Birta Zsolt, Böndi Orsolya, Demeter Krisztina, Muntean Emma, Pitó Henrietta,
Szép Noémi, Vincze Melinda, Varga Boglárka, Tompa Füzike, Józsa István
DIGITÁLIS MŰVÉSZET
Ovidiu Petca interjú
Ovidiu Petca
Józsa István: Az avantgárddal foglalkozunk – impresszionizmus, expresszionizmus, kubizmus, dadaizmus, futurizmus, szürrealizmus, absztrakt, happening, performance, posztmodern -- és eljutunk a kortárs művészetig, amikor is a számítógép megjelenése óriási változásokat hoz. A Bölcsészkar meghívottja Ovidiu Petca képzőművész – azt olvashatjuk rólad az interneten, hogy a Tribuna folyóirat szerkesztője vagy, művész, szervező, kuratóriumoknak a tagja.
1
A szerkesztőről
Ovidiu Petca: A Tribuna szerkesztőségében 90 májusától dolgozom; személyesen Augustin Buzura, akkori főszerkesztő hívott meg, hogy a lap grafikai oldalával foglalkozzam. Azóta vagyok a folyóirat alkalmazottja. A grafika mellett még írok is; és a lap művészeti oldalával foglalkozom, tehát szerzek/gyűjtők anyagokat is kritikusoktól, vagy interjúkat készítek/szerzek művészekkel.
JI: Képszerkesztő?
OP: Nem vagyok kizárólag képszerkesztő, de azzal is foglalkozom. Van egy technikai szerkesztőnk, akinek mindig elküldjük az írott anyagot, az aztán visszaküldi. Aztan rendbe teszem az oldalakat, a képeket. Szerkesztői titkár a jelenlegi beosztásom.
JI: A nyomdászat régi, előkelő mesterség, tudomány és művészet egysége. Tudjuk, méghozzá évszázadok óta, hogy hogyan kell szöveget elrendezni egy oldalban, és hol legyen, hogy legyen, mint legyen a kép.
OP: Ennek megvan a tudományos része, amit elsajátítasz. A főiskolában volt egy ilyen kurzusunk, de idővel megváltoznak a dolgok, mert kialakul a saját nézetem.
JI: Erre szerettem volna rákérdezni. Megkapsz ennyi és ennyi szöveget, illetve képet; és tessék abból szép újságoldalt csinálni? Milyen általános szabályokat tartasz be? „Saját nézet”, „saját stílus”— A megadott keretekben? Újítás minden létező kereten túl? Pontosan miben áll a saját stílusod, hogy írnád le azt?
OP: Mesterség-tudomány-tehetség-tapasztalat és sorolhatom tovább. Én inkább a képekkel foglalkozom. Kezdetben foglalkoztam szövegekkel is, de ma már ezzel szerkesztők foglalkoznak. Most szakterületek szerint alakul mindenkinek a munkája, és eszerint alakul a folyóirat profilja. Így él együtt a lapban tudomány és művészet, ahogy mondtad.
JI: Még egyszer rákérdeznék, hogy hogy gondolkozol. Mert tudok ilyenekről, hogy egy újságoldalban a legelőkelőbb sarok a jobb felső sarok, tehát oda szoktak verseket tenni. És tudok olyanról, hogy úgy lehetett beosztani a szöveget a keretben, hogy lent alul jött valamilyen vers; és másnap ordítva bement veszekedni a költő, hogy miért teszik őt a lap aljára.
OP: Nem, ilyen problémák nincsenek, ez talán elmegy egy napilapban. Az anyagok bejönnek, és utána mi elosztjuk. Én leegyszerűsítettem; ha van vers, az egy oldal. Nincsenek sarkok, szélek; mindig a páratlan oldal, az első páratlan oldal a legfontosabb, a harmadik oldal. Először van a vezércikk, majd jönnek a könyvrecenziók, a vers, próza, esszék, filozófiai rész, egy-két tanulmány, zene, sziház, képzőművészet stb.
JI: Tehát ilyen viták nem voltak, hogy a másik miért jött egy oldallal hamarabb, meg ilyesmik?
OP: Nem, nincsenek ilyen viták, nem voltak ilyen problémák.
2
A szervezőről
JI: Szervező is vagy. Ez azt jelenti, hogy egy folyóirat művészeti életén túl kiállításokat is szervezel?
OP: Igen. Éppen most volt 20 éve, hogy megnyitottam a kolozsvári kisgrafikai biannálét, és mindjárt az elejétől nagy sikere volt. Ez egy nemzetközi biennálé volt, ami már az elejétől jól indult be, és neves személyiségek vettek részt rajta. Éppen, aki az első díjat kapta, a legelső rendeyvényen. egy japán művész, friss diák volt, és most az egyik leghírsebb művész Japánban. Jelenleg 2010-től evente a Tribuna Graphic kiallitasokat szervezem. 2014-től a portugáliai Douro biénnálé es a Global Print eggyik komiszárja vagyok. De segítek már rendezvények szervezőinek is, mint a várnai, a bitolai és Iași-i biénnalek. Peldául az idén bitolai biennélé részére küldtem egy anyagot 15 erdélyi magyar grafikusról.
JI: UAP – Uniunea Artistilor Plastici -- a Romániai Képzőművészek Szövetsége – tagja vagy-e, és mit jelent a Szövetség tagja lenni?
OP: Két Unió van Kolozsváron. Mindjart az elejen 1990 januárjában ketté valt az Unió. A fiatalokban már nincsenek meg az akkori ellentétek, amelyek a ’80, ’90 előttről származó művészekben éltek. Az ellentétek pedig annak függvényében léteztek, hogy ki volt szekus, ki nem volt szekus; ki festette le Ceaușescut, ki nem, ki vett részt ilyen -- mára gyanús --kiállításokon. Általában mindenki részt vett, de voltak olyanok, akik vádolták a másikat Ilyesmikről volt szó. És utána gondolom, hogy voltak belső ügyek is, melyek nem voltak egy új generáció ügyei. Én 91-től vagyok az UAP tagja.
3
A művészről
JI: Azt írják rólad, hogy bejártad a művésszé érés minden szakaszát. Tehát az egyes technikákkal való ismerkedésről van szó, illetve ami mindezt tulajdonképpen megelőzi: egy szellemi-szemléleti érlelődésről. Hogyan lehetne bemutatni a korszakokat és az utat röviden, amely a digitális művészethez vezet?
OP: Abból kell kiindulni, hogy a főiskolát szép eredményekkel végeztem, ott persze minden technikát bemutattak és foglalkoztunk velük, amennyire a lehetőségek megengedték. Az első kiállításokon hagyományos technikákkal készült munkákkal vettem részt; például a mélynyomáshoz tartozókkal. Utána: már a főiskolán megszerettem a szitanyomásos technikát, elég sokat foglalkoztam vele, egészen 2000-ig ez kötött le. Próbáltam mindenféle módszerrel ezt ia bemutatni, és kiállításokra küldeni. Annak idején olyan helyzetben volt a szitanyomás, mint a digitális művészet most; tehát ferdén néztek rá.
JI: Ki lehet jelenteni, hogy a digitális művészetre ferdén néznek?
OP: 2000 óta kizárólag ezzel foglalkozom, és nagyon sok művész van a világon, aki szintén rászánta az idejét, tehetségét, energiáját. Igen, ki lehet jelenteni azt, sok kiállításon nem is fogadják a digitális grafikát; és vannak olyan meghívók, ahol ezt ki is írják. Ez azt jelenti, hogy nagyon sok olyan kiállitas van, ahol csakis a hagyományos tehnikát fogadjak el. Itt, a műgyűjtöknek van szavuk, meg a közönseg esztétikai beállitottsága is számit. Van sok olyan kiállitás, mely csak digitális grafikát mutat be, de ez sem érdekel nagyon. Azok a kiállitások fontosak számomra, melyek befogadnak minden létező tehnikát. Egyenrangulag. Ahogy én is igyekszem a ”Tribuna Graphic” kiállitások alkalmaval. Évente egy keresztmetszetet mutatok be arról, ami abban a pillanatban létezik ezen a téren. A lényege a kiállitásaimnak minden tehnika befogadása és bemutatása meg hangsúly arra ami új, de talán arra is ami régi, elfeledett és felújitott, meg minden korosztály, zsenik és debutánsok. Igyekszem befoglalni egy válogatásba az ”egész világot”.
JI:”Digitális művészet”, „digitális műalkotás” – hogyan kell érteni, értelmezni ezekett a fogalmakat?
OP: Minden ami új, értelmezésre vár. Sokan a „digitális nyomást” használják. Én, meg mások is a „digitális művészet” mellett állok ki, mert a mű kizárolag a számitógépen készül, és nem kifelyezetten grafika. Legalább is az, amit én csinálok.
JI: Miben áll a Te digitális műalkotásod sajátossága?
OP: Abban áll, hogy számomra egy eszköz, mind mondjuk a festék, a ceruza, szén, a sík meg térhatás egysége.
JI: Kit tartasz előképednek a digitális munka terén? Ki befolyásolta, alakitotta még a szemléletedet?
OP: Elértem azt a kort, amikor nem foglalkoztat ez a dolog. Talán a pályafutásom kezdetén tudtam volna pontos választ adni ezen kerdésedre. De, ma is, ha akad egy új kiemelkedő egyániség, hatással van arra, amit csinálok. Neha a tudtom nélkül. Megmarad valahol az emlékezetemben mind töredék.
JI: Hogy él a digitális művészet az országban és a nagyvilágban?
OP: Nincs nagy különbség. Jelenleg nagyon sok diák van, aki kommunikál, kimegy külföldre és visszajön; tehát technikailag magas szinten csináljuk. Én nem vagyok a uj programok híve, éppen úgy dolgozom, mint eddig dolgoztam a hagyományos technikákkal; csak másképp kivitelezem a munkákat. Lehet rajzolni, festeni, elemeket komponálni. Mivel elég gyorsan gondolkozom, a hagyományos technika nem segít ebben
JI: Egy műalkotáshoz tehetség kell – amit a számítógép ad, az gépkezelés. Oda is tehetség kell, akik nagyon gyorsan fejlesztik ezeket a programokat. Tehát itt az előzetes gondolatok kivitelezéséhez használod.
OP: Vannak művészek, és vannak szerkesztők, akik tanulják a mesterséget és tudják csinálni. A szerkesztők is grafikusoknak érzik magukat, és gondolják hogy tudnak mindent erről. De éppen ez az esztétikai oldala a dolgoknak hiányzik, amihez tehetség kell, és nem gépkezelés.
JI: Hogyan „kezdődik” a munkád?
OP: Évek óta folytatódik, nem kezdődik, tehát egyik munka átmegy a másikba: van egy ilyen folytonosság. Általában, akárhol vagyok, rá vagyok kapcsolódva erre a dologra. Például a kinézek az autóbuszból, meglátok valamit és lerajzolom, elhelyezem a memoriámba, tehát valahova elraktározódik, és azokat utána felhasználom; vagy pedig megtörténik, hogy kiveszek egy munkából egy részt és ezt folytatom tovább. Az albumomban is lehet látni, hogy sok elem ismétlődik, visszatér. Ez a folyamat elég bonyolult. Kell legyen egy kiindulópont. Néha dolgozom, vagy írok valamit, és utána félbehagyom. A számítógépen történik minden: a szerkesztés, írás, rajzolás. Tehát szövegírásból, katalogus szerkesztésből átváltok képalkotásba. Nyugtató is, és általában szeretek komolytalankodni is, amolyan ludikus dolgokkal is foglalkozni. A művészet ilyen - egy állandóan befelyezetlen dolog.
JI: Tehát elkezdődik a munka úgy, hogy tulajdonképpen folytatja az előző munkákat. Hogy válogattad össze a kompozíciós elemeket?
OP: Néha gondolok egy konkrét dologra, egy témára, és arra koncentrálok. Vagy az elemeket, amiket használok, át szoktam alakítani egy új témára. Van, amikor meg van határozva a cím, majd esetleg jön egy ötlet, és más cím illene. Van egy csomó munka, amiket hordozok évről évre, és raktározom őket a számitógép memoriájába. Olykor van egy kiállítás vagy akad egy meghívó, amelyre eselteg kiveszek egy ciklust, és azok megkapják azt a dátumot, cimet. Azokon nem lehet többet változtatni. De van nagyon sok munka, amit hordozok, törölök, vagy tartógatok, raktározok. Várják a megfelelő pillanatot.
JI: Láttuk a képeket -- absztrakt, nonfiguratív. Van-e olyan nagy klasszikus szerző, akit elődödnek tekintesz? És van-e a munkádban, a digitális művészetedben konkrétan kötődés az absztrakthoz és nonfiguratívhoz? Nagyon beszédes már maga a "nonfiguratív" terminus -- tehát elsősorban nem ábrázol, hanem inkább kifejez...
OP: Gyermekkoromban nagy hatással volt rám Leonardo da Vinci. Középiskolás koromtól foglalkoztatott a XX. századi izmusok "világa", amiket részben tanultunk, részben pedig olvastam róluk. Nagyon sok könyvet is adtak ki ezekről annak idején. Segített abban, hogy a jelenkorhoz kapcsoljam magamat. Az impresszionizmus nem igazán hatott rám. És érdekes, hogy mikor volt Budapesten kiállításom, az "Ellenhatások", Kecskés Péter, aki beszélt a munkáimról, éppen az ellen-impresszionizmus szemszögéből ellemezte a kiállítást. Tehát, valahogy rátapintott, irányt adott. Nem tartom magam kizárólag absztrakt művésznek. Nehéz lenne elhatárolnom magamat éppen ennyire kategorikusan. Használok figuratív elemeket is, de gondolom ez látszik a munkáimban.
JI: Vázlatokat, terveket készítesz? Lerajzolsz, megfestesz egy-egy gondolatot?
OP: Ez a munkám lényege.
JI: Megrendelésre dolgoztál már, lehet így dolgozni?
OP: Nem. És nem is gondoltam arra, hogy eladjam a munkáimat. Általában nemzetközi grafikai eseményeken szoktam részt venni. Olykor megtörtént, hogy kaptam egy levelet, hogy felvásároltak valamilyen munkákat. Megrendelésre csak könyvgrafikát, boritót, plakátot meg ex librist készitek. De ha nem találkozik a megrendelő gusztusával, akkor nem válalom a kompromisszumot.
JI: A fraktálokkal foglalkoztál? Magyarországon például van fraktálművészet. Ez azt jelenti, hogy folyóiratokban, galériákon, kiállításokon jelen van. Nálunk létezik-e? Hogyan él?
OP: Olykor belekerült a munkáimba, ilyen átalakulás folytán, vagy ha szükséges volt némely munkám kivitelezésében. Részt vettem Olaszországban egy kiállitáson, melynek a témaja a fraktál volt. Ebben az esetben sikeresen találkoznak a számítógépes programok a természet rejtelmeivel.
JI: A nagy kérdés a komputer-grafikával kapcsolatban: szerinted ez művészet, vagy csak technika?
OP: Amint már mondtam, a számitogép eszköz. Attól függ ki csinálja. És milyen irányból közelit. Aki a művészet irányábol kozelit, az művészetet csinál.
JI: Mikor tartasz „késznek”, „befejezettnek” egy műalkotást? A sajátodat, másokét...?
OP: A valódi művészet egy befelyezetlen dolog. Non finito. Ezért hatalmas Michelangelo, mert megértette ennek a lényegét.
4
Tompa Füzike: Hogyan értelmezhetőek ezek a képek, vagy épphogy valamely mondhatatlan, szavakban megfogalmazhatatlan esztétikai élmény forrásai -- és eszerint tekintünk rájuk? Van valami – szavakban megfogalmazható -- értelmezési módjuk, az Ön számára jelentenek valamit?
Ovidiu Petca: A művek értelmezése nem az alkotó feladata. Hanem a befogadóé, az elméletírásé. Egyébként: biztos, hogy értelmezhetőek olyan szempontból, mint egy kép, melynek megvan a címe, ami az elejétől fogva úgymond születik; függetlenül attól, hogy esztétikai, vagy költői üzenet szemszögéből nézzünk. Az indíték általában esztétikai.
Muntean Emma: Épp a képelemzések szempontjaiól akartam kérdezni, hogy mennyire fontos a kép és a cím összefüggése? Tetszett mondani, hogy ha a cím változik, akkor már más a kép, vagy más kép ha más a címe. Hogyan értelmezi ezt?
Ovidiu Petca: Általában úgy látom az alkótást mint egy egységes folyamatót. Mikor megszületik mondjuk egy ciklus, normális, hogy van egy bizonyos pont, amikor elkezdek gondolkozni valamin – és abból a pontból kiindulva a munkák egy bizonyos sorozatba tömörülnek, tehát van valahol egy gondolat, ami összeköti őket. Általában kevés olyan munkám van, amelyik külön egy munka. Ez egy sajátossága a digitális grafikának, hogy mikor kezdesz dolgozni, megállsz egy adott pillanatban az eddigi munkával, mert talán nem tetszik, és nem folytatod tovább, hanem félreteszed, megmented, majd dolgozol egy új munkán. Utána visszatérsz ahhoz amit megmentettél, de van egy egység ami összetartja őket, abból kifolyólag hogy ugyanazt a munkát fejlesztetted. A lényeg az, hogy lehet nagyon gyorsan gondolkodni – egy kiállítást meg lehet csinálni egy éjszaka alatt, ha az inspiráció megengedi vagy egy adott helyzett kéri. Túllicitálok, de megtörtént. Megvoltak a munkák, készen egy kiállításra, nem tetszettek és más munkák születtek rövid idő alatt. A folyamat, meg a lehetőségek különbözőek mint a hagyományos grafika esetében. Például a litográfia esetében, ha elkezdesz rajzolni a kőre, akkor befelyezed és le kell vonjad, majd le kell töröljed a követ. Mondjuk, ha gazdagabb vagy és megvan a lehetőséged, akkor ki lehet késziteni tíz követ, száz követ és lehet dolgozni egyszerre mindegyiken. Ha létezik egy gyors gondolatmenet, meg lehet menteni mindent a számitógepben. Es vissza lehet térni. Ami a cimet illeti, akad egy konkrét elem, ami esetleg megadja a címet is. Ez lehet akár egy betű vagy sorszám is. Ez az absztrakt művészet sajátossága is.
Birta Zsolt: Mennyire befolyásolja a kiritikai feedback a munkáját, illetve oda szokott figyelni arra, hogy mások mit mondanak?
Ovidiu Petca: El szoktam olvasni.
Birta Zsolt: És ez megmarad hosszútávú hatásként?
Ovidiu Petca: Nem. Hogyha van egy nagyon jó szöveg, akkor megtörténik, hogy befolyásol. Ezen ritka esetben fefedezel olyasmit magadról amit nem tudtál – amit a másik meglátott a munkádban.
Józsa István: Ilyen konkrét példát tudnál mondani? Mikor történt hogy valaki észrevett valami újat?
Ovidiu Petca: Megtörtént például kiállításon, hogy valaki meglátott valamit amit én nem láttam. Emlitettem az elöbb Kecskés Peter "Kontraimpresszionizmus" c. szövegét.
Józsa István: Például Pavel Puscașnak a szövegét olvastuk, jó szöveg – ismered?
Ovidiu Petca: Ismerjük egymást, ő is Déván végezte a középiskolát, zenei szakon volt, nagyon sokat voltunk együtt abban az időben. Pavel Puscaș irta a vezérszövegeket az általam rendezett kiállitások katalogusai részére. Átnézhetitek ezeket az albumokat. A kolozsvári Grafikai Biennálék meg a Tribuna Graphic kiállitasok – több száz művész vett meg vesz részt ezeken a kiallitasokon a világ minden részéről. Ha elolvassátok az életrajzokat, láthatjátok hogy mindegyik művész nagyon fontos az aktuális művészetben.
Muntean Emma: A címeket angolul adják? Vagy románul? Mert vannak idegen művészek is.
Ovidiu Petca: Angolul és románul. A világ minden részéről hívok 30 művészt évente, akik elküldik a munkáikat a kiállitásra. A munkák a kolozsvári Művészeti Múzeum gyűjteményébe kerülnek. Cserébe minden művész kap három katlógust.
Józsa István: Ezt úgy kell elképzelni, hogy minden kiállítóművész ad egy munkát, vagy az egész anyagát?
Ovidiu Petca: Az egész anyagát. Tehát úgy van megszerkesztve a meghívó, hogy minden művész tudja az elejétől fogva, hogy amit küldött itt marad. Ezen jól kivitelezett katalógusok hatására igen sok művész akar részt venni. Kialakult egy nagyon szép és értékes gyűjtemény a művészeti múzeumban.
Tompa Füzike: Nekem még az lenne a kérdésem, hogy ezek a ciklusok úgy alakulnak ki, hogy egy motívumot nem tudott ön kimeríteni?
Ovidiu Petca: Nem kimeríteni, inkább megállapodni arról, érdemes-e folyatni a témát. Ez inkább egy folyamatszerű dolog és van sok ludikus elem, ami része sok munkának. Szeretek játszani is.
Böndi Orsolya: Ha jól értettem az elején említette hogy gyakran vált a digitális alkotás és az írás között. Tehát a felváltva alkotás mennyire befolyásolja azt hogy milyen lesz a digitális alkotás és a szöveg? Azaz ennek a kettőnek van-e hatása egymásra?
Ovidiu Petca: Hát valahol biztos van, de nem gondoltam bele. A valtás a kikapcsolódős része.
Józsa István: Egy művész gondolkozik nyelvileg, szövegekben, vagy épphogy nyelv nélkül?
Ovidiu Petca: Szellemileg. Sok időt töltök a számítógép mellett, és ez befolyásolja a beszélőképességemet. Amikor eljöttem ide, nem arra gondoltam, hogy mit is mondhatnék magamról, hanem inkább arra, hogy figyeljek a magyar nyelv gyakorlására. Ez a helyzet a román nyelvvel, is, mivel nem kommunikálok szinte egész nap senkivel. Ez kizárólag a társalgásra vonatkozik. Nincs meg az a gyakorlatom, mint nektek a filológián. Inkább irni szoktam. Nincs mobil telefonom. Egy digitális ellentmondás?
Józsa István: Mik a komputergrafika lehetőségei, esetleg feladatai?
Ovidiu Petca: A hagyományos művész valós anyagot formál, alakit. A digitális művészetben ez részben elveszett. Ott minden virtuális. A komputer virtuálisan jelenteti meg azt, amit kigondolt a művész. Ki lehet nyomtatni papírra, esetleg levetiteni, vagy akár szobrokat is anyagilag megeleveniteni. A digitális grafikára úgy tekintek, mint a jövőnek a művészetére. Olyan jövője, amit még nem tudunk elképzelni. Kihatása lesz a nagy művészetre. Majd újra kell értékelni a művészetet, a művészetről való gondolkodást. Éppen ezért nem nezevem digitális grafikának, hanem digitális művészetnek, mivel most közel áll a grafikához, de lehet videót, 3 dimenziós műveket megjeleníteni, lehet festeni – nagy jövője van ennek.
