek szemszögéből mutatja be az események láncolatát.
A XX. század egyik híres regénye, Ottlik Géza remekműve, melynek címe Iskola a határon. A műben fellelhető a fikció, mely fontos szerepet kap az egész regény során. A mű két fiktív kézirat köré fonódik. Az egyik Medve kézirata, mely alapján elindul a tulajdonképpeni cselekmény. A másik fiktív kézirat pedig az Iskola tíz évvel korábbi változata. Ezt még senki sem olvasta, viszont a találgatások és elméletek a kéziratról már-már legendává váltak. Medve kézirata szinte központi szerepet kap a regényben, attól függetlenül, hogy csupán fikció.
Végezetül, ezzel is illusztrálhatjuk, hogy a fikciónak épp oly fontos szerepe van a művekben akárcsak a realitásnak. A metafikció és a fikció fontos szerepet töltöttek be a régi kor irodalmában, s a posztmodern irodalomban egyaránt.
Bibliográfia
Jegyzetek
[1] http://www.netlexikon.hu/yrk/Erinv/58271
[2] http://www.netlexikon.hu/yrk/Erinv/58271
[3] Arisztotelész: Poétika. Bp., Kossuth Könyvkiadó, 1992, 18. Old.
[4] http://konyvketto.blogspot.ro/2010/06/metafikcio-utan.html
[5] Jean-Francois Lyotard, A posztmodern állapot, in: A posztmodern állapot, Jürgen Habermas, Jean-Francois Lyotard, Richard Rorty tanulmányai, Századvég-Gond, Bp., 1993, 8. o.
[6] http://hu.wikipedia.org/wiki/Posztmodern
Ahhoz, hogy világos és tisztán érthető betekintést kaphassunk a témával kapcsolatban, úgy gondolom fontos körbejárnunk az adott fogalmakat, megvizsgálni azt, hogy milyen hatással volt az irodalomra és milyen mértékben befolyásolta azt.
A fikció szó a latin „fictio”-ból származik, melynek jelentése kitalált, a valóságban nem létező, elképzelt dolog. Tehát itt egy képzelt esetnek a föltevéséről beszélhetünk, amely nem alkalmas arra a célra, hogy bármilyen pontos és megalapozott következtetést vonhassunk le belőle. A fikciót értelmezhetjük úgy is, mint segédeszköze a gondolkodásnak, mivel amiben nem vagyunk megbizonyosodva, illetve aminek nincsenek megalapozott tényei azt kénytelenek vagyunk a gondolkodásba bevonni, hogy egy viszonylag valóságos elmélet születhessen. „Tágabban abban az értelemben is használjuk e szót, hogy valamely képzelt esetnek föltevését jelenti, anélkül, hogy tudnánk, hogy az eset képzelt, amely esetben természetesen tévedésbe bonyolódunk”.[1]
A fikció nem csak az irodalomban, hanem más tudományterületeken is egyaránt ismert és használatos. Ilyen például a jog is. A Révai lexikon szerint „a jognak a tény az alapja, ex facto oritur jus. A tény vagy valóságos, vagy képzelt, azaz olyan, amelyet a jog valóságosnak tekint, noha tényleg nem az. A képzelt tényeket fikciónak nevezik.”[2] Arany Jókainak szánt levelében így beszél a fikcióról: „Tudjuk már, hogy amiért küzdénk, nem egyéb csak fikció.” Arany itt szintén egy kitalált, nem valós dologra utal.
A valóság és a fikció néha összeérő, néha széttartó kapcsolata fontos szerepet kap úgy a regényvilágban, mint a költészetben, filozófiai munkákban, vagy bármely más irodalmi műnek nevezett alkotásban.Ha irodalmi alkotásokról beszélünk, egyik legjellemzőbb tulajdonságukként a fikciót említhetjük meg. A fikcióra alapulva minden alkotás létrehoz egy saját világot.
Más szempontból vizsgálódva azt állapíthatjuk meg, hogy tulajdonképpen minden irodalmi alkotás nem más, mint fikció. Az irodalmi művekben megrajzolt események nem történnek meg a valóságban, viszont a legtöbb alkotás úgy van megszerkesztve, hogy akár meg is történhetett volna. Egy művet akkor is lehet a fikció jelzőjével illetni, ha valószerű elemekből áll össze egységes művé, amelyek megfeleltethetőek az igazságnak. A fikció nem csak magára az eseményekre összpontosít, hanem ugyanúgy kihat a mű helyzetére, a szereplőkre, a történet elbeszélőjére.
A fikció a regényekben, novellákban, történetekben és a költészetben egyaránt fontos szerepet tölt be. Arisztotelész viszont megkülönböztette a költőt a történetírótól. „ Az egyik megtörtént eseményeket mond el, a másik pedig olyanokat, amik megtörténhetnének. Ezért filozofikusabb és mélyebb a költészet a történetírásnál, mert a költészet inkább az általánosat, a történelem pedig az egyedi eseteket mondja el.[3]
A fiktív történetek általában azért lettek megírva, hogy az olvasó számára tanító példát mutasson. Ezeknek a fiktív alapú történeteknek a legfőbb célja nem más, mint a tanítás. A művekben olykor összemosódnak a fikció és a valóság határai, illetve megváltozik a narrátori pozíció, az írás párhuzamosan a történet alakulásával tör a felszínre.
A fikció fikcióként való tematizálását a metafikció jelenti. A metafikció fogalma az 1960-as években terjedt el, ráirányítja az olvasó figyelmét a nyelv uralmára a valóság felett. A metafikció a fikció olyan típusát jelenti, amely tanulmányozza saját szerkezetét vagy kommentálja más fikciók szerkezetét. A mű metafikciós aspektusai nem mindig töltenek be fontos szerepet, néha csak kis szerepet játszanak, harmonizálnak, és szinte észrevehetetlenek maradnak.
A metafikció egyik jellegzetes tulajdonsága az, hogy saját irodalmiságát helyezi előtérbe. Főként olyan művekre alkalmazták ezt a terminust, amelyek nem csak a fiktív elbeszéléssel, hanem a valóság és a fikció viszonyával is foglalkoztak. A metafikció nagy segítség a műértésben, mivel próbált megszabadulni a valóságvonatkozás igényétől, így az értelmezők előtt egy új perspektíva jelentkezett. Továbbá a metafikció tiltakozott az ellen, hogy a bravúrosan megkomponált irodalmi művek, leírhatók társadalmi folyamatok vagy akár eszmék kifejeződéseként.
Akárcsak a fikció illetve annak tudósítása, a metafikció is hatással lehet az olvasó mindennapjaira. Az olvasó fel tudja ismerni azt, hogy mindannyiunk hétköznapja és a hétköznapi valóságok fikción alapulnak. (McCaferry 1982: 3-5).
John Garner, amerikai író szerint a metafikció stílusában és témájában egyaránt a fikció tényére fókuszál, ”nem pedig arra, hogy a realista kelléktárat felvonultatva egyfajta valóságot hozzon létre, amely-amennyiben jól van megírva - mintegy magába szippantja az olvasót.”[4]
Most, hogy már egyaránt meghatároztuk a fikció és a metafikció fogalmát áttérhetünk a posztmodern irodalom részletezésére és kapcsolatának megvizsgálására a fikcióval és metafikcióval. A posztmodern a modern utáni korszak megnevezése. A paradoxonok illetve lezárhatatlan problémák bukkantak fel a modernség folyamán, így a posztmodernt a modernség kritikájának is nevezhetjük. A posztmodernre jellemző az antiforma, a játékszerűség, a véletlen, az intertextualitás,a retorika. A posztmodern elfogadja a káoszt és a modernnel ellentétben nem akarja kizárni a kozmikus káoszt, illetve képtelen a lehetséges nyelvjátékok egységesítésére, összefogására, amire viszont a modern nagyon is alkalmas.
Lyotard a posztmodernt így határozza meg: „Végsőkig leegyszerűsítve, a posztmodernt a nagy elbeszélésekkel szembeni bizalmatlanságban határozom meg.”[5]
A posztmodern egyik lényege az, hogy megkérdőjelezze a szubjektum önazonosságát és az abszolút érvényű magyarázatok és elvek létét.
A modern művészet utáni művészet, azaz napjaink művészeti megnyilvánulásai számos izmusba tömörülnek. Ezek még annyira sem értelmezhetők stiláris szempontból nézve, mint a modern művészet alkotásai. Ha mégis stiláris jelzőt keresünk, akkor azt valahol az eklektikus és egyéni jelzőkkel illethetjük. Az irodalomban a posztmodernnel kapcsolatban gyakran említik az irónia, illetve az intertextualitás, azaz szöveg közöttiség meghatározó szerepét. A szöveg közöttiség azt jelenti, hogy ezek a szerzők sok esetben utalnak más művekre, Esterházy Péter például jelöletlenül idéz saját szövegeiben más szerzőtől. De gyakran készülnek olyan alkotások is, amelyek bizonyos műfajokat parodizálnak, vagy más művek átirataiként működnek.[6]
A posztmodern művekben a szereplők nagy része csupán a fikció termékei, és nem valós, történelmi figurák. Beszélhetünk olyan regényekről is, melynek cselekménye nagyon is valóságos és megtörtént, viszont a szerző kitalált személyek szemszögéből mutatja be az események láncolatát.
A XX. század egyik híres regénye, Ottlik Géza remekműve, melynek címe Iskola a határon. A műben fellelhető a fikció, mely fontos szerepet kap az egész regény során. A mű két fiktív kézirat köré fonódik. Az egyik Medve kézirata, mely alapján elindul a tulajdonképpeni cselekmény. A másik fiktív kézirat pedig az Iskola tíz évvel korábbi változata. Ezt még senki sem olvasta, viszont a találgatások és elméletek a kéziratról már-már legendává váltak. Medve kézirata szinte központi szerepet kap a regényben, attól függetlenül, hogy csupán fikció.
Végezetül, ezzel is illusztrálhatjuk, hogy a fikciónak épp oly fontos szerepe van a művekben akárcsak a realitásnak. A metafikció és a fikció fontos szerepet töltöttek be a régi kor irodalmában, s a posztmodern irodalomban egyaránt.
Bibliográfia
- http://www.forrasfolyoirat.hu
- http://hu.wikipedia.org
- Cs.Gyimesi Éva: Teremtett világ: Rendhagyó bevezetés az irodalomba, Kriterion kiadó, 1983
Jegyzetek
[1] http://www.netlexikon.hu/yrk/Erinv/58271
[2] http://www.netlexikon.hu/yrk/Erinv/58271
[3] Arisztotelész: Poétika. Bp., Kossuth Könyvkiadó, 1992, 18. Old.
[4] http://konyvketto.blogspot.ro/2010/06/metafikcio-utan.html
[5] Jean-Francois Lyotard, A posztmodern állapot, in: A posztmodern állapot, Jürgen Habermas, Jean-Francois Lyotard, Richard Rorty tanulmányai, Századvég-Gond, Bp., 1993, 8. o.
[6] http://hu.wikipedia.org/wiki/Posztmodern