​Józsa István

"MODERN ARCHAIZMUS"
​PALKÓ ERNŐ, ​KERÁMIKUS

​
​

Józsa István: — A kezdetekről. A kerámia egyidős magával az emberiséggel, tulajdonképpen az emberi civilizáció és kultúra hajnala. A világon mindenhol, földrajzi meghatározóktól függően. Palkó Ernő kortárs erdélyi magyar művész -- Te hol, mikor, hogy készítetted el az első munkádat? Alkotásodat... Szobrodat? Miért?
 
Palkó Ernő: — Az első műalkotásomat a képzőművészeti líceum idejében készítettem, részt vettem egy képzőművészeti líceumi versenyen a kolozsvári művészeti múzeumban, a Bánffy palotában. Tizenegyedikes lehettem, egy gipsz portré szoborral jelentkeztem, ha jól emlékszem, második helyet nyertem.

 
— „A művészet szeszély, tulajdonképpen szeszély” – mondtad egy beszélgetés alkalmával. Miért választottad életútnak? Miért kezdtél egy ilyen embert próbáló munkába, amelyik ráadásul nem jelent biztos jövedelmet, és soha, a világon sehol nem ígért sikereket?

— Tulajdonképpen nem szeszély, nem is hobby, hanem hivatás. És mostmár úgy érzem, hogy szakmai kötelesség. Középiskolában már a képzőművészet felé kacsintgattam.  A művészeti alkotások iránti szeretet az, hogy alkotni   jó érzés.
Szeretem a szépet, és szépet szerettem volna én is alkotni. Mikor fiatal vagy, sosem gondolsz arra, hogy most ebből hogyan tudok majd megélni. Szerencsém volt a szüleimmel, akik nem befolyásoltak, és hagyták, hogy csináljak azt, amit szeretek.
A pénz annak idején nem volt annyira elsőbbrangú gondolat. Örvendtem, hogy csinálhatok azt, amit szeretek. A képzőművészeti főiskolára ugyanolyan nehezen lehetett bejutni, mint az orvosira. Tizen voltak egy helyre. Nagy öröm volt számomra, mikor végre harmadjára sikerült bejutni. Hat helyre -- másodiknak. Akkor voltam, úgyhiszem először, a legboldogabb ember.


— Hol, mikor, hogyan tanultad a szakmát? Diákként, esetleg pályád elején bejártal elismert alkotók műtermeibe?

— A szakmát tulajdonképpen azután tanultan, miután bejutottam a főiskolára, de már azelőtt, a középiskolában is nagyon jól belékóstoltam.  Tulajdonképpen a képzőművészeti líceumban, már kilencedik osztálytól egész érettségiig minden évben a szakmai órákon kívül rajz és festészet, grafika, kerámia és szobrászati órákon is részt vettünk. Minden évben más szakot tanultunk. Annak idején már a képzőművészeti líceumban fontos tanárokkal, ugyanakkor híres képzőművészekkel találkoztunk. Például grafikát Bardócz Lajossal tanultunk, festészetet Kádár Tiborral, szobrászatot Doina Elasszal, Terek Aurellel, kerámiat Pop Eugeniával, csak néhányat említsek.
Diákként…  Első éves egyetemista lehettem, és műterem-látogatásaim alkalmával találkoztam Cseh Gusztávval, Vetro Artúrral, Gergely Istvánnal, Ion Rusuval, Ion Zbârciuval, Feszt Lászlóval, Korondi Jenővel, hogy csak néhány fontos képzőművészt említsek. Tanáraink közül kerámia szakon megemlíteném Mircea Vremirt, Mircea Spătarut, Cornel Ailincăit, vagy Egri Istvánt. Persze mindenkitől volt mit tanulni, de főleg  a műtermi beszélgetések voltak érdekesek, órákon kívül.


-- Kit, kiket tartasz előképednek? Ki befolyásolta, alakította a szemléletedet?
 
— Már középiskolásként, egyetemistaként igyekezetem szerint minden képzőművészeti szakra, illetve irányzatra odafigyeltem. Leginkább a szobrászat és a festészet érdekelt, majd utólag a kerámia lett a fő érdeklődési témám. Természetesen nagyon szerettem az antik művészetet, a görög, az etruszk művészet vonzott, ami igazán nagy varázs volt számomra. Lehet, hogy furcsán hangzik, de az archaikus korszak mediterrán világa, az mindig is érdekelt. Majd aztán odafigyeltem a világhírű nagymesterekre, mint például Henry Moore, Brâncuși, Rodin, Michelangelo szobrászok, és persze a festészetben az impresszionistákra, az expresszionistákra, Manet, Monet, Degas, Renoir vagy Matisse. És az avantgárd újítók mind. Nagyon szerettem Picassót, főleg a fekete afrikai művészet által inspirált alkotásait találtam nagyon érdekesnek. Ugyanakkor nagyon szerettem a fekete afrikai művészetet, a dél-amerikai prekolumbián művészetet is. Szóval nagyon összetett az egész művészeti forrásom, a kiinduló, illetve indító művészeti hagyomány. Úgyhogy inkább nem is neveket mondok, hanem azt, hogy több korszakra és művészeti irányzatra figyeltem oda. Végül is az archaikus és a modern művészet között próbálok valami újat alkotni, valami másat. Egy „modern archaizmust”.


--  Minden alkotó, egyáltalán, minden ember végigjár egy szellemi--szemléleti érlelődésfolyamatot. Hogyan osztanád szakaszokra az eddig bejárt utadat? Műalkotásod kerámia, festmény, szobor együttese, építészeti alapelveken. Hogyan alakult ez az alkotói szemlélet?

— Főiskolás diákként belekóstoltam a képzőművészeti szakmába: a kerámiába. A kerámiát választottam végül is, mert egyszerre nagyon szerettem a festészetet, ugyanakkor a formát—formázást is, vagyis a szobrászatot. A kettőnek az összefonódásából született a kerámia iránti szeretet. Végül is úgy hiszem, jól döntöttem, mert itt megtanultam a szobrászatot és a festészetet is, csak sokkal izgalmasabbnak találom együttesüket -- mert közrejátszik a tűz. Szerintem ez tulajdonképpen a kerámia, a föld -- mármint agyag --, a tűz és a víz találkozása.


-- Most akkor az egyes munkák elkészültéről. A Te munkádban hogyan kezdődik az alkotásfolyamat? Valahol, valamikor megláttál, mondjuk, egy alapformát – aztán? Hol, hogyan "kezdődik" egy kerámiatárgy, egy kép, egy szobor találkozása? Egészen pontosan a Te alkotásod.. 
 
— Egy műalkotás úgy készül elő, vagy úgy indul útnak, hogy kialakítom magamnak azt a hangulatot, amelyikre szükségem van a munkához. Jobban mondva ki kell alakítanom azt az állapotot, hogy tudjak nekivágni az alkotásnak. Ezután következik az ihlet kibontakozása, és elindul a munkafolyamat, mindenki a maga stílusa szerint. Az útóbbi időben több hangsúlyt fektetek arra, hogy milyen anyagban dolgozom: agyag, samott vagy porcelán.


— Minden esetben van valamely előzetes gondolat? Lerajzolsz gondolatokat?  Történeteket?
 
— Minden kerámiaanyagnak megvan a sajátossága, és minden anyag másképp dolgozik. Minden anyagot másképp kell formázni, és minden anyaggal másképp kell bánni. Az agyaggal egyféleképpen, a samottos agyaggal másképpen, és a porcelánnal egészen másféleképpen. A kerámia-alkotásban nemcsak az anyag, hanem a tűz is fontos szerepet jászik -- azért az anyagot össze kell hangolni, formázni kell az égetési folyamattal. A kerámia végső formájának fontos eleme a tűz, vagyis hogyan dolgoznak a zománcok. Tulajdonképpen akkor lesz a tárgyból kerámia, miután kiég az alkotás. És csak égetés után tudjuk meg, hogy színben és formában sikerült, amit akartunk, vagy nem. Szóval a tűznek fontos szerepe van a műalkotás megszületésében. A kerámia tárgy úgy indul útjának, hogy először eldöntöm, milyen anyagból dolgozom. Egy samottos agyagnak a sajátosságait ismerem, és már előre tudom, hogy kell vele bánnom. Sosem dolgozom vázlatok után, azt mondom, a vázlat már a fejemben van. Eldöntöm, hogy mekkora legyen az a tárgy, és aszerint lapokat építek. Figyelembe kell venni a végső kerámiának a magasságát és a vastagságát. Ezekből a lapokból általában szobrokat készítek, és aztán következik a mintázás. A törések és a repedések, amelyeket az anyag kiad, inspirálnak sokszor. Tulajdonképpen kettős játék ez, a művész dialógusba kerül az anyaggal. Nagyon szeretem provokálni az anyagot, amelyben dolgozok, szeretem átmintázni a repedéseket, a töréseket, amelyek adódnak. Tulajdonképpen próbára teszem és irányítom őket, ugyanakkor egy bizonyos szabadságot irányítok. Szóval a műalkotás a művészi kéznek és az anyagnak az összefonódásából születik.


— A szobrászrajzot mennyiben tekinted önálló műalkotásnak? Terv, amely motiváció és tulajdonképpeb már értékelés egyben?
— Szerintem létezik szobrászrajz, úgy, ahogy létezik festőrajz vagy grafikusrajz. Én például nagyon szeretek rajzolni, de nem kerámia tárgyakat, hanem bármi mást. Rajzolóként azért közelebb állok a szobrászathoz. Jobban látom a formát és a teret. Ez foglalkoztat inkább. De sosem rajzolom előre le a szobraimat, éppen azért, mert akkor döntöm hirtelen, munka közben, hogy milyen irányba vezetem az alkotást. Azért, hogy az anyag is vigyen egy kicsit, de persze ezt irányítom.


— Előzetes megrendelésre dolgoztál már?

— Érdekes módon sose dolgoztam rendelésre. Lehet, hogy nem adótott meg ez a lehetőség, mert tulajdonképpen sose vonzódtam ilyen fajta alkotáshoz. Alkotótáborban előfordul, hogy feladnak egy-egy témát, amelyet a szervező szeretne bemutatni a tábor utáni kiállításon. Ilyenkor teljes a művészi szabadság, több lehetőség van arra, hogy egy bizonyos témát megoldjak tulajdonképpen a témán belül. És akkor már nincs annyi lekötöttség. Sose szerettem a korlátokat, a feladott témákat, mert úgy éreztem, hogy veszítek a művészi szabadságomból. 


-- Szobor-ötletek, képötletek, ha azok, születtek már kollégákkal, másokkal való beszélgetésben? Albumokat, Internetet nézve, klasszikusok példáit követve, hazai vagy nemzetközi konferenciákon?

— Ötletek egyfolytában jönnek, mindig a kiválasztásra kell gondolni. Sajnos itt minálunk nincs annyi bátorság, hogy például köztéri kerámia szobrot állítsunk ki a természetben, parkokban, zöld övezetben, bárhol, ahol szobor szerepet kaphatna. Még annyira nincs kifejlődve a társadalom -- vagy a helyi hatóságok --, hogy bátorkodjanak kerámiai köztéri szobrot kiállítani. Általában a szobrászokat kérik fel, hogy hagyományos szobrászi anyagból (bronz, kő, fa) dolgozzák ki a műalkotásokat.


— Hogyan határozod meg a telt és üres terek aranyat?

— Minden alkotásban lehetnek telt és üres terek, formák, ezeknek az arányai mindig attól függnek, milyen témát választok ki. Vannak alkotások, amelyek csak telt vagy pozitív terekbe kívánkoznak. Szerintem az alkotó művész munka közben, a készülő művel alakuló párbeszédben dönti el, milyen arányban készül a telt és az üres terek, formák, pozitív vagy negatív jatéka. A végcél az, hogy megtalálja, megadja az alkotás egyensúlyát.


— A kész tárgyak beépítését az avantgárd kezdte el – Braque, Picasso, Picabia stb. --, a mindennapi tárgyak költészetét a pop-art fedezte fel... Miért alkalmazod?

— Én már ezt a módszert nem alkalmazom, egy sajátos munkamódszert alakítotam ki magamnak, egy sajátos munkastílust, egy sajátos álkotási stílust. Főiskolás diákként természetesen belekóstoltam mindenféle avantgárd hullámba. De aztán kialakult egy sajátos stílusom, gondolkodási módszerem. A művészet folyton alakul, átalakul, egyfolytában új gondolatok, új irányzatok jelennek meg, sokszor elég furcsa tárgyak születnek. A társadalomnak komoly befolyása van a művész fejlődésében. Nagyon sokat számít, hogy a művész milyen környezetben nő fel, milyenben él, és hogyan bontakozik ki, vagyis aztán hogyan fejlődik.


— A Te munkádban hogyan kezdődött a folyamat? Hogyan zajlik? A módszer – mint például a szürrealizmusban – a véletlen?

— Nálam is létezhet az úgynevezett véletlen. De én ezt úgy nevezem: kontroll alatti véletlen. Szóval tulajdonképpen semmi sem véletlen, ha én ellenőrzés alatt tartom azt a véletlent, amit tulajdonképpen én provokálok ki. És én irányítom. A kontroll alatti véletlen a kerámiában inkább az égetésnél fordul elő. A különböző technikák alkalmazásából ered. Minden égetési technikában előfordulhat egy kicsi jó meglepetés, ezt nem nevezhetném véletlennek, mert az égetési technikát nagyon jól kell ismerni, és nagyon kontroll alatt kell tartani. De előfordul például egy raku technikában, vagy egy sómáz technikában, vagy egy gáz-redukció égetésnél, hogy jobban sikerül az az égetés, mint ahogy gondoltuk volna. De gyakran előfordulhat az ellenkezője is. És ez azért, mert nem tartottuk jól be a technológiai folyamatot. Általában ezt a véletlent irányítjuk, amennyire lehet, mert kerámiában a tárgyat végül is ki kell égetni.  Egészen más ez a véletlen, mint más képzőművészeti ágakban.


— Mikor tekintesz befejezettnek, "késznek" egy műalkotást? A sajátodat, másokét...

— Egy műalkotás szerintem akkor befejzett, akkor „kész“, mikor úgy érzem, hogy már nem kell változtatnom semmit rajta. Mert azután már elrontom, ha tovább folytatom. Minden művész saját látása és tudása szerint dönti el, mikor kész a műalkotás. Én úgy látom, hogy a műalkotást nem szabad kifárasztani, túlzsúfolni. Én annak a híve vagyok, hogy kevés eszközzel legyen sok mondanivalója. Nem szeretem túlmagyarázni a műalkotást. Azt szeretem, hogy mindenki lásson benne valamit, még akkor is, ha nem azt látja, amit a művész elképzelt. Fontos az, hogy lásson, így a néző fejleszti a fantáziáját is, és fejeleszti a művészeti kulturáját is.


— Elkészült a műalkotás – aztán készítesz variációkat egy témára? Voltak, vannak, visszatérő gondolataid? Lehetnek?
​
— Mikor kiválasztottam a témát, egyből variációkra is gondolok párhuzamosan. Ez tulajdonképpen a kerámikusnak egy sajátos gondolkozási módszere. Sosem elégszünk meg egy tárggyal, azt szeretjük variálni vagy új formával vagy színnel. Ez különbözteti meg a kerámiát a szobrászattól. A szobrász egy végső tárgyat, egy szobrot alkot. A kerámikusban benne van az, hogy több változatokat alkosson, mivel a kerámia égetési lehetőségei megengedik ezt. Végül is kísérleti formák adják meg a végleges alkotást.


— Mik a terveid?

— A következő időszakban szeretném folytatni az elkezdett alkotásaimat, ami a kerámia szobrok technikai fejlesztését jelenti. Célom az, hogy minél több kiállítást tudjak rendezni, ugyanakkor a közönség is gazdagodjon szellemileg, és örvendjen ezeknek az alkotásoknak.