Pócs Emőke
SZŐCS ISTVÁN ÉS A SECURITATE
Bevezetés
Dolgozatomban Szőcs István emlékeit, tapasztalatait szeretném feldolgozni a kommunizmus idejéből, beszervezését a Securitatéba, illetve az irodalmi életre való hatását az irodalomkritikus szemszögéből. Minderre egy általunk készített interjú szolgál alapul[1], amelyet 2019 őszén sikerült elkészítenünk egy szaktársammal a bölcsészettudományi karról. Azonban mindezek mellett fontosnak tartom bevezetni a titkosrendőrségbe való beépítésének nyilvánosságra hozását, amely nem kis port kavart a kortárs közéletben.
Háttéranyag, körülmények és „előítéletek”
Szőcs István 1928-ban született Marosvásárhelyen. Életpályáját a sokszínűség jellemzi leginkább, Aranytoll díjas erdélyi magyar író, volt szerkesztő több irodalmi folyóiratnál, illetve közérdemű irodalom- és drámakritikus, akinek írásaira az egész összmagyarság figyelt. Személyes kapcsolatot ápolt Bodor Ádámmal, Karácsony Benővel, az interjú során büszkén mesélte, hogy kisgyerekként találkozhatott Móricz Zsigmonddal, utat mutatva neki egy egyetemi karon.
Interjúnk tematikája leginkább a titkosrendőrséggel való kapcsolatát érintette, a beszervezése körülményeit, illetve ismereteit az akkori besúgórendszerről. Megérkezésünk után feltett Szőcs egy kérdést, amely arra irányult, hogy egyetemi tanulmányaink során találkoztunk-e olyan tanulmánnyal vagy írással, amely azt bizonyítja, hogy ő igenis a Securitate besúgója volt.
Váratlanul érintett minket ez a kérdés, hiszen azt hittük, hogy ez után a kérdés után nem lesz hajlandó velünk beszélgetni. Előzetes ismereteink alapján tisztában voltunk azzal, hogy 2012 novemberében kapott lábra az a hír, hogy bizonyítékok támasztják alá a műkritikus kapcsolatát a titkosrendőrséggel. Illetve arról is tudomásunk volt, hogy erről ő maga sem beszélt szívesen nyilvánosan. Ez valamelyest érthető is, mivel a köztudatban lévő – olykor fals, kissé torzított − információk alapján rányomta volna bélyegét az egész munkásságára, illetve személyére.
Ugyanakkor fontos azt megemlíteni, hogy ez hír biztos forrásokból ered. A Babeș─Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, dr. Könczei Csilla tárta fel az erdélyi magyar elit köreiből Szőcs István mellett még számos emberről azt, hogy jelentettek a román kommunista titkosszolgálatnak. Édesapja, dr. Könczei Ádám megfigyelési dossziéjának alapján derítette ki mindezt. Erre bizonyítékként számos dokumentum szolgál, amelyek mindegyike a CNSAS-tól származó jelentés, amelyek digitalizált formában megtalálhatóak az interneten.[2] Mindezek tudatában 2012-ben Szőcs István azt nyilatkozta, hogy nem hajlandó erről beszélni a nyilvánosság előtt. A Krónika napilap is többször próbálta elérni a műkritikust, de mind hiába. Sőt, a napilap hasábjain azzal is szembesítették Szőcsöt, hogy egy könyv második fele alapján kiderült róla, hogy Rusz Péter álnéven jelentett a Tőkés családról.[3]
A nyilvánosság kerülése miatt félelem támadt bennünk, hogy a mi kérdéseinkre sem fog válaszolni, illetve okosan kiaknázva azokat megkerüli őket, és más mederbe tereli észrevétlenül a beszélgetést. Ezt az előfeltevésünket az is megerősítette, hogy már a beszélgetés elején feltette a fentiekben említett kérdést. Azonban a beszélgetés folyamán arra kellett rádöbbenjünk, hogy elsőkézből hallhatunk nagyon sok értékes történetet, emléket, az író nem zárkózott el a kínosabb témáktól sem, sőt, kendőzetlenül válaszolt minden kérdésünkre.
Beszervezés
Szőcs István beszervezése a Securitatéba igazából egy tulajdonjogi perrel indult, amely két kiadót érintett. Ez a per a Securitate épületében zajlott Kolozsváron, ahol interjúalanyunknak is meg kellett jelennie. A váróteremben négy hadnagy volt, akik közül kettőt már ismert Szőcs. Az egyiket onnan, hogy ő volt az ún. Sajtóigazgatóság egyik embere, aki havonta vagy kéthavonta ment a szerkesztőségbe ellenőrizni az írógépeket, hogy azok kellően el vannak-e zárva az idegenektől, és nem használják azokat jogtalanul, illetve a cenzúrával kapcsolatos dolgokról is ő érdeklődött. A másik főhadnagy pedig részt vett egy néhány nappal korábbi letartóztatáson, amikor is egy Bogdan Liviu nevű orvost tartóztattak le. Ez a román orvos szomszédja volt Szőcs Istvánnak, éppen ezért kellett neki és egy másik szomszédjának tanúskodnia, hogy a házkutatás és letartóztatás legálisan folyik.
Tehát az előbb említett négy főhadnagy közül kettő ismerőse volt Szőcsnek. Amíg kint várakoztak, Szőcs kezébe nyomtak egy papírt, amit alá kellet írnia, amíg a szobában az elvtársak üléseznek. Abban az állt, hogyha bármi törvénytelenséget, törvényellenességet észlel, azt maradéktalanul közli a Securitatéval. Interjúalanyunk szerint ez még nem volt gond, viszont a szerződés végén az állt, hogy mindezt álnéven kell tennie. Ő azonban azon a véleményen volt, hogy amit közöl, azt vállalja, minek kell fedőnév ehhez. Épp ezért nem írta alá.
Mindezek után közölték velük, hogy bemehetnek az elvtársakhoz, befejezték a tárgyalást. Amikor Szőcs belépett az ajtón, észrevette az egyik régi barátját „csupa aranygallérban, szétvetett lábakkal, tábornoki ruhában a széken ülve, a hátánál pedig vagy hat-hét ezredessel és alezredessel”. Ti. ez a barát nagyon sokat érdeklődött arról, hogy interjúalanyunk milyen információkkal rendelkezik a Securitate működéséről, ügyeiről, pereiről, kilakoltatásairól és zsarolásairól. Ezeknek a beszélgetéseknek egy Kertész nevezetű úr lakása adott otthont, aki hazatelepedett Moszkvából és a lakásán sok illegális elvtárs, bukaresti nagy elvtársak, elvtársnők fordultak meg. Itt találkozott ezzel az úriemberrel, aki egy váradi illegalista vezető lányát vette el. A férfi sokat érdeklődött Szőcs barátai után, akiket a Securitate többször is letartóztatott, de sosem ítélte el, a büntetésük mindig annyi időt vett fel, mint a vallatás ideje. Semmit sem sejtve beszélt ezekről az ügyekről a férfinak, akit a per színhelyén most tábori egyenruhában pillantott meg.
A fiatalember elnevetve magát, közölte interjúalanyunkkal, hogy milyen jó, hogy itt van egy ilyen ember, aki szereti az őszinteséget, most alkalmat adnak neki, hogy bármiről bármit is tud, azt jelentse a Securitaténak. Ebbe bele is ment Szőcs, ám ismét érdeklődött afelől, hogy miért álnéven kell jelentenie. Erre azt a választ kapta, hogy minden szakterületnek megvannak a műfogásai, ennek éppen a fedőnév az. Ezután azt is megtudta Szőcs István, hogy ezt annyira betartották, hogy a megyei parancsnoknak kinevezett tiszt nem az igazi parancsnok volt, hanem a tiszti gárdából egy másik ember volt az, akiről legfeljebb csak öt ember tudhatott. Sőt mi több, a megyei parancsnokságok csak a bukaresti parancsnoksággal érintkezhettetek, így még a szomszéd megye titkosszolgálatának emberei sem ismerhették egymást, a kommunikáció csak közvetve működhetett. Éppen ezért lett támadásnak kitéve Szőcs a vásárhelyi titkosszolgálat által.
„Munkakör” a titkosszolgálat berkein belül
Úgy gondolom, hogy az én tollamból nem hangozna sem hitelesen, sem eredetien a munkaköri leírás, amelyet Szőcs Istvánnak kellett végeznie. Éppen ezért az ide kapcsolódó részt az interjúanyagból fogom kimásolni.
„ … a végén aláírtam ezt a vacakot, de meg kell mondjam, hogy nagyon szerencsés voltam, mert soha senkit nem kellett feljelentenem, mert az ismerőseimnek nem volt géppisztolya, nem volt titkos rádiójeladója, nem volt titkos nyomdája, nem kémkedtek az Amerikai Egyesült Államok számára.
De több embert kiszedtem olyan vád alól, amiért börtönbe került volna. Az egyik volt egy Nemes István nevű ügyvéd, aki cikkeket is írt, és egy szép nap azért vádolták, hogy 1944 szeptemberében, amikor a magyarok bevonultak Tordára, akkor románellenes gyűlölködő cikkeket írt. Ez annyira nem igaz, és fölhoztam egy pár cikkét, amelyekben figyelmezteti a honvédeket, hogy nehogy személyes okokból valami bosszúakcióhoz folyamodjanak a román lakossággal szemben, mindenkivel szemben úgy viselkedjenek, mintha a saját szülei vagy testvérei volnának. Szóval ilyen cikkeket írt, és mégis úgy jelentették föl. Úgyhogy ez a pasas ezzel megszabadult.
A másik pedig, volt egy Ágoston Vilmos, fiatal író, aztán elment Magyarországra. Őt följelentették. Az egyik feljelentő Nagy István író volt, hogy december elsején itt az egyetemen az irodalmi körben egy olyan novellát olvasott fel, ami arról szólt, hogy a négerek meghódítják a világot, és a fehéreket arra kényszerítik, hogy az ő szórakozásukra táncoljanak – mondja az írás. És följelentették, egyrészt Nagy István, másrészt egy diák, hogy ezt azért olvasta föl december elsején, az egyesülés ünnepén, mert itten a négerekkel a románokat akarta jellemezni, a fehérekkel pedig a magyarokat. Hogy ez a románság elnyomását ábrázolja, és a magyarság kigúnyolását.”[4] Erre válaszként egy referátumot írt, amely megmentette Ágoston Vilmost.
Összegzés
Befejezésként arra kell felhívnom a figyelmet, hogy arra a kérdésünkre, hogy érkezett-e olyan kérés a szerkesztőségbe, hogy egy megírandó cikkben propagandaszöveg szerepeljen vagy sem, nem kaptunk választ. Azonban Szőcs elmesélte azt, hogy a nagy posztok betöltését igyekeztek elvtárfeleségekkel betöltetni, amely a hatalom és titkosszolgálat „észrevétlen” működését segítették. Információval és személyes tapasztalattal szolgált arról is, hogy sokkal nagyobb veszélyt jelentett a szerkesztőkben kialakult „belső cenzúra”, mint maga az előírás. Ez azért alakult így, mert már féltek leírni az emberek azt is, ami egyébként nem lett volna tilos, ám attól tartottak, hogy egy szerencsétlen egybeesés miatt vita tárgyává válik a szövegük. Ebből az okból kifolyólag pedig meghurcoltatásnak lesznek kitéve.
Szőcs István szavaiból kivéve kegyetlen volt a román titkosszolgálat, ám az emberek tudatalatti félelmei még inkább erősebbé tették annak fenntarthatóságát és működését. Szerinte szinte elképzelhetetlen volt az, hogy az elithez tartozó értelmiségi legnagyobb része (akár román, akár pedig magyar) ne lett volna beépítve. Az azonban, hogy ki mennyire vette ki a részét a munkából már teljesen más lapra tartozik.
Jegyzetek
[1] https://www.kortarsmuveszet.com/szocs-istvan-interju.html, (2020. 01. 25.)
[2] https://index.hu/kultur/2012/11/28/szocs_geza_apja_a_securitate_besugoja_volt/, (2020. 01. 25.)
https://parameter.sk/rovat/kulfold/2012/11/28/szocs-geza-apja-jelentett-komunista-titkosszolgalatnak (2020. 01. 25.)
[3] Uo.
[4] Megjelent interjú: https://www.kortarsmuveszet.com/szocs-istvan-interju.html (2020. 01. 25.)
Bibliográfia
https://www.kortarsmuveszet.com/szocs-istvan-interju.html, (2020. 01. 25.)
https://index.hu/kultur/2012/11/28/szocs_geza_apja_a_securitate_besugoja_volt/, (2020. 01. 25.)
https://parameter.sk/rovat/kulfold/2012/11/28/szocs-geza-apja-jelentett-komunista-titkosszolgalatnak (2020. 01. 25.)
Dolgozatomban Szőcs István emlékeit, tapasztalatait szeretném feldolgozni a kommunizmus idejéből, beszervezését a Securitatéba, illetve az irodalmi életre való hatását az irodalomkritikus szemszögéből. Minderre egy általunk készített interjú szolgál alapul[1], amelyet 2019 őszén sikerült elkészítenünk egy szaktársammal a bölcsészettudományi karról. Azonban mindezek mellett fontosnak tartom bevezetni a titkosrendőrségbe való beépítésének nyilvánosságra hozását, amely nem kis port kavart a kortárs közéletben.
Háttéranyag, körülmények és „előítéletek”
Szőcs István 1928-ban született Marosvásárhelyen. Életpályáját a sokszínűség jellemzi leginkább, Aranytoll díjas erdélyi magyar író, volt szerkesztő több irodalmi folyóiratnál, illetve közérdemű irodalom- és drámakritikus, akinek írásaira az egész összmagyarság figyelt. Személyes kapcsolatot ápolt Bodor Ádámmal, Karácsony Benővel, az interjú során büszkén mesélte, hogy kisgyerekként találkozhatott Móricz Zsigmonddal, utat mutatva neki egy egyetemi karon.
Interjúnk tematikája leginkább a titkosrendőrséggel való kapcsolatát érintette, a beszervezése körülményeit, illetve ismereteit az akkori besúgórendszerről. Megérkezésünk után feltett Szőcs egy kérdést, amely arra irányult, hogy egyetemi tanulmányaink során találkoztunk-e olyan tanulmánnyal vagy írással, amely azt bizonyítja, hogy ő igenis a Securitate besúgója volt.
Váratlanul érintett minket ez a kérdés, hiszen azt hittük, hogy ez után a kérdés után nem lesz hajlandó velünk beszélgetni. Előzetes ismereteink alapján tisztában voltunk azzal, hogy 2012 novemberében kapott lábra az a hír, hogy bizonyítékok támasztják alá a műkritikus kapcsolatát a titkosrendőrséggel. Illetve arról is tudomásunk volt, hogy erről ő maga sem beszélt szívesen nyilvánosan. Ez valamelyest érthető is, mivel a köztudatban lévő – olykor fals, kissé torzított − információk alapján rányomta volna bélyegét az egész munkásságára, illetve személyére.
Ugyanakkor fontos azt megemlíteni, hogy ez hír biztos forrásokból ered. A Babeș─Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, dr. Könczei Csilla tárta fel az erdélyi magyar elit köreiből Szőcs István mellett még számos emberről azt, hogy jelentettek a román kommunista titkosszolgálatnak. Édesapja, dr. Könczei Ádám megfigyelési dossziéjának alapján derítette ki mindezt. Erre bizonyítékként számos dokumentum szolgál, amelyek mindegyike a CNSAS-tól származó jelentés, amelyek digitalizált formában megtalálhatóak az interneten.[2] Mindezek tudatában 2012-ben Szőcs István azt nyilatkozta, hogy nem hajlandó erről beszélni a nyilvánosság előtt. A Krónika napilap is többször próbálta elérni a műkritikust, de mind hiába. Sőt, a napilap hasábjain azzal is szembesítették Szőcsöt, hogy egy könyv második fele alapján kiderült róla, hogy Rusz Péter álnéven jelentett a Tőkés családról.[3]
A nyilvánosság kerülése miatt félelem támadt bennünk, hogy a mi kérdéseinkre sem fog válaszolni, illetve okosan kiaknázva azokat megkerüli őket, és más mederbe tereli észrevétlenül a beszélgetést. Ezt az előfeltevésünket az is megerősítette, hogy már a beszélgetés elején feltette a fentiekben említett kérdést. Azonban a beszélgetés folyamán arra kellett rádöbbenjünk, hogy elsőkézből hallhatunk nagyon sok értékes történetet, emléket, az író nem zárkózott el a kínosabb témáktól sem, sőt, kendőzetlenül válaszolt minden kérdésünkre.
Beszervezés
Szőcs István beszervezése a Securitatéba igazából egy tulajdonjogi perrel indult, amely két kiadót érintett. Ez a per a Securitate épületében zajlott Kolozsváron, ahol interjúalanyunknak is meg kellett jelennie. A váróteremben négy hadnagy volt, akik közül kettőt már ismert Szőcs. Az egyiket onnan, hogy ő volt az ún. Sajtóigazgatóság egyik embere, aki havonta vagy kéthavonta ment a szerkesztőségbe ellenőrizni az írógépeket, hogy azok kellően el vannak-e zárva az idegenektől, és nem használják azokat jogtalanul, illetve a cenzúrával kapcsolatos dolgokról is ő érdeklődött. A másik főhadnagy pedig részt vett egy néhány nappal korábbi letartóztatáson, amikor is egy Bogdan Liviu nevű orvost tartóztattak le. Ez a román orvos szomszédja volt Szőcs Istvánnak, éppen ezért kellett neki és egy másik szomszédjának tanúskodnia, hogy a házkutatás és letartóztatás legálisan folyik.
Tehát az előbb említett négy főhadnagy közül kettő ismerőse volt Szőcsnek. Amíg kint várakoztak, Szőcs kezébe nyomtak egy papírt, amit alá kellet írnia, amíg a szobában az elvtársak üléseznek. Abban az állt, hogyha bármi törvénytelenséget, törvényellenességet észlel, azt maradéktalanul közli a Securitatéval. Interjúalanyunk szerint ez még nem volt gond, viszont a szerződés végén az állt, hogy mindezt álnéven kell tennie. Ő azonban azon a véleményen volt, hogy amit közöl, azt vállalja, minek kell fedőnév ehhez. Épp ezért nem írta alá.
Mindezek után közölték velük, hogy bemehetnek az elvtársakhoz, befejezték a tárgyalást. Amikor Szőcs belépett az ajtón, észrevette az egyik régi barátját „csupa aranygallérban, szétvetett lábakkal, tábornoki ruhában a széken ülve, a hátánál pedig vagy hat-hét ezredessel és alezredessel”. Ti. ez a barát nagyon sokat érdeklődött arról, hogy interjúalanyunk milyen információkkal rendelkezik a Securitate működéséről, ügyeiről, pereiről, kilakoltatásairól és zsarolásairól. Ezeknek a beszélgetéseknek egy Kertész nevezetű úr lakása adott otthont, aki hazatelepedett Moszkvából és a lakásán sok illegális elvtárs, bukaresti nagy elvtársak, elvtársnők fordultak meg. Itt találkozott ezzel az úriemberrel, aki egy váradi illegalista vezető lányát vette el. A férfi sokat érdeklődött Szőcs barátai után, akiket a Securitate többször is letartóztatott, de sosem ítélte el, a büntetésük mindig annyi időt vett fel, mint a vallatás ideje. Semmit sem sejtve beszélt ezekről az ügyekről a férfinak, akit a per színhelyén most tábori egyenruhában pillantott meg.
A fiatalember elnevetve magát, közölte interjúalanyunkkal, hogy milyen jó, hogy itt van egy ilyen ember, aki szereti az őszinteséget, most alkalmat adnak neki, hogy bármiről bármit is tud, azt jelentse a Securitaténak. Ebbe bele is ment Szőcs, ám ismét érdeklődött afelől, hogy miért álnéven kell jelentenie. Erre azt a választ kapta, hogy minden szakterületnek megvannak a műfogásai, ennek éppen a fedőnév az. Ezután azt is megtudta Szőcs István, hogy ezt annyira betartották, hogy a megyei parancsnoknak kinevezett tiszt nem az igazi parancsnok volt, hanem a tiszti gárdából egy másik ember volt az, akiről legfeljebb csak öt ember tudhatott. Sőt mi több, a megyei parancsnokságok csak a bukaresti parancsnoksággal érintkezhettetek, így még a szomszéd megye titkosszolgálatának emberei sem ismerhették egymást, a kommunikáció csak közvetve működhetett. Éppen ezért lett támadásnak kitéve Szőcs a vásárhelyi titkosszolgálat által.
„Munkakör” a titkosszolgálat berkein belül
Úgy gondolom, hogy az én tollamból nem hangozna sem hitelesen, sem eredetien a munkaköri leírás, amelyet Szőcs Istvánnak kellett végeznie. Éppen ezért az ide kapcsolódó részt az interjúanyagból fogom kimásolni.
„ … a végén aláírtam ezt a vacakot, de meg kell mondjam, hogy nagyon szerencsés voltam, mert soha senkit nem kellett feljelentenem, mert az ismerőseimnek nem volt géppisztolya, nem volt titkos rádiójeladója, nem volt titkos nyomdája, nem kémkedtek az Amerikai Egyesült Államok számára.
De több embert kiszedtem olyan vád alól, amiért börtönbe került volna. Az egyik volt egy Nemes István nevű ügyvéd, aki cikkeket is írt, és egy szép nap azért vádolták, hogy 1944 szeptemberében, amikor a magyarok bevonultak Tordára, akkor románellenes gyűlölködő cikkeket írt. Ez annyira nem igaz, és fölhoztam egy pár cikkét, amelyekben figyelmezteti a honvédeket, hogy nehogy személyes okokból valami bosszúakcióhoz folyamodjanak a román lakossággal szemben, mindenkivel szemben úgy viselkedjenek, mintha a saját szülei vagy testvérei volnának. Szóval ilyen cikkeket írt, és mégis úgy jelentették föl. Úgyhogy ez a pasas ezzel megszabadult.
A másik pedig, volt egy Ágoston Vilmos, fiatal író, aztán elment Magyarországra. Őt följelentették. Az egyik feljelentő Nagy István író volt, hogy december elsején itt az egyetemen az irodalmi körben egy olyan novellát olvasott fel, ami arról szólt, hogy a négerek meghódítják a világot, és a fehéreket arra kényszerítik, hogy az ő szórakozásukra táncoljanak – mondja az írás. És följelentették, egyrészt Nagy István, másrészt egy diák, hogy ezt azért olvasta föl december elsején, az egyesülés ünnepén, mert itten a négerekkel a románokat akarta jellemezni, a fehérekkel pedig a magyarokat. Hogy ez a románság elnyomását ábrázolja, és a magyarság kigúnyolását.”[4] Erre válaszként egy referátumot írt, amely megmentette Ágoston Vilmost.
Összegzés
Befejezésként arra kell felhívnom a figyelmet, hogy arra a kérdésünkre, hogy érkezett-e olyan kérés a szerkesztőségbe, hogy egy megírandó cikkben propagandaszöveg szerepeljen vagy sem, nem kaptunk választ. Azonban Szőcs elmesélte azt, hogy a nagy posztok betöltését igyekeztek elvtárfeleségekkel betöltetni, amely a hatalom és titkosszolgálat „észrevétlen” működését segítették. Információval és személyes tapasztalattal szolgált arról is, hogy sokkal nagyobb veszélyt jelentett a szerkesztőkben kialakult „belső cenzúra”, mint maga az előírás. Ez azért alakult így, mert már féltek leírni az emberek azt is, ami egyébként nem lett volna tilos, ám attól tartottak, hogy egy szerencsétlen egybeesés miatt vita tárgyává válik a szövegük. Ebből az okból kifolyólag pedig meghurcoltatásnak lesznek kitéve.
Szőcs István szavaiból kivéve kegyetlen volt a román titkosszolgálat, ám az emberek tudatalatti félelmei még inkább erősebbé tették annak fenntarthatóságát és működését. Szerinte szinte elképzelhetetlen volt az, hogy az elithez tartozó értelmiségi legnagyobb része (akár román, akár pedig magyar) ne lett volna beépítve. Az azonban, hogy ki mennyire vette ki a részét a munkából már teljesen más lapra tartozik.
Jegyzetek
[1] https://www.kortarsmuveszet.com/szocs-istvan-interju.html, (2020. 01. 25.)
[2] https://index.hu/kultur/2012/11/28/szocs_geza_apja_a_securitate_besugoja_volt/, (2020. 01. 25.)
https://parameter.sk/rovat/kulfold/2012/11/28/szocs-geza-apja-jelentett-komunista-titkosszolgalatnak (2020. 01. 25.)
[3] Uo.
[4] Megjelent interjú: https://www.kortarsmuveszet.com/szocs-istvan-interju.html (2020. 01. 25.)
Bibliográfia
https://www.kortarsmuveszet.com/szocs-istvan-interju.html, (2020. 01. 25.)
https://index.hu/kultur/2012/11/28/szocs_geza_apja_a_securitate_besugoja_volt/, (2020. 01. 25.)
https://parameter.sk/rovat/kulfold/2012/11/28/szocs-geza-apja-jelentett-komunista-titkosszolgalatnak (2020. 01. 25.)
