Kolcsár Iringó Ágnes
Fikció és metafikció Bornemisza Péter Magyar Elektrájában és Szophoklész görög Elektrájában
Bevezetés
Bemutatom, hogy hogyan jelenik meg a fikció és metafikció Bornemisza Péter Magyar Elektrájában és Szophoklész görög Elektrájában.
Előbb azonban fontosnak tartom röviden felvázolni a dráma műnemének sajátosságait úgy a görög irodalomban, mint a magyarban melyet később majd a két dráma szövege alapján alá is támasztok. Továbbá azt is megvizsgálom, hogy a két szerző világnézete miben különbözik egymástól és ezt a szövegekkel fogom kimutatni. Elsősorban nézzük meg, hogy ki volt Bornemisza Péter.
Bornemisza Péter:
1535. február 22.-én született Pesten nemesi családban. Kassán volt diák. 1557-ben külföldre ment, ott folyatta tanulmányait. Előbb Padovában tanult, majd a humanista filológia egyik középpontjában, Bécsben is megfordult. Itt készült 1558-ban a Szophoklész-átdolgozása, a magyar Élektra. Később Wittenbergben a reformáció eszméinek élt. Hazatért és Magyar értelmiségiként próbált megélni. A Tragédia magyar nyelven című prózai Élektra-átdolgozását 1558-ban bécsi tanulmányai idején, professzora, Georg Tanner és diáktársai részére készítette. “Nyomtatásban is megjelent munkája. Szophoklész drámája valójában csak mintául szolgált számára, hogy magyar nyelvű és aktuális érvényű művet hozzon létre”.[1]
A drámai műnem:
A drámai műnem i.e.az V. században alakult ki, mely előszőr vallásos szertartás volt, leginkább a görög Dionüszosz, a bor istenének tiszteletére tartották és egy évben többször is sor került rá. Egy ötven ifjúból álló kórus Dionüszosz oltára elött kardalokat énekelt, melyek legendás sorsát és tetteit, halálát és újjászületését tartalmazták. Az első dráma valószínűleg úgy jött létre, hogy a karvezető kilépett a kórusból Dionüszosz oltárához járulva és az isten életéből néhány részletet említett, melyre a kórus többi tagja magasztaló énekkel válaszolt. Később a dráma tematikája is megvátozott, Dionüszoszt felváltották a trójai mondák hősei.[2]
A dráma szó a görög „dran ” szóból ered és főként színházi előadásra íródott. A drámai műnem alapvető jellemzője a párbeszédes forma. Az események a szereplők párbeszédéből bontakoznak ki, akiknek korát, külsejét, öltözékét, fontosabb mozdulatait nem leírások, hanem szerzői instrukciók közlik. A közlések jellemzője a drámai nyelv.[3]
A görögöknél két műfaja alakult ki: a tragédia és a komédia. “Arisztotelész meghatározása szerint a tragédia ,,komoly, befejezett és meghatározott terjedelmű cselekmény utánzása (nem az emberek, hanem tettek és az élet utánzása). Szereplői cselekvő emberek. Egyes részei énekelt, mások szavalt versek. A tragédia tehát verses dráma.”[4]
>>A komédia a vígjáték ókori elnevezése (görög kommosz 'gúnydal' szóból). A műfaj meghatározó esztétikai minősége a komikum, konfliktusának megoldása szerencsés (sohasem tragikus); értékszerkezete alapján az önmagukat valódi értékeknek feltüntető álértékek pusztulását mutatja be. Arisztotelész szerint a komédia „a hitványabbak utánzása, de nem a rosszaságé a maga egészében, hanem a csúfságé, amelyhez hozzátartozik a nevetséges is. A nevetséges ugyanis valami hiba, vagyis fájdalmat és így kárt nem okozó csúfság” <<[5]
Bornemisza Elektrája szemben a Szophoklészival
Bornemisza Péter, Szophoklész Élektra című drámáját dolgozta át úgy, hogy a cselekménybe, a szereplők jellemvonásába és a mítoszvilágba belefonta a keresztény világ és erkölcsszemlélet, amely a XVI.- XVII. század drámairodalmára volt jellemző. A keresztény világ elutasította az antik mitológiát, mert az szemben állt a keresztény világnézettel.
Valamennyi eddig előkerült reneszánsz drámára jellemző sajátosságok a következők:
- Minden XVI. századi drámának reális vagy a kor felfogásához igazodó cselekménye van, nincsenek benne túlvilági jelenetek, sem allegorikus személyek.
- A drámák öt felvonásosak, kivéve két drámát: Szegedi Lőrinc Theophaniáját és a Debreceni disputát.
- A magyar reneszánsz dráma címe minden esetben műfaji meghatározás is, ami ebben az esetben is „tragodeia”.
- Néhány kivétellel minden magyar dráma prózai, még akkor is, ha a szerző verses formát követ, vagy ha tud is verses formában írni.
- Minden drámának van prológusa és „summája”, melyben összefoglalja a dráma cselekményét.
- Hiányoznak belőle a kardalok.[6]
Megvizsgálva a két drámát megpróbálom kimutatni és példákkal szemléltetni ezeket a különbségeket, amelyektől eltér a XVI. századi dráma a görög drámától.
Már az első dolog, amiben megakad a szemünk az a dráma címe. Tragoedia magyar nyelven,
az Sophocles Electrájából. A cím már önmagában egy műfajmeghatározás és megjelöli a forrását is. Az Antigoné drámának címe egyben a főszereplő neve, nem műfajmeghatározás. Tovább haladva a magyar drámában még találunk egy elöljáró beszédet, amely egyfajta bevezető. Bornemisza megmagyarázza, miért íródott drámája, és mi a célja. Azt állítja, hogy a görögök, már akkor felfedezték az emberi gyarlóságot, a hűtlenséget és hogy ezt megszüntessék, vagy megakadályozzák, drámajátékokat adtak elő, abból a célból, hogy rámutassanak, illetve szemléltessék az isteni büntetést a vétkesekkel szemben és ezzel egyetemben ő is ezt szeretné elérni művével. Az Antigónéban mintha valamiféle figyelmeztetést éreznénk a szereplők jellemén keresztül, de ezt a későbbiekben tüzetesebben is megvizsgáljuk. Másfelől a summa itt is megtalálható. Leírja röviden a dráma cselekményét és ezzel előzetesen megtudjuk a darab konfliktusát is. A görög dráma azonban in medias res-szel indít és a bonyodalom csak később derül ki.
Mindkét dráma öt felvonásos, azonban Bornemisza a felosztásnál más eljárást alkalmaz. Világosan megjelöli a felvonásokat és a jeleneteket. Az Antigoné nem alkalmazza ezt az eljárást. Rövid utalások vannak a játék menetére, de a tagolás nem olyan letisztult, mint a magyar ídrámában. Ahogyan a reneszánsz drámára az jellemző az Elektra sem verses, hanem prózai.
Egy másik fontos vonás, amely szembeötlik velünk ahogy végigolvassuk az Elektrát, hogy a darab végén van egy záróbeszéd, amely összefoglalja a cselekményt ezzel mintegy megmagyarázva a darab tanulságát és következtetést von le, amelynek tanító és intő jellege van. Valamint a kórus itt nem a bölcsek tanácsa, hanem vénasszony képében van ábrázolva, amely egyetlen személy, de az emberi bölcsességet szimbolizálja. Az érett tanácsot. Bornemisza talán azért választotta ezt az alakot neki, mert az akkori emberhez ez közelebb állt és egyértelmű szimbólum volt.
Ha alaposan megvizsgáljuk a két drámát, a szereplők jellemábrázolásában is jelentős eltéréseket vélhetünk felfedezni, amelyre nagy valószínűséggel a kor politikai viszonyai nagy behatással voltak. A hitviták idejében a keresztény egyház más erkölcsi normákat állított fel a társadalommal szemben, ahogyan az V. századi görög nép is más morálok szerint élt. Ez valószínűleg a darabok szereplőinek jellemalkotásában is nagy szerepet játszott. Antigóné jelleme a dráma során nem változik, csupán a körülmények. Végig hevesen ragaszkodik szerelme eltemetéséhez akár a halált is felvállalva, hogy az méltó körülmények között jusson át a túlvilágba. Ennek történelmi háttere, hogy görögöknél a vallási alaptételek előírták nemcsak a halottak eltemetését, hanem annak módját is. A halott nyelve alá egy érmét kellett tenni (egyes források szerint a szemére). Ha ez nem történt meg, Kharón a holt lelkeket az alvilágba szállító, nem vitte át a lelket. Az el nem temetés igazi kárhozatot jelentett a halottnak, az élőkre pedig nagy veszélyt, ugyanis a görögök szerint a temetetlen hullák járványokat okoztak a városban. Amikor Szophoklész megírja a drámát, Periklész korát élik az athéniak. Ez a város fénykora (ekkora legnagyobb a hatalma a görög városállamok között).[7] Ebből tehát érthető, hogy Antigóné jellemábrázolása honnan fakad. Szophoklész drámájában a környezeti történések határozzák meg az ember sorsát, mely ellen semmit sem tehet. Az emberi sors bizonytalan, a véletlen határozza meg, vagy isteni akarat, mely már eldöntött, ezért hősei jelleme állandó és semmiféle ellenállást vagy dacot nem mutatnak a sors ellen. Ezzel szemben a modern dráma a jellemekből fejleszti ki a cselekményt. Bornemiszának meg kellett változtatnia hősei jellemét, mert a Szophoklész erkölcsi nézetei nem egyeztek sem az ő nézeteivel, sem a XVI. századi világszemlélettel, így a szereplőket „aktualizálnia” kellett.
Bornemisza világnézetének egyik alapköve a változás, az elmúlás tényének a felismerése. Ezt a változást a külső világból átviszi a belső világra is. Az emberben nincs állandóság, mindent hamar megun és nincs benne hűség. Ezt az elvet még tovább viszi az emberi természetre is az erkölcsi életre nézve, képtelen állandóan a vallási utasításokhoz alkalmazkodni és azokhoz hűséges maradni, mert folyton emberi természetéből adódóan vétkezik. Képtelen bűn nélkül és az isteni törvények megszegése nélkül élni, ez az emberi természettel együtt jár. Tehát nincs olyan ember, aki ez alól kivétel lenne – még ő sem. Ha pedig mindnyájan ilyen erkölccsel és természettel élünk nincs jogunk egymás fölött ítélkeznünk. Az egyetlen túlélési esély, ha békét teremtünk egymás között és fenntartjuk azt. „Bornemisza humanizmus-felfogása az esendőség mindenkire egyformán érvényes törvényszerűségén alapszik”.[8] Bornemisza egyenlőség filozófiája nem csak azon az elven alapul, hogy mindenki természetének sajátossága a bűnök elkövetése, hanem azon is, hogy az erények éppúgy az emberi természet részei, melybe kisebb és nagyobb rangú emberek egyaránt beletartoznak. Világszemléletéből nem csak a konfliktus megváltoztatása, a tettek valós okának a megmagyarázása, a cselekmény bizonyos fokú megváltoztatása következett, de a jellemábrázolás megváltoztatása is. A magyar Elektra szereplői nem Szophoklész erkölcsi nézeteit képviselik, hanem Bornemiszáét[9]. Ahhoz, hogy szereplői megfeleljenek az ő erkölcsi elvárásainak, a cselekményen is módosítania kellet néhány dolgot. Elektra erkölcsi jelleme, folyton változik a drámában. Néha bizonytalan, kevesebb szenvedéllyel akarja a bosszút, és folyamatosan fejlődik. Ezzel szemben Antigóné jelleme folytonos és változatlan.
Bornemisza az emberi öntudatra alapozta koncepcióját: saját maga is munkálkodhat a sorsa irányításán. Elektra dacol a sorsával, folyton sír és nem tudja elfogadni azt. Irányítani próbálja a történtek, a sorsa kimenetét, míg Antigóné teljesen elfogadja az isteni akaratot, a sorsot, és átadja magát neki. Szophoklész szereplőinek nincsen öntudatuk, az isteni akarat mindenekfölött áll, és amit megjósoltak az ellen nincs mit tenni. „A régi és az új szembenállásában találkozik a tragédia erkölcsi, érzelmi, történeti és társadalmi igazsága. Antigóné, miközben saját harcát vívja és fivére elhantolásának jogát indokolja meg valláserkölcsi érveivel, majd élete feláldozásával (ténylegesen annak a régi rendnek hősnőjévé alakul, amely a polgárok közös akarattal kormányozott közössége volt)”.[10]
Az isten és ember viszonya Bornemiszánál teljesen eltér a görög drámától. Akárhányszor követ is el ember bűnt, az Istennek mindig meg kell azt bocsátania, ha megbánást tanúsít. Számára nem is annyira a bűn a fontos, mint a bűnből való okulás. Egyetlen kivétel van ez alól, ha az illető nem bánja meg az elkövetett bűnt. „A gonosz embert a jótól az különbözteti meg, hogy az előbbi „hever” a bűnökben, az utóbbi megbánja és bevallja azt.”[11] Az isteni büntetés nem követi azonnal a tettet, hanem később súlyt le, tehát előbb vagy utóbb, de a bűnös torol. Minél később érkezik a megtorlás, annál fájdalmasabb és keservesebb lesz, ahogyan végül Oresztész bosszúja is bekövetkezett évekkel később, és olyan módon, ahogyan nem is számítottak rá a bűnösök. Az Isten és ember viszonya Bornemiszánál teljesen eltér a görög drámától. A görög istenek nem voltak annyira kegyesek, mint a keresztény Isten. Ha az ember vétkezett ellenük azonnal és kivétel nélkül számolnia kellett a következményekkel. Nem volt sem alku, sem bűnbánat, sem megbocsátás. Bornemiszánál viszont akárhányszor követi is el az ember a bűnt, az Istennek mindig meg kell azt bocsátania és meg is bocsátja, ha megbánást tanúsít az ember. Ezt az elvet végigvezeti az egész cselekményen és ezt szeretné a közönségnek szemléltetni. Nincs élet bűn nélkül, de megbocsátás nélkül sincsen. Ez az a pont, ahol a magyar Elektra vége kissé eltér a megszokott görög befejezéstől (mert szereplői jelleme megköveteli), melyben a hős elfogadja sorsát. Ha meg kell halnia, hát meghal. Azonban Bornemiszánál Aigüszthosz könyörög az életéért. De itt nem beszélhetünk őszinte bűnbánatról, csupán a kétségbeesésről melyet Bornemisza tanító szándékkal alakított így. A görög Elektrában viszont Aigüszthosz, nem könyörög, hanem elfogadja a halált és szinte számít is rá. Ahogyan a magyar mű is mutatja, az őszinte megbánás nélkül a gonosz végül mégiscsak elnyeri méltó büntetését és „büntetés eszközei az emberek”.[12] „Bornemisza humanizmus-felfogása az esendőség mindenkire egyformán érvényes törvényszerűségén alapszik[13]”, azon, hogy az embert az teszi humánussá, hogy embertársait egyenlően kezeli, és az Istenhez alázatosan, bűnbánással fordul. Ez az oka annak, hogy „belenyúlt” a cselekménybe, a szereplők jellemábrázolásába, és a maga erkölcsszemléletére formálta őket.
Összefoglalás:
Láthattuk, hogy a XVI. századi Bornemisza és az antik görög Szophoklész drámája között számos eltérés van. Nem csak szerkesztési különbségek, mint az elöljáró beszéd, a summa vagy akár „A játék után való hálaadás és intés”, de a szereplők jellemábrázolása között is találunk némi eltérést. Mindkét drámában a szereplők jelleme a szerző és az adott kor erkölcsszemléletét tükrözik. Filozófiájának alappillére az emberi természet változása, a mulandóság, amely hűtlenséghez vezet, de ennek egyetlen megoldása az őszinte bűnbánat, különben a vétkes, ha nem is azonnal, de torolni fog. Bornemisza újítást hoz a hagyományos drámába azzal, hogy belefűzi a keresztény mentalitást, és szerkezetében is módosít, melyet a XIX. századig nem tudtak utánozni, és később meghatározója volt a magyar drámairodalomnak.
Felhasznált irodalom:
Falusi Róbert: Az antik világ irodalmai, Gondolat Kiadó.1980. II. kiadás.
Szigeti József: A mű és kora, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1970
Bornemisza Péter: Tragodeia magyar nyelven/ http://mek.oszk.hu/00600/00625/00625.htm
Enciklopedia.Fazekas.hu
Vajkai Zoltán: Az ókori görög színház/ http://www.vajkai.eoldal.hu/cikkek/gorog-szinhaz/az-okori-gorog-szinhaz.html
Szophoklész: Antigóné/ http://mek.niif.hu/00500/00500/00500.htm
Hajnal Gabriella - Tóth Emese (szerk.) - Nagy civilizációk. Ókori görögök, Kossuth Kiadó, 2010
[1] http://enciklopedia.fazekas.hu/palyakep/magyar/Bornemisza.htm (utolsó ellenőrzés: 2013.05.06)
[2] http://gorogdrama.netlap.net/
[3] http://enciklopedia.fazekas.hu/mufaj/Komedia.htm
[4] http://www.felsofokon.hu/irodalomtudomany-es-kulturatudomany/2011/09/29/arisztotelesz-poetika
[5] http://enciklopedia.fazekas.hu/mufaj/Komedia.htm
[6] Irodalomtörténeti közlemények, LXXIII. évfolyam, 5. szám, Pirnát Antal, 128- 129.old 1969.
[7] Hajnal Gabriella - Tóth Emese (szerk.) - Nagy civilizációk. Ókori görögök, Kossuth Kiadó, 2010 41.o. a társadalom szerk. pl.
[8] Szigeti József: A mű és kora. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1970
[9] U.o.
[10] Falus Róbert: Az antik világ irodalmai. Gondolat Kiadó, 1980. II. kiadás.
[11] Szigeti József: A mű és kora. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1970. 125.old.
[12] U.o.: 129.old.
[13] U.o. 131.old.
2013