Rill Izolda
Sárosi Renáta Erika
Józsa István
„Felruházom a természet elemeit emberi vonásokkal"
BESZÉLGETÉS VALOVITS LÁSZLÓ FESTŐMŰVÉSSZEL
--Hogyan kezd egy képhez? Járja a természetet, rácsodálkozik egy-egy hatalmas fára? Jegyzeteket készít, amelyeket a műtermében feldolgoz? Százegy fából áll össze egy műalkotás?
--Természetszerető ember vagyok. Az egész karrierem a természet tanulmányozására és megismerésére alapszik. Hosszasan elemzem a motívumot, mielott hozzá kezdenék egy képhez. Kimegyek a természetbe, többször is, mert a fának mint motívumnak az az előnye, hogy holnap is megkapom, viszont az érzéseim közben változhatnak. Vannak olyan műveim, amelyek időigényesek, és évek múltán is visszatérek hozzájuk, és vannak olyanok, amelyek egy nap alatt elkészülnek. Itt fontos kiemelni azt, hogy soha nem fényképezem le a fákat. Olyan motívumokat választok, amelyek megmozgatják a fantáziámat. Erre egy remek példa a láposvidéki fűzfák, amelyek formáikkal és színeikkel különböző érzelmi töltetet adnak. Ezekben romantikus és expresszionista elemek fedezhetőek fel. Az általam megrajzolt fák és azok ágai, az olivafákéhoz hasonlóan: göcsörtösek, drámaian meggyötörtek, mint vihar után, a letört és megsérült ágak, amelyek gazdag formavilággal rendelkeznek. Kihangsúlyozom a lelki töltetet: gyötrődést, vívódást, amelyeket személyi tulajdonságokkal ruházok fel. Tehát felruházom a természet elemeit emberi vonásokkal, ezek megszemélyesülnek, és ilyen formában a modell és közöttem egy kölcsönhatás jön létre, valamit átadok lelki állapotából a műnek. Így az a fa már nem is csak tárgyi motívum, hanem megrajzolva egy eleven, kifejező művé vállik. Fontos kiemelni azt, hogy munkáimban a fákat legtöbbször nem valamiféle csoportban jelenítem meg, hanem ezzel ellentétben kiemelem a motívum egyedi mivoltát, nagy hangsúlyt fektetve a formák monumentalitására és dinamikájára. Az alkotásaim mögött egy bizonyos tudatosság áll. Mielőtt nekifognák a rajznak, a fejemben már részben eldőlt, hogy milyen irányba fejlesztem a munkámat. Az is igaz, hogy az alkotási folyamatot bizonyos tényezők befolyásolhatják, mint például a megújult élmény, vagy változnak a téri- és fény-árnyék viszonyok. Soha nem dolgozok emlékből. Természetesen érlelek tovább a műteremben, de inkább csak gondolatban, mert a természetben való munka mindig frissebb. Ezért nem szeretem a műteremben fejleszteni a munkámat, ha kell, akkor újból kimegyek a természetbe. Kint „exponálva vagyok”, és ezek a természeti elemek máshogy hatnak az emberre, serkentik a testemet és az agyamat. A műterem viszont egy bizonyos komfort zónát jelent számomra, védve vagyok
--Fák portréját alkotja meg—írta az elméletírás--, a külső látvány az alap, vagy valamely tudott, tervezett gondolat?
--A külső látvány az alap. Csak azt a fát rajzolom le, amelyik megfog. Bele kell lássak valamit. Egy bizonyos tapasztalat után, az ember ráérez és csupán a látványából tudja, hogy melyiket érdemes megörökíteni. Úgy, mint a portékban. Van olyan arc, amely felkínálkozik, annyira kifejező. Ha viszont nem elégít ki a ritmusa, a dinamikája, akkor az már nem ,,szerelem első látásra
--A nagy történelmi váltások -1945, 1956, 1989- hogyan hatottak életére, munkájára, művészetére?
--1945-ben születtem. 1956-ban hatodikos voltam és rádióból követtük családommal a történéseket. Mivel gyermek voltam kérdések merültek fel bennem és félelem töltött el. Kicsit hasonlított a háborús hírekhez. 1989 előtt, Nicolae Ceaușescu idejében letiltották egyik kiállításomat, amikor is portrékkal jelentkeztem. Akkoriban a porték cenzurázva voltak. Ezután tágabb lehetőségek nyíltak külföld felé, ahol lehetett kiállítani. Többek között Magyarországon és Németországba.
--Mi ösztönözte arra, hogy festő legyen? Volt példaképe?
--A portrék rajzolása már ijfúkoromban is foglalkoztatott, ám példaképem soha nem volt. Mivel vidéken nőttem fel, nem volt erre lehetőség. Számomra a festészet egy gyermekkori hivatás. Amíg másokat a tánc, éneklés, sport köt le, addig engem a festészet világa ragadott magával. Ezt szerettem, ez foglalt le, különösen a portrék rajzolása, akkor még nem gondolkodtam fák készítésén. Igazi tanárral sem találkoztam, csak amikor felvettek harmadszori próbálkozásra a Kolozsvári Művészeti Akadémiára. Előtte elvégeztem három évet az állatorvosin.
--Évtizedek óta—pontosabban mióta?—kutatja a renesszánsz művészetet, elsősorban festészetet—tervezi eredményei kiadását?
--Középiskolás korom óta vonzódtam a reneszánsz művészethez, és nagy hangsúlyt fektettem a nagy klasszikus reneszánsz mesterek munkáinak tanulmányozására. A modern művészet nem gyakorolt rám olyan nagy hatást, mint a klasszikus művészet mesterei. Ezek inkább meggyőztek, mint a posztmodernek. Egy nagyon fontos munkaterületem az ókori és reneszánsz harmóniaelmélet, főképpen az arányok problémája a művészetben és az építészetben. A klasszikus korokra jellemző, hogy előszeretettel használták a harmónikus viszonyokat, harmónikus arányokat. Már sok előadáson került ez bemutatásra, de egyenlőre szöveges megfogalmazás nem készűlt róla. Hatalmas anyagot dolgoztam fel, amelynek publikálása ezután következne. Egyedi kutatás ez, amit remélem, hogy könyv formájában ki fogok adni.
--Meséljen kérem a linometszet technikáról.
--Ezek színes linometszetek. Kézi levonatok, ami azt jelenti, hogy nem a gép préseli, hanem kézzel készülnek. A módszer az, hogy egyetlen klisét használok, és sokféleképpen színezem, sok árnyalattal. Ami újdonságnak is számíthatna, hogy a hagyományos színes fametszetekhez több klisét használtak, minden színnek egy-egy klisét. Tehát úgy állt össze, hogy egymásra nyomták ezeket a kliséket. Én pedig úgy csinálom, hogy egy klisét és hengereket használok, amit sok árnyalattal és átmenettel gazdagítok. Ilyen szempontból lehetne talán mondani, hogy egyedi. Linometszetekben tájképek jelennek meg. Fontos összetevői a finom vékony vonalhálózat és az apró, sűrű pontok. Akár a pointilisták, a grafikában kihasználom a szemnek azt a tulajdonságát, amit optikai keverésnek nevezünk. A képzőművészeti hagyományokat követve, nem utasítom vissza a modern művészet formavilágát, mondanivalója a mai emberhez szól.
--A 21. század hogyan ötvözheti 5OO év művészeti örökséget?
--A klasszikus értékek megmaradnak, azokat senki és semmi nem tudja eltörölni a történelem színpadáról. Ahogy telik az idő, az irányzatok életkora egyre rövidebb, egy irányzat tarthat akár hetekig vagy csak napokig, és ma már maga az ötlet művészetnek számít. A régi, klasszikus korszak művészeteinek volt egy egységesítő vonása, ma viszont a művészet arról szól, hogy megsemmisítünk valami előzőt, szakítunk a hagyománnyal. Régebben kevés elmélet volt és több művészet született. Ez a 21. században felcserélődött, ami a ,,termés” rovására ment, kevés művészet és rengeteg elmélet jellemzi.
--Hogyan kezd egy képhez? Járja a természetet, rácsodálkozik egy-egy hatalmas fára? Jegyzeteket készít, amelyeket a műtermében feldolgoz? Százegy fából áll össze egy műalkotás?
--Természetszerető ember vagyok. Az egész karrierem a természet tanulmányozására és megismerésére alapszik. Hosszasan elemzem a motívumot, mielott hozzá kezdenék egy képhez. Kimegyek a természetbe, többször is, mert a fának mint motívumnak az az előnye, hogy holnap is megkapom, viszont az érzéseim közben változhatnak. Vannak olyan műveim, amelyek időigényesek, és évek múltán is visszatérek hozzájuk, és vannak olyanok, amelyek egy nap alatt elkészülnek. Itt fontos kiemelni azt, hogy soha nem fényképezem le a fákat. Olyan motívumokat választok, amelyek megmozgatják a fantáziámat. Erre egy remek példa a láposvidéki fűzfák, amelyek formáikkal és színeikkel különböző érzelmi töltetet adnak. Ezekben romantikus és expresszionista elemek fedezhetőek fel. Az általam megrajzolt fák és azok ágai, az olivafákéhoz hasonlóan: göcsörtösek, drámaian meggyötörtek, mint vihar után, a letört és megsérült ágak, amelyek gazdag formavilággal rendelkeznek. Kihangsúlyozom a lelki töltetet: gyötrődést, vívódást, amelyeket személyi tulajdonságokkal ruházok fel. Tehát felruházom a természet elemeit emberi vonásokkal, ezek megszemélyesülnek, és ilyen formában a modell és közöttem egy kölcsönhatás jön létre, valamit átadok lelki állapotából a műnek. Így az a fa már nem is csak tárgyi motívum, hanem megrajzolva egy eleven, kifejező művé vállik. Fontos kiemelni azt, hogy munkáimban a fákat legtöbbször nem valamiféle csoportban jelenítem meg, hanem ezzel ellentétben kiemelem a motívum egyedi mivoltát, nagy hangsúlyt fektetve a formák monumentalitására és dinamikájára. Az alkotásaim mögött egy bizonyos tudatosság áll. Mielőtt nekifognák a rajznak, a fejemben már részben eldőlt, hogy milyen irányba fejlesztem a munkámat. Az is igaz, hogy az alkotási folyamatot bizonyos tényezők befolyásolhatják, mint például a megújult élmény, vagy változnak a téri- és fény-árnyék viszonyok. Soha nem dolgozok emlékből. Természetesen érlelek tovább a műteremben, de inkább csak gondolatban, mert a természetben való munka mindig frissebb. Ezért nem szeretem a műteremben fejleszteni a munkámat, ha kell, akkor újból kimegyek a természetbe. Kint „exponálva vagyok”, és ezek a természeti elemek máshogy hatnak az emberre, serkentik a testemet és az agyamat. A műterem viszont egy bizonyos komfort zónát jelent számomra, védve vagyok
--Fák portréját alkotja meg—írta az elméletírás--, a külső látvány az alap, vagy valamely tudott, tervezett gondolat?
--A külső látvány az alap. Csak azt a fát rajzolom le, amelyik megfog. Bele kell lássak valamit. Egy bizonyos tapasztalat után, az ember ráérez és csupán a látványából tudja, hogy melyiket érdemes megörökíteni. Úgy, mint a portékban. Van olyan arc, amely felkínálkozik, annyira kifejező. Ha viszont nem elégít ki a ritmusa, a dinamikája, akkor az már nem ,,szerelem első látásra
--A nagy történelmi váltások -1945, 1956, 1989- hogyan hatottak életére, munkájára, művészetére?
--1945-ben születtem. 1956-ban hatodikos voltam és rádióból követtük családommal a történéseket. Mivel gyermek voltam kérdések merültek fel bennem és félelem töltött el. Kicsit hasonlított a háborús hírekhez. 1989 előtt, Nicolae Ceaușescu idejében letiltották egyik kiállításomat, amikor is portrékkal jelentkeztem. Akkoriban a porték cenzurázva voltak. Ezután tágabb lehetőségek nyíltak külföld felé, ahol lehetett kiállítani. Többek között Magyarországon és Németországba.
--Mi ösztönözte arra, hogy festő legyen? Volt példaképe?
--A portrék rajzolása már ijfúkoromban is foglalkoztatott, ám példaképem soha nem volt. Mivel vidéken nőttem fel, nem volt erre lehetőség. Számomra a festészet egy gyermekkori hivatás. Amíg másokat a tánc, éneklés, sport köt le, addig engem a festészet világa ragadott magával. Ezt szerettem, ez foglalt le, különösen a portrék rajzolása, akkor még nem gondolkodtam fák készítésén. Igazi tanárral sem találkoztam, csak amikor felvettek harmadszori próbálkozásra a Kolozsvári Művészeti Akadémiára. Előtte elvégeztem három évet az állatorvosin.
--Évtizedek óta—pontosabban mióta?—kutatja a renesszánsz művészetet, elsősorban festészetet—tervezi eredményei kiadását?
--Középiskolás korom óta vonzódtam a reneszánsz művészethez, és nagy hangsúlyt fektettem a nagy klasszikus reneszánsz mesterek munkáinak tanulmányozására. A modern művészet nem gyakorolt rám olyan nagy hatást, mint a klasszikus művészet mesterei. Ezek inkább meggyőztek, mint a posztmodernek. Egy nagyon fontos munkaterületem az ókori és reneszánsz harmóniaelmélet, főképpen az arányok problémája a művészetben és az építészetben. A klasszikus korokra jellemző, hogy előszeretettel használták a harmónikus viszonyokat, harmónikus arányokat. Már sok előadáson került ez bemutatásra, de egyenlőre szöveges megfogalmazás nem készűlt róla. Hatalmas anyagot dolgoztam fel, amelynek publikálása ezután következne. Egyedi kutatás ez, amit remélem, hogy könyv formájában ki fogok adni.
--Meséljen kérem a linometszet technikáról.
--Ezek színes linometszetek. Kézi levonatok, ami azt jelenti, hogy nem a gép préseli, hanem kézzel készülnek. A módszer az, hogy egyetlen klisét használok, és sokféleképpen színezem, sok árnyalattal. Ami újdonságnak is számíthatna, hogy a hagyományos színes fametszetekhez több klisét használtak, minden színnek egy-egy klisét. Tehát úgy állt össze, hogy egymásra nyomták ezeket a kliséket. Én pedig úgy csinálom, hogy egy klisét és hengereket használok, amit sok árnyalattal és átmenettel gazdagítok. Ilyen szempontból lehetne talán mondani, hogy egyedi. Linometszetekben tájképek jelennek meg. Fontos összetevői a finom vékony vonalhálózat és az apró, sűrű pontok. Akár a pointilisták, a grafikában kihasználom a szemnek azt a tulajdonságát, amit optikai keverésnek nevezünk. A képzőművészeti hagyományokat követve, nem utasítom vissza a modern művészet formavilágát, mondanivalója a mai emberhez szól.
--A 21. század hogyan ötvözheti 5OO év művészeti örökséget?
--A klasszikus értékek megmaradnak, azokat senki és semmi nem tudja eltörölni a történelem színpadáról. Ahogy telik az idő, az irányzatok életkora egyre rövidebb, egy irányzat tarthat akár hetekig vagy csak napokig, és ma már maga az ötlet művészetnek számít. A régi, klasszikus korszak művészeteinek volt egy egységesítő vonása, ma viszont a művészet arról szól, hogy megsemmisítünk valami előzőt, szakítunk a hagyománnyal. Régebben kevés elmélet volt és több művészet született. Ez a 21. században felcserélődött, ami a ,,termés” rovására ment, kevés művészet és rengeteg elmélet jellemzi.
