Kiss Endre József
ITÁLIÁBAN SZIBÉRIÁRÓL
Amikor Hubay Miklóst [1] 1989-ben a 71. születésnapján, Rómában búcsúztatják az itáliai barátai, az ottani szokás szerint a jó emlékezetük jegyében megajándékozzák apróságokkal. Közöttük a kilencvenes éviben járó Falcone Lucifero gróf magyarul üdvözli ezekkel a szavakkal: „Éljen a világszabadság!” – és átnyújtja neki apjának [2] dedikált írását egy viseltes könyvecskében. [3] Hubay az aggastyán gróftól hall az ősi, nemesi Lucifero – családról, az itáliai uralkodóházzal való rokoni kapcsolataikról és arról, hogy apja 23 évesen – az 1870-es évek közepén – eposzt írt az általa rajongásig szeretett Petőfi Sándorról. [4]
Erre éppen akkor került sor, amikor az itáliai Petőfi kultusz felívelőben volt. Természetesen előzménye volt, Monti Alessandro részvétele 1000 fős légiójával a magyar szabadságharcban és az , hogy Türr István, Kossuth Lajos neve ismert lett Olaszországban, csak úgy, mint az, hogy később Garibaldihoz "olaszhoni magyar hadsereg szegődött." 1878 előtt Petőfinek már három olasz fordítása állt az olvasók - így akár az ifjú Armando Lucifero - rendelkezésére. Az itáliai Petőfi - kultusz az 1880-as évek végéig pedig csak fokozódott. [5]
Lucifero vállalkozása tehát nem volt idegen, amikor Petőfiről a kiseposzának a megírásába fogott. A risorgimento ekkorra már végbe ment. [6] Három - osztrákok elleni - háborút és három olasz forradalom leverését követően nem csodálkozhatunk a magyarokkal közös eszméken lelkesedőkön, így az itáliai Petőfi-rajongókon sem. Munkájával – amit az olasz irodalomtörténet nem tart számon - 1878-ban lett készen. Sajnálatos, hogy az eredeti szöveget nem ismerjük, hiszen a mű megszületése és kiadása között fél évszázad telt el, s az utólagos átdolgozásának jegyei nem rejthetők az olvasók előtt sem, akiknek az a benyomása támadhat, mintha két szerzőnek az egymással nem egészen egyeztetett koncepcióját, stílusát, szerkesztését érzékelnék.
Lelkesedésének méltányolása mellett, ki kell térnünk a huszonéves szerzőnek – vagy Calabria országos hírű, idős tudósának - a hozzá nem értésére is:
A lelkes fiatalembertől természetesen nem volt várható az a pontosság és az a széles látókör, mint a későbbi, nagyhírű tudóstól. A költeményre az itáliai irodalmi élet nem figyelt fel. Lucifero 74 éves korában – 1929-ben – már mint a régészetnek, s a történelem segédtudományainak elismert szaktekintélye, mégis megjelentette ifjúkori munkáját, s nem tudjuk, hogy azt mennyiben dolgozta át és mennyiben hatott rá a Trianont előkészítő, hamis, magyarellenes nyugati propaganda. Azt sem tudjuk, hogy valójában mi késztette a megjelentetésére a már jelentős tudományos életművet maga mögött hagyó tudóst? [10]
A Hubay által Magyarországra hozott könyvecskét 1996-ban kezdte magyarra fordítani Hárs Ernő. [11] A bilingvis magyar kiadás 1999-ben látott napvilágot az "Eötvös klasszikusok" 33. köteteként, mint oktatási segédanyag, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által a '48-as forradalom és szabadságharc 150. évfordulójára kiírt pályázat támogatásával. [12]
A hazai megjelenés idején már közel egy évtizede folyik a vita arról, hogy Petőfi maradványait tárta-e fel a barguzini expedíció 1990-ben? Mivel a szakma hivatalosai a politikai döntések nyomán ez ellen tiltakoznak Hárs E. így nyilatkozik: "A kiseposz semmiképpen sem érv amellett, hogy Petőfi Sándor Szibériában fejezte volna be életét." [13] Ezen nyilatkozata nélkül talán meg sem jelenhetett volna Lucifero műve magyarul. A szereplők osztályhelyzetét emlegetve, Hárs nem hagyja feledtetni marxista szemléletét. Ezt azért említjük, mert van, aki azt mondja erről a műről, hogy : „… teljességgel középszerű és folklorisztikus jellegű elbeszélő költemény, melyben a szovjet bolsevizmustól való, rejtett félelem jelenik meg, mint ahogy ez a fasizmus utolsó korszakában az olasz filmművészetben is gyakran előfordult.” [14]
Lucifero könyvének a megjelenését itthon nem követte szakmai reflektálás: az illetékesek csendben maradtak. A csend övezte kiadásnak a következménye volt egyrészt az, hogy a nagyközönség nem szerzett róla tudomást, másrészt - mivel szakmailag sem mertek hozzá szólni - az ide vonatkozó, konkrét kutatást sem inspirálhatta.
Hárssal szemben Hubay Miklóst inkább az objektivitás jellemzi Petőfi utóéletével kapcsolatban. Vallomásában emlékezik arra, hogy apja is hitt abban, hogy Petőfi tovább élt a segesvári csata után. Egyetlen bizonyosságként reálisan hangsúlyozza, hogy a költő ott eltűnt, de a szibériai éveit ő sem zárja ki. [15] Maga Lucifero is azt emeli ki, hogy egyedül az a biztos, hogy Petőfi Sándor a segesvári ütközetben nyomtalanul eltűnt, a további sorsáról nincs tudomásunk és hozzáteszi: "A magyarok között az a szóbeszéd terjedt el, hogy az oroszok fogolyként Szibériába hurcolták; innen beszéltetem el vele rabtársaik életének drámai fordulatait..." (9) [16] Egy romantikus drámai költemény - egy a sok közül, annak minden sajátosságával - nem feltűnő a titkosrendőrségnek sem, amely a 19. század második felében a Petőfi- kultusz nyomán sokasodó, minden irodalmi alkotással vagy legendával nyilván nem foglalkozhatott. Petőfi kritikus napját a költemény így örökíti meg:
"Tűnékeny dicsőségem íve végleg
lezárult; s az ég ott hagyott elesnem,
ahol születtem, hol a sír göröngye
kevésbé súlyos, s nevemtől a később
élők nem szűnő könnyei omolnak." (91)
Ezek a sorok nem a halálát mondják ki, hanem a hazájában zajló megsebesülés, fogságba esés epizódjára utalnak. Ezt erősíti a továbbiakban:
"S jaj, a zsarnokoknak
eladott Hír gúnyolja a világot,
mely halottként sirat engem, Segesvár
síkjának hazugságára mutatva!" (101)
Kitér a Petőfit övező, számtalan legenda születésének egyikére, mely a hazájában bujdosó költő történetének az egyik variánsa:
"...A Hunok tüzesre
gyúlt lelkében utólag egy legenda
kelt szárnyra: s némely helyen hallható volt
a szánalmas mese a népek ajkán,
hogy láttak engem, mint sebzett oroszlánt,
ki az erdőségben próbált magának,
dühtől vakon, menedéket keresni;
ott várva büszkén a nagy bosszú napját." (103)
Tehát határozottan külön választja a költő eltűnését, a legendát és a sírjának hazug keresését. Lucifero maga is elhatárolja a legendát az igaz történettől: „…igaz történet, nem mese ez ének !” (17)
Minket első sorban az érdekel, hogy az itáliai Petőfi - kultusz elégséges volt-e arra, hogy a szerző – egyes területeken meglepő részletekbe menően - dolgozza fel a költő életművét, környezetét, sorsának alakulását? Úgy véljük, hogy az írott forrásokon kívül eljuthattak hozzá a magyar és olasz közbeszéd legfontosabb témái és nem zárható ki egy vagy több, akár közvetlen, személyes magyar - olasz kapcsolat 1878 és 1929 között.
Amikor Lucifero művét olvassuk, rácsodálkozunk arra, hogy milyen alapossággal foglalkozhatott a költővel. Hubay szavaival: "belebújt Petőfi bőrébe," és az 55 évesen szibériai rabságát hordozó költő nevében tekint a múltra és a mostoha jelenre. [17]
Műve arról szól, hogy a száműzöttek reménytelen sorsukkal, társaikkal a halálra készülve, mégis hangot adnak hazaszeretetüknek és élteti őket a szabadságharcuk dicsősége. Bilincseikben is különbek a rabtartóiknál és ott is zeng szívükben a nemzeti imádság.
A költő – immár érettebben – meséli az életét:
"Én drága Pusztám, síkod végtelenjén
sütött reám a nap fénye először;
a napon, mely büszkén nyitott egy évet,
mikor az emberszívek megremegtek
a szent szabadság előérzetétől;" (13)
A Nagy Magyar Alföldhöz tartozó puszta nevelte a szabadság dalnokának, aki a népéért a királlyal is szembe száll és helyezte szívére a "szabadság vagy halál" - programját. [18] Édesanyja csókja kíséri azokban az iskolákban, melyekben tanult. [19]
"Egy egyszerű mészáros gyermekének
születtem, s büszkén hivatkozom erre." (65)
Iskoláit több településen végzi, rendszerint sehol sem fejezi be, mivel „a lomha tudás igáját” (15) megunja és inkább egzisztenciális kockázatokat vállalva indul az életnek.
Az orosz tél mindent eltakaró hava szépíti a környezetet, ahogy a győzelmes csaták emléke teszi könnyebbé a rabok jelenét és erősíti őket a végsőkig vállalt szabadságszeretetükben.
A költő indokolja, hogy a lelkesítő versei mellett, miért kell osztoznia a katonák sorsában is a harctéren, ahol véres csaták vívják ki a haza szabadságát és ahol feledhetetlen élmények várnak rá. Csapongó szelleme miatt áll be korábban színésznek és járja be az országot:
"S várostól városig mentem dalolva,
falutól faluig, szemben a széllel,
fejem felett viharral, míg a lábam
a Puszta végtelen síkját taposta." (27)
Emlékezik a vele egyetértő barátaira – „lelkének romolhatatlan virágaira” - Pestre, ahol tizenévesként költővé válik, s gondol a magára maradó, öreg szüleire, [20] saját nyomorúságaira, megaláztatásaira, de ugyanakkor a hírnévre is, amit verseivel szerzett. Ódát zeng apjáról, a „vén zászlótartóról”, akit ezzel a hadba lépésével ismer el igazán apjának.
Elmondja, hogy a forradalmi szellemisége akadályozta azt, hogy a hagyományos költői karriert érvényesítse, de nem bánja, hogy dalaival győzedelmeskedni tudott politikai ellenfelein, még akkor sem, ha azzal már a saját sírját is ásta. Hátrányos helyzete nem akadályozza abban, hogy az európai művelődés alapjaira szert tegyen magányában, s legyenek görög és német szellemi nagyságok a társai, mint Horatius, Vergilius, Heine és Goethe.
Prófétának tartották, nevével indult a győzelmes forradalom, s erre a fölemelő időszakra csupán ifjúkori szerelmének – Etelkának [21] - a hirtelen halála vetett sötét árnyékot. A gyászt azonban legyőzi a házasságban beteljesedő Júlia-szerelem, azt pedig háttérbe szorítja a haza harcba szólítása, miközben még lehet álmodni a szabad és boldog jövendőről:
"...a hon az első, s itt leljen magának
lakást a szellem." (35)
Elszakad a szerelmes, ifjú asszonyától és újdonsült apaként kicsiny gyermekétől:
"Én, ameddig
a szolgaság árnyéka nem szakad fel
szülőföldem rózsakertjeiről, csak
körben bolyongok, elszakítva váltig
anyádtól s tőled, s csupán a vitézség
s a kard legyen szerelmem, az utolsó
s első a haza!..." (51)
Arra, hogy ebben a helyzetben mi a feladata egy magyar költőnek, a társadalmi tapasztalatok mellett a szerelmi- és halál-élmények tanítják és készítik fel egyre jobban küldetésének betöltésére. A szenvedélyes küzdelmekkel teli, belső formálódását olyannak látja, mint a közeledő orkánt, vagy a kitörni készülő, pusztai vihart. A szerző mindezt látomásokkal, víziókkal próbálja érzékeltetni. A költő népének egészét mozgósítaná – mondja Lucifero a Nemzeti Dal parafrázisait ismételve.
A háború borzalmai, a túlerőtől elszenvedett vereség, a szembenézés a halállal, a kétségbeesett menekülés közben Bem tábornok atyai szeretete vigasztalja és bíztatja. A megtorlások a zsarnokon bosszút álló álmok sorát szülik azoknál, akiknek a vágyott, hősi halál helyett a rabság lett az osztályrészük. A győztes forradalom és szabadságharc forgataga elült, ahogy a pusztai vihar, s a nyomában alig maradt pislákoló reménység. A tünékeny dicsőségnek vége lett, Európa most is a sötét arcát mutatja, mint annyiszor a magyar történelem dicső századai során. A szabadságharc bukása a szabadság lehetőségének elvesztését, s a mérhetetlen magányt hozza el a számára. Ostorozza önmagát, de kijut ebből a magyaroknak, lengyeleknek, s még a nemzetközi helyzet alakulásának is egyaránt.
Sebesülten menekülve abban reménykedik, hogy osztályrésze lehet a hősi halál, amely azonban elkerüli. Száműzetésének útja visszavezet a magyar őshaza felé, de ezzel nem tud megbékélni. Elátkozza országa szabadságának a legázolóit, s nem mond le arról, hogy hazájának a nyilvánosságába egyszer visszatérve beteljesíti szabadsághozó küldetését.
A történelmi hazát idézik a Kárpátok, Erdély, Kolozsvár, Koltó, Erdőd, Nagykároly, Segesvár, Nagyszeben, a Kiskunság, Bánát, Szatmár, a Duna, Tisza, Dráva, Száva említései, a száműzetését pedig az Ob és a Léna, a Volga folyók, az Urál, vagy a Don. A szerző magyar történelmi ismereteit tükrözik Hunor és Magor, Attila, Balambér és Álmos, Vérbulcsú, Szabolcs, Gyula, valamint Rákóczinak, a nagyságos fejedelemnek, mint szabadságharcos eszménynek a szerepeltetése:
"Rákóczi meghalt,
magyar fiak, de bennem újra éledt!" (23) [22]
Az általa rajzolt képben a magyarság a hun - magyar folytonosság örököse, következésképpen Petőfi a Hunor és Magor - ősök utódja. [23]
Luciferonál az általa ismert Petőfi-versekből köszönnek vissza a költő - általa válogatott - ismerősei, barátai: Tompa Mihály, Arany János, [24] Jókai Mór, Vörösmarty Mihály, Vahot Imre a kiadó, [25] Orlay Petrich Soma a festő, [26] Pákh Albert a barát, [27] Karády Ignác, Kossuth fiainak nevelője, [28] Egressy Béni a verseinek első megzenésítője, [29] Teleki a "vad gróf", [30] Móga János altábornagy, [31] Vasvári Pál [32] Kerényi Frigyes, [33] vagy Kuppis Vilmos [34] és - természetesen nem maradhat ki - Kossuth Lajos vagy Bem József. [35]
A nemzetközi színtér ugyancsak benépesül, egyrészt a Bem mellett emlegetett Radziwill litván nagyherceg és lengyel király, Dwernicki Józef lengyel hadvezér, Sobieski János, az utolsó lengyel uralkodó alakjával. Még többen vannak az ellenség oldalán: a magyar felkelőkre törő Jellasics horvát bán, a Habsburgok, V. Ferdinánd király, [36] II. (Nagy) Katalin orosz cárnő, s a Romanov – dinasztia alakjainak személyében.
Összegezve: - milyen Petőfi Sándor – képet kaphatunk Lucifero tolmácsolásában? Ő az a lángelme, aki egyszerű mészáros fiaként a népe szabadságáért a királlyal is szembe száll. Nem embert, hanem hazát szolgál. Bár sorsának állandó kísérője a szegénység, mégis – már tizenévesen – „szilaj eszmék” (17) híve, s eldönti, hogy az ezeket megéneklő dalaival oda megy, ahol szabadság vagy halál várja. Lelkében a szabadságharcos vezér éled újjá. A vele eszmei közösségben lévőkkel eljutnak az országos hírnévig. Amikor az országot járja, mindenütt ünneplik, s elhitetik vele, hogy ő az a költő, aki képes a nemzetét felszabadítani. Harcias dalait akkor is dalolja, amikor ráébred arra, hogy ezekkel akár a saját sírját is megáshatja. Költőként a szellemi élet legfényesebb csillaga. Neve felkelésre mozgósítja a magyarságot. Népe prófétaként köszönti és elfogadja, hogy ostorozza a zsarnoksággal szemben fellépni nem merő gyávákat. Hisz abban, hogy őt Isten választotta a népe szabadítójának. Személyében a szabadság szellemének megszólaltatója, a dicső múltat, a győzelmeket szívesen idéző magyar remények megfogalmazója és egyben megtestesítője. Ez a Petőfi – kép inkább az eszményített és elképzelt, mint a valóságos.
A tartalmi összegzés természetesen nem pótolja a kiseposz elolvasását. Hárs Ernő jegyzeteket nélkülöző fordítását elfogadhatónak tartják, ugyanakkor ennél jobbat is el lehet képzelni.
A szerző nem tagadhatja meg itáliai szemléletét, amellyel a magyar eseményekre tekint és nem vonhatja ki magát a 19. századi késő-romantika hatása alól, ezért nem idegen tőle az izzó szenvedély, a mindent felülíró szabadságvágy, az egzotikus tájak világába menekülés, a pozitív szereplők eszményítése, a patetikus hangnem. A klasszicisták nyomdokaiban marad, amennyiben stilisztikai eszközként használja a görög mitológia fogalmi készletét. Az ő korában a drámai költeményt divatos műfajnak tekintik.
A lírai kötetek, a történelem- és földrajz könyvek, az életrajzok mindenkinek lehetővé teszik azt, hogy fölkészüljön egy adott életműből és korszakból. Luciferonak a tudósnak – különösen a mű kinyomtatása előtt - minden eszköz a rendelkezésére állt ehhez, s – a pontatlanságait és tévedéseit leszámítva - szerzőként elismerésre méltó a felkészültsége. Csupán azt nem tudjuk pontosan, hogy a találkozásai, a levelezése mennyivel gazdagították ezt a fajta ismeretanyagát? Ez az utóbbi kérdés azon a ponton kritikus, ahol azt látjuk, hogy az általánosnál és a könyvekből megtudhatóknál részletesebb és konkrétabb magyarországi ismeretekkel rendelkezik.
A részletek tekintetében az olvasó fölteheti a kérdést:
- a calabriai tudós honnan tud a még szabályozatlan Tisza folyó mocsarairól és a pusztai nádasokról? Honnan tudja, hogy mi a délibáb? Honnan tudja, hogy Petőfit, mint színészt kifütyülték? Csak a versek, életrajzok, irodalomtörténeti tanulmányok alapján említi a "három nagyként" Petőfit, Aranyt és Tompát? Honnan a tájékozottsága a magyar irodalmi élet tekintetében ? Hogyan tudta beleélni magát a szibériai rabok helyzetébe, érzéseibe úgy, mintha maga is közöttük járt volna és megfogalmazni meglehetős pontossággal a reménységeiket? Honnan tud Petőfi hamvainak a kereséséről Segesváron, amikor arra 1849 után csak 1885-ben kerül sor és ő 1878-ban már befejezte költeményét? Hogyan sorolhatja nagy biztonsággal Petőfi szűkebb barátainak és ismerőseinek körét, még ha messze nem is a teljesség igényével? Honnan tud pl. a Pákh Alberttel szövődött barátságának a részleteiről és egyebekről? Stb. Stb.
Köztudott, hogy a korabeli, hazai sajtó rengeteget foglalkozott a Szibériába hurcolt magyarokkal és nemcsak a legendák szintjén, hiszen időről-időre megjelentek az élő tanúk és beszámoltak az élményeikről, közöttük néhányan éppen a Petőfivel történt találkozásukról. Számomra nem kérdés az, hogy a hatalmas távolság, a politikai és a hatósági tiltás ellenére, volt élő kapcsolat a magyarországi és szibériai magyarok között. [37] Állítom - igaz, hogy csupán a feltételezés szintjén, amit további kutatás igazolhat - hogy felesége, Júlia is rendelkezett ilyen titkos kapcsolattal. [38] Ő ugyan többször pusztán a női megérzésére hivatkozott azzal kapcsolatban, hogy a költő életben van, de ezen túlmenően a naplószerű feljegyzései - melyeket a titkosrendőrség miatt nem lehetett "magyarul", őszintén, nyíltan fogalmazni - arra utalnak, hogy tisztában volt Petőfi szibériai helyzetével és állapotával. Hivatalos nyilatkozata - mely szerint úgy tudja, hogy Petőfi meghalt - a titkosrendőrség gyanúját is fölkeltette, s azzal vádolták, hogy az kifejezetten a bujdosó költőről kívánja elterelni a figyelmet, vagy elérni, hogy beszüntessék az ellene folytatott nyomozást. Júlia legszemélyesebb sorait olvasva az a benyomásunk támad, hogy reflektált is a szibériai helyzetre és állapotokra. [39]
Lucifero részletekbe menő leírása némelyeket arra indított, hogy feltételezzék: - nem annyira Lucifero "bújt Petőfi bőrébe" - ahogyan Hubay fogalmazta - hanem maga Petőfi vagy a szűkebb, szibériai környezete szólalt meg Lucifero tolmácsolásában. Erre gondolt a szibériai Petőfi - kutató Tyivanyenko A.V. és néhány hazai gondolkodó is. [40] Nem egészen alaptalanul.
A szerző forrásai a levelezéséből, kéziratos hagyatékából talán kikutathatók, s ez talán tisztázza majd a szerzőség kérdéseit: - szibériai szerző itáliai szócsövével kell számolnunk vagy különféle - feltárásra váró – magyar forrásokat feldolgozó munkával?
Kutatás alatt álló témákról azért nehéz beszámolni, mert a "végeredményt" még nem hirdethetjük ki, de a beszámolásnak így is van értelme, mivel az - bár kis lépésekkel – mégis a továbbhaladást készíti elő és inspirálhatja a szakmabelieket a további munkálkodásra.
Függetlenül attól, hogy ki a szerzője, s, hogy Lucifero adja-e Petőfi szájába, vagy magyar forrás használja erre az ő tollát, másfél évszázada napjainkig időszerűek a kiseposz záró sorai [41] :
"Ők túlságosan félnek tőlem. Egy sírt
keresnek Szeben pusztáin hiába,
hogy ne legyen a hun szívnek reménye
viszontláthatni engem, s csak a rabság
rám nehezedő bilincse maradjon
állandó e hazug békeidőben,
mely bosszúért fog kiáltani egy nap.
Jöjjön e pillanat mihamarabb el,
s meglátjátok, hogy fékét elszakított
csikóként fogok rontani közétek,
hogy az új győzelmi himnuszokra keljek,
s a hős lelkeket új életre rázzam:
s a zsarnok csontját taposva büszke
lábbal, hallassam babérövezetten,
a szent kiáltást: ’Minden lánc letörve,
szabad a Hun, s zsarnoka csak az Isten!’" (105)
Sárospatak - Budapest, 2020. augusztus
Jegyzetek
[1] Hubay Miklós – (Nagyvárad, 1918 – Bp. 2011.) drámaíró, műfordító, dramaturg, a Színművészeti Főiskola tanára, az Írószövetség elnöke. Nevéhez fűződik a Magyar Dráma Napjának bevezetése. 1956-ban a Szabad Magyar Rádió adását vezeti a parlamentből, ezért elveszíti állását. Fordít, forgatókönyvet ír, magyar irodalmat tanít francia és olasz nyelven külföldön.
[2] Armando Maria Lucifero di Aprigliano, Crotone (1855. 09.18. – Róma, 1933. 12.27.) Crotone főterén szobrot állítottak neki, s a városi könyvtár az ő nevét viseli.
[3] Nyomtatásban megjelent: Lucifero Armando: Versi. Crotone. Alessandro Petőfi in Siberia. Pirozzi, 1929. Magyarországon hírt adtak a megjelenéséről: Koltay-Kastner Jenő (1892-1985) italianista és br. ifj. zalánkeméni Wlassics Gyula Lóránt (1884-1962) kultúrpolitikus az Irodalomtörténet és a Budapesti Szemle 1930. évfolyamaiban.
[4] Hubay Miklós: Lucifero őrgróf belebújt Petőfi Sándor bőrébe. 2. 109.
[5] Jelentős szerepet játszanak ebben Petőfi-fordítók és életrajzírók, mint: Carlucci Józsué, Cassone Giuseppe, Camizzaro Thommaso, Galati Giuseppe, Santarcangeli Paolo - és nem utolsó sorban Császár Ferenc fiumei tanár, a magyar irodalom akkori, itáliai tolmácsolója.
[6] 1861-ben megszületett az Olasz Királyság, 1870-ben elfoglalták Rómát és II. Viktor Emmánuel az egyesített Itália királya.
[7] Horatiust és Goethét Petőfi éppenséggel nem szerette.
[8] A hazatérés korszakában is „keletről jött a világosság”, de ezt a sajátos civilizációt a primitív viszonyok közé süllyedt nyugat nem értette és mint ellenségét ócsárolta.
[9] Ez már annak a hamis nyugati propagandának a hangja, mely az Osztrák-Magyar Monarchiát a „népek börtöneként” tüntette fel és a magyarság ellen uszította a nemzetiségeket. Ha igaz lett volna, már nem léteznének a mai szomszédaink.
[10] Gondolhatunk arra, hogy az I. világháborút követően, szinte azonnal megindult a magyar-olasz kapcsolatok helyreállítása, amit – Bethlen István itáliai látogatását követően -1928-ban az olasz-magyar barátsági szerződés pecsételt meg. Ezután Olaszország a Trianont helyreigazító, magyar revíziós politika támogatójaként szerepel.
[11] Hárs Ernő (1920-2014) költő, műfordító, aki 1975-ig a diktatúra külügyese. Középszerűsége ellenére számos állami kitüntetés birtokosa.
[12] Lucifero Armando: Petőfi Sándor Szibériában. Alessandro Petőfi in Siberia. Fordította: Hárs Ernő. Eötvös József Kiadó, Bp. 1999. A kiseposz 26 részből és 2400 sorból áll.
[13] Hárs E. Uo.. 6.
[14] Ruspanti Roberto: A romantikus Petőfi – kép Olaszországban. In: Nemzeti romantika és európai identitás. Bp. 1999. 65-75.
[15] Hubay M.: Utószó. Id. m. 109 -110.
[16] Lucifero: id. m. 9. Erre a megjegyzésre kezdetben azért is szükség lehetett, hogy ne árulja el, sőt, esetleg fedezze a hivataloson kívüli magyar forrását.
[17] Akik úgy gondolják, hogy Petőfi Szibériában fejezte be az életét és megpróbálták rekonstruálni a sorsát, azok azt tartják, hogy a halála 34 éves korában, 1856-ban következett be.
[18] Ez lehet a risorgimento áthallása, mivel Garibalditól származik: "...vagy megteremtjük Olaszországot, vagy meghalunk", "Róma, vagy halál", stb. Lucifero A.: Petőfi Szibériában...id. m. 19., 47.
[19] Felsorolja Sárszentlőrinc, Aszód, Selmecbánya, Pest, Buda, Kunszentmiklós, Pápa településeit.
[20] Ez pontatlanság, hiszen a költő a szüleit 1849-ben elveszítette, s Szibériából már nem gondolhat rájuk úgy, mint magukra hagyottakra.
[21] Csapó Etelka - Vachottné Csapó Mária írónőnek a húga - 1845. január 7-én halt meg. Kapcsolata Petőfivel még plátói szerelemnek sem mondható.
[22] Rákóczi id. m. 15, 23, 79, 87.
[23] Lucifero: id. m. 13. Petőfi azért szeretné, hogy Orlay Hunor és Magor utódjaként örökítse őt meg, mert ez fokozottan emlékeztetné az elnyomókat az elkövetett, szabadság ellenes bűntetteikre.
[24] Petőfi S., Arany J., és Tompa Mihály alkotják a korszak költői triumvirátusát.
[25] Vachottfalvi Vahot Imre (1821-1879) Petőfi egyik kiadója, aki egy évig segédszerkesztőként foglalkoztatta. Később konfliktusok támadtak közöttük és elváltak útjaik. Azzal dicsekedett, hogy Petőfi nélküle nem lett volna az, ami lett: „Én neveltem fel Petőfit.”
[26] Orlay Petrich Soma (1822-1880) Petőfi másodunokatestvére, akit a korszak legnevesebb festői között tartanak nyilván.
[27] Pákh Albert (1823-1867) evangélikus ügyvéd, a MTA levelező, a Kisfaludy Társaság rendes tagja. Alapította és szerkesztette a népszerű Vasárnapi Újságot, melyben több tucat tanúvallomást közölt Petőfi szibériai éveiről.
[28] Karády Ignác (+ 1858.) publicista, nyelvtanár. A szabadságharc leverését követően nyugatra emigrált, Bécs azonban az amnesztiák idején sem engedte, hogy hazatérjen magyar földre.
[29] Egressy Béni - született : Galambos Benjamin - (1814-1851) Egressy Gábor színész öccse, maga is színész, író, zeneszerző, Petőfi egyes verseinek első megzenésítője.
[30] Teleki Sándor gr. (1821-1892) honvéd ezredes, olasz tábornok, főrendiházi tag, a Petőfi Társaság tagja. Petőfi 28 verse az ő koltói kastélyában született.
[31] Brotzkai Móga János (1784-1861) román származású elmagyarosodott főtiszt, a szabadságharc egyik - Jellasics horvát bánnal szemben győzedelmeskedő - fővezére. A szabadságharc leverése után 5 év várfogságot szenvedett.
[32] Vasvári Pál (Fejér Pál) (1826-1849) történész, író, bölcselő. Honvéd őrnagy, előzetesen a "márciusi ifjak" egyik oszlopa. Segédkezik a Nemzeti Dal első kinyomtatásánál. A Közcsendi Bizottság tagja, Kossuth titkára. Szabadcsapatokat szervez Somogyban, Szatmárban, Szabolcsban, Biharban. Erdélyben a Gyalui havasokban a románok különös kegyetlenséggel kivégzik.
[33] Kerényi Frigyes /Christmann Frigyes/ (1822-1852) evangélikus költő, műfordító, jogász. Nála találkozik Petőfi Tompa Mihállyal és rendeznek költői vetélkedőt. Petőfi verset és úti leveleket írt hozzá. Kerényi Rozsnyón gazdálkodott, tagja a Tízek Társaságának, nemzetőrként harcolt a szabadságharcban, melynek leverése után az USA-ba disszidált, ahol megőrült és öngyilkos lett.
[34] Kuppis Vilmos Petőfi katonatársa Grácban másfél éven át.
[35] Bem József (Józef Zachariasz Bem 1794 -1850) lengyel származású magyar altábornagy, Erdély felszabadítója. Tisztában volt a lelkesítés jelentőségével a hadjáratok alatt , ezért Petőfit nagyra becsülte és fiaként szerette. Lucifero: id. m. 11, 49, 63, 65, 73, 75, 77, 89, 101.
[36] Habsburg Lotharingiai Ferdinánd (1793-1875) az 1848. évi lemondatásáig viselte a magyar királyi címet.
[37] A hivatalos történelemoktatásnak azt az állítását, hogy a szabadságharc leverését követően nem kerültek magyarok Szibériába, az ezt százszor megcáfoló vallomások, írott források tükrében nem tekinthetjük elfogadhatónak.
[38] Kiss Endre József: Petőfiről a nyitottság jegyében. In: "Hamvaidnak elhozása végett" Petőfi - konferencia. MVSZ kvk. Bp. 2016. 138-139.
[39] Szendrey Júlia ismeretlen naplója, levelei, halálos ágyán tett vallomása. Bp. 1930. - "Naponként árvább". Szendrey Júlia naplója. Editito Princeps Kvk. Bp. 2016.
[40] Tyivanyenko A.V.: Petőfi: Egy hang Szibériából. In: Fuksz Sándor - Kiss Endre József: "Az idő igaz, s eldönti, ami nem az." Petőfi Sándor szibériai életszakasza. Elhallgatott, bizonyító dokumentumok. Magyarságtudományi Füzetek. Kisenciklopédia No 25. Bp. 2015. 49-52. - Tyivanyenko A.V.:Petőfi Sándor barguzini versei. In: "Havaidnak elhozása végett". id. m. 154. - Fuksz Sándor: Lucifero Armando: Petőfi Szibériában. In: "Az idő igaz... id. m. 47-49.
[41] Erre korábban Fuksz Sándor hívta fel a figyelmet, aki a nagyközönség számára már elérhetetlen kiadvány maradék példányait felvásárolta a kiadótól.
Erre éppen akkor került sor, amikor az itáliai Petőfi kultusz felívelőben volt. Természetesen előzménye volt, Monti Alessandro részvétele 1000 fős légiójával a magyar szabadságharcban és az , hogy Türr István, Kossuth Lajos neve ismert lett Olaszországban, csak úgy, mint az, hogy később Garibaldihoz "olaszhoni magyar hadsereg szegődött." 1878 előtt Petőfinek már három olasz fordítása állt az olvasók - így akár az ifjú Armando Lucifero - rendelkezésére. Az itáliai Petőfi - kultusz az 1880-as évek végéig pedig csak fokozódott. [5]
Lucifero vállalkozása tehát nem volt idegen, amikor Petőfiről a kiseposzának a megírásába fogott. A risorgimento ekkorra már végbe ment. [6] Három - osztrákok elleni - háborút és három olasz forradalom leverését követően nem csodálkozhatunk a magyarokkal közös eszméken lelkesedőkön, így az itáliai Petőfi-rajongókon sem. Munkájával – amit az olasz irodalomtörténet nem tart számon - 1878-ban lett készen. Sajnálatos, hogy az eredeti szöveget nem ismerjük, hiszen a mű megszületése és kiadása között fél évszázad telt el, s az utólagos átdolgozásának jegyei nem rejthetők az olvasók előtt sem, akiknek az a benyomása támadhat, mintha két szerzőnek az egymással nem egészen egyeztetett koncepcióját, stílusát, szerkesztését érzékelnék.
Lelkesedésének méltányolása mellett, ki kell térnünk a huszonéves szerzőnek – vagy Calabria országos hírű, idős tudósának - a hozzá nem értésére is:
- a reménytelen és tragikus Etelka-szerelemnek és Bem tábornok aránytalan terjedelemben szerepeltetésének inkább a szerző saját sorsához lehet köze, mint Petőfiéhez;
- a költő ismerőseinek és barátainak említése esetlegesnek tűnik, mintha alkalmi olvasmány-élményekből táplálkozna;
- a költőhöz kapcsolt víziók és látomások nem csupán idegenek Petőfitől, de nem is érnek fel hozzá;
- Rákóczi csupán egy kívülálló szemében éledhet újjá Petőfiben, mert kettejüket azért nem lehet egy lapon említeni;
- előfordulnak pontatlanságok, pl.: - Júlia csatolja fel a hadba induló férje kardját; vagy az aggodalma a már nem élő, idős szülei iránt;
- alapos ismerője bizonyára másként utalt volna a költő szellemi eszményeire; [7]
- a segesvári síkon Petőfi hamvait hiába keresőkről a huszonéves szerző még nem tudhatott, csupán az idős tudós;
- a keletről nyugatra tartó népeket – beleértve az oroszokat – a szerző mind szkítáknak tartja, a románokat pedig latinoknak, s ugyanakkor élesen elítéli a germánokat, osztrákokat, horvátokat, szlávokat;
- a „barbár” magyarok [8] – akiket következetesen hunoknak nevez - szerinte a Kárpát-medencében talált népektől lettek civilizáltak;
- a magyar szabadságharc azért bukik el Isten büntetéseként, mert a magyarok az itt élő nemzetiségeket elnyomták. [9]
A lelkes fiatalembertől természetesen nem volt várható az a pontosság és az a széles látókör, mint a későbbi, nagyhírű tudóstól. A költeményre az itáliai irodalmi élet nem figyelt fel. Lucifero 74 éves korában – 1929-ben – már mint a régészetnek, s a történelem segédtudományainak elismert szaktekintélye, mégis megjelentette ifjúkori munkáját, s nem tudjuk, hogy azt mennyiben dolgozta át és mennyiben hatott rá a Trianont előkészítő, hamis, magyarellenes nyugati propaganda. Azt sem tudjuk, hogy valójában mi késztette a megjelentetésére a már jelentős tudományos életművet maga mögött hagyó tudóst? [10]
A Hubay által Magyarországra hozott könyvecskét 1996-ban kezdte magyarra fordítani Hárs Ernő. [11] A bilingvis magyar kiadás 1999-ben látott napvilágot az "Eötvös klasszikusok" 33. köteteként, mint oktatási segédanyag, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által a '48-as forradalom és szabadságharc 150. évfordulójára kiírt pályázat támogatásával. [12]
A hazai megjelenés idején már közel egy évtizede folyik a vita arról, hogy Petőfi maradványait tárta-e fel a barguzini expedíció 1990-ben? Mivel a szakma hivatalosai a politikai döntések nyomán ez ellen tiltakoznak Hárs E. így nyilatkozik: "A kiseposz semmiképpen sem érv amellett, hogy Petőfi Sándor Szibériában fejezte volna be életét." [13] Ezen nyilatkozata nélkül talán meg sem jelenhetett volna Lucifero műve magyarul. A szereplők osztályhelyzetét emlegetve, Hárs nem hagyja feledtetni marxista szemléletét. Ezt azért említjük, mert van, aki azt mondja erről a műről, hogy : „… teljességgel középszerű és folklorisztikus jellegű elbeszélő költemény, melyben a szovjet bolsevizmustól való, rejtett félelem jelenik meg, mint ahogy ez a fasizmus utolsó korszakában az olasz filmművészetben is gyakran előfordult.” [14]
Lucifero könyvének a megjelenését itthon nem követte szakmai reflektálás: az illetékesek csendben maradtak. A csend övezte kiadásnak a következménye volt egyrészt az, hogy a nagyközönség nem szerzett róla tudomást, másrészt - mivel szakmailag sem mertek hozzá szólni - az ide vonatkozó, konkrét kutatást sem inspirálhatta.
Hárssal szemben Hubay Miklóst inkább az objektivitás jellemzi Petőfi utóéletével kapcsolatban. Vallomásában emlékezik arra, hogy apja is hitt abban, hogy Petőfi tovább élt a segesvári csata után. Egyetlen bizonyosságként reálisan hangsúlyozza, hogy a költő ott eltűnt, de a szibériai éveit ő sem zárja ki. [15] Maga Lucifero is azt emeli ki, hogy egyedül az a biztos, hogy Petőfi Sándor a segesvári ütközetben nyomtalanul eltűnt, a további sorsáról nincs tudomásunk és hozzáteszi: "A magyarok között az a szóbeszéd terjedt el, hogy az oroszok fogolyként Szibériába hurcolták; innen beszéltetem el vele rabtársaik életének drámai fordulatait..." (9) [16] Egy romantikus drámai költemény - egy a sok közül, annak minden sajátosságával - nem feltűnő a titkosrendőrségnek sem, amely a 19. század második felében a Petőfi- kultusz nyomán sokasodó, minden irodalmi alkotással vagy legendával nyilván nem foglalkozhatott. Petőfi kritikus napját a költemény így örökíti meg:
"Tűnékeny dicsőségem íve végleg
lezárult; s az ég ott hagyott elesnem,
ahol születtem, hol a sír göröngye
kevésbé súlyos, s nevemtől a később
élők nem szűnő könnyei omolnak." (91)
Ezek a sorok nem a halálát mondják ki, hanem a hazájában zajló megsebesülés, fogságba esés epizódjára utalnak. Ezt erősíti a továbbiakban:
"S jaj, a zsarnokoknak
eladott Hír gúnyolja a világot,
mely halottként sirat engem, Segesvár
síkjának hazugságára mutatva!" (101)
Kitér a Petőfit övező, számtalan legenda születésének egyikére, mely a hazájában bujdosó költő történetének az egyik variánsa:
"...A Hunok tüzesre
gyúlt lelkében utólag egy legenda
kelt szárnyra: s némely helyen hallható volt
a szánalmas mese a népek ajkán,
hogy láttak engem, mint sebzett oroszlánt,
ki az erdőségben próbált magának,
dühtől vakon, menedéket keresni;
ott várva büszkén a nagy bosszú napját." (103)
Tehát határozottan külön választja a költő eltűnését, a legendát és a sírjának hazug keresését. Lucifero maga is elhatárolja a legendát az igaz történettől: „…igaz történet, nem mese ez ének !” (17)
Minket első sorban az érdekel, hogy az itáliai Petőfi - kultusz elégséges volt-e arra, hogy a szerző – egyes területeken meglepő részletekbe menően - dolgozza fel a költő életművét, környezetét, sorsának alakulását? Úgy véljük, hogy az írott forrásokon kívül eljuthattak hozzá a magyar és olasz közbeszéd legfontosabb témái és nem zárható ki egy vagy több, akár közvetlen, személyes magyar - olasz kapcsolat 1878 és 1929 között.
Amikor Lucifero művét olvassuk, rácsodálkozunk arra, hogy milyen alapossággal foglalkozhatott a költővel. Hubay szavaival: "belebújt Petőfi bőrébe," és az 55 évesen szibériai rabságát hordozó költő nevében tekint a múltra és a mostoha jelenre. [17]
Műve arról szól, hogy a száműzöttek reménytelen sorsukkal, társaikkal a halálra készülve, mégis hangot adnak hazaszeretetüknek és élteti őket a szabadságharcuk dicsősége. Bilincseikben is különbek a rabtartóiknál és ott is zeng szívükben a nemzeti imádság.
A költő – immár érettebben – meséli az életét:
"Én drága Pusztám, síkod végtelenjén
sütött reám a nap fénye először;
a napon, mely büszkén nyitott egy évet,
mikor az emberszívek megremegtek
a szent szabadság előérzetétől;" (13)
A Nagy Magyar Alföldhöz tartozó puszta nevelte a szabadság dalnokának, aki a népéért a királlyal is szembe száll és helyezte szívére a "szabadság vagy halál" - programját. [18] Édesanyja csókja kíséri azokban az iskolákban, melyekben tanult. [19]
"Egy egyszerű mészáros gyermekének
születtem, s büszkén hivatkozom erre." (65)
Iskoláit több településen végzi, rendszerint sehol sem fejezi be, mivel „a lomha tudás igáját” (15) megunja és inkább egzisztenciális kockázatokat vállalva indul az életnek.
Az orosz tél mindent eltakaró hava szépíti a környezetet, ahogy a győzelmes csaták emléke teszi könnyebbé a rabok jelenét és erősíti őket a végsőkig vállalt szabadságszeretetükben.
A költő indokolja, hogy a lelkesítő versei mellett, miért kell osztoznia a katonák sorsában is a harctéren, ahol véres csaták vívják ki a haza szabadságát és ahol feledhetetlen élmények várnak rá. Csapongó szelleme miatt áll be korábban színésznek és járja be az országot:
"S várostól városig mentem dalolva,
falutól faluig, szemben a széllel,
fejem felett viharral, míg a lábam
a Puszta végtelen síkját taposta." (27)
Emlékezik a vele egyetértő barátaira – „lelkének romolhatatlan virágaira” - Pestre, ahol tizenévesként költővé válik, s gondol a magára maradó, öreg szüleire, [20] saját nyomorúságaira, megaláztatásaira, de ugyanakkor a hírnévre is, amit verseivel szerzett. Ódát zeng apjáról, a „vén zászlótartóról”, akit ezzel a hadba lépésével ismer el igazán apjának.
Elmondja, hogy a forradalmi szellemisége akadályozta azt, hogy a hagyományos költői karriert érvényesítse, de nem bánja, hogy dalaival győzedelmeskedni tudott politikai ellenfelein, még akkor sem, ha azzal már a saját sírját is ásta. Hátrányos helyzete nem akadályozza abban, hogy az európai művelődés alapjaira szert tegyen magányában, s legyenek görög és német szellemi nagyságok a társai, mint Horatius, Vergilius, Heine és Goethe.
Prófétának tartották, nevével indult a győzelmes forradalom, s erre a fölemelő időszakra csupán ifjúkori szerelmének – Etelkának [21] - a hirtelen halála vetett sötét árnyékot. A gyászt azonban legyőzi a házasságban beteljesedő Júlia-szerelem, azt pedig háttérbe szorítja a haza harcba szólítása, miközben még lehet álmodni a szabad és boldog jövendőről:
"...a hon az első, s itt leljen magának
lakást a szellem." (35)
Elszakad a szerelmes, ifjú asszonyától és újdonsült apaként kicsiny gyermekétől:
"Én, ameddig
a szolgaság árnyéka nem szakad fel
szülőföldem rózsakertjeiről, csak
körben bolyongok, elszakítva váltig
anyádtól s tőled, s csupán a vitézség
s a kard legyen szerelmem, az utolsó
s első a haza!..." (51)
Arra, hogy ebben a helyzetben mi a feladata egy magyar költőnek, a társadalmi tapasztalatok mellett a szerelmi- és halál-élmények tanítják és készítik fel egyre jobban küldetésének betöltésére. A szenvedélyes küzdelmekkel teli, belső formálódását olyannak látja, mint a közeledő orkánt, vagy a kitörni készülő, pusztai vihart. A szerző mindezt látomásokkal, víziókkal próbálja érzékeltetni. A költő népének egészét mozgósítaná – mondja Lucifero a Nemzeti Dal parafrázisait ismételve.
A háború borzalmai, a túlerőtől elszenvedett vereség, a szembenézés a halállal, a kétségbeesett menekülés közben Bem tábornok atyai szeretete vigasztalja és bíztatja. A megtorlások a zsarnokon bosszút álló álmok sorát szülik azoknál, akiknek a vágyott, hősi halál helyett a rabság lett az osztályrészük. A győztes forradalom és szabadságharc forgataga elült, ahogy a pusztai vihar, s a nyomában alig maradt pislákoló reménység. A tünékeny dicsőségnek vége lett, Európa most is a sötét arcát mutatja, mint annyiszor a magyar történelem dicső századai során. A szabadságharc bukása a szabadság lehetőségének elvesztését, s a mérhetetlen magányt hozza el a számára. Ostorozza önmagát, de kijut ebből a magyaroknak, lengyeleknek, s még a nemzetközi helyzet alakulásának is egyaránt.
Sebesülten menekülve abban reménykedik, hogy osztályrésze lehet a hősi halál, amely azonban elkerüli. Száműzetésének útja visszavezet a magyar őshaza felé, de ezzel nem tud megbékélni. Elátkozza országa szabadságának a legázolóit, s nem mond le arról, hogy hazájának a nyilvánosságába egyszer visszatérve beteljesíti szabadsághozó küldetését.
A történelmi hazát idézik a Kárpátok, Erdély, Kolozsvár, Koltó, Erdőd, Nagykároly, Segesvár, Nagyszeben, a Kiskunság, Bánát, Szatmár, a Duna, Tisza, Dráva, Száva említései, a száműzetését pedig az Ob és a Léna, a Volga folyók, az Urál, vagy a Don. A szerző magyar történelmi ismereteit tükrözik Hunor és Magor, Attila, Balambér és Álmos, Vérbulcsú, Szabolcs, Gyula, valamint Rákóczinak, a nagyságos fejedelemnek, mint szabadságharcos eszménynek a szerepeltetése:
"Rákóczi meghalt,
magyar fiak, de bennem újra éledt!" (23) [22]
Az általa rajzolt képben a magyarság a hun - magyar folytonosság örököse, következésképpen Petőfi a Hunor és Magor - ősök utódja. [23]
Luciferonál az általa ismert Petőfi-versekből köszönnek vissza a költő - általa válogatott - ismerősei, barátai: Tompa Mihály, Arany János, [24] Jókai Mór, Vörösmarty Mihály, Vahot Imre a kiadó, [25] Orlay Petrich Soma a festő, [26] Pákh Albert a barát, [27] Karády Ignác, Kossuth fiainak nevelője, [28] Egressy Béni a verseinek első megzenésítője, [29] Teleki a "vad gróf", [30] Móga János altábornagy, [31] Vasvári Pál [32] Kerényi Frigyes, [33] vagy Kuppis Vilmos [34] és - természetesen nem maradhat ki - Kossuth Lajos vagy Bem József. [35]
A nemzetközi színtér ugyancsak benépesül, egyrészt a Bem mellett emlegetett Radziwill litván nagyherceg és lengyel király, Dwernicki Józef lengyel hadvezér, Sobieski János, az utolsó lengyel uralkodó alakjával. Még többen vannak az ellenség oldalán: a magyar felkelőkre törő Jellasics horvát bán, a Habsburgok, V. Ferdinánd király, [36] II. (Nagy) Katalin orosz cárnő, s a Romanov – dinasztia alakjainak személyében.
Összegezve: - milyen Petőfi Sándor – képet kaphatunk Lucifero tolmácsolásában? Ő az a lángelme, aki egyszerű mészáros fiaként a népe szabadságáért a királlyal is szembe száll. Nem embert, hanem hazát szolgál. Bár sorsának állandó kísérője a szegénység, mégis – már tizenévesen – „szilaj eszmék” (17) híve, s eldönti, hogy az ezeket megéneklő dalaival oda megy, ahol szabadság vagy halál várja. Lelkében a szabadságharcos vezér éled újjá. A vele eszmei közösségben lévőkkel eljutnak az országos hírnévig. Amikor az országot járja, mindenütt ünneplik, s elhitetik vele, hogy ő az a költő, aki képes a nemzetét felszabadítani. Harcias dalait akkor is dalolja, amikor ráébred arra, hogy ezekkel akár a saját sírját is megáshatja. Költőként a szellemi élet legfényesebb csillaga. Neve felkelésre mozgósítja a magyarságot. Népe prófétaként köszönti és elfogadja, hogy ostorozza a zsarnoksággal szemben fellépni nem merő gyávákat. Hisz abban, hogy őt Isten választotta a népe szabadítójának. Személyében a szabadság szellemének megszólaltatója, a dicső múltat, a győzelmeket szívesen idéző magyar remények megfogalmazója és egyben megtestesítője. Ez a Petőfi – kép inkább az eszményített és elképzelt, mint a valóságos.
A tartalmi összegzés természetesen nem pótolja a kiseposz elolvasását. Hárs Ernő jegyzeteket nélkülöző fordítását elfogadhatónak tartják, ugyanakkor ennél jobbat is el lehet képzelni.
A szerző nem tagadhatja meg itáliai szemléletét, amellyel a magyar eseményekre tekint és nem vonhatja ki magát a 19. századi késő-romantika hatása alól, ezért nem idegen tőle az izzó szenvedély, a mindent felülíró szabadságvágy, az egzotikus tájak világába menekülés, a pozitív szereplők eszményítése, a patetikus hangnem. A klasszicisták nyomdokaiban marad, amennyiben stilisztikai eszközként használja a görög mitológia fogalmi készletét. Az ő korában a drámai költeményt divatos műfajnak tekintik.
A lírai kötetek, a történelem- és földrajz könyvek, az életrajzok mindenkinek lehetővé teszik azt, hogy fölkészüljön egy adott életműből és korszakból. Luciferonak a tudósnak – különösen a mű kinyomtatása előtt - minden eszköz a rendelkezésére állt ehhez, s – a pontatlanságait és tévedéseit leszámítva - szerzőként elismerésre méltó a felkészültsége. Csupán azt nem tudjuk pontosan, hogy a találkozásai, a levelezése mennyivel gazdagították ezt a fajta ismeretanyagát? Ez az utóbbi kérdés azon a ponton kritikus, ahol azt látjuk, hogy az általánosnál és a könyvekből megtudhatóknál részletesebb és konkrétabb magyarországi ismeretekkel rendelkezik.
A részletek tekintetében az olvasó fölteheti a kérdést:
- a calabriai tudós honnan tud a még szabályozatlan Tisza folyó mocsarairól és a pusztai nádasokról? Honnan tudja, hogy mi a délibáb? Honnan tudja, hogy Petőfit, mint színészt kifütyülték? Csak a versek, életrajzok, irodalomtörténeti tanulmányok alapján említi a "három nagyként" Petőfit, Aranyt és Tompát? Honnan a tájékozottsága a magyar irodalmi élet tekintetében ? Hogyan tudta beleélni magát a szibériai rabok helyzetébe, érzéseibe úgy, mintha maga is közöttük járt volna és megfogalmazni meglehetős pontossággal a reménységeiket? Honnan tud Petőfi hamvainak a kereséséről Segesváron, amikor arra 1849 után csak 1885-ben kerül sor és ő 1878-ban már befejezte költeményét? Hogyan sorolhatja nagy biztonsággal Petőfi szűkebb barátainak és ismerőseinek körét, még ha messze nem is a teljesség igényével? Honnan tud pl. a Pákh Alberttel szövődött barátságának a részleteiről és egyebekről? Stb. Stb.
Köztudott, hogy a korabeli, hazai sajtó rengeteget foglalkozott a Szibériába hurcolt magyarokkal és nemcsak a legendák szintjén, hiszen időről-időre megjelentek az élő tanúk és beszámoltak az élményeikről, közöttük néhányan éppen a Petőfivel történt találkozásukról. Számomra nem kérdés az, hogy a hatalmas távolság, a politikai és a hatósági tiltás ellenére, volt élő kapcsolat a magyarországi és szibériai magyarok között. [37] Állítom - igaz, hogy csupán a feltételezés szintjén, amit további kutatás igazolhat - hogy felesége, Júlia is rendelkezett ilyen titkos kapcsolattal. [38] Ő ugyan többször pusztán a női megérzésére hivatkozott azzal kapcsolatban, hogy a költő életben van, de ezen túlmenően a naplószerű feljegyzései - melyeket a titkosrendőrség miatt nem lehetett "magyarul", őszintén, nyíltan fogalmazni - arra utalnak, hogy tisztában volt Petőfi szibériai helyzetével és állapotával. Hivatalos nyilatkozata - mely szerint úgy tudja, hogy Petőfi meghalt - a titkosrendőrség gyanúját is fölkeltette, s azzal vádolták, hogy az kifejezetten a bujdosó költőről kívánja elterelni a figyelmet, vagy elérni, hogy beszüntessék az ellene folytatott nyomozást. Júlia legszemélyesebb sorait olvasva az a benyomásunk támad, hogy reflektált is a szibériai helyzetre és állapotokra. [39]
Lucifero részletekbe menő leírása némelyeket arra indított, hogy feltételezzék: - nem annyira Lucifero "bújt Petőfi bőrébe" - ahogyan Hubay fogalmazta - hanem maga Petőfi vagy a szűkebb, szibériai környezete szólalt meg Lucifero tolmácsolásában. Erre gondolt a szibériai Petőfi - kutató Tyivanyenko A.V. és néhány hazai gondolkodó is. [40] Nem egészen alaptalanul.
A szerző forrásai a levelezéséből, kéziratos hagyatékából talán kikutathatók, s ez talán tisztázza majd a szerzőség kérdéseit: - szibériai szerző itáliai szócsövével kell számolnunk vagy különféle - feltárásra váró – magyar forrásokat feldolgozó munkával?
Kutatás alatt álló témákról azért nehéz beszámolni, mert a "végeredményt" még nem hirdethetjük ki, de a beszámolásnak így is van értelme, mivel az - bár kis lépésekkel – mégis a továbbhaladást készíti elő és inspirálhatja a szakmabelieket a további munkálkodásra.
Függetlenül attól, hogy ki a szerzője, s, hogy Lucifero adja-e Petőfi szájába, vagy magyar forrás használja erre az ő tollát, másfél évszázada napjainkig időszerűek a kiseposz záró sorai [41] :
"Ők túlságosan félnek tőlem. Egy sírt
keresnek Szeben pusztáin hiába,
hogy ne legyen a hun szívnek reménye
viszontláthatni engem, s csak a rabság
rám nehezedő bilincse maradjon
állandó e hazug békeidőben,
mely bosszúért fog kiáltani egy nap.
Jöjjön e pillanat mihamarabb el,
s meglátjátok, hogy fékét elszakított
csikóként fogok rontani közétek,
hogy az új győzelmi himnuszokra keljek,
s a hős lelkeket új életre rázzam:
s a zsarnok csontját taposva büszke
lábbal, hallassam babérövezetten,
a szent kiáltást: ’Minden lánc letörve,
szabad a Hun, s zsarnoka csak az Isten!’" (105)
Sárospatak - Budapest, 2020. augusztus
Jegyzetek
[1] Hubay Miklós – (Nagyvárad, 1918 – Bp. 2011.) drámaíró, műfordító, dramaturg, a Színművészeti Főiskola tanára, az Írószövetség elnöke. Nevéhez fűződik a Magyar Dráma Napjának bevezetése. 1956-ban a Szabad Magyar Rádió adását vezeti a parlamentből, ezért elveszíti állását. Fordít, forgatókönyvet ír, magyar irodalmat tanít francia és olasz nyelven külföldön.
[2] Armando Maria Lucifero di Aprigliano, Crotone (1855. 09.18. – Róma, 1933. 12.27.) Crotone főterén szobrot állítottak neki, s a városi könyvtár az ő nevét viseli.
[3] Nyomtatásban megjelent: Lucifero Armando: Versi. Crotone. Alessandro Petőfi in Siberia. Pirozzi, 1929. Magyarországon hírt adtak a megjelenéséről: Koltay-Kastner Jenő (1892-1985) italianista és br. ifj. zalánkeméni Wlassics Gyula Lóránt (1884-1962) kultúrpolitikus az Irodalomtörténet és a Budapesti Szemle 1930. évfolyamaiban.
[4] Hubay Miklós: Lucifero őrgróf belebújt Petőfi Sándor bőrébe. 2. 109.
[5] Jelentős szerepet játszanak ebben Petőfi-fordítók és életrajzírók, mint: Carlucci Józsué, Cassone Giuseppe, Camizzaro Thommaso, Galati Giuseppe, Santarcangeli Paolo - és nem utolsó sorban Császár Ferenc fiumei tanár, a magyar irodalom akkori, itáliai tolmácsolója.
[6] 1861-ben megszületett az Olasz Királyság, 1870-ben elfoglalták Rómát és II. Viktor Emmánuel az egyesített Itália királya.
[7] Horatiust és Goethét Petőfi éppenséggel nem szerette.
[8] A hazatérés korszakában is „keletről jött a világosság”, de ezt a sajátos civilizációt a primitív viszonyok közé süllyedt nyugat nem értette és mint ellenségét ócsárolta.
[9] Ez már annak a hamis nyugati propagandának a hangja, mely az Osztrák-Magyar Monarchiát a „népek börtöneként” tüntette fel és a magyarság ellen uszította a nemzetiségeket. Ha igaz lett volna, már nem léteznének a mai szomszédaink.
[10] Gondolhatunk arra, hogy az I. világháborút követően, szinte azonnal megindult a magyar-olasz kapcsolatok helyreállítása, amit – Bethlen István itáliai látogatását követően -1928-ban az olasz-magyar barátsági szerződés pecsételt meg. Ezután Olaszország a Trianont helyreigazító, magyar revíziós politika támogatójaként szerepel.
[11] Hárs Ernő (1920-2014) költő, műfordító, aki 1975-ig a diktatúra külügyese. Középszerűsége ellenére számos állami kitüntetés birtokosa.
[12] Lucifero Armando: Petőfi Sándor Szibériában. Alessandro Petőfi in Siberia. Fordította: Hárs Ernő. Eötvös József Kiadó, Bp. 1999. A kiseposz 26 részből és 2400 sorból áll.
[13] Hárs E. Uo.. 6.
[14] Ruspanti Roberto: A romantikus Petőfi – kép Olaszországban. In: Nemzeti romantika és európai identitás. Bp. 1999. 65-75.
[15] Hubay M.: Utószó. Id. m. 109 -110.
[16] Lucifero: id. m. 9. Erre a megjegyzésre kezdetben azért is szükség lehetett, hogy ne árulja el, sőt, esetleg fedezze a hivataloson kívüli magyar forrását.
[17] Akik úgy gondolják, hogy Petőfi Szibériában fejezte be az életét és megpróbálták rekonstruálni a sorsát, azok azt tartják, hogy a halála 34 éves korában, 1856-ban következett be.
[18] Ez lehet a risorgimento áthallása, mivel Garibalditól származik: "...vagy megteremtjük Olaszországot, vagy meghalunk", "Róma, vagy halál", stb. Lucifero A.: Petőfi Szibériában...id. m. 19., 47.
[19] Felsorolja Sárszentlőrinc, Aszód, Selmecbánya, Pest, Buda, Kunszentmiklós, Pápa településeit.
[20] Ez pontatlanság, hiszen a költő a szüleit 1849-ben elveszítette, s Szibériából már nem gondolhat rájuk úgy, mint magukra hagyottakra.
[21] Csapó Etelka - Vachottné Csapó Mária írónőnek a húga - 1845. január 7-én halt meg. Kapcsolata Petőfivel még plátói szerelemnek sem mondható.
[22] Rákóczi id. m. 15, 23, 79, 87.
[23] Lucifero: id. m. 13. Petőfi azért szeretné, hogy Orlay Hunor és Magor utódjaként örökítse őt meg, mert ez fokozottan emlékeztetné az elnyomókat az elkövetett, szabadság ellenes bűntetteikre.
[24] Petőfi S., Arany J., és Tompa Mihály alkotják a korszak költői triumvirátusát.
[25] Vachottfalvi Vahot Imre (1821-1879) Petőfi egyik kiadója, aki egy évig segédszerkesztőként foglalkoztatta. Később konfliktusok támadtak közöttük és elváltak útjaik. Azzal dicsekedett, hogy Petőfi nélküle nem lett volna az, ami lett: „Én neveltem fel Petőfit.”
[26] Orlay Petrich Soma (1822-1880) Petőfi másodunokatestvére, akit a korszak legnevesebb festői között tartanak nyilván.
[27] Pákh Albert (1823-1867) evangélikus ügyvéd, a MTA levelező, a Kisfaludy Társaság rendes tagja. Alapította és szerkesztette a népszerű Vasárnapi Újságot, melyben több tucat tanúvallomást közölt Petőfi szibériai éveiről.
[28] Karády Ignác (+ 1858.) publicista, nyelvtanár. A szabadságharc leverését követően nyugatra emigrált, Bécs azonban az amnesztiák idején sem engedte, hogy hazatérjen magyar földre.
[29] Egressy Béni - született : Galambos Benjamin - (1814-1851) Egressy Gábor színész öccse, maga is színész, író, zeneszerző, Petőfi egyes verseinek első megzenésítője.
[30] Teleki Sándor gr. (1821-1892) honvéd ezredes, olasz tábornok, főrendiházi tag, a Petőfi Társaság tagja. Petőfi 28 verse az ő koltói kastélyában született.
[31] Brotzkai Móga János (1784-1861) román származású elmagyarosodott főtiszt, a szabadságharc egyik - Jellasics horvát bánnal szemben győzedelmeskedő - fővezére. A szabadságharc leverése után 5 év várfogságot szenvedett.
[32] Vasvári Pál (Fejér Pál) (1826-1849) történész, író, bölcselő. Honvéd őrnagy, előzetesen a "márciusi ifjak" egyik oszlopa. Segédkezik a Nemzeti Dal első kinyomtatásánál. A Közcsendi Bizottság tagja, Kossuth titkára. Szabadcsapatokat szervez Somogyban, Szatmárban, Szabolcsban, Biharban. Erdélyben a Gyalui havasokban a románok különös kegyetlenséggel kivégzik.
[33] Kerényi Frigyes /Christmann Frigyes/ (1822-1852) evangélikus költő, műfordító, jogász. Nála találkozik Petőfi Tompa Mihállyal és rendeznek költői vetélkedőt. Petőfi verset és úti leveleket írt hozzá. Kerényi Rozsnyón gazdálkodott, tagja a Tízek Társaságának, nemzetőrként harcolt a szabadságharcban, melynek leverése után az USA-ba disszidált, ahol megőrült és öngyilkos lett.
[34] Kuppis Vilmos Petőfi katonatársa Grácban másfél éven át.
[35] Bem József (Józef Zachariasz Bem 1794 -1850) lengyel származású magyar altábornagy, Erdély felszabadítója. Tisztában volt a lelkesítés jelentőségével a hadjáratok alatt , ezért Petőfit nagyra becsülte és fiaként szerette. Lucifero: id. m. 11, 49, 63, 65, 73, 75, 77, 89, 101.
[36] Habsburg Lotharingiai Ferdinánd (1793-1875) az 1848. évi lemondatásáig viselte a magyar királyi címet.
[37] A hivatalos történelemoktatásnak azt az állítását, hogy a szabadságharc leverését követően nem kerültek magyarok Szibériába, az ezt százszor megcáfoló vallomások, írott források tükrében nem tekinthetjük elfogadhatónak.
[38] Kiss Endre József: Petőfiről a nyitottság jegyében. In: "Hamvaidnak elhozása végett" Petőfi - konferencia. MVSZ kvk. Bp. 2016. 138-139.
[39] Szendrey Júlia ismeretlen naplója, levelei, halálos ágyán tett vallomása. Bp. 1930. - "Naponként árvább". Szendrey Júlia naplója. Editito Princeps Kvk. Bp. 2016.
[40] Tyivanyenko A.V.: Petőfi: Egy hang Szibériából. In: Fuksz Sándor - Kiss Endre József: "Az idő igaz, s eldönti, ami nem az." Petőfi Sándor szibériai életszakasza. Elhallgatott, bizonyító dokumentumok. Magyarságtudományi Füzetek. Kisenciklopédia No 25. Bp. 2015. 49-52. - Tyivanyenko A.V.:Petőfi Sándor barguzini versei. In: "Havaidnak elhozása végett". id. m. 154. - Fuksz Sándor: Lucifero Armando: Petőfi Szibériában. In: "Az idő igaz... id. m. 47-49.
[41] Erre korábban Fuksz Sándor hívta fel a figyelmet, aki a nagyközönség számára már elérhetetlen kiadvány maradék példányait felvásárolta a kiadótól.
