Pop Norbert, Józsa István
“A PROVOKÁCIÓ INDULATÁVAL HATOTTAM”
Köszöntjük a 90 éves Szőcs Istvánt
-- Az embert kérdezzük. Marosvásárhelyen született 1928-ban – idézzük most fel azt az időt. A ma éló ember azt tudja, annyit tud a 20. század 30-as éveiről, hogy Észak-Erdély az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott, a ’30-as évek a gazdasági világválság és a fasizálódás évtizede. Ön hogyan emlékszik a 30-as évekre és gyermekkorára Marosvásárhelyen?
-- Igen kedves emlékeim vannak arról az időszakról. A város abban az időben két fertályra volt felosztva, melyekbe a különböző foglalkozásu emberek gyűltek. Én a kisállomás háta mögött nőttem fel, innen ered a vonzódasom a vasutak es a vonatok iránt. Persze akkoriban ez volt a város elhanyagoltabb része, ahol vegyesen éltek szász, zsidó, magyar és román családok, folytonos zajban és a proletárnegyedeknek megfelelő miazmában.
Édesapám református hitű volt, igazi, hivő kommunista. Édesanyám katolikus egyházi iskolaba járt, ahol a nővérek tanitották, ezért nem mindig értett egyet férjével. Keresztapám Biró Endre erdőmérnok volt. Legjobban leirni őt…hát székely dzsentriként lehet, akit a többiek külőncnek tartottak. Mivel iratokkal nem rendelkezett, hamarosan azt híresztelték róla, hogy orosz kémként keresi kenyerét.
-- A 40-es évek –a világháború és következményei. Hogyan élte át mindezt?
-- A család helyzete enyhén javult a magyarok Vásárhelyre történő bevonulásával. Keresztapját, Biró Endrét kinevezték helyi igazgatónak, és meg magával Horthy Miklóssal is eljár vadászni. Felesége intelligens zsido hölgy volt, és ez hamarosan bonyodalmakhoz vezetett. Mikor kezdték a zsidókat deportálni, a feleségét is elfogták. Hiába telefonált Pestre, hogy próbálja befolyásolni, menteni az ügyet. Feleségét a megszállott Lengyelországba, először a koronkai téglagyárba hurcolták, utána pedig deportálták Auschwitzba. Szerencsére, annak köszönhetően, hogy sok nyelvet ismert, közöttük a hébe0rt és a németet, tolmácsként alkalmazták, hasznos volt, és így sikerült túlélnie a háborút.
1944 nyarán mint kiscserkész sikerult munkát találnom a helyi postán, és hogy ne unatkozzam, a felnőttek megengedték, hogy az ottani archivum irataiból olvasgassak. Így sok érdekes irat került a kezembe. Peldaul gróf Teleki Pál 1941-ben történő (ön)gyilkosságáról szóló telegrammok. Az első telegrammban hírül adják, hogy Teleki Pált aznap este, április 3-án megyilkolták. Nem sokkal utána érkezett egy új értesités, mely az előzőt tévesnek mondja, tudosítja a helyi képviselőket, hogy Teleki miniszter úr öngyilkos lett. Eme két telegramm után rátaláltam egy harmadikra is, amelyet a második után egy órával később kűldtek. Ez az irat arról tudósit, hogy csak most találtak rá Teleki Pál miniszter úr holttestére. Mindez mire utalhat? Szerintem ezek a következetlenségek arra utaltak hogy a németek nem játszottak tisztán, egészen meglehet hogy a Gestapo befolyásolta ezeket az eseményeket.
-- A háborus évekről… Életre szóló, meghatározó élmémyek. Mit tart fontosnak elmondani?
-- ’44 szeptember 15-én Marosvásárhelyt kiürítik katonailag.Mindenféle gépezetet, amit el lehet gondolni, fel kellett pakolni a teherautókra,vonatokra, hogy elvigyék Dézsre. Így én is munkára találtam. Felültettek Dézsig egy gépkocsira, és a munka befejeztével 500 pengővel fizették ki fáradalmaimat, ami akkor persze szép összeg volt egy fiatal számára. Innen hol gyalog, hol potyautasként elindultam Pestre. És az 500 pengőmnek nagy része el is fogyott a hossú út során.
Pesten beiratkoztam a Pápai Református Kollégiumba, de nemsokára elkezdődött a “Horthy-féle kisérlet” -- és az oktatás megszűnt. Ezek utan beosztottak rakodómunkásnak, és itt értesültem a székely alakulatok jelenlétéről Magyarorszagon. Így tehát újból útnak indultam, hogy a honfitársaimat felkeressem. A következő hetekben körbeutaztam a nagyobb városokat. Mig végre Győrben rátaláltam egy vásárhelyi alakulatra.It t tudtam meg, hogy bátyám Németorszagban va -- korházban.
Ugyancsak Győrben győztek meg, hogy lépjek be katonának. Úgy tervezték, hogy amig a kiképzés befejeződik, a háború is véget ér. Ez persze nem így lett -- és egy hét kiképzés után ki is vezényeltek minket a frontra Incze Lajos szakaszparancsnok vezetésével.
A tél folyamán találkoztak először az orosz csapatokkal, Vértesacsa nevű helység környékén, ahova felderitőként küldték. A falubeliek épp készültek áttérni az oroszokhoz, mikor nagy csörtetve betörtek a T-34-es tankok. A felderitőcsapattal együtt sikerült kilopózniuk a tankok mellett, és időben visszatérnek a csapathoz, hogy jelenttsenek az ellenséges haderőröl.
Ezek után Komárom fele indultak, de hamarosan átirányították a szakaszt Esztergom bekeritésének megakadályozására. Itt az állomás környékén több napon keresztül folyt a harc, és eközben hol az oroszok foglalták el, , hol mi foglaltuk vissza ezt a stratégiai poziciót.
A hosszas hadakozás persze gyorsan növelte a katonák soraiban az elégedetlenséget, sokan dezertálni akartak. Erre volti s esély, mikor egy rövid csatározás után én is belopóztam egy elhagyatott házba, ahol átöltöztem civilbe. A lábamra civil cipőt nem találtam, igy tehát pár régi zsákkal tekertem be a labaimat, hogy ne lehessen látni a katonai lábbelit. Dezertáltam, de a dezertáló társaimmal ellentétben az oroszokat nem trtottam megbizhatóknak, és eldöntöttem, hogy inkább visszaindulok az országomba. Az ablakon másztam ki – és rögtön szembefutottam egy SS Militarpolizei tiszttel. De az szerencsére túl elfoglalt volt, és nem vett számba. Hamarosan sikerült kikerülnöm a városbol,. A főút mellett egy páncéltörő állásnál megállitott egy csendőr. Gyanitották, hogy dezertőr vagyok, de ifjú koromnak köszönhetően továbbengedi,tek. De először a katonák elmondták, hogy Nagymaroson áttortek az oroszok. Estére beérkeztem Pápába, ahol az a beszéd járta, hogy a volt szakaszom egészében áttért az oroszokhoz.
Nemsokára Sopronba kerültem, ahol egy volt iskolatársamnál maradtam éjszakára. Itt végre sikerült lecserélnem a katonacsizmát. Ausztriába szöktem, Wiener Neustadton keresztül. Itt a csendőrök elfogtak. Kihallgattak. Továbbra is állitottam, újra és újra ismételtem, hogy csak egy civil vagyok, aki az oroszoktól menekül. Végül elengedtek es elküldtek a regionális magyar menekültescsoporthoz Innen pedig az Arbeitsamthoz kerülyrm. Felvettek mint “Ausländer hilfsarbeitert” – külföldi segédmunkást, és vonattal elkuldtek Dresdenbe dolgozni. Nem szálltam le, mikor kell, és a vonattal elkerültem Berlinbe. Aztán hónapokig városból városba utaztam, amíg az amerikaiak beérkeztek Németorszagba. A háború véget ért És végre visszajutottam Erdélybe.
-- Az ’50-es évekre hogy emlékszik?
-- Az 56-os forradalom évében már Vásárhelyen éltem, propaganda—felelősként dolgoztam. A faliújságok szerkesztésével foglalkotam, úgynevezett “alkoto marxizmussal”. Tóth Sándor, volt tanárom rendőri megfigyelés alá került, és ez arra késztetett, hogy ne vegyek részt a magyarországi forradalmi protestálásban. Ennek ellenére -- irói munkaságomnak köszönhetően -- magam is a párt figyelmébe kerültem: foltamatosan követtek, lehallgatták a telefonomat, és leveleimet nem egyszer el is kobozták.
-- A kritikust kérdezzük. A magyar kultúra szigetekre van osztva, mindegyikük külön karakter. Az erdélyi magyar irodalomnak hogyan írja le a karakterét?
-- Bevallom, már közel két évtizede nem követem olyan intenzíven, mint azelőtt, sem a magyar, sem a világirodalmi tendenciákat.
Az erdélyi irodalom egészének funkcióiról is, régebbi magamnak ellentmondva, új véleményt alkotok. Eszerint az ilyen kisebbségi irodalmak sokkal inkább a társadalom életműködéseinek klinikai jeleihez tartoznak, mintsem a világirodalom gazdagításához. Nekünk nem kell, nem szabad abba a tévedésbe esnünk, hogy kisebbségi helyzetben is tudunk világirodalmat alkotni.
Egyrészt a posztmodernitás bírálatát kiterjesztem Tompa Gábor szinházára is, mely magas európai szinvonalakat akar képviselni, de szűk elit közönségnek szóló előadásokon vitacikkek sorozatában veri el a port, és populáris, széles közönséget vonzó bemutatókat követel. Másrészt puszta irodalmi kultuszteremtésnek tekintem mindazt, amit Balogh Edgárék, Dávid Gyuláék és Kántor Lajosék szerkesztettek, képviseltek. Mindezeket csupán egy úrizálni akaró társaság bekötött szemű, lojális irodalmának tartom.Velük szemben áll Balázs Ferenc, Bözödi György, Ignácz Róza és Daday Loránd, akik szerintem tragikusabban fogták fel az irodalom szerepét.
-- És kritikusként mi vezette alkotói magatartását?
-- Szerintem a kritikusokat nem azért szeretik, mert szigorúak vagy nem. A kritikust sokkal gyakrabban támadják, gyalázzák amiatt, hogy megdicsér, mint amiatt, hogy bírál-e valakit. A kritikának semmilyen más szerepe nincs, mint hogy „bizonyos kavarással' a szellemi erjedést szolgálja. A szellemi életnek nem szabad megülepednie. Így tehát én inkább a provokáció indulatával hatottam kritikusi karrierem során, és igy gyakran rámutattam a kulturális és irodalmi jelenségek rögzült, kanonizált képének fonákjára, valamely szokatlan nézőpontból közelítvén azokhoz.
-- A kutatót kérdezzük. A sumér-magyar rokonságot hirdette, kutatta.
-- Az 1970-es években az Enyedi Kollégiumban találkoztam Dr. Varga Zsigmonddal, akinek egyik dolgozata inspirálja, hogy mélyebb betekintést vessek eme témára. (http://doulos.hu/albertirsa/osmagyar.pdf).
Sok példája körébe esik a Selyemsárhajú Magyar Ilona cimű népköltészetű darab is. Elemzése szerint a “…selyem sajhajú”, “Saly” – bővült alakjában sajgó vagy salgó -- eredetileg annyit jelent, hogy “fényes, tűzsárga”. Továbbá így ellemzi “Júlia szép leány” című balladánkat: az szerinte nem középkori eredetű, hanem a pogány misztériumjátékokkal tart rokonságot, és még azokon is túlmutatva az ősi Egyiptom hitvilágában és művészetében gyökerezik. Benne csillagászati képletnek fogja fel Júliát, aki a zodiákus Szűz nevű csillagképe, “a fodor fejér bárány” pedig a Kosé. Eme csillagászati szempontot névetimológiai elemzésekkel kapcsolja össze, és vallásideológiai, meg a magyar hiedelemvilággal kapcsolatos felismerésekre jut, azzal az indoklással, hogy „népmeséinkben a királykisasszony testén titkos jegyek vannak", Azaz csillagjegyek. Júlia tehát az állatöv egyik csillagképe, a Virgo, magyarul: Aratószűz.
Más példájaként felhozza a magyar történelmi legendaköréből Ügyek vezér lányának nevét, az Emese nevet, akitől Álmos vezér született. A modern nyelvészek szerint Emese az Emse szóból ered, mely “szoptató kocát” jelent. Nem épp egy hercegnőnek megfelelő elnevezés. De ha az óegyiptomi nyelvbe belemélyedünk, észrevehetjük, hogy van egy hasonló szó, az „É-mo-sha”, mely holdleányt jelent. A család egy másik tagjára is ráfigyelhetünk: magára Árpád hercegre. Nevét a modern etimológusok kicsinyitőnévnek tekintik, “árpácska” jelentéssel. Ezzel szemben elénk tár egy trónörököst , aki az V. dinasztia idején uralkodott Egyiptomban. Neve? „Erpáti” -- mai megfelelője “koronaherceg” lenne. Mindkét név inkább megfelel egy nemes család sarjainak , mint az eddig elfogadott forditások.
Persze sokan ellenzik a sumér-magyar rokonság teoriáját. Lehet ez a történelemfelfogás azért nem érvényesülhetett a tudományos életben, mert a szumírok urál-altáji származását tagadták, másrészt félvén tőle, hogy ez egy napon mégiscsak bebizonyosodhat, igyekeztek minél több bizonytalan és megoldhatatlan mozzanatot kimutatni a szumír-kérdésben.
-- Igen kedves emlékeim vannak arról az időszakról. A város abban az időben két fertályra volt felosztva, melyekbe a különböző foglalkozásu emberek gyűltek. Én a kisállomás háta mögött nőttem fel, innen ered a vonzódasom a vasutak es a vonatok iránt. Persze akkoriban ez volt a város elhanyagoltabb része, ahol vegyesen éltek szász, zsidó, magyar és román családok, folytonos zajban és a proletárnegyedeknek megfelelő miazmában.
Édesapám református hitű volt, igazi, hivő kommunista. Édesanyám katolikus egyházi iskolaba járt, ahol a nővérek tanitották, ezért nem mindig értett egyet férjével. Keresztapám Biró Endre erdőmérnok volt. Legjobban leirni őt…hát székely dzsentriként lehet, akit a többiek külőncnek tartottak. Mivel iratokkal nem rendelkezett, hamarosan azt híresztelték róla, hogy orosz kémként keresi kenyerét.
-- A 40-es évek –a világháború és következményei. Hogyan élte át mindezt?
-- A család helyzete enyhén javult a magyarok Vásárhelyre történő bevonulásával. Keresztapját, Biró Endrét kinevezték helyi igazgatónak, és meg magával Horthy Miklóssal is eljár vadászni. Felesége intelligens zsido hölgy volt, és ez hamarosan bonyodalmakhoz vezetett. Mikor kezdték a zsidókat deportálni, a feleségét is elfogták. Hiába telefonált Pestre, hogy próbálja befolyásolni, menteni az ügyet. Feleségét a megszállott Lengyelországba, először a koronkai téglagyárba hurcolták, utána pedig deportálták Auschwitzba. Szerencsére, annak köszönhetően, hogy sok nyelvet ismert, közöttük a hébe0rt és a németet, tolmácsként alkalmazták, hasznos volt, és így sikerült túlélnie a háborút.
1944 nyarán mint kiscserkész sikerult munkát találnom a helyi postán, és hogy ne unatkozzam, a felnőttek megengedték, hogy az ottani archivum irataiból olvasgassak. Így sok érdekes irat került a kezembe. Peldaul gróf Teleki Pál 1941-ben történő (ön)gyilkosságáról szóló telegrammok. Az első telegrammban hírül adják, hogy Teleki Pált aznap este, április 3-án megyilkolták. Nem sokkal utána érkezett egy új értesités, mely az előzőt tévesnek mondja, tudosítja a helyi képviselőket, hogy Teleki miniszter úr öngyilkos lett. Eme két telegramm után rátaláltam egy harmadikra is, amelyet a második után egy órával később kűldtek. Ez az irat arról tudósit, hogy csak most találtak rá Teleki Pál miniszter úr holttestére. Mindez mire utalhat? Szerintem ezek a következetlenségek arra utaltak hogy a németek nem játszottak tisztán, egészen meglehet hogy a Gestapo befolyásolta ezeket az eseményeket.
-- A háborus évekről… Életre szóló, meghatározó élmémyek. Mit tart fontosnak elmondani?
-- ’44 szeptember 15-én Marosvásárhelyt kiürítik katonailag.Mindenféle gépezetet, amit el lehet gondolni, fel kellett pakolni a teherautókra,vonatokra, hogy elvigyék Dézsre. Így én is munkára találtam. Felültettek Dézsig egy gépkocsira, és a munka befejeztével 500 pengővel fizették ki fáradalmaimat, ami akkor persze szép összeg volt egy fiatal számára. Innen hol gyalog, hol potyautasként elindultam Pestre. És az 500 pengőmnek nagy része el is fogyott a hossú út során.
Pesten beiratkoztam a Pápai Református Kollégiumba, de nemsokára elkezdődött a “Horthy-féle kisérlet” -- és az oktatás megszűnt. Ezek utan beosztottak rakodómunkásnak, és itt értesültem a székely alakulatok jelenlétéről Magyarorszagon. Így tehát újból útnak indultam, hogy a honfitársaimat felkeressem. A következő hetekben körbeutaztam a nagyobb városokat. Mig végre Győrben rátaláltam egy vásárhelyi alakulatra.It t tudtam meg, hogy bátyám Németorszagban va -- korházban.
Ugyancsak Győrben győztek meg, hogy lépjek be katonának. Úgy tervezték, hogy amig a kiképzés befejeződik, a háború is véget ér. Ez persze nem így lett -- és egy hét kiképzés után ki is vezényeltek minket a frontra Incze Lajos szakaszparancsnok vezetésével.
A tél folyamán találkoztak először az orosz csapatokkal, Vértesacsa nevű helység környékén, ahova felderitőként küldték. A falubeliek épp készültek áttérni az oroszokhoz, mikor nagy csörtetve betörtek a T-34-es tankok. A felderitőcsapattal együtt sikerült kilopózniuk a tankok mellett, és időben visszatérnek a csapathoz, hogy jelenttsenek az ellenséges haderőröl.
Ezek után Komárom fele indultak, de hamarosan átirányították a szakaszt Esztergom bekeritésének megakadályozására. Itt az állomás környékén több napon keresztül folyt a harc, és eközben hol az oroszok foglalták el, , hol mi foglaltuk vissza ezt a stratégiai poziciót.
A hosszas hadakozás persze gyorsan növelte a katonák soraiban az elégedetlenséget, sokan dezertálni akartak. Erre volti s esély, mikor egy rövid csatározás után én is belopóztam egy elhagyatott házba, ahol átöltöztem civilbe. A lábamra civil cipőt nem találtam, igy tehát pár régi zsákkal tekertem be a labaimat, hogy ne lehessen látni a katonai lábbelit. Dezertáltam, de a dezertáló társaimmal ellentétben az oroszokat nem trtottam megbizhatóknak, és eldöntöttem, hogy inkább visszaindulok az országomba. Az ablakon másztam ki – és rögtön szembefutottam egy SS Militarpolizei tiszttel. De az szerencsére túl elfoglalt volt, és nem vett számba. Hamarosan sikerült kikerülnöm a városbol,. A főút mellett egy páncéltörő állásnál megállitott egy csendőr. Gyanitották, hogy dezertőr vagyok, de ifjú koromnak köszönhetően továbbengedi,tek. De először a katonák elmondták, hogy Nagymaroson áttortek az oroszok. Estére beérkeztem Pápába, ahol az a beszéd járta, hogy a volt szakaszom egészében áttért az oroszokhoz.
Nemsokára Sopronba kerültem, ahol egy volt iskolatársamnál maradtam éjszakára. Itt végre sikerült lecserélnem a katonacsizmát. Ausztriába szöktem, Wiener Neustadton keresztül. Itt a csendőrök elfogtak. Kihallgattak. Továbbra is állitottam, újra és újra ismételtem, hogy csak egy civil vagyok, aki az oroszoktól menekül. Végül elengedtek es elküldtek a regionális magyar menekültescsoporthoz Innen pedig az Arbeitsamthoz kerülyrm. Felvettek mint “Ausländer hilfsarbeitert” – külföldi segédmunkást, és vonattal elkuldtek Dresdenbe dolgozni. Nem szálltam le, mikor kell, és a vonattal elkerültem Berlinbe. Aztán hónapokig városból városba utaztam, amíg az amerikaiak beérkeztek Németorszagba. A háború véget ért És végre visszajutottam Erdélybe.
-- Az ’50-es évekre hogy emlékszik?
-- Az 56-os forradalom évében már Vásárhelyen éltem, propaganda—felelősként dolgoztam. A faliújságok szerkesztésével foglalkotam, úgynevezett “alkoto marxizmussal”. Tóth Sándor, volt tanárom rendőri megfigyelés alá került, és ez arra késztetett, hogy ne vegyek részt a magyarországi forradalmi protestálásban. Ennek ellenére -- irói munkaságomnak köszönhetően -- magam is a párt figyelmébe kerültem: foltamatosan követtek, lehallgatták a telefonomat, és leveleimet nem egyszer el is kobozták.
-- A kritikust kérdezzük. A magyar kultúra szigetekre van osztva, mindegyikük külön karakter. Az erdélyi magyar irodalomnak hogyan írja le a karakterét?
-- Bevallom, már közel két évtizede nem követem olyan intenzíven, mint azelőtt, sem a magyar, sem a világirodalmi tendenciákat.
Az erdélyi irodalom egészének funkcióiról is, régebbi magamnak ellentmondva, új véleményt alkotok. Eszerint az ilyen kisebbségi irodalmak sokkal inkább a társadalom életműködéseinek klinikai jeleihez tartoznak, mintsem a világirodalom gazdagításához. Nekünk nem kell, nem szabad abba a tévedésbe esnünk, hogy kisebbségi helyzetben is tudunk világirodalmat alkotni.
Egyrészt a posztmodernitás bírálatát kiterjesztem Tompa Gábor szinházára is, mely magas európai szinvonalakat akar képviselni, de szűk elit közönségnek szóló előadásokon vitacikkek sorozatában veri el a port, és populáris, széles közönséget vonzó bemutatókat követel. Másrészt puszta irodalmi kultuszteremtésnek tekintem mindazt, amit Balogh Edgárék, Dávid Gyuláék és Kántor Lajosék szerkesztettek, képviseltek. Mindezeket csupán egy úrizálni akaró társaság bekötött szemű, lojális irodalmának tartom.Velük szemben áll Balázs Ferenc, Bözödi György, Ignácz Róza és Daday Loránd, akik szerintem tragikusabban fogták fel az irodalom szerepét.
-- És kritikusként mi vezette alkotói magatartását?
-- Szerintem a kritikusokat nem azért szeretik, mert szigorúak vagy nem. A kritikust sokkal gyakrabban támadják, gyalázzák amiatt, hogy megdicsér, mint amiatt, hogy bírál-e valakit. A kritikának semmilyen más szerepe nincs, mint hogy „bizonyos kavarással' a szellemi erjedést szolgálja. A szellemi életnek nem szabad megülepednie. Így tehát én inkább a provokáció indulatával hatottam kritikusi karrierem során, és igy gyakran rámutattam a kulturális és irodalmi jelenségek rögzült, kanonizált képének fonákjára, valamely szokatlan nézőpontból közelítvén azokhoz.
-- A kutatót kérdezzük. A sumér-magyar rokonságot hirdette, kutatta.
-- Az 1970-es években az Enyedi Kollégiumban találkoztam Dr. Varga Zsigmonddal, akinek egyik dolgozata inspirálja, hogy mélyebb betekintést vessek eme témára. (http://doulos.hu/albertirsa/osmagyar.pdf).
Sok példája körébe esik a Selyemsárhajú Magyar Ilona cimű népköltészetű darab is. Elemzése szerint a “…selyem sajhajú”, “Saly” – bővült alakjában sajgó vagy salgó -- eredetileg annyit jelent, hogy “fényes, tűzsárga”. Továbbá így ellemzi “Júlia szép leány” című balladánkat: az szerinte nem középkori eredetű, hanem a pogány misztériumjátékokkal tart rokonságot, és még azokon is túlmutatva az ősi Egyiptom hitvilágában és művészetében gyökerezik. Benne csillagászati képletnek fogja fel Júliát, aki a zodiákus Szűz nevű csillagképe, “a fodor fejér bárány” pedig a Kosé. Eme csillagászati szempontot névetimológiai elemzésekkel kapcsolja össze, és vallásideológiai, meg a magyar hiedelemvilággal kapcsolatos felismerésekre jut, azzal az indoklással, hogy „népmeséinkben a királykisasszony testén titkos jegyek vannak", Azaz csillagjegyek. Júlia tehát az állatöv egyik csillagképe, a Virgo, magyarul: Aratószűz.
Más példájaként felhozza a magyar történelmi legendaköréből Ügyek vezér lányának nevét, az Emese nevet, akitől Álmos vezér született. A modern nyelvészek szerint Emese az Emse szóból ered, mely “szoptató kocát” jelent. Nem épp egy hercegnőnek megfelelő elnevezés. De ha az óegyiptomi nyelvbe belemélyedünk, észrevehetjük, hogy van egy hasonló szó, az „É-mo-sha”, mely holdleányt jelent. A család egy másik tagjára is ráfigyelhetünk: magára Árpád hercegre. Nevét a modern etimológusok kicsinyitőnévnek tekintik, “árpácska” jelentéssel. Ezzel szemben elénk tár egy trónörököst , aki az V. dinasztia idején uralkodott Egyiptomban. Neve? „Erpáti” -- mai megfelelője “koronaherceg” lenne. Mindkét név inkább megfelel egy nemes család sarjainak , mint az eddig elfogadott forditások.
Persze sokan ellenzik a sumér-magyar rokonság teoriáját. Lehet ez a történelemfelfogás azért nem érvényesülhetett a tudományos életben, mert a szumírok urál-altáji származását tagadták, másrészt félvén tőle, hogy ez egy napon mégiscsak bebizonyosodhat, igyekeztek minél több bizonytalan és megoldhatatlan mozzanatot kimutatni a szumír-kérdésben.
