Kovács Emőke
A BÚVÁR ÉS A PILLANGÓ
​
Új előítéletrendszer kialakítása​

​
1.1
Az emberek életében meghatározó jelleggel bír az első benyomás. A megjelenés, a modor, vagy akár egy félreeső tincs is mind befolyásolhatja az egyént abban, hogy hogyan viszonyul embertársához. Az emberek a jelek világában élnek és nehéz onnan kimozdulniuk: folyamatosan ingerek érnek, tehát folyamatosan értelmezünk, elemzünk és következtetéseket vonunk le. Ha az utcán szembe jön velünk egy vidám, illatos és fresh úriember, kezében egy csokor virággal, valószínűleg nem arra gondolunk, hogy éppen most búcsúztatták a kollégák a munkahelyéről, hanem sokkal valószínűbb, hogy arra gondolunk, a férfi mindenbizonnyal fülig szerelmes és virággal udvarol az illető hölgynek. A benyomás amit ránk, megfigyelőkre tett, lehet kellemes vagy kellemetlen, esetleg semleges: ha éppen utálom a virágokat, arra gondolhatok, hogy ez egy kétségbeesett romantikus, ha viszont szeretem az efféle udvarlást, valószínűleg pozitívan fogok az illetőhöz viszonyulni.

1.2
A kognitív reprezentáció[1] megköveteli tőlünk, hogy előre elképzeljük a már ismert helyzeteket: olyan tudásegyüttes, mely tárolja az emberekről kialakított véleményünket, benyomásainkat és befolyásolja és táplálja hiedelmeinket. Az, hogy valaki szőke, vörös vagy barna, szemüveges, alacsony vagy éppen elhanyagolt külsejű, mind információt hordoz: személyészlelésünknél figyelembe veszünk minden külső tényezőt. Bizonyított tény például, hogy a vonzó külsejű embereket társaik gyakran előnyben részesítik, de ekkor sem minden esetben, hiszen főleg a nők körében, a szépség egyéb előítéleteket hordoz: a kollégák irigykedve jegyzik majd meg, hogy az illetőt a fizikai megjelenése miatt léptették elő. A benyomások kialakításában a fizikai megjelenésen túl fontos szerepe van a nonverbális kommunikációnak is: nem mindegy, hogyha beszélgetünk valakivel egyenesen a szemébe nézünk, esetleg lesütjük szemünket. Úgyanígy van a bemutatkozásnál is: talán észre sem vesszük, de egy kézfogással rengeteg dolgot közvetíthetünk az előttünk álló személynek. A testbeszéd tehát fontos részét képezi az ismerkedésnek és a különböző következtetések levonásának.

1.3
A viselkedésünkkel szintén benyomásokat teszünk: ha sokat vagyok könyvtárban, több mint valószínű, a külvilág azt a konkluziót fogja levonni, hogy szorgalmas diák vagyok, biztosan szeretném megkapni az ösztöndíjat. Az emberek általában a kiugró jellegre figyelnek: ha sokat vagyok a könyvtárban, lehangoltnak tűnök és a környezetem tudja, hogy éppen most hagyott el a férjem, akkor azt fogja gondolni, hogy magányos vagyok és azért töltöm olvasással az időmet. A jelek értelmezésében sokat segít az asszociáció: ha valakit már harmadszorra is ugyanabban a kocsmában látunk sírva fakadni és látványosan zokogni, mindenbizonnyal feltűnési mániában szenvedőnek fogjuk elkönyvelni. A meggyőződéseink ellenére azonban sem a viselkedés, sem a megjelenés, sem a taglejtések vagy arckifejezések nem jelzik közvetlenül a személy belső minőségeit.[2] Asszociációink úgy születnek, hogy egyik dologból következtetünk a másikra: megkönnyíti életünket, hiszen az értelmezések ezeknek a műveleteknek a révén valósulnak meg.

1.4
 Az elvárásaink is gyakran befolyásolnak, hatást váltanak ki belőlünk és ez a hatás később is érezhető: ha az egyik szülő azt mondta, hogy xy nagyon kedves, türelmes tanítónő, mi is ezzel az elvárással fogjuk szemlélni az illető tanítónőt és nagy valószínűséggel meg is találjuk benne ezeket a jellemvonásokat. A motívumok révén  az emberek saját vágyaikat vetítik az emberekbe: ha rossz a kedvem a körülöttem levő világ is rosszkedvű lesz. A hangulatom meghatározza azt, hogy hogyan látok bizonyos embereket, helyzeteket, meghatározza az értelmezésemet is. A kétértelmű helyzetekben a kontextus mérvadó: az egyes emberek viselkedését mérlegeljük és valamiképp próbáljuk beilleszteni egy tágabb térbe. Az egyes szituációk meghatározzák ítéleteinket, nézzünk egy példát: Péter jeles tanuló, sohasem késik, mindig remekül teljesít az iskolában. Néhány hónapja azonban fölényesen viselkedik a tanárokkal, nem készíti el a házifeladatait és nem kommunikál társaival. Azt gondolhatjuk, hogy azért mert fejébe szállt a dícsőség a díjak miatt, amiket nemrég bezsebelt, elbízta magát. Aztán az igazgatónőtől megtudjuk, hogy Péternek az édesanyja súlyos beteg és a kisfiú a nagymamájához került. Ekkor teljesen átértékeljük a helyzetet és felülvizsgáljuk magunkat.

2.1
Egy másik jellegzetes helyzet a torzítás. A világot mindenképpen meg kell magyarázzuk, nem maradhatnak kitöltetlen helyek: ha valaki úgy cselekeszik, akkor az úgyis van. Magyarán: amit főzöl azt eszel, amit eszel, az vagy – végtére is teljesen logikus. A tegnap láttam, hogy a szomszédom egy hatalmas kerti partyt rendezett, rengeteg meghívott volt jelen. Eljött az édesanyja is, akit már nagyon rég nem láttam  – úgy tűnt, hogy felhőtlenül boldogok, kicsit irigyeltem is. Aztán másnap kiderült: a szomszédom utazik el külföldre, mert bebukkott a vállalata és valami újabb kétes ügyletet vállalt fel. Egy másik torzítós eset, amikor Béla azt mondta nekem, hogy nem szereti az állatokat és a halaimat legszívesebben kisütné. Igazán meglepődtem amikor nála jártam: két macskája és egy kutyája is volt. A halas viccet úgy értelmeztem, mint aki nem szereti az állatokat. Megfeleltetési torzításnak hívják szaknyelven – a cselekedetet a belső állapottal hozzuk kapcsolatba.

2.2
Az emberek, hogy hogyan értékelnek egy-egy helyzetet, kulturálisan is meghatározott. Európában, Indiában vagy éppen az USA-ban jóllehet ugyanaz a szituáció, megtörténhet, hogy másképp fogja értékelni az európai, az indiai vagy éppen az amerikai. Nem mindegy, hogy hogyan nevelnek, mi az elfogadott társadalmi norma vagy éppen, hogy milyen gazdasági-politikai kontextusban nevelkedünk. Jean Valjean a Nyomorultakban bűnősnek mondatott, hiszen ellopott egy kenyeret. Az emberek automatikusan megbélyegezték: az egyszeri lopás is bűntény, a bűnözésre való hajlamot mutatja. A rosszat, a veszélyeset, a nem konvencionálisat pedig igyekszünk kitörölni: így írja elő a forgatókönyv, ez a szokás. A lopás körülménye a regényben nem számított mérvadónak, meglehet ez egy teljesen más környezetben elfogadottabb lehetett volna, vagy éppen még súlyosabb véteknek számított volna.

2.3
Láthatjuk a benyomásaink rendszerét: egyik vonásról a másikra következtetünk, külsőről belsőre. Megnyilvánulásaink, tetteink nem maradnak észrevétlenek: zajjal teli világunkban mindennek jelentése van, mégha nem is evidens vagy ha nem is jogos. Nem ítélhetünk pontosan, benyomásaink gyakran fantomok képei. Ítéleteink mennyire lehetnek korrektek, ha még a benyomásaink sem csalhatatlanok? Az embereket aszerint ítéljük meg, hogy mit tettek, hogyan viselkedtek bizonyos helyzetekben, holott, lehet, hogy figyelmen kívül hagyunk számos tényezőt mely az egyes helyzetekhez járul. A tolerancia, a másikra való igazi figyelés egy lehetséges út ahhoz, hogy benyomásainkba ne az előítéleteink kerüljenek előtérbe. Jean-Dominique Bauby megrázó esete azt bizonyítja, hogy mennyire félrevezethető lehet külső adottságokból, belső képességekre következtetni: a híres Elle magazin főszerkesztője egyik napról a másikra teljesen lebénult. Csupán a fél szemével tudott valamiképp értekezni a külvilággal: ennek ellenére egy speciális abc segítségével megírta A búvár és a pillangó című könyvét, melyben éppen erről a fura állapotról számolt be.

2.4
A fenti példák és helyzetek azt bizonyítják, hogy nem könnyű a jelek világában élni – nehéz a látszat ellenére megismerni, mélyre ásni. Ha azonban képesek vagyunk arra, hogy az első benyomás ellenére is tovább kutatunk, talán megérthetjük, hogy a sokszínű világ részéhez tartozik az örök keresés is.
 
 


 
FORRÁSANYAG:
 

1. SMITH, E. Szociálpszichológia, Osiris Kiadó, Budapest 2004.
2. FORGÁCS Gy.,  A társas érintkezés pszichológiája, Kairosz Kiadó, Budapest 2001.
3. HEWSTONE, Stroebe, W. Szociálpszichológia, Akadémiai Kiadó, Budapest 2007.
4. http://filmhirek.wordpress.com/2008/02/17/filmmania-le-scaphandre-et-le-papillon-szkafander-es-pillango/

 


[1] Smith

[2] Smith
​