Oláh Hajnalka
A MEDITÁCIÓRÓL
Nyelvi és plasztikus képek a tapasztalat, a képzelet és a
kiteljesedés dimenzióinak határán
1. Bevezető
Örök kérdés a művészetek valódi funkciójának kérdése, az irodalom, a képzőművészet eszközeinek képlékenysége és alkalmassága a lelki épülést illetően. Kép és szó komplex kapcsolatának, sikerességének évezredekre visszanyúló hagyományát és történetét képtelenség volna felvázolni, ugyanakkor természetük megkívánja az alaposabb kitekintést. Úgy gondolom, elegendő kisebb szegmensek vizsgálata, amikor képzelet és valóság illetve ezek szintézise, „célja” után kutakodunk.
A téma nem új, de miről is van szó tulajdonképpen?
Sokan-mitöbb a legtöbben-foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy mi a fikció, mi a metafikció. Leíró elemzések sokasága tárul elénk különböző művek pozitivista és strukturalista megközelítéssel. Azonban amit még a bizonyos művek leírásánál, darabokra szedésénél is fontosabbnak tartok, az egy általánosabb és mindig jelenlevő, gyakran háttérben meghúzódó kérdés: mi a művészetek – irodalom, képzőművészet, zene létrejöttének generátora és célja, továbbá mi hasznunk van nekünk ebből az esztétikai élménytől függetlenül?
A továbbiakban megpróbálok kép és szó, nyelvi és plasztikus metaforák, érzéki és lelki megtapasztalás, az ezekre adott válasz, reflektálás illetve emberi és isteni lépések relációjára rávilágítani néhány példával szemléltetve gondolatmenetem, melyeket kivételesen nem a jelenkor széles választékából ragadok ki, hanem a 17. század kincsei közül, amikor még meg sem fogalmazódott, mi az a fikció, a metafikció, de gyökerei már ekkor buzgón növekedésnek indultak.
2. A Jezsuita és „puritán” irodalom kulisszáiból
Ami a kor irodalmának felfokozott tüzét illeti, a megértés érdekében át kell tekintenünk a történelmi hátteret, ugyanis szoros összefüggés mutatható fel az ekkor keletkező művek jellege és célja illetve a felekezetek háttérben szövődő szálai között. A történelmi helyzet szorosabbra fűzi a jezsuiták és az embléma-irodalom közti szálakat, de aprotestánsok irodalmát is új szintre emeli, hiszen a reformáció és ellenreformáció feszültségének zajában mintegy jól hasznosít- ható eszközzé válik a műfaj a hitüket propagáló hívők kezében. Mitöbb, Klaniczai Tibor szerint az ekkor kialakulóban levő magyar barokk stílusra is csak az ellenreformáció jezsuita mozgalmainak fényében lehet rávilágítani
(Klaniczai,1961).
Az emberekben felébred az addig hangtalanul elfogadott és egyértelműnek tekintett kérdések utáni kutatás vágya, így A XVII. századtól kezdődően egyre több nézet születik, melyek ellenkeznek a katolicizmus évszázadokon át uralkodó hagyományával, világfelfogásával. Érthető tehát, hogy ez a radikális váltás nem maradhatott visszhang nélkül a katolikusok részéről, hiszen az új felekezetek elterjedése megbontotta azt az egységet, amely nem csak az egyének hitére, vallási életére, hanem mindvégig a politikára is hatott. Az ekkor születő művek aligha hordoznak erőteljes, didaktikai funkciókat is betöltő barokk stílusjegyeket, de már erősen útnak indul a fantázia, kitaposva magának az utat a felfele íveléshez. Gondoljunk John Milton Paradise Lost-jára, ami kivételes stílusával, portréábrázolásaival, történeti, vallásos és fikcionális elemek ötvözete által magasabb célokat hivatott betölteni, mintsem lelki szemeket, füleket és elmét gyönyörködtetni. Milton végig reflektál argumentációjában műve fikció-jellegére, hangsúlyozva annak üzenetét: ellenállni a különböző kísértéseknek, és Istenhez térve „visszanyerni a Paradicsomot”.
3. Stílus, forma, tartalom és cél
A barokk stílus hajnalán, az ellenreformáció derekán megnőtt az irodalom jelentősége, és többnyire a nép katolikus hitre történő visszahódításának funkcióját hivatott betölteni. Az új téma új stílust hívott életre-helyesebben fogalmazva felújította a régi tradíciókat, hogy a hatás minél nagyobb legyen. Míg Pázmány Péter racionális beállítottságával, logikus fejtegetéseivel, tisztán átlátható és megfontolt érveivel kívánt hatni a protestánsokra, a barokk irodalom bevonta az érzékek tapasztalatra hivatkozó bizonyító erejét. A fantázia, a fikció fontos eszközzé válik
mind a két fél (katolikus és protestáns) kezében. Mi indokolja tehát az allegóriák exponenciális növekedését?
Hauser Arnoldot idézve: Semmi nincs az értelemben, ami korábban nem volt meg az érzékelésben. (Hauser, 1980) Minden elképzelt, kitalált történetnek nyomai vannak valahol a valóságban, ott szunnyadnak tapasztalataink gyüjteményében. Fikció és valóság határát tehát nem is olyan egyszerű meghúzni, mint amilyennek első látásra tűnik. Vádolhatnánk a régi korok embereit, akiknek mindennapjaikat és gondolkodását a vallásosság hatta át, mégis a fantáziához nyúlnak – és ezt olykor kultikusan teszik. Miért volt szükségük Biblia Pauperum-ra, kitalált szentek hihetetlen történetére, és egyáltalán megjegyezték-e, elismerték-e történeteik fantáziajellegét,allegorikus értelmét, vagy megszállottan hittek a lehetetlenben? Másképp kell megközelítenünk a kérdést: belebújva az akkori ember bőrébe, helyzetébe,
gondolkodásába.
A vallásos ember ma is azt vallja, hogy Isten igazságának megtapasztalása lelki úton történik. Pál apostol azt írja a zsidókhoz írt levelében, hogy Jézus a hit fejedelme és bevégzője. Az ember Isten eszköze, aki talentumait felhasználva Isten akaratát végzi. Isten hívei segítségével a lelki megtapasztalás által vezeti a többi embert a meggyőződés útjára, ami az értelem megvilágosodását és az érzelmek feléledését idézi elő. A társai hitéért is felelős embermindenki,aki tehetségét a hit szolgálatába állítja- a szellemi megtapasztalást leképezni törekszika fizikai valóságra, vagy ámutatni annak már jelenlevő elemeire (például a természet vagy az emberi test csodája)-és ezzel egy követ rak le a megtisztulás útjára: ondoljunk csak a festőkre, költőkre, zenészekre, szónokokra, akik megtapasztalásaikat továbbítják társaik felé. Ha ezt a célt szem előtt tartják, eszközeik „megszentelődnek” – főleg a katolikusok foglaltak állást az állítás mellett. A jezsuiták többszörözni akarták a hatást, de gyakran reflektálnak műveik példázatjellegére, részben fikcionális voltára.
Legyen szó, ami megvilágítja az értelmet, legyen kép is, ami rácsodálkozás erejével képes hatni, de legyen líra is, ami kedvesen szól az ívhez, és legyen bensőséges Ima, ami válasz a csodákra. Az együttes hatás többnyire elérte célját. Fikció és metafikció szorosan összefüggött náluk, hiszen előkészítették a meditáció útját. Valami ilyesmit gondolhattak: „képzeljük el, reflektálva a részben fikció-jellegre, vonjuk le a következtetést és válaszoljunk rá.”
4. A meditáció - fizikai és lelki valóságok, a megtapasztalás,a fikció születése, a reflektálás és a válaszadás szintjei
Egyetlen lépés választ el: másik irányba kell tekintened, más dimenzióban kell gondolkodnod. Vagy kifelé figyelsz - vagy becsukod a szemed, és teljes tudatossággal a középpont felé fordulsz (…). A meditáció lényege, lelke, hogy megtanulsz figyelni. Írja Osho, keleti tanító meditációs kézikönyvében. (Osho, 1998.) A figyelem a keresztény értelemben vett meditációnak is egyik kulcseleme, hiszen valaminek a kizárását, és egy másik valóság beengedését jelenti. A földi, világi koncepciók fölött álló lelki törvények, amelyek a világi ember számára csak elzárt-értelmetlen, misztikus -titkok, elérhetőek a fizikailag tapasztalható világon keresztül, de csak azok számára megragadhatóak, akik döntésükkel Isten felé fordulnak, átadva neki teljes valójukat és engedve, hogy a világ dolgai, a föld elemei új értelmet nyerjenek. A keleti hagyományokban a hívek a természet elemein való elmélkedés által megüresítették magukat és megnyitották egy másik világ kapuit: Kezdjünk el tapasztalatot szerezni a
természetről és azután megérezni, hogy mi is része vagyunk. Próbáljuk megérezni a méreteket. Képzeljük el egy falevél sejtmillióinak kicsinységét és ugyanakkor az égbolt mérhetetlen nagyságát. Hagyjuk, hogy a köztük fennálló ellentétek és harmóniájuk belénk hatoljon- írja Jalics Ferenc jezsuita gyakorlatoskönyvében (Jalics Ferenc, 1977). Osho pedig így fogalmaz: A madarak trillájának hallgatása lehet meditáció, ha tudatosan hallgatod. Elméd belső hangjainak figyelése lehet meditáció, ha közben éber és tudatos maradsz. Hogyan válnak a meditáció szerves részévé az absztrakt, valóságtól elrugaszkodott képek, metaforák, jelképek és szimbólumok, parabolák és allegóriák?
A külvilág belső nyelvén keresztül értelmezett valóság visszaadása metaforákat hív életre. Ha csak Jézus példázataira gondolunk, nyilvánvaló, hogy az érzékszervekkel közvetlenül tapasztalható és a transzcendens világ párhuzamba állítása nélkül, illetve képzelőerő hiányában
aligha értett volna az egyszerű nép bármit is Jézus beszédeiből (Kalniczay, 1961). Szentírásban előforduló nyelvi metaforák, hasonlatok, szimbólumok sokasága is a földi ember befogadását segítik. Csak néhány példát említve: Ti vagytok a föld sója ... a világ világossága (Mát. 5,13-
14). Máshol: Én vagyok az ajtó ... a jó pásztor. (Ján. 10,9. 14). Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá. (Ján. 6,51). Gondoljunk az égő csipkebokorra, vagy a galamb formájában megjelenő Szentlélekre, ami ha lélek ugyan, szimbolikáját egészen napjainkig megőrízte.
Az ellenállókról ezt olvashatjuk a Bibliában: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.(Mát. 13,15). Akinek tehát nincs füle a hallásra, szeme a látásra, a természet jelenségeit szemlélve, de a példázatokat olvasva/hallgatva sem ért semmit. Aki nem tud reflektálni a fikcionális kerettörténeteken, megtalálni az üzenetet, nem érti meg a fikció lényegét sem. Az elsődleges-főleg ezekben a korokban- a végeredmény, az általánosan érvényes üzenet megtalálása volt, amit olykor gyönyörködtetés, a képzelet ereje által értek el.
Érzéki megtapasztalások és a belső gondolatok-az értelem kettős „munkájához” társul a lélek produktuma, az ima, amely által az egyén tesz lépést Isten felé, megszólítja, bizonyságátadva az Istennel történő egyesülés vágyának (Loyolai, 1941).
A fikciónak és a rá reflektáló magatartásnak, meditációnak a 16-17 századi vallásos ember számára nagy jelentősége volt, hiszen a hívő lélek erejének: az örömnek megértésnek, az emlékezésnek, és az akaratnak a mozgósítását jelentette. A művészetben, irodalomban így helyet kap: fontos eszközzé válik (Zemplényi 1987).
Feltehetjük azonban a kérdést, hogy ha a képlékeny nyelv metaforái elegendőek a megértéshez, mi indokolja a plasztikus képek évszázadokon át ívelő népszerűségét, társulását a nyelv képeihez?
5. „Mert most tükör által homályosan látunk...”
Eljön az idő, amikor majd színről színre látni fogunk, írja Pál a korinthusbeliekhez írott levelében. Ezt a hívők maradéktalanul hitték. Addig azonban rá vagyunk hagyatkozva a természetre és a képzeletünkre. A platonisták úgy vélték, hogy a szeretet képes elvezetni a Megismeréshez. Ehhez viszont szükséges, hogy a lelki világ elemei leképződjenek a mi dimenziónkra, hiszen nem tudjuk szeretni azt, ami az értelemmel vagy az érzékellel fel nem fogható ( Gombrich, 1997). A fikció a keresztény ember számára tehát egyfajta út , a mi elvezet Istenhez és nem cél.
A középkorban az Ige hirdetése- mintha csak szűk körre volna érvényes- sokáig latinul hangzott el, nyomdák és bibliafordítók hiányában pedig az írott Igét sem olvashatta a nép. Szükségszerűnek bizonyult tehát más eszközök kialakítására, érvényesítésére. Megnövekszik a templomok falára festett bibliai jeleneteket ábrázoló freskók száma, majd megjelenik a Biblia Pauperum, avagy a Szegények Bibliája, ami képei által közelebb vonja a híveket Istenhez. Nem mellékes, hogy ezek a képek, freskók díszítő célzattal is rendelkeztek, ám az esztétikai funkciók betöltése mellett mindvégig didaktikus célt is szolgáltak. A XVI. századi jezsuiták felismerték a képekben rejlő erőt, a nyelv képeivel társítva előszeretettel használták őket céljaik eléréséhez. A képek funkciója a láttatás, elképzelés, amely bevezeti az elmélkedéseket, megelőzve azok szóban kifejtett értelmét (Holl, 1992). A meglátás során a felismerés pillanatok alatt hat a kép által, amely képes magába foglalni egy gondolat különböző elemeit egyszerre. Egy kép üzenetét azonnal megragadjuk, míg a verbális leírás befogadása és megértése egy érlelést igénylő folyamat (Gombrich, 1997). De rengeteg fikcionális irodalmi mű is keletkezik. Például A királyfiak sárkányos történetei a bátorság tanúi.
6. A képzelet egykori kincsei: az emblémák
- Humanista gyökerek
Ahhoz, hogy teljesebb kép rajzolódjon ki bennünk a jezsuita emblematikáról, érdemes megvizsgálni az embléma humanista gyökereit. Knapp éva a jezsuita emblémaelmélet humanista kapcsolatait vizsgáló tanulmányában így fogalmaz meg egy alapvető eltérést a két kor műfajalkalmazásában:
Míg a humanista emblematika az antikvitástól örökölt tudást egy új formavilág segítségével fogalmazta meg és közvetítette egy viszonylag szűk intellektuális körben, a jezsuita emblematika a neolatin irodalom keretében „átértelmezte" a humanista emblematikát, s eszközként használta fel a „Ratio Studiorum” és a „rendi utilitas szellemében.” (Knapp, 2016) A humanisták az embléma meghatározására is nagyobb hangsúlyt fektettek, hiszen természetéből adódóan komplex műfajjal állunk szemben. Meghatározásaik sokfélesége arra a tényre is rávilágít, miszerint különbőző korszakokban eltérő funkciók betöltésének lehetőségét látták az emblémákban. Valóban eltérés mutatkozik az alapján, hogy az emblémán belül mely lényegi tényezőnek tulajdonítottak kiemelt jelentőséget-megfigyelhető, hogy némelyek a formai, mások a tartalmi vagy a kifejezésmód poétikai jellegében látták az embléma lényegének megragadhatóságát.
A nyelvi kifejezés fontosságát tekintve Knapp Alciatus meghatározását idézi, aki szerint az embléma az epideiktikus epigramma speciális formája, nyelvi elemekből álló művészi alkotás (Knapp, 2016) Morfológiai szempontból történő meghatározásra tett kísérletet Claude Paradine, aki a kifejezésforma szerkezete felől közelítette meg a témát. Tartalmi szempontokra többek között Scipio Amirato figyelt kiemelten meghatározásában. Véleménye szerint az embléma értelemmel telt összekötő kapocs, ami hidat képez a világ dolgai és egy ezek fölé rendelt világ fogalmai között. A viszonlag képlékeny részmeghatározások igényelték egy átfogóbb kép kirajzolódását, amelyben az embléma funkciója egyre kiemeltebb helyet kapott.
A jezsuita irodalomban az embléma részét képező ábra nem igényel bonyolult fejtegetési stratégiákat. Az alatta található epigrammával értelme kiegészül. És ahogyan Hajnal Mátyás Szíves könyvecskéjét vizsgálva láthatjuk, az elmélkedéseket és imákat is bevonva a hit elmélyülésének gyakorlati útmutatójává válik a mű.
7. A „Jézus-szívet szeretők lelki tüköre”
Hajnal Mátyás Szíves könyvecskéje Antoon Wiericx rézkarcait illetve saját maga által írt elmélkedéseit és könyörgéseit tartalmazza. Első kiadásra l629-ben Bécsben került sor, melyet 1642-ben egy újabb követett Pozsonyban némileg javítva és két újabb rézkarccal bővülve. A sorozat fő motívuma a szív, amely már Gerogette de Montenay néhány emblémájában megjelenik, majd népszerűsége egyre nő a XVII. században (Zemplényi, 1987). Különböző lehetetlenséget megjelenítő képek. Ki hiszi őket? Vagy talán nem is ez a szándék? Zemplényi rávilágít arra a tényre, miszerint összefüggés lelhető fel Hajnal könyvecskéjének szívei és Jézus szívének kultusza között. Állítását azzal indokolja, hogy a rézkarcokon fellelhető a gyermek Jézus és a lángoló szív motívumai, továbbá a fejlécben ez a szókapcsolat jelenik meg: „Jézus szívét-szerető” (Hajnal, 1629). Ez valóban így van, azonban a könyv szövegrészeit összekötő utalások szerint a hangsúly az emberi szíven, annak megtisztulásán és felemeltetésén van. A jelképek szó szerinti értelmezése bálványimádáshoz, képimádáshoz vezethet, ha elfeledjük, hogy főként a szemléltetés funkciójának betöltésére készültek-figyelmeztet Ernst Gombrich (Gombrich, 1997). A Szíves könyvecske célja végigvezetni a hívő olvasót (és esetünkben nézőt) a megtisztulás, egyesülés és megdicsőülés útján. Ennek alárendelt eszközévé és nem tárgyává válnak a képek.
Jézus célba veszi az emberi szívet, hogy helyet készítsen magának, ehhez azonban szükségszerű a szívet újjá tenni, kiseperni minden olyan érzést, ösztönös indulatot, amely nem Istentől származik, Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. (Márk 7,21-22) Vagy ahogyan Hajnal fogalmaz: Gondollyad meg én lelkem, a' bűnnel meg-terheltetet szívnek nyavajás-voltát, mellyet nem különben, mint valami még-szállot várat, környül-vévén az ő kegyetlenségi, az Eordög, a'Világ és a Test, minden felől ostromollyák, és tellyeségesen el akarják sillyezteni. A szív szervezetünk központja. Vért pumpál a test minden sejtjéhez. Ha tehát a szív beteg, leáll a körforgás, a test pedig elhal. Ha gonoszsággal van tele, lelkünk hal, kárhozik el.
Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem. (Jel 3,20) Ez az idézet azon gondolat megerősítésére szolgál, miszerint Jézus szelíden közeledik, a döntés az ember kezében van. Aki elutasítja őt, ahhoz nem megy be erőszakkal. Ez igazolódik az elmélkedések és könyörgések megfogalmazásában. Ugyanakkor a történet a képek és versek szintjén az isteni kegyelem megigazító erejéről tesz tanubizonyságot (Gábor, 2002) .
Jézus ábrázolásai a könyvecskében némileg eltérnek a bibliai Jézusétól, aki jelen esetben átveszi a humanisták által előszeretettel idézett antik szereplők helyét. A szívet íjakkal ostromló Jézus alakja a római mitológiából ismert Amor-más néven Cupido- alakját idézi, aki nyílvesszőjével célba veszi a szívet és lángra gyújtja azt. A szív motívuma végigvonul a művészet történetén hol vallásos tartalmakkal telítődve, hol a világi szerelem érzését reprezentálva, de „Az extázisnak csak egy nyelve van, akár misztikus unióról, akár szerelmiről van szó, és igen
természetes, hogy a kettő nyelvi kifejezése találkozik (Gábor, 2002).
Az epigramma képzeletbeli képei megfogalmazzák a szív zavarát és elindítja az utat befele, hiszen reflektálni kezdünk: Gondold meg én lelkem és jól eszedbe vedd, hogy az eddig elől számlált Isten kegyelmének ajándéki, csak ami urunk Krisztusnak kinszenvedésének érdeméből származik. Isten kegyelmi ajándéka mutatható ki az olykor lehetetlennek tűnő sorokból.
8. „Oh, boldog szívnek cellája”
A képek és elmélkedések, illetve könyörgések és imák a via triplex szakaszait járják be. A hat-hat meditáció és a metszetek a középkorban gyakran előforduló motívumra, a jegyesmisztikára utalnak. Az Énekek Énekének különleges szerelmi stílussal megformált szövegéből összesen húsz idézet lelhető fel. Hajnal mindvégig elismeri a nyelvi és plasztikus képek allegorikus jelentését, és nem is várja el, hogy Jézust például Cupido alakjába „importáljuk”. Kiemelt szerep jut itt is a metafikciónak.
9. Lezárás
Az eddigiek fényében elmondható, hogy fikció nem csak a 20. század kiemelt helyet elfoglaló, szórakoztató „figurája”, de a 17. században is helyet kap, fontos funkciókat tölt be, elvezetheti a hitetlent Istenhez, miközben párhuzamot von valóság és képzelet között, mert igenis létező kapcsolatok lelhetők fel. Loyolai Ignácot idézem, : Mert amiként a sétálás, gyaloglás és futás testgyakorlat, ugyanúgy lelkigyakorlatnak mondható minden tevékenység, amely a lelket előkészíti és alkalmassá teszi arra, hogy eltávolítson magától minden rendetlen hajlamot,és miután azokat eltávolította, keresse és megtalálja az isteni akaratot, hogy életét aszerint rendezze és a lélek üdvösségét elnyerje (Loyolai, 1941). Ennek szolgálatába állt a fikció akkor és ma is átvitt értelmet kell keresnünk, valami üzenetet a „színfalak” mögött ahhoz, hogy lelkünk épülésére szolgáljon.
Bibliográfia
• Klaniczay Tibor, A magyar barokk irodalom kialakulása = Uő., Reneszánsz és barokk, Bp., 1961.
• Holl Béla, Szíves könyvecske, kísérő tanulmány a hasonmás kiadáshoz, Bp., 1992.
• Hajnal Mátyás, Az Jesus szivet szeretö sziveknek aytatossagara szives kepekkel ki formaltatott, és azokrúl való Elmelkedesekkelés Iműdsűgokkal meghmagyaráztatott könyvechke. Nyomtatott Béchben. Rickhles Mihal által M. DC.
XXIX. (1629) Esztendöben. RMKI.576. (A hasonmas kiadás szövegét Kőszeghy Pétertette közzé, megjelent: Balassi Kiadó, Budapest, 1992.)
• Zemplényi Ferenc, Egy magyar jezsuita emblematikus = Ikonológia és műértelmezés, 2, Szeged, 1987, 145–152.
• Gábor Csilla, A meditáció a hitgyakorlásban és az irodalomban = Uő., Religió és retorika, Kolozsvár, 2002, 257–277.
• Korondi Ágnes, A jezsuita emblémameditáció műfajának recepciója a kora újkori magyar kegyességi irodalomban = Korondi Ágnes, T. Szabó Levente (szerk.), Értékek és ideológiák, Kolozsvár, 2008, 85-111.
• Gombrich,Ernst: Az ikonológia elmélete In: Pál József (szerk.), Az ikonológia elmélete. Szöveggyüjtemény az irodalom és a képzőművészet szimbolizmusáról, JATE Press, Szeged, 1997, 193-225. (Ikonológia és műértelmezés 1.)
• Jálics Ferenc: Lélekben imádni In.:Tanuljunk imádkozni, Prugg Verlag, Eidenstadt, 1977. In.:
http://www.ppek.hu/konyvek/Jalics_Ferenc_Tanuljunk_imadkozni_1.pdf
(Utolsó letöltés: 2016.06.04)
• Lesti Judit, Hajnal Mátyás SJ: Szíves könyvecske In.: Misztika a 16-18. századi Magyarországon .Bogár Judit szerk. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Piliscsaba, 2013. 189-202.
In.: http://real.mtak.hu/9086/1/Misztika%20netre.pdf
(Utolsó letöltés: 2016.06.04)
• Osho,Mi a meditáció? In.: Meditáció. Az első és utolsó lépés a szabadság felé.
Ford. Bors Katalin, AMRITA Kiadó, 1998. 3-4.
In.:http://termimasszazs.uw.hu/Osho%20%20Medit%E1ci%F3%20%20Az%20els%F5%20%E9s%20utols%F3%20l%E9p%E9s%20a%20szabads%E1g%20fel%E9(1).pdf (Utolsó letöltés dátuma: 2016.06.04)
• Loyolai szent Ignác, Lelkigyakorlatok. Katolikus szemle, 55. kötet. Szent István-Társulat,
1941. 1-8.
• Knapp Éva, A jezsuita emblémaelmélet humanista kapcsolatai. 595-611.
In.: http://real.mtak.hu/22261/1/100.pdf (Utolsó letöltés időpontja: 2016. 06. 02)
- Hauser Arnold, A modern művészetek eredete. A manierizmus fejlődése a reneszánsz válsága óta, Godolat, Budapest, 1980.
