Portik Gabriella
A BLOGIRODALOMTÓL A RAPSZÖVEGEKIG
Az irodalom kategóriái minden máshoz hasonlóan nem örökérvényűek, hanem folyamatos változásban vannak. És ezt a változást, a változás tendenciáit, kiváltó okait és következményeit kell figyelemmel kövessük. Hajlamosak vagyunk a régit egy dicső fényben a legfőbb jóként beállítani, az újat pedig negatív hangsúllyal emlegetni. Pedig minden jelenséget a maga aktualitásában kell értékelnünk. Beszéljünk akár a történelem során érvényben lévő elvekről, filozófiákról, elméletekről, akár irodalomról, irodalmi műfajokról nem hagyhatjuk figyelmen kívül a változásukat. És ennek a változásnak a kapcsán pedig egy-egy új műfajt vagy normát nem értékelhetünk a múlt nézőpontjából, a régi értékvesztésén pedig hiába csodálkozunk, ha nem saját kontextusában gondolkodunk róla, hanem próbáljuk a jelen valóságait ráhúzni. Mindennek megvan a saját kora, a saját kontextusa, a saját valósága, és igényesek kell legyünk annyira, hogy a kontextust figyelembe vesszük, amikor irodalmi jelenségekről beszélünk.
Ez az elv akkor is érvényes, ha nem irodalomról van szó. Nézzünk egy hétköznapi példát: mi a generációk közötti konfliktusok leggyakoribb kiváltó oka? Az, hogy egyik sem képes a másik véleményének igazságát belehelyezni a másik kontextusába, csupán a saját nézőpontja felől értékeli, és afelől persze, hogy sokszor nem nyer relevanciát a másik nézőpont. Saját kontextusunkon keresztül nem érthetjük meg a másik gondolkodásmódját, a másik világának jelenségeit és jelenségeinek létrejöttét.
A ma információs társadalmat egyrészről a világháló határozza meg, más részről pedig a társadalom elmagányosodása ellen, a globalizációs társadalmi jelenségek ellen megfogalmazott erős társadalomkritika. A műfajokról való diskurzust egészen onnan kellett volna kezdeni, hogy mi az irodalom, mit nevezünk irodalminak. Hiszen a 21. században, mint minden más, ez is megkérdőjeleződik. Éppen ezért, ha nem tudunk egy egységes választ adni arra, hogy mi az irodalom, akkor hogyan válaszoljuk meg azt, hogy mi az irodalmi műfaj, milyen az új irodalmi műfaj?
Az irodalmi műfajok nem tűnnek el, csupán átalakulnak, hozzáalakulnak egy új kontextushoz, egy új író- és olvasóréteghez. Az ezredforduló irodalmának pedig nagyon erős befolyásoló tényezői vannak, melyből talán a legerősebb az internet, a számítógépes technika, a világháló nem csak világszerte elterjedté és egész világot átfogóvá, hanem létszükségletté való válása. A világháló ez által nem csak irodalmat közvetítő médium, hanem téma, sőt kontextusa is az újszerű irodalmi műfajoknak. Ennek a legelterjedtebb és legszembetűnőbb jelensége talán a blogirodalom. Állásfoglalás nélkül beszélek erről a jelenségről, hiszen bár sokan jogosan támadják, meggyőződésem, hogy egyrészt divatból, másrészt egy viszonylag általánossá vált szükségletből alakult ki és sokszorozódott meg ilyen mértékben a blogok száma a 21. században. A blogokat elsősorban meghatározhatjuk, elkerülve az osztályozást vagy az értékítélet megfogalmazását úgy szemlélem, mint az önmagát az írás által kifejezni kívánó ember új lehetőségét. Az emberiség amióta megtanulta az írással is kifejezni magát, amióta az írás a mindennapi cselekedetei részévé vált alapvetően azóta arra (is) használja, hogy saját gondolatait, érzelmeit azon keresztül fogalmazza meg egy (olvasó)közösség vagy akár csak a saját maga számára. Az információs társadalomban pedig erre a legjobb lehetőség, ha a világhálón keresztül közvetíti, és akár megfogalmazzuk, akár nem ez egy kényelmesebb lehetőség, mint akár kézzel írni, és így, ha akarjuk mindenki számára elérhetővé tehetjük. A blogok, a blogirodalom, akár jó szemmel nézünk a jelenségre, akár nem az ezredforduló nagy újítása, szóljon közéleti témákról vagy akár személyes érzelmekről és történetekről. Láthatjuk tehát, hogy “a blogpötyögés tipikusan 21. századi elfoglaltság, ahogy az is, hogy a végtermék betűkből, szavakból áll és csak olyan területeket érint, amelyek valaha valamilyen irodalmi formának minősültek. Ha azonban a blognak mint az irodalom mai létformájának a mibenlétére kérdezünk rá, nem valószínű, hogy egyértelmű választ tudunk adni. De miért is keresnénk választ? A posztmodernre általában nem az jellemző, hogy meghatározza a mit-miért-hogyant, sokkal inkább az, hogy megsokszorozza a kezdeti kérdőjelek számát.”[1]
A posztmodern vagy kortárs irodalom szemszögéből a blogirodalom miértje és hogyanja csak kérdőjeles marad, nem válaszolható meg. A társadalmi tényezők szempontjából, a kontextus felől azonban több irodalomantropológiai kutatás foglalkozik a témával, ezzel is bizonyítva azt, hogy egy elterjedt társadalmi jelenségről van szó, és mint íráshabitus a 21. században, nemcsak irodalmi, hanem társadalmi szempontokból vizsgálható.
Az ezredforduló irodalmának, műfajainak változása társadalmi változásokra vezethető vissza, és a társadalmi jelenségek által talán a történelem során a leginkább meghatározott. Gondoljuk csak a még 10-20 évvel ezelőtt tabunak számító témákra, amelyek ma egyre nagyobb helyet kapnak az irodalomban, műfajokat és beszédmódokat alakítanak mi, mint például a homoerotikus költészet. A testiség tabujának feloldása hozta létre ezt a változást, hogy olyan témák nyernek teret az irodalomban, melyek az ezredforduló előtt elképzelhetetlenek voltak.
A kortárs irodalomról, irodalmi műfajokról véleményem szerint önmagukban beszélni lehetetlen, csak egy olyan olvasatban láthatjuk és beszélhetünk róla, mely intermediális, intertextuális és társadalmi kontextusba helyezi a 21. század irodalmát. Már fennebb is láthattuk, hogy a miként fonódik össze a társadalmi változásokkal az irodalom. Emellett pedig ki kell emelnünk azt, hogy az ember is változik és egyre több hatás éri, egyre másabbak lesznek az igényei. Az irodalom is reagál erre, új igények új műfajokat hoznak létre, olyan műfajokat, amelyek egyre inkább más nem irodalmi közegekkel is összekapcsolódnak. Egyre nagyobb teret nyer a vizualitás például, vagy egyáltalán az összes érzékszerv bevonása a megtapasztalás folyamatába. Mindannyian ismerjük az iskolás diákok példáját. Egyszerre annyi oldalról kapják az információt a mindennapokban, hogy a tanár a figyelmüket egy frontális előadással képtelen lekötni.
|
Minél nagyobb szerepet kapnak az oktatásban ezért az auditív, vizuális elemek. Akárcsak az irodalomban. Már nem egy önmagában, hanem, mint említettem intermediálisan van jelen, és ehhez alkalmazkodva alakulnak át a műfajok is. Erre bizonyíték egy konferencia témája, amelynek már a címeiből kiderül, hogy ez az intermedialitás mekkora szerephez jut, és hogyan hoz létre új műfajokat, illetve hogyan változtatja meg, írja felül a régieket. A Magyar Írószövetség Avantgárd Szakosztálya 2011-ben szervezett egy konferenciát, melynek a témája az új műfajok jelenléte. Az irodalmi műfajok kortárs bűvészmutatványait mutatja be, amelynek keretén belül olyan jelenségek kerülnek elő a kalapból, mint a verses videofilm, a számítógép által generált költemény vagy az ideogramma-szobor és a logo-mandala.[2]
|
|
Ez utóbbiról nézzünk egy példát, hogy lássuk mekkora jelentősége van a vizualitásnak a kortárs költészetben. Papp Tibor egyik alkotását láthatjuk, amely mellett megtalálható a logo-mandala műfajának leírása. A logo-mandala a látható nyelvre alapoz, és a vizuális irodalmi művek egyik legjellegzetesebb típusa. Legfőbb tulajdonsága között említi Papp Tibor a formáját, amely kör vagy négyzet alakú és középpontja van, szimmetrikus. Emellett olvasata a tengelyek mentén olvasható, olykor visszafelé is. “A logo-mandalában a szavak írott képe a többszólamú olvasat szolgálatában áll, a látványban rejlő tartalom gazdagsága többnyire csak hosszabb szemlélődés után bontakozik ki. A logo-mandala az elmélkedés műfaja.”[3]
|
Véleményem szerint a kortárs irodalomnak egy másik fontos új műfaja a slam poetry és a manapság egyre elterjedtebbé vált rapszövegek, melyek erős társadalomkritikát fogalmaznak meg. A slam poetry szempontjából az a legszembetűnőbb, hogy a szinte kizárólagosan írásos csatornákon közvetített irodalom ezen a műfajon keresztül az oralitást, a szóbeliséget részesíti előnyben. Az előadása performansz jellegű. A rapszövegekről pedig első hallásra azt gondolnánk, hogy csak szlengben írt dalszövegek, de ha komolyabban elolvassuk, akkor rájövünk, hogy egy-egy rapszöveg óriási háttértudást követelő, nyelvi játékokkal teletűzdelt alkotás. Ilyenek például Akkezdet Phiai nevű együttes szövegei, és amellett, hogy nyelvileg és ritmikailag milyen hatásokat ér el, egy erős társadalomkritikát fogalmaz meg. Hogy a kortárs irodalom részeként határozom meg a szöveget arra a legjobb érvem a kérdőjel. Konkrétan az, hogy feltevődik maga a kérdés, hogy lehet-e költészetként értelmezni a rapszövegeket. Hiszen láthatjuk, hogy az ezredforduló új műfajai részben követnek egy hagyományt, részben pedig teljesen elszakadnak mindentől, amit valamikor is irodalomnak neveztek. Ezért tevődhet ez fel, hogy tekinthetünk-e irodalomként rá, vagy sem. Egy példát is felhozok érveként, talán az jobban érzékelteti a leírtakat és ezt a kérdéses viszonyt a szövegekhez.
|
|
Budapest füstös nappalim,
ahova talpig fáradtan érek haza aznap is, ha éppen otthon maradtam. Budapest a dús szád. A Duna a mosolyod, ha fürdéskor a duschbad épp az ajkadon csorog. Budapest az önmarcang, a hídvám és a sarc. Egy elmemélyi néma hang. Egy arc nélküli arc. Ha szélesebb lenne, lehetne gyúrópad. Rajta tricepszezne egész Európa. Budapest az éjszaka: egy lehordott zsúrnadrág. Épp hogy egy kissé szakadt. Épp hogy túl nagy rád. Tömény szoknyaköltemény. Klasszikus, de kortárs. A konformizmus kosztümén Pest a mélydekoltázs. Budapest izzadt, sós ing csak úgy belehányva Európa shopping papírzacskójába. |
Pánik és malteregó.
Kis szájszéli komplexus. Egy kifosztott Tesco polcán hagyott konzervhús. Pest: erkélyen disznót vágni. Lakótelep, terasz, kiskád. Hogy tavasszal a Kosztolányin virágzanak a rasszisták Pest a füst, az alkohol, adatok a vérben. Pest, hogy feszt italozol akkor is, ha épp nem. Pest, hogy késni megszokol, Pest, hogy nem is méred. Pest egy lusta metronóm nyelvén az eltérésed. Pest egy kimustrált szokol porlasztotta éter. Szemcsés hanghullámokon megszakadó vétel. Budapest borsósüket fal mi befogja fülét: Féli megértésüket. Pest rossz hallókészülék. Pest: gyors lakóházak, lerakat és outlet, az elme alagsorában egy kiadó ötlet. Pest a lakáskultúra, s hogy realestate kívánok. Pest a jólét kontúrja: dívák és díványok. |
Város túl a városon.
Ahol várom, ott van. Pest egy távoli rokon épp látogatóban. Talán én is Pest vagyok... Pest a pestiségem. Pest,hogy rég Pesten lakok, s nem lettem pesti mégsem. Egy rag, mi rossz helyen csüng. Egy képző, miből jel lett. Pest, hogy elbeszédülünk folyton egymás mellett. Pest, hogy az ív inspirál, ha körhintál a rím, a stíl. Pest egy tele írt spirál lapon a rotringlispil. A szókötés, a kézimunka, egy kényszerből felvett póz, hogy egyre csak magunkra, hogyha öltünk nyelvet. Pest az etvasz és a kunszt, hogy mersz még bravúrozni. Pest, hogy végül megtanulsz bilincsben azsúrozni. Budapest egy gruppen, mi egyszer tán elszinglisül. De most tág, s ez így gutten: dugjuk dajcsul s inglisül. Elégia és pátosz. Pest hogy már csak körben... hajón belül lapátolsz egy felmosóvödörben. Hogy a halált vállalom. Pest: kő az epében. Szép, gömbölyű fájdalom az ország közepében. |
Láthatjuk tehát egy szövegpéldán keresztül is, hogy a szöveg felépítettsége, a társadalmi érzékenysége, virtualitása és nyelvi zsonglőrködése adja azt a hatást, amely alapján, úgy vélem méltán tekinthetjük az under-értelmiség rapszövegeit az ezredforduló új műfajának.
Az irodalom új műfajai, a műfajoknak a változása egy egészen természetes folyamat, a folyamatos változás az egész emberiség és az élet minden aspektusára érvényes. Nekünk csak azt kell figyelemmel követnünk, hogy az irodalom változásai a társadalmi változásokkal összhangban vannak, és egyre inkább nem leválaszthatóak egymásról. Kontextus nélkül ne próbáljunk irodalomról beszélni, irodalmat elemezni. Ez alapján a műfajokról való gondolkodás a következő Tzvetan Todorov által megfogalmazott kijelentésbe kell ágyazódjon, miszerint: „Nincs szakadék irodalom és nem irodalom között, az irodalmi műfajok eredete, egész egyszerűen az emberi közlésfolyamatban van.”[4]
Hivatkozott irodalom
Irodalmi Jelen http://www.irodalmijelen.hu/node/6477 [2013. 06.02]
Kósa Bíborka: Blog/irodalom – a 21. Század nagy (torz)szülöttje – Öt kérdés az új létformához. Helikon XXII Évf. 585. Szám, 2011.
Tzvetan Todorov: A műfajok eredete. In: Kanyó - Síklaki (szerk.): Tanulmányok az irodalomtudomány köréből. Tankönyvkiadó, Budapest, 1988.
Jegyzetek
[1] Kósa Bíborka, http://www.helikon.ro/index.php?m_r=2697
[2] Lásd: http://prae.hu/prae/news.php?aid=10344
[3] http://www.irodalmijelen.hu/node/6477
[4] Tzvetan Todorov, 295.
