Keresztes Krisztina
FELHŐATLASZ
Véleményem szerint és olvasmányélményeim alapján a magáról tudó fikció az irodalom egyik legérdekesebb jelensége. Konvencionálisan a fikció, ‘kitalált dolog’, olyasmiről szól, ami nem valóság, az olvasó elvárása, hogy egy másik, az olvasás ideje alatt magától értetődő világ táruljon elé. Intenzívebb a valóságtapasztalat például a történelmi regények esetében: ha olyasmiről olvasunk, amiről tudjuk, hogy megtörtént (például a világháborúkról), az ábrázolt világ hitelességét még inkább elfogadjuk. A valóságtól való teljes elszakadást várunk tehát a fikcióirodalomtól, úgy reagálunk a fiktív történésekre, mintha közeli ismerőseinkről volna szó: érzelmi kötődést tapasztalunk kitalált szereplők iránt, körmünket rágva várjuk, hogy miképpen oldódik meg a különösen feszült helyzet, különösen jó történetek után pedig napokig, hetekig nem tudunk szabadulni világától, mintha a fiktív történet az életünk része volna. Erre a jelenségre utal George R. R. Martin, amikor kijelenti, hogy „egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal; az az ember, aki nem olvas, csak egyet.”
Éppen ezért kiemelkedő a fikción belül megjelenő metafikció. Semmi nem elgondolkodtatóbb, mint ha, olvasás közben, a fikció öntudatra ébredésének leszünk tanúi, annak a pillanatnak, amikor a – valóságként kezelt – fikció kijelenti: „fikció vagyok”. A modern és posztmodern irodalomban számtalan példát találunk erre: Woody Allen rövid történetében, A Kugelmass-epizódban az öreg, magányos Kugelmass varázslattal a modern New Yorkba hozza Flaubert Bovarynéjét, aki tisztában van saját fikcionalitásával; John Green Csillagainkban a hiba című regényében Hazel az Egy császári megpróbáltatás című, csak a regény világában létező regényt olvassa és folyamatosan reflektál rá, párhuzamot von saját élete és a regény főszereplőjének sorsa között; vagy, és ez a regény képezi dolgozatom tárgyát, David Mitchell Felhőatlasz című regényében számos történetet először fikcióként, majd fikción belüli fikcióként olvasunk.
A Felhőatlasz 2012 filmszenzációja volt, Lana Wachowski, Tom Tykwer és Andy Wachowski ekkor vitte vászonra a 2004-ben született regényt. A regény és film egyaránt nagy formátumú alkotás, éppen ezért vegyes reakciót váltott ki a nagyközönségből: az egymásba bonyolódó, nehezen követhető, szimbolisztikában gazdag történet megértéséhez nem kevés türelem, lélekjelenlét és figyelem szükséges, ezért, aki csak a hangzatos hollywoodi szereposztás miatt (ami különben tényleg nem elhanyagolható, Tom Hanks, Halle Berry, Hugh Grant és Susan Sarandon csak néhány a sztárok közül) vagy lenyűgöző látványvilág és sok akció reményében döntött a film mellett, valószínűleg lemaradt a lényegéről. Tapasztalatom szerint háromszor kell figyelmesen végignézni, mire minden részlet a helyére kerül, és a könyv elolvasása is ajánlott, tekintve, hogy a filmváltozat elkerülhetetlenül tükrözi a rendezők olvasatát. Bár fordítva szoktam, a Felhőatlaszt először megnéztem, utána elolvastam, olvasmányélményeimet pedig a fikció és metafikció bemutatásának jegyében részletezem.
A Felhőatlasz struktúrájának megértése kulcsfontosságú a történet követésében. Hat történet építi fel a regényt, tér- és időbeli elhelyezés szempontjából távoliak, a regény üzenete pedig az, hogy minden mindennel kapcsolatban van és a mozzanatok egymást befolyásolják.
Időrendi sorrendben a hat történet közül az 1850-ben játszódó az első, ez Adam Ewing története, egy fiatal amerikai jegyzőé, aki Új-Zélandról hazavezető útján számos (életveszélyes) kalandot él meg, egy bennszülöttel közeli barátokká válnak, akinek segítségével elhárítja megbízhatónak hitt orvosa gyilkossági kísérletét.
A második történet 1930-ban játszódik, főszereplője Robert Frobisher, az apja vagyonából kitagadott, meg nem értett biszexuális zeneszerző, aki, tartozásai miatt, Londonból Belgiumba menekül, ahol egy tehetséges, de öreg és halálosan beteg zeneszerző, Vyvyan Ayrs segédje lesz. Számos, közösen írt zenemű nagy sikert arat, egyéni munkája pedig a Felhőatlasz szextett. Viszonyt kezd úgy Vyvyan feleségével, mint a lányával, a zeneszerzővel is tönkremegy a kapcsolata, így visszatér Londonba, egy hotelszobában pedig öngyilkos lesz. Története szerelmének, Rufus Sixsmith-nek írt levelezéséből bontakozik ki.
A harmadik történet 1975-ben, Californiában játszódik, főszereplője Luisa Rey, egy fiatal, energikus újságíró. Szerencsés (vagy szerencsétlen?) véletlenek sorozatának eredményeként egy iratcsomó birtokába jut, amely felfedi a helyi erőmű, a HYDRA titkát: az erőművet működtető üzletemberek tudják, hogy nem biztonságos, az első üzemeltetése alkalmából valószínűleg fel fog robbanni, de a profit reményében eltitkolják az információt és nem állítják le a projektet. Rey életét kockáztatva próbálja leleplezni a titkot és végül sikerrel jár, ám a HYDRA gyanút fog, és a boldog végkifejlet előtt számos kísérletet tesznek elhallgattatására Smoke ügynökön keresztül, mely közül számos kis híján sikerrel jár.
A negyedik történet a regény születésének jelenében, 2004-ben, Londonban játszódik. Timothy Cavendish-ről, az idős és nyugalomra vágyó szerkesztőről szól, aki egy helyi gengszter, Dermot Hoggins önéletrajzát szerkeszti és adja ki, a könyveket azonban senki nem veszi. Szerencsés fordulatot vesznek a dolgok, amikor Hoggins botrányba keveredik és börtönbe kerül, könyvének olvasottsága ugyanis drasztikusan megnő. Cavendish megtartja a hirtelen szerzett teljes összeget, hamar elkölti, Dermot gengsztertársai azonban rátörnek és néhány nap ultimátumot adnak az írót illető pénz kifizetésére. Cavendishnek nem lévén elég pénze, elidegenedett testvérétől kér segítséget, aki, bár kölcsön nem ad, megígéri neki, hogy biztosít számára egy csendes helyet, ahol meghúzhatja magát. A ‘csendes helyről’ hamar kiderül, hogy öregek otthona, amit Cavendish csak akkor fedez fel, amikor már túl késő, hiszen minden iratot aláír. További kalandjai során öregotthonbeli társaival szökési kísérletet tervelnek ki és visznek véghez, a zárlatban pedig rátalál fiatalkori szerelmére, Ursulára, s vele tölti hátralevő napjait.
Az ötödik történet Szöulban játszódik, a lehangoló, posztapokaliptikus jövőben. A bolygó nagyrésze lakhatatlan a nukleáris tevékenység következtében, az emberiség ‘alantas’ munkáit az erre a célra kifejlesztett klónok végzik, akiket tizenkét év munka után kivégeznek és fehérjedús élelemmé dolgoznak fel. A történet főszereplője Sonmi 451, a klón, aki öntudatra ébred. A mindent és mindenkit elnyomó kormány ellen lázadó ellenzék veszi őt oltalmába, beavatja a világ kegyetlen titkaiba és felkelést szervez. A mindent eldöntő csata Hawaii szigetén a lázadók vereségével végződik, Sonmit foglyul ejtik és kikérdezik, a teljes történet ebből az interjúból bontakozik ki. A vallató tiszet megérinti a különleges történet, így feljegyzéseit az utókorra hagyományozza, hogy Sonmi kivégzése után is tanulságként szolgáljon.
A hatodik, időben utolsó történet Hawaii szigetén, az előző történet ideje után játszódik, a világ második összeomlását követő időszakban. Az életben maradt emberiség törzsi életmódot folytat, a főszereplő Zachry, a kecskepásztor és törzse, akik Sonmit istennőként tisztelik, szent könyvük Sonmi öntudatra ébredése után leírt bölcseletekből, mondásokból áll. Zachry retrospektíven meséli élményeit, számos kalandját: a Kuna törzs elleni harcokat, mindennapi epizódokat valamint egy fejlett embercsoport, a Bölcselődök látogatását. A történet zárlatában Zachry a Bölcselődökkel távozik a Földről, fiatalságának történeteit már egy más bolygón, népes családjának meséli.
A hat történet szoros kapcsolatban áll, több szinten összefonódnak. Az első és legalapvetőbb kapcsolódási mód az események közvetlen összekapcsolódása: 1975-ben Luisa Rey Frobisher szerelmétől, Rufus Sixsmith-től kapja az erőmű titkát felfedő iratcsomót és a pár levelezését is; valamint a posztapokaliptikus Hawaii szigetén élő Zachry és törzse Sonmit tiszteli istennőként, a Bölcselődök fedik fel, hogy ki volt Sonmi és mi történt vele.
Ennél finomabb kapcsolódási felület a fikció-metafikció viszony. Az első ilyen példa az, hogy Adam Ewing csendesóceáni naplója Robert Frobisher történetében Vyvyan Ayrs gazdag könyvtárának egy kötete (bár a második fele hiányzik, csak utólag kerül elő), Robert üres óráiban olvassa, sőt, még leveleiben is említi. A második példa szintén Frobisher történetéhez kapcsolódik, Vyvyan ugyanis egy olyan zeneművet komponál, melynek inspirációja furcsa álmából származik: mesterségesen megvilágított kávézót lát, ahol teljesen egyforma lányok szolgálnak fel (ez utalás Sonmi történetére). A harmadik példa a fikción belüli fikcióra az, hogy Cavendish kalandjai során futólag említi, hogy egy kéziratot olvasgat, melynek címe Fél életek: A Luisa Rey-rejtélyek, a HYDRA-történet tehát fikcióként szerepel ebben a történetben. A negyedik példa szintén Cavendish életéhez kapcsolódik, történetéből ugyanis film készült, amit több száz évvel később Sonmi a régi világ archívumában talál és lenyűgözve nézi, mint éltek a régi emberek. A harmadik kapcsolatrendszer a gondosan kidolgozott szimbolika. A teljes történetet átszövő elem a Felhőatlasz című zenemű, Frobisher alkotása, melyet több szereplő ismerősnek vél, pedig alig három-négy példány maradt fenn belőle, nagyon kevéssé ismert. Központi szimbóluma ez a regénynek, megtestesíti a sorsok és események időtől és tértől független összefonódását. Hasonló motívum az üstökös alakú anyajegy, mely Frobisher, Luisa, Zachry és Sonmi testén is jelen van; a földgömbhöz hasonló mandzsettagomb, mely Adam Ewingtől Frobisherhez, majd Zachryhoz kerül stb.
A negyedik összekapcsoló elem csak a filmváltozatban releváns, a rendezői vízió szerint ugyanis a hat történet számos szereplőjét egy kis színészgárda játssza. Így például Adam Ewing orvosát, a filmbeli Cavendisht, Dermot Hogginst és Zachryt egyaránt Tom Hanks; Luisa Rey-t, Vyvyan Ayrs feleségét és a Bölcselődök vezetőjét Halle Berry; Adam Ewing apósát, a HYDRA igazgatóját, Cavendish testvérét, a Kuna törzsfőnököt és Sonmi felettesét Hugh Grant; Cavendisht és Vyvyan Ayrst pedig Jim Broadbent; a film ezen tulajdonsága szintén hozzájárul ahhoz, hogy az univerzális összefüggések hangsúlyt kapjanak.
A Felhőatlasz különleges élmény, úgy a film, mint a regény. Érdekes, amint az olvasó felfedezi, hogy a korábban egyszintesként kezelt fikció kétszintessé válik, az újabb fikcióréteg alá kerül; ezen rétegződés eredménye pedig a megismételhetetlen, teljesen valóságosként ható fikcióvilág.
Éppen ezért kiemelkedő a fikción belül megjelenő metafikció. Semmi nem elgondolkodtatóbb, mint ha, olvasás közben, a fikció öntudatra ébredésének leszünk tanúi, annak a pillanatnak, amikor a – valóságként kezelt – fikció kijelenti: „fikció vagyok”. A modern és posztmodern irodalomban számtalan példát találunk erre: Woody Allen rövid történetében, A Kugelmass-epizódban az öreg, magányos Kugelmass varázslattal a modern New Yorkba hozza Flaubert Bovarynéjét, aki tisztában van saját fikcionalitásával; John Green Csillagainkban a hiba című regényében Hazel az Egy császári megpróbáltatás című, csak a regény világában létező regényt olvassa és folyamatosan reflektál rá, párhuzamot von saját élete és a regény főszereplőjének sorsa között; vagy, és ez a regény képezi dolgozatom tárgyát, David Mitchell Felhőatlasz című regényében számos történetet először fikcióként, majd fikción belüli fikcióként olvasunk.
A Felhőatlasz 2012 filmszenzációja volt, Lana Wachowski, Tom Tykwer és Andy Wachowski ekkor vitte vászonra a 2004-ben született regényt. A regény és film egyaránt nagy formátumú alkotás, éppen ezért vegyes reakciót váltott ki a nagyközönségből: az egymásba bonyolódó, nehezen követhető, szimbolisztikában gazdag történet megértéséhez nem kevés türelem, lélekjelenlét és figyelem szükséges, ezért, aki csak a hangzatos hollywoodi szereposztás miatt (ami különben tényleg nem elhanyagolható, Tom Hanks, Halle Berry, Hugh Grant és Susan Sarandon csak néhány a sztárok közül) vagy lenyűgöző látványvilág és sok akció reményében döntött a film mellett, valószínűleg lemaradt a lényegéről. Tapasztalatom szerint háromszor kell figyelmesen végignézni, mire minden részlet a helyére kerül, és a könyv elolvasása is ajánlott, tekintve, hogy a filmváltozat elkerülhetetlenül tükrözi a rendezők olvasatát. Bár fordítva szoktam, a Felhőatlaszt először megnéztem, utána elolvastam, olvasmányélményeimet pedig a fikció és metafikció bemutatásának jegyében részletezem.
A Felhőatlasz struktúrájának megértése kulcsfontosságú a történet követésében. Hat történet építi fel a regényt, tér- és időbeli elhelyezés szempontjából távoliak, a regény üzenete pedig az, hogy minden mindennel kapcsolatban van és a mozzanatok egymást befolyásolják.
Időrendi sorrendben a hat történet közül az 1850-ben játszódó az első, ez Adam Ewing története, egy fiatal amerikai jegyzőé, aki Új-Zélandról hazavezető útján számos (életveszélyes) kalandot él meg, egy bennszülöttel közeli barátokká válnak, akinek segítségével elhárítja megbízhatónak hitt orvosa gyilkossági kísérletét.
A második történet 1930-ban játszódik, főszereplője Robert Frobisher, az apja vagyonából kitagadott, meg nem értett biszexuális zeneszerző, aki, tartozásai miatt, Londonból Belgiumba menekül, ahol egy tehetséges, de öreg és halálosan beteg zeneszerző, Vyvyan Ayrs segédje lesz. Számos, közösen írt zenemű nagy sikert arat, egyéni munkája pedig a Felhőatlasz szextett. Viszonyt kezd úgy Vyvyan feleségével, mint a lányával, a zeneszerzővel is tönkremegy a kapcsolata, így visszatér Londonba, egy hotelszobában pedig öngyilkos lesz. Története szerelmének, Rufus Sixsmith-nek írt levelezéséből bontakozik ki.
A harmadik történet 1975-ben, Californiában játszódik, főszereplője Luisa Rey, egy fiatal, energikus újságíró. Szerencsés (vagy szerencsétlen?) véletlenek sorozatának eredményeként egy iratcsomó birtokába jut, amely felfedi a helyi erőmű, a HYDRA titkát: az erőművet működtető üzletemberek tudják, hogy nem biztonságos, az első üzemeltetése alkalmából valószínűleg fel fog robbanni, de a profit reményében eltitkolják az információt és nem állítják le a projektet. Rey életét kockáztatva próbálja leleplezni a titkot és végül sikerrel jár, ám a HYDRA gyanút fog, és a boldog végkifejlet előtt számos kísérletet tesznek elhallgattatására Smoke ügynökön keresztül, mely közül számos kis híján sikerrel jár.
A negyedik történet a regény születésének jelenében, 2004-ben, Londonban játszódik. Timothy Cavendish-ről, az idős és nyugalomra vágyó szerkesztőről szól, aki egy helyi gengszter, Dermot Hoggins önéletrajzát szerkeszti és adja ki, a könyveket azonban senki nem veszi. Szerencsés fordulatot vesznek a dolgok, amikor Hoggins botrányba keveredik és börtönbe kerül, könyvének olvasottsága ugyanis drasztikusan megnő. Cavendish megtartja a hirtelen szerzett teljes összeget, hamar elkölti, Dermot gengsztertársai azonban rátörnek és néhány nap ultimátumot adnak az írót illető pénz kifizetésére. Cavendishnek nem lévén elég pénze, elidegenedett testvérétől kér segítséget, aki, bár kölcsön nem ad, megígéri neki, hogy biztosít számára egy csendes helyet, ahol meghúzhatja magát. A ‘csendes helyről’ hamar kiderül, hogy öregek otthona, amit Cavendish csak akkor fedez fel, amikor már túl késő, hiszen minden iratot aláír. További kalandjai során öregotthonbeli társaival szökési kísérletet tervelnek ki és visznek véghez, a zárlatban pedig rátalál fiatalkori szerelmére, Ursulára, s vele tölti hátralevő napjait.
Az ötödik történet Szöulban játszódik, a lehangoló, posztapokaliptikus jövőben. A bolygó nagyrésze lakhatatlan a nukleáris tevékenység következtében, az emberiség ‘alantas’ munkáit az erre a célra kifejlesztett klónok végzik, akiket tizenkét év munka után kivégeznek és fehérjedús élelemmé dolgoznak fel. A történet főszereplője Sonmi 451, a klón, aki öntudatra ébred. A mindent és mindenkit elnyomó kormány ellen lázadó ellenzék veszi őt oltalmába, beavatja a világ kegyetlen titkaiba és felkelést szervez. A mindent eldöntő csata Hawaii szigetén a lázadók vereségével végződik, Sonmit foglyul ejtik és kikérdezik, a teljes történet ebből az interjúból bontakozik ki. A vallató tiszet megérinti a különleges történet, így feljegyzéseit az utókorra hagyományozza, hogy Sonmi kivégzése után is tanulságként szolgáljon.
A hatodik, időben utolsó történet Hawaii szigetén, az előző történet ideje után játszódik, a világ második összeomlását követő időszakban. Az életben maradt emberiség törzsi életmódot folytat, a főszereplő Zachry, a kecskepásztor és törzse, akik Sonmit istennőként tisztelik, szent könyvük Sonmi öntudatra ébredése után leírt bölcseletekből, mondásokból áll. Zachry retrospektíven meséli élményeit, számos kalandját: a Kuna törzs elleni harcokat, mindennapi epizódokat valamint egy fejlett embercsoport, a Bölcselődök látogatását. A történet zárlatában Zachry a Bölcselődökkel távozik a Földről, fiatalságának történeteit már egy más bolygón, népes családjának meséli.
A hat történet szoros kapcsolatban áll, több szinten összefonódnak. Az első és legalapvetőbb kapcsolódási mód az események közvetlen összekapcsolódása: 1975-ben Luisa Rey Frobisher szerelmétől, Rufus Sixsmith-től kapja az erőmű titkát felfedő iratcsomót és a pár levelezését is; valamint a posztapokaliptikus Hawaii szigetén élő Zachry és törzse Sonmit tiszteli istennőként, a Bölcselődök fedik fel, hogy ki volt Sonmi és mi történt vele.
Ennél finomabb kapcsolódási felület a fikció-metafikció viszony. Az első ilyen példa az, hogy Adam Ewing csendesóceáni naplója Robert Frobisher történetében Vyvyan Ayrs gazdag könyvtárának egy kötete (bár a második fele hiányzik, csak utólag kerül elő), Robert üres óráiban olvassa, sőt, még leveleiben is említi. A második példa szintén Frobisher történetéhez kapcsolódik, Vyvyan ugyanis egy olyan zeneművet komponál, melynek inspirációja furcsa álmából származik: mesterségesen megvilágított kávézót lát, ahol teljesen egyforma lányok szolgálnak fel (ez utalás Sonmi történetére). A harmadik példa a fikción belüli fikcióra az, hogy Cavendish kalandjai során futólag említi, hogy egy kéziratot olvasgat, melynek címe Fél életek: A Luisa Rey-rejtélyek, a HYDRA-történet tehát fikcióként szerepel ebben a történetben. A negyedik példa szintén Cavendish életéhez kapcsolódik, történetéből ugyanis film készült, amit több száz évvel később Sonmi a régi világ archívumában talál és lenyűgözve nézi, mint éltek a régi emberek. A harmadik kapcsolatrendszer a gondosan kidolgozott szimbolika. A teljes történetet átszövő elem a Felhőatlasz című zenemű, Frobisher alkotása, melyet több szereplő ismerősnek vél, pedig alig három-négy példány maradt fenn belőle, nagyon kevéssé ismert. Központi szimbóluma ez a regénynek, megtestesíti a sorsok és események időtől és tértől független összefonódását. Hasonló motívum az üstökös alakú anyajegy, mely Frobisher, Luisa, Zachry és Sonmi testén is jelen van; a földgömbhöz hasonló mandzsettagomb, mely Adam Ewingtől Frobisherhez, majd Zachryhoz kerül stb.
A negyedik összekapcsoló elem csak a filmváltozatban releváns, a rendezői vízió szerint ugyanis a hat történet számos szereplőjét egy kis színészgárda játssza. Így például Adam Ewing orvosát, a filmbeli Cavendisht, Dermot Hogginst és Zachryt egyaránt Tom Hanks; Luisa Rey-t, Vyvyan Ayrs feleségét és a Bölcselődök vezetőjét Halle Berry; Adam Ewing apósát, a HYDRA igazgatóját, Cavendish testvérét, a Kuna törzsfőnököt és Sonmi felettesét Hugh Grant; Cavendisht és Vyvyan Ayrst pedig Jim Broadbent; a film ezen tulajdonsága szintén hozzájárul ahhoz, hogy az univerzális összefüggések hangsúlyt kapjanak.
A Felhőatlasz különleges élmény, úgy a film, mint a regény. Érdekes, amint az olvasó felfedezi, hogy a korábban egyszintesként kezelt fikció kétszintessé válik, az újabb fikcióréteg alá kerül; ezen rétegződés eredménye pedig a megismételhetetlen, teljesen valóságosként ható fikcióvilág.
